Makó

címke rss

Sztrádaépítés hozza helyzetbe Makót

Archívum2008.09.02, 15:03

Bővítik a Makói Ipari Parkot; a csaknem félmilliárd forintos beruházással 22 hektárral, mintegy 62 hektárosra nő a terület, ahol 2010 januárjáig 18 teljesen közművesített parcellát alakítanak ki a befektetők számára - közölte Buzás Péter polgármester (MSZP) kedden a Maros-parti városban.

A Vasas és a Diósgyőr elbúcsúzott a Magyar Kupától

Sport2008.09.24, 21:21

A bajnokságban remekül szereplő Vasas nem tudott szépen búcsúzni a kedden elhunyt Illovszky Rudolftól, miután az angyalföldiek 2-1-es vereséget szenvedtek Kazincbarcikán a Magyar Kupa negyedik fordulójában. Szintén elvérzett a Diósgyőr, amelynél a hét elején kaptak ultimátumot a játékosok a gyenge bajnoki szereplés miatt, a Makó elleni vereség után Vágó Attila alatt ismét inoghat a kispad. A 2007-es győztes, tavasszal döntőt játszó Budapest Honvéd nehezen, de nyerni tudott a Debrecen második csapata ellen, a szintén keleti túrára kényszerülő Újpest pedig az NB III-as Tuzsért ejtette ki.

Megkezdődött a magyar sakkcsapat-bajnokság

Sport2008.10.28, 12:21

Megkezdődött a magyar sakkcsapat-bajnokság 2008-2009-es idénye. Az első osztályban, a Szabó László csoportban a címvédő Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg együttese 9,5-2,5-ös győzelemmel kezdte meg szereplését. A tavalyi bajnokság ezüstérmese, a két évvel korábbi bajnok Aquprofit Nagykanizsa Makón nyert 8,5-3,5-re. Az első táblán dőlt el a paksiak meccse, 11 döntetlen született Ács Péter nyerése mellett. Meglepetés a tavalyi bajnokság negyedik és ötödik helyezettjének, a Haladásnak és a Kazincbarcikának a veresége. November 2-án újabb fordulóra kerül sor, szupernagymesterek egész sorával - többek között az indiai világbajnok Viswanathan ...

A Nagykanizsa nyerte a sakkrangadót

Sport2008.11.03, 18:25

Vasárnap lejátszották a sakkcsapat-bajnokság első osztályában a második fordulót. A nagy érdeklődéssel várt és az internetes élő közvetítés segítségével kitüntető figyelemmel kísért rangadón az Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram 7,5 - 4,5-re legyőzte a címvédő Zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp együttesét. Rendkívül izgalmas volt a mérkőzés, győzelmével a tavalyi ezüstérmes helyet cserélt a tabellán a bajnokkal, és 2 pontos előnyt szerzett a nagy riválissal szemben. Hasonló arányban nyert az Atomerőmű SE Paks, az MTK-Erzsébetváros és a Haladás-Szova Szombathely csapata. A Makó és az MLTC 7-5-re győzött. A drezdai sakkolimpia miatt a bajnokkság ...

A Makó hiába egyenlített kétszer a Fradi ellen

Archívum2008.11.09, 19:06

A Makó kétszer is egyenlített, mégis a Ferencváros nyert 3-2-re a labdarúgó NB II 14. fordulójában a Keleti csoport vasárnapi találkozóján. A diadalt követően a zöld-fehérek előnye egy pont a tabellán.

Már csak egy ponttal vezet a Nagykanizsa a sakk-csb-n

Sport2008.12.01, 15:26

Vasárnap lejátszották a sakkcsapat-bajnokság első osztályában a harmadik fordulót. Az Aquaprofit Nagykanizsai Tungsram SK a fővárosban vendégszerepelt, 8,5-3,5-re nyert. Előnye egy pontra csökkent a hazai pályán 9,5-2,5-ös győzelmet elért Csuti-Hydrocomp Zalaegerszeg SK-val szemben. A paksiak Makón 8-4-re győztek. Sikerrel szerepelt a Haladás-Szova Szombathely és a Hungaropharma Decs. A negyedik játéknapon, december 21-én Paks-Zalaegerszeg rangadó lesz.

Nem lassul, de nem is gyorsul az útépítés

Archívum2009.02.02, 09:11

Egyelőre nem kell visszafogni az infrastruktúra-fejlesztéseket Magyarországon - írja a Napi Gazdaság. Ám a kormány nem is gyorsítja az útépítéseket. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. idén 6,7 kilométernyi autópályát ad át: ez az M43-as egyik szakasza lesz, Szegedtől Makó felé. Ez a beruházás 17 milliárd forintba kerül.

Szülők vertek meg egy makói iskolaigazgatót

Itthon2009.02.19, 15:43

Bántalmazott két szülő egy makói iskolaigazgatót. Az anyák sérelmezték, hogy az igazgató számon kérte a kamaszkorú gyerekeiken, hogy olyan iskolába mentek be, ahová valójában nem is járnak. Az igazgató nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Hamis húszezressel fizettek Makón

Itthon2009.02.21, 13:56

Hamis húszezressel akart fizetni egy makói férfi pénteken este a város egyik szórakozóhelyén; a felszolgáló azonban még a vásárló távozása előtt észrevette, hogy a pénzzel valami nem stimmel, és értesítette a rendőrséget - tájékoztatott szombaton a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.