Manchester United FC

címke rss

BL: a Milan az olasz becsületért is harcol

Sport2007.04.12, 17:29

Az AC Milan az olasz nemzeti büszkeségért is küzdeni fog, amikor a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében összecsap a Manchester Uniteddel. A plusz célt Carlo Ancelotti, a milánói gárda vezetőedzője fogalmazta meg szerda este, közvetlenül az után, hogy csapata vendégként 2-0-ra legyűrte a házigazda Bayern Münchent, s összesítésben 4-2-vel bejutott a BL legjobb négy együttese közé.

Hét MU-gól és fantasztikus Chelsea-hajrá a BL-ben

Sport2007.04.11, 11:24

Noha mindkét kedden pályára lépett angol csapat kedvezőtlen helyzetből készülhetett a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős visszavágójára, végül a Manchester United és a Chelsea is négy közé jutást ünnepelhett a játéknap végén. A Vörös Ördögök az Old Traffordon ritkán látható parádés teljesítménnyel 7-1-re legyőzték az első meccsen még 2-1-es diadalt arató AS Romát, míg José Mourinho 1-1-ről induló londoni kékmezesei Valenciában 1-0-s hazai vezetésről - Michael Essien utolsó pillanatban szerzett találatával - fordítottak, és elődöntőbe kerültek. A Chelsea a Liverpool-PSV (3-0 lett az első meccs vége), a ManUnited pedig a Bayern Müünchen-Milan ...

Gólzápor és utcai harcok Manchesterben

Sport2007.04.11, 11:45

A Manchester United kedden este lehengerlő teljesítményt nyújtva, látványos gólokkal 7-1-re kiütötte a vendég AS Romát a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján: Sir Alex Ferguson vezetőedző szerint ez volt az Old Trafford történetének legnagyszerűbb estéje az európai porondon.

Az angol-specialista Valencia lehet Mourinho végzete

Sport2007.04.10, 19:26

Kedden két elődöntős kilétére fény derül a Bajnokok Ligájában, a negyeddöntők visszavágóján két angol csapat próbálja kiharcolni a továbbjutást az első meccsen összeszedett hátrányból, a Manchester Unitednek már egy 1-0 is elég lehet a Roma ellen a megdicsőüléshez, ugyanakkor a Chelsea-nek győznie kell Valenciában, ha nem akar elbúcsúzni a sorozattól. A spanyol gárda igazi mumusa lett a szigetországiaknak az elmúlt évben, így aztán nagyon kemény feladat előtt áll José Mourinho együttese.

Cristiano Ronaldo: Angliában a védőt védik a bírók

Archívum2007.04.09, 11:47

Aligha van manapság jobb formában lévő játékos Európában, mint a Manchester United portugál szélsője, Cristiano Ronaldo. A februárban a Premier League legjobb focistájának megválasztott labdarúgót Angliában gyakran vádolják azzal, hogy feldobja magát, ám a támadó szerint ez csupán a portugál és az angol mentalitás közötti különbségnek tudható be.

Kikapott a MU, három pontra feljött a Chelsea

Sport2007.04.08, 02:41

Élesedik a küzdelem a Premier League-ben, az éllovas Manchester United 2-1-es vereséget szenvedett a Portsmouth vendégeként a 32. fordulóban, és mivel az üldöző Chelsea 1-0-ra legyőzte a Tottenhamet, így a Vörös Ördögök előnye három pontra csökkent. A Liverpool nagy lépést tett a harmadik hely megszerzése felé, Dirk Kuyt hajrágóljával ugyanis elvitte a pontokat Readingből, az Arsenal viszont hazai pályán kapott ki a kiesőhelyen tanyázó West Hamtől. A Watford sorsa lassan megpecsételődik, Priskin Tamás gárdája 4-1-re kikapott a Middlesbrough-tól, a magyar csatár a második félidőben lépett pályára.

Tartalékosan is nyert a Roma, két pontot elhagyott az Inter

Sport2007.04.07, 23:24

A Manchester United elleni BL-negyeddöntő visszavágójára készülő Roma tartalékos felállással is biztosan, 2-0-ra nyert a Catania ellen, amely a saját stadionjának betiltása miatt Leccében fogadta a fővárosiakat. A Roma győzelmével két pontot hozott az Interen, amely a Reggina vendégeként 0-0-ra végzett, igaz, a milánóiaknak ez is bőven belefér, hiszen így is tizennyolc ponttal vezetik a tabellát.

Ferguson a Romát dicséri, a bírót kritizálja

Sport2007.04.05, 22:09

A labdarúgó Bajnokok Ligája két szerdai negyeddöntője más-más eredménnyel zárult, a négy csapat trénere mégis nagyon hasonlóan, bizakodva beszélt a jövő heti visszavágókkal kapcsolatban és egyaránt elismerően szólt aktuális ellenfele képességeiről.

Scholes elrontotta a MU római BL-estéjét

Sport2007.04.05, 16:38

A AS Roma Paul Scholes kiállítását követően közel egy órán át emberelőnyben játszott a Manchester United ellen, és ezt kihasználva 2-1-re győzött a Bajnokok Ligája-negyeddöntő szerdai odavágóján. A játéknap másik angol-latin párharcán a Chelsea ellen a szünetben még a Valencia vezetett, és a londoni vendéglátók fordítani nem, csak egyenlíteni tudtak, így igen nehéz dolguk lesz az április 10-én rendezendő spanyolországi második mérkőzésen.

Futballistát vegyenek! - Brown, Flamini

Archívum2007.04.04, 06:36

A Newcastle United kiszemeltje a Manchester United védője, Wes Brown. Az FC Barcelonát az AS Roma középpályásával, Daniele de Rossival hozták kapcsolatba.

Crouch triplázott, vert helyzetből fordított a MU

Sport2007.04.01, 10:15

A házigazda FC Liverpool Peter Crouch mesterhármasával magabiztos győzelmet aratott az Arsenal felett az angol labdarúgó Premier League 31. fordulójának nyitómérkőzésén. Sikerével a hazai gárda megelőzte fővárosi riválisát a tabellán és feljött a harmadik helyre. A listavezető Manchester United 0-1 fordította meg a meccset hazai pályán a Blackburn ellen, míg a Bundesligában a Bayern 2-0-ra verte az ugyancsak a bajnoki címre hajtó Schalkét. Franciaországban a Marseille kikapott a Lorient-től, az olasz rangadón a Roma és a Milan megosztozott a pontokon.

MU-Chelsea harc a végsőkig

Sport2007.03.26, 09:20

A szezon előtt alighanem még a legelvakultabb Manchester United-drukkerek sem gondolták, hogy csapatuknak reális esélyük lesz a triplázásra, vagyis arra, hogy a bajnokságot, az FA-kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerjék. Két hónappal az idény vége előtt azonban a Vörös Ördögök még mindig versenyben állnak mindhárom címért, és ha sikerül is megnyerniük mind a hármat, akkor egyedülálló tettet hajtanának végre. Erre azonban a Chelsea-nek is megvan még az esélye, ráadásul előfordulhat, hogy májusban a két csapat két héten belül három alkalommal is talákozik, és mindháromszor egy trófea lesz a tét.

Kahnnak a Milan-meccsbe került az orvosinzultálás

Sport2007.03.22, 21:34

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága egy mérkőzésre eltiltotta Oliver Kahnt, a Bayern München kapusát, mert helytelenül viselkedett a március 7-i, Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt követő doppingvizsgálaton. A hálóőr így nem játszhat az AC Milan elleni negyeddöntő első felvonásán, április 3-án, Milánóban.

A MU és a Chelsea is elődöntős az FA-kupában

Sport2007.03.20, 10:39

A Premier League-ben első helyen álló Manchester United és a Vörös Ördögöket üldöző Chelsea is továbbjutott az FA-kupában, a negyeddöntő megismételt mérkőzésein előbbi Cristiano Ronaldo büntetőjével verte a Middlesbrough-t, míg utóbbi a Tottenham otthonában győzött 2-1-re.

Sztárportré: Cristiano Ronaldo

Sport2007.03.20, 16:47

A kilencvenes évek második felétől kezdve kétségtelenül David Beckham volt a leghíresebb és a legnépszerűbb játékos a Manchester Unitedben, és 2003-as klubcseréje után sokan úgy vélték, hogy a jobb oldali középpályás pótlása szinte lehetetlen feladat lesz a Vörös Ördögöknek. Sir Alex Ferguson azonban pár nappal később szerződtette Cristiano Ronaldót, aki Beckham hetes számú mezét kapta meg. A fiatal portugál napok alatt belopta magát a MU híveinek szívébe, manapság pedig már a klub egyik legnagyobb sztárja - és még mindig csak 21 esztendős.

Futballistát vegyenek! - Solskjaer, Karimi

Archívum2007.03.19, 08:16

A Manchester United norvég csatára, Ole-Gunnar Solskjaer iránt a West Ham United érdeklődik.

Hengerelt a MU, gólt lőtt a Spurs kapusa

Sport2007.03.17, 22:10

A Manchester United nagyszerű játékkal 4-1-re legyőzte a a vártnál sokkal gyengébb teljesítményt nyújtó Bolton Wandererst, ám előnye továbbra is "csak" hat pont a Premier League-ben, mivel a Chelsea szintén három góllal (3-0) nyert a Sheffield United ellen. London másik kerületében ámultak a nézők, a Tottenham kapusa ugyanis gólt szerzett a Watford ellen 3-1-re megnyert meccsen.

Három pontot hozott a Chelsea a MU-n

Sport2007.03.15, 03:19

A Chelsea és az Arsenal is sikerrel pótolta elmaradt bajnokiját a Premier League-ben, a címvédő Kékek 1-0-ra verték a Manchester Cityt, míg az Ágyúsok szintén idegenben arattak egygólos győzelmet az Aston Villa ellen.

Leverte Európát a Manchester United

Sport2007.03.14, 06:37

A Manchester United labdarúgócsapata 72 ezer néző előtt az Old Traffordon gálamérkőzésen 4-3-ra nyert a sztárokból összeállított, Europe XI néven pályára lépő csapat ellen.

BL: Milan-Bayern, Roma-MU az elődöntőért

Sport2007.03.09, 13:07

A májusi döntő helyszínén, Athénban kisorsolták a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek párosítását, a Milan a Bayern Münchennel került össze, a PSV a 2005-ös győztes Liverpoolt kapta, a Roma a Manchester United ellen készülhet, a Chelsea pedig a Valencia testén keresztül juthat a négy közé.

Futballistát vegyenek! - Smith, Abidal

Archívum2007.03.08, 06:23

A Sheffield United kiszemeltje a Manchester United csatára, Alan Smith.

BL: kiesett a Real és az Arsenal

Sport2007.03.08, 12:21

A gyengébb bajnoki szereplés után elvérzett a Bajnokok Ligájában is a Real Madrid, amely 2-1-re kikapott a Bayern München otthonában. Nem jutott a negyeddöntőbe az Arsenal sem, amely hazai pályán képtelen volt legyőzni a Fehér Csabával felálló PSV-t, a Manchester United otthon is megverte a Lille-t. A Milan a skóciai 0-0 után otthon sem bírt a Celtickel, a párharcot végül a hazaiak brazil csillaga, Kaká döntötte el a hosszabbításban.

Folytatódik az angliai edzőháború

Sport2007.03.06, 15:26

Ahhoz képest, hogy az angol futballkultúra - legalábbis az országhatárokon belül - mind az erőszakmentes szurkolás, mind a pályán uralkodó fair play szellem tekintetében etalonnak számít, a vezetőedzők egymásról megfogalmazott véleménye gyakorta az útszéliség határát súrolja. A rivális pocskondiázásában három nagycsapat, a Chelsea, a Manchester United és az Arsenal főnöke jár élen, most éppen Sir Alex Ferguson és José Mourinho gyalázza egymást a brit lapok hasábjain.

Sheringhamet Ausztráliába hívják

Sport2007.03.05, 17:41

Az ausztrál futballbajnokság élvonalában szereplő Sydney FC szeretné leigazolni Teddy Sheringhamet, a Manchester United és az angol válogatott volt játékosát - legalábbis erről számolt be a helyi média. 

Ismét elutasították a Lille beadványát

Archívum2007.03.02, 16:20

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ismételten elutasította a Lille beadványát, ami arra vonatkozott, hogy játsszák újra a francia csapat és a Manchester United február 20-i, Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős mérkőzését.

Sir Alex még nem megy nyugdíjba

Sport2007.02.28, 13:12

Még legalább két évig a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője szeretne lenni Sir Alex Ferguson, a világ egyik legjobb és legeredményesebb trénere.

Mourinho mindenkinek beszólt

Sport2007.02.27, 13:57

Még a tőle megszokottnál is csipkelődőbb hangnemet ütött meg José Mourinho a Chelsea Ligakupa-győzelmét követően: a szókimondó portugál "műugrónak" nevezte Manchesterben futballozó honfitársát, Cristiano Ronaldót, és gúnyt űzött az Arsenalból is, amiért az képtelen bármilyen trófeát nyerni. 

Újabb Lille-támadás Giggs villámgólja ellen

Archívum2007.02.26, 20:57

A Lille fellebbezést nyújtott be az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA), miután az pénteken elutasította óvását, amely arra irányult, hogy játsszák újra a francia csapat és a Manchester United múlt keddi Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős mérkőzését.

Elutasították a Lille BL-óvását

Archívum2007.02.23, 19:35

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elutasította a Lille óvását, amely arra irányult, hogy játsszák újra a francia csapat és a Manchester United keddi, Bajnokok Ligája-nyolcaddöntős mérkőzését.

Derbi Madridban, Ronaldo-láz Milánóban

Archívum2007.02.23, 12:36

A spanyol futballbajnokság hétvégi fordulójában az európai labdarúgás egyik legnagyobb presztízsű városi derbijét rendezik: a fővárosi Atlético Madrid a Real Madridot fogadja. Olaszországban a múlt héten parádézó Ronaldo játéka, Angliában pedig a bajnoki küzdelmek helyett ezúttal a Chelsea és az Arsenal vasárnapi kupadöntője a sláger.

FA-kupa-összefoglalók

Sport2007.02.23, 06:40

Ha kíváncsi arra, hogy mi történt a futballvilág legnagyobb múltjára visszatekintő kupasorozatában, az angol FA-kupában, akkor a lehető legjobb helyen jár, mert nálunk most megtekintheti az ötödik forduló öt párharcának összefoglalóit, köztük a Arsenal, a Chelsea és a Manchester United produkcióját!

Másodosztályú focistákkal remekel a Reading

Sport2007.02.21, 07:42

A Premier League jelenlegi idényének legnagyobb meglepetése kétségtelenül a Reading FC kiváló szereplése: az újonc gárda, amely korábban sohasem játszott a legjobbak között, 27 forduló után a hatodik helyen áll, és még az FA-kupában is versenyben van - legutóbb a Manchester United ellen ért el idegenben döntetlent. Az egyesület mindezt ráadásul úgy hajtotta végre, hogy a játékoskeretében mindössze három olyan focista akad, akinek a szezon előtt volt élvonalbeli rutinja.

Larsson nem akar Manchesterben maradni

Sport2007.02.20, 12:05

Henrik Larsson nem szeretné meghosszabbítani márciusban lejáró kölcsönszerződését a Manchester United labdarúgócsapatánál, így a következő hónapban visszatér hazájába a Helsingborg együtteséhez.

Rooney és C. Ronaldo várhat Gerára

Archívum2007.02.19, 15:29

Bravúros döntetlent ért el a WBA az FA-kupa hétvégi fordulójában a Middlesbrough otthonában, így újrajátszásra lesz szükség ahhoz, hogy eldőljön, melyik együttes jut be a negyeddöntőbe. Erre február 27-én kerül sor, és amennyiben a birminghamiek továbbjutnak, akkor a Manchester United-Reading párharc győztesével találkoznak a negyeddöntőben.

Van Nistelrooy neheztel Fergusonra

Sport2007.02.18, 13:24

Ruud van Nistelrooy úgy véli, volt edzője, Sir Alex Ferguson az oka annak, hogy ő a nyáron elhagyta a Manchester United labdarúgócsapatát és a Real Madridhoz szerződött.

FA-kupa: ismétel a MU és az Arsenal

Sport2007.02.17, 22:41

Háromból két magyar érdekeltségű csapat is bejutott az angol labdarúgó FA-kupában a legjobb nyolc közé, míg egy az újrajátszást harcolta ki. A nagyok közül a Chelsea simán verte a másodosztályú Norwichot, az Arsenal és a Manchester United azonban nem bírt hazai pályán a Blackburnnel, illetve a Readinggel, így idegenben próbálhatja meg kiharcolni a továbbjutást.

Beckham ellenfélként tér vissza az Old Traffordra

Sport2007.02.14, 07:50

David Beckham visszatér az Old Traffordra: a Real Madrid angol labdarúgója március 13-án egy gálamérkőzésen játszik korábbi csapata, a Manchester United otthonában.

Nyert a Chelsea és a MU, kikapott a Liverpool

Sport2007.02.10, 21:53

Az éllovas Manchester United hazai pályán 2-0-ra legyőzte az utolsó előtti helyen álló Charlton Athletic együttesét az angol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában. A címvédő Chelsea Didier Drogba szezonbeli 16. és 17. bajnoki találatával, valamint a portugál Abel Xavier öngóljával győzte le a Middlesbrough együttesét.

Futballistát vegyenek! - C. Ronaldo, Sonck

Sport2007.02.10, 18:07

A The Sun szerint a Real Madrid mellett a Barcelona is kész 47 millió fontot (vagy ennél is többet) fizetni a Manchester United portugál szélsőjéért, Cristiano Ronaldóért. A lap úgy tudja, Frank Lampard várhatóan meghosszabbítja szerződését a Chelsea-nél, noha őt is csábítja a Barcelona.

Angol, francia és török vereség a futballszerdán

Sport2007.02.08, 12:53

Szerdán több, nagy érdeklődésre számot tartó barátságos labdarúgó-mérkőzést rendeztek világszerte: az argentin válogatott franciák elleni sikere mellett a legnagyobb rangadót az angol-spanyol összecsapás jelentette, s mindkét helyszínen a vendégek nyertek 1-0-ra. A magyar csapat Eb-selejtezős ellenfelei gyengén muzsikáltak: Moldova, Norvégia és Törökország is kikapott, meglepetés viszont, hogy Málta ikszelt az osztrákokkal.

London, a válogatott mérkőzések fővárosa

Archívum2007.02.08, 10:11

Február 7-én összesen 26 barátságos válogatott mérkőzést rendeztek szerte a világban, ám a sportág történelemkönyvébe mégis 2007. február 6. íródik vastagabb betűvel. Kedden ugyanis olyan dolog történt, amire korábban még sohasem volt példa: egyetlen városban egyetlen napon négy különböző válogatott mérkőzésre került sor.

A Manchester varázsolt, a Real Madrid kikapott

Sport2007.02.05, 04:33

A Serie A 22. fordulóját a szicíliai futballbotrány miatt elhalasztották, ám így is több érdekes meccset játszottak vasárnap Európa topligáiban. Angliában a listavezető Manchester United idegenben kiütötte a Tottenhamet, míg a Bundesliga első két helyezettjének a rangadóján a Schalke 2-0-ra nyert Brémában. Franciaországban ismét kikapott a gödörben lévő Lyon, a spanyol bajnokságban a Real Madrid hazai vereségével, a Sevilla és a Barcelona pedig döntetlenjével keltett feltűnést.

Scolari Barcelonába küldi Cristiano Ronaldót

Sport2007.02.05, 10:08

A portugál válogatott szövetsége kapitánya, Luiz Felipe Scolari úgy tudja, Cristiano Ronaldo kész elhagyni a Manchester Unitedet, sőt, a brazil szakember már az ideális célállomást is kijelölte a jobbszélső számára a  Barcelona csapatában.

Hengerelt a MU és a Chelsea, kupadöntős az Arsenal

Archívum2007.02.01, 07:56

A listavezető Manchester United és az üldöző FC Chelsea is magabiztosan nyert az angol labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában.

Sir Alex jött, látott, oktatott

Sport2007.01.24, 13:12

Jó négy és fél évvel ezelőtt Koplárovics Béla két rossz hetet okozott a Manchester United edzőjének, Sir Alex Fergusonnak, aki "cserébe" visszajött Magyarországra, és elmondta a magyar futballedzőknek: valójában miképp kellene ezt a focinak nevezett sportágat csinálni.

Sir Alex Ferguson Budapesten

Sport2007.01.22, 22:36

Hétfőn megérkezett Budapestre Sir Alex Ferguson, az angol labdarúgó Premier League-ben listavezető Manchester United szakvezetője.

Van Persie lábujját törte gólöröm közben

Archívum2007.01.22, 11:19

Körülbelül hat hétig nem léphet pályára Robin van Persie, az Arsenal holland labdarúgója, aki a Manchester United ellen 2-1-re megnyert vasárnapi rangadón sérült meg.

Henry hajrágóljával rangadót nyert az Arsenal

Sport2007.01.21, 19:13

Hiába vezetett idegenben a Manchester United csapata, a hajrában Van Persie, illetve Henry találataival fordítani tudott az Arsenal az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának vasárnapi rangadóján. Az Everton nyert a Wigan otthonában, a hazaiak sorozatban hetedszer kaptak ki a PL-ben.

Ki megy ma? - Hildebrand, Abidal

Sport2007.01.19, 06:38

A Werder Bremen leigazolta a holland FC Twente német középpályását, Peter Niemeyert, az egyiptomi csatárt, Mohamed Zidant pedig elengedte az FSV Mainzba. A Manchester United 2010-ig szerződést hosszabbított fiatal kínai csatárával, Dong Fangzhouval.