Magyar Telekom

címke rss

Nyereményjátékot indít a Telekom

Techbázis2018.12.07, 15:50

Csúcskészülékeket nyerhetnek a mobilalkalmazásának használói.

Mikulás előtti rali a tőzsdéken

Gazdaság2018.12.03, 12:03

Noha elmaradt a nemzetközi piacok teljesítményétől, a múlt héten folytatódott a BUX emelkedő trendje. Szinte minden nap magasabban zárt, így az egy hét alatt elért 1,9 százalékos emelkedéssel pénteken már áttörte a 40000 pontos értéket a hazai tőzsdeindex – emeli ki a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalója.

A Telekom volt a sztár, tovább szakadt az Apple és az olajár

Gazdaság2018.11.26, 12:33

Annak ellenére, hogy folytatódott a lecsúszás a nemzetközi részvénypiacokon, a BUX igen jól tartotta magát, még 0,1 százalékot emelkedni is tudott a múlt hét folyamán.

Meddig emelkedhet a Magyar Telekom?

Gazdaság2018.11.23, 16:56

Hosszú idő után ismét felforrósodott az elmúlt hetekben a már-már alvórészvénynek számító Magyar Telekom piaca. A múlt héten a felvásárlási pletykák fűtötték a ralit, majd a napokban ismét erősödésnek indult az árfolyam.

Díjazták a legjobb ügyfélélményeket

Gazdaság2018.11.16, 14:28

A Develor Tanácsadó Zrt. idén harmadik alkalommal hirdette meg „Legjobb Ügyfélélmény Projekt Díj" pályázatát. A számos beérkező pályamű közül a DEVELOR senior ügyfélélmény szakértőiből álló szakmai panele a Magyar Telekom idén tavasszal bevezetett új virtuális asszisztensét – Vandát – értékelte a leginnovatívabb ügyfélélményt biztosító szolgáltatásnak. A szakértők indoklása szerint a bemutatott megoldás újszerűsége és az ügyfélélményre gyakorolt kiemelkedően pozitív és mérhető hatása miatt részesült elismerésben ez a projekt.

Eladhatják-e a Magyar Telekomot?

Gazdaság2018.11.15, 12:29

Nagyot emelkedett szerdán a Magyar Telekom, az árfolyam csütörtök délelőtt is szárnyalt, a Világgazdaság cikke szerint a Deutsche Telekom ajánlatot kaphatott a Magyar Telekomban meglévő 59,21 százalékos részesedésére.

Folytatódik a Magyar Telekom növekedése

Gazdaság2018.11.08, 11:26

A Magyar Telekom összes bevétele az elemzői várakozásokat meghaladva 5,4 százalékkal 163,8 milliárd forintra emelkedett 2018 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az elemzők 161,9 milliárd forint adózott nyereséget vártak.

Hol vannak az erős támaszok a hazai részvényeknél?

Gazdaság2018.10.12, 15:30

A hazai részvények sem úszták meg az elmúlt napokban jelentkező, intenzív eladási hullámot, de a vezető papírok közül csak a Mol és az OTP zuhant nagyobbat, a Richter csütörtökön már korrekcióba kezdett, a Magyar Telekom árfolyamát pedig a 395 forintos szinten tartotta. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzése szerint a gyógyszergyártó jegyzése tovább emelkedhet, és hamarosan elérhető lehet az 5300 forintos szint. A Mol és az OTP esetében erős támaszok közelében lehet érdemes a vételi lehetőségeket keresni, a Mol grafikonján 2860 forintnál, míg az OTP esetében 9615 forintnál találunk ilyet.

[Frissítve] 61 milliós bírságot kapott a Magyar Telekom

Techbázis2018.10.01, 15:25

Továbbra is jogsértő a szolgáltatáskorlátozási gyakorlata.

Pénteken elszállt a BUX

Gazdaság2018.10.01, 12:32

Ismét a nemzetközi trendekkel ment szembe a hazai tőzsde, csak ezúttal pozitív irányba. Míg a nemzetközi tőzsdék lefelé tartottak, a BÉT-en megugrottak a részvényárak, így végre felülteljesítő volt a BUX. A korábbi hetekhez hasonlóan, amikor esett a magyar piac, most sem látott napvilágot érdemi hír vagy új információ, az emelkedést a hazai részvények kirívó alulértékeltsége indokolhatta.

Méltányosabb lesz a Telekom fizetési felszólítási gyakorlata

Techbázis2018.09.14, 12:45

Hatósági közbenjárásra csökkennek az adósok terhei.

Magyarország egyik legnagyobb támogatói megállapodását kötötte a Fradi

Sport2018.09.06, 12:16

A Ferencvárosi Torna Club és a Magyar Telekom négyéves szponzori szerződést kötött, amely jelentős bővítést jelent a korábbi megállapodáshoz képest.

Átadták az ország legnagyobb irodaházát

Gazdaság2018.09.05, 16:35

Két és fél év alatt, határidőre építette fel az ország legnagyobb irodaházát a Wing Zrt. fejlesztésében a Market Zrt. A több mint 100 ezer négyzetméteres épületbe a Magyar Telekom költözik.

Pánik a tőzsdéken a törökök miatt

Gazdaság2018.08.14, 09:57

Az előző heti kedvező gyorsjelentések után jó hangulatban indult a hét a hazai tőzsdén, így hétfőn tovább meneteltek a vezető részvények. A következő napokban már vegyesebb volt a kép, a Richter, majd a Mol esetében is profitrealizálásba kezdtek a befektetők - olvasható a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalójában.

Nagy bírságot kapott a Magyar Telekom

Gazdaság2018.08.09, 11:11

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) első fokon 72,8 millió forintra bírságolta a Magyar Telekomot és további 3 millió forintra annak vezető tisztségviselőjét szabálytalan szolgáltatásnyújtás miatt. A cég a bírság mértékét megfellebbezi.

Várakozásokat meghaladó nyereség a Magyar Telekomnál

Gazdaság2018.08.09, 10:05

A Magyar Telekom Nyrt. folytatódó tevékenységből származó nettó nyeresége 15,5 milliárd forint lett 2018 második negyedévében, 42,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét. Az elemzők 14,1 milliárd forint adózott nyereséget vártak a második negyedévre.

A Magyar Telekom lett a szektor legfenntarthatóbb cége

Gazdaság2018.06.01, 12:05

Tavaly a telekommunikációs szektor fenntarthatósági szempontból legjobban teljesítő vállalatának választotta a Magyar Telekomot a világ 3800 befektetési célpontjának fenntarthatósági működését vizsgáló ISS-oekom jelentése – közölte a vállalat.

Jelentősen nőtt a Magyar Telekom nyeresége

Gazdaság2018.05.09, 10:18

A Magyar Telekom Nyrt. folytatódó tevékenységből származó nettó nyeresége az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladva 4,1 milliárd forinttal 8,9 milliárd forintra emelkedett 2018 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az elemzők 7 milliárd forint adózott nyereséget vártak.

Távozik a Magyar Telekom vezérigazgatója

Gazdaság2018.04.24, 08:42

Távozik a társaságtól a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója, Christopher Mattheisen, az új vezérigazgató Rékasi Tibor lesz.

Nem veszik le a pénzünket, ha felvesszük a külföldi számokat

Itthon2018.04.17, 17:58

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország közös sajtóközleménye szerint belföldön fogadva nem növelheti az előfizető mobiltelefon-számláját, ha a külföldi számról kezdeményezett hívást fogadja, ettől függetlenül tudatos fogyasztói magatartásra és megfontoltságra intik az előfizetőket. Amennyiben a mobiltelefont használó figyelmetlen vagy kíváncsi, és visszahívja a gyanús külföldi számot, akkor viszont felmerülhetnek pluszköltségek, de később érkezhetnek különböző üzleti jellegű ajánlatok is.

Kijött, hogy mekkora osztalékot fizet a Magyar Telekom

Gazdaság2018.04.10, 13:17

Keddi közgyűlésén a Magyar Telekom döntött az osztalék mértékről, ami részvényenként 25 forint lesz.

Élőben locsol meg bárkit a Facebookon a három nagypapa - videó

Techbázis2018.03.30, 13:58

Három vidéki idősebb urat, Jánost, Mihályt és Dezsőt kérte fel a Telekom arra, hogy a LocsoLive nevet viselő akciójuk keretében élőben jelentkezzenek be a vállalat Facebook csatornáján és mondjanak locsolóverseket reggel 9 és 12 óra között. 

Bekapcsolta az SMS 2.0 rendszert a Telekom

Techbázis2018.03.08, 10:43

A Deutsche Telekom március folyamán bevezeti az RCS (Rich Communication Services) szolgáltatását a Magyar Telekom lakossági és üzleti előfizetői számára is, ezáltal újítva meg az üzenetküldési lehetőséget.

Repülőn ült, amikor élőben kapcsolták a sztárkapust Barcelonában

Techbázis2018.02.26, 18:20

Világbajnok német focistával demonstrálta a Deutsche Telekom, hogy milyen stabil szélessávú internetet épített ki az európai légtér számára. Magyarországon öt állomás kapcsolódik a hálózathoz. A barcelonai mobiltechnológiai szakkiállításon, a Mobile World Congressen tartott sajtóeseményen az is kiderült, hogy rengeteget áldoznak az ötödik generációs mobil adatátvitel bevezetésére, 2020-ban jöhet az 5G!

Kiderült, mekkora osztalékot fizet a Magyar Telekom

Gazdaság2018.02.21, 11:08

A Magyar Telekom bejelentette, hogy 25 forintos osztalékot javasol részvényenként. A vállalat negyedik negyedéves gyorsjelentését a tőzsdei zárás után teszik közzé.

A fenntarthatósági világranglista második helyén végzett a Magyar Telekom

Nagyvilág2018.02.14, 14:40

A világ 118 telekommunikációs vállalatának fenntarthatósági szempontok szerinti értékelése alapján, a nemzetközi rangsor előkelő második helyén szerepel a Magyar Telekom az oekom research által készített jelentésben.

X, Y, Z? A Telekom szerint van egy másik generáció is

Techbázis2018.02.13, 14:52

Most generáció – így nevezi friss kampányában a Telekom mindazokat, akiket nem hasonló koruk definiál, hanem az, hogy többet hoznak ki az internetből.

Egy fotóval segíthet az autistáknak a Telekom kezdeményezésében

Techbázis2017.12.14, 07:13

A Magyar Telekom már december elejétől elkezdett jótékonykodni: akkor a sütiakció indult el, most pedig az Instagrammon kéri a közreműködésünket a vállalat, hogy az autistáknak segíthessen. Szerencsére a dolog viszonylag egyszerű, és eleve olyan témába vág, amiről valószínűleg egyébként is posztolnánk.

Szerkezetkész az új Telekom-székház

Itthon2017.11.30, 20:43

Fontos mérföldkőhöz érkezett Magyarország legnagyobb egy épületben megvalósuló irodaház fejlesztése: szerkezetkész állapotba került az új Telekom székház. A mintegy 100 ezer négyzetméteres, Budapest arculatát is meghatározó épületet, amelynek kialakítása a legújabb HR és informatikai trendek alapján történik meg, teljes mértékben a Magyar Telekom Csoport igényeire szabta a fejlesztő WING Zrt.

A Magyar Telekom 600 millió forintot költött környezetvédelmi beruházásokra

Itthon2017.11.29, 15:58

A Magyar Telekom csoport 2014-2017 között nagyjából 600 millió forintot költött olyan környezetvédelmi beruházásokra, amelyekkel már harmadik éve megszakítás nélkül karbonsemlegesen működik, karbonkibocsátását ellentételezi környezetvédelmi projektekkel - közölte a telekommunikációs szolgáltató.

Csalók járnak el a Magyar Telekom nevében

Gazdaság2017.09.19, 10:22

Csalók hamis e-mailben fizetési felszólítást küldtek a Magyar Telekom nevében, és a számlatartozás ürügyén, egy a Magyar Telekom honlapját utánzó weboldalra irányították az e-mail listán szereplőket, ahol a bejelentkezési adatok, illetve banki adatok megadását kérték a címzettektől. A Magyar Telekom megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket. - közölte a cég kommunikációs igazgatósága.

Csökkentette károsanyag-kibocsátását a Telekom

Itthon2017.06.20, 18:23

A Magyar Telekom volt az az első cég, amely 2016-ban az országban egyedülálló módon kidolgozta fenntarthatósági stratégiáját. A cégcsoport közleménye szerint ebben kiemelt szerepet kapott a klímavédelem, valamint fókuszban az oktatás és tudásformálás is.

Ismét díjazták a fenntarthatóságot

Itthon2017.06.12, 17:47

A Magyar Telekom idén is díjazta a fenntarthatóság terén kiemelkedő teljesítményt nyújtó cégeket, szervezeteket. A DELFIN Díjakat, amely Díj egy ELkötelezett, Fenntartható, Innovatív Nemzedékért és a Magyar Telekom TOP3 fenntartható beszállítója 2016 elismeréseket a XVIII. Fenntarthatósági Kerekasztal-beszélgetés keretében osztották ki.

Telekom: Egész Budapesten elérhető a 4G+ mobilinternet

Techbázis2017.04.03, 17:54

A Telekom befejezte 4G hálózatának 4G+ technológiára való felkészítését a fővárosban és Budapest egész területén bekapcsolta a 225 Mbps elméleti maximális sebességű mobilinternet szolgáltatást. Az elmúlt időszak fejlesztéseinek köszönhetően nemcsak a 4G+ technológia vált elérhetővé a fővárosban, de a 4G/4G+ beltéri lefedettség is közel 100%-ra emelkedett.

Emese rajzolta a győztes pályaművet

Techbázis2017.04.03, 14:13

Minden 68. ember él autizmussal ma Magyarországon. Az autizmus az agyi működés alapvető fejlődési területeit érintő zavara, amely veleszületett és egész életen át fennmarad. Jelentősen megnehezíti a társas kapcsolatok fenntartását, és jelentős problémákat okoz a kommunikáció területén is. A Telekom a partnereivel most azt szeretné elérni, hogy a gyerekek könnyebben megértsék autizmussal élő társukat, ehhez kapcsolódóan hirdettek rajzpályázatot. Megvan a legjobb pályamű!

Már csak pár napig lehet mesét rajzolni

Itthon2017.03.21, 13:56

Körülbelül 60 ezer diagnosztizált gyermek és felnőtt él autizmussal ma Magyarországon. Az autizmus világnapját április 2-án tartják, ennek kapcsán hirdetett meserajzoló pályázatot a Magyar Telekom, a BOOKR Kids, az Autistic Art Alapítvány és a Fenntarthatósági Média Klub, 8-12 év közötti gyerekek számára. Már csak pár nap van hátra a határidőig!

Megvan, kire bízzák a Magyarország márkát

Itthon2017.03.03, 16:32

Bánhegyi Zsófiát nevezték ki a Magyar Turisztikai Ügynökség marketingkommunikációért felelős vezérigazgató-helyettesének. A Magyar Telekom korábbi csoportkommunikációs igazgatója április 3-án érkezik a szervezethez.

Inkább a robotot küldjük magunk helyett a veszélyzónába

Techbázis2017.02.27, 18:59

Megkezdődött a visszaszámlálás az 5G felé, legalábbis a Deutsche Telekomnál mindenképpen. A Magyar Telekom anyavállalatának vezetői a barcelonai MWC-szakkiállításon az ötödik generációs mobil adatátvitelről beszéltek a legtöbbet – aki eddig nem értette, miért lesz fontos az 5G, az most talán könnyebben képbe kerülhet –, de szóba került az idén Magyarországon is bevezetésre kerülő új hálózati technológia és az okosszemüvegek is.

Megbírságolták a Telekomot

Gazdaság2017.02.27, 15:30

A Gazdasági Versenyhivatal jogsértőnek ítélte a Magyar Telekom Nyrt. összehasonlító reklámjait, ezért 35 millió forintos bírságot szabott ki a cégre. A Magyar Telekom jelezte, várhatóan bíróságon támadja meg a határozatot.

A Telekom fenntartható szervezeteknek hirdet pályázatot

Környezet2017.02.24, 14:22

A Magyar Telekom idén is meghirdeti DELFIN díj pályázatát. Olyan vállalkozásokat és szervezeteket díjaznak, akiknek kimagasló és példamutató a fenntartható fejlődés iránti elkötelezettsége.

Megötszörözte nyereségét a múlt év végén a Magyar Telekom

Gazdaság2017.02.22, 18:55

A Magyar Telekom Nyrt. 19,75 milliárd forint konszolidált nettó eredményt ért el 2016. negyedik negyedévében, ami több mint ötszöröse az egy évvel korábbi 3,35 milliárd forintnak. A negyedéves profit jelentősen meghaladja az elemzők által várt 10,3 milliárd forintot.

A Magyar Telekom részvényenként 25 forintos osztalékot javasol

Gazdaság2017.02.22, 15:08

A társaság tavaly részvényenként 15 forint osztalékot fizetett. A társaság a 15,635 milliárd forint osztalékot a magyar számviteli törvény szerinti 2015. évi 20,393 milliárd forint nettó eredményéből fizette ki, a fennmaradó 4,757 milliárd forintot pedig eredménytartalékba helyezte.

Marad a Telekom az állami mobilszolgáltató

Techbázis2017.02.14, 16:29

A Vodafone és a Magyar Telekom egymásnak esett az állami mobilszolgáltatói posztért. A Vodafone ugyan keresetet nyújtott be, amiért kizárták a tenderből, az nem teszi semmissé, hogy a Telekommal már aláírták a szerződést.

A Vodafone és a Magyar Telekom perlik egymást

Techbázis2017.02.10, 16:39

Úgy tűnik, megkezdődik a harc a két hazai szolgáltató, a Vodafone és a Magyar Telekom között. A tét, hogy ki lesz az állami mobilszolgáltató. 

A Telekom lesz az állami intézmények mobilszolgáltatója

Gazdaság2017.02.07, 20:52

A Magyar Telekom nyerte meg az állami intézmények mobil hang- és internetszolgáltatására kiírt közbeszerzési eljárást. 

600 milliós versenyhivatali bírság a Telekomnak

Gazdaság2017.01.19, 14:28

Jogsértő reklámok miatt 600 millió forint bírságot szabott ki a Telekomra a Gazdasági Versenyhivatal. A GVH szerint a Magyar Telekom 2014 októbere és 2015 júniusa között reklámjaiban nem tárgyilagosan vetette össze saját és versenytársai 4G mobilinternet-hálózatainak nagyságát. A Telekom a bíróságon támadja meg a GVH határozatát.

A Magyar Telekom 38 milliárdért adja el a montenegrói leányát

Gazdaság2017.01.10, 13:05

A Magyar Telekom eladja 76,53 százalékos részesedését a Crnogorski Telekomban a Hrvatski Telekomnak 123,5 millió euróért (mintegy 38,1 milliárd forint), közölte a Magyar Telekom.

Szólni fog a Telekom, ha támadnak a hackerek

Techbázis2017.01.05, 15:37

A Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NKI) és a Magyar Telekom együttműködési megállapodást kötött annak érdekében, hogy a biztonságos internethasználatot támogassa. A szolgáltató e-mailben fogja tájékoztatni ügyfeleit támadás esetén.

De kik is azok az informatikai rocksztárok?

Techbázis2016.12.31, 10:55

Mi is az a big data, miért kell ezzel foglalkozniuk a vállalkozásoknak, és mire számíthatunk a következő években? – többek között erről beszélt az Origónak Dobó Mátyás, a Magyar Telekom product house igazgatója. Összeállításunkból az is kiderül, hogy kik az informatikai szektor rocksztárjai.

A szupergyors 5G kapujában pörög már a mobilnet

Techbázis2016.12.15, 15:01

Két hazai szolgáltató is demózta, mit is tud a továbbfejlesztett 4,5G mobilhálózat. Ez valahol a 4. és 5. generációs mobilnet között húzódik meg: azonban nem csak sebességben kínál majd nekünk többet. De nézzük meg, mire is lesz ez jó nekünk!