magzatelhajtás

címke rss

A katolikus politikusok nem támogathatják az abortuszt

A Vatikán csütörtökön megtiltotta a politikai életben részt vevő katolikusoknak, hogy igennel szavazzanak az emberélet elleni törvényekre. Így a magzatelhajtásra, az eutanáziára, valamint a klónozásra nemmel kell szavazniuk a törvényhozásokban ülő katolikus képviselőknek a vatikáni intelem szerint. A dokumentum hasonlóképpen ír a homoszexuálisok házasságáról.

Bíróságon a magzatelhajtással vádolt orvos

Itthon2003.02.03, 12:43

Hétfőn volt az első tárgyalása annak a nőgyógyásznak, akit a páciensek beleegyezése nélkül, súlyos testi sértést okozva elkövetett magzatelhajtással és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetéssel vádolnak. A vád szerint az orvos beavatkozása miatt a nők kórházi és pszichiátriai kezelésre szorultak. Az orvos azt mondta: az orvostudomány fejlődése érdekében alkalmazott új módszert.

Elfogatóparancs az angyalcsináló orvos ellen

Itthon2004.12.01, 12:03

Elfogatóparancsot adtak ki egy szülész ellen, aki szabálytalanul végzett magzatelhajtást több páciensénél, veszélybe sodorva ezzel betegei testi épségét. Az orvosnak szeptemberben kellett volna megkezdenie kétéves szabadságvesztését, azonban nem vonult be a börtönbe. Ezután sikertelenül próbálták elővezetni.

Módosíthatják a román abortusztörvényt

Nagyvilág2008.06.25, 21:11

Romániában módosíthatják az abortusztörvényt egy terhesen hagyott 11 éves lány miatt, akit 19 éves nagybátyja erőszakolt meg. Éles vitát váltott ki a jogszabály, amely jelenleg tiltja az orvosoknak, hogy terhesség 14. hete után magzatelhajtást végezzenek. Ellenkező esetben tettük a büntetőtörvénykönyv hatálya alá esik.

Gyógyszer, kötőtű és maró sav, csak meg ne szülessen!

Life.hu2014.01.15, 11:38

Igazi harcosok azok, akik már születésük előtt a halál torkából szabadultak. A magzatok, akiket a biztos pusztulásra szántak szüleik, akiket "abortáltak", de végül túlélték a saját halálukat.

Magzatelhajtás miatt nyomoz a rendőrség a thaiföldi nő ellen

Itthon2019.12.22, 12:48

Szombat hajnalban, az egyik budapesti kórházban derült ki, hogy a 31 éves thaiföldi nő nem sokkal korábban szült vagy elvetélt, ahogy erről az Origo is beszámolt. A 25 hetes magzatot egy zsákban találták meg a rendőrök. A csecsemő halálának okát egy szakértő állapította meg.

Előző
  • 1
Következő