Majtényi László

címke rss

Visszaszólt Majtényi a Sláger frekvenciáját megnyerő cég vezetőinek

Itthon2009.12.14, 13:51

Visszautasítja Majtényi László egykori ORTT-elnök a Sláger Rádió frekvenciáját megszerző Neo FM vezetőinek csütörtöki nyílt levelében megfogalmazott bírálatát. Majtényi azt állítja, törvénytelen pályázaton döntöttek a Sláger és a Danubius utódjáról.

Lesöpörte az ORTT a Sláger frekvenciája miatt kapott ügyészségi dorgálást

Itthon2010.03.16, 17:44

Hiába kérte az ügyészség az ORTT-t, hogy indítson eljárást a Sláger Rádió utódja, a Neo FM tulajdonosi szerkezete miatt, a médiahatóság nem ért egyet a kifogásokkal és nem hajlandó kivizsgálni az ügyet. Pedig a Majtényi László egykori ORTT-elnök kezdeményezésére eljáró ügyészség megállapította, hogy a Neo FM megsértette az összeférhetetlenségi szabályokat, amikor megnyerte a Sláger Rádió országos frekvenciáját. Az ügyészség szerint az ORTT mulasztott, amikor nem lépett fel ez ellen.

Fél év alatt sem írta alá a volt adatvédelmi biztos fiának kinevezését Orbán

Itthon2012.01.10, 21:49

Nem lehetett főiskolai tanár az Index információi szerint a kormányt sokat bíráló Majtényi László korábbi adatvédelmi biztos fia, mert a kinevezési jogkört formálisan birtokló miniszterelnök fél év alatt sem írta alá a társadalomtörténész kinevezési okmányait. A lap szerint a rendszerváltás óta nem fordult elő, hogy formai indok nélkül hiúsuljon meg egy főiskolai tanár - amúgy formalitásnak számító - kinevezése.

Fél év után kinevezte a volt ombudsman fiát Orbán

Itthon2012.01.16, 19:35

Majtényi György még áprilisban jelentkezett az egri Eszterházy Károly Főiskola főiskolai tanári pályázatára. A kinevezési jogkört formálisan birtokló miniszterelnök fél év után hétfőn írta alá a társadalomtörténész kinevezési okmányait.

Elsumákolt díjjal hömpölyög tovább a rádióbotrány

Itthon2012.03.29, 08:59

Titokzatos módon csökkentette a médiahatóság a Class FM és a Neo FM által az államnak fizetendő díjat, pedig a rádiók ezekre az összegekre hivatkozva kapták meg a frekvenciákat a 2009-ben nemzetközi vihart is kavaró pályázaton. A hatóság csak a csökkentést ismeri el, de az adók érdekeire hivatkozva nem teszi közzé, pontosan mekkora díjat kell most fizetniük az eredetileg nagyon bőkezű ajánlatot tevő cégeknek.

Mi vagyunk a főnökök

Itthon2013.03.18, 13:08

Szellősen ugyan, de megtöltötte a Milla a fővárosi Kálvin teret vasárnap délután. A metsző hidegben néhány ezren hallgatták végig csendben a tucatnyi szónokot, igazi tüntetéshangulat csak az utolsó előttiként színpadra lépő Schilling Árpád beszédekor volt. Még Bajnai Gordont sem vette észre senki.

Önkényhez vezethet az alkotmánymódosítás

Itthon2016.02.05, 17:18

Lehet terrorveszélyhelyzet Magyarországon, ezért szükség is lenne gyors és hatékony fellépést biztosító szabályozásra ilyen esetekben, ám a Fidesznek a terrorveszélyhelyzet bevezetését célzó alkotmánymódosító javaslata többet árt, mint használ - derült ki az Eötvös Károly Intézet szakértőnek elemzéséből.

Majtényi: nincs közöm Juhász Péter alapítványához

Itthon2016.09.14, 00:12

Nincs köze Juhász Péter Igazmondó Alapítványához - mondta a TV2 Tények című hírműsorának Majtényi László egyetemi tanár, egykori adatvédelmi ombudsman. Majtényit azután keresték meg, hogy Juhász Péter Facebook-videójában megemlítette Majtényit, mint az alapítvány létrehozóját. A volt ombudsman azt mondta, ő csak az alapítvány létrehozásában vett részt 2015-ben, a kapcsolata ezután megszűnt az alapítvánnyal.

Majtényi László megtisztelőnek tartja, hogy államfőnek jelölnék

Itthon2017.01.04, 19:16

Majtényi László megtisztelőnek nevezte azt a bizalmat, amelyet civilektől kapott azzal, hogy őt javasolták államfőjelöltnek. Az Elnököt a köztársaságnak! csoport hétfőn nevezte meg Majtényi Lászlót és arra kérte a parlamenti képviselőket, hivatalosan is jelöljék Majtényit a posztra.

Kónya Péter egy másik Majtényit támogat

Itthon2017.01.05, 20:55

Támogatja Majtényi György köztársasági elnöki jelölését - írta Kónya Péter országgyűlési képviselő, a Szolidaritás elnöke közleményében. A jelölt azonban nem ő, hanem apja, Majtényi László. Cikkünk megjelenése után Kónya helyesbített.