Manchester United FC
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Premier League
- angol foci
- labdarúgás
- Arsenal FC
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Neve: Save Barnsley FC
Arra már több alkalommal is volt példa a világtörténelemben, hogy egy szurkoló hivatalosan is felvegye csapata nevét: jó pár évvel ezelőtt Bulgáriából érkezett hír egy Manchester United nevű fanatikusról, és hazánkban is megtörtént, hogy valaki Fradikának nevezte el lányát. Ezek az esetek azonban egytől egyig a rajongás jelei voltak, viszont néhány esztendeje Angliában egy fiatalember azért tett hasonló lépést, hogy így segítse szeretett egyesületét.
76 év, több mint kétezer meccs
Az angol szurkolók elképesztő fanatizmusáról már sok történeten keresztül meggyőződhettünk, azonban a brit drukkerek mindig tudnak meglepetéssel szolgálni.
Roy Keane visszavonul
Roy Keane, a skót Celtic Glasgow labdarúgója hétfőn bejelentette, befejezi pályafutását. A Manchester United korábbi védekező középpályása az elmúlt hónapokban csípősérüléssel bajlódott, s az alapos orvosi vizsgálatok után döntött pályafutásának lezárása mellett.
Ki megy ma? - Van Buyten, Hunt
A West Ham United izraeli csatára, Yaniv Katan visszatért a Maccabi Haifához. Az AC Milan bejelentkezett a Manchester United holland csatáráért, Ruud van Nistelrooyért.
A focivébé hatása a vízfogyasztásra
Négy évvel ezelőtt a dél-koreai szurkolók elképesztő hangulatot teremtettek a világbajnokságon, a Vörös Ördögök (ez a koreai szurkolótábor neve) jóval vehemensebben drukkoltak kedvenceiknek, mint a társrendező japánok. Ne gondoljuk azonban azt, hogy a felkelő nap országában nem uralkodott világbajnoki láz, amíg a csapat versenyben volt.
- címkék:
- foci
- Manchester United FC
- Címkefelhő »
Beckham és Lampard is a Bozsik-csapat ellen
A tervek szerint a lehető legerősebb összeállításban küldi pályára csapatát kedden Manchesterben, a magyarok elleni mérkőzésen Sven-Göran Eriksson, a június 9-én kezdődő németországi labdarúgó-világbajnokságra készülő angol válogatott szövetségi kapitánya. A svéd szakvezető erről vasárnap Londonban beszélt.
Ki megy ma? - Cambiasso, Pauleta
Az FC Internazionale argentin középpályását, Esteban Cambiassót a Manchester United figyeli. Az RSC Anderlecht svéd szélsője, Christian Wilhelmsson az FC Nantes-ba tart.
Rooney miatt kirúgta csapatorvosát a MU
A Manchester United labdarúgócsapatának vezetői menesztették az együttes orvosát, Mike Stone-t, aki Wayne Rooney, a klub és az angol válogatott sérült csatárának rehabilitációs kezelését irányította.
Focirészvényt csak szurkolóknak ajánlanak
Nem nagy üzlet fociklubok részvényeibe fektetni a profi intézményi befektetők véleménye szerint. Ez inkább csak a szurkolóknak való - írja a Napi Gazdaság.
Büntetőkkel nyert FA-kupát a Liverpool
Az FC Liverpool hetedik alkalommal nyerte el az angol labdarúgó FA-kupát, miután a cardiffi Millennium Stadionban tizenegyesekkel legyőzte a West Ham United együttesét. A sorozat 135 éves történetében másodszor dőlt el büntetőkkel a trófea sorsa. Tavaly az Arsenal győzte le 11-esekkel a Manchester Unitedet.
Keane-t 70 ezren ünnepelték Manchesterben
Közel 70 ezer néző előtt játszották le kedden a Manchester United volt sztárja, Roy Keane tiszteletére rendezett labdarúgó-mérkőzést az Old Traffordon.
Ki megy ma? - Scholl, Thuram
Az Everton FC egy évre kölcsönvette a Manchester United amerikai kapusát, Tim Howardot. Az Eintracht Frankfurt leigazolta az 1. FC Köln középpályását, Albert Streitet. A Bayern München egy évvel meghosszabbította veterán középpályása, Mehmet Scholl szerződését.
Fergusonnak elege van Van Nistelrooyból
Komoly gondjai vannak Ruud van Nistelrooyjal Sir Alex Fergusonnak, a Manchester United vezetőedzőjének, így könnyen elképzelhető, hogy a holland csatár elhagyja a szigetországi labdarúgóklubot.
Arsenal-siker, MU-remi, WBA-betli Angliában
A Bajnokok Ligája-döntős Arsenal 3-0-ra nyert a sereghajtó Sunderland otthonában, míg a West Bromwich Albion vendéglátóként szenvedett egygólos vereséget a West Ham Unitedtől a labdarúgó Premier League 37. fordulójának hétfői játéknapján. A 36. fordulóból elhalasztott - és hétfő este pótolt - találkozón a Manchester United gól nélküli döntetlent játszott a Middlesbrough-val.
Megvédte bajnoki címét a Chelsea
Remek mérkőzésen magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a Chelsea labdarúgócsapata a nagy rivális Manchester United felett, így egy fordulóval a Premier League vége előtt matematikailag is bebiztosította bajnoki elsőségét. A londoni együttes - amely megvédte címét - története során harmadszor lett angol bajnok.
Rooney lemaradhat a vb-ről
Lábközépcsont-törést szenvedett Wayne Rooney, a Manchester United 20 éves csatársztárja, akinek így erősen veszélybe került a szereplése az angol labdarúgó-válogatottban a június 9-én kezdődő németországi világbajnokságon.
Bajnok lehet a Chelsea és a Barcelona
Az európai topligák közül az angolban, sőt a spanyolban is végképp eldőlhet a bajnoki aranyérem sorsa a hétvégén. A "legkönnyebb" helyzetben a Chelsea együttese van, amelynek mindössze egy pontot kellene szereznie hazai pályán a Manchester Uniteddel szemben, így a kilencpontos, behozhatatlannak tűnő előnye matematikailag is megnyugtatná a londoniakat. A Barcelona akkor lehet első, ha hazai pályán legyőzi a Cádizt, a második helyen álló Valencia pedig nem nyer az Alavés ellen.
Rooney: Nem félünk senkitől
Wayne Rooney, a Manchester United csatára úgy véli, hogy az angol labdarúgó-válogatottnak nem kell senkitől sem félnie a június 9-én kezdődő németországi világbajnokságon.
Geráék nem bírtak a Boltonnal
Az angol labdarúgó-bajnokság 35. fordulójában a listavezető Chelsea 3-0-ra legyőzte az Evertont, a Manchester United 2-1-re nyert a Tottenham ellen, azaz maradt a kilencpontos különbség a két gárda között. A következő fordulóban a Stamford Bridge-en találkozik a két együttes, és Jose Mourinho csapatának egy pont is elég a címvédéshez. Gera Zoltán csapata, a West Bromwich Albion 0-0-ra végzett a Boltonnal, így továbbra is nehéz helyzetben van.
A sereghajtó megszakította a MU sorozatát
A legutóbbi kilenc bajnokiját megnyerő Manchester United hazai pályán nem bírt a Sunderlanddel a Premier League 34. fordulójában.
Ki megy ma? - Suazo, Milicevic
A Hannover '96 csatárát, Thomas Christiansent Spanyolországból csábítják. A Cagliari hondurasi csatárát, David Suazót a Manchester United is figyeli.
Emeli a jegyárakat a Manchester United
Az angol élvonalban jelenleg a Manchester United rendelkezik a legnagyobb befogadóképességű stadionnal, az Old Traffordra hivatalosan 67 500-an férnek be - és hétről hétre ennyien is látogatnak ki. A következő idényre a stadiont 76 ezresre bővítik, ugyanakkor a jegyárakat is emelik, ami sokaknak nem nyerte el a tetszését, és egyes vélemények szerint megtörténhet, hogy hosszú idő után ismét üres székeket lehet majd látni az Old Traffordon.
MU-Arsenal és Werder-Bayern a hétvégén
Az olasz és a spanyol bajnokságban gyakorlatilag már eldőlt a verseny a Juventus, illetve a Barcelona javára, a Premier League és a Bundesliga hajrája azonban még tartogathat meglepetéseket, melyekben nagy szerepet kaphat a hétvégi Manchester United-Arsenal és a Werder Bremen - Bayern München rangadó.
Mesés szerződést kötött a Manchester United
Az angol futball eddigi legnagyobb mezszponzori szerződését kötötte a Manchester United és az amerikai AIG vállalat: a biztosítási cég az elkövetkezendő négy évre 56,5 millió fontért vásárolt magának reklámfelületet a Vörös Ördögök felszerelésén.
Ki megy ma? - Squillaci, Paredes
A Manchester United bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg dél-afrikai játékosa, Quinton Fortune szezon végén lejáró szerződését. A Charlton Athletic jobbhátvédjét, Luke Youngot a West Ham United szemelte ki.
A MU legyőzte a West Hamet
A Manchester United Ruud van Nistelrooy találatával 1-0-ra legyőzte a West Ham Unitedet az angol labdarúgó Premier League 27. fordulójának korábban elhalasztott, és szerdán pótolt mérkőzésen.
A hét világválogatottja (2006. március 20-26.)
Ritkán fordul elő, hogy egy klubból két játékos is bekerüljön az álomcsapatunkba, ha pedig így történik, akkor általában valamelyik európai sztárcsapatról van szó - ezúttal azonban a francia Stade Rennes mondhatja el magáról, hogy két labdarúgóval is képviselteti magát a tizenegyben. Azért a Manchester United, a Liverpool FC, a Chelsea FC, a Bayern München vagy az AC Milan sem maradt ki.
Három gólt lőtt, mégis kikapott a Bolton
A Middlesbrough gólgazdag meccsen 4-3-ra legyőzte a BL-indulásról álmodozó Bolton Wanderers csapatát a labdarúgó Premier League 31. fordulójában. Szintén vasárnap a Charlton a Newcastle-t, a Manchester United pedig a Birmingham Cityt verte könnyedén. Hétfőn a West Bromwich Albion a Tottenham otthonába látogat, s meglehet, a vendégcsapatban Gera Zoltán is lehetőséget kap.
Van Nistelrooyt és Henryt is vinné az Inter
Az Internazionale szeretné megszerezni Ruud van Nistelrooyt, a Manchester United holland válogatott labdarúgóját. Massimo Moratti elnök bejelentette, a milánói együttes a MU-csatáron kívül Thierry Henryt, az Arsenal francia támadóját is leigazolná.
Egyre izgalmasabb a Premier League-hajrá
A 2006-os év elején csak vergődő Arsenal valósággal megtáltosodott BL-beli sikereitől, és a Charlton elleni győzelemmel továbbra is versenyben van a következő szezonbeli BL-indulást jelentő helyek valamelyikéért. Az Aston Villa kiütését követően már ötvenszázalékos mérleggel büszkélkedhet az Everton, míg az ezúttal a Manchester Unitedtől tisztes vereséget szenvedő West Bromwich egyre nagyobb bajba kerül: a hosszú hajrát nyitó Portsmouth is kezdi megközelíteni a birminghamieket.
A tavaszi elsőt fogadja a Bundesliga éllovasa
A labdarúgó Bundesliga hétvégi, 26. fordulójában a címvédő és listavezető Bayern München a "tavaszi" tabellát vezető, s az európai kupaporondon egyedüli német csapatként versenyben lévő Schalke 04 együttesét fogadja.
Roy Keane a nyáron visszavonulhat
Elképzelhető, hogy nyáron visszavonul Roy Keane, a Celtic Glasgow veterán labdarúgója. A 34 éves középpályás 12 év után, novemberben hagyta el a Manchester Unitedet, amellyel nyolc angol bajnoki címet, valamint 1999-ben Bajnokok Ligáját nyert.
Rooney írásra adta a fejét
Wayne Rooney, a Manchester United és az angol labdarúgó-válogatott támadója egyedi szerződést kötött a HarperCollins kiadóval, ebben azt vállalva, hogy öt könyvet ír a következő 12 évben. Brit sajtóértesülések szerint gondolatainak közreadásáért legalább ötmillió font üti a markát.
Solskjaer arccsonttörést szenvedett
Újra megsérült Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United 33 éves csatára. A norvég támadó kedden egy MU-Middlesbrough tartalékbajnokin szenvedett arccsonttörést.
Szerencsés sikerével újra második a MU
A Wigan Athletic felett aratott szerencsés győzelmével a Manchester United visszakerült a 28. forduló előtt elfoglalt, de a Liverpool szombati döntetlenje miatt időlegesen elvesztett második helyére a labdarúgó Premier League-ben.
A MU hat perc alatt megnyerte a Ligakupát
A Manchester United az 55. és a 61. perc között háromszor is betalált a Wigan kapujába a labdarúgó angol Ligakupa fináléjában, és magabiztosan hódította el a trófeát.
A Wembley helyett az Old Traffordon lesz az angol-magyar
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) bejelentette, hogy az új Wembley Stadion nem lesz kész a tervezett időpontra, így többek között a május 30-án sorra kerülő angol-magyar barátságos mérkőzést is más helyszínen - nevezetesen a manchesteri Old Traffordon - rendezik meg.
Ki megy ma? - Chivu, Duscher
Nehéz döntés előtt áll Cristian Chivu, az AS Roma román játékosa: a védő nyári aláírásáért az FC Barcelona és a Manchester United verseng.
Megtört a MU elleni 85 éves liverpooli átok
1921 után ismét nyerni tudott a Manchester United ellen az FA-kupában a Liverpool labdarúgócsapata. A hazai együttes Crouch fejesével csikarta ki az 1-0-s győzelmet, s jutott a kupasorozat következő körébe.
Ki megy ma? - Nolan, Pasqual
A Manchester United kiszemeltje a Bolton Wanderers középpályása, Kevin Nolan. A Real Sociedad védője, López Rekarte iránt a West Ham United érdeklődik.
Már nem a Manchester a leggazdagabb klub
A legfrissebb kimutatások szerint már nem a Manchester United a leggazdagabb labdarúgóklub a világon. A Vörös Ördögöket a spanyol sztárcsapat Real Madrid szorította le a dobogó legfelső fokáról.
Előtérbe kerülnek a fiatalok a Manchester Citynél
Manchester két élvonalbeli egyesülete közül továbbra is a United számít a jobb csapatnak, hiszen a Vörös Ördögök előkelőbb helyen állnak a tabellán, mint a City. Érdekes módon a városi derbin mégis a City örülhetett hazai pályán 3-1-re verte riválisát. Ez a diadal a lehető legjobbkor jött a klubnak, hiszen előtte négy találkozón keresztül nyeretlen volt a csapat, összességében azonban a Manchester City szurkolói elégedettek lehetnek kedvenceikkel.
Egy meccset kapott Cristiano Ronaldo a mutogatásért
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) sportemberhez méltatlan viselkedés miatt egy nemzetközi kupamérkőzéstől eltiltotta Cristiano Ronaldót, a Manchester United portugál válogatott játékosát.
Smith bíró és a lyukas labdák esete
Az angol FA-kupa a legrégebbi versengés a klubcsapatok között, és híres arról, hogy bármi megtörténhet benne: hosszú története során már számtalan meglepetés, váratlan eredmény született, favoritok estek ki alacsonyabb osztályú gárdákkal szemben, sőt, egyszer az az addig elképzelhetetlen dolog is megtörtént, hogy a címvédő Manchester United nem nevezett.
Kikapott a MU és az Arsenal, botlott a Chelsea
A listavezető Chelsea döntetlent ért el az Aston Villa otthonában, a Manchester United pedig gólzáporos mérkőzésen szenvedett vereséget a Blackburn Roverstől a labdarúgó Premier League 24. fordulójában. A manchesteriek ebben a szezonban mindkét bajnoki találkozójukat elveszítették a Blackburn ellen.
Liverpool-MU csúcsrangadó az FA-kupában
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) elkészítette az FA-kupa nyolcaddöntőjének párosítását: a nagycsapatok közül a Liverpool és a Manchester United egymással találkozik, míg a bajnokságban éllovas Chelsea - ha az újrajátszáson legyőzi az Everton - a harmadosztályú Colchester Unitedet fogadja.
Megoldatlan problémát jelent Keane távozása a MU-nál
Ha egy csapat a második helyen áll a tabellán hazája bajnokságában, ráadásul egy olyan gárda mögött, amely valószínűtlenül hibátlanul szerepel, és messze kiemelkedik a mezőnyből, akkor a szurkolók általában nem szoktak elégedetlenek lenni - azonban a Manchester United háza táján a fenti körülmények ellenére sem valami jó a hangulat. A Vörös Ördögök a télen két védő igazolásával próbáltak javítani helyzetükön, de a túl sok kapott gól oka sokak szerint elsősorban nem a közvetlen védelemben, hanem a középpályán keresendő.
Gyepesék ellen nyert a Manchester United
A Manchester United labdarúgócsapata a másodosztályú Wolverhampton Wanderers otthonában nyert három góllal az FA-kupa negyedik fordulójában, és ezzel bejutott a legjobb 16 közé.
Saha Ligakupa-döntőbe lőtte a MU-t
A Manchester United lesz a Wigan ellenfele az angol labdarúgó Ligakupa döntőjében, miután Sir Alex Ferguson tanítványai nagy csatában 2-1-re legyőzték a Blackburn Rovers együttesét az elődöntő visszavágóján, s 3-2-es összesítéssel abszolválták a párharcot.
Botlott a Chelsea, MU-siker a rangadón
Két mérkőzést rendeztek az angol labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában vasárnap, az éllovas Chelsea meglepetésre csak 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán a Charltonnal, míg a manchesteri rangadón a MU 1-0-ra verte a Liverpoolt, Rio Ferdinand a 91. percben fejelte a Vörös Ördögök győztes találatát.
Rendőrségi vizsgálat Gary Neville gólöröme miatt
A rendőrség vizsgálja Gary Neville-nek, a Manchester United labdarúgójának az ügyét, ugyanis a játékos a Liverpool elleni vasárnapi, 1-0-ra megnyert összecsapáson a vendégszurkolókat hergelve ünnepelte csapattársa, Rio Ferdinand győztes gólját.
Vörös csúcstalálkozó az Old Traffordon
A három topliga hétvégi fordulójában egyértelműen az angol labdarúgó-bajnokság csúcsmérkőzése emelkedik ki: a Premier League 23. fordulójában ugyanis Manchester United-Liverpool mérkőzésre kerül sor. Olaszországban a Juventus az Empolit, az Inter a Palermót látja vendégül, a spanyol Primera Divisiónban a Barcelonánál a sereghajtó Alavés, a Real Madridnál az újonc Cadíz vizitál.
- címkék:
- Gera Zoltán
- foci
- angol foci
- spanyol foci
- Angol labdarúgókupa
- Premier League
- Serie A
- Primera División
- Sunderland AFC
- Barcelona
- Liverpool
- Real Madrid CF
- Juventus FC
- FC Internazionale Milano
- Old Trafford
- Olaszország
- Manchester United FC
- U.S. Citta` di Palermo
- Deportivo Alavés
- Empoli F.C.
- Címkefelhő »
Derbit vesztett a MU, hetet lőttek az Ágyúsok
Meglepetésre a házigazda City győzelmét hozta a manchesteri rangadó az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában. A Liverpool megközelítette a MU-t, miután 1-0-ra verte a Tottenhamet, az Arsenal pedig elgázolta a Middlesbrough-t, a mesterhármast szerző Henry vezérletével 7-0-val küldte haza a vendégcsapatot.
Nem bírt egymással a Blackburn és a MU
Idegenben harcolt ki 1-1-es döntetlent a Manchester United labdarúgócsapata a Blackburn Rovers ellen az angol labdarúgó Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén.
Gyepes és Rósa útjába kerülhet a MU
Az Angol Labdarúgó Szövetség elkészítette az FA-kupa negyedik fordulójának párosítását: a címvédő Arsenal a Bolton Wanderers otthonában lép majd pályára, míg a bajnokságban éllovas Chelsea a Millwall-Everton párharc továbbjutójával találkozik.
Negyedosztályú csapat verte ki a Fulhamet
Megszületett az első meglepetés az angol labdarúgó FA-kupa 3. fordulójában: a Premier League-ben 14. Fulham hazai pályán kikapott a negyedosztályú Leyton Orienttől, s ezzel elbúcsúzott a további küzdelmektől.
Szavazás döntött a becenévről
Angliában minden magára valamit is adó klubnak van valamilyen beceneve. A Premier League-ben szereplő gárdák neveit az egész világon ismerik, mindenki tudja, hogy a Vörös Ördögök, az Ágyúsok vagy éppen a Szarkák említésekor melyik egyesületről van szó.
Szobrot állítanak George Bestnek
A helyi önkormányzati testület döntése alapján a belfasti városházán szobrot emelnek a november 25-én, 59 éves korában elhunyt George Bestnek, a Manchester United legendás északír labdarúgójának.
Ki megy ma? - Evra, Toldo
Az FC Nantes érdeklődik az Olympique Marseille brazil jobbhátvédje, Demetrius Ferreira iránt. A L'Equipe értesülései szerint az AS Monaco balhátvédje, Patrice Evra a Manchester Unitedben köthet ki.
Csak helyzeteket hozott az Arsenal-MU meccs
Nem született gól az angol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójának rangadóján, az Arsenal és a Manchester United játékosai csak helyzetekig jutottak.
Derbit nyert a Liverpool, botlott a MU
A Premier League 19. fordulójában a cudar időjárás miatt három találkozót is elhalasztottak, az éllovasok meccseit és a liverpooli derbit viszont láthatták a szigetországi drukkerek. A játéknap nyertese - most is - a Chelsea volt, amely minimális különbséggel verte idegenben a Manchester Cityt, míg a Liverpool a városi derbin aratott sikerének, az Arsenal pedig a Portsmouth elleni gólzápornak örülhetett. A MU viszont botlott, csakúgy, mint a Tottenham, amely a Gera Zoltán nélkül felálló West Bromwich otthonában vérzett el.
Gera játékra kész a Tottenham ellen is
Három hónapos kihagyása ellenére alig 48 órán belül kétszer is pályára léphet Gera Zoltán az angol labdarúgó-bajnokságban. A sérvműtétje miatt sokat kihagyó magyar középpályás karácsony másnapján a Manchester United ellen tért vissza. Gera csereként lépett pályára az Old Traffordon, ahol csapata 3-0-ra kikapott.
Gera örül a karácsonyi visszatérésnek
Alig öt héttel sérvműtétjét követően, de közel három hónapos kihagyás után Gera Zoltán ismét pályára lépett a West Bromwich Albion színeiben a Premier League-ben. A magyar válogatott csapatkapitánya karácsony másnapján az Old Traffordon csereként szállt be 67. percben, amikor a Manchester United már 3-0-ra vezetett. Beállását követően nem változott az eredmény, így a West Bromwich a papírformának megfelelően vereséggel zárta a manchesteri kirándulást. Gera Zoltán a vereség miatt elkeseredett volt, de saját visszatérését természetesen pozitívan értékelte.
Ki megy ma? - Barzagli, Toldo
A Szpartak Moszkva szerb védője, Nemanja Vidic minden bizonnyal a Manchester Unitedbe szerződik. A Palermo hátvédjét, Andrea Barzaglit az AC Milan szemelte ki.
Gera a Manchester United ellen térhet vissza
Elképzelhető, hogy a hétfői fordulóban visszatér a pályára a november 15-én sérvműtéten átesett Gera Zoltán. Akár így lesz, akár nem, azt borítékolni lehet, hogy csapatának, a kiesés ellen küzdő West Bromwich Albionnak nehéz dolga lesz, hiszen a második helyen álló Manchester United vendégeként az Old Traffordon lép pályára az angol labdarúgó Premier League 18. játéknapján.
A MU és a Wigan is elődöntős a Ligakupában
A Manchester United Birminghamben, a Wigan pedig hazai környezetben harcolta ki az elődöntőbe jutást az angol labdarúgó Ligakupában.
Oktatott a Bolton, jön a Newcastle
Az ötödik helyen álló Bolton Wanderers kiütéses győzelmet aratott az Everton otthonában, míg a Wigan szenegáli csatára, Henri Camara mesterhármasával magabiztosan tartotta otthon a három pontot a Charlton Athletic-kel szemben az angol labdarúgó Premier League 17. fordulójában. A Newcastle Owen-Shearer koprodukcióban verte a West Hamet, a MU pedig az Aston Villa otthonából távozott győztesen.
Ki megy ma? - Berbatov, Maicon
A Manchester Unitedtől távozó középpályás, Roy Keane a Celtic FC-ben kötött ki. Az Aston Villa a Sheffield United középpályását, Michael Tonge-ot szerezné meg.
Roy Keane-t a Celtic kaparintotta meg
Roy Keane 2007 nyaráig a skót labdarúgó-bajnokságban jelenleg élen álló Celtic Glasgow-hoz szerződött.
Ferguson ráförmedt az újságírókra
Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője a csapat sajtótájékoztatója közben elhagyta a termet, és azzal vádolta meg az újságírókat, hogy lejárató kampányt indítottak a klub ellen.
Négyessel távozott a Wigan az Old Traffordról
Két elhalasztott mérkőzést játszottak le az angol labdarúgó-bajnokságban szerdán, a Manchester United 4-0-ra legyőzte a Wigant, a West Ham pedig az Evertont verte idegenben 2-1-re.
Roy Keane érkezhet a Real Madridhoz
A Real Madrid labdarúgócsapatának vezetősége azon gondolkodik, hogy a téli átigazolási időszakban szerződteti Roy Keane-t, akinek idény közben kellett távoznia a Manchester Unitedtől.
Manchesterben szerzett pontot az Everton
Az európai kupaporondtól hétközben búcsúzó Manchester United labdarúgócsapatának a bajnokságban sem sikerült vigasztalódnia, miután a Premier League 16. fordulójában hazai pályán csak döntetlent ért el a bentmaradásért küzdő Everton ellen.
Derbi Milánóban, Caróval próbálkozik a Real
Vasárnap, az olasz bajnokság 15. fordulójában kerül sor a futballvilág egyik, legnagyobb érdeklődéssel kísért, városi derbijére: az AC Milan és az Internazionale, immár 261-edik alkalommal méri össze tudását. Spanyolországban, a Real Madrid új edzőjének málagai bemutatkozását övezi a legnagyobb érdeklődés, Angliában, a Bajnokok Ligájából csoportutolsóként kiesett Manchester United az Everton ellen vigasztalódhat, a Bundesligában pedig az ötödik helyen álló Hertha BSC és a második Hamburger SV összecsapása számít a forduló rangadójának.
Portugál tiltakozás Cristiano Ronaldo viselkedése ellen
A Benfica labdarúgócsapatának vezetői hivatalosan tiltakoztak az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA) Cristiano Ronaldónak, a Manchester United portugál légiósának viselkedése miatt.
BL: csoportutolsó a MU, a Werdernek összejött
Szerda este a Bajnokok Ligájában az utolsó három nyolcaddöntős hely sorsa is eldőlt. Óriási meglepetésre az 1999-ben győztes Manchester United utolsó lett a D csoportban, miután a - sikerével a legjobb 16 közé jutott - Benfica 2-1-re legyőzte az angol sztárcsapatot. A kvartett élén a Lille ellen 1-0-ra diadalmaskodó Villarreal végzett. A C csoportban az Udinese kikapott a Barcelonától, így a második továbbjutó helyet a Werder Bremen kaparintotta meg, amely 5-1-re kiütötte a Torghelle Sándorral felálló Panathinaikoszt.
Gera Ronaldo és Henry társaságában
A Nike Pro kampányának keretén belül Gera Zoltán igazán illusztris társaságba került, hiszen a Manchester United és az Arsenal egy-egy világsztárja között pózol a sportszergyártó cég felszerelésében.
Ferguson új alapokra helyezné a MU-t
Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője rendkívül csalódottan nyilatkozott, miután együttese 2-1-es vereséget szenvedett a portugál Benfica otthonában, s ezzel elbúcsúzott a Bajnokok Ligája további küzdelmeitől.
Az edzőcserétől vár csodát a Kaiserslautern
Kaiserslauternben a jelek szerint tartják magukat a klub nem annyira dicsőséges hagyományaihoz: a Vörös Ördögöknél az elmúlt három pontvadászatban mindig a szezon közben váltottak edzőt, és ez alól a jelenlegi idény sem lesz kivétel. Mindössze 13 forduló kellett ahhoz, hogy a nyáron kinevezett szakembert, Michael Henkét menesszék, ami az eredmények tudatában érthető - a bajnokság hátralévő részében Wolfgang Wolf feladata lesz, hogy megmentse a klubot a kieséstől.
Százezren voltak George Best temetésén
A szakadó eső ellenére több mint százezer tisztelője kísérte utolsó útjára George Bestet, a Manchester United legendás labdarúgóját, aki múlt pénteken, 59 éves korában hunyt el.
Solskjaer készen áll a visszatérésre
Csaknem két év kihagyás után felépült sérüléséből Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United norvég labdarúgója, aki hétfőn a Liverpool elleni tartalékbajnoki mérkőzésen térhet vissza.
Kirabolták Cristiano Ronaldót
Ismeretlen tettesek betörtek Cristiano Ronaldo, a Manchester United portugál labdarúgójának woodfordi otthonába.
A MU győzelemmel búcsúzott Besttől
A Premier League 14. fordulójában minden pályán a pénteken elhunyt George Bestre emlékeztek a mérkőzés előtt a csapatok, és az egykori északír legendát győzelemmel búcsúztatta a Manchester United, amely 2-1-re győzött a West Ham United otthonában.
Fergusonnak nem kell Ballack
Sir Alex Ferguson, a Manchester United vezetőedzője kijelentette: nincs szüksége Michael Ballackra, a Bayern München német válogatott labdarúgójára.
Elhunyt George Best
Hosszan tartó, súlyos betegség után 59 éves korában elhunyt George Best, a Manchester United legendás északír labdarúgója.
Nem vádolják nemi erőszakkal Ronaldót
Bizonyíték hiányában nem emelnek vádat nemi erőszakért Cristiano Ronaldo, a Manchester United portugál labdarúgója ellen - adta hírül pénteken a Scotland Yard.
Ki megy ma? - Saha, Huntelaar
Az Aston Villa hárommillió fontot ajánlott a Fulham FC védőjéért, Zat Knightért. A Sunderland AFC walesi középpályását, Carl Robinsont a Norwich City csábítja. A Manchester United francia csatára, Louis Saha a Besiktasban köthet ki.
Ferguson elégedett botladozó csapatával
Az A, B, C és D csoportban szereplő elitklubok közül egyedül a Manchester United került bajba a labdarúgó Bajnokok Ligájában, miután az 5. fordulóban csak gól nélküli döntetlent ért el a Villarreal ellen.
BL: semmi sem dőlt el a MU halálcsoportjában
Kettő csoportban minden eldőlt, kettőben még nyitott a kérdés: ez a labdarúgó Bajnokok Ligája 5. csoportköre keddi összecsapásainak mérlege. Az A csoportban a hazai pályán egyaránt nyerő Bayern München és Juventus, a B csoportban az ugyancsak győztes napot kifogó Arsenal és Ajax már tagja a BL nyolcaddöntőjének. A C csoportban kiesett Torghelle Sándor csapata, a Panathinaikosz. A D csoportban teljes a káosz: bármelyik csapat továbbjuthat, s bármelyik (akár a Manchester United is) kieshet.
Futballalkoholizmus Besttől Adamsig
Napok óta aggódik a világsajtó George Bestért, a Manchester United egykori legendás labdarúgójáért. A súlyos alkoholizmussal küzdő klasszis tragédiája ismét ráirányította a figyelmet a futball és az ital kapcsolatára - az északír csatár ugyanis nem az egyetlen, akinek életét egy káros szenvedély tette tönkre. Összeállításunkban a világ labdarúgása és az alkohol kapcsolatát vizsgáltuk a legendás Max Merkeltől kezdve, George Besten át, Tony Adamsig.
Az Arsenal megállította a Wigant
Az idény meglepetéscsapata, a forduló előtt második helyen álló újonc Wigan Athletic hazai pályán nagy csatában 3-2-re kikapott az Arsenaltól az angol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában. A vendégek francia klasszisa, Henry kétszer volt eredményes. Ugyancsak három gólt szerzett a Chelsea, a Manchester United, a Liverpool, valamint az Aston Villa is.
Keane 12 év után elhagyta a Manchestert
Péntek délelőtt bekövetkezett az, amit a szakértők nemrég megjósoltak: Roy Keane, a Manchester United labdarúgócsapatának emblematikus figurája 12 év után elhagyta az együttest.