Malév

címke rss

Csoda lenne az új magyar légitársaság

Gazdaság2015.02.10, 15:51

Nem tűnik valószínűnek, hogy Magyarországon új személyszállító légitársaságot hozzanak létre, legfeljebb arra van esély, hogy egy nagyobb cég minibázissal jelenjen meg a reptéren. A teherszállításban azonban vannak még lehetőségek.

Három éve nem repül a Malév

Travelo2017.10.05, 14:32

Három éve nem repül a Malév

Beszállna az állam egy új magyar légitársaságba

Gazdaság2015.02.03, 06:34

A kormány változatlanul nyitott a tárgyalásokra minden komoly érdeklődővel, tőkeerős szakmai és külső befektetővel egy új hazai légitársaság megalapításáról, amelyben kisebbségi tulajdonosként akár a magyar állam is részt vállalhatna.

Újra repülnek a Malév gépek idén

Archívum2015.01.06, 15:36

Egy kanadai illető vásárolta meg két szétbontott Malév Boeing 737-600-as pilótafülkéjét, hogy repülőgép-szimulátort alakítson ki bennük. Vagyis 2015-ben ismét repülnek a Boeingek – ha csak virtuálisan is.

Tavasztól újra hasít két Malév gép

Travelo2017.10.02, 15:36

Tavasztól újra hasít két Malév gép

Pénzük harmadához jutnak a Malév-dolgozók

Gazdaság2014.11.07, 08:14

November közepén 900-950 egykori Malév-dolgozó követelésének egyharmadát fizeti ki a 2012. február 3-án becsődölt nemzeti légitársaság felszámolója, a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Zrt. mintegy bruttó 2,2 milliárd forint értékben. A kifizetés arányos lesz, mely átlagosan bruttó 34 százalékot jelent a fennálló dolgozói követelésekre, és vonatkozik a belföldi és külföldi volt munkavállalókra.

Ahol szlovák katonák ugráltak a Malév-gépből

Techbázis2014.08.31, 20:02

Történelmi légiharc-szimulációban vett részt a világ egyetlen röpképes Li-2-ese Malév színekben. Veres Zoltán műrepülő-bajnok pedig gépének szárnyáról mutatja meg, milyen kunsztokat művelt a szliácsi légiparádén.

Elmaradt bérükért tüntettek a volt malévosok

Gazdaság2014.03.29, 17:09

A Malév egykori dolgozói és szimpatizánsai tüntettek szombaton Budapesten az egykori nemzeti légitársaság alapításának 68. évfordulóján. Arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a két éve elkezdődött felszámolás alatt még mindig nem kapta meg minden munkavállaló a neki járó pénzt.

Nemzeti légitársaságot ígér a kormány

Travelo2017.10.05, 09:07

Gigantikus, 4-5 ezer fős új kongresszusi központot tervez a kormány a Művészetek Palotája mellé. A cél, hogy Budapest rövidtávon Európa 3-5. legnépszerűbb kongresszusi helyszíne legyen, ehhez kell nemzeti légitársaság is. A szándékot Fürjes Balázs kormánybiztos jelentette be egy keddi konferencián.

Lecsúszott a Malévról A Nagy Duett versenyzője, Cooky

Life.hu2014.03.11, 11:27

A MusicFM rádió műsorvezetőjéről kiderült, hogy remekül énekel, de az nem annyira köztudott, hogy rádiós pályafutása után pilótaként szeretne dolgozni.

Hibáztak a Malév pilótái egy 2011-es incidensben

[origo] utazás2014.03.03, 17:20

A most közzétett vizsgálati jelentés szerint nyolc percig voltak oxigénszegény környezetben. Személyi sérülés szerencsére nem történt.

Senkinek nem kell a Malév üdülője

Itthon2014.02.18, 14:02

A felszámolók megpróbálják értékesíteni a Malév megmaradt vagyontárgyait. Az autóikra érkezett ajánlat, de a Balatonlellei üdülőre senki nem csapott le. Az egyik repülőre még márciusig lehet pályázni.

Malév-gép eladó

Gazdaság2014.02.14, 06:37

A felszámoló túladna két Bombardier repülőgépen, egy üdülőn és néhány rakomány-ellenőrző röntgenen is.

Már két éve nincs Malév

Archívum2014.02.03, 19:00

Nemzeti légitársaságunk két évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor, 66 év működés után állt le.

Ma két éve nyírták ki a Malévot

Gazdaság2014.02.03, 09:49

2012. Február 3-án reggel 6-kor, előzetes bejelentés nélkül állt le a Malév. A cég felszámolása azóta sem fejeződött be, több mint ezer munkavállaló még mindig nem kapta meg a végkielégítését.

A nagy elszántság ellenére sem valósultak meg a nagy álmok

Gazdaság2014.01.22, 13:03

A nagy elszántság ellenére a kormány nagy terveiből jó néhány befuccsolt. A devizahiteles károsultak lakóparkja nem épül tovább, nem lehetünk állami mobilcég előfizetői, nem egyéni nyugdíjszámlán gyűlik a pénzünk, és nem nemzeti légitársasággal megyünk üdülni. Állami lett a tankönyvek piaca, újraosztották a trafikokat, és bevezették az e-útdíjat. Miként menedzselte az állam a számára fontos projekteket?  

Nyárig húzódhat a Malév felszámolása

Travelo2017.10.04, 13:00

Nyárig húzódhat a Malév felszámolása

A csúcsról a süllyesztőbe

Archívum2013.10.05, 20:01

Egyszer hopp, máskor kopp. A legerősebb vállalat is pillanatok alatt válhat sereghajtóvá, a legnagyobb innovátor termékeiből is könnyen lesz ócskaság. Az elemzők most épp a BlackBerryről szedik le a keresztvizet, pedig a gyártó telefonjainak néhány éve még nem volt vetélytársuk. Összeszedtünk még 10 céget, melyek valaha szimbólumnak számítottak, mostanra viszont durván lemaradtak, vagy akár be is dobták a törülközőt.

Kiállítják a Malév relikviáit a budaörsi repülőnapon

Travelo2017.10.19, 11:26

Legendák a levegőben címmel repülőnapot rendeznek a budaörsi repülőtéren, ahol a találkozó az idén a "földi dolgok és légi emberek" gondolatának jegyében zajlik.

Elhúzódik a Malév felszámolása

Gazdaság2013.09.18, 07:46

Csúszhat az egykori nemzeti légitársaság felszámolásának december végi határideje, mert elhúzódnak a munkaügyi perek, és a vagyontárgyak értékesítése is akadozik. A hitelezők jó része nem jut hozzá a pénzéhez.

A Malév fészkéből röppent ki a Sólyom

Gazdaság2013.09.02, 11:16

A Sólyom a Malév egykori tulajdonosának irodaházából indult, első üzleti partnere oda tart. A hely a korábban jó közel-keleti kapcsolatokkal rendelkező Resonator cégcsoport főhadiszállása, a Sólyom befektetője is ebből a térségből származik. Az érintettek szerint mindez véletlen egybeesés.

Jókor jó helyen

Gazdaság2013.08.28, 15:59

Sok pénzébe kerülhet az államnak, ha megveszi az egyszer már privatizált Dunaferrt. Nem ez lenne az első balul elsült magánosítás: volt, hogy nagyon benézték, mit mikor és kinek adnak el, de volt, hogy briliáns döntést hoztak, és százmilliárdokat kasszíroztak. Az ide-oda adogatott Malév története vagy a magyar cukorgyártás halálra ítélése a súlyos mellényúlások kategóriájába tartozik, a vagonnyi pénzért eladott ferihegyi reptér és a MÁV Cargo inkább a zseniális húzások közé sorolható.

A Sólyom Airways első gépe

Life.hu2013.08.19, 12:43

A Sólyom Airways első gépének érkezésekor a Malév utolsó járatának légiutaskísérője vezette körbe a fedélzeten a látogatókat, ebből állítottunk most össze nektek egy válogatást.

Malévos a Sólyom Airways első gépén

Life.hu2013.08.19, 12:43

Leszállt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az Álmos vezér feliratú gép , amely vasárnap negyed kettő körül indult az angliai Bournemouthból. Először külső körülmények miatt nem tudott leszállni, ezután tiszteletkört téve áthúzott a repülőtér felett, végül leszállt - fél órával később a tervezettnél. Egy egykori malévos mutatta be belülről a gépet a meghívottaknak.

Ilyen légitársaság nincs is

Gazdaság2013.07.26, 14:23

Az üzleti terv eddig nyilvánosságra hozott részletei alapján a piaci szereplők és elemzők nem tartják hosszabb távon is életképes vállalkozásnak a Sólyom Airwayst.

A kormány keblére ölelte a közellenséget

Itthon2013.07.16, 12:07

Gyors ázsiai terjeszkedésbe kezdett a Wizz Air az elmúlt hónapokban, sorra jelentik be az újabb keleti célállomásokat Kijevtől Dubajig. A Malév régóta vágyott örökségét is megkapták a kormánytól, amely újabban hasznos partnert lát a légitársaságban, pedig tavaly még szálka volt a szemében, pont a Malév csődjében játszott szerepe miatt.

Unortodox üzleti tervvel hasítana a Sólyom

[origo] utazás2013.07.09, 07:56

Nem csalás, nem ámítás: alapítója szerint valóban közel áll az induláshoz az új magyar légitársaság, a Sólyom. A cég bátran szembemegy az iparági trendekkel, Vágó József biztos az unortodox magyar üzleti terv sikerében. Így lehetnek ezzel azok az emirátusi és ománi befektetők is, akik finanszírozzák majd a légitársaságot, a sikeres működéshez azonban a magyar kormánnyal is jóban kell lenni. A Sólyomnál vélhetően ezzel sem lesz probléma.

Sólyom lesz az új Malév neve

Life.hu2013.07.06, 10:40

Piros-fehér-zöld lesz a festése, Sólyom lesz a neve az új hazai légitársaságnak, amely hamarosan már jegyeket árulna, és jövőre a tengerentúlra is repülne - írja a szombati Magyar Nemzet.

Új magyar légitársaság indulhat augusztustól

Itthon2013.07.08, 10:27

Júniusban bejegyezték a cégbíróságon a Sólyom Hungarian Airlines Kft.-t, amely meg nem erősített hírek szerint egy új nemzeti légitársaság elindítását tervezi. A Malév utódjának szánt cég a Magyar Nemzet szerint még augusztusban megkezdheti a működését hat gépből álló flottával. A cég mögött állítólag közel-keleti befektetők állnak.

Ütött-kopott repülőre ültetik Orbán Viktort

Gazdaság2013.06.24, 17:04

A kormány 5 milliárd forintból több repülőt is venne. Kormányzati flotta azonban nem épül, valójában katonai célra vesznek gépeket, amelyeket a kabinet is használ majd. Ennyi pénzből csak használt magángépekre telik.

A kormány légiflottát állít fel

Itthon2013.06.18, 08:03

Összesen hat gépből álló flottát tervez felállítani a kormány, a flotta a Honvédelmi Minisztérium üzemeltetésében működne.

Így mentették meg a csehek a Malévjüket

Gazdaság2013.04.11, 10:49

Együttműködtek az Európai Bizottsággal, eleve jobb feltételekkel indultak, és segítette őket, hogy a repterüket nem privatizálták korábban. Hogyan tudták a csehek megmenteni a saját Malévjüket?

A fapadosok már egyáltalán nem olcsók

Archívum2013.03.18, 13:09

A Malév tavalyi csődje után olcsó jegyekkel árasztották el a piacot a fapados légitársaságok, mostanra azonban erősen emelték az áraikat. Nőttek a repülőtársaságok költségei, és a korábban öldöklő verseny is csitul, így több népszerű városba ma már képtelenség olcsó jegyet szerezni.

Százak emlékeztek meg a Malévról a Hősök terén

[origo] utazás2013.02.04, 13:58

A Malév egykori dolgozói vasárnap este a Hősök terén gyűltek össze megemlékezni az egy évvel korábban leállt légitársaságról. Több százan beszélgettek egymással, egy táblán pedig az utasoknak mondtak köszönetet.

Egymillió új utast hozott a Malév csődje

Archívum2013.02.03, 08:14

Egy évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel jött el az a pillanat, érkezett az a hír, amelyre az előzmények alapján számítani lehetett, mégis milliók nem akarták elhinni: leállt a Malév. Máig nem tudni, hogy a rendelkezésre álló szakértői javaslatok ellenére miért nem tett semmit az Orbán-kormány a cég megmentése, pontosabban egy utód felállítása érdekében, csak az biztos, hogy új fejezet kezdődött a hazai légi közlekedés történetében.          

A nemzeti légitársaság halála - a Malévra emlékezve

Fotó2013.02.03, 09:36

Pénteken reggel hat órakor 66 évnyi folyamatos működés után leállt a Malév - jelentette be a társaság 2012. február harmadikán. A nemzeti intézménynek számító légitársaság csődje a becslések szerint a közvetlenül érintett több ezer dolgozó mellett közvetve néhány tízezer munkavállalót érinthet a beszállítókon keresztül. A cégnél dolgozók többsége romantikával és szomorúan gondol vissza a repülős napokra, sokan pedig még nem tudják, speciális tudásukkal mihez fognak kezdeni a munkaerőpiacon. Tuba Zoltán portrésorozata.

Még az idén indulni akar a Malév-utód

[origo] utazás2013.01.26, 12:12

Még ebben az évben elindulhat a Malév megszűnése után maradt űr kitöltésére a Hungarian World Airways (Magyar Légiutak a Világra - MLV Zrt.) - közölte a német BizTravel értesülésére hivatkozva az azutazo.hu portál.

Boeingról az Állatkertbe: Czigány Ildikó

Life.hu2012.12.07, 21:18

Czigány Ildikó történelmet írva lett az első magyar pilótanő, 2005-ben már kapitányként repült a Malév járatain. Ildikó jelenleg a Fővárosi Növény- és Állatkert munkatársa, könyvet ír, jógát oktat és feketeövvel hordja karateruháját. A teljes cikket ide kattintva olvashatod.

Drágállják a légitársaságok Ferihegy árait

Travelo2017.10.04, 16:37

Drágállják a légitársaságok Ferihegy árait

Kétszázezren várják hiába a Malév-jegyük árát

Gazdaság2012.11.22, 10:06

A Malév-csőd előtt vásárolt repülőjegyek árát egy korábbi szerződés szerint a Nemzeti Légiközlekedési Szövetségnek kellene kifizetnie, de ők addig nem fizetnek, amíg nem lesz az ügyben bírósági ítélet. 

Fapados országnak fapados reptér

Vélemény2012.11.10, 10:08

A címben szereplő állítás egy hozzászólásban hangzott el az [origo] csütörtöki cikkéhez, amelyből kiderült, ezentúl sátorban fagyoskodva kell a beszállásra várni a Budapestről induló fapados repülőjáratokra. Igaza van a kommentelőnek, vagy csak az ilyen fórumokon előforduló túlzásról van szó?

Napi Gazdaság: Matolcsy váratlanul lemondta a moszkvai útját

Gazdaság2012.11.08, 08:52

A Napi Gazdaság értesülése szerint Matolcsy György váratlanul lemondta pénteken esedékes moszkvai tárgyalását, amelyen a magyar kormány államkötvények vásárlására biztatta volna Moszkvát. A tárgyaláson szóba került volna a leépítést bejelentő Dunaferr, a Malév adósságának ügye, valamint a paksi bővítés is.

Elviseljük, ha hülyeséget terjesztenek rólunk - interjú Váradi József Wizz Air-vezérrel

Archívum2012.10.27, 11:30

Van útvonal, ahol értelmetlen versenyt folytatnak a Ryanairrel - mondta az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. Egyáltalán nem biztos, hogy a budapesti piacért folytatott harcban ők maradnak felül, de reméli, hogy a magyar légiutas-kísérők és a jobb szolgáltatás előnyhöz juttatja a cégét. Akkor is ezt gondolja, ha a kézipoggyászért már fizetni kell a Wizz Airnél. Váradi nem alkalmaz lobbistákat, maga tárgyal, ha szükséges.

A Wizz Air repülhet Oroszországba és Törökországba

Travelo2017.10.04, 16:02

A Wizz Air repülhet Oroszországba és Törökországba

Orosz és török járatokat indít a Wizz Air

[origo] utazás2012.10.25, 13:37

A Polgári Légiközlekedési Hatóság a Wizz Airt jelölte ki, hogy Budapestről Antalyába, Isztambulba és Moszkvába repüljön - közölte a diszkont légitársaság. A jogok elnyerése az érintett országok közötti diplomáciai eljárások, illetve az illetékes orosz és török hatóságok jóváhagyását követően válik véglegessé.

Hiányzik a Malév az utazási irodáknak

Travelo2017.10.19, 13:37

Rosszul érinti a Malév csődje az utazási irodákat - mondta a Magyar Nemzetnek a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének szóvivője.

Bővíti prágai járatait a CSA légitársaság

Travelo2017.10.19, 13:28

Heti 21-ről heti 31-re növeli járatai számát a CSA cseh légitársaság a Prága-Budapest útvonalon.

Gyorsult a Malév-vagyon kiárusítása

Gazdaság2012.09.20, 08:49

Újabb vagyontárgyakat hirdetett meg eladásra a Malév felszámolója. Eladó a Malév balatonlellei üdülője, és csak félmillió forintot kérnek a milliárdos árbevételű, nyereséges Malév Air Toursért.

Mi belebuktunk, a csehek megcsinálták

Gazdaság2012.09.20, 18:25

Az Európai Bizottság úgy látja, hogy a cseh állam sikeresen állítja saját lábára a cseh légitársaságot, így nem kell visszafizetni a korábban kapott állami támogatásokat. A Malév ezen bukott el.

Nem kell elölről kezdenie a munkát a Malév-bizottságnak

Itthon2012.09.19, 13:57

Meghallgatásokkal folytatta munkáját szerdán a Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, illetve a légitársaság fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság szerdán. Az MSZP kivonult az ülésről, mert szerintük már lejárt a bizottság mandátuma, a testület fideszes elnöke szerint azonban még van idő, és már kérte a mandátum meghosszabbítását. A bizottság felállításáról szóló határozat szerint valóban nem kell elölről kezdeni a munkát.

A Wizz Air repülhet a Malév helyén

Travelo2017.10.19, 12:43

A Wizz Air repülhet a Malév helyén

Moszkvába és Tel-Avivba repülhet a Wizz Air

[origo] utazás2012.09.06, 11:52

Izraelbe, Ukrajnába és Oroszországba is repülhet hamarosan a Wizz Air, miután megkapta a Malév repülési jogait - értesült a Népszabadság.

Szeptemberben lehet új magyar légitársaság?

Travelo2017.10.04, 16:46

Szeptemberben lehet új magyar légitársaság?

Betömik a Malév-lyukat

[origo] utazás2012.08.31, 19:09

Az Ural Airlines megjelenésével újabb légitársasággal bővül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kínálata, amely próbál talpra állni a Malév februári csődje után. A Balkán és a Közel-Kelet irányába ugyan több város továbbra sem érhető el közvetlenül Budapestről, de azért nincs hiány az újonnan érkező cégekből.

Pénzhez juthatnak a Malév-utasok

Gazdaság2012.08.31, 12:52

Héthónapos huzavona után kapnak kártérítést a csőd miatt már fel nem használt repülőjegyekért az utasok.

Még várnak a fizetésükre a Malév pilótái

Gazdaság2012.08.13, 08:14

A mai napig nem kapta még meg a kétszáz volt Malév-pilóta a légitársaság csődje után elmaradt járandóságát - írta a hétfői Népszava.

Megmentették a fapadosok a reptéri boltokat

Gazdaság2012.08.02, 10:11

A fapados utasok megmentették a reptéri forgalmat, a helyi boltosok öröme mégsem teljes, mert ezek az utasok kevesebbet költenek, mint a hagyományos társasággal utazók. A vészforgatókönyv azért elmaradt, nem ment csődbe egy reptéri bolt sem.

Kibúvót keres a Wizz Air a Ryanair gyilkos szorításából

Gazdaság2012.08.02, 11:20

Az európai légipiac egyik legnagyobb meccse zajlik a szemünk előtt. A két ultrafapados, a Wizz Air és a Ryanair a Malév csődje után csapott össze, és a könnyű nyár után a Wizznek a nehezebb téli időszakot kell átvészelnie. Ha nem lép semmit, a Ryanair simán lehagyja, és a októbertől a legnagyobb budapesti légitársaság lesz. Ha az ír fenntartja a gyilkos árharcot, az mindenképpen nagy kihívás elé állítja a Wizz Airt.

Meghallgatják Simort a Malév ügyében

Gazdaság2012.06.27, 08:38

A parlamenti bizottság Borisz Abramovicsot is meghallgatná a légitársaság és a Budapest Airport privatizációjáról, de úgy tudni, hogy az orosz üzletember nem vesz részt az ülésen.

Elbukhatja az EU-n kívüli repülési jogokat a Malév utóda

Travelo2017.10.19, 12:43

Minél később alakul meg egy új nemzeti légitársaság, annál nagyobb eséllyel veszti el legalább öt évre a Malév korábbi, EU-n túli országokba szóló repülési jogait.

Ötödével csökkent a járatok száma a Liszt Ferenc-reptéren

Travelo2017.10.04, 15:55

Ötödével csökkent a járatok száma a Liszt Ferenc-reptéren

A rendőrség nyomoz a Malév-csőd ügyében

Gazdaság2012.06.11, 15:09

Az LMP feljelentést tett a februárban leállt Malév felszámolásával kapcsolatban, mert szerintük csalás, csődbüntett, hanyag kezelés történt. A rendőrség nyomozni kezdett.

Elveszett vibrátor és haltól csöpögő bőröndök Ferihegy 1-en

Travelo2017.12.06, 09:41

Ferihegy 1 legendás hely volt. A repülőgépet mintázó épületről évekig tudnak mesélni azok, akik valamikor ott dolgoztak. A terminál május végi bezárása előtt mi is felelevenítjük néhány emlékünket, a kutyáját viccből magázó nőtől a kínai halkereskedőkig.

Cseh légitársaságnál repül tovább két Malév-gép

Gazdaság2012.05.25, 13:23

Két, korábban a Malév által használt Boeing 737-est lízingel a cseh Travel Service. A főleg charterjáratokat üzemeltető magáncég emellett négy másik, hasonló gépet is vásárolt, így a legnagyobb légitársasággá vált Csehországban.

Csak a volt Malév-pilóták tizede repül

Itthon2012.05.25, 16:33

A Malév 200 pilótájából mindössze negyven tudott leszerződni más társaságokhoz, és nekik is mindössze csak a fele repül a légitársaság februári leállása után.

Veszteséghegyek halmozódnak a reptéren

Gazdaság2012.05.24, 12:16

A tavalyi 8 milliárd forintos veszteség után a Budapest Airport vesztesége az idén a Malév csődje miatt 12 milliárd forintra nőhet - ismertette Jost Lammers, a Liszt Ferenc repülőtér vezérigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón.

A minisztérium előtt követelték a pénzüket a Malév-dolgozók

Itthon2012.05.22, 13:10

Elmaradt járandóságaikat és a kormány felelősségvállalását követelték a csődbe ment Malév szakszervezetei a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előtt. A légitársaságnak már nincs pénze, a Bérgarancia Alap pedig az áprilisi béreket már csak részben fedezte.

Megkapják a malévosok az áprilisi bérüket

Gazdaság2012.05.21, 16:57

Kedden megkapják a malévosok az áprilisi bérüket. A csődbe ment légitársaságtól több mint ezren távoztak.

Két szék között a fapados alá

Vélemény2012.05.14, 12:03

A hagyományos, nemzeti légitársaságok elvesztették monopolhelyzetüket, képtelenek a fapadosokkal versenyezni: szervezeti kultúrája idejétmúlt és merev, ennek megfelelően többségük új üzleti modellt keresett és nem csupán egyetlen államot szolgál ki. Mennyire lehetne életképes ebben a környezetben a magyar kormányzat által elképzelt új légitársaság?  

Az új Malévról álmodó minisztérium miatt szívnak az utasok

Gazdaság2012.05.11, 14:38

Egyelőre nem adja oda egyik jelentkezőnek sem a magyar kormány a Malév Európai Unión kívüli repülési jogait. A jegyek emiatt több nagyvárosba drágábbak, a járatok pedig ritkábbak. Az új Malév reménye eközben halványabb, mint valaha, idén már biztosan nem lesz belőle semmi.

Kiakadtak Ferihegyen a kormányzati vonatreklámra

Itthon2012.05.08, 11:46

Felháborodott közleményben reagált a Budapest Airport arra, hogy a kormányzati honlapon a bécsi reptérre induló vonatokat reklámoztak. A cég szerint ez érthetetlen annak fényében, hogy a Malév februári csődje óta "minden idők legsúlyosabb válságát" élő a magyar légi közlekedés. A közlemény már nem elérhető a kormányzati oldalon.

Földön maradt a Malév-pilóták többsége

Gazdaság2012.05.02, 08:09

A Hunalpa pilóta-szakszervezet egyik volt vezetője szerint a Malév februári csődje óta 20-30 kapitány kapott állást. Tíznél kevesebben a Ryanairhez, páran Indiába, Kínába és Indonéziába szegődtek.

Sétarepülés hatvanéves veterán Malév-géppel

Travelo2017.12.08, 15:18

Nézegessen veterán autókat, majd repüljön egy kört egy nyitott, kétfedelű géppel, akár a repülés hőskorában. A Budaörsi Reptérre is kalandosan, egy old timer busszal lehet eljutni vasárnap.

Bécs és Prága tarol a Malév-csőd miatt

Travelo2017.10.04, 16:56

A szomszédos országokból sokkal több járat indul Törökországba és Oroszországba, mnt tőlünk. A Budapest Airport szerint hetente négy magyar munkahely szűnik meg a késlekedés miatt, amióta a Malév csődbe ment és nem jelöltek ki a helyére új légitársaságot.

Bécs és Prága reptere hízik a Malév csődjén

Gazdaság2012.04.17, 07:53

A légügyi egyezmények hiánya miatt oroszországi, izraeli, törökországi és ukrajnai célpontokra sokkal több repülőgép megy Bécsből és Prágából - derül ki a Budapest Airport statisztikáiból.

Feljelentést tett az LMP a Malév felszámolása miatt

Gazdaság2012.04.04, 17:59

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett szerdán a Lehet Más a Politika (LMP) a Malév felszámolása miatt - közölte a Teve utcai rendőrszékház előtt tartott sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor parlamenti képviselő. Az ellenzéki párt csődbűntettet, csalást, valamint hűtlen vagy hanyag kezelést sejt az ügyben.

Szülinapi bulit tartanak a Malévnak március 30-án

Travelo2017.10.11, 09:10

Szülinapi bulit tartanak a Malévnak március 30-án

Orosz társaság használhatja a Malév egykori gépeit

Gazdaság2012.03.22, 12:12

A Vedomosztyi című lap úgy tudja, a Transzaero évi 18 millió dollárt fizethet az egykori Malév-gépek bérbevételéért.

Leginkább luxusszállodáknak ártott a Malév-csőd

Travelo2017.10.04, 16:45

A budapesti ötcsillagos szállodák a legjelentősebb vesztesei a Malév február 3-i leállásának a Magyar Hotel Monitor gyorselemzése alapján a szállodaiparban.

Nyárra végleg bezárhat Ferihegy 1

Gazdaság2012.03.14, 14:36

Nyárig teljesen megszűnhet a forgalom a Liszt Ferenc Repülőtér 1-es terminálján - értesült az [origo] az egyik reptéri boltostól. A repteret főleg a fapadosok használták, most ezek költöznek át a 2-es terminálra, ahonnan korábban a Malév-gépek repültek. Egy kereskedő becslése szerint ezren is dolgozhattak a terminálon.

Bezár az 1-es terminál a Liszt Ferenc reptéren

Gazdaság2012.04.17, 18:29

A Malév csődje utáni lecsökkent forgalmat a 2-es terminál is el tudja látni a Budapest Airport szerint.

A Malév-csőd vizsgálatába kezd a parlament

Itthon2012.03.12, 11:27

Az Országgyűlés hétfőn vizsgálóbizottságot állíthat fel a Malév 2010 előtti működésének elemzésére, továbbá megnevezheti a kolontári vörösiszap-katasztrófa felelőseit, és elfogadhatja a 2006-os erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentését is.

A titkos Duna-parti tárgyalások sem mentették meg a Malévet

Gazdaság2012.03.19, 11:36

Közel fél évig dolgozott egy nemzetközi projektcsapat egy budapesti irodában azon, hogy kínai részvétellel elinduljon egy új Malév. Demján Sándor cége és a Hainan Airlines 1,2 milliárd forintot költött az előkészületekre, amiben Fellegi Tamás akkori fejlesztési miniszter kabinetje is aktívan részt vett, mégsem lett a tervekből semmi. Mi volt a kudarc oka?

A Malév törzsutasaira utazik a KLM

Travelo2017.10.19, 12:40

A Malév törzsutasaira utazik a KLM.

Pénz híján csak ötletelnek az új Malévről

Gazdaság2012.03.07, 15:09

Az [origo] információi szerint három különböző koncepció is készült egy új Malév létrehozására, de befektetőt még nem sikerült találni. Az idő fogy, és egyre kisebb az esélye, hogy bárki is 10-15 milliárd forintot vagy akár többet költene egy új nemzeti légitársaságra.

Zajlanak a tárgyalások a Malév-utód elindításáról

Gazdaság2012.03.06, 08:56

Még nem jött el a nagy bejelentés ideje, de több forgatókönyvről több befektetői csoport is tárgyal az új nemzeti légitársaság elindításáról az egyik civil szervezet vezetője szerint.

Házi őrizetben a Malév egykori elnöke

Nagyvilág2012.03.05, 20:29

Ötmillió rubel óvadék ellenében helyezik szabadlábra a Malév egykori elnökét Oroszországban. Anatolij Ballo hétfőn került házi őrizetbe, Ballo 2009 és 2010 között vezette a Malévot.

Életben maradhat a Malév két leánycége

Gazdaság2012.03.05, 08:16

Kormányzati szintről tudatták a földi kiszolgálással foglalkozó, valamint a repülőgép-karbantartással foglalkozó társaságok felszámolóival, hogy azok megmentését prioritásnak tekintik - írja pontosan meg nem nevezett forrásaira hivatkozva a Népszabadság.

Két éve kész a Malév-tanulmány

Travelo2017.10.04, 15:46

Két éve kész a Malév-tanulmány

Nem elég a Malév pénze a hitelezőknek

Travelo2017.10.04, 15:24

A február elején csődbe ment magyar légitársaság a februári fizetéseket még átutalja dolgozóinak, a hoppon maradt utasok azonban továbbra is várhatnak pénzükre. Aki nem bankkártyával vásárolta repülőjegyét, annak két napja maradt követelése bejelentésére.

Hoffmann Rózsa indítja a hetet a parlamentben

Itthon2012.02.26, 09:38

További vallási közösségeket ismerhet el az Országgyűlés a soron következő kétnapos ülésén. A parlament emellett hétfőn ismét nekivághat a Malév-bizottság felállításának, majd kedden értékelheti például a vörösiszap-katasztrófa felelősségét vizsgáló bizottság eredményeit is. A hétfői ülés várhatóan az oktatási államtitkárnak a felsőoktatási felvételiről szóló beszédével kezdődik.

Éneklő pilótanővel búcsúzott a Malév

Travelo2017.10.04, 13:30

Elhagyta a budapesti repülőteret az utolsó - a Malév február 3-i leállása előtt a flottába tartozó - repülőgép is csütörtök délután. A Bombardiert szervizelni kellett, ezért csak most szállították el. A gépet irányító Leposa Edina a magyar légtérből kijelentkezés után Horváth Charlie Nézz, nézz az ég felé című dalát énekelte.

Álmodunk rendelkezésére

Vélemény2012.02.23, 11:42

A Malév csődje után szakértők sugallják, politikusok követelik, a repülés iránt érdeklődő polgárok remélik, hogy lesz feltámadás. Szükség van-e nemzeti légitársaságra az adófizetők pénzéből?

Az árfolyamrögzítésről tárgyal a parlament

Itthon2012.02.21, 09:12

Matolcsy György javaslatának, a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának újabb rögzítéséről szóló előterjesztés tárgyalásával kezd a parlament, emellett terítékre kerül egy, a Malév csődjével foglalkozó bizottság létrehozása, valamint a tavalyi LMP-s tüntetés miatt javasolt közkegyelmi indítvány is.

Oszkó: 2010-ben a leállástól mentettük meg a Malévot

Gazdaság2012.02.20, 08:33

Oszkó Péter szerint a Malév 2010-es visszaállamosításával a csődtől menekült meg a légitársaság, mint mondta, kemény tárgyalásokat folytattak az orosz féllel azért, hogy biztosítsák a Malév megmentésének lehetőségét a következő kormánynak.

Előző
Következő