Majka
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kiderült, hol fertőződött meg a koronavírussal Majka
Tavaly novemberben Majka és családja is elkapta a koronavírust. A zenész két hétre kórházba került, a vele történtek pedig nem csak őt, de életfelfogását is megváltoztatták.
Majka jelenleg egy tévécsatornával sem áll szerződésben: "Nem tudom, mi fog történni"
Lehet, hogy egy darabig nem láthatjuk Majkát a tévében. A TV2-vel való szerződése lejárt, és a rapper azt mondja, nem is biztos, hogy továbbra is vágyik a tévézére.
- címkék:
- Majka
- Majoros Péter
- TV2
- Címkefelhő »
Majka fiai úgy buliznak akár az apjuk
Majka le sem tagadhatná a gyermekeit, hiszen Marián egy az egyben a rapper kicsinyített mása, Olivér pedig legalább olyan nagy partyarc. mint az apukája.
Ez a közös Király Lindában, Majkában és Nagy Sanyiban
Király Linda, Nagy Sanyi és Majka is átesett már a koronavíruson, azonban a mai napig tapasztalják a szövődményeket. Most elmesélték, hogyan érzik magukat hetekkel a betegség után.
Majka megnyugodhat, megoldódott a lopási ügy - Ezt tudják az elkövetőről
Majka és Lotfi Begi, sőt még a Magneoton kiadó sem akarta elhinni, ami nem rég történt. Valaki ugyanis ellopta a szerző páros új, Hurrikán című dalát, és elkezdte árulni a Spotify-on. Szerencsére az ügy most megoldódott.
- címkék:
- Majka
- Lotfi Begi
- lopás
- dal
- magneoton kiadó
- Címkefelhő »
Meglopták Majkát és zenésztársait
Nincs határ az internetes csalók számára. Letöltötték, majd kamu profillal a Spotify -on osztották meg Majka, Lotfi Begi és Gáspár Laci új közös alkotását.
- címkék:
- Majka
- Gáspár Laci
- Lotfi Begi
- lopás
- csalók
- Címkefelhő »
Majka beszámolója 2020-ról: "Megkoronázta az évemet, hogy elkaptam ezt a f*st" - Videó
Majka, Hobohoz hasonlóan szintén értékelte a 2020-as évet.
- címkék:
- Majka
- évértékelés
- koronavírus
- 2020
- Címkefelhő »
Majka és Curtis női fürdőruhát húztak - fotó
Curtis különös fotót osztott meg az Instagram-oldalán: régi barátjával, Majkával láthatók rajta, mindketten női fürdőruhában. A kép nem ma készült – Curtis még jó pár kilóval könnyebb volt –, de egy pillantást mindenképp megér, közel 20 ezren már kedvelték is.
- címkék:
- Majka
- Curtis
- média
- tévé
- szórakozás
- fürdőruha
- Címkefelhő »
Imádni való: így szórakozik Majka és 9 éves kisfia, Marián - Videó
Cuki videót posztolt Majka közösségi oldalára.
- címkék:
- Majka
- játék
- kisfiú
- Címkefelhő »
„Elképesztő, mit hagy maga után ez a betegség” - Majka elárulta, hogy van most
Az énekes 11 napot töltött kórházban, mert állapota súlyosra fordult a koronavírus-fertőzés miatt. Szerencsére Majka már otthon lábadozik, de még közel sincs teljesen jól.
- címkék:
- Majka
- betegség
- koronavírus
- Címkefelhő »
Majka két hete hazament a kórházból, de még mindig nincs jól
Majka még mindig nem jött teljesen rendbe, miután elkapta a koronavírust. "Elképesztő, mit hagy maga után ez a betegség" – mondta.
- címkék:
- Majka
- média
- tévé
- koronavírus
- Címkefelhő »
Újra megszólalt koronavírus-fertőzéséről Majka: ezt üzente
Majka a koronavírus szövődményei miatt 11 napig feküdt kórházban, ahonnan rendszeresen, videókban, élő bejelentkezésekkel számolt be. Most már otthon van, onnan üzent.
- címkék:
- Majka
- koronavírus
- Címkefelhő »
Többnapos szünet után újra üzent a koronavírusos Majka
Majka a koronavírus szövődményei miatt 11 napig feküdt egy kórházban, pedig csak azért ment be először, hogy egy barátját elkísérje. "Kétoldali tüdőgyulladással, mellhártyagyulladással fekszem" – mondta még vasárnap, de hétfőn végül hazamehetett, igaz, a tesztje akkor még pozitív volt. A napokban nem jelentkezett, de most egy új bejegyzésben üzent: "Napról napra erősebben!" - árulta el állapotáról.
- címkék:
- Majka
- média
- tévé
- Címkefelhő »
19 napig küzdött a koronavírussal Majoros Hajni, tüdőgyulladást és gyógyszermérgezést kapott
A népszerű rapper és műsorvezető, Majka mellett, párja, Majoros Hajni is megfertőzödött a koronavírussal. Sajnos ő nem azok közé tartozott, akik enyhe tünetekkel átvészelték a karantént, tüdőgyulladást és gyógyszermérgezést kapott.
Kiengedték a kórházból, de még mindig pozitív a tesztje Majkának
Majka koronavírus miatt került kórházba, és folyamatosan beszámolt állapotáról a rajongóinak a Youtube-csatornáján. A rapper mostanra már annyira jól van, hogy ki is engedték, ám a tesztje még mindig pozitív eredményt mutat.
- címkék:
- Majka
- kórház
- koronavírus
- Címkefelhő »
Kiengedték a kórházból Majkát: "Végtelenül hálás vagyok"
Majka koronavírus miatt került kórházba, és folyamatosan beszámolt állapotáról a rajongóinak a Youtube-csatornáján. A rapper mostanra már annyira jól van, hogy ki is engedték.
- címkék:
- Majka
- kórház
- koronavírus
- Címkefelhő »
Majka kijött a kórházból
18 napja derült ki, hogy koronavírusos, 11 napig feküdt egy kórházban, pedig csak azért ment be először, hogy egy barátját elkísérje. „Kétoldali tüdőgyulladással, mellhártyagyulladással fekszem" – mondta még vasárnap, de hétfőn végül hazamehetett.
- címkék:
- Majka
- média
- tévé
- Címkefelhő »
A koronavírusos Majkának kétoldali tüdőgyulladása és mellhártyagyulladása is van
Tizenhét napja koronavírusos a TV2 műsorvezetője. A hetedik napon volt a legrosszabb az állapota, 38,4 volt a láza, kiszáradt. „Nagyon durva volt, azt hittem, nem élem túl" – mondta vasárnap esti jelentkezése során.
- címkék:
- Majka
- tévé
- Címkefelhő »
Majka felhívta a kórházból a vírustagadó Gődény Györgyöt
A koronavírussal küzdő Majka ismét videóval jelentkezett a kórházból, új tesztjének eredményét várja. Közben felhívta a vírustagadó Gődény Györgyöt is, de nem tudott vele beszélni.
- címkék:
- Majka
- Gődény György
- média
- tévé
- koronavírus
- Címkefelhő »
Majka a kórházból: Nem normális, aki tagadja a járványt
Szokásához híven péntek este is bejelentkezett a kórházból. 15. napja koronavírusos a TV2 műsorvezetője, ebből alig három-négy napot volt otthon.
- címkék:
- Majka
- tévé
- Címkefelhő »
Majka szerint az oltásellenesek a világ legnagyobb hülyéi - Videó
Majka továbbra is kórházban van koronavírus-fertőzés miatt. Legutóbbi videójából kiderült, hogy két hét után ismét pozitív lett a koronavírustesztje, valamint elárulta mit gondol a vakcinaellenes emberekről.
- címkék:
- Majka
- videó
- oltás
- koronavírus
- Címkefelhő »
Majka továbbra is kórházban marad: "Sajnos, megjött a Covid-tesztem, az pozitív, egyelőre még covidos vagyok” - Videó
A népszerű rapper, Majka továbbra is kórházban van koronavírus-fertőzés miatt. Legutóbbi videójából kiderült, hogy két hét után ismét pozitív lett a koronavírustesztje.
Majka még mindig marad a kórházban, soha nem érezte ilyen fáradtnak magát
Csütörtök este is bejelentkezett Majka a kórházból, megvan az új tesztjének azt eredménye.
- címkék:
- Majka
- koronavírus
- Címkefelhő »
Így reagált a TV2 Majka kijelentésére, miszerint abbahagyná a tévézést
Majka bevallotta, hogy nem akar tévézni a jövőben, szeretne önállóan valami másba kezdeni. Most a TV2 – ahová jelenleg a szerződése köti – reagált a kijelentésre.
- címkék:
- Majka
- karrier
- TV2
- Címkefelhő »
Élőben közvetítette vérvételét a koronavírusos Majka
Két vérvétele van naponta, ebből derül ki a gyulladási szint - mondta. Szerda este is bejelentkezett a kórházból, úgy tűnik, javult az állapota.
- címkék:
- Majka
- tévé
- koronavírus
- Címkefelhő »
Majka: "Nem akarok tévézni!" - Videó
Majka újabb videóval jelentkezett a saját csatornáján.
Majka állapota nem javul, továbbra sem engedik haza a kórházból
Maszkot hordott, rendszeresen kezet mosott, de teremben focizott, kispályán, izzadó emberek között, belefejelt sokszor olyan labdába, amelybe mások is. Kétoldali tüdőgyulladás miatt nem mehet haza.
- címkék:
- Majka
- koronavírus
- Címkefelhő »
Dagad a botrány: beleálltak a kommentelők a betegeskedő Majkába
Majka lassan két hete küzd a koronavírussal és másodszorra került kórházba annyira rosszul lett. Ám a kommentelők között nem csak együttérző sorokat lehet olvasni, sokan egy hatalmas médiahisztinek vélik a rapper betegeskedését.
- címkék:
- Majka
- koronavírus
- kommentelők
- Címkefelhő »
Romlott Majka állapota, továbbra sem mehet haza a kórházból
Pár követője azért támadja, mert egyedül van egy szobában. Próbál optimista maradni, de kicsit rosszabb lett a CT-eredménye, mint egy hete.
- címkék:
- Majka
- tévé
- Címkefelhő »
Majka: "Ha innen kimegyek, minden ellen beoltatom magam"
A koronavírusos Majka már 10. napja koronavírusos: így érzi magát most.
- címkék:
- Majka
- járvány
- oltás
- koronavírus
- Címkefelhő »
Curtis aggódik Majkáért: „Nagyon remélem, hogy nem lesz semmi baj"
Curtis félti barátját, Majkát ,aki már több mint egy hete küzd a koronavírussal.
- címkék:
- Majka
- Curtis
- koronavírus
- Címkefelhő »
Curtis nagyon aggódik a kórházban fekvő Majkáért
Majka újra kórházba került, a szervezetében újabb gyulladás alakult ki, Curtis pedig nagyon aggódik érte.
- címkék:
- Majka
- Curtis
- média
- tévé
- Címkefelhő »
Rosszabbul van a koronavírusos Majka a kórházban
Vasárnap este is jelentkezett a YouTube-on a TV2 műsorvezetője, akit kórházban kezeltek koronavírussal, majd hazaengedtek egy napra, de végül vissza kellett mennie.
- címkék:
- Majka
- koronavírus
- Címkefelhő »
Majka megtörte a csendet: újra kórházban van a koronavírusos műsorvezető - Videó
Majka az elmúlt napokban rendszeresen beszámolt állapotáról, ugyanis a műsorvezető is megfertőződött a COVID-19 vírussal. Majka két nap után megtörte a csendet, és elárulta, hogy érzi most magát.
Romlott a koronavírusos Majka állapota, visszakerült a kórházba
Több nap kihagyás után Majka újra jelentkezett a YouTube csatornáján, mint kiderült, visszakerült a kórházba.
- címkék:
- Majka
- média
- tévé
- koronavírus
- Címkefelhő »
Curtis új posztja miatt még jobban aggódnak a rajongók a koronavírusos Majkáért
Majka azt ígérte, hogy minden nap bejelentkezik, míg meg nem gyógyul, de mióta hazaengedték a kórházból, nem üzent az aggódó rajongóknak.
- címkék:
- Majka
- média
- tévé
- Címkefelhő »
Aggódnak Majka állapota miatt, Curtis posztja után még inkább
A koronavírussal küzdő Majka két napja nem jelentkezett be a Közösségi oldalakon, pedig azt ígérte, minden nap hírt ad az állapotáról. A rajongók aggódnak, Curtis posztja pedig újabb találgatásokat indított el.
- címkék:
- Majka
- Curtis
- koronavírus
- Címkefelhő »
Mindketten vírusosak: hosszú idő után kibékült Majka és zenészkollégája
Évekig harcolt és vitatkozott egymással Majka és Czutor Zoli, a koronavírus hozta újra össze őket.
- címkék:
- Majka
- Czutor Zoli
- média
- tévé
- Címkefelhő »
Nem várt fordulat az egymással hadakozó Czutor Zoli és Majka kapcsolatában
Majka és Czutor Zoli hosszú ideig harcoltak egymással, olykor a nyilvánosság előtt. Ki gondolta, hogy a koronavírus fog véget vetni a kettejük közötti feszültségnek. Pedig így történt. A nehéz helyzetben egymásra találtak, és sikerült rendezniük a nézeteltéréseket.
- címkék:
- Majka
- Czutor Zoli
- békülés
- koronavírus
- Címkefelhő »
A koronavírusos Majkát kiengedték a kórházból, születésnapot ünnepeltek - fotó
Majka már otthon van, de a barátnője is elkapta a koronavírust. Ám az új, családi képeken nem látszik, hogy mennyire megviseli őket a betegség. Közösen ünnepelték kisfiuk születésnapját, Marián 9 éves lett. "A legnagyobb hősöm, aki két nyavalygó szülő, és levakarhatatlan öcsi mellett, a karantén zárt falai között is felvidít a beszólásaival, mosolyával, vagányságával. Boldog szülinapot Marcikám!" - írta oldalán Majoros Hajni.
- címkék:
- Majka
- Majoros Hajnalka
- média
- tévé
- szórakozás
- Címkefelhő »
Majkát hazaengedték a kórházból, de még nem nyugodhat meg
Benntartották a kórházban Majkát, miután elkapta a koronavírust és kétoldali tüdőgyulladás alakult ki nála. A rapper folyamatosan tájékoztat az állapotáról a közösségi oldalán. Most kiderült, hazaengedték, de még nem lélegezhet fel.
- címkék:
- Majka
- tüdőgyulladás
- koronavírus
- Címkefelhő »
Ganxsta Zolee üzent a kórházban lévő Majkának: Peti, ne sz*rakodj!
Mint ahogy arról írtunk, sajnálatos módon Majka is elkapta a koronavírust. A rapper kórházban van, az orvosok hétfőn bent tartották, miután kiderült, kisebb elváltozások találhatóak a tüdején. Most Tilla után, Ganxsta Zolee üzent neki.
- címkék:
- Majka
- Ganxsta Zolee
- kórház
- Címkefelhő »
Majka: A tüdőm fáj, néha szúr, kaptam egy zsák gyógyszert
Nagyon fáradékony, sokat próbál aludni a TV2 műsorvezetője. A gyerekektől nem tudnak, és nem akarnak elzárkózni.
- címkék:
- Majka
- tévé
- koronavírus
- Címkefelhő »
Tilla üzent a koronavírusos Majkának
Mi is beszámoltunk arról, hogy Majka is elkapta a koronavírust. A rapper kórházban van, az orvosok hétfőn bent tartották. Az egyik legközelebbi kollégája, Tilla azonnal felhívta Majkát, mikor megtudta, mi történt.
- címkék:
- Majka
- Tilla
- üzenet
- koronavírus
- Címkefelhő »
Majka a kórházból jelentkezett be: oxigénmaszkon kell lennie
Majka öt napja tudja, hogy koronavírusos. Mivel szívproblémái vannak, így a veszélyeztetett csoportba tartozik. Orvosai bent is tartották a kórházban. Szívritmus zavarai lettek.
A koronavírusos Majka a kórházból: Ez nem influenza, sokkal komolyabb
Majka naponta jelentkezik a YouTube-on, részletesen beszámol állapotáról. A TV2 műsorvezetőjét benn tartották a kórházban hétfőn, így kedden is onnan élőzött.
- címkék:
- Majka
- koronavírus
- Címkefelhő »
Majka őszinte vallomása: "Mi olyan szegények voltunk.." - Videó
Nemcsak a nézők és a játékosok, hanem a műsorvezetők sem unatkoznak a TV2-n futó Bezár a bazár című vetélkedőben. Most megmutatjuk, hogy két játékos pár között mivel tölti az idejét Majka és Tilla.
Kórházba került a koronavírusos Majka, élettársa is megfertőződött
Saját megnyugtatása érdekében mellkasi CT-vizsgálatot csináltak a TV2 műsorvezetőjének, és most kórházban marad néhány napot, hiszen van egy kis elváltozás a tüdején.
- címkék:
- Majka
- koronavírus
- Címkefelhő »
Kórházba ment Majka, és bent is kell maradnia: "Vannak kisebbfajta elváltozások"
Majka a biztonság kedvéért ment be egy kórházba vizsgálatra egy szintén koronavírusos barátjával. Kiderült azonban, hogy vannak kisebb elváltozások a tüdején, így néhány napot bent kell töltenie.
- címkék:
- Majka
- kórház
- koronavírus
- Címkefelhő »
Tilla csóktechnikáját kifogásolta Majka, megmutatta, hogy kell! - Videó
Majka szerint nem az igazi, amikor Tilla puszit ad neki, műsorvezető társa ugyanis elmismásolja azt. Beavatta őt, hogyan kell ezt csinálni...
- címkék:
- Majka
- Tilla
- csók
- Címkefelhő »