Máhmúd Ahmadinezsad

címke rss

Obama rendezné a kapcsolatokat Iránnal

"Kölcsönös tiszteleten alapuló kétoldalú viszonyt" szeretne kialakítani Iránnal Barack Obama amerikai elnök. Ehhez szerinte mind az Egyesült Államoknak, mind az irániaknak meg kell értenie a másik álláspontját. Obama szerint a helyzet rendezésének feltétele, hogy Teherán nem támogathat terrorista csoportokat, és le kell mondania az atomfegyver kifejlesztéséről is.

A magyarok is kivonultak a rasszizmus-konferenciáról

Nagyvilág2009.04.20, 17:13

Több ország - köztük Magyarország - képviselői is kivonultak az ENSZ rasszizmus-ellenes konferenciájáról, miután Mahmúd Ahmedinedzsád iráni azt mondta, a zsidó telepeseket Amerika és Európa küldte a Közel-Keletre, hogy rasszista államot hozzanak létre a megszállt Palesztina területén. Több nyugati állam már korábban bojkottálta a konferenciát.

Új rakétával demonstrálta erejét Irán

Nagyvilág2009.05.20, 14:16

Továbbfejlesztett, kétezer kilométer hatótávolságú rakétát tesztelt Irán. Az iszlám köztársaság elnöke, Mahmúd Ahmadinezsád a kísérlet sikerét bejelentő beszédében azt mondta, nem mondanak le nukleáris programjukról, még akkor sem, ha nemzetközi szankciókat léptetnek életbe az országgal szemben.

Az új forradalmárokon bukhat az iráni krumplikormány

Nagyvilág2009.06.12, 09:09

Máhmúd Ahmadinezsad és Mir Hosszein Múszavi személyes küzdelme a pénteken kezdődő iráni elnökválasztás. Az ellenzék reformer államfőt akar, és el akarják távolítani a krumpliosztogatónak csúfolt Ahmadinezsadot. Az elnök, akinek hívei sok mindent megbocsátanak, meghosszabbítaná hatalmát, de rajtaveszthet, hogy elpártolt tőle az iráni ifjúság, a "forradalom új generációja".

Zavargások törtek ki az iráni elnökválasztás után

Nagyvilág2009.06.14, 08:17

Zavargások törtek ki Iránban, miután a jelenlegi elnök, Máhmúd Ahmadinezsad győzött az elnökválasztáson. Legfőbb riválisa, Mir Hosszein Múszavi hívei Teheránban autógumikat égettek a belügyminisztérium épülete előtt, felgyújtottak egy kereskedelmi bankot, és több száz fiatal csapott össze motoros rohamrendőrökkel. A zavargásokban három reformpárti tüntető életét vesztette. A mérsékelt reformernek tartott Múszavi a szavazatok körülbelül egyharmadát szerezte meg, de vitatja az eredményt. Kampánycsoportja szerint szabálytalanások sora történt. 

Halálos áldozatok az iráni tüntetéseken

Nagyvilág2009.06.16, 06:36

Több százezren tüntettek Teheránban a választási eredmények miatt. A helyszíni beszámolók szerint lövések dördültek, legalább egy ember meghalt. Shiraz városban is volt tüntetés, ott tizenketten haltak meg a Guardian forrásai szerint. Motoros, botos kormánypárti tüntetők csaptak össze a múlt heti választáson vesztes ellenzéki politikus híveivel. A belügyminisztérium eredetileg betiltotta a tüntetéseket, de az ellenzékiek mégis utcára vonultak. A tüntetésen felbukkant az ellenzék vesztes elnökjelöltje, Mir Hoszein Múszavi is, aki új választásokat akar.

Meg akarják tartani a betiltott teheráni ellenzéki tüntetést

Nagyvilág2009.06.15, 13:48

Tiltással próbálja otthon tartani a tüntetőket az iráni vezetés, miután a hétvégén véres összecsapásokba torkolltak az elnökválasztás utáni tiltakozások. A választásokat elveszítő ellenzéki jelölt, Mir Hoszein Múszavi nem fogadja el az eredményt, és hétfőn békés tüntetésre hívta támogatóit, a megmozdulást azonban a belügyminisztérium nem engedélyezte. Hiába azonban a tiltás és a média ellehetetlenítése, az ellenzék hétfő délutánra is tüntetést szervez Teheránban.

Új választást akar Múszavi

Nagyvilág2009.06.16, 15:06

Irán legfőbb vallási vezetői bejelentették: újraszámolják az elnökválasztáson leadott szavazatokat, de a vesztes reformer jelölt szerint ez kevés, ő új választást akar. A hivatalos jelentés szerint hét halottja van a hétfői teheráni tüntetéseknek, amelyeken százezrek tiltakoztak az elnökválasztás szerintük meghamisított eredménye ellen. Máhmúd Ahmadinezsad újraválasztott elnök kedden Oroszországba utazott.

WSJ: Iránt cserbenhagyják, mint 56-ban Magyarországot

Nagyvilág2009.06.16, 14:33

Irán hasonló helyzetbe került, mint Magyarország 1956-ban, amikor az Egyesült Államok magára hagyta a budapesti forradalmárokat - írja a Wall Street Journal. A lap szerint Barack Obama amerikai elnök kormánya saját elveinek ellentmondva nem nyújt támogatást az iráni tüntetőknek, akik harminc éve nem látott tiltakozást indítottak el az iráni rezsimmel szemben.

Előző
Következő