magyar vállalat

címke rss
Fellendülésnek indult a hazai vállalati összeolvadások és felvásárlások piaca

Fellendülésnek indult a hazai vállalati összeolvadások és felvásárlások piaca

2020-ban a koronavírus-járvány ellenére is fellendülésnek indult a hazai vállalati összeolvadások és felvásárlások (M&A) piaca– mutat rá az EY M&A Barométer elemzése, ami 2010 óta minden évben összesíti a nyilvános hazai akvizíciókat. Magyarországon mintegy 105 lezárt ügyletet regisztráltak tavaly, a tranzakciók becsült összértéke pedig meghaladta az 5,69 milliárd dollárt (1680 milliárd forintot). A legvonzóbb befektetési célpontnak a technológiai és az ingatlanszektorban tevékenykedő vállalatok bizonyultak.

7 év után elfogták a szélhámost, aki több, mint 147 milliót csalt ki az emberektől

Life.hu2020.07.28, 10:44

Elfogott a rendőrség egy román férfit, aki 147 millió forintot csalt ki 2012-ben, majd egy évvel később, házi őrizetének elrendelése után ismeretlen helyre távozott

900 milliárd forintos lehetőséget találtak a gazdaságban

Gazdaság2017.11.22, 12:34

A kis-és középvállalkozásoknak tovább kell növelnie a hazai exportban betöltött szerepét, valamint minél több cégnek be kellene kapcsolódnia az ipar 4.0 programba – mondta Lepsényi István, az NGM államtitkára a Századvég Gazdaságkutató Vállalkozások Magyarországa, finanszírozás, adózás, sikersztorik című szerdai konferenciáján.

Gázkitermeléstől esik el a Mol által irányított INA

Gazdaság2011.08.07, 12:49

Visszavonta a horvát kormány az INA-tól a kutatási engedélyt az ország északnyugati részén, három területen. Ezzel nagyjából 80 milliárd köbméternyi gáz kitermelési lehetőségét veszítette el a Mol irányítása alatt működő olajtársaság - közölte szombaton honlapján a Vecernji List című horvát napilap.

"Az INA horvát nemzeti vállalat kell, hogy maradjon" - interjú az INA felügyelőbizottságának elnökével

Gazdaság2011.07.14, 18:02

"Nincs kétségem afelől, hogy a Mol részt tud venni a megfelelő menedzsment biztosításában" az INA számára - mondta az [origo]-nak Davor Stern, a társaság felügyelőbizottsági elnöke, aki az elmúlt hetekben mind a horvát kormánynál, mind a versenyhatóságnál támadta a magyar irányítású olajcéget. Stern szerint az INA-nak nem kell a Mol-csoport részévé válnia, mert a piaci konszolidációnak "nem ez a legjobb módja egy friss nemzetállamban", mint amilyen Horvátország is.

"Máshol nem szívbajosak" - nyugati közbeszerzési példákat követhet Orbán

Jog2010.03.11, 13:19

Az uniós szabályok ugyan előírják, hogy nem lehet hátrányosan megkülönböztetni a nem hazai EU-s cégeket a közbeszerzéseken, de a nyugat-európai országokban mégis megoldják, hogy egy kicsit a helyieknek lejtsen a pálya. Magyarországon a jogszabályokat, a jogalkalmazói gyakorlatot és a hozzáállást is meg kellene változtatni, ha több hazai nyertest akarunk.

A dolgozókon spórolnak a cégek

Gazdaság2009.03.12, 17:19

A nemzetközi nagyvállalatok többsége elbocsátásokkal, az alkalmazotti juttatások ésszerűsítésével, valamint az informatika és az ingatlanvagyon racionalizálásával spórol - derül ki az Ernst&Young felméréséből.

Veszteséges, de működik az Ipoly Cipőgyár

Archívum2009.02.27, 07:24

A többségében elítélteket foglalkoztató balassagyarmati Ipoly Cipőgyár Kft. 800 millió forintos árbevétellel zárta a tavalyi évet, a működés veszteséges volt, de pénzügyi stabilitását megőrizte a cég - mondta Nemszilaj Sándor ügyvezető igazgató.

A cégek zöme új termékeket tervez

Archívum2009.02.27, 07:28

A kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) 88 százaléka tervezi új termék, vagy szolgáltatás bevezetését 2009-ben - derül ki a Marketing Commando egyik felméréséből.

Az őstermelők miatt több a vállalkozó

Gazdaság2009.03.12, 19:26

2008. december 31-én a regisztrált gazdasági szervezetek száma 1 millió 654 ezer volt, 329 ezerrel több, mint egy évvel korábban, ezen belül a II. félévi növekedés mértéke 30 ezer. Az emelkedés döntően az őstermelők kötelező adószámkiváltása miatt következett be. A bejegyzett vállalkozások száma 328 ezerrel, a nonprofit szervezeteké 1300-zal nőtt. A költségvetési és társadalombiztosítási szervezetek száma 380-nal csökkent.

Deloitte: interkontinentális magyar cégsikerek

Gazdaság2008.11.28, 11:47

A Deloitte tanácsadócég közzétette az Európát, a Közel-Kelet országait és Afrikát magában foglaló EMEA térség leggyorsabban fejlődő technológiai vállalatainak rangsorát. Az 500 leggyorsabban fejlődő cég közé idén 14 magyar vállalat is bejutott.

T�bbet szeretne az INA-b�l a Mol

Gazdaság2008.10.07, 17:11

A Mol Nyrt. az INA r�szv�nyek egy r�sz�nek�megszerz�se ut�n min�l hamarabb t�rgyalni szeretne a horv�t korm�nnyal a tov�bbi felv�s�rl�sokr�l -�mondta Mosonyi Gy�rgy, a Mol vez�rigazgat�ja.

Gyér részvétel a világbanki programokban

Archívum2008.09.17, 17:41

A magyar vállalatok részéről egyre nagyobb érdeklődés tapasztalható a világbanki projektek és üzleti lehetőségek iránt, részvételük azonban még mindig nem számottevő - mondta Kerekes György, az ITD Hungary e területért is felelős vezetője konferencián Budapesten, az ügynökség közleménye szerint.

Magyar cégek a kelet-európai toplistán

Archívum2008.09.11, 14:24

A magyar gazdaság általános állapotához képest meglepően egészséges a magyar vállalati szektor, amelynek cégei közül 61 került fel a Financial Times által az 500 legnagyobb forgalmú közép- és kelet-európai vállalatról most először összeállított listára.

K�szk�dnek az er�s forinttal a c�gek

Gazdaság2008.07.09, 13:16

A t�kehi�nyos magyar v�llalatok k�szk�dve igyekeznek szert tenni arra a termel�kenys�gre, amelyre a rekordszintre er�s�d�tt forint ellens�lyoz�s�hoz lenne sz�ks�g�k, �ll a Financial Times elemz�s�ben.

A beszállítók is jól járnak a Daimlerrel

Archívum2008.06.20, 07:19

Akár meg is duplázódhat a Mercedesnek beszállító magyar vállalatok köre, ugyanakkor termékválasztékuk is bővül - mondta Bogdanovits László, a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetségének főtitkára. Jelenleg a szövetség több mint 40 tagja látja el a Mercedest különféle alkatrészekkel, a fékcsövektől az ülésekig - írja a Világgazdaság internetes oldala.

Több cégünket is érintheti a hústilalom

Gazdaság2008.05.08, 17:37

A moszkvai magyar mezőgazdasági attasé tudomása szerint egyetlen magyar vállalatot érint az orosz húsbeviteli tilalom, viszont dr. Németh Antal volt országos főállatorvos úgy tudja, több magyar vállalkozás is érintett.

Sokan indulnának az Euromedicért

Archívum2008.04.11, 11:28

Magán befektetési alapok sorban állnak ajánlataikkal a Magyarországon alakult, holland holdingcég Euromedic International egészségügyi vállalatra, amely jelenleg a Warburg Pincus és a GE Capital befektetőcsoport tulajdonában van. A Warburg Pincus egymilliárd fontra (314 milliárd forint) értékeli a magyar vállalatot - írta pénteken a Financial Times.

Szlovák cégek tarolnak Magyarországon

Archívum2008.03.12, 00:51

Az előzetes várakozások ellenére a schengeni csatlakozás után a magyar vállalatok nem vándoroltak azonnal a határokon túlra, sőt éppen a szomszédos országok cégei vették az irányt hazánk felé. Szlovák és szlovén társulások alapítanak önálló cégeket és vegyesvállalatokat.

Az OMV nem mond le a Molról

Archívum2008.02.27, 07:30

Az osztrák OMV-nek felerősödtek aggodalmai amiatt, hogy a magyar vállalat igazgatósága nyolc hónapja több eszközt is bevetett a részvényesek szempontjából legjobb lépés, az OMV vételi ajánlata elfogadása ellen - írja a Világgazdaság.

A szoftvergyártók nőnek a leggyorsabban

Gazdaság2007.11.27, 11:43

Nyolc magyar vállalat fért be a leggyorsabban fejlődő technológiai cégek Deloitte által, az EMEA térségben (Európa, Közel-Kelet és Afrika) összeállított 500-as mezőnyébe. Ezek közül három tartozik a mezőny első felébe, amelyek átlagosan több, mint ezer százalékkal növekedtek.

Külföldön terjeszkednek a magyar multik

Gazdaság2007.06.07, 08:54

Döntően a hazai piac kis mérete miatt tartják szükségesnek a külföldi terjeszkedést a magyar vállalatok - hangzott el a Develor Tanácsadó Zrt. által szervezett Magyar Multik Konferencián. Az előadók egyetértettek abban, hogy nem a gazdasági környezet és a bürokrácia, hanem a humánerőforrás jelenti a legnagyobb kockázatot a külföldi tevékenységet illetően.

Hasznot hoz a tőkeexport hosszabb távon

Gazdaság2007.05.11, 14:21

A világ legnagyobb fejlődő piacain, például Indiában, Kínában és Oroszországban olykor tőkekivitellel is terjeszkedő magyar vállalatok gyorsíthatják a magyar gazdasági növekedést - mondta Veres János pénzügyminiszter a Magyar Atlanti Tanács pénteki, budapesti konferenciáján. A tanácskozás a tőkeexport motivációit, makrogazdasági és diplomáciai hatásait vizsgálja.

Montenegró fontos Magyarország számára

Gazdaság2006.05.23, 20:06

Montenegróban Magyarország az egyik legnagyobb befektető - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter kedden az MTI-nek. Szerinte a függetlenné váló köztársaságban a bankszektorban, az energiapiacon és a távközlés területén vannak érdemi privatizációs lehetőségek a magyar vállalatok számára.

Rugalmatlanok a hazai munkaadók

Állás 20112006.05.19, 09:14

Feltűnően rugalmatlanok a magyar vállalatok és állami szervek munkaidőszabályai mind a régi, mind az új tagállamok többségéhez képest - derül ki egy, az élet- és munkakörülmények javításán dolgozó európai alapítvány (EFILWC) tanulmányából.

Negyedével csökkent a Danubius profitja

Archívum2006.02.14, 09:38

A forintgyengülés miatt csökkent negyedével a Danubius Hotels Rt. profitja. A szállodacég 1,151 milliárd forint nyereséget könyvelt el 2005-ben. A magyar vállalat mellett a külföldi leányvállalatok bevétele is nőtt.

Csalás és lopás a biztonság illúziója mellett

Gazdaság2005.11.29, 14:23

A magyar vállalati vezetők zöme valószínűtlennek tartja, hogy cégük gazdasági bűncselekmény áldozata lehet, ennek ellenére a megkérdezettek zöme a nemzetközi átlagnál nagyobb arányban tapasztalt ilyen eseményt vállalkozásánál - derül ki a PricewaterhouseCoopers legfrissebb felméréséből.

A cégek tizede sem adakozik

Gazdaság2004.05.20, 12:58

A magyar vállalatok 7,8, a magánszemélyek mindössze 2,3 százaléka adakozik hivatalos formában - derül ki a Pénzügyminisztérium legfrissebb adataiból. A KSH adatai szerint a civil szféra bevételeinek mindössze 14 százalékát jelentették a magánadományok 2001-ben.

A magyar cégek a legborúlátóbbak az uniós jövőt illetően

Gazdaság2004.04.26, 12:16

A szlovén, a cseh és az észt vállalatok érzik magukat legfelkészültebbnek az uniós tagságra. A magyar vállalatok másoknál pesszimistábban ítélik meg jövőjüket az Európai Unió belső piacán, és azok közé tartoznak, amelyek a legmérsékeltebb érdeklődést mutatják az uniós szabályok iránt - derül ki a tíz tagjelölt ország vállalati szféráját érintő felmérésből - írja a Bruxinfo.

19 magyar cég dolgozna Irakban

Gazdaság2004.01.20, 13:01

Az iraki újjáépítés érdekében zajló kuvaiti nemzetközi kiállításon 19 magyar vállalat vesz részt, amelyek jó esélyekkel pályázhatnak megrendelésre. A cégek többek közt olajfúrással, könnyűszerkezetes házak építésével és vízberendezések gyártásával foglalkoznak - mondta Tóth Tamás külügyi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján.

Mától magyar vállalatok is indulhatnak uniós pályázatokon

Nagyvilág2004.01.15, 11:21

40 milliárd forintnyi támogatásra lehet pályázatot beadni 22 jogcímen csütörtöktől a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál.

Elvesztegetjük a munkaidő 40 százalékát

Gazdaság2003.10.08, 17:04

A vállalati szférában nemzetközi szinten a munkaidő 39 százaléka elvesztegetett idő, a magyar vállalatok esetében a pazarlás 43 százalékos. Mindez 225 munkanappal számolva évente 88 elvesztegetett munkanapot jelent nemzetközi szinten, és 97 elpazarolt munkanapot hazánkban. A termelékenység fejlesztésének első számú akadálya a nem megfelelő tervezés és irányítás, ez évente 36 nap kiesést okoz.

Magyar cégek még nem építenek újjá Irakban

Gazdaság2003.09.23, 17:54

A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) szerint a magyar vállalkozások azért nem jutottak üzletekhez az iraki újjáépítésben, mert a nyertes amerikai cégek más alvállalkozókat választottak maguknak, de a biztonsági helyzet sem javult annyira, hogy a magyar vállalati szakemberek vállalkozzanak a kiutazásra.

Szabad az út az orosz tőke előtt

Gazdaság2003.09.09, 11:46

Magyarország már nem fogadja ellenségesen az orosz tőkét. Budapesti látogatásán Mihail Kaszjanov orosz miniszterelnök közölte, hogy orosz cégek részesedést szereznének a Molban, a Dunaferrben, és részt vennének a 4-es metró építésében. Medgyessy Péter erre látott lehetőséget, amennyiben magyar vállalatok is hasonló üzletekhez jutnak Oroszországban.

Megalakult a Versenyképességi Tanács

Gazdaság2003.08.14, 17:44

A fenntartható, viszonylag gyors gazdasági növekedéshez stratégiai feladat a magyar vállalatok versenyképességének javítása, Magyarország versenypozíciójának erősítése - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön Budapesten, a Versenyképességi Tanács első ülését követő sajtótájékoztatón.

A cégek 60 százaléka nem készül az Unióra

Gazdaság2003.05.26, 08:00

A csatlakozó országok közül a magyar vállalatok uniós felkészülése halad a leglassabban - derül ki az Európai Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetsége felméréséből. Saját felkészültségüket a magyar cégek négypontos skálán 2,2 pontosra értékelték.

Kevés cég védekezik az árfolyam-ingadozás ellen

Gazdaság2003.01.21, 09:05

A magyar vállalatok túlnyomó többsége semmilyen technikát nem használ a forintárfolyam ingadozásának kivédésére, az ebből eredő esetleges veszteségek ellensúlyozására - derül ki a Világgazdaság összeállításából.

Évente 102 elpazarolt munkanap

Gazdaság2002.12.03, 15:13

A magyar vállalatoknál átlagban a munkaidő 45 százaléka kárba vész, míg globális szinten a kiesés átlagosan 41 százalékos - derül ki a Czipin and Proudfoot Consulting felméréséből. A 45 százalékos munkaidő kiesés hazánkban évente 102 elpazarolt munkanapot jelent minden egyes dolgozónál, míg nemzetközi szinten 92 munkanap vész kárba.

Villámpályázat az orosz államadósság lebontására

Gazdaság2002.11.15, 07:21

A meghirdetést követően mindössze négy napja volt minden magyar vállalatnak, hogy 250 ezer forint plusz áfáért vásárolhasson az orosz államadósság egyik, 70-90 millió dollárra becsült pakettjének lebontására vonatkozó pályázati anyagból, s beadja dolgozatát. A Magyar Hírlap információi szerint ezt eddig csak kevesen tették meg, nagyrészt olyan cégek, melyek kitűnő moszkvai kapcsolatokkal rendelkeznek, s már a Horn-kormány idejében is részt vettek hasonló ügyletekben.

A tb-járulékok rontják a legjobban a versenyképességet

Archívum2002.09.23, 07:39

A gazdaság általános versenyképessége ugyan lehetővé teszi, hogy nagyobb megrázkódtatások nélkül menjen végbe európai uniós csatlakozásunk, sok kisebb céget azonban hidegzuhanyként ér majd a feltételek változása. A versenyképesség mikrogazdasági tényezőinek kutatói megállapítják: a magyar vállalatok közül azok alkalmazkodnak viszonylag könnyen a csatlakozás után, amelyek a 90-es évek elején alakultak.

Aszimmetrikus a magyar-jugoszláv szabadkereskedelmi egyezmény

Archívum2002.03.08, 16:03

A jugoszláv gazdasági helyzetre tekintettel Magyarország az egyezmény szerint a vámok lebontásában átmeneti ideig bizonyos egyoldalú előnyöket biztosít Jugoszlávia számára, ugyanakkor a megállapodás hatályba lépését követően a magyar vállalatok is azonnal részesednek a kölcsönösen nyújtott vámkedvezményekből.

Évente megduplázódik a vállalati portálpiac

Archívum2002.05.10, 14:02

A vállalati internetes portálpiac évente megduplázódik, s az idén várhatóan eléri az egymilliárd forintot - közölték az Orcale Hungary vezetői. Klotz Tamás, az Oracle Hungary technológiai igazgatója elmondta, hogy az elmúlt évben 80-100 millió forint árbevételük származott a magyar vállalati portálpiacról, amely az idén várhatón ennek a kétszerese lesz.

Csökkent a magyar vállalatok optimizmusa

Gazdaság2002.03.27, 16:23

A legnagyobb magyarországi vállalatok gazdasági várakozásait tükröző TOP-100 konjunktúra-index márciusban 50 százalék volt - 2 százalékponttal alacsonyabb a februárinál -, ugyanakkor a kis- és középvállalati szektor optimistább lett - derül ki az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet összesítéséből.

A hazai munkaidő 47 százaléka kidobott pénz

Archívum2001.11.20, 14:23

A magyar vállalatok esetében a munkaidő közel fele elvesztegetett idő - improduktív tevékenység. A Czipin & Proudfoot Consulting (CPC) 1500 egyedi tanulmánya alapján ez az eredmény évi 225 munkanappal számolva 106 felesleges munkanapot jelent. A CPC továbbá 2700 nagyvállalati vezető megkérdezésével végzett felmérést. Ennek eredménye szerint a vállalatvezetők drámaian alábecsülik vállalataik termelékenység-növekedési lehetőségeit.

Bírálja Orbán gazdaságpolitikáját a Handelsblatt

Gazdaság2002.03.08, 15:31

A magyar kormány tagjai és maga Orbán miniszterelnök nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy a közbeszerzési pályázatok kiírásának elkerülésével ki akarják iktatni a magyar vállalatok külföldi vetélytársait - írja pénteki összeállításában a német üzleti szféra mértékadó lapja.

Billiós vagyona van egy magyarországi off-shore cégnek

Archívum2001.12.19, 10:37

A Napi Gazdaság információi szerint működik Magyarországon egy cég, amelynek saját tőkéje a legnagyobb vagyonú magyar vállalatnak hitt MÁV Rt.-énél kétszer, a második helyezett Mol Rt.-énél két és félszer nagyobb. Az alighanem csak a beavatottak által ismert társaság 3,6 milliárd dollárnyi, azaz egybillió (ezermilliárd) forintos vagyont tudhat magáénak.

Ingatlanpiac: csak a lakosság optimista

Archívum2001.11.23, 17:10

Az ingatlanpiaci szereplők várakozásait mutató ingatlanbarométer értéke az idén a harmadik negyedévben 48,7 százalék volt, ami 1,1 százalékponttal alacsonyabb a második negyedéves adatnál - közölte az Ecostat. Az intézet szerint a kedvezőtlen világgazdasági konjunktúra hatása kisebb-nagyobb mértékben elérte a magyar vállalatokat is, de a lakosság várakozásai javultak a kormány gazdaságélénkítő programja és a reáljövedelmek bővülése miatt.

Magyar cégek is megvásárolnák a cseh olajkonszernt

Archívum2001.09.19, 11:40

A MOL és a TVK együtt pályázik a cseh Unipetrol 63 százalékára. Ez a cég üzemelteti többek között Csehország legnagyobb benzinkút-hálózatát. A magyar vállalatok mellett a privatizációs eljáráson indul a Shell és a Rotch is.

Kevés hazai vállalat használja a határidős devizaügyleteket kockázatkezelésre

Archívum2001.07.28, 17:49

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztsi Intézetének felmérése szerint a magyar vállalatok csupán 57 százaléka ismeri, és még ennél is kevesebb - mindössze 12 százalék -  használja a határidős devizaügyleteket az árfolyamkockázat csökkentésére. A magyar exportot bonyolító cégek 85 százaléka ismeri, és 30 százaléka használja is ezt a lehetőséget.

Rangsorolta a hazai pénzintézeteket az Euromoney

Gazdaság2001.07.23, 08:17

Az OTP-t választotta a legjobb magyar banknak idei rangsorában a Euromoney londoni pénzügyi szaklap. A tekintélyes brit szakkiadvány júliusi számában közölt eredmények szerint a magyar vállalati hitelpiac legjobb szereplője a CIB, a értékpapírforgalmazók közül az első az Erste Bank, a legjobb egyesülési és akvizíciós tanácsadó a CA IB volt az elmúlt évben a magyar piacon.

Előző
  • 1
  • 2
Következő