Magyar Televízió Közalapítvány Kuratórium

címke rss

Ellenzéki kurátorok teregetik ki az MTV titkait

Külön honlapon teszi közzé az MTV kuratóriumi elnökségének négy ellenzéki tagja a köztévé azon szerződéseit, amelyeket szerintük törvényi előírások ellenére sem hozott nyilvánosságra a Magyar Televízió - közölte a három fideszes és egy KDNP-s kurátor. Korábban már az [origo] is kérte az MTV-től szerződéseket, de a több ezer dokumentumból eddig mindössze néhány tucat nyilvános.

Az MTV-elnökválasztásért aggódik a Fidesz

Itthon2008.05.25, 13:52

A Fidesz az Országgyűlés és a sajtóbizottság elnökéhez fordul az MTV-elnökválasztás miatt - jelentette be a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának fideszes tagja vasárnap. Az ellenzéki párt szerint aggályos, hogy nem ugyanaz a kuratórium dönt majd a jelölésről, mint amelyik az elnöki pályázatot kiírta. Az MSZP válaszközleménye szerint a Fidesz törvénysértésre buzdít.

Kiegészültek a közmédiumok kuratóriumi elnökségei

Itthon2006.07.17, 19:02

Az Országgyűlés nagy többséggel választotta meg hétfői ülésén a Magyar Rádió, a Hungária Közalapítvány, a Magyar Televízió új kuratóriumi elnökségi tagjait és a Magyar Távirati Iroda Tulajdonosi Tanácsadó Testületének tisztségviselőit. A paritásos testületeket a KDNP-frakció megalakulása miatt kellett kiegészíteni az azonos arány fenntartása érdekében egy-egy kormányoldali és ellenzéki jelölttel.

Vádemelést javasolnak a volt tévéelnök ellen

Itthon2004.12.07, 13:46

A Budapesti Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást, és nyújtotta be az iratokat a Fővárosi Főügyészséghez Ragáts Imre, a Magyar Televízió volt elnöke ellen. A BRFK szerint a tévé elnöke 2003. júliusában úgy kötött 55 milliós filmszerződést egy betéti társasággal, hogy nem kérte az elnökség beleegyezését. Ráadásul a filmek végül nem kerültek adásba, bár 13 milliót már kifizettek a cégnek, amit a televízió nem kapott vissza.  

A tévéelnök nem akarja közzétenni a szerződéseket

Itthon2004.04.09, 10:59

A Magyar Televízió elnöke szeretné elérni a kuratóriumi elnökségnél, hogy ne kelljen közzétenni az egymillió forintnál nagyobb összegű szerződéseket az interneten. A köztévé vezetője szerint ugyanis a megállapodások nyilvánosságra hozatalával a saját pozíciójukat rontják az ártárgyalásokon. Az MTV eddig sem tett közzé minden szerződést, az előző elnöknek például éppen egy titkos megállapodás miatt kellett távoznia.

Fizetne a Ragáts bukását okozó cég az MTV-nek

Itthon2004.02.19, 13:16

Hajlandó visszafizetni a Magyar Televíziótól felvett mintegy 13 millió forintot az a cég, amelynek az intézménnyel kötött szerződése nyilvánosságra kerülésekor távozott posztjáról Ragáts Imre, a médium elnöke - közölte az MTV sajtóreferense. Hozzátette: "az ügyben a felek rövidesen egyeztetnek, most készítik elő a megállapodást". Az MTV felügyelőbizottsága büntetőfeljelentést javasolt a szerződés miatt.

Kártérítésre szólították fel az MTV volt elnökét

Itthon2004.01.30, 14:40

A Magyar Televízió ügyvezetője felszólította az intézmény korábbi elnökét, intézze el, hogy megtérüljön a kár, ami egy általa kötött filmszerződésből származik. Ragáts Imre egykori tévéelnök volt felesége üzlettársának cégével kötött szerződést állítólag a piaci ár többszöröséért egy ismeretterjesztő filmsorozatra. Ragáts a megállapodás nyilvánosságra kerülése után távozott posztjáról még decemberben.

Közszereplőnek számít az MTV leendő elnöke

Itthon2004.01.14, 20:37

Pályázata mellékleteként nyilatkoznia kell a Magyar Televízió (MTV) Rt. leendő elnökének arról, hogy közszereplőnek tekinti magát - közölte Czeglédi László, a közszolgálati médium közalapítványi kuratóriumának elnöke.

Mégsem büntették meg az MTV elnökét

Itthon2003.12.07, 15:38

Nem született formális döntés a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének csütörtöki ülésén Ragáts Imre tévéelnök megbüntetéséről - közölte a testület több tagja a megjelent sajtóhírek kapcsán. Az ötmillió forintos büntetést azért javasolják kiszabni Ragáts ellen, mert a kuratóriumi elnökség jóváhagyása nélkül kötött hosszú távú szerződést a televízió reklámidejének értékesítéséről.

5 millióra büntették az MTV elnökét

Itthon2003.12.05, 09:42

Több millió forintos pénzbüntetéssel sújthatja Ragáts Imrét, az MTV Rt. elnökét a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma az áprilisban az elnökség jóváhagyása nélkül kötött reklámszerződések miatt - nyilatkozta a kuratóriumi elnökség csütörtöki ülésének egyik résztvevőjétől.

Ma döntenek a tévéelnökről

Itthon2003.11.20, 07:27

Csütörtökön dönt a Magyar Televízió Közalapítvány 21 társadalmi kurátora, hogy megvonja-e bizalmát a tévéelnök Ragáts Imrétől, ahogyan tette azt egyhangúlag a hárompárti elnökség mind a nyolc tagja. A tévéelnök visszahívását azt követően kezdeményezte a kuratóriumi elnökség, hogy a testület tudomására jutott, hogy Ragáts még áprilisban, ügyvezető alelnökként értékesítette az MTV reklámidejét.

Több kurátor helyén hagyná a tévéelnököt

Itthon2003.11.19, 13:26

Csütörtökön dönt a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma arról, hogy a titkos reklámszerződéseket kötő tévéelnököt visszahívják-e posztjáról. Bár a testület elnöksége múlt héten egyhangú döntéssel kezdeményezte az elnök leváltását, nem kizárt, hogy a civil tagokkal kiegészülő nagykuratórium posztján hagyja Ragáts Imrét. Ha mégis leváltják, akkor pedig arról indulhat vita, hogy ki legyen az MTV ügyvezetője, az ugyanis nem tisztázott, hogy ki jogosult erre a feladatra.

Nyílt szavazást javasolnak Ragáts visszahívásáról

Itthon2003.11.19, 21:11

Nyílt szavazással döntsön a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma Ragáts Imre, a közszolgálati televízió elnökének visszahívásáról, javasolja a grémium elnöksége a csütörtöki döntéshozatal előtt - nyilatkozta név nélkül a kuratóriumi elnökség egyik tagja.

Kezdeményezték a tévéelnök menesztését

Itthon2003.11.11, 15:47

A Magyar Televízió (MTV) kuratóriumi elnöksége keddi ülésén egyhangúlag úgy döntött, hogy kezdeményezi Ragáts Imre tévéelnök visszahívását. Ragáts távozásáról a társadalmi szervezetek képviselőivel kiegészülő nagykuratórium dönt majd várhatóan november 20-án. A tévéelnök visszahívását az MTV reklámidejének szabálytalan értékesítése miatt kezdeményezték a kurátorok. Ragáts szerint ugyanakkor nem a vitatott szerződések állnak a háttérben, hanem az, hogy sokan akarnak az MTV közelébe férkőzni, és ezt csak elmozdítása árán lehet elérni..

Friderikusszal kezdik a szigorúbb elszámoltatást

Tévé2003.05.06, 15:54

Keményebb ellenőrzéssel akarja takarékosságra kényszeríteni a köztévét a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratórium elnöksége. A szigorúbb elszámoltatás részeként egyelőre nem járultak hozzá a Friderikusz Sándor cége által gyártott Hoztam egy milliót című show folytatásához.

Az ügyészség előtt a tévékuratórium ügye

Itthon2003.03.28, 11:26

Törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményezett a legfőbb ügyésznél a Magyar Televízió Közalapítvány, valamint annak alapítója, az Országgyűlés ellen az MTV közalapítványának egyik kurátora. Pós Péter kéri a legfőbb ügyészt: vizsgálja felül az új kuratóriumi elnökségi tagok választását, és jogszabálysértés miatt szólítsa fel az Országgyűlést új eljárásra.

Nemmel szavaz a Fidesz az MTV-kurátorokra

Itthon2003.03.03, 18:10

Sajnálatosnak tartja Rogán Antal, hogy szerinte az MDF és a kormánypárti frakció között megállapodás született a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének jelöltjei ügyében. A fideszes politikus közölte: pártja addig nem állít jelöltet, amíg helyre nem áll a törvényes rend. A hétfő délutáni szavazáson pedig nemmel szavaznak az MSZP-s, SZDSZ-es és MDF-es jelöltekre.

Megválasztották az MTV kuratóriumi elnökségét

Itthon2003.03.03, 20:14

Megválasztotta az Országgyűlés hétfőn a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége hat tagját.

Újabb levél az ügyészséghez MTV-kuratórium-ügyben

Itthon2003.01.30, 19:24

A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnöksége által tavaly december 6-a óta hozott valamennyi döntés megsemmisítését kérte a Legfőbb Ügyészséghez (LÜ) intézett levelében Ékes Ilona.

Nem köthet titkos szerződéseket az MTV

Itthon2002.11.26, 16:53

A köztévé szerződései ezentúl nem titkosíthatóak. A Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége keddi ülésén ugyanis döntött arról, hogy a november elseje után kötött szerződésekbe a testület tagjai ezentúl betekinthetnek.

Kormánypárti nem az MTV kuratóriumának beszámolóira

Itthon2002.10.30, 17:27

A kormánypárti képviselők nem hajlandók elfogadni a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának az előző parlamenti ciklus idején készült beszámolóit. Az MSZP és az SZDSZ azzal magyarázza döntését, hogy szerintük az elmúlt négy évben törvénytelenül működött a kuratórium. A beszámolók elfogadásáról folytatott heves parlamenti vitában szóba került Medgyessy Péter nevelt lányának az MTV-hez fűződő kapcsolata is.

Régi-új pályázat az MTV élére

Itthon2002.10.07, 10:49

A múlt heti sikertelen elnökválasztási procedúra után változatlan formában újabb pályázatot írt ki a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége. Az előző pályázaton indulók a testület döntése alapján fenntarthatják előző pályázatukat, de erről még egyik pályázó sem nyilatkozott írásban.

Csak az MSZP nem ad szabad kezet tévékurátorainak

Itthon2002.09.26, 16:42

Az MSZP vezetői a tévéelnök megválasztása előtt útmutatást adnak majd a párt kurátorainak. Bár Lendvai Ildikó Friderikusz Sándornak küldött levele nem tekinthető a párt hivatalos véleményének, az MSZP vezetői egyetértenek annak tartalmával. A Fidesz, az SZDSZ és az MDF politikusai ugyanakkor a tévékurátorok belátására bízzák a döntést. A Magyar Televízió Közalapítvány Kuratórium elnökségi tagjai közleményben tiltakoznak az ellen, hogy döntésüket bármely párt befolyásolná.

Csatornát váltott a Napkelte

Itthon2002.09.17, 21:49

A Napkelte lesz a Magyar Televízió mindkét csatornájának reggeli műsora - tájékoztatott közleményben kedden a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöksége.

Meghallgatás a közmédia pénzeiről

Itthon2002.05.23, 06:59

Az MSZP és az SZDSZ az elmúlt négy év korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálásához máris hozzálátott. Elsőként a közmédiák kurátorainak két héten belüli meghallgatását tűzték ki tegnap az Országgyűlés költségvetési bizottságában. Összesen 14 milliárdra vállalt készfizető kezességet a kormány a Magyar Televízió és a Magyar Rádió működésének finanszírozásához.

Újabb milliárdok a köztévének

Itthon2002.05.22, 16:38

Készfizető kezességet vállal a kormány a Magyar Televízió és a Magyar Rádió működésének finanszírozásához - közölte a kormányszóvivő a kabinet szerdai ülését követő ajtótájékoztatón, Budapesten.

Se pénz, se néző - mélyrepülés az MTV-nél

Itthon2001.09.05, 14:37

Tizenegy milliárdos veszteségről számolt be az Országgyűlésnek megküldött, a tavalyi évről szóló beszámolójában a Magyar Televízió Közalapítvány Kuratóriuma. Annak ellenére nem sikerült csökkenteni a veszteséget, hogy eladták az MTV nagy értékű ingatlanjait, így a kuratórium szerint mindenképp szükség van további költségvetési pénzekre. A testület megállapítja: a hírműsorokban nagyarányú eltolódás tapasztalható a pártok megjelenését illetően (az m1 főműsoridős híradóiban a fideszes képviselők megszólalási arányai az interjúidők alapján: 50%.)

Előző
  • 1
Következő