Magyar Televízió

címke rss

Csökkentik az MTV-s vezetők számát

Tévé2005.01.28, 14:14

A jelenleginél jóval kevesebb vezetővel számoló szervezeti struktúra bevezetését tervezi a Magyar Televízióban (MTV) Rudi Zoltán elnök.

Ingyenreklámnak használták a cunamis adakozást

Itthon2005.01.27, 16:03

Az összesen 146 milliós felajánlásból, amit a Magyar Televízión keresztül tehettek cégek és magánszemélyek, egyelőre csak a harmada, körülbelül 45 millió forint érkezett meg. Korábbi hasonló akciók tapasztalata szerint sok cég csak reklámlehetőséget lát a televíziós szereplésben, pénzt valójában nem akar adni. A befolyt összegek sorsáról általában a segélyszervezetek döntenek.

Tudósítóhiány az MTV-nél

Tévé2005.01.06, 17:13

Nem tudta megvalósítani korábbi terveit az intézmény, amely újjá akarta építeni a világ nagyvárosaiból híreket küldő riporteri hálózatát.

Újabb kritika az MTV vallási műsora miatt

Tévé2005.01.04, 18:42

A katolikus egyház Magyar Televízióval szembeni újabb panaszának adott helyt az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága. A grémium szerint a műsorszolgáltató törvényt sértett azzal, hogy vallási műsorában nem adott helyt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia  népszavazással kapcsolatos felhívásának. Az MTV fellebbezett a Panaszbizottság határozata ellen.

Az MTV szánja-bánja a szórakoztató választást

Itthon2004.12.15, 15:00

A Magyar Televízió szerdán kiadott egy közleményt, amiben hibának nevezik, hogy a december 5-i népszavazás estéjén szórakoztató műsorokat sugároztak. Rossz döntésnek tartja a tv vezetése, hogy este háromnegyed tízig a Szuperbulit adták, és utána Hajós András tréfásan bejelentkezett a választási műsorba. A név szerint meg nem nevezett felelősök írásbeli figyelmeztetést kaptak.

Német segítség az MTV-nek

Tévé2004.12.07, 17:14

A ZDF csatorna egyik munkatársa is részt vesz az MTV új gyártóbázisra kiírandó tender bíráló bizottságában.

Költözik az RTL Klub, az MTV és a rádió is

Itthon2004.12.04, 09:57

Új székházba költözik a Magyar Rádió, a Magyar Televízió és az RTL Klub - írja a Népszabadság. Az RTL Klub a Fehérvári útról jövő év végén költözik át Budafokra, a Campona mellé. Az MTV Óbudára teszi át székhelyét, a köztévének az új székházra nincs pénze, így béreli majd. A Magyar Rádió új központjának helyszínét még nem választották ki.

A tévében vitázik Gyurcsány a kettős állampolgárságról

Itthon2004.11.30, 17:08

Csütörtökön és pénteken két ötvenperces népszavazási vitaműsort közvetít a Magyar Televízió. Csütörtökön a pártelnökök - a Fidesz elnöke nélkül - vitatkoznak a határon túli magyaroknak adható kettős állampolgárságról, pénteken pedig Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a határon túli szervezetek vezetőivel vitázik.

Határon túli magyarok vitáznának Gyurcsánnyal

Itthon2004.11.27, 18:02

Tőkés László Királyhágó-melléki református püspök, Duray Miklós, a Szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke és Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke nyilvános televíziós vitára hívta ki Gyurcsány Ferencet a kettős állampolgárság és az erre vonatkozó népszavazás kérdésével kapcsolatban. A miniszterelnök pénteken áll kihívói rendelkezésére, amennyiben a Magyar Televízió biztosítja az élő közvetítést. Az MTV vezetése rövidesen dönt a kérdésről.

Cenzúrával vádolják az MTV-t az egyházak

Tévé2004.11.22, 18:40

A médihatóság beavatkozásától reméli az MTV szerkesztési gyakorlatának megváltoztatását a magyar református egyház, miután a közcsatorna nem engedte, hogy a kettős állampolgárságról alkotott véleményük megjelenjen az Örömhír című vallási műsorban. A Magyar Televízió elnöke szerint a közszolgálati intézményben nincs cenzúrázás, de a médiatörvényt betartják.

Még nincs tévészerződés a kézi-Eb-ről

Sport2004.11.10, 11:14

Bár hivatalosan már év elején eldőlt, hogy a Magyar Televízió közvetíti a nőikézilabda-Eb mérkőzéseit, egyelőre nincs aláírt szerződés az Európa-bajnokság szervezőbizottsága és az MTV között. Sinka László elmondta, a kontinensviadal összköltségvetése 450 millió forint lesz. Az EHF egyelőre nem elégedett a békéscsabai és a zalaegerszegi csarnokkal.

Harcba száll az MTV a sportközvetítésekért

Sport2004.10.29, 17:21

A Magyar Televízió Telesport szerkesztőségét november 2-tól irányító Schulek Csaba az MTV pénteki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy tervei között szerepel a Forma1-es autós gyorsasági vb, valamint a bajnoki labdarúgó-mérkőzések közvetítési jogának visszaszerzése. Rudi Zoltán, a Magyar Televízió elnöke arról tájékoztatott, hogy az MTV a 2005-ös esztendőnek tizenöt év után újra átlátható, stabil gazdasági háttérrel vághat neki, s a sportfőszerkesztőség jelentős támogatásra számíthat.

Ritkán lesz Szeszélyes évszakok

Tévé2004.10.29, 16:36

Eldőlt, hogy pénzhiány miatt mely MTV-s műsorok tűnnek el a képernyőről, illetve, milyen programokat láthat ritkábban a közönség az év végig.

Vitrayt Schulek váltja a Telesport élén

Sport2004.10.28, 12:34

Távozik a Magyar Televízió sportszerkesztőségének éléről Vitray Tamás, s a Telesport vezetését Schulek Csaba, a Duna Tv sportszerkesztőségének vezetője veszi át. Az új főszerkesztőt pénteken mutatják be.

Az OCÖ-nek nem műholdas cigányműsor kell

Tévé2004.10.27, 13:58

A legnagyobb lélekszámú magyarországi nemzetiség képviselő-testülete számára nem lenne elfogadható, ha a Magyar Televízió a jövőben műholdon továbbítaná a nemzetiségi műsorait - közölte az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke.

Antal Imre örökre MTV-s marad

Tévé2004.10.22, 15:52

Átadták az örökös tagságukról szóló diplomát a Magyar Televízió tizenkét régi munkatársának. A médium az MTV Örökös tag Alapítvány létrehozásával az erkölcsi elismerés mellett, néhány kolléga esetében, a méltatlan élethelyzet felszámolásához is hozzá szeretne járulni. A közszolgálati műsorkészítők szakszervezete vitatkozik a döntéssel. 

Műsoridejüket védik a kisebbségek

Tévé2004.10.19, 14:34

Leendő hír- és információs csatornáján főműsoridőben biztosítana műsoridőt a nemzetiségi adásoknak a Magyar Televízió - közölte Dobos Menyhért közéleti igazgató. Több kisebbségi vezető elfogadhatatlannak tartja az MTV ajánlatát.

Kisebbségi ombudsmanok az MTV-ben

Itthon2004.10.19, 14:17

A Magyar Televízióban ezentúl egy esélyegyenlőségi és egy fogyatékosügyi ombudsman képviseli a kisebbségek ügyét. A bizosok feladata, hogy a kisebbségeket, fogyatékosokat érintő kérdések megjelenjenek a nézettebb, főműsoridőben sugárzott programokban is. A tévé elnöke elképzelhetőnek tartja, hogy hamarosan több roma bemondóval, műsorvezetővel is találkozhatunk.

Eladja archívumát az MTV

Itthon2004.10.14, 07:41

A jövő évi költségvetés tervezete szerint az új székházba már adósságok nélkül költözik a Magyar Televízió. Az új helyen még az eszközöket is bérelni fogja a televízió, a jelentős értéket képező archívumtól pedig meg kell válnia.

Sérülnek a kisebbségi jogok a médiában

Itthon2004.10.12, 18:35

Egy ombudsmani jelentés szerint napi rendszerességgel sérülnek a kisebbségek alkotmányos jogai a médiában. A jelentés főleg a közszolgálati elektronikus médiumokat vizsgálja, vagyis a Magyar Televíziót (MTV) és a Magyar Rádiót (MR). A közszolgálati médiumok nem teszik lehetővé az etnikumok tájékoztatását és etnikai öntudatuk megőrzését - áll a jelentésben.

Fokozzák az ellenőrzéseket az al-Kaida-üzenet óta

Itthon2004.10.05, 22:54

A rendőrség országszerte fokozott és szigorúbb ellenőrzéseket tart a múlt pénteki al-Kaida-üzenet óta; a Nemzetbiztonsági Hivatalban kedden ülésezett a terrorellenes koordinációs bizottság. Bene László országos rendőrfőkapitány szerint a múlt héten megjelent al-Kaida-üzenet óta a rendőrség szigorúbb és fokozott ellenőrzéseket tart - hangzott el a Magyar Televízió kedd esti híradójában.

Friderikusz távozhat az MTV-től

Tévé2004.09.08, 16:08

Friderikusz Sándor kedden bejelentette a Magyar Televízió vezetőinek, hogy heteken belül befejezi tevékenységét a televízióban, és nem vezeti tovább A szólás szabadsága című műsort - írja a Népszabadság.

Kásás és Janics legyőzte Berényi Mikit

Tévé2004.09.02, 12:23

Az olimpia heteiben az AGB Hungary adatai szerint a Magyar Televíziót nézték a legtöbben. Ez igen jó teljesítmény a köztévétől, ugyanakkor meglepő, hogy a korábban vezető RTL Klub lecsúszott a harmadik helyre. Ötkarikás szemmel néztük a tévét, két héten keresztül.

MTV: igazgatóból főmunkatárs lehet Szabó Stein Imre

Itthon2004.08.31, 22:26

A közszolgálati televízió külföldi tudósítói hálózatát szervező, az intézmény nemzetközi kapcsolatait építő főmunkatárs lehet a Magyar Televíziónál (MTV) Szabó Stein Imre eddigi szórakoztató- és filmigazgató - nyilatkozta az intézmény sajtóreferense.

Pénzt szedne az MTV az olimpiai kivetítőkért

Itthon2004.08.13, 07:32

Pénzt akar a vendéglátóktól a Magyar Televízió az olimpiai kivetítők miatt. Az köztévé már a futball Európa-bajnokság előtt is jelezte, hogy nyilvános vetítésre, csak térítés ellenében adhatja át a képet. Az Artisjus szerint ugyanakkor csak akkor jár a jogdíj, ha belépődíjat szednek . írja a Népszabadság.

Felére csökkentenék az MTV támogatását

Itthon2004.08.04, 06:55

A Pénzügyminisztérium tervei szerint jövőre 30 milliárd forint helyett csak 18 milliárdot adna a Magyar Televíziónak - tudta meg a Népszabadság. Emellett azt is elvárnák, hogy a köztévénél a dolgozók létszáma a felére csökkenjen.

Elhalasztották Ragáts kihallgatását

Itthon2004.07.15, 14:05

Csütörtökre idézte be a rendőrség Ragáts Imrét, az MTV egykori elnökét gyanúsítotti kihallgatásra. Ragáts azonban kimentette magát, ezért a kihallgatása egy hét múlva lesz. Az MTV volt elnökét hűtlen kezeléssel gyanúsítják.

Az MTV már nem hozná nyilvánosságra a szerződéseket

Itthon2004.07.08, 13:45

A köztévé vezetősége hamarosan határozhat arról, hogy a jövőben nem teszik közzé az MTV szerződéseit. A kuratóriumi elnök arra hivatkozik, hogy egyetlen európai tévétársaság sem hozzá nyilvánosságra a szerződéseit.

A berni döntő - nézze meg az 1954-es gólokat!

Sport2004.07.02, 16:42

Vasárnap, a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokság fináléjának napján lesz kereken ötven éve, hogy a berni Wankdorf-stadionban Németország válogatottja 3-2-re legyőzte a világ akkor legjobbnak tartott futballcsapatát, Magyarországot. A Magyar Televízió pénteken este - két nappal a fél évszázados jubileum előtt - szenzációt kínál nézőinek: egy háromórás műsort, amelyben előbb lepereg A berni csoda igaz története című  90 perces német dokumentumfilm, majd egy 38 perces, korábban még sohasem sugárzott összeállítás a döntő filmjéből, Szepesi György eredeti rádióközvetítésének hangjával. Nézze meg a történelmi mérkőzés találatait, valamiint ...

Pénzt vár az MTV a meccsek vetítéséért

Itthon2004.07.02, 12:21

Jogdíjat vár a Magyar Televízió azoktól a vendéglátósoktól, akik kifejezetten az Európa-bajnokság meccseire felállított kivetítőkkel csábítják kuncsaftjaikat - közölték az MTV sajtótájékoztatóján. A köztévével csak néhány tucatnyian kötöttek szerződést a focimeccsekre. A csoportos meccsnézés áráról az MTV nem adott felvilágosítást.

Magántőkéből épül az MTV új székháza

Itthon2004.06.30, 19:20

Óbudán, magántőkéből épül meg az MTV új székháza. Erről szerdán döntött a kormány. A televíziónak saját magának kell majd kigazdálkodnia a székház leendő bérleti díját. A húszmilliárdos beruházásra szeptemberben írják ki a pályázatot.

A csontritkulásos férfiak is kaphatnak olcsóbb gyógyszert

Itthon2004.06.04, 16:30

A Novartis Hungária gyógyszerforgalmazó kérésére helyesbítjük korábbi cikkünket, melyben - a Magyar Televízió információi alapján - az írtuk, hogy csak nőknek jár támogatás a csontritkulás elleni gyógyszerekre. Az állítás csak a gyógyszerek egy részére igaz.

Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Ragáts ellen

Itthon2004.05.25, 13:51

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Budapesti Rendőrs-főkapitányság (BRFK) a Magyar Televízió egyik korábbi elnöke ellen - közölte kedden a rendőrség. A BRFK szerint a tévé elnöke 2003. júliusában úgy kötött 55 milliós filmszerződést egy betéti társasággal, hogy nem kérte az elnökség beleegyezését. Ráadásul a filmek végül nem kerültek adásba, bár 13 milliót már kifizettek a cégnek, amit a televízió nem kapott vissza. A rendőrség által vizsgált időszakban Ragáts Imre volt az MTV elnöke.

MTV: pénz nem számít, lesznek tematikus csatornák

Tévé2004.05.14, 12:52

A közszolgálati médium anyagi nehézségei ellenére nem mond le a Magyar Televízió (MTV) vezetése arról, hogy 2006 végéig kiépítse tematikus tévécsatornái rendszerét - közölte Rudi Zoltán elnök pénteken az MTI-vel.

Medgyessy: soha ennyi esélyünk nem volt

Itthon2004.05.02, 23:30

Soha ennyi esélyünk nem volt, ezzel élni kell, bízni kell magunkban - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorának vasárnap este sugárzott adásában. "A magyaroknak minden okuk megvan rá, hogy higgyenek magukban" - hangsúlyozta a kormányfő.

Szegénységét demonstrálta az MTV

Tévé2004.04.19, 16:59

Elavult eszközparkkal, feladatára alkalmatlan épületben dolgozik a Magyar Televízió (MTV), közölték a közszolgálati médium vezetői hétfői tájékoztatójukon, amit a tévében tett "múzeumi sétával" kötöttek egybe.

Legfeljebb másfél év kell az MTV új csatornájához

Tévé2004.04.14, 10:24

Még az idén, de legkésőbb jövő év végéig szeretné elindítani első tematikus csatornáját a Magyar Televízió - közölte Rudi Zoltán az intézmény elnöke. A köztévé vezetője úgy tervezi, elsőként a Demokrácia nevű hírcsatorna kezdi meg adását, hogy az M2-t "tehermentesítsék" a politikai tartalmaktól.

A tévéelnök nem akarja közzétenni a szerződéseket

Itthon2004.04.09, 10:59

A Magyar Televízió elnöke szeretné elérni a kuratóriumi elnökségnél, hogy ne kelljen közzétenni az egymillió forintnál nagyobb összegű szerződéseket az interneten. A köztévé vezetője szerint ugyanis a megállapodások nyilvánosságra hozatalával a saját pozíciójukat rontják az ártárgyalásokon. Az MTV eddig sem tett közzé minden szerződést, az előző elnöknek például éppen egy titkos megállapodás miatt kellett távoznia.

Beperli az MTV Ragáts üzletfelét

Itthon2004.03.26, 10:35

Polgári pert indít az MTV azon cég ellen, amellyel a korábbi elnök, Ragáts Imre jogtalanul kötött szerződést egy természetfilm-sorozatra. A közszolgálati tévé 14 millió forintot követel a cégtől.

Smink nélküli közszolgálatiság az mtv-n

Tévé2004.03.19, 12:53

Március 22-én, azaz jövő hétfőtől több új szórakoztató kulturális műsor látható az mtv programján. A közéleti és kulturális igazgatóság koncepciójának értelmében a kedd a kultúra, a hagyományos értelemben vett értékek közvetítésének napjává válik, így - ahogy Rangos Katalin programigazgató fogalmaz - megmutatkozik majd "a Magyar Televízió közszolgálati arca, nagyjából smink nélkül".

Nika György új posztot kapott az MTV-nél

Tévé2004.03.09, 15:58

Nika György, a Híradó főszerkesztője irányítja ideiglenesen a Magyar Televízió (MTV) Aktuális Igazgatóságát. A vezetői poszt múlt pénteken, Rudi Zoltán tévéelnökké választásával üresedett meg.

Öt csatornára osztaná az MTV-t az új elnök

Itthon2004.03.05, 17:38

Négy tematikus csatornát és egy általános főcsatornát hozna létre Rudi Zoltán, a pénteken megválasztott tévéelnök. Az MTV tervei szerint az általános csatorna mellett nosztalgia-, hír-, sport- és kulturális csatornát is működtetne. Az MTV Aktuális Igazgatóságának eddigi vezetőjét pénteken választották meg négy évre az intézmény elnökévé. A köztévének Ragáts Imre tavaly decemberi lemondása óta nem volt elnöke.

MTV: elnökválasztás március 5-én

Itthon2004.02.24, 20:36

A Magyar Televízió (MTV) Rt. új elnökének személyére március 5-én tesz javaslatot az intézmény közalapítványi kuratóriumának elnöksége, amely - egyik, neve elhallgatását kérő tagjának tájékoztatása szerint - kedden döntött erről. Mendreczky Károly másfél évvel ezelőtti lemondása óta ötödször folyik az elnökválasztási procedúra.

Kedden dönt az MTV az elnökválasztó gyűlésről

Itthon2004.02.23, 19:48

Kedden, a posztra pályázók meghallgatását követően döntenek arról, hogy mikorra hívják össze a Magyar Televízió nagykuratóriumát elnökválasztó gyűlésre. A legutóbbi pályázatok menetéhez hasonlóan, a kiértékelési időszak utolsó napján, azaz március 5-én foglalkozhat e témával a testület.

Havas is indul a Quizfire-ért

Tévé2004.02.23, 14:35

Nem kell távoznia Havas Henriknek a Heti hetesből, ha esetleg a Magyar Televízió (MTV) újonnan induló kvízműsorának vezetője lesz. Az MTV szerint azonban egyelőre bizonytalan, hogy ki lesz a Quizfire magyar verziójának házigazdája, a válogatás még tart.

Medgyessy: A kormány tudja, hogy mit akar

Itthon2004.02.22, 22:44

Gondolkodásra akartam késztetni a politikusokat a közös európai parlamenti listára vonatkozó javaslattal, mert Európában a magyar érdekeket közösen lehet érvényre juttatni - mondta Medgyessy Péter vasárnap este a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában.

Mégis feljelentenék Ragátsot

Itthon2004.02.18, 17:35

Csütörtökön tárgyal az MTV kuratóriumi elnöksége a köztévé felügyelőbizottsága által Ragáts Imre volt tévéelnök szerződéséről készített jelentésről. Az fb feljelentést javasol Ragáts Imre ellen, a volt tévéelnök tavaly decemberi távozása előtt nyilvánosságra került filmszerződés ügyében Az fb szerint "feltehető, hogy hanyag vagy hűtlen kezelés bűncselekményének alapos gyanúja áll fenn" az ügyben.

Leszavazta a kuratórium az MTV-ügyvezető előnytelen terveit

Itthon2004.02.16, 07:09

A Magyar Televízió kuratóriumának elnöksége vétóval akadályozta meg, hogy Pinke György ügyvezető alelnök igen előnytelen szerződést kössön a Pax Televízióval - írja a Népszabadság. A lap szerint az együttműködési megállapodásban a csőd közeli helyzetben lévő MTV éves szinten 450 millió forintot utalt volna át a vallási tévének, miközben eddig 80 milliót költött évente az ilyen jellegű műsorokra. A lapnak nyilatkozó Pinke szerint nem előnytelen a tervezet ezért újra benyújtja majd.

Sokakat érdekel az MTV elnöki széke

Itthon2004.02.09, 13:39

Körülbelül tizenöten vásárolták meg eddig a Magyar Televízió elnöki székére kiírt pályázati anyagot. A pályázat kedden zárul, az érdeklődőkről az MTV Közalapítvány nem ad felvilágosítást, az [origo] információi szerint ugyanakkor főként olyan aspiránsok vannak, akik már korábban is próbálkoztak az elnöki szék megszerzésével.

Az MTV-nek nincs bérleti szerződése saját székházára

Itthon2004.02.06, 13:45

Lejárt december 31-én az MTV bérleti szerződése a Szabadság téri székházra. A köztévé kuratóriumi elnöksége azért nem hosszabbította meg a szerződést, mert néhány tag szerint a megállapodás elfogadásával az MTV lemondana minden olyan jogáról, amivel az ÁPV Rt.-t beperelheti, miután nem építette meg a tavalyi határidőre az új tévészékházat. A köztévé ingatlanbérlésre évente 3 milliárd forintot költ.