Malév

címke rss

Malév: Elfogyott a pénzünk

Gazdaság2012.01.30, 18:46

Hétfőn a Malév közölte, a társaságnak január végétől nem lesz pénze a működés finanszírozására, ám a repülőgépeket biztosító lízingcéggel sikerült megállapodást kötnie. A Malév szóvivője az [origo]-nak elmondta, a következő napokban felszállnak a gépek, és közben a cégvezetés elkészíti a működés biztosításához szükséges pénzügyi tervet. A Malév-bejelentést megelőzően jelent meg az a kormányrendelet, amely reggel hét órától stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette a céget. A lépéssel pedig lehetővé válik, hogy állami kontroll alatti eljárás keretében rendezzék a szorult pénzügyi helyzetben lévő cég helyzetét.

A spanyol Vueling szállhat be a Malévba

Gazdaság2012.01.27, 09:11

Már csak a spanyol Vueling igazgatóságának kellene kimondania az igent februárban, és akkor a cég nyártól beszállhat a Malévba - írja a pénteki Népszabadság.

Budai Gyula: Működésképtelenné válhat a Malév

Gazdaság2012.01.26, 10:24

Az elszámoltatási kormánybiztos szerint a kisebbségi, orosz tulajdonos miatt nem lesz olyan befektető, amely megvásárolná a Malévot. Budai szerint így a légitársaság nem fog tudni forráshoz jutni, és rövid időn belül működésképtelenné válhat.

A fapadosok húzhatják fel idén a Budapest Airport forgalmát

[origo] utazás2012.01.23, 14:07

Idén az utasok számának további 300 ezres bővülésére számít a Budapest Airport (BA) a Liszt Ferenc repülőtéren, ahol tavaly 8,9 millió utas fordult meg. Új hosszú távú járat az idén nem indul ugyan, de 2013-ban új célállomás lehet Tokió, Chicago és New York.

Malév és az Európai Bizottság: milyen jogi lehetőségeink vannak a döntést követően?

Archívum2012.01.20, 16:03

A Bán, S. Szabó & Partners Ügyvédi Iroda szakértője szerint már most érdemes számba venni, hogy Magyarországnak milyen lehetőségei vannak annak a bizottsági döntésnek a végrehajtása során, amelyben az Európai Bizottság 2012. január 9-én felszólította Magyarországot a nemzeti légitársaság számára 2007 és 2010 között a privatizációval és visszaállamosítással összefüggésben nyújtott állami támogatások visszafizettetésére.

Szerdán dönthet a Malévról a kormány

Gazdaság2012.01.16, 20:00

Szerdán foglalkozik a kormány a Malév-üggyel, az Európai Bizottság a múlt héten szólította föl Magyarországot, hogy fizesse vissza a Malévnak nyújtott állami támogatást.

Tematikus üléseket tart a következő két hétben a kormány

Itthon2012.01.13, 07:43

A jövő héten három kormányülést tartanak, amelyeken az elmúlt másfél év eredményeit tekintik át - értesült az MTI. Január 16-án a Malév jövőjéről lesz szó.

Cseh társaság vinné a Malévot

Gazdaság2012.01.13, 07:29

A Travel Service már kidolgozta és elküldte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba üzleti tervét a Malév átvételére - értesült a Népszabadság.

Egy csőd után új cég léphet a Malév helyére

Gazdaság2012.01.11, 09:40

Nem biztos, hogy fel kell számoltatni a Malévot az Európai Bizottság hétfőn nyilvánosságra hozott döntése miatt, de ha mégis, a kormány feltehetően létrehoz helyette egy másik budapesti központú légitársaságot. A turizmus érdekei mellett a Liszt Ferenc repülőtér üzemeltetőjével kötött privatizációs szerződés egy pontja is erre sarkallhatja a kormányt.

Százmilliárdot bukik a Malév egy EU-s döntés miatt

Gazdaság2012.02.03, 09:06

Százmilliárd forintnyi, Malévnak nyújtott állami támogatást talált jogellenesnek az Európai Bizottság. Ezért felszólította Magyarországot ennek visszafizetésére. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tudomásul vette a döntést, a Malév sorsáról várhatóan a január 16-ai kormányülésen döntenek majd. Az NFM szerint "kiemelt cél, hogy Budapest-központú nemzeti légitársaság működjön Magyarországon".