magyarellenesség

címke rss

Megint a külhoni magyarok ellen kampányolt a Momentum, és óriásit bukott

Itthon2020.09.29, 18:41

Ahogy arról az Origo is beszámolt, a radikális baloldali Momentum elnöke, Fekete-Győr András a szeptember 27-i, romániai helyhatósági választáson is az erdélyi, partiumi, bánsági magyarok ellen kampányolt, azáltal, hogy a Momentum román testvérpártja, az USR-PLUS jelöltjeit támogatta a magyar indulókkal szemben. Fekete-Győr az USR Bihar megyei szervezetének Facebook-oldalán megjelent videóban biztatta a magyarokat arra, hogy szavazzanak a román macronista pártra, de a bihari eredmények tükrében még a helyi románokra sem sikerült hatnia, hiszen a megyében nagyot buktak az USR-PLUS jelöltjei. Nem ez volt az első alkalom, hogy a külhonni ...

Bírósági ítélet kötelez egy kolozsvári magyar anyát arra, hogy román óvodába írassa a fiát

Nagyvilág2020.09.15, 10:29

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) EUstrat nevű, európai uniós hírekkel foglalkozó blogján Hegedüs Csilla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szóvivője, kultúráért felelős ügyvezető alelnöke megjelentett egy bejegyzést, amelyben kifejti az elmúlt évek egyik legnagyobb botrányának a részleteit az erdélyi magyar oktatást illetően, nevezetesen, hogy bírósági ítélettel köteleztek egy kolozsvári magyar anyát arra, hogy román tannyelvű óvodába írassa a gyerekét. A per a román apa kezdeményezésére indult meg, aki sajtóhírek alapján a Szociáldemokrata Párt befolyásos politikusa. A nem jogerős ítélet ellen a magyar nő fellebbezni fog.

A román vezetésű, moldvai Bákó megyébe helyezték át az úzvölgyi megyehatár-pert

Nagyvilág2020.08.14, 15:11

A Bákó Megyei Törvényszékre helyeznék át annak a pernek a tárgyalását, amelyben a bíróságtól kéri Csíkszentmárton vezetése a magyar település és a román Dormánfalva közötti, ezzel együtt pedig Hargita és Bákó megye határának megállapítását, ami elvileg tisztázná az úzvölgyi osztrák-magyar katonai temető hovatartozását is. A szentmártoniak szerint nincs rendben, hogy a nagy többségében románok lakta, kizárólag román vezetésű Bákó megyében helyezték át a per folytatását, ők semleges helyszínt kérnek – írja a Székelyhon.

Folytatódhat az eljárás az úzvölgyi román vandálok ügyében

Nagyvilág2020.08.03, 15:07

Hétfőn az RMDSZ-közeli Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közleményben, Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke pedig sajtótájékoztatóján tudatta: megfellebbezték a nyomozást lezáró és az erőszakos cselekményeket elkövető személyeket felmentő ügyészi rendeletet, de a fellebbezést elbíráló ügyész is ugyanazt a döntést hozta, mint kollégája. Ezért a Mikó Imre Szolgálat pert indított az ügyben. Az EMNP elnöke továbbá bejelentette, hogy - a Romániában a nép ügyvédjének (avocatul poporului-szerk.) nevezett - ombudsmanhoz fordul az ügyben.

Nem értik, miért nem gyűlöletkeltő a "Kifele a magyarokkal az országból!"

Nagyvilág2020.08.01, 17:33

Közleményben szólította fel az Active Watch bukaresti emberi jogi szervezet a román Igazságügyi Felügyeletet, hogy vizsgálja ki: miként tekinthette Daniel Constantin Galbeaza moinesti ügyész úgy, hogy nem minősül gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszításnak az úzvölgyi katonatemetőnél tavaly júniusban skandált „kifele a magyarokkal az országból!" jelszó.

Nem történt uszítás és sírgyalázás Úzvölgyében a román ügyészség szerint

Nagyvilág2020.07.31, 12:37

Csak „állítólagos magyarellenes jelszó" az Úzvölgyében tavaly júniusban történtek ügyében eljáró ügyész szerint azt skandálni, hogy „Ki a magyarokkal az országból!", ez véleménye alapján nem tekinthető sem uszításnak, sem diszkriminációnak. Az ügyészség nem tartotta megalapozottnak a rendzavarás, a sírgyalázás, a dulakodás és a hivatali visszaélés gyanúját sem, így nem emelnek vádat az úzvölgyi román szélsőségesek ellen. Az ügyész nem mellesleg kizárólag román tanúkat idézett, akik több tényt is elferdítettek, és hamisan a temetőt védelmező magyarokat vádolták erőszakkal.

Újabb magyarellenes támadást indított a román elnök

Nagyvilág2020.07.30, 17:04

Klaus Iohannis magyarellenes román államfő ismét támadást intézett az erdélyi magyarság ellen. Mai bejelentése szerint az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) és a parlamenti többség többi pártja – köztük külön kiemelve a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) – szándékosan idézett elő a koronavírus-járvány kapcsán egészségügyi válságot, hogy oka legyen bírálni Iohannis pártjának, a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) kisebbségi kormányát. Ráadásképpen azzal is vádolta a PSD-t, hogy lepaktált az RMDSZ-szel a székely autonómia megszavazása érdekében. A román elnök nyilvánvalóan a magyarok elleni uszítással próbálja meg leplezni aa ...

Ezúttal Sepsiszentgyörgyön vonulnak fel az úzvölgyi provokátorok

Nagyvilág2020.07.28, 11:40

A szélsőséges, magyarellenes Calea Neamului (Nemzet Útja) nevű román álcivil szervezet vezetője, Mihai Tîrnoveanu a közösségi oldalán jelentette be, hogy a Nemzeti Himnusz Napja (július 29.) alkalmából a székelyföldi Sepsiszentgyörgyön vonulnak fel egy bukaresti, eddig kevésbé ismert nacionalista szervezettel együtt. Ez nyilván provokáció, hiszen a székelyföldi megyeszékhelyet 77 százalékban magyarok lakják. A Nemzet Útja volt egyébként a 2019. június 6-i úzvölgyi magyarellenes akció egyik főszervezője.

Román politikus: Hazudott Iohannis, amikor Erdély elszakításával riogatott

Nagyvilág2020.07.11, 14:41

Nem forgott veszélyben Románia integritása, amikor a Székelyföld autonómiastatútumának „véletlenszerű" képviselőházi elfogadása kapcsán Klaus Iohannis államfő gyűlöletbeszédnek minősülő nyilatkozatában „Erdély kiárusításával", illetve ennek megvalósulása érdekében az RMDSZ-el és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel való együttműködéssel vádolta meg az ellenzéki Szociáldemokrata Pártot (PSD) – hívta rá fel a figyelmet Marian Cucsa, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tevékenységét felügyelő parlamenti bizottság volt alelnöke.

Magyargyűlölő kijelentése ellenére kitüntetik Németországban a román elnököt

Nagyvilág2020.07.02, 20:31

Gyűlöletkeltésre alkalmas stílusban beszélt az erdélyi magyar kisebbségről, kijelentése miatt pénzbüntetést is kapott, most mégis Nagy Károly-díjjal jutalmazzák Klaus Iohannis román elnököt. A díjat adományozó bizottság elnöke, Aachen volt polgármestere, Jürgen Linden (SPD) szerint nincs semmi probléma a politikus kijelentéseivel, ő valódi européernek tartja, aki méltó a díjra – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A román parlament magyarellenes történelmi személyiségeket nyilvánított hősnek és mártírnak

Nagyvilág2020.07.01, 14:55

A Maszolnak az Agerpres román hírügynökségre hivatkozó beszámolója alapján, kedden döntő házként megszavazta a bukaresti parlament alsóháza, a Képviselőház azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében „a román nép hősévé és mártírjává" avatják Vitéz Mihály (Mihai Viteazul) havasalföldi fejedelmet, illetve az 1784-es erdélyi román parasztfelkelés három vezetőjét, Horeát, Cloşcát és Crişant.

Egy román műsorvezető szerint tankokkal kellene a székelyek ellen vonulni

Nagyvilág2020.05.29, 17:07

Megbüntették Romániában a Traian Băsescu volt államfőhöz közeli B1 televíziót, mert a TV egyik vállaltan magyarellenes műsorvezetője, álhíreket sem mellőzve, gyűlöletet keltett az erdélyi magyarok ellen. Radu Banciu a B1 televízióban arra utalt, hogy tankokkal kellene Székelyföld ellen vonulniuk a román erőszakszervezeteknek, Kelemen Hunor RMDSZ-elnököt pedig be kellene börtönözni, ahogy az - szerinte - Spanyolországban történt a katalánokkal szemben. A téma kapcsán megszólalt az egyik RMDSZ-es parlamenti képviselő is, fake news-nak minősítve Banciu kijelentéseit. A műsorvezetőt a magyarellenes gyűlöletkeltés miatt korábban már többb ...

A kijárási korlátozások ellenére ismét felvonulást tervez az Úzvölgyében a román szélsőjobb

Nagyvilág2020.05.28, 11:47

Mihai Tîrnoveanu, a szélsőjobboldali, vállaltan magyarellenes Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű álcivil szervezet vezetője a közösségi oldalán jelentette be, hogy május 28-ra ismét felvonulást terveznek az úzvölgyi osztrák-magyar katonai temetőbe, dacára annak, hogy a járvány miatt Romániában is kijárási korlátozások vannak érvényben. Továbbá, a szélsőségesek úzvölgyi földet visznek az 1990-es marosvásárhelyi fekete március nevű magyarellenes pogromkísérlet egyik vezetőjének. Tîrnoveanu az elhíresült, 2019. június 6-i úzvölgyi provokáció főszervezője volt. A május 28. nem véletlen, hiszen idén erre a dátumra esik a román hadsereg hőőseinek ...

Magyargyűlölő kijelentései ellenére megkapja a Nagy Károly-díjat a román elnök

Nagyvilág2020.05.22, 17:35

Jürgen Linden, az aacheni székhelyű Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány elnöke interjút adott az Aachener Zeitung című helyi lapnak. Linden, aki korábban szociáldemokrata színekben a város polgármestere volt, kifejtette, hogy Klaus Iohannis román államfő „egy elkötelezett európai", aki a magyarellenes kijelentései ellenére meg fogja kapni a legrangosabb európai kitüntetést, a Nagy Károly-díjat. Azt is hozzáfűzte, hogy szerinte Iohannis nem lett nacionalista.

Nem hajlandó elfogadni Iohannis, hogy megbüntették a magyarellenes kijelentéseiért

Nagyvilág2020.05.21, 12:19

A Román Államelnöki Hivatal közleményben tudatta, hogy nem fogadja el Klaus Iohannis államfő az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) által a magyarellenes kijelentéseiért kiszabott, egyébként rendkívül csekély összegű, 5 ezer lejes (360 ezer forint) büntetést, és megtámadja azt az illetékes bíróságon. Ezt követően Iohannis párttársa, Ludovic Orban miniszterelnök - álhírkeltést sem mellőzve - politikai jellegű támadást intézett a CNCD ellen, mivel szerinte a testület igazságtalanul bírságolta meg Iohannis államfőt a magyarok emberi méltóságának megsértéséért. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök véleménye alapján a fellebbezés helyett aa ...

Gyűlöletkeltésre alkalmasak Klaus Iohannis nyilatkozatai

Itthon2020.05.11, 16:27

Kifejezetten alkalmasak a gyűlöletkeltésre Klaus Iohannis román államelnök magyarságot érintő közelmúltbeli kijelentései - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn az Országgyűlés külügyi bizottságában. A testület egyhangúlag állásfoglalást fogadott el, amelyben rögzítették, hogy elítélik a román államelnök kisebbségellenes nyilatkozatait, és egyértelműen elkötelezték magukat az autonómia intézménye mellett.

A Momentum román testvérpártja folytatja a magyarellenes gyűlöletkeltést

Nagyvilág2020.05.07, 19:52

Klaus Iohannis román köztársasági elnök múlt heti magyarellenes gyűlöletkeltése óta a román pártok egymásra licitálva próbálnak hangulatot kelteni a magyarok ellen. Nem maradhat ki ebből a magyarországi Momentum román testvérpártja, az USR sem, amely igyekszik túlteljesíteni a xenofóbia területén. Legutóbb az egyik Bákó megyei parlamenti képviselőjük, Lucian Daniel Stanciu-Viziteu 1920-tól napjainkig folyamatosan tartó revizionizmussal vádolta meg a magyar kormányt, az RMDSZ-t pedig azzal gyanúsította, hogy ilyen (egyébként nem létező) szervezetekkel áll kapcsolatban. Ugyanakkor arra nem hajlandó a politikus, hogy az ügyben informácciót ...

A koronavírushoz hasonlította a magyarokat a román propagandaszervezet egyik vezetője

Nagyvilág2020.04.29, 21:43

A bukaresti propaganda csúcsszerve, a Román Tudományos Akadémiához tartozó LARICS (Információs Hadviselést és Stratégiai Kommunikációt Elemző Központ) vezető elemzője, a magyarellenes összeesküvés-elméleteket gyártó Dan Dungaciu vette védelmében a magyar belpolitikába a Szabó Tímea párbeszédes képviselő melletti kiállása által nyíltan beavatkozó román nagykövetet, Marius Lazurcát. A Soros-egyetemen is előadó szerző támadta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, illetve – ki tudja már hányadszorra – ismét azzal vádolta meg a magyar kormányt, hogy beavatkozik Románia belügyeibe, ezúttal az erdélyi magyaroknak küldött védőfeelszerelések ...

A román elnök magyarellenes gyűlöletkeltésbe kezdett az állami tévében

Nagyvilág2020.04.29, 20:53

A 90-es évek Romániáját idéző, szélsőségesen nacionalista stílusban támadta meg Klaus Iohannis német származású román államfő az erdélyi magyarságot, illetve az első számú ellenzéki pártot, a PSD-t, azt állítva, hogy azért fogadta el a parlament alsóháza „hallgatólagosan" a Székelyföld autonómiastatútumát, mert a PSD segédletével a Képviselőház kifutott a törvényes határidőből. Ez azonban egyáltalán nem igaz, a Képviselőház egyszerűen nem szavazott a törvényjavaslatról, így a döntés joga átkerült a Szenátushoz, ott pedig az összes román párt szavazatával elutasították a törvényjavaslatot, amely autonómiát irányozna elő a Székelyfölddnek. ...

A Momentum brüsszeli főnöke helyesli, hogy Karácsony Gergely párttársa a külhoni magyarok ellen uszít

Nagyvilág2020.04.27, 17:31

Ismét beavatkozott a magyar belpolitikába a szélsőjobboldali múltú, magyarellenes Dacian Cioloș bukott román miniszterelnök, aki jelenleg a Momentumnak is helyet adó Renew Europe EP-frakcióvezetője. Cioloș határozottan kiállt a magyar belpolitikába szintén beavatkozó, Marius Lazurca budapesti román nagykövet mellett, és dicséretesnek nevezte, ahogy Lazurca kiállt a külhoni magyarok ellen agitáló Szabó Tímea mellett. Egyúttal a politikus jelezte, hogy a történtek ürügyén „bepanaszolja" a magyar kormányt az Európai Néppárt elnökénél, Donald Tusknál.

A Sepsi OSK játékosait öngyújtókkal dobálták, de ezen is túl tudtak lépni

Sport2020.03.05, 21:24

Niczuly Roland, a Sepsi OSK labdarúgócsapatának kapusa a Román Kupa elődöntőjében is történelmet írna a továbbjutással.

Már kárpátaljai magyar papot is zaklat az ukrán belügy

Nagyvilág2020.01.30, 15:41

Egy katolikus papot is beidézett három magyar középiskolai tanár mellett kihallgatásra a napokban az országos ukrán rendőrparancsnokság kijevi főosztályának nyomozó osztálya nem nevesített, de jogászi feltételezés szerint embercsempészési büntetőügyben. A négy érintett esetében az a közös, hogy a magyar kormány által indított Petőfi Sándor Program visszarendelt kárpátaljai ösztöndíjasainak mentorai voltak – közölte a karpat.in.ua nevű helyi magyar hírportál

Romániában államtanácsos lett a magyarellenes volt rendőrfőnök

Nagyvilág2019.12.24, 11:55

Ludovic Orban román miniszterelnök államtanácsossá nevezte ki a magyarellenes megnyilvánulásairól elhíresült Valentin Bretfeleant, a marosvásárhelyi rendőrség volt igazgatóját.

Egy nap után eltüntették Máramarossziget magyar megnevezését a helységnévtábláról

Nagyvilág2019.10.11, 11:03

Kedden helyezték ki az erdélyi Máramarossziget városának bejáratához a magyar megnevezést is tartalmazó kétnyelvű helységnévtáblát, de a város magyar neve szerdára már el is tűnt róla - közölte a Transindex a Máramarosi Hírmondó című helyi lap információira hivatkozva.

Leváltották az úzvölgyi román temetőgyalázást legitimáló prefektust

Nagyvilág2019.09.14, 13:21

Leváltották Maricica-Luminiţa Coşa-t, a romániai Bákó megye prefektusát, írja a Transindex. A prefektus asszony azzal váltotta ki a magyar közvélemény haragját, hogy előbb törvénytelennek ítélte meg a dormánfalvi polgármesternek az úzvölgyi temetőben végrehajtott építkezéseit, majd június 6-án mégis arra utasította a csendőrséget, hogy biztosítsák a román nacionalisták zavartalan temetőgyalázását.

Provokáció: Román szélsőségesek felvonulást terveznek az úzvölgyi katonatemetőben

Nagyvilág2019.09.11, 14:02

Mihai Tîrnoveanu, a szélsőségesen nacionalista és soviniszta Calea Neamului (Nemzet Útja) nevű ortodox irányultságú álcivil szervezet vezetője a Facebook-oldalán közölte, hogy október 25-én, a román hadsereg napján fáklyás megemlékezést készülnek tartani az - általuk június 6-án meggyalázott - úzvölgyi osztrák-magyar katonai temetőben. Az október 25-i dátum az erdélyi magyarság számára tragikus, megalázó eseményre emlékeztet. 1944. október 25-én foglalta el ugyanis a Szovjet Vörös Hadsereg és a Román Királyi Hadsereg az 1940-es második bécsi döntés által Magyarországnak ítélt Észak-Erdély utolsó, még magyar kézen lévő városát, a Szaatmár ...

Magyar politikusokat jelentettek fel román szélsőségesek az úzvölgyi incidens miatt

Nagyvilág2019.09.03, 20:46

A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) szélsőséges román nacionalista szervezetek feljelentése nyomán vizsgálja egyes magyar politikusok állítólagos „felelősségét" az úzvölgyi katonatemetőben június 6-án történt magyarellenes incidens kapcsán - írja a Maszol. 

Több ezer résztvevőt várnak a szervezők a hétfői úzvölgyi megemlékezésre

Nagyvilág2019.08.24, 12:57

Nagyszabású megemlékezés lesz Úzvölgyében augusztus 26-án. A románok június eleji temetőgyalázását követően, most több ezer fő részvételére számítanak a magyarok számára igen jelentős történelmi helyszínen, Úzvölgyében. A dátum nem véletlen, hiszen 1944-ben ezen a napon törtek be Úzvölgyébe a szovjet csapatok. A védelmi rendszer első vonalában a 17-18 éves fiúkból álló, 11. székely határőr zászlóalj kapta az első csapást. A nyár eleji román atrocitást követően a két többségében magyarok lakta, Hargita és Kovászna Megye Tanácsának elnöke: Borboly Csaba és Tamás Sándor is a részvételre buzdít, ahogy valamennyi erdélyi magyar párt is. ...

Háborús bűnös román tábornok kapott szobrot Kolozsváron

Nagyvilág2019.08.11, 13:07

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egymást érik a magyarellenes provokációk Erdélyben. Néhány napja megírtuk, hogy a román hatóságok a székelyföldi Csíki Sör manufaktúrát büntették meg a magyar nyelvű reklámok miatt. Egy héttel azelőtt pedig a román Craiova és a magyar Kispest Honvéd összecsapáson hergelhették a hatóságok cinkos közreműködése mellett a magyar szurkolókat a román drukkerek, majd a játékvezetőt is fejbe dobták egy hanggránáttal, hogy így félemlítsék meg a magyar játékosokat. A nyár elején pedig óriási felháborodást váltott ki, hogy az úzvölgyi katonatemetőbe futballhuligánok törtek be, és erőszakkal avatták fel az odaa ...

Újabb magyarellenes provokáció, megbüntették a Csíki Sört, mert Székelyföldön magyarul reklámozott

Nagyvilág2019.08.09, 15:41

Nem telik el úgy hét, hogy ne történne valamilyen provokáció Romániában az erdélyi magyarokkal szemben. Most épp a román hatóságok a székelyföldi manufaktúrát, a Csíki Sört azért büntették meg, mert a cég a magyarlakta Székelyföldön magyarul merte reklámozni a termékeit. Múlt héten a Craiova-Honvéd visszavágónTrianon-pólóban, rasszista dalokat énekelve fogadták a magyar szurkolókat, majd egy hanggránáttal dobták fejbe a játékvezetőt. A cél - a román hatóságok közreműködésével - a magyar játékosok alattomos megfélemlítése volt. De néhány napos hír az is, hogy az erdélyi Kolozsváron felavatták a Budapestet megszálló, és végigrabló rommán ...

A teljes megsemmisülés felé halad a magyar orvosképzés Erdélyben

Nagyvilág2019.07.30, 09:54

Ahelyett, hogy előrelépés történt volna a román szociáldemokrata (PSD) párti tanügyminiszter valamint a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar és román vezetőinek pénteki találkozóján, kiderült, hogy a magyar orvosképzés helyzete rosszabbodott: a napokban a magyar tagozat 200-as beiskolázási számát 120-ra csökkentette a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS), miközben a román tagozatét 270-ről 300-ra növelte. A magyar oktatók szerint az egyetem román vezetése szép lassan megpróbálja felszámolni a magyar orvosképzést Erdélyben.

Az ukrán választás előtt felgyújtották a járási képviselő szállodáját

Nagyvilág2019.07.22, 09:39

Egy nappal az ukrajnai választás előtt felgyújtották egy volóci járási képviselő szállodakomplexumát, amelyben a tűz teljesen elpusztította az épületet, valamint a hozzá kapcsolódó autómosó egy részét. Az ukrán hatóságok szándékosságot sejtenek az ügyben, itt az újabb, nagyon durva magyarellenes atrocitás Ukrajnában.

Bocskor Andrea: magyarellenes választási kampány zajlik Ukrajnában

Itthon2019.07.15, 23:09

A kárpátaljai politikus tájékoztatása szerint az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elmondott felszólalásában rámutatott: az ukrán Központi Választási Bizottság ismét elutasította egy magyar többségű választókörzet kialakítását Kárpátalján, ezáltal a magyar közösség képviselői csak egyenlőtlen feltételek mellett indulhatnak a választásokon.

RMDSZ: Romániában csorbítják az erdélyi magyarok jogait

Nagyvilág2019.07.05, 22:28

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) felhívta rá a figyelmet, hogy csorbítja a kisebbségi jogokat, és visszalépést jelent az eddig hatályos rendelkezésekhez képest a bukaresti kormány által sürgősségi rendelettel hatályba léptetett új közigazgatási törvénykönyv, amely pénteken jelent meg a hivatalos közlönyben.

A momentumos Cseh Katalin magyarellenes román politikussal bájolgott

Nagyvilág2019.07.03, 15:30

Az Instagram-oldalán közzétett fotó alapján a Momentum Mozgalom újdonsült európai parlamenti (EP-) képviselője, Cseh Katalin a Renew Europe (Újítsuk meg Európát) EP-frakcióvezetőjével, a magyarellenes, szélsőjobboldali múltú Dacian Cioloş bukott román miniszterelnökkel fényképezkedett. A Momentum politikusát látszólag nem zavarja, hogy főnöke a 90-es években a magyarellenességéről hírhedtté vált szélsőséges kolozsvári polgármester, Gheorghe Funar pártjának, illetve a halálos áldozatokkal járó marosvásárhelyi magyarellenes pogromkísérletet (Fekete Március) szervező Román Tűzhely nevű neofasiszta szervezetnek a tagja volt.

Szijjártó Péter: Fel kell lépni a magyarellenes kirohanások ellen Romániában

Itthon2019.07.02, 10:30

Megerősödtek a magyarellenes hangok és kirohanások a román politikai elitben, ami elfogadhatatlan, és fel kell lépni ellene – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlésben.

Szijjártó Péter: A Romániát érintő magyar álláspontot is befolyásolhatja a magyarellenesség

Itthon2019.07.01, 14:31

Az erősödő magyarellenesség a Romániát érintő magyar álláspontot és döntéseket is befolyásolhatja – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatót követően.

Megkezdődött a magyar-román egyeztetés az úzvölgyi katonatemető ügyében

Itthon2019.06.26, 18:08

Kovács Vilmos ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka szerdai közlése szerint megkezdődött a magyar és a román védelmi minisztérium közötti egyeztetés az úzvölgyi katonatemető ügyében. A küldöttség vezetője azt fogalmazta meg célként, hogy a szakmai egyeztetés követően kölcsönösen elfogadható megoldást találjanak a magyar és a román hadisírgondozásért felelős szervezetek között. 

A románok még a saját törvényeiket is megsértették az úzvölgyi temetőgyalázással

Itthon2019.06.22, 13:59

Az Hír TV Informátor című műsorának stábja az erdélyi Úzvölgyében járt, ahol a bő két héttel ezelőtti gyalázatos események kapcsán igyekeztek utánajárni annak, hogy pontosan mi és vajon miért történt az úzvölgyi temetőben június 6-án, amikor is az agresszív, vélhetően leitatott román fociultrák lerohanták a magyar temetőt és rátámadtak a békésen imádkozó, élőláncot alkotó magyarokra.

Szélsőségesen magyarellenes román tudósnak hálálkodott az MTA elnöke

Itthon2019.06.17, 20:15

Június 14-én az erdélyi Kolozsváron járt Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a vállaltan magyarellenes Ioan-Aurel Pop, a Román Tudományos Akadémia elnöke és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) rektoránál. Popot még a saját kollégái is kritizálják a XIX. századi stílusú nacionalizmusa, a sovinizmusa, illetve a szélsőségesen magyarellenes nézetei miatt, de Lovász ezeket nem tette meg, helyette hálálkodott neki. Az sem zavarta az MTA elnökét, hogy Pop a hírhedt kommunista titkosszolgálat, a Securitate besúgója volt. Nyilván azt sem tette szóvá, hogy a román akadémiai elnök szerint ki kell utasítani Romániából azookat ...

Szijjártó Péter: Az úzvölgyi magyarellenes erőszak valódi felelőseit kell megbüntetni

Itthon2019.06.13, 10:59

Romániának nem az úzvölgyi temető békés emlékezőit, hanem a múlt heti erőszakos, magyarellenes akció valódi felelőseit kell megbüntetnie - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Magyarokat zártak ki a román hatóságok a csíksomlyói pápalátogatásról

Nagyvilág2019.06.12, 12:20

Nemcsak a pápai miseruha magyar feliratának letakartatásával borzolta a kedélyeket a román kormányőrség (SPP) a pápa csíksomlyói látogatása során. Az államelnöki hivatal fennhatósága alá tartozó rendvédelmi szerv megtiltotta számos magyarországi és erdélyi magyar – magas rangú – közméltóságnak, hogy helyet foglaljon a VIP-zónában, ott, ahova a meghívója szólt. Eközben a román zászlókkal érkezőket az első sorba, a tévékamerák elé tessékelték – írja a kolozsvári Krónika című napilap.

Ceausescu sötét öröksége lehet az úzvölgyi magyar temető elrománosítása

Itthon2019.06.11, 12:31

A június 6-i, úzvölgyi magyarellenes incidenst követően ismertté váltak mindazok a levéltári dokumentumok, amelyekre hivatkozva a dormánfalvi román polgármester a temető „nemzetközivé" (értsd: románná) alakítását elhatározta.

Megdöbbentő provokáció az úzvölgyi katonai temető meggyalázása

Nagyvilág2019.06.08, 13:09

Elismerte a román csendőrség, hogy a helyettes országos parancsnok irányította az úzvölgyi magyar katonatemetőhöz kivezényelt alakulatokat. Erre az után kényszerültek, hogy előkerült több fénykép is, amin Sebastian Cucoș látszik, amint a többnyire részeg futballhuligánokból álló szélsőségesekkel beszélget. A Székelyhon szerint szemmel láthatóan az avatásra érkező feltüzelt tömegnek a sírkertbe való benyomulását „biztosítja". Cucoș jelenléte azért is feltűnő, mert az egykor Koszovóban is szolgáló tábornok volt az, aki augusztusban a kormányellenes tüntetéseken a tömegoszlatásra adott parancsot. Abban az ügyben jelenleg is folyik a viizsgálat, ...

Nem jelent meg a magyar külügyminisztériumban a bekéretett román nagykövet

Itthon2019.06.07, 13:05

Bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) az úzvölgyi események miatt a budapesti román nagykövetet, Marius Lazurcát, de ő a diplomáciában példátlan módon megtagadta a párbeszédet – közölte Magyar Levente, a KKM parlamenti államtitkára.

A román belügyminiszter lemondását követelik az erdélyi magyarok az úzvölgyi incidensek miatt

Nagyvilág2019.06.07, 16:55

Mindhárom erdélyi magyar politikai szervezet elítélte az úzvölgyi katonatemetőben történt incidenseket, és a vétkesek felelősségre vonását követelték. Emellett lemondásra szólították fel Carmen Dan szociáldemokrata belügyminisztert, és közölték, hogy a bírósághoz fordulnak a történtek miatt, amelyről a nemzetközi fórumokat is tájékoztatják – írja a Maszol.

Élőlánccal próbálják megakadályozni a román parcella felavatását az Úzvölgyében

Nagyvilág2019.06.06, 10:24

Székelyföldi magyar elöljárók élőlánccal próbálják megakadályozni, hogy Dormánfalva (Darmanesti) polgármesteri hivatala csütörtök délután ortodox papokkal felszenteltesse az úzvölgyi katonatemetőben – törvénytelenül – létrehozott román parcellát és emlékművet.

Fizetnie kell az erdélyi polgármesternek a magyar zászlók használata miatt

Nagyvilág2019.06.05, 11:23

Ki kell fizetnie Bokor Tibornak, Kézdivásárhely magyar polgármesterének azt a bírságot, amelyet Sebastian Cucu, Kovászna megye román prefektusa rótt ki rá a tavaly március 15-ére kitűzött magyar zászlók miatt.

Hajnalban elhurcolták a román rendőrök az erdélyi Csíkszentmárton magyar alpolgármesterét

Nagyvilág2019.05.23, 16:38

Házkutatást tartott csütörtök hajnalban a Bákó megyei rendőrség Csíkszentmárton magyar alpolgármesterénél, László Antalnál (RMDSZ) és a községházán. László Antalt jelenleg a Hargita megyei rendőrség csíkszeredai székházában hallgatják ki az úzvölgyi temetőnél történtekkel kapcsolatban – számolt be az esetről Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor a közösségi oldalán. A legújabb információk alapján összesen öt helyszínen tartottak házkutatást, és négy magyar nemzetiségű személyt állítottak elő ütlegelés, rongálás és lopás gyanújával – írja a Maszol a moldvai Bákó megyei rendőrség szóvivőjének információi alapján.

Százezer eurós bírságra büntettek egy polgármestert a magyar felirat miatt

Nagyvilág2019.04.10, 17:53

A rosszindulat netovábbjának nevezte az igazságszolgáltatás részéről Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, hogy csaknem százezer eurónak (több mint 30 millió forintnak) megfelelő bírsággal sújtották Korond polgármesterét egy magyar feliratért.

Előző
Következő