Manchester United FC

címke rss

A Málagából a Vörös Ördögökhöz?

Archívum2001.11.06, 11:07

A Manchester Unitednek nem éppen a védelem a legerősebb csapatrésze ebben az idényben, hiszen a Vörös Ördögök a Premier League-ben már 25 gólt kaptak, aminél többször csak a kiesés ellen küzdő West Ham, Leicester City, Southampton és Derby County kapitulált. Jaap Stam távozása óta a MU védelme rendkívül sebezhető, nem csoda tehát, hogy a manchesteriek szeretnének erősíteni. Kiszemeltjük azonban nem egy közismert világsztár, hanem a spanyol Málaga védője, Fernando Sanz.

Ferguson tizenöt év után kiszáll

Archívum2001.11.06, 11:03

Sir Alex Ferguson immáron 15 esztendeje reflektorfényben van. A Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere napra pontosan ma 15 éve lépett be az Old Traffordra, ám úgy érzi, idény végén muszáj lesz abbahagynia. Addig azonban még feladatok várnak rá, emiatt aztán csapatára is gondolva szeretné még szerződtetni a Malaga védőjét, Fernando Sanzot.

A nap játékosa: Sylvain Wiltord (Arsenal FC)

Archívum2001.11.06, 12:17

Az Ágyúsoknál a francia kapcsolat nagyon erős, hiszen a klub gall szakvezetője, Arsene Wenger akár öt honfitársát is bevetheti a mérkőzéseken. Közülük Thierry Henry, Robert Pires és Patrick Vieira csak nagyritkán marad ki a kezdő tizenegyből, és az utóbbi időben Sylvain Wiltord is egyre több lehetőséget kap. A csatár a Manchester United elleni ligakupa-mérkőzésen mesterhármassal bizonyította, hogy lehet rá számítani.

Manchesteri KO-vereség a ligakupában

Archívum2001.11.06, 12:44

Kiütéses vereséget szenvedett a Manchester United labdarúgócsapata az angol Ligakupa harmadik fordulójában. A bajnoki címvédő gyakorlatilag juniorokkal állt fel és 4-0-ra kikapott a szintén tartalékos Arsenaltól.

A nap játékosa: Kizito Musampa (Malaga CF)

Archívum2001.11.07, 12:37

Úgy látszik, a spanyol Malaga futballistái nagyon keresettek manapság a játékospiacon. A csapat középhátvédjét, Fernando Sanzot a hírek szerint a Manchester United környékezte meg, a holland középpályás, Musampa iránt pedig a Newcastle United érdeklődik. A Szarkák állítólag hajlandóak lennének kifizetni a szerződés szerint meghatározott 15 millió fontos vételárat is a focistáért, akit a Lazio is szívesen látna soraiban.

Scholes távozik Manchesterből?

Archívum2001.11.08, 16:32

Elképzelhető, hogy Paul Scholesnak távoznia kell a Manchester United labdarúgócsapatától, mert vitája támadt Sir Alex Ferguson vezetőedzővel.

Erikssont is csábítják a Manchester kispadjára

Archívum2001.11.11, 20:13

Új névvel bővült a Manchester United labdarúgócsapatának amúgy is illusztris listája, már ami az új edző személyét illeti. A jövőre visszavonuló Sir Alex Ferguson helyére ugyanis kinézte magának a klub Sven-Göran Erikssont is, aki jelenleg Anglia szövetségi kapitánya.

Massimo Cragnotti menesztené Fergusont

Archívum2001.11.12, 07:12

Massimo Cragnotti, a Lazio klubigazgatója azt javasolja a Manchester United vezetőinek, hogy minél előbb távolítsák el Sir Alex Fergusont a labdarúgócsapat éléről.

Légy hű mindhalálig!

Archívum2001.11.14, 13:32

Életem a klubomé. Ezt a mondatot a futballisták döntő többsége nem ismeri, s hogy ne legyünk igazságtalanok, sokaknak nincs is módjukban ismerni. A pénzszerzés és eredménykényszer mókuskerekében taposó klubok a játékoskeret állandó fluktuációjában, a játékosok a Bosman-szabály óta szinte gáttalan klubcserélgetésben érdekeltek. Az alacsony vagy közepes futballkultúrájú országok labdarúgói nem is nőhetnének világsztárrá nevelőklubjukban, úgy tűnik, európai elitszinten a klubhűség erénye a kiváltságosoké. Hiszen kiváltságosnak kell ahhoz lenni, hogy valaki az AC Milanban, a Manchester Unitedben, a Real Madridban, vagy hogy közép-európaai ...

Öt forduló után újra nyert az MU

Archívum2001.11.18, 16:29

Az angol bajnokság tizenharmadik fordulójának szombati mérkőzései után a Liverpool került a tabella élére, ám a Vörösök nem lehetnek elégedettek, hiszen mindössze egy döntetlenre voltak képesek az újonc Blackburn ellen. Szintén ikszelt az Arsenal, amelynek szurkolóit két indokból is bosszanthatja a döntetlen: egyrészt mert az ősi rivális Tottenham ellen érték el, másrészt mert a Spurs az utolsó percben egyenlített ki. A Manchester viszont végre nyerni tudott, öt meccs után először, de még így is csak a negyedik helyet foglalja el.