Magyarok Egymásért Szövetség

címke rss

Rejtélyes százmilliót kapott a titkosszolgálati kötődésű párt

Egy felszámolás előtt álló cégtől kapott százmillió forintos adományt tavaly a Magyarok Egymásért Szövetség nevű párt, amelynek elnöke a milliárdos bűncselekményekkel vádolt egykori rendőr, Földesi-Szabó László. A párt több szálon kötődik a jótékonykodás mellett szoros titkosszolgálati kapcsolatai miatt ismertté vált Egymásért Alapítványhoz. A jogilag vitatható módon adományozott százmillió elköltéséről a párt nem árul el részleteket, a bőkezű cég vezetője pedig köddé vált.

Zuhanó cégtől kapta a százmilliót az NBH-kötődésű párt

Archívum2009.12.10, 11:43

Sokaknak tartozik az a cég, amely szokatlanul nagy összegű, százmillió forintos támogatást adott a titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező, egy sikkasztással vádolt egykori rendőr által vezetett Magyarok Egymásért Szövetség nevű pártnak. A jelenleg felszámolás alatt álló vállalkozás ügyvezetője ugyan állítja, hogy a 2008 végi adományozáskor még jól álltak anyagilag, az [origo] kutatómunkája alapján úgy tűnik, hogy a cég már akkor is súlyos gondokkal küszködött.

Újabb sötét BKV-s ügyben kerül elő a párttámogató cég

Archívum2010.03.06, 15:02

Az [origo] által feltárt furcsa pártfinanszírozási ügyben ismertté vált C.C. Soft Kft. a szereplője annak a nyomásgyakorlási ügynek, amelyről a BKV korábbi vezetője, Balogh Zsolt számolt be egy interjúban. Balogh szerint a cég eleve vitatott módon kapott egy százmilliós megbízást a BKV-tól, Hagyó Miklós egykori főpolgármester-helyettes és egyik megbízottja pedig nyomást gyakorolt rá a vállalkozás érdekében. Balogh állítja, hogy Hagyó a nyakát elkapva fogalmazta meg kéréseit.

Az MDF vért izzad, a Fidesz taktikázik - tíz nap van még a jelöltállítás végéig

Archívum2010.03.09, 10:42

Az MDF szenved, öt megyében alig vannak jelöltjei és úgy tűnik, nem sül el nagyon jól az SZDSZ-szel kötött együttműködés sem, mert Budapesten is csak egy jelöltje van a két pártnak. Az MSZP és a Jobbik gyorsan letudta a jelöltállítást, a Fidesz taktikázik, de lesz pár különös jelölt is a szavazólapokon. A paksiak a titkosszolgálati kapcsolatai miatt elhíresült Egymásért Alapítvány vezetőjére szavazhatnak, hivatalosan is jelölt lett az MSZP-vel szakító, legvagyonosabb képviselő, Torgyán József neve pedig már két embernek is aranyat ért. Tíz nap van a jelöltállítás végéig.

Közel félmilliárdot keresnek a BKV-ügyben érintett párttámogatón

Archívum2010.03.12, 13:57

Több mint 60 hitelező mintegy 470 millió forintot követel attól az informatikai cégtől, amely a BKV-botrány és egy ellentmondásos pártfinanszírozási ügy szereplőjeként vált ismertté. A pénz visszaszerzésére nem sok esély van, így a BKV-ügyben már megtett feljelentés után egy újabb eljárás is indulhat a cég ellen, amelynek egykori tulajdonosa egy másik vállalkozás élére kerülve folytatta üzleti pályafutását.

Felfüggeszthetik az adócsalással vádolt jelölt mentelmi jogát

Archívum2010.03.20, 09:31

A milliárdos adócsalással vádolt Földesi-Szabó Lászlónak, a Egymásért Alapítvány elnökének mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezi a vám- és pénzügyőrség. Földesi-Szabó két hete leadta választásokon való induláshoz szükséges 750 kopogtatócédulát, így mentelmi jogot kapott a választások végéig.

Az adócsalási ügyben is felfüggesztették Földesi-Szabó László mentelmi jogát

Archívum2010.04.06, 23:35

Miután a csempészés és sikkasztás miatt indult büntetőeljárásban már felfüggesztették a választásokon induló Földesi-Szabó László mentelmi jogát, az Országos Választási Bizottság egy adócsalási ügyben is megtette ezt kedden. Földesi-Szabó pártjának egy szabolcsi jelöltje is elvesztette mentelmi jogát kedden.

Villámhatáridővel vett méregdrága szoftvert a BKV a párttámogató cégtől

Archívum2010.04.09, 17:49

Négynapos határidővel kötött szerződést a BKV egy olyan szoftver kifejlesztésére, amelyért végül csaknem 60 millió forintot fizetett még 2008 márciusában, a rendőrség által is vizsgált állítólagos visszaélések időszakában. Hasonló fejlesztésekkel foglalkozó cégek szerint ennek töredékéért is lehet készíteni ilyen programot, de semmiképp sem négy nap alatt. Az ügy főszereplője az az informatikai cég, amelyet egy ellentmondásos pártfinanszírozási ügy és a BKV-botrány egyik fejezete tett ismertté.

Kazahsztánba vezetnek a rejtélyes magyar pártfinanszírozási ügy szálai

Archívum2010.08.13, 10:57

Egy állítólagos kazahsztáni közlekedési beruházáshoz is köze lehet annak a titokzatos pártfinanszírozási ügyletnek, amelyben a titkosszolgálati kötődésű Magyarok Egymásért Szövetség százmillió forintot kapott egy később bedőlt informatikai cégtől. A hivatalos iratok szerint a vállalkozás vitába keveredett egy külföldi céggel, amely az őt megillető kártérítést átirányította a sikkasztással vádolt és a legnagyobb adótartozók listáján is szereplő Földesi-Szabó László által vezetett párthoz.

Bűnügy lett a párttámogató cég bedőléséből

Archívum2010.10.01, 17:50

Csődbűntett gyanújával indított nyomozást a vám- és pénzügyőrség annak a cégnek a tönkremenetelével kapcsolatban, amely 2008-ban százmillió forintot adott a titkosszolgálati kapcsolatai miatt is ismert Magyarok Egymásért Szövetsége nevű pártnak. Az [origo] információi szerint a nyomozást megindító feljelentés részét képezi a rejtélyes pártfinanszírozási ügylet is.

Előző
  • 1
  • 2
Következő