magyarfoci

címke rss
Nagyot léphet bajnoki címe felé a Honvéd, borsodi kiesési rangadó

Nagyot léphet bajnoki címe felé a Honvéd, borsodi kiesési rangadó

A kieső helyen tanyázó MTK együttesét fogadja a bajnoki címre hajtó Budapest Honvéd, míg az üldöző Videoton az Újpestnél vendégeskedik.

Lisszabonban kihasználhatjuk a Lyonban szerzett tapasztalatokat

Archívum2017.03.13, 18:36

Négy hónap szünet után a Portugália elleni világbajnoki-selejtező jegyében találkoztak a magyar válogatott tagjai és persze a szakmai stáb Telkiben. Bernd Storck szövetségi kapitány a szokott magabiztossággal, bizakodva készül az Európa-bajnok elleni mérkőzésre, míg az új játékosok előbb szeretnének az utazó keretbe bekerülni, majd bizonyítani, hogy megállják a helyüket a legjobbak között. 

Doll: Németországban ilyen pályán csak tehenek legelhetnének

Archívum2017.03.05, 00:15

Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője az Újpest ellen 1-0-ra megnyert derbit követően nem éppen a legszebb szavakkal illette a Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyegének minőségét. A hazaiak edzője, Nebojsa Vignjevic állítja, ha nyertek volna, akkor most azt mondaná, hogy ez volt a világ legjobb pályája.

Az Újpest és a Fradi is fizet az MLSZ-nek

Archívum2017.02.28, 17:48

Megbüntette a Ferencvárost és az Újpestet a MLSZ fegyelmi bizottsága kedden.

A Honvéd nyerte a Ferencváros-Videoton meccset

Archívum2017.02.25, 21:55

A Ferencváros nem tudta csökkenteni hatpontos hátrányát a Videotonnal szemben, miután az NB I szombati esti rangadóján hazai pályán csak 0-0-ra volt jó. A két csapat mozgalmas, olykor még élvezetes meccset is játszott, igaz, a színvonaltól nem sokan voltak elájulva. A Gera-mezes angol drukkernek azonban tetszett, amit látott. A hazaiakat a lefújás után hangos füttyszó kísérte az öltözőbe, a tabella élére pedig a délután 1-0-ra nyerő Honvéd ugrott.

Négy klub fizet szurkolói miatt az MLSZ-nek

Archívum2017.02.23, 16:44

Négy NB I-es klubot sújtott pénzbüntetéssel a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága csütörtökön.

Soha ennyi gyerek nem futballozott a magyar iskolákban

Archívum2017.02.23, 17:54

A 2016/17-es tanévben 1445 alapfokú oktatási intézményben 71 707 gyermek kapcsolódott be a Magyar Labdarúgó Szövetség grassroots igazgatósága által szervezett és felügyelt OTP Bank Bozsik Intézményi programba.

Rossz a pálya, elmarad a rangadó

Archívum2017.02.21, 16:59

Pályája rossz állapota miatt a labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda nem tudja megrendezni a vasárnapra kiírt Szolnok elleni mérkőzést.

Helyt adott Thomas Doll fellebbezésének az MLSZ

Archívum2017.02.21, 14:55

A Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága hatályon kívül helyezte Thomas Dollnak, a Ferencváros vezetőedzőjének büntetését.

A mentő vitte el a letaglózott felcsúti védőt

Archívum2017.02.21, 08:08

Súlyos sérülést szenvedett a Puskás Akadémia védője, Hegedűs János, akit úgy arcon könyököltek Szolnokon, hogy eltört az orra, és agyrázkódást szenvedett. 

Mindent bevet a nézőkért az MTK

Archívum2017.02.08, 13:49

Jelentősen csökkentette jegyárait a labdarúgó OTP Bank Liga tavaszi idényére az MTK Budapest, és már a szurkolói kártya sem kötelező. 

A veronai baleset áldozatainak gyűjt pénzt a Fradi

Archívum2017.02.08, 12:44

Az FTC február 12-én vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel jótékonysági öregfiúk teremtornát szervez a veronai buszbaleset áldozatainak emlékére, az esemény teljes bevételével szeretné segíteni a hozzátartozókat és a sérülteket.

Szuperkupát és női BL-döntőt rendezne Budapest

Archívum2017.02.03, 13:34

A Magyar Labdarúgó Szövetség érdeklődik a 2019-es Európai Szuperkupa-mérkőzés és a női Bajnokok Ligája-döntő megrendezése iránt, a találkozóknak a Groupama Aréna adna otthont.

A Benficának sem hagyja a Fradi, hogy lehúzza

Archívum2017.02.03, 11:26

Csoboth Kevin átigazolásának ügyében a Ferencváros nemcsak a játékos átigazolását intézőket, de a portugál Benficát is feljelenti a FIFA-nál.

Újabb válogatott játékos igazolt Felcsútra

Archívum2017.01.31, 17:18

A DVSC korábbi csapatkapitánya, Szakály Péter a labdarúgó NB II-ben listavezető Puskás Akadémiához igazolt kedden.

Távozott a Vidi portugál középpályása

Archívum2017.01.31, 16:37

Távozott a Videoton labdarúgócsapatának portugál középpályása, Filipe Oliveira.

Gyurcsó Ádámé a lengyel bajnokság legszebb gólja

Archívum2017.01.28, 16:26

Gyurcsó Ádám, a Pogon Szczecin magyar válogatott szélsőjének egyik gólját választották a lengyel élvonal, az Ekstraklasa legszebb 2016-os góljának a bajnokság honlapján meghirdetett szavazáson.

Kisebb forradalmat hozna a focinkba az MLSZ megújult edzőképzése

Archívum2017.01.26, 14:45

A német szövetségtől "igazolt" Jörg Daniel lesz a jövőben a hazai edzőképzés irányítója. A 65 éves szakember nem akar mindent fenekestül felforgatni, és nem tartja magát mindent jobban tudó gurunak. Ő és Bernd Storck, aki a szövetség szakmai irányítójaként vett részt Daniel bemutatásán, is amondó, hogy csak a nyitott, tanulni akaró edzők számára van jövő a magyar fociban. Jörg Daniel helyettese Sisa Tibor lesz. 

Nem játszunk edzőmeccset a lisszaboni vb-selejtező előtt

Archívum2017.01.26, 13:00

A magyar labdarúgó-válogatott nem játszik felkészülési mérkőzést azt megelőzően, hogy március 25-én világbajnoki selejtezőn lép pályára az Európa-bajnok portugál csapat vendégeként.

Így válaszolt Urbán Flóriánnak Kleinheisler

Archívum2017.01.26, 13:36

Kleinheisler László visszatért Magyarországra, a válogatott középpályás kölcsönbe került a Ferencvároshoz, ami heves vitákat szült. Edzésen úgy mozgott, mint aki nincs rossz formában.

Kubatov Gábor szerint tarthatatlan, hogy nem bírálhatók a játékvezetők – törvényt módosítana

Archívum2017.01.20, 19:50

Ha szükséges és lehetséges, akkor országgyűlési képviselőként akár a sporttörvény módosítását is javasolni fogja a játékvezetés bírálhatósága védelmében – tájékoztatta az MTI-t Kubatov Gábor, az FTC elnöke.

Thomas Doll kétmillió forintos büntetést kapott

Archívum2017.01.19, 15:46

A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága csütörtöki ülésén kétmillió forintos bírságot szabott ki Thomas Dollra, az NB I-ben címvédő Ferencváros vezetőedzőjére.

A Fradi excsapatkapitánya Felcsútra igazol

Archívum2017.01.07, 11:05

A Ferencváros egykori csapatkapitánya, Gyömbér Gábor a Puskás Akadémiához szerződik.

Kínába igazolt a magyar Eb-hős

Archívum2017.01.06, 13:00

Már hivatalos: a kínai Jenpien Funde focistája lett Guzmics Richárd. A magyar válogatott védő a Wisla Kraków csapatát hagyta ott.

Négy NB I-es klub fizet a szurkolói miatt

Archívum2016.12.13, 16:14

A Ferencvárost, a Diósgyőrt, az Újpestet, valamint a Debrecent sújtotta pénzbüntetéssel keddi ülésén a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága.

Már második az NB I-ben a Honvéd

Archívum2016.12.03, 20:12

Az OTP Bank Liga 18. fordulójában sorozatban 9. meccsén maradt veretlen az MTK-val ikszelő Újpest, a Paks pedig hosszú idő után tudott hazai pályán nyerni. A Honvéd a második helyre jött fel (a Vidi még visszaelőzheti) gyirmóti sikerével, a Vasasnak pedig nem okozott gondot a Diósgyőr legyőzése.

Élen a Lipcse, nyert a Hertha

Archívum2017.01.06, 12:36

Magyar sikereket hozott a szombat a Bundesligában, a Hertha győzelme után a Leipzig is nyert, méghozzá Gulácsi Péterrel a kapuban. A lipcseiek ezzel továbbra is veretlenül vezetik a német bajnokságot. Az NB I-ben nyert a Vasas és a Videoton is, így folytatódik a versenyfutás, a címvédő Ferencváros viszont Mezőkövesden is botlott. A Szeged kézisei magabiztosan nyertek a Bajnokok Ligájában.

Vélhetően még nem Újpesten lesz az Újpest-Fradi

Archívum2016.12.02, 11:51

Jó esetben tavasszal már újra saját pályáján, a Szusza Ferenc Stadionban játszhatja hazai mérkőzéseit az Újpest labdarúgócsapata, ám erre nem sok esélyt lát a klub ügyvezető igazgatója.

Fradi-Honvéd a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében

Archívum2016.12.02, 08:17

Péntek reggel az M4 Sport Sportreggeli című műsorában tartották meg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének sorsolását. Nyilasi Tibor egy rangadót is kihúzott, a nyolc között pedig biztosan lesz három nem élvonalbeli csapat.

Hétgólos meccsel zárta az évet a női fociválogatott

Archívum2016.11.23, 16:58

A magyar női labdarúgó-válogatott 4-3-ra győzött Szerbia ellen a Telkiben rendezett felkészülési mérkőzésen szerdán.

Doll: Idén mintha nem hagynák, hogy bajnokok legyünk

Archívum2016.11.19, 21:22

Thomas Doll, bár nagyon ügyelt a szavaira a Vasas-Fradi utáni sajtótájékoztatón, azért nem tudta magában tartani a véleményét azzal kapcsolatban, hogy három tizenegyest is befújt a csapata ellen Kassai Viktor. 

Az elmúlt évek legjobb meccsét hozta az NB I rangadója

Archívum2016.11.20, 15:44

Egészen elképesztő meccset hozott az NB I 16. fordulójának rangadója, amelyen a listavezető Vasas két kihagyott büntetője ellenére 2-2-es döntetlent játszott a Ferencvárossal. Talán az elmúlt évtized legizgalmasabb meccsét hozták le a csapatok. 

Storck: Nehéz, de nagyon sikeres évet zártunk le

Archívum2016.11.15, 22:42

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint top csapat a svéd, ezért fontos tapasztalatokat gyűjthettünk ellenük. A német edző szerint remek évet zárt a magyar futball, de azért bőven van még hova fejlődnünk. 

A válogatott veresége sem tudta elrontani az ünnepi hangulatot

Archívum2016.11.16, 08:17

A magyar válogatott hazai vereséggel búcsúztatta el két meghatározó játékosát, Király Gábort és Juhász Rolandot. A gálahangulatot ugyan némileg elrontották a svédek, de a közönség így is végigszurkolta a mérkőzést, ahol a felforgatott összeállítású magyar csapat nem sokat mutatott. 

Halálának 10. évfordulóján Madridban emlékeztek Puskásra

Archívum2016.11.14, 22:49

Puskás Ferencre, az Aranycsapat és a Real Madrid legendás labdarúgójára emlékeztek halálának 10. évfordulója alkalmából hétfőn este a spanyol fővárosban egykori játékostársai, barátai, tisztelői a Santiago Bernabéu stadion elnöki páholyában.

Király mackójára azért emlékeznek a svédek

Archívum2016.11.14, 19:35

Új csapatot épít a magyarokkal kedden barátságos mérkőzést játszó svéd labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, aki hétfői budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, nem tudja, milyen játékra számíthat a meccsen.

Döcögős kezdés után simább lett, mint vártuk

Archívum2016.11.13, 23:15

A magyar labdarúgó-válogatott 4-0-ra győzött Andorra ellen világbajnoki selejtezőn. Kedden a svédek ellen zárjuk az évet, a vb-selejtezősorozat pedig márciusban az Eb-címvédő portugálok ellen folytatódik.

Gera mégis a kezdőben Andorra ellen

Archívum2016.11.13, 17:10

A Ferencváros támadójátékosa, Gera Zoltán annak ellenére bekerült a magyar labdarúgó-válogatottba az Andorra ellen 18 órakor kezdődő világbajnoki selejtezőn, hogy a héten kisebb sérüléssel bajlódott.

Ma egy éve lett Oslo Hajdúszoboszló

Archívum2016.11.12, 12:15

Pontosan egy éve „indult az utazás", azaz a magyar válogatott Norvégiában 1-0-ra nyerni tudott, és ezzel elérhető közelségbe került az Európa-bajnoki részvétel, amit a visszavágón ki is harcolt a csapat. Maradt még sztorink az oslói túráról, amit nem osztottunk meg önökkel. 

Kitömte a Vidi a Paksot

Archívum2016.10.22, 17:45

A Videoton 5-1-re legyőzte a Paks csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, 13. fordulójának felcsúti mérkőzésén.

Kiesett az ifjúsági BL-ből a Felcsút

Archívum2016.10.19, 19:40

A Puskás Akadémia U19-es labdarúgócsapata gól nélküli döntetlent játszott a görög PAOK otthonában az UEFA Ifjúsági Liga bajnoki ága első fordulós párharcának szerdai visszavágóján, így - mivel az első mérkőzésen Felcsúton 1-1-es döntetlen született - búcsúzott a sorozattól.

Újabb szakembert fogyasztott el Bernd Storck

Archívum2016.10.19, 18:54

Hiába hoztak német videoelemzőt Bernd Storcknak, a korábban az MLS-ben is dolgozó Daniel Stenz nem felelt meg a szövetségi kapitánynak, így nem véglegesítették a próbaideje alatt. 

Még nem tudni, mi lesz az Újpest FIFA-büntetésével

Archívum2016.10.19, 17:58

Csak november végén derül ki, hogy a nemzetközi Sportdöntőbíróság miképpen dönt az Újpest FC eltiltásával kapcsolatban.

Feltűnt egy üstökös az új MTK-stadionban

Archívum2016.10.14, 14:26

Átadták az új Hidegkuti Nándor Stadiont. A szurkolók csak azt sajnálták, hogy a csütörtökre áttett kupameccse miatt a Sporting csak a C csapatával jött, de a hangulat nem volt rossz, láthattunk négy gólt, és a körülmények is biztosan javulnak majd. De ki volt az első meccs sztárja?

A svédek ellen zárja az évet Bernd Storck csapata

Archívum2016.10.12, 16:14

November 15-én, két nappal az Andorra elleni vb-selejtező után egy barátságos meccsel zárja az évet Bernd Storck csapata. Az ellenfél Svédország lesz, akivel most kivételesen nem kerültünk egy csoportba. 

Már bravúr kellene a Storck-csapat vb-szerepléséhez

Archívum2016.10.11, 12:19

Nem igazán tudta meglovagolni az Európa-bajnokságon elért sikert a magyar válogatott, és már három forduló után igen nehéz helyzetbe került a vb-selejtezőkön. Bernd Storck csapata a harmadik helyen áll, és már most látszik: az oroszországi világbajnokság eléréséhez előbb a pótselejtezőt kell megcélozni.

Először lehet kezdő Rigában Storck egyik felfedezettje

Archívum2016.10.09, 16:50

Az MTI úgy tudja, két helyen változik a magyar fociválogatott kezdőcsapata a rigai világbajnoki selejtezőn. Újoncot avat a kezdőcsapatában a kapitány. 

Olasz BL-döntős viheti el Kádár Tamást

Archívum2016.10.09, 14:11

Kádár Tamás lehet a következő magyar játékos, aki a Serie A-ba szerződik. A válogatott hátvéd saját klónját válthatja a Sampdoriában.

Storck szerint nem rossz csapat a lett válogatott

Archívum2016.10.09, 11:27

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint hétfőn a lettek elleni mérkőzés sem lesz könnyű a magyar labdarúgó-válogatott számára a világbajnoki selejtezősorozatban, de egyértelműen a győzelem a célja Rigában.

Újabb játékos dőlt ki vb-selejtezős ellenfelünktől

Archívum2016.10.05, 16:35

Megsérült Francois Moubandje, a svájci labdarúgó-válogatott védője, ezért nem játszhat a magyarok elleni pénteki világbajnoki selejtezőn.

Előző
Következő