Malév-leállás

címke rss

Az oroszok miatt nem kapják vissza a pénzüket a Malév-utasok

Bírósági döntésre vár, ezért nem tudja elindítani a jegyár-visszatérítéseket a Malév-csőd által érintett utasoknak a légitársaságok nemzetközi szövetsége.

Százak emlékeztek meg a Malévról a Hősök terén

[origo] utazás2013.02.04, 13:58

A Malév egykori dolgozói vasárnap este a Hősök terén gyűltek össze megemlékezni az egy évvel korábban leállt légitársaságról. Több százan beszélgettek egymással, egy táblán pedig az utasoknak mondtak köszönetet.

A nemzeti légitársaság halála - a Malévra emlékezve

Fotó2013.02.03, 09:36

Pénteken reggel hat órakor 66 évnyi folyamatos működés után leállt a Malév - jelentette be a társaság 2012. február harmadikán. A nemzeti intézménynek számító légitársaság csődje a becslések szerint a közvetlenül érintett több ezer dolgozó mellett közvetve néhány tízezer munkavállalót érinthet a beszállítókon keresztül. A cégnél dolgozók többsége romantikával és szomorúan gondol vissza a repülős napokra, sokan pedig még nem tudják, speciális tudásukkal mihez fognak kezdeni a munkaerőpiacon. Tuba Zoltán portrésorozata.

Pénzhez juthatnak a Malév-utasok

Gazdaság2012.08.31, 12:52

Héthónapos huzavona után kapnak kártérítést a csőd miatt már fel nem használt repülőjegyekért az utasok.

Még várnak a fizetésükre a Malév pilótái

Gazdaság2012.08.13, 08:14

A mai napig nem kapta még meg a kétszáz volt Malév-pilóta a légitársaság csődje után elmaradt járandóságát - írta a hétfői Népszava.

Kibúvót keres a Wizz Air a Ryanair gyilkos szorításából

Gazdaság2012.08.02, 11:20

Az európai légipiac egyik legnagyobb meccse zajlik a szemünk előtt. A két ultrafapados, a Wizz Air és a Ryanair a Malév csődje után csapott össze, és a könnyű nyár után a Wizznek a nehezebb téli időszakot kell átvészelnie. Ha nem lép semmit, a Ryanair simán lehagyja, és a októbertől a legnagyobb budapesti légitársaság lesz. Ha az ír fenntartja a gyilkos árharcot, az mindenképpen nagy kihívás elé állítja a Wizz Airt.

Osztja a hagyatékot, de új Malévot is akar a kormány

Gazdaság2012.06.04, 13:33

Megkezdődött a Malév-hagyaték pályáztatása a szaktárca államtitkára szerint, aki úgy véli, hogy továbbra is szükség van egy budapesti  központú légitársaságra.

Nekiláttak a Malév-hagyaték szétosztásának

Gazdaság2012.05.25, 11:02

A légügyi hatóság már megkezdte a Malév repülési jogainak kiosztását - válaszolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI kérdésére csütörtökön. A korábbi nyilatkozatok alapján ez azt jelentheti, hogy a kormány letett egy új nemzeti légitársaság létrehozásáról. Első körben az izraeli, moldovai, tunéziai és vietnami repülési jogról dönt a hatóság.

Cseh légitársaságnál repül tovább két Malév-gép

Gazdaság2012.05.25, 13:23

Két, korábban a Malév által használt Boeing 737-est lízingel a cseh Travel Service. A főleg charterjáratokat üzemeltető magáncég emellett négy másik, hasonló gépet is vásárolt, így a legnagyobb légitársasággá vált Csehországban.

A minisztérium előtt követelték a pénzüket a Malév-dolgozók

Itthon2012.05.22, 13:10

Elmaradt járandóságaikat és a kormány felelősségvállalását követelték a csődbe ment Malév szakszervezetei a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előtt. A légitársaságnak már nincs pénze, a Bérgarancia Alap pedig az áprilisi béreket már csak részben fedezte.

Az új Malévról álmodó minisztérium miatt szívnak az utasok

Gazdaság2012.05.11, 14:38

Egyelőre nem adja oda egyik jelentkezőnek sem a magyar kormány a Malév Európai Unión kívüli repülési jogait. A jegyek emiatt több nagyvárosba drágábbak, a járatok pedig ritkábbak. Az új Malév reménye eközben halványabb, mint valaha, idén már biztosan nem lesz belőle semmi.

Feljelentést tett az LMP a Malév felszámolása miatt

Gazdaság2012.04.04, 17:59

Ismeretlen tettes ellen feljelentést tett szerdán a Lehet Más a Politika (LMP) a Malév felszámolása miatt - közölte a Teve utcai rendőrszékház előtt tartott sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor parlamenti képviselő. Az ellenzéki párt csődbűntettet, csalást, valamint hűtlen vagy hanyag kezelést sejt az ügyben.

Közel kétszáz dolgozót bocsátanak el a repteret üzemeltető cégek

Gazdaság2012.03.24, 18:33

Összesen 198 embert bocsát el együttesen a Budapest Airport és az AFM Kft. A Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető cégek a Malév csődje után azt közölték, hogy összesen 250 dolgozótól kell majd megválniuk.

Létrejön a Malév-privatizációt vizsgáló bizottság

Gazdaság2012.03.12, 20:28

A Budai Gyula kezdeményezésére felálló bizottság többek között vizsgálja majd, hogy a Malév privatizációjában mennyire érvényesültek az állam érdekei és hogy van-e Oszkó Péter volt pénzügyminiszternek részesedése a Wizz Airben.

Kétmillióval kevesebb utassal számol BA a Malév leállása miatt

Gazdaság2012.02.26, 09:50

A Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt. utasszáma várhatóan kétmillióval elmarad a tervezettől a Malév leállása miatt - mondta Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója az MTI-nek.

A Budapest Airporttal keverhette a Malévot Budai Gyula

Gazdaság2012.02.26, 08:14

Valószínűleg a Budapest Airport felszámolásáról szóló szerződésoldalt mutatott be a sajtó képviselőinek még február elején Budai Gyula, amikor a Malév felszámolása miatti állami fizetési kötelezettségről beszélt.

"Úgysem tudnak versenyezni velünk" - interjú a Ryanair vezérigazgatójával

Gazdaság2012.02.21, 15:05

A Ryanair nem akarja tönkretenni legnagyobb magyarországi riválisát, sőt örül, hogy az árai összehasonlíthatók másokéival - mondta az [origo]-nak adott telefoninterjújában Michael O'Leary, a Budapestre nemrég visszatért ír légitársaság vezérigazgatója, aki saját fürdőnadrágos képeivel hirdeti cégét. Kijelentette, hogy a magyar kormánytól nem kértek és nem kapnak támogatást, a budapesti turizmusnak pedig szerinte még jót is fog tenni a Malév leállása.

Már ősszel letett Kína a Malév megmentéséről

Gazdaság2012.02.20, 08:12

Az előző év októberében közölte a kínai HNA Group - a Malév egyik lehetséges megmentőjének, a Hainan Airlinesnak az anyacége - a magyar kormánnyal, hogy számára túlzott kockázatokat és költségeket rejt magában a Malév megvásárlása.

Oszkó: 2010-ben a leállástól mentettük meg a Malévot

Gazdaság2012.02.20, 08:33

Oszkó Péter szerint a Malév 2010-es visszaállamosításával a csődtől menekült meg a légitársaság, mint mondta, kemény tárgyalásokat folytattak az orosz féllel azért, hogy biztosítsák a Malév megmentésének lehetőségét a következő kormánynak.

Alig maradt pénz a Malév-dolgozók bérére

Gazdaság2012.02.17, 13:33

A munkavállalók követelése és munkabére kilencmilliárd forintot tesz ki, miközben a Malév számláin egymilliárdnál kevesebb van - írja a Napi Gazdaság.

Bizottsággal vizsgáltatná Budai Gyula a Malév privatizációját

Gazdaság2012.02.16, 20:24

Az elszámoltatási kormánybiztos parlamenti bizottsággal vizsgáltatná többek között, hogy a Malév privatizációjában mennyire érvényesültek az állam érdekei és hogy van-e Oszkó Péter volt pénzügyminiszternek részesedése a Wizz Airben.

Malév-utasok kárpótlásáért lobbiznak az utazási irodák

Gazdaság2012.02.15, 08:42

Az utazási irodákat tömörítő szervezet azt szeretné, ha a Malév-leállás miatt repülőjegyüket elvesztő ügyfeleket legalább részben kárpótolnák, ezért azt javasolja, hogy a jegyek árát egy letéti számlára helyezzék, ne pedig a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség zárt belső elszámoló rendszerébe - írja a Napi Gazdaság.

Kétszázötven embert bocsát el a Budapest Airport

Állás 20112012.02.15, 12:59

A Malév leállásával a Budapest Airport utasokat, illetve bérleti díjakat veszített, így kénytelen elküldeni munkatársai 20-25 százalékát, jelentette be a cég.

Oszkó: Álmomban sem gondoltam, hogy összeomlik a Malév

Gazdaság2012.02.15, 09:46

Ha nem omlott volna össze a Malév, most nem lenne hír, hogy a Wizz Air igazgatósági tagja vagyok - mondta az [origo]-nak a volt pénzügyminiszter. Oszkó Péter azt mondta, hogy a Wizz Airnél bevett eljárás, hogy nem közlik az igazgatósági tagok nevét. Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos keddi sajtótájékoztatóján azt szerette volna megtudni, hogy Oszkó Péternek van-e tulajdonrésze a Wizz Airben. A kérdésre az [origo]-nak Oszkó Péter azt válaszolta, hogy az igazgatósági tagsághoz kapcsolódó szokványos részvényopciója van.

Oda a pekingi járat is

Gazdaság2012.02.13, 18:53

Felfüggeszti budapesti járatainak működését a kínai Hainan Airlines, a kínai légitársaság március 2-án repül utoljára Pekingből a magyar fővárosba.

Összesítik a Malév-utasok kárigényét

Gazdaság2012.02.10, 18:58

A csődbe ment légitársaság alkalmazottai megkapták januári pénzüket, azt azonban egyelőre nem tudni, a felszámolás további lépéseiben kinek mennyi jár majd.

A 350 milliárdos Malév-kérdés

Gazdaság2012.02.11, 10:06

Nyolcszáz milliárd forintjába kerülhet a költségvetésnek, hogy a Malév csődbe ment - jelentette ki a héten Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint ennek maximum a feléről van szó, de arról sem biztos. A költségvetésért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium nem érzi magát illetékesnek az ügyben.

Számunkra Magyarország nem csupán egy piac - interjú a Wizz Air vezérigazgatójával

Gazdaság2012.02.13, 10:49

Arra senki ne számítson, hogy a mostani jegyárszintek megmaradnak - jelentette ki az [origo]-nak adott interjújában Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. A cég a tervek szerint az idén közel megkétszerezné utasainak számát. A Ryanairrel indult küzdelemről Váradi azt mondta, a magyar vezetésű cég jobban ismeri az itthoni piacot.

Békéltetést kínál Malév-ügyben az iparkamara

Gazdaság2012.02.10, 18:07

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) békéltető testülete segítséget nyújt a fővárosi vállalkozásoknak a Malév leállása miatt felmerült károk rendezésében, jogaik érvényesítésében - közölte a BKIK pénteken.

Oszkó: Szakmai alapon kerültem a Wizz Air igazgatóságába

Gazdaság2012.02.10, 07:58

Korábbi miniszteri munkájától teljesen függetlenül, szakmai alapon került be a Wizz Air légitársaság igazgatóságába, és végig a Malév megmentésének szükségessége mellett érvelt - reagált Oszkó Péter volt pénzügyminiszter a Fidesz szóvivőjének vádjaira, amelyek szerint közvetlenül is hasznot húzott a Malév "elárulásából".

A Malév-csőd nem érinti a nyári charterjáratokat

[origo] utazás2012.02.09, 14:27

A fogyasztóvédők szerint nem volt megfelelő az utasok tájékoztatása a Malév leállásánál, és gyakran a kártérítési információk is pontatlanok.

Ötszáz céget érint a Malév leállása

Gazdaság2012.02.08, 08:39

A Malév mintegy hatmilliárd forint értékben adott megbízásokat azoknak a hazai kis- és középvállalkozásoknak, amelyek a cég leállásáig beszállítóként dolgoztak a légitársaságnak - írja a Világgazdaság. A Blikk szerint nincsen eladható értékes vagyona a Malévnak.

Tovább dől a Malév-dominó

Gazdaság2012.02.08, 18:05

Megszünteti szezonális budapesti járatát az American Airlines (AA) - értesült az [origo] szerdán a légi közlekedési piacot jól ismerő forrásból. A lépés valószínűleg szorosan összefügg azzal, hogy a Malév működése a múlt pénteken leállt.

Az American Airlines megszünteti budapesti járatát

Gazdaság2012.02.08, 18:11

Megszünteti a Budapest-New York járatát az American Airlines, elmarad a 2012. június 15-re tervezett járatindítás - jelentette be a légitársaság szerdán.

Ryanair-küldöttség alkudozik a reptérrel

Gazdaság2012.02.07, 13:00

Az összes külföldi repülőtér jóváhagyta a Ryanair le- és felszállási jogát a pénteken bejelentett 26 új úti cél közül, így már csak a Budapest Airporton múlik, hogy a következő hónapokban valóban elindulhatnak-e a légitársaság új budapesti járatai - tette közzé honlapján a Ryanair hétfőn este.

Nem létező járatokra árul jegyeket a Ryanair

Gazdaság2012.02.06, 18:15

Nem kötötte még meg a szükséges megállapodásokat a Ryanair légitársaság ahhoz, hogy pénteki bejelentésének megfelelően február és július között 26 új járatot indítson Budapestről - tudta meg az [origo] a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) Zrt.-től. Ennek ellenére ezeket a járatokat már reklámozza a Ryanair, és foglalni is lehet rájuk.

Százmilliárdot veszít az ország a Malév leállásával

Gazdaság2012.02.06, 14:29

Azonnali romlást okoz a magyar gazdaság fizetési mérlegében, hogy a Malév leállása nyomán a légitársaság helyét részben külföldi légitársaságok veszik át, a kereslet egy szegmense pedig más repülőterekre terelődik - áll a Kopint-Tárki kutatóintézet hétfőn közölt gyorselemzésében. A GDP akár fél százalékponttal is csökkenhet.

Másfél millió átszálló utast örökre elvesztett Budapest

Gazdaság2012.02.06, 19:18

A Malév tavalyi, mintegy másfél milliós tranzitutas forgalma kiesik a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) számára, amely most számolja újra az évet repülőgéptársaság múlt hét pénteki leállása után.

Kárpótolják ügyfeleiket a Malév partnerei

Gazdaság2012.02.03, 17:55

A Oneworld szövetség tagjai azoknak segítenek, akik a Malévval repültek volna, de jegyüket a szövetséghez tartozó társaság állította ki.

Reméljük, még találkozunk - így köszönt el az utolsó Malév-gép pilótája

Itthon2012.02.04, 08:10

A Facebookra péntek délre került fel egy beszélgetésrészlet, amely állítólag hajnalban, az utolsó Malév-járat pilótája - Valovics Tamás - és a budapesti irányítók között zajlott le. A beszélgetésben elhangzik: reményeik szerint egy másik társaságnév alatt hamarosan ismét repülnek majd a gépek. Boeing 737-8Q8-as repülőgép MA745-ös járatszámmal üresen tért vissza Helsinkiből.

A konzulokhoz forduhatnak a külföldön rekedt magyarok

Itthon2012.02.03, 15:10

A Malév leállása miatt külföldön maradt több mint háromezer utas a információhoz juthat a hazatérési lehetőségekről, és segítenek neki abban, hogy hozzáférjenek saját vagy a rokonok által biztosított pénzekhez.

Átmeneti visszaesést várnak a turizmusban a Malév leállása után

Gazdaság2012.02.03, 17:23

A Magyar Turizmus Zrt. a szállodák és az éttermek képviselőivel tárgyalt pénteken arról, hogy a Malév leállása miatt Budapesten maradt utasok elszállásolását biztonságosan megoldják.

Előző
  • 1
Következő