Manchester United FC

címke rss

A MU ellen is megőrizte veretlenségét a Chelsea

Sport2008.09.21, 23:25

Továbbra is őrzi három és fél éve tartó hazai bajnoki veretlenségét a Chelsea, miután a Premier League 5. fordulójának csúcsrangadóján a Stamford Bridge-en 1-1-es döntetlent játszott a címvédő Manchester Uniteddel. Kétgólos előnyt tékozolt el Halmosi Péter csapata, a Hull City a vendég Everton ellen. A magyar középpályást végig a pályán tudó hazaiak a 73. percig 2-0-ra vezettek, ám öt percen belül két gólt kaptak, s a lefújásig már nem tudták kiharcolni a győzelmet.

Leszakadhat a MU, ha elbukja a BL-döntő visszavágóját

Sport2008.09.19, 23:42

Nincs könnyű sora a Manchester Unitednek, az angol bajnokság és a BL címvédője múlt héten a Liverpoolhoz látogatott (ki is kapott...), szerdán a Villarreallal találkozott az elsőszámú nemzetközi kupában, vasárnap pedig a Chelsea-t fogadja az aktuális Premier League-forduló csúcsmeccsén. Más topiligákbeli nagycsapatok sincsenek könnyű helyzetben, a Serie A-ban a Roma és a Milan a Reggina, illetve a Lazio ellen szeretné megszerezni első bajnoki diadalát, Spanyolországban pedig a Barcelona vágyik ugyanerre, a katalánok ellenfele az újonc Sporting Gijon lesz. A Bundesligában két BL-résztvevő randevúja adja a hétvége finomságát, a Bayernn ...

Döntetlennel kezdett a MU, Zenit-veréssel tért vissza a Juve

Sport2008.09.18, 02:46

Szerdán a maradék négy csoport csapatai is bemutatkoztak a Bajnokok Ligája 2008/2009-es idényében. A legnagyobb várakozás a címvédő Manchester United Villarreal elleni találkozóját előzte meg, és bár Sir Alex Ferguson a nyáron elvágyódó és bokaműtéten átesett Cristiano Ronaldót is bevetette, az angol gárda gól nélküli döntetlenre végzett a spanyolok ellen. Az F csoportban a Bayern München Bukarestben nyert, a Fiorentina viszont hiába vezetett Gilardino duplájával Lyonban, a francia bajnok végül egyenlíteni tudott. Szintén pontot mentett az Arsenal, amely Kijevben majdnem ráfázott a sok kihagyott helyzetre, ám Gallas a 88. percben vééghezvitte ...

BL: az UEFA-címvédő ellen tér vissza a Juventus

Archívum2008.09.17, 08:44

Szerdán a címvédő is megkezdi szereplését a Bajnokok Ligája mostani kiírásában, és a Manchester United rögtön rangadóval rajtol, hiszen a Vörös Ördögök a spanyol Villarrealt fogadják. Két topligás együtt csap össze Lyonban is, ahol a BL-be kilenc év után visszatérő Fiorentina vendégeskedik, a Juventus FC pedig a BL-újoncnak, de egyben az UEFA-kupa aktuális címvédőjének számító Zenit Szankt-Petyerszburg ellen játszik.

Hasselbaink visszavonult, Kuszczak hosszabbított

Sport2008.09.16, 14:19

Bejelentette visszavonulását Jimmy Floyd Hasselbaink, a hollandok 23-szoros válogatott labdarúgója. Tomasz Kuszczak két évvel meghosszabbította szerződését az angol Premier League-ben címvédő Manchester Uniteddel.

Törölték John Terry piros lapját

Sport2008.09.16, 16:59

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) fegyelmi bizottsága helyt adott a Chelsea fellebbezésének, s eltörölte John Terry piros lapját.

Gera gólt lőtt, a Liverpool fordított, a Dortmund csodát tett

Sport2008.09.14, 02:55

A Liverpool hazai pályán hátrányból fordítva nyert a címvédő Manchester United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 4. fordulójának rangadóján. A Fulhamben első bajnoki gólját lőtte Gera Zoltán, a magyar válogatott középpályás a Bolton ellen volt eredményes, csapata végül 2-1-es győzelmet aratott. Halmosi Péternek is kijutott a sikerélményből a Hull színeiben, mivel egy tizenegyes kiharcolásával segítette csapatát a Newcastle elleni 2-1-es diadal alkalmával. A Manchester Cityben góllal debütált az átigazolási időszak legvégén megszerzett Robinho, de csapata végül 3-1-re kikapott a Chelsea-től.  A Bundesligában a Dortmund-Schalke Ruhr--derbin ...

Cristiano Ronaldo már szerdán visszatérhet

Archívum2008.09.14, 16:20

Október végére ígérték visszatérését, ám lehet, másfél hónappal korábban pályára léphet Cristiano Ronaldo. A Manchester United portugál középpályása júliusban esett át kisebb bokaműtéten, de már a csapattal edz, s Sir Alex Ferguson vezetőedző úgy véli, akár már a Villarreal elleni BL-rajton is pályára léphet.

Berbatov a Liverpool, Robinho a Chelsea ellen debütálhat új klubjában

Archívum2008.09.12, 14:36

A világbajnoki selejtezők utána és a nemzetközi kupacsaták előtt ismét a topligák szolgáltatják a témát a nemzetközi futballvilágban, van is miről beszélni, mivel az angol bajnokságban Liverpool-Manchester United és Manchester City-Chelsea rangadókra kerül sor. A címvédőnél most mutatkozhat be a Tottenhamtől igazolt Dimitar Berbatov, aki az előző idényben még azzal a Robbie Keane-nel rohamozta az ellenfelek kapuját, aki ezúttal a Vörösök mezében akciózgat majd. A brazil Robinho lesz a másik új fiú, akinek debütálása érdekesnek ígérkezik, a Real Madridtól a Manchester Cityhez távozó támadó a Chelsea elleni rangadón teheti le a névjeggyét ...

Saha az Evertoné

Sport2008.08.29, 18:18

Louis Saha a Manchester Unitedtől két évre az Everton labdarúgócsapatához igazolt.

Szuperkupa-döntő: a Zenit legyőzte a ManUnitedet

Archívum2008.08.29, 22:59

Az UEFA-kupa-győztes Zenit nyerte a labdarúgó Szuperkupát, miután egy góllal jobbnak bizonyult a Bajnokok Ligája-serleget elhódító Manchester Unitednél.

Angol-orosz futballcsata az európai Szuperkupáért

Archívum2008.08.29, 12:10

Az UEFA az európai futballszezon nemhivatalos rajtjának tekinti az európai Szuperkupáért zajló mérkőzést, amelyet hagyományosan augusztus utolsó péntekén rendeznek meg a BL- és az UEFA-kupa győztese között. Idén a Manchester United és a Zenit Szankt-Petyerszburg csap majd össze, és a találkozót akár a foci régi és új elitjének az összecsapásaként is felfoghatjuk.

ManUnited-Zenit meccs a Szuperkupáért

Archívum2008.08.28, 15:16

Péntek este eldől, hogy a Bajnokok Ligája-győztes Manchester United, vagy az UEFA-kupa-győztes Zenit lesz az öreg kontinens királya labdarúgásban, ugyanis Monacóban ez a két csapat játssza az Európai Szuperkupa-mérkőzést.

Idegenben nyert a Manchester United

Archívum2008.08.26, 07:22

A címvédő Manchester United egy góllal nyert a Portsmouth vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 2. fordulójának hétfői mérkőzésén.

Nyomasztó a Premier League fölénye

Archívum2008.08.22, 16:33

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) közzétette annak a húsz futballistának a névsorát, akik közül kiválasztják a kontinens év játékosát.

Silvestre aláírt az Arsenalhoz

Archívum2008.08.21, 03:01

Az Arsenal leigazolta Mikael Silvestrét, az ősi rivális Manchester United labdarúgóját.

Kiütötte a Pompeyt a Chelsea, döntetlenezett a MU

Sport2008.08.17, 19:25

A Chelsea hazai környezetben 4-0-ra nyert a Portsmouth ellen az angol labdarúgó-bajnokság nyitófordulójában. A Manchester United meglepetésre csak 1-1-es döntetlenre volt képes a Newcastle ellen, ráadásul Sir Alex Ferguson csapatának kellett hátrányból felállnia. A Bundesligában győzelemmel kezdett a Hertha, erre kilenc éve nem volt példa.

A nagy négyes és ami mögötte van

Sport2008.08.15, 15:54

A Bajnokok Ligája legutóbbi kiírása alapján nem túlzás kijelenteni, hogy jelenleg a Premier League számít Európa legerősebb pontvadászatának. Az angol bajnokság a hét végén rajtol, a mezőnyt viszonylag könnyen fel lehet osztani három csoportra: az első négy közé szinte lehetetlen bekerülni (bár a Tottenham Hotspur alighanem megpróbálja majd), a masszív középmezőnyből szinte bárki odaérhet a közvetlen élmezőny mögé, és akad hat-hét gárda, mely a bennmaradással is maximálisan elégedett lesz.

Cristiano Ronaldo: Nem leszek képmutató

Sport2008.08.14, 01:18

A nyár egyik legnagyobb kérdése a nemzetközi labdarúgásban az volt, hogy hol folytatja pályafutását a Manchester United portugál klasszisa, Cristiano Ronaldo. A sokak által világ jelenlegi legjobb játékosának tartott támadót a Real Madrid csábította, s Ronaldo maga is szívesen igazolt volna a királyi gárdába. Az ügy kapcsán rengeteg pletykát lehetett olvasni, ezért aztán a futballista a végső döntés meghozatalát követően exkluzív interjúban fejtette ki a Publico című portugál lapban, hogy mi is történt valójában.

Az angol Szuperkupa is a ManUnitedé

Sport2008.08.10, 19:03

A bajnok Manchester United nyerte a labdarúgó angol Szuperkupát (Community Shield), miután gólnélküli döntetlent követően tizenegyesekkel legyőzte az FA-kupa-győztes Portsmouth együttesét.

Rooney és Ronaldo nélkül várja a Szuperkupát az MU

Archívum2008.08.08, 20:50

A bajnok Manchester United két legnagyobb sztárja, Cristiano Ronaldo és Wayne Rooney nélkül lép pályára a szombati angol labdarúgó Szuperkupa-döntőben, azaz a Community Shielden az FA-kupa-győztese, a Portsmouth ellen.

Ronaldo kijelentette, MU-játékos marad

Sport2008.08.07, 11:35

Hivatalosan is megerősítette, nem hagyja el a Manchester United labdarúgócsapatát Cristiano Ronaldo. A hónapok óta húzódó átigazolási ügy úgy tűnik, megoldódik, a portugál csillag ugyanis úgy nyilatkozott, beszélve Sir Alex Fergusonnal a maradás mellett döntött.

MU-állandóság a Ronaldo-ügy árnyékában

Sport2008.08.05, 12:54

Nem sokkal a Premier League rajtja előtt a címvédő Manchester United az egyetlen klub az angol élvonalban, amely még nem igazolt új játékost - igaz, a MU-tól egy meghatározó futballista sem távozott. Az első fordulóig azonban még mind a két megállapítás változhat, hiszen a Real Madrid nem tett le Cristiano Ronaldo megszerzéséről, a manchesteriek pedig csatárt szeretnének igazolni.

Ronaldo nem nyit vitát, távozik

Sport2008.08.04, 18:49

Portugál lapértesülés szerint százszázalékig biztos a klubváltásban Cristiano Ronaldo, a Manchester United Real Madriddal kacérkodó labdarúgója.

Cristiano Ronaldo vodkát vedel?

Archívum2008.07.28, 08:38

Egy, a Manchester United által megbízott kísérő ügyel arra, hogy a bokaműtéte után Los Angelesben lábadozó Cristiano Ronaldo ne mondjon igent az alkohol csábítására.

Villára vadászik a Real, Tévez rekordáron lehet végleg a MU-é

Archívum2008.07.26, 16:54

A Real Madrid labdarúgócsapata megpróbálja majd megszerezni David Villát, amennyiben nem sikerül leigazolnia Cristiano Ronaldót.

Ferguson elleste a Real szabálytalan taktikáját

Sport2008.07.22, 18:12

Az utóbbi hetek eseményei ismét ráirányították a figyelmet az átigazolási szabályokra, illetve azok megszegésére: a Cristiano Ronaldo-sztorit a FIFA illetékesei vizsgálják, míg Daniel Levy Tottenham-elnök panaszai alapján Angliában is vizsgálóbizottságot állítanak fel a gyanús átigazolási manőverek miatt. A Manchester United mindkét esetben részese az ügynek: Sir Alex Ferguson állítólag ugyanazt teszi Berbatovval, ami miatt "kifelé" a Real Madridot kritizálja.

Ferguson marasztalja Ronaldót

Archívum2008.07.18, 10:31

A Bajnokok Ligája-győztes, angol futballbajnok Manchester United szakvezetője a portugál fővárosban személyesen győzködte Cristiano Ronaldót, hogy ne igazoljon át a Real Madridba.

A szurkolók elzavarnák a rabszolga Ronaldót

Sport2008.07.14, 15:56

Térdműtétje után körülbelül három hónapig nem léphet pályára Cristiano Ronaldo, a Manchester United portugál szélsője. A Real Madridba vágyódó játékos immár korántsem számít közönségkedvencnek az Old Traffordon, a Vörös Ördögök szurkolói a minap távozásra szolították fel a magát korábban rabszolgának nevező Aranylaba-várományost.

Arsavin a Tottenhambe, Berbatov a Manchester Unitedbe tart

Sport2008.07.14, 16:31

Dimitar Berbatov pótlására érkezhet a Tottenhamhez az orosz Andrej Arsavin, mert a londoni klub elfogadta a Manchester United ajánlatát, amely 28 millió fontért megveszi a bolgár válogatott csatárát - írja az angol Evening Standard.

Csatárból lett balhátvéd a Fekete Gazella

Sport2008.07.14, 09:30

Mivel az angol válogatott nem jutott ki a 2008-as Európa-bajnokságra, így aztán a Manchester Unitedet viszonylag kevés futballista képviselte a kontinensviadalon. Ott volt viszont a francia balhátvéd, Patrice Evra is, aki meglehetősen messzire jutott azóta, hogy 27 évvel ezelőtt Afrikában meglátta a napvilágot.

Beckham: Ronaldóval BL-t nyerne a Real

Archívum2008.07.13, 10:51

A spanyol sportsajtó - legalábbis annak a Real Madriddal rokonszenvező része - a hétvégi kiadásaiban is Cristiano Ronaldo Madridba csábításáról cikkezik elsősorban.

Fontmilliókkal játszanak az angol élcsapatok

Archívum2008.07.12, 10:31

Nem sikerült megállítani a labdarúgók vételárának egyre magasabbra srófolását, a világ egyik legdrágább játékosa az AC Milan brazilja, Kaká lehet, akiért kozmikus, 50 millió fontos ajánlatot tett a Chelsea. A Manchester United megtartaná a magát rabszolgaként aposztrofált Cristiano Ronaldót, a Liverpool Gareth Berryről, az Arsenal Marcos Sennáról álmodik. A legkapósabb játékos a holland Klaas-Jan Huntelaar, illetve a paraguayi Roque Santa Cruz, őket szinte minden topcsapat szívesen látná. Gera Zoltánt leigazolta a Fulham, a Hull City Halmosi Pétert, a Stoke City Fülöp Mártont csábítja. Nézzük, hol tart a Premier League átigazolási szezonja!

Cristiano Ronaldo: Rabszolga vagyok

Sport2008.07.11, 10:58

Cristiano Ronaldo egyetért Joseph Blatterrel, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökével a tekintetben, hogy egyes élklubok játékos igazolási, szerződtetési gyakorlata egyfajta "modern rabszolgatartás". Ronaldo azért elégedetlen, mert élő szerződése ellenére a Manchester Unitednek esze ágában sincs elengedni őt a Real Madridhoz.

Queiroz az új portugál kapitány

Archívum2008.07.10, 12:07

Carlos Queiroz, a Manchester United másodedzője lett a portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - értesült a Guardian.

Az MTK BL-ellenfele gazdagabb a Manchester Unitednél

Archívum2008.07.09, 16:16

Az isztambuli labdarúgóklub, a Fenerbache értéke átlépte a 2 milliárd dollárt, ezzel az összeggel megelőzte az eddigi 1,8 milliárddal listavezető angol Manchester Unitedet - írja a sabah.com.tr.

85 millió euró az utolsó Real-ajánlat Ronaldóért

Archívum2008.07.04, 14:19

Újabb, véglegesnek nevezett ajánlattal állt elő a Real Madrid labdarúgócsapata, amely 85 millió eurót fizetne a Manchester Unitednek Cristiano Ronaldóért.

Cristiano Ronaldóért nem fizet 100 milliót a Real

Archívum2008.06.24, 12:31

Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke egyetlen labdarúgóért - így Cristiano Ronaldóért - sem hajlandó 100 millió eurót fizetni. Ezt arra (is) reagálva közölte, hogy Bernd Schuster, a csapat német vezetőedzője vasárnap a DSF televízióban nyilatkozva sejteni engedte, hogy akár ilyen mértékű áldozatvállalásra is kész lenne a spanyol klub a jelenleg a Manchester Unitedben játszó portugál támadó megszerzéséért.

Minden idők legvéresebb csatája Ronaldóért

Archívum2008.06.22, 17:57

A News of the World című lap vasárnapi száma szerint Cristiano Ronaldo, a Manchester United labdarúgója mindenképpen a Real Madridban akarja folytatni pályafutását, ezért a jövő hét elején kérni fogja jelenlegi klubjától szerződése felbontását.

Ronaldo: műtét, majd vélhetően irány Madrid

Sport2008.06.20, 11:35

Műtét vár Cristiano Ronaldóra, az Európa-bajnokság csütörtöki negyeddöntőjében a németekkel szemben "elvérző" portugálok futballsztárjára. "Már három hónapja fáj a lábam, operációra van szükség. Most, hogy kiestünk, jöhet a műtét, és gyorsan megkezdhetem a rehabilitációt" - közölte a 23 éves csatár, hozzátéve: nagy az esélye annak, hogy elhagyja a Manchester Unitedet, és aláír a Real Madridhoz.

Hull-Fulham Premiership-nyitány Gerával

Sport2008.06.17, 00:10

Az Angol Labdarúgó Szövetségben (FA) elkészítették a Premier League 2008/09-es szezonjának sorsolását.

Wayne Rooney megnősült

Archívum2008.06.12, 14:29

Megnősült Wayne Rooney, az angol bajnok és Bajnokok Ligája-győztes Manchester United futballsztárja.

MU-panasz a FIFA-nak Ronaldo-ügyben

Archívum2008.06.09, 18:55

A Manchester United hivatalos panaszt nyújtott be a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA) a Real Madrid Cristiano Ronaldo megszerzésére irányuló lépései kapcsán.