Majtényi László

címke rss

Majtényi nem mond igazat

Itthon2017.03.09, 09:11

Napok óta tart a számháború arról, hogy a Majtényi László vezette Eötvös Károly Intézet mennyi pénzt is kapott Soros Györgyhöz köthető forrásokból. A baloldali köztársaságielnök-jelölt állítja, "mindössze" 57 millió forintról van szó, csakhogy a szervezet közhasznúsági jelentéseiből az derül ki, hogy ennek közel háromszorosát könyvelték el. Majtényi vagy feledékeny, vagy hazudik, az Origo mindenesetre segít neki utánaszámolni.

Kósa: Majtényi Soros György jelöltje

Itthon2017.03.07, 13:58

A Fidesz szerint Majtényi László volt ombudsman Soros György jelöltje a köztársasági elnöki posztra.

Majtényi: Saját meggyőződésemet követem

Itthon2017.03.06, 11:18

Majtényi László, az ellenzéki pártok által támogatott államfőjelölt azt mondta: "Nem a mások óhaját, hanem saját meggyőződésemet követem." Hétfői közleményét válaszul adta ki Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő kérdéseire.

Soros György tízmilliói Majtényi Lászlónak

Itthon2017.03.06, 11:17

Március 13-án választ új köztársasági elnököt a parlament, Áder János államfő mellett Majtényi László is harcba száll a posztért, még ha nyilvánvalóan teljesen esélytelen is. Utóbbit a teljes baloldal támogatja, illetve még valaki. Majtényi ugyanis civilben annak az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetnek az elnöke, amely 2009-től közel 140 millió forintot kapott Soros Györgytől. Majtényi egyébként nem csinál titkot belőle, hogy személyesen is ismeri a nagy machinátort, saját bevallása szerint háromszor is találkoztak. A magyar bevándorláspolitikát mindketten elfogadhatatlannak tartják, a kerítést is lebontanák.

Hollik: Soros Györgytől kapott pénzből működik Majtényi intézete

Itthon2017.03.04, 13:36

Mihamarabb tisztázni kell, hogy az ellenzéki pártok által az államfőválasztáson támogatott Majtényi László "Soros György jelöltje-e" - szólított fel a Fidesz és a KDNP sajtótájékoztatóján Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.

Verekedés volt Majtényi előadásán

Itthon2017.03.03, 17:26

Verekedésbe torkollott Majtényi László előadása ma este az ELTE-n. A baloldal közös köztársaságielnök-jelöltje a jogállamról adott elő, amikor egy résztvevő szidni kezdte. A hallgatóságból két nagyobb darab férfi erre egyszerűen kidobta a teremből.

Gyurcsányék támogatják Majtényit

Itthon2017.02.24, 16:35

A Demokratikus Koalíció elnöksége arra kérte a párt parlamenti képviselőit, hogy támogassák Majtényi László köztársasági elnökké jelölését, majd az államfő személyéről döntő szavazáson is voksoljanak rá.

Gyurcsány most Majtényi civiljeit buktatta le

Itthon2017.02.12, 14:03

A látszat szerint egy civil csoportosulásnak jutott eszébe, hogy Majtényi Lászlót köztársasági elnöknek jelölje, aki mögé aztán a baloldali pártok is odaálltak. Csakhogy a valóságban minden fordítva történt, a pártok először elfogadták a jogtudós személyét, a civilek csak ez után léptek színre.

Majtényi Lászlót az LMP is támogatja fenntartásokkal

Itthon2017.02.03, 15:49

Az LMP elnöksége támogatja Majtényi László államfőjelöltségét, a párt ugyanakkor szívesebben látná, ha az emberek közvetlenül választanák meg a nemzet egységét kifejező köztársasági elnököt - közölte Schmuck Erzsébet, a párt frakcióvezetője.

Kónya Péter egy másik Majtényit támogat

Itthon2017.01.05, 20:55

Támogatja Majtényi György köztársasági elnöki jelölését - írta Kónya Péter országgyűlési képviselő, a Szolidaritás elnöke közleményében. A jelölt azonban nem ő, hanem apja, Majtényi László. Cikkünk megjelenése után Kónya helyesbített.

Majtényi László megtisztelőnek tartja, hogy államfőnek jelölnék

Itthon2017.01.04, 19:16

Majtényi László megtisztelőnek nevezte azt a bizalmat, amelyet civilektől kapott azzal, hogy őt javasolták államfőjelöltnek. Az Elnököt a köztársaságnak! csoport hétfőn nevezte meg Majtényi Lászlót és arra kérte a parlamenti képviselőket, hivatalosan is jelöljék Majtényit a posztra.

Majtényi: nincs közöm Juhász Péter alapítványához

Itthon2016.09.14, 00:12

Nincs köze Juhász Péter Igazmondó Alapítványához - mondta a TV2 Tények című hírműsorának Majtényi László egyetemi tanár, egykori adatvédelmi ombudsman. Majtényit azután keresték meg, hogy Juhász Péter Facebook-videójában megemlítette Majtényit, mint az alapítvány létrehozóját. A volt ombudsman azt mondta, ő csak az alapítvány létrehozásában vett részt 2015-ben, a kapcsolata ezután megszűnt az alapítvánnyal.

Önkényhez vezethet az alkotmánymódosítás

Itthon2016.02.05, 17:18

Lehet terrorveszélyhelyzet Magyarországon, ezért szükség is lenne gyors és hatékony fellépést biztosító szabályozásra ilyen esetekben, ám a Fidesznek a terrorveszélyhelyzet bevezetését célzó alkotmánymódosító javaslata többet árt, mint használ - derült ki az Eötvös Károly Intézet szakértőnek elemzéséből.

Mi vagyunk a főnökök

Itthon2013.03.18, 13:08

Szellősen ugyan, de megtöltötte a Milla a fővárosi Kálvin teret vasárnap délután. A metsző hidegben néhány ezren hallgatták végig csendben a tucatnyi szónokot, igazi tüntetéshangulat csak az utolsó előttiként színpadra lépő Schilling Árpád beszédekor volt. Még Bajnai Gordont sem vette észre senki.

Elsumákolt díjjal hömpölyög tovább a rádióbotrány

Itthon2012.03.29, 08:59

Titokzatos módon csökkentette a médiahatóság a Class FM és a Neo FM által az államnak fizetendő díjat, pedig a rádiók ezekre az összegekre hivatkozva kapták meg a frekvenciákat a 2009-ben nemzetközi vihart is kavaró pályázaton. A hatóság csak a csökkentést ismeri el, de az adók érdekeire hivatkozva nem teszi közzé, pontosan mekkora díjat kell most fizetniük az eredetileg nagyon bőkezű ajánlatot tevő cégeknek.

Fél év után kinevezte a volt ombudsman fiát Orbán

Itthon2012.01.16, 19:35

Majtényi György még áprilisban jelentkezett az egri Eszterházy Károly Főiskola főiskolai tanári pályázatára. A kinevezési jogkört formálisan birtokló miniszterelnök fél év után hétfőn írta alá a társadalomtörténész kinevezési okmányait.

Fél év alatt sem írta alá a volt adatvédelmi biztos fiának kinevezését Orbán

Itthon2012.01.10, 21:49

Nem lehetett főiskolai tanár az Index információi szerint a kormányt sokat bíráló Majtényi László korábbi adatvédelmi biztos fia, mert a kinevezési jogkört formálisan birtokló miniszterelnök fél év alatt sem írta alá a társadalomtörténész kinevezési okmányait. A lap szerint a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy formai indok nélkül hiúsuljon meg egy főiskolai tanár - amúgy formalitásnak számító - kinevezése.

Lesöpörte az ORTT a Sláger frekvenciája miatt kapott ügyészségi dorgálást

Itthon2010.03.16, 17:44

Hiába kérte az ügyészség az ORTT-t, hogy indítson eljárást a Sláger Rádió utódja, a Neo FM tulajdonosi szerkezete miatt, a médiahatóság nem ért egyet a kifogásokkal és nem hajlandó kivizsgálni az ügyet. Pedig a Majtényi László egykori ORTT-elnök kezdeményezésére eljáró ügyészség megállapította, hogy a Neo FM megsértette az összeférhetetlenségi szabályokat, amikor megnyerte a Sláger Rádió országos frekvenciáját. Az ügyészség szerint az ORTT mulasztott, amikor nem lépett fel ez ellen.

Visszaszólt Majtényi a Sláger frekvenciáját megnyerő cég vezetőinek

Itthon2009.12.14, 13:51

Visszautasítja Majtényi László egykori ORTT-elnök a Sláger Rádió frekvenciáját megszerző Neo FM vezetőinek csütörtöki nyílt levelében megfogalmazott bírálatát. Majtényi azt állítja, törvénytelen pályázaton döntöttek a Sláger és a Danubius utódjáról.

Ügyésszel vizsgáltatná a rádiópályázatot az ORTT távozó elnöke

Itthon2009.11.23, 12:55

A legfőbb ügyészhez fordult a két országos kereskedelmi rádiófrekvenciára kiírt pályázat miatt Majtényi László, az ORTT távozó elnöke, mert törvénysértőnek tartja az eljárást. A pályázat azzal zárult, hogy a Sláger és a Danubius Rádió frekvenciáit két új rádió vette át, de Majtényi szerint a velük megkötött műsorszolgáltatási szerződés a pályáztatás hibái miatt jogsértő. Bajnai Gordon kormányfő hétfőn azt mondta, tisztázni kell a pályáztatás kérdését, ezért támogatja, hogy parlamenti vizsgálóbizottság alakuljon az ügyben.

Megköszönte Majtényi munkáját Bajnai

Itthon2009.11.22, 15:43

Bajnai Gordon levélben köszönte meg a Majtényi Lászlónak, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) lemondott elnökének munkáját. Bajnai szerint Majtényi lemondása figyelmeztetés, hogy a közérdek szolgálata nem érvényesül megfelelően az ORTT működésében.

Felszabadult az ORTT lemondott elnöke

Itthon2009.10.30, 08:15

Felszabadultnak érzi magát Majtényi László, az ORTT szerdán lemondott elnöke, aki erről egy rádióinterjúban beszélt péntek reggel. A november 30-val távozó elnök nem fogja aláírni a rádiópályázat győzteseivel kötendő szerződést, miután emiatt a döntés miatt mondott le posztjáról.

Lemondott az ORTT elnöke

Itthon2009.10.29, 19:29

Egy nappal az országos rádiófrekvenciák működtetéséről hozott ORTT-döntés után bejelentette lemondását a testület elnöke, Majtényi László. Az ORTT-elnök többször bírálta a pályázatok lebonyolítását és konfliktusba került a testület több pártok által delegált tagjával. Lemondását azzal indokolta: lehetetlenné vált a megválasztásakor kitűzött célja, nem tudja távol tartani a médiahatóság működésétől a pártpolitikát. Majtényi a döntéséről csütörtökön személyesen tájékoztatta Sólyom Lászlót.

Aggasztotta a rádiópályázat a versenyhivatal elnökét is

Itthon2009.10.29, 12:05

A rádiófrekvenciákról döntő ORTT-ülés előtt a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Nagy Zoltán levelet írt a médiahatóság elnökének, Majtényi Lászlónak. Nagy a levélben, az [origo] információi szerint a tisztességes pályáztatás fontosságát jelezte, és különösen fontosnak nevezte, hogy tiszta versenyben dőljön el a rádiók sorsa. Az ORTT szerdai döntése szerint a Danubius és a Sláger Rádió helyett novembertől új adók jelennek meg a piacon.

Szerdán együtt izgul Sólyom és Bajnai - eldőlhet a rádiópályázat sorsa

Itthon2009.10.28, 11:13

Sólyom László államfő és Bajnai Gordon kormányfő is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy nem piaci szempontok alapján dől el két országos rádiófrekvencia sorsa. A Sláger és a Danubius Rádió frekvenciáiról döntő ORTT-ben kemény vita robbant ki az elmúlt hetekben: a testület elnöke szerint jogsértő volt a pályázatok elbírálása, néhány pályázónak indokolatlan módon kedveztek az ORTT pártdelegáltjai. Szerdán eldőlhet a két frekvencia sorsa, öten vannak versenyben, kövesse az eseményeket az [origo]-n!

Félti a végjátéktól a rádiófrekvenciákat az ORTT-elnök

Itthon2009.10.27, 19:57

Az ORTT szerdai ülésén javasolni fogja Majtényi László, az ORTT elnöke, hogy további pályázókat zárjon ki a médiahatóság a két országos kereskedelmi rádiófrekvenciáért versenybe szálló cégek közül. Az elnök azt kifogásolja, hogy míg egy pályázót a testület korábban kizárt irreális üzleti terve miatt, ezt más, szerinte szintén megalapozatlan ígéretekkel próbálkozó rádióknál nem tette meg. Szerdán véglegesen eldőlhet, mi lesz a Sláger és a Danubius jelenlegi frekvenciájával.

Bajnai aggódik a rádiópályázatok miatt

Itthon2009.10.25, 15:38

Bajnai Gordon kormányfő vasárnap aggasztónak nevezte azt, ami a Danubius és Sláger Rádió frekvenciájára kiírt pályázatok ügyében történik. A miniszterelnök arra utalt, hogy a pályázatokról döntő Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke szerint több problémás pályázatot is ki kellett volna zárni, az ORTT azonban ezt mégsem tette meg.

"Nem tudom, kinek hiányoznak botrányok" - interjú az ORTT elnökével

Itthon2009.10.21, 16:09

Küzdeni kell azért, hogy a két országos kereskedelmi rádió frekvenciájáért folyó verseny tiszta maradjon - állította az [origo]-nak adott interjúban Majtényi László, a frekvenciák sorsáról döntő ORTT elnöke. Szerinte több pályázat irreális és feltűnően amatőr, ráadásul az ORTT-ben ülő pártdelegáltak nem hajlandók megindokolni, hogy ezeket miért nem zárták ki a pályázatból. A politikai és a diplomáciai nyomás is nagy - állította -, pedig a hallgatók azzal járnának jól, ha ezek nem befolyásolnák a döntést.

Nem tiszta a rádiópályázat az ORTT elnöke szerint

Itthon2009.10.12, 14:17

Felülvizsgálná az ORTT rádiópályázatokról hozott döntéseit Majtényi László, a testület elnöke, aki hétfői különvéleményében több okból is bírálja a két országos kereskedelmi adó műsorszolgáltatási jogára beadott pályázatokat és az ORTT eddigi munkáját. Szerinte nem egy, hanem több pályázót is ki lehetett volna zárni a versenyből irreális vállalásai miatt. Majtényi szerint, ha az ORTT nem bírálja felül döntéseit, akkor veszélybe kerül a pályázat jogszerűsége.

Leszólta a versenyben maradt rádiókat az ORTT-elnök

Itthon2009.10.08, 18:54

Bár csak egy pályázót zártak ki hivatalosan a rádiópályázatból, amiért irreális üzleti tervet nyújtott be, a tendereket elbíráló ORTT elnöke szerint ez a kifogás más pályázatokra is igaz. Majtényi László ugyanakkor nem árulta el, kik próbálnak így előnyhöz jutni. A két országos kereskedelmi rádió frekvenciájáért zajló harcban előny, ha valaki magasabb árat ígér, de ez nem lehet megalapozatlan.

Aki elsötítené az RTL Klubot

Itthon2009.07.15, 17:41

A befolyásos kereskedelmi csatornákkal és rádiókkal is kemény konfliktusokba ment bele a médiahatóság, mióta a testület élén Majtényi László áll. Ha rajta múlna, egy napig egyáltalán nem lenne RTL Klub, és valószínűleg nem zárták szívükbe a Sláger és a Danubius rádió vezetői sem. A keménykedésben társai is vannak, és érdekes módon kezére játszik még az is, hogy megszűnés fenyegeti az általa vezetett testületet.

Majtényi László lett az ORTT elnöke

Itthon2008.03.31, 17:49

A korábbi adatvédelmi ombudsmant, Majtényi László választotta meg az Országgyűlés az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének.

Majtényit jelölte Sólyom az ORTT élére

Itthon2008.03.19, 18:13

A kormányfő és a köztársasági elnök Majtényi Lászlót jelölte az Országos Rádió és Televízió Testület elnökének. Az ORTT-elnököt az Országgyűlés választja egyszerű többséggel.

Előáll új ombudsmanjelöltjével Sólyom

Itthon2007.06.18, 15:07

Kedden nevezi meg új ombudsmanjelöltjét Sólyom László köztársasági elnök. Sólyom korábbi jelöltje, Majtényi László volt adatvédelmi biztos nem kapta meg a megválasztásához szükséges kétharmados többséget.

Elbukott Sólyom egyik ombudsmanjelöltje

Itthon2007.06.11, 19:39

A titkos parlamenti szavazáson csak a kisebbségi ombudsmannak jelölt Kállai Ernőt fogadta el az Országgyűlés, az állampolgári jogok biztosi posztjára jelölt Majtényi László nem kapta meg a szükséges többséget. Sólyom László a jelölés előtt nem egyeztetett a pártokkal. Majtényival a fideszesek szóba sem álltak bizottsági meghallgatásán.

Csak az egyik Sólyom-jelöltre bólintott rá a Fidesz

Itthon2007.06.05, 15:57

Majtényi László általános ombudsmanná választását csak a kormánypártok, Kállai Ernő kisebbségi ombudsmani jelölését pedig az összes parlameti párt támogatta az alkotmányügyi bizottság keddi ülésén Kállai Ernő kisebbségi ombudsmanná választását.

Nagykoalíció fúrhatja meg Sólyom jelöltjét

Itthon2007.05.23, 16:24

Sólyom László köztársasági elnök bejelentette, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosi posztra Majtényi Lászlót, a nemzeti és etnikai jogok országgyűlési biztosi hivatal élére pedig Kállai Ernőt javasolja. Az államfő ezúttal sem egyeztetett a pártokkal, amelyek szavazni fognak a jelöltekről. A frakciók egyelőre nem nyilatkoztak, de úgy tudjuk, a Fidesznek és az MSZP-nek is vannak fenntartásai Majtényival szemben.

Szomorú a jogász Tarlósék kicselezése miatt

Itthon2006.12.21, 15:40

Baljóslatú tendencia, de törvényes - mondta az [origo]-nak Majtényi László jogász a fővárosi közgyűlés két szerdai döntése kapcsán. A két módosítással elvileg megkönnyítik az egyfős többségben lévő MSZP és SZDSZ mozgásterét. Sok fontos kérdésben - vagyoneladásról, vezetők kinevezéséről - a közgyűlés helyett a gazdasági bizottság dönthet, ahol már kényelmes, háromfős többségben van a koalíció. Emellett, elvileg elég kéthavonta összehívni a közgyűlést, ami most havonta ülésezik.

Majtényi László: Ritkán találkoztam jóindulatú tévedésekkel

Vendégszoba2006.12.11, 22:51

A politikusok gyakran elfelejtik, hogy az adófiizetők pénzén titkosítottak, nem a sajátjukén, erre mindig figyelmeztetni kell őket - véli Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet vezetője, korábbi adatvédelmi ombudsman. A Vendégszobában válaszolt a pártfinanszírozás zűreivel kapcsolatos kérdésekre, és kijelentette, fizet egy láda sört annak, aki bebizonyítja, hogy az általa vezetett intézet a kormányt szolgálja ki.

Majtényi László: Olykor a bűnüldözőktől is meg kell védeni a szabadságot

Vendégszoba2003.04.15, 18:39

Március 6-án Majtényi László adatvédelmi biztosnak tehettek fel kérdéseket az [origo] olvasói. Majtényi László beszélt többek között az internetes adatkezelésről, az információszabadság és az üzleti titok viszonyáról. Magánéleti kérdésekre csak szűkszavúan válaszolt, mivel azok, - mint mondta - a magántitok részét képezik.

Péterfalvi Attila: Nem szeretnék médiasztárrá válni

Vendégszoba2003.04.15, 20:21

Az alig több mint egy héttel ezelőtt adatvédelmi ombudsmanná választott Péterfalvi Attila volt a Társalgó vendége december 20-án. Péterfalvi Attila elődje, Majtényi László idején is részt vett az adatvédelmi hivatal munkájában, külső tanácsadóként segítette az adatvédelmi biztos munkáját. Péterfalvi elsősorban az új posztjával kapcsolatos feladatokról beszélt, de nem tért ki a magánjellegű kérdések elől sem.

A szocialisták szigorítanák a gyülekezési jogot

Itthon2003.02.09, 12:32

Az MSZP ifjúsági szervezete szerint túlságosan engedékeny az állam a szélsőségesekkel szemben, ezért módosítani kellene a gyülekezési törvényt. A Fiatal Baloldal nevű szervezet vasárnap délelőtt megtartotta néptáncbemutatóját a Vér és Becsület elől lefoglalt Hősök terén. Több jogász, köztük Majtényi László volt adatvédelmi ombudsman is egyetértenek abban, hogy a törvény szigorítása gyengítené a magyar demokráciát.

A Sólyom-bizottság megállapításai az ügynöktörvényről

Itthon2002.08.27, 18:31

Elkészítette jelentését a készülő ügynöktörvényről a Medgyessy Péter kormányfő által felkért szakértői bizottság, amelyet szó szerint tesszük közzé. Ebben a bizottság leszögezi: a rendszerváltozás előtt Magyarország nem volt jogállam, ezért a titkosszolgálatok működése sem lehetett jogállami, és egyes személyek titkosszolgálati múltját sem lehet arra való hivatkozással titokban tartani, hogy a szolgálatok tevékenysége "a jogállammal összeegyeztethető volt".

Két ügynöktörvény is készült

Itthon2002.06.25, 08:34

Hétfőn benyújtotta az Országgyűlésnek az MSZP és az SZDSZ az új ügynöktörvény-javaslatot. A javaslat szerint a közszereplőre vonatkozó adatok automatikusan nyilvánosságra kerülnének, a többi irat kutathatóvá válik. Majtényi László korábbi adatvédelmi ombudsman szerint aggályos a törvénymódosítás. A szöveget az új ombudsman is megvizsgálja. A Fidesz ugyancsak elkészült a saját szövegével. E szerint a polgármestereket és a megyei közgyűlési elnököket is át kellene vizsgálni. Az érintetteknek pedig le kell mondaniuk.

Két ügynöktörvény is készült

Itthon2002.06.24, 17:29

Amennyiben az érintettek megegyeznek a normaszövegről, és aláírják a törvényjavaslatot, kedden az Országgyűlés elé kerül az MSZP-SZDSZ közös ügynöktörvénye. A javaslat szerint a közszereplőre vonatkozó adatok automatikusan nyilvánosságra kerülnének, a többi irat kutathatóvá válik. Majtényi László korábbi adatvédelmi ombudsman szerint aggályos a törvénymódosítás. A szöveget az új ombudsman is megvizsgálja. A Fidesz ugyancsak elkészült a saját szövegével. Eszerint a polgármestereket és a megyei közgyűlési elnököket is át kellene vizsgálni. Az érintetteknek pedig le kell mondaniuk.

Péterfalvi lehet Majtényi utóda

Itthon2001.11.26, 10:13

Az MSZP is támogatja az államfő új jelöltjét, így feltehetőleg a következő parlamenti ülésen adatvédelmi biztossá választják Péterfalvi Attila ügyvédet. Az MSZP-nél a végső szót a frakció mondja ki, de Nagy Sándor szerint minden elvárásuknak megfelel a jelölt, aki korábban Majtényi László munkatársa volt.

Az SZDSZ támogatja Mádl új ombudsmanjelöltjét

Itthon2001.10.17, 15:02

Már csak az MSZP szavazatán múlik, hogy sikerül-e megválasztani Majtényi László utódját. Az SZDSZ ugyanis ma közölte Mádl Ferenc köztársasági elnökkel, hogy ők az adatvédelmi biztosi tisztség iránt érzett felelősség miatt támogatják Székely László dunai kormánybiztos megválasztását, aki az államfő legújabb jelöltje.

Az MSZP magasra állítja a mércét az ombudsmanjelöltnek

Itthon2001.08.31, 11:42

Az MSZP egyetért abban a kormánypártokkal, hogy konszenzusra kell törekedni az adatvédelmi ombudsman jelölése során. Azonban szerintük Majtényi László utódától széles körű szakmai jártasságot kell megkövetelni, ezért nem támogatták eddig a köztársasági elnök jelöltjeit.

Az új ombudsmanjelölt szerint a legszigorúbb értelemben csak Majtényi ért az adatvédelemhez

Itthon2001.07.22, 01:36

Berki Ádámot Mádl Ferenc köztársasági elnök szerdán jelölte az adatvédelmi biztosi posztra. Az ügyvéd szerint a legszigorúbb értelemben csak az eddigi ombudsman, Majtényi László és közvetlen munkatársai érthetnek az adatvédelemhez. Azonban úgy látja: bíróként és ügyvédként maga is elegendő jártasságot szerzett. Bíróként a szellemi alkotások védelme volt a szakterülete, ügyvédként pedig neki is be kellett tartania az adatvédelmi szabályokat például az iratkezelés során.

Előző
  • 1
  • 2
Következő