Magyar Tudomány Ünnepe

címke rss
Novák Katalin: A tudományos eredményekben is ott van a magyar DNS

Novák Katalin: A tudományos eredményekben is ott van a magyar DNS

Magyarországon november 3-a környékén évek óta – emlékezve a legnagyobb magyar felajánlására – a tudományos élet különböző színterein összegyűlik hazánk szellemi derékhada, és ünnepi keretek között számol be tudományos felfedezéseiről, kutatásairól, munkája gyümölcséről. Seregszemléje ez a magyar tudománynak, annak, ami a miénk – idézte Novák Katalin köztársasági elnök köszöntőjének sorait a Magyar Tudomány Ünnepe nyitóünnepségén Budapesten Király András, a Köztársasági Elnöki Hivatal tervezésért és elemzésért felelős igazgatója.

Csütörtökön kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe

Tudomány2022.11.01, 10:21

A háborúval, az energiaválsággal és a klímavészhelyzettel foglalkoznak egyebek mellett az előadók a Magyar Tudomány Ünnepe elnevezésű rendezvénysorozaton, amely csütörtökön kezdődik és november végéig számos ismeretterjesztő előadással várja az érdeklődőket a Magyar Tudományos Akadémián.

Kiderül, mi köze a kék színnek a párválasztáshoz, és kell-e tartanunk vulkánkitöréstől a szomszédban

Tudomány2019.10.12, 12:10

A magyar tudomány ünnepe alkalmából a szervezők ebben az évben is az egész országra kiterjedő, egy hónapon át tartó programsorozattal, több száz rendezvénnyel, előadással várják az érdeklődőket november 4-től.

A magyar tudomány ünnepe

Tudomány2017.11.01, 18:09

A magyar tudományt 1997 óta ünneplik november 3-án annak emlékére, hogy 1825-ben Széchenyi István ezen a napon ajánlotta fel birtokainak egyéves jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. E nap kezdetben kormányrendelet alapján a magyar tudomány napja volt, majd az Országgyűlés 2003-ban hozott határozata alapján a magyar tudomány ünnepe lett, amelyet egy hónapon át tartó tudományos rendezvénysorozat követ. Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának összeállítása:

A magyar tudomány ünnepe - Az emberközpontú tudomány a fő téma

Tudomány2017.10.31, 15:09

Az emberközpontú tudomány témakörét járja körbe november elejétől egy hónapon át előadásokkal, kiállításokkal és konferenciákkal a magyar tudomány ünnepének idei rendezvénysorozata.

Kalandozás az emberi gének világában

Archívum2014.11.28, 13:48

Az élő szervezetek kutatásának lényege a komplexitás. Minél pontosabban ismertjük az egyes életfolyamatokat meghatározó tényezőket, kölcsönhatásuk részleteit, annál pontosabb képet lehet kialakítani egy biológiai rendszerről. A Magyar Tudomány Ünnepe keretében tartott előadásában Falus András az emberi öröklődést meghatározó genetikai elemek szempontjából összegezte a tudomány új, mindannyiunk jövőjét befolyásoló eredményeit.

Kiemelkedő kutatói teljesítményeket díjaztak a tudomány ünnepén

Tudomány2014.11.03, 13:46

Kimagasló kutatói teljesítményeket díjaztak a magyar tudomány ünnepének hétfői nyitórendezvényén Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia székházában, ahol heten vehették át a kiemelkedő tudományos életmű elismerésére szolgáló Eötvös József-koszorút.

Loboghatott-e a Holdon az amerikai zászló?

Tudomány2009.11.06, 08:04

Folytatódik a Filmklub a Magyar Tudományos Akadémián, benne egy áldokumentumfilmmel a holdraszállásról.

Ismét Budapesten a Tudomány Világfóruma

Tudomány2009.11.04, 17:16

November 5. és 7. között ismét a világ tudományos fővárosává válik Budapest. A tudomány kommunikációja és finanszírozása, a fenntartható fejlődés és az innovációs politika kérdéseinek megvitatására Nobel-díjas tudósok, nemzetközi hírű kutatók, miniszterek, a világ tudományos és kutatásfinanszírozó szervezeteinek vezetői és gazdasági szakemberek találkoznak a Tudomány Világfórumán.

Előző
Következő