Magyar Telekom

címke rss

Mit gondolnak a profik a Molról, a Richterről és a Telekomról?

Gazdaság2014.05.09, 08:28

Az elmúlt napokban jelentő blue-chipekkel, mint a Mol, a Richter és a Magyar Telekom kapcsolatban több elemzőház is frissítette modelljét, amely a legtöbb esetben nem járt komoly változtatással.

A fogyasztóvédők nyertek a sárgacsekk-perben

Itthon2014.05.08, 17:46

Jogerősen nyert pert a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége a Magyar Telekom ellen indított sárgacsekk-perben, visszajár tehát a fogyasztóknak a jogtalanul kiszámlázott 142 forint. 

Mire figyelnek a Magyar Telekomnál?

Gazdaság2014.05.08, 10:25

Idén elsősorban az újabb rezsicsökkentések, illetve a frekvenciatender lehet hatással a Magyar Telekom működésére - mondta el Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes a mai gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón az MTI beszámolója szerint.

Idén a tévépiac hajthatja a Telekomot

Gazdaság2014.05.08, 10:06

A mobiltávközlésben és az energiaszolgáltatásban visszaeső keresletet a tévépiaci terjeszkedéssel ellensúlyozná az idén a Magyar Telekom.

Hasít a Magyar Telekom

Gazdaság2014.05.08, 09:22

Az árbevétel és az EBITDA ugyan nagyjából a várakozásoknak megfelelően alakult, az üzemi eredményt és a nettó profitot tekintve kellemes meglepetést hozott a Magyar Telekom gyorsjelentése. Pozitív árfolyamreakcióra számítunk. Ha kíváncsi arra, hogy mit gondolnak neves tőkepiaci szakemberek a Magyar Telekom kilátásairól, REGISZTRÁLJON, és jöjjön el az Investor.hu következő rendezvényére.

Macbookokat kínál a kkvk-nak a Telekom

Gazdaság2014.05.06, 10:13

Kedvezményes ajánlat várja azokat a trendszerető vállalkozókat a Magyar Telekom portfóliójában, akik Apple termékeket vennének részletre.

Továbbra is vennék a Molt a lengyelek

Gazdaság2014.05.05, 16:36

A lengyel mBanku elemzőház megerősítette vételi ajánlását a Mol részvényére.

Üzleti applikációt fejleszt? Nyerhet hozzá egy tízmilliós reklámkampányt

Gazdaság2014.05.05, 12:27

Üzleti alkalmazásfejlesztő versenyt hirdet a Deutsche Telekom Közép-Kelet Európában. A kisvállalkozások által legjobbnak tartott fejlesztés 1,3 millió üzleti felhasználót érhet el, 10 millió forintos reklámkampányt nyer, és akár 80 ezer eurós támogatásban is részesülhet.

Jóval többet is érhet a Magyar Telekom

Gazdaság2014.05.05, 11:36

Az elmúlt hetekben igencsak elült a Magyar Telekom felvásárlási sztorija, a régiós akvizíciós hullám folytatódásával azonban nem tartjuk kizártnak, hogy ismét felerősödjön a hazai távközlési céggel kapcsolatos kivásárlási spekuláció. Ezen túl az iparági környezet is javulással kecsegtet, ráadásul most technikai szemszögből is jól fest a telekompapír. Ha az árfolyamnak sikerül legyűrnie a fontos ellenállását, akkor jelentős emelkedés elé nézhet a KBC szerint.

Tartáson az OTP és a Richter is

Gazdaság2014.05.05, 12:10

Az OTP és a Richter részvényére megfogalmazott ajánlásán is javított az EVA Dimensions elemzője, aki ennek ellenére továbbra sem jelölt meg célárakat a papírokra. 

4,5 milliárd forint osztalékot kaphat a Magyar Telekom

Gazdaság2014.04.25, 10:18

Részvényenként 0,41 eurós osztalékot fizet a Magyar Telekom montenegrói leányvállalata. A tavalyi 0,44 eurós kifizetéshez képest kisebb pénz üti a Telekom markát, de így is 4,5 milliárd forintnyi osztalékra jogosult a cég.

A legjobb üzleti appokat keresi a Telekom

Gazdaság2014.04.24, 11:03

Kkv-k számára hirdeti meg a Deutsche Telekom alkalmazásfejlesztő versenyét a régióban. Olyan felhőalapú applikációkat keresnek – a magyar leányvállalattal közösen –, amelyek könnyebbé, egyszerűbbé és hatékonyabbá teszik a kis- és közepes vállalkozások üzleti mindennapjait.

Milliárdokat spórolhatnak meg a mobilszolgáltatók

Gazdaság2014.05.13, 11:22

Tavaly november után újabb frekvenciatender tervezettel állt elő az NMHH, amely jó híreket is tartalmaz a mobilszolgáltatók számára, hiszen a korábban előirányzott minimális bevételhez képest alacsonyabb összeggel számol a pályázat kiírója. Ezalapján mintegy 20 milliárdot spórolhatnak a mobilszolgáltatók.

Eldobálták a Richtert

Gazdaság2014.04.16, 17:30

Nem volt ma jó napja a Richternek a tőzsdén, miután a délutáni órákban elfogyott a 2 százalékos plusz, és nap végére mínuszban zárt a részvényt.

Már megint ütik a piacokat

Archívum2014.04.14, 12:08

Valamennyi fontosabb európai piacon az eladók dominálnak, a magyar tőzsdén pedig csak a Magyar Telekomban van valamennyi vételi erő.

Nincs meglepetés, nem lesz Telekom osztalék

Gazdaság2014.04.11, 13:02

Immáron hivatalossá vált, hogy a Magyar Telekom nem fog osztalékot fizetni a tavalyi év eredménye után.

Jól kezdett a Magyar Telekom

Archívum2014.04.09, 09:21

A Magyar Telekom kezdett legjobban ma a blue-chipek közül, miután a telekomcég 2 forintos emelkedésével már 307 forinton jár.

Jövőre sem lesz Telekom osztalék?

Gazdaság2014.04.08, 09:05

A Concorde elemzője ismét fenntartotta 350 forintos célárát a Magyar Telekom részvényére legfrissebb elemzésében, ugyanakkor nagy kérdés szerinte, hogy lesz-e jövőre osztalék.

Tárgyalóasztalhoz ülne a Magyar Telekom

Gazdaság2014.04.07, 14:35

A Forbes után a Napi Gazdaságnak, illetve a hvg.hu-nak is interjút adott a Magyar Telekom vezérigazgatója, Christopher Mattheisen. Szerinte igenis szexi a szektor, csupán a körülmények változtak sokat az elmúlt években.

Árverezik a Magyar Telekom korábbi célpontját

Gazdaság2014.04.04, 14:34

Hosszú idő után ismét meghirdették a Magyar Telekom egykori célpontjának, a Telekom Slovenijének a privatizációját. A horvát kormány állítása szerint igen nagy az érdeklődés, sajtóértesülések szerint a legnagyobb eséllyel a Deutsche Telekom pályázik az első számú szlovén telekomcégre, aminek az értékesítéséből az állam 1 milliárd eurós bevételre szeretne szert tenni.

Eladó az Invitel

Archívum2014.04.03, 12:15

Rövidesen új gazdája lehet hazánk egyik meghatározó vezetékes távközlési cégének, az Invitelnek, a többségi tulajdonos ugyanis eladná részesedését. A hazai mobilszolgáltatók mellett a DIGI román anyavállalatával is összeboronálták már a telekomcéget.

Nincs terítéken a Magyar Telekom felvásárlása

Gazdaság2014.04.02, 18:12

A Magyar Telekom német anyavállalata, a Deutsche Telekom egyelőre nem tervezi leánya kivásárlását - mondta el a hazai távközlési cég vezérigazgatója, Christopher Mattheisen a Forbes Magazinnak adott interjújában.

Csörög a kassza a Magyar Telekomnál

Gazdaság2014.03.28, 11:47

A Magyar Telekom macedón leánya, a Makedonski Telekom tavalyi teljes nyereségét kifizeti osztalék formájában tulajdonosainak. Ebből a Magyar Telekom 7,78 milliárd forintnyi osztalékra lesz jogosult - tájékoztatott a BÉT.

Ezt érdemes tenni a blue-chipekkel!

Gazdaság2014.03.26, 08:40

Az összes hazai blue-chipre megerősítette korábbi ajánlásait az EVA Dimensions elemzője. Az OTP-t és a Magyar Telekomot továbbra is alulsúlyozásra, a Mol-t tartásra, a Richtert viszont felülsúlyozásra javasolja a szakértő. 

Hetek alatt végezték ki a magyar tőzsdét

Gazdaság2014.03.27, 08:40

Már-már drámainak nevezhető a BUX index utóbbi hetekben látott mélyrepülése, miután ömlenek ki a milliárdok a magyar tőzsdéről. Utoljára 2008-ban láttunk ennyire gyenge évkezdést, annak az évnek pedig csúnya vége lett. Egyértelmű, hogy az első negyedévben nem a magyar részvények voltak a legjobb befektetések, de vajon mi lehet a háttérben?

Milliókért vásárolt Magyar Telekomot a vezérigazgató

Gazdaság2014.03.14, 13:28

13  millió forint értékű Magyar Telekom részvényt vásárolt tegnap a távközlési cég vezérigazgatója, Christopher Mattheisen.

A HSBC szerint 286 forintot ér a Magyar Telekom

Gazdaság2014.03.11, 09:03

A HSBC elemzője kitart azon véleménye mellett, hogy 286 forintot ér a Magyar Telekom részvénye, ami 11 százalékkal alacsonyabb, mint a tegnapi 321 forintos záróárfolyam.

4 milliárd forintra lesz jogosult a Magyar Telekom

Gazdaság2014.03.05, 17:10

Leszállítja jegyzett tőkéjét a Magyar Telekom montenegrói leányvállalata, a kifizetésből pedig a magyar anya megközelítőleg 4,1 milliárd forintra jogosult, részvényeként 3,9 forintra. 

Adni kell a Magyar Telekomot

Gazdaság2014.03.05, 11:25

Tartásról eadásra rontotta a Magyar Telekom részvényére vonatkozó ajánlását a Deutsche Bank elemzője, célárát 285 forintra csökkentve a korábbi 307 forintról. Ráadásul szerinte még jövőre sem fizet majd osztalékot a cég.

Teljesen internetesítik a hazai telefonálást

Techbázis2014.03.04, 17:13

Magyarországon 2016-ra valósulhat meg az, amit Macedóniában már megcsináltak: lekapcsolták az összes régi telefonközpontot, minden szolgáltatás egységes hálózaton fut, az ügyfelek pedig kevesebbet fizetnek.

Kinek jó a gyenge forint?

Gazdaság2014.03.18, 12:28

Több magyar tőzsdei cég számára is fontos kérdés, hogy a forint mennyire erősödik meg, vagy éppen gyengül a fontosabb devizákkal, például az euróval szemben. Bár a magyar tőzsde legnagyobb „sztárjai” számára talán nem annyira jelentős a forint változása, több kispapír esetében is komoly előnyökkel járhat a forint jelentős gyengülése.

Óriási lehetőség előtt a Magyar Telekom

Gazdaság2014.03.07, 16:20

Továbbra is impozáns képet fest a Magyar Telekom árfolyamának grafikonja, melyet rövidesen egy újabb vételi jelzés támogathat, akár már napokon belül is.

Megkeverte a paklit a Magyar Telekom nagytulajdonosa

Gazdaság2014.02.27, 16:32

A Magyar Telekom közleménye szerint a Deutsche Telekom újabb portfólió-átrendezést hajtott végre, aminek eredményeképpen megváltozott tulajdonosi struktúrán keresztül birtokolja a hazai távközlési cég 59,21 százalékát.

Tényleg nem fizet osztalékot a Magyar Telekom

Gazdaság2014.02.27, 16:13

Valóban nem fog osztalékot fizetni a Magyar Telekom a tavalyi eredmények után - tájékoztatott a Bét.

Újabb megállapodásban bízik a Magyar Telekom

Gazdaság2014.02.27, 10:26

A Magyar Telekom menedzsmentje bízik benne, hogy a frekvenciahasználati jogosultságok tavalyi meghosszabbítása után idén sikerül újabb megállapodást kötni az NMHH-val a rövidesen induló frekvenciatenderrel kapcsolatban - derült ki a mai gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón.

Untatott a Magyar Telekom

Gazdaság2014.02.28, 09:08

Nem okozott nagy meglepetést a Magyar Telekom a negyedik negyedéves gyorsjelentésével, ráadásul a menedzsment idei előrejelzése is egybevág az elemzői várakozásokkal. Bár a jövőbeli osztalékra nem vet jó fényt, hogy a társaság nettó eladósodottsága tovább emelkedett, hosszabb távon a felvásárlási sztori még mindig komoly felértékelődéssel kecsegtet.

Hozd hozzánk az egyéniséged!

Gazdaság2014.02.24, 17:55

Ezen a címen indítja el újra gyakornoki programját a Magyar Telekom. A diákok jelentkezését 2014. február 26. és április 7. között várják a honlapon.

Megállapodott a kormány és a Magyar Telekom

Gazdaság2014.02.21, 15:22

Partnerségi együttműködési megállapodást kötött Magyarország digitális fejlesztése érdekében a kormány és a Deutsche Telekom Csoporthoz tartozó Magyar Telekom.

Nincs oka a németeknek megvenni a Magyar Telekomot

Archívum2014.02.21, 13:01

Nincs oka a Deutsche Telekomnak megvenni a Magyar Telekomot, mondta el Kerstin Günther, a Magyar Telekom izgazgatóságának elnöke a Bloombergnek.

Goldman: 305 forintot ér a Magyar Telekom

Archívum2014.02.21, 08:41

Hiába emelt Magyar Telekom célárán a Goldman Sachs elemzője, továbbra is semleges ajánlást fogalmaz meg az elemző.

Megállapodást köt a kormány a Magyar Telekommal

Gazdaság2014.02.20, 11:37

A Magyar Telekommal köthet együttműködési megállapodást a kormány a Magyar Közlönyben tegnap megjelent határozat szerint.

Szárnyal a Magyar Telekom

Archívum2014.02.19, 12:20

Főleg a Magyar Telekom teljesít ma jól a magyar tőzsdén így a BUX index is minimális erősödést mutat a gyenge nemzetközi hangulatban.

A kormányon múlhat a Magyar Telekom felvásárlása?

Gazdaság2014.02.19, 11:51

A Citi elemzője szerint a Magyar Telekom felvásárlása azon is múlhat, hogy anyavállalatának, a Deutsche Telekomnak sikerül-e megegyeznie a magyar kormánnyal.

Rossz hír a Telekomnak?

Gazdaság2014.02.17, 08:59

Igen meglepő fordulat van kibontakozóban a Deutsche Telekom szlovák leányának privatizációjával kapcsolatban. Míg múlt héten még arról szóltak a hírek, hogy a német anyacég vásárolhatja meg a csomagot, a Reuters pénteken délután a vállalat szóvivőjét idézte, aki ezzel ellentétes információkat közölt. 

Tépik a Magyar Telekomot

Gazdaság2014.02.14, 16:58

Remek formában van a Magyar Telekom, a papír már több mint 6 százalékot száguldott, amivel a legjobban teljesítő blue chipnek számít a hazai piacon.

Piacvezető akar lenni a Deutsche Telekom

Gazdaság2014.02.14, 09:53

Tervei szerint piacvezető szerepre készül a Deutsche Telekom a közép-kelet-európai piacain. Az európai tevékenységekért felelős vezetőt idéző Bloomberg azt írja, hogy a domináns régiós pozíciót 2018-ra tartják elérhetőnek. 

Mitől ugrott meg a Magyar Telekom?

Gazdaság2014.02.15, 10:34

Nagyon jól teljesít a Magyar Telekom részvénye, amire idejekorán már mi is felhívtuk a figyelmet. A folyamat pedig akár folytatódhat is, ugyanis a KBC elemzői szerint a felvásárlási spekuláció csak tovább fűtheti majd a papírt. Ezek szerint több jel is látszódik, ami a Deutsche Telekom részéről történő esetleges kivásárlást erősíti, de persze biztosak nem lehetünk abban, hogy a lépésre valóban sor kerül. 

Lehet még rezsicsökkentés

Archívum2014.02.04, 08:42

Akár az is elképzelhető, hogy amennyiben a Parlament megszavazza a harmadik rezsicsökkentést, akkor újabb rezsicsökkentés jön, mondta el Kocsis Máté, a Védjük meg a rezsicsökkentést! című fórumsorozat kaposvári rendezvényén.

Raiffeisen: 275 forintot ér a Magyar Telekom

Gazdaság2014.02.03, 08:35

Újabb negatív hangvételű elemzés látott napvilágot a Magyar Telekom részvényével kapcsolatban, ezúttal a Raiffeisen szakértőjének tollából.

Most figyeld a Magyar Telekomot!

Gazdaság2014.02.03, 10:02

Fontos szinteknél a Magyar Telekom árfolyama, az elmúlt hetek lecsorgása után új irányt vehet a papír.

Két magyar papírra is érkezett ajánlás

Gazdaság2014.01.27, 08:10

Megerősítette a Renessaince Capital az OTP 4080 forintos célárát és tartás ajánlását. Hasonló döntésre jutott a Deutsche Bank a Magyar Telekommal kapcsolatban, a 307 forintos célárat megerősítették és a tartás ajánlást is.

Nem bírja a tempót az OTP

Archívum2014.01.22, 12:13

Képtelen volt a 4 600 forintos szint felett maradni az OTP a mai kereskedésben, miután folyamatosan veszít ma árfolyamából.

A csehek adnák a Magyar Telekomot

Gazdaság2014.01.16, 09:03

Eladásra rontotta legfrissebb elemzésében a Magyar Telekom részvényére megfogalmazott ajánlását a Wood elemzője a korábbi tartásról, számolt be a Bloomberg.

Nem kezdett jól Budapest

Archívum2014.01.08, 09:09

Alapvetően rosszul kezdték a mai kereskedést a nagyobb hazai papírok, a BUX is mínuszban startolt, miközben az európai piacokon pluszokat lehet látni.

Nem kell a Magyar Telekom az elemzőnek

Gazdaság2014.01.16, 09:05

Továbbra is pesszimista Alexander Kazbegi, a Renaissance Capital elemzője a Magyar Telekommal kapcsolatban.

Jó híreket kapott a Magyar Telekom

Archívum2013.12.30, 08:40

7 forintot emelt a Magyar Telekomra vonatkozó célárán a Deutsche Bank elemzője, aki a korábbi 300 forintot 307 forintra emelte. Az ajánlás továbbra is tartás maradt.

Íme, egy remek ajándék karácsonyra

Gazdaság2013.12.31, 13:41

Rendkívül jó hónapot zárhatnak a Magyar Telekom befektetői abban az esetben, ha nem romlik jelentős mértékben a telekompapír árfolyama a hónap utolsó két kereskedési napján. A részvényben rejlő potenciál ráadásul az Investor.hu ügyfelei számára nem újdonság, hiszen nemrégiben mi is felhívtuk rá a figyelmet.

Elképesztő, mi volt ma a piacon

Archívum2013.12.20, 17:30

Több mint 14 forintot drágult ma a Magyar Telekom papírja, miután a zárószakaszban hatalmas tételek cseréltek gazdát. A CECE index átsúlyozása miatt pedig a CIG Pannóniában és az Appeninn részvényben voltak nagyobb mozgások.

Bevásárolt a Magyar Telekomból a vezető

Gazdaság2013.12.21, 14:52

3 millió forint értéken vásárolt Magyar Telekom részvényt a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese, Szabó János.

60 milliárdos hitelhez jut a Magyar Telekom

Gazdaság2013.12.13, 16:54

200 millió eurós, azaz mintegy 60 milliárd forintos hitelkeret szerződést kötött a Magyar Telekom az Európai Beruházási Bankkal.

A Magyar Telekom csoport megvásárolt kilenc kisebb kábelhálózatot

Archívum2013.12.12, 17:27

A Magyar Telekom 2013 során kilenc kisebb kábelhálózatot vásárolt meg, összesen mintegy 850 millió forintért. Az akvizíciókkal 33 ezerrel több háztartásban váltak elérhetővé a Telekom TV-, szélessávú internet- és hangszolgáltatásai.

Megvillantotta a farkasfogát a Telekom

Gazdaság2013.12.12, 17:03

Egész nap 292 és 293 forinton volt csak kötés a Magyar Telekomban. Ezért ilyen mókás a grafikon.

A kábelszolgáltatások terén erősített a Magyar Telekom

Gazdaság2013.12.12, 12:02

Idén mintegy 850 millió forintot költött kilenc kábelhálózat megvásárlására a Magyar Telekom.

Évekig nem fizet osztalékot a Telekom az Erste szerint

Gazdaság2013.12.10, 11:07

Tartásra javasolja a Magyar Telekom részvényeit az Erste - számolt be a portfolio.hu. Az elemző 285 forintról 300 forintra emelte a részvényre vonatkozó célárat, de az osztalékfizetéssel kapcsolatban meglehetősen borúlátó az Erste. Szerintük akár 2016-ig is mellőzheti a kifizetéseket a Telekom.

Közel 3000 embert tesz lapátra a lengyel telekomcég

Gazdaság2013.12.10, 08:45

Tegnap délután jelentette be a lengyel TPSA, hogy a 2014-2015-ben közel 3000 embert bocsát el, miután sikerült megállapodniuk a szakszervezetekkel. A bejelentésre 10 százalékos mínuszba taszították a részvényt, de sikerült onnan felállnia és ledolgoznia a zuhanás egy részét. 

Magyar Telekomot vett a vezető

Gazdaság2013.12.06, 16:56

Több mint 12 000 darab Magyar Telekom részvényt vett a távközlési cég humán erőforrás vezérigazgató-helyettese.

Venni kell a Magyar Telekomot a Concorde szerint

Gazdaság2013.12.06, 15:44

Vételre ajánlja a Magyar Telekomot a Concorde.

Jól kezdődik a mai nap

Archívum2013.12.06, 09:08

Valamennyi fontosabb európai tőzsdén emelkedéssel indul a hét utolsó kereskedési napja, a BUX már 0,5 százalékot ment felelé.

Karácsonyfa szánkókból

Itthon2013.12.05, 17:53

Egy 11 méter magas, 370 szánkóból épült karácsonyfával ünnepel idén a Művészetek Palotája. A Hello Wood különleges installációja Vízkeresztig lesz látható a Müpa előtt, azután a szánkókat a Telekom jóvoltából az SOS Gyermekfalu lakóinak adományozzák.

Jól vizsgázik a Magyar Telekom

Gazdaság2013.12.05, 15:32

Egyelőre úgy tűnik, hogy a befektetők nem siratják a Magyar Telekom várhatóan elmaradó osztalékát, hanem inkább bevásárlásra ösztönzi őket a bejelentés. A napon belüli pozitív teljesítmény ráadásul kedvező lehet a jövőre nézve, már ha a régiós szektortársak korábbi osztalékvágásaiból indulunk ki.

Ütik a Magyar Telekomot

Gazdaság2013.12.05, 09:10

281 forintos, azaz, 4,1 százalékos eséssel nyitotta a mai kereskedést a Magyar Telekom. A kezdeti nagy eladói hullám után megjött néhány vevő, így a telekomrészvény árfolyama 285 forintig korrigált vissza. 

Hidegzuhany a Magyar Telekomtól

Gazdaság2013.12.07, 08:59

Hidegzuhanyként érheti a hír a piaci szereplőket, miszerint a Magyar Telekom a jelenlegi tervei szerint nem fizet osztalékot az idei év után. Bár a kifizetés jelentős visszavágása borítékolható volt, a várakozásokban még nagy átlagban 21 forint körüli osztalék szerepelt (annak ellenére is, hogy már az Investoron is foglalkoztunk a nulla forint lehetőségével). Ehhez képest tehát a 0 forint nagy meglepetésnek számítana, amire az elmúlt években egyszer sem volt példa a vállalat történetében. 

Nem fizet osztalékot a Magyar Telekom?

Gazdaság2013.12.04, 17:39

Nem számít arra a Magyar Telekom menedzsmentje a jelenlegi információk alapján, hogy a 2013-as üzleti éve után osztalékot tud majd fizetni, derült ki a cég közleményéből.

Tejködben is a legerősebb volt ma Budapest

Gazdaság2013.12.04, 17:30

Határozottan a BUX index volt Európa egyik legerősebb részvényindexe a mai napon, mivel egyedüliként zárt pluszban a fontosabb indexek közül. Délután valamelyest fordult az elmúlt napokat jellemző negatív hangulat is, és bár az európai indexek még mindig a negatív tartományban mozognak, az amerikai piacoknak sikerült pluszba kapcsolniuk.

Lendületben a magyar tőzsde

Archívum2013.12.04, 12:14

Miközben az euróőai részvénypiacokon egyre gyengébb teljesítmény látható, addig a magyar tőzsde továbbra is jó formában van, és 0,6 százalékkal erősödik ezen a ködös decemberi napon.

Süteménnyel jótékonykodtak a sztárok

Life.hu2013.12.09, 10:49

A Magyar Telekom Nyrt. idén is megrendezte Adni jó! Sütiakcióját. A rendezvényen a Fenntarthatósági Média Klub képviselői mellett aLife.hu is részt vett. Volt bögrés mákos, mézeskalács, krémesek és mindenféle cukormázas finomság. 

Decemberben startol a hazai frekvenciatender

Gazdaság2013.11.30, 20:34

Ahogyan arra számítani lehetett az NMHH még az idén meghirdette a frekvenciahasznosítás második ütemét, melynek keretében a szolgáltatók a még szabadon lévő sávokra pályázhatnak.

Hatalmas célár csökkentés érkezett a Magyar Telekomra

Gazdaság2013.11.28, 08:39

Jelentős célárfolyam csökkentést eszközölt a Magyar Telekom részvénye esetében az Espirito Santo elemzője.

Mi lesz a Magyar Telekommal?

Gazdaság2013.11.26, 13:04

Súlyos terheket cipelt az elmúlt hónapokban a Magyar Telekom, azonban ma piaczárást követően elkezdhet tisztulni az ég a társaság felett. Ennek oka, hogy eltűnhet az egyik meghatározó kockázati faktor a főbb MSCI indexekből való távozás után, amire már igen régóta várnak a befektetők. Ennek fényében pedig azon sem lennénk meglepődve, ha összességében pozitívan sülne el a búcsú az igencsak alulárazott telekompapírban.

Magyar Telekom: alacsonyabb havidíj a pénztárgéppel dolgozó cégeknek

Archívum2013.11.26, 10:15

A Magyar Telekom a korábban meghirdetett árnál alacsonyabb havidíjat kínál az új típusú pénztárgépek üzemeltetőinek kialakított speciális szolgáltatáscsomagjára, amely lehetővé teszi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszere és a pénztárgépek közötti adatkommunikációt, továbbá ügyfélszolgálati támogatást is tartalmaz.

Nemzetközi TV-s szolgáltató-központot telepít Budapestre a Deutsche Telekom

Archívum2013.11.26, 07:45

Az Üzletrész anyacégének az anyacégének az anyacége az értéknövelt TV-szolgáltatások hatékonyabb működtetésére hoz létre szolgáltatóközpontot Budapesten.

Drága mulatság a mobil

Gazdaság2013.11.20, 18:09

Ausztria után Csehországban is túlvannak a mobilszolgáltatók az óriási beruházási költséggel járó frekvenciatendereken, melyeken a növekvő adatforgalom miatt szinte kötelező a részvétel. A régiós példákból kiindulva rövidesen a Magyar Telekom is jócskán a zsebébe nyúlhat a hazai aukciókon, ha nem akar lemaradni a fejlesztések terén. Ráadásul ne feledjük, hogy jövőre választási év lesz hazánkban, aminek eredményeképpen a költségvetés éhsége is nagyobb lehet a megszokottnál.

Nincs mese, kikaptunk Európától

Gazdaság2013.11.20, 17:27

Valamelyest jobb volt ma a hangulat a nemzetközi piacokon mint tegnap, elsősorban a kedvező kiskereskedelmi forgalom hozta meg a vételi kedvet a tőzsdéken, de javarészt még így is csak a tegnapi záróértékeik közelében fejezték be a napot a főbb indexek. Kivéve a magyart tőzsdét, aki 1 százalékos mínuszban zárt, utolsóként a főbb európai piacokkal szemben.

Továbbra sem kedveli a Telekomot az HSBC

Gazdaság2013.11.19, 09:03

Megerősítette korábbi ajánlását a Magyar Telekomra vonatkozóan az HSBC. A társaság továbbra is alulsúlyozásra javasolja a papírokat 280 forintos célár mellett. Ez jóformán megegyezik a tegnapi záróárral.

Éledezik a magyar piac

Gazdaság2013.11.18, 12:19

Egyre jobb a hangulat az európai piacokon, így a magyar tőzsdén is. a BUX 0,2 százalékos pluszban jár a reggeli mínuszok után, főleg a Mol és a Magyar Telekom jóvoltából.

Ködbe burkolózott a magyar tőzsde is

Archívum2013.11.18, 09:19

Nem csak Budapest, hanem a BÉT felett is sűrű köd tapasztalható, mivel a főbb részvények mínuszban indították a hét első napját. Európában sem jobb a helyzet, a kínai optimizmus tehát látszólag nem ragadt át az "öreg" kontinensre.

Új zenetévé indul januártól

Tévé2013.11.15, 14:33

Komolyzenei tartalmakat nyújtó csatornával újítja meg televíziós műsorkínálatát a Telekom. A 2013. január elejétől látható Unitel Classica csatorna kezdetben hazánkban kizárólag a Telekom interaktív tévé (IPTV, Interaktív Sat TV) szolgáltatásain lesz elérhető.

Elpüfölték az OTP-t

Archívum2013.11.13, 17:29

Valamennyi fontosabb nemzetközi tőzsdén eladói nyomás uralkodott ma, a befektetők egyelőre nem optimisták, mivel a QE program decemberi mérséklésétől tartanak. A hazai tőzsde is megérezte a rossz hangulatot, az OTP ráadásul nagyot esett a ma éjféli gyorsjelenetése előtt.

Nincs jó napja az OTP-nek

Archívum2013.11.13, 12:05

Nyitás óta alapvetően nem sokat változott a kép az európai piacokon, sem a nyugat-európai, sem pedig a régiós tőzsdék nem tudnak emelkedni. Ezzel együtt a BUX valamelyest felülteljesítőnek számít mínusz 0,3 százalékkal.

Ide-oda billeg a magyar tőzsde nyitás után

Archívum2013.11.13, 09:25

Ma sincsenek formában az európai részvénypiacok, bár a BUX még nem találta meg a végleges irányt,  a nyugat-európai társai határozott mínuszokat mutatnak.

Magyar Telekom: Semleges a Goldman álláspontja

Gazdaság2013.11.13, 08:21

15 százalékkal visszavágta a Magyar Telekom részvényére megfogalmazott célárát a Goldman Sachs elemzője.

Őrizgetnék a Magyar Telekomot a németek

Gazdaság2013.11.12, 13:20

A Deutsche Banknál a múlt heti gyorsjelentést követően megerősítették 300 forintos célárfolyamukat a Magyar Telekomra.

MSCI: Viszlát Telekom, üdv Richter!

Gazdaság2013.11.08, 09:34

Csütörtök éjjel tette közzé a világ egyik legnagyobb indexszolgáltatója, az MSCI azok részvények listáját, amelyek be, illetve kikerülnek különböző MSCI indexekből. A korábbi várakozásoknak megfelelően a Richter bekerül az MSCI Global Standard indexbe, míg a Magyar Telekom kikerül onnan, viszont utóbbit átsorolta a szolgáltató az MSCI Small Cap indexbe.

Sok a kérdés a Magyar Telekom körül

Archívum2013.11.07, 17:39

Közzétette negyedéves gyorsjelentését a Magyar Telekom, EBITDA szintjén pozitív, míg a nettó eredmény szintjén negatív meglepetést okozott a cég. Ugyanakkor az MSCI csütörtök esti döntése is fontos lehet a telekomcég életében, mivel akár az indexből is kikerülhet a részvény a KBC Securities elemzői szerint.