magyar sztárok

címke rss
Magyar sztárok, akik döbbenetesen fiatalok maradtak

Magyar sztárok, akik döbbenetesen fiatalok maradtak

A következő magyar sztárok már közelítenek az ötvenhez, vagy már meg is haladták azt, mégis fiatalokat megszégyenítő formában vannak és évtizedeket tagadhatnának le valódi életkorukból. Ők mégsem teszik, büszkén vállalják, hogy valójában hány évesek, hiszen semmi szégyellni valójuk, mivel maguk is tudják, hogy mennyit tesznek azért, hogy ilyen egészségesek, sportosak maradjanak.

Magyar sztárok, akik csillagot kaptak Hollywood híres sétányán

Tévé2022.04.17, 18:02

A múlt században sok magyar származású művész próbált szerencsét a tengerentúlon, közülük néhányan óriási sikerrel jártak. Voltak, akik maradandó hírnévre tettek szert, és mindmáig felmerül nevük a közbeszédben. Az akkor gyakori névmódosítások miatt egyesekről nem is gondolnánk, hogy magyar gyökerekkel rendelkezett egykor. A következő művészekre méltán büszkék lehetünk, hiszen Hollywood leghíresebb sétányán kaptak elismerést. Ez az írás az 1900-as évek első felével foglalkozik: természetesen később is sok nagy magyar vagy magyar származású művész ért el páratlan sikert Hollywoodban: a színészek közül az Oscar-díjas Goldie Hawn, Paull ...

Rács mögé kerülhet több magyar sztár is

Itthon2021.06.21, 21:12

Bár beköszötött a nyár, és enyhül a koronavírus okozta helyzet is, néhány hazai sztár nem érezhet felszabadultságot: épp ellenkezőleg: több évnyi börtön várhat rájuk - írja a Ripost.

Találd ki, melyik sztárapuka gyermekét látod a képen!

Archívum2019.06.15, 20:09

Apák napja alkalmából egy kis tesztre hívunk, melyben magyar ismert apák lányait és fiait kell felismerned. Lesz, akinél a hasonlóság szembetűnő, de vannak olyan gyerkőcök is, akik inkább az anyukájukra emlékeztetnek. Felkészültél?

Ilyen ruhákban buliztak a magyar sztárok a Glamour gálán – Fotók

Archívum2019.03.09, 16:37

Március 8-án, nőnapon rendezték meg a Glamour Women Of The Year gálát, ahol a magyar sztárok színe-java is felvonult.

Nézd meg, hogy melyik magyar ismert ember adott túl az otthonán tavaly

Archívum2019.01.03, 22:15

Az ingatlanok komoly tőkét jelentenek, és bizony a sztárokkal is megeshet, hogy szükségük van erre az összegre készpénz formájában. 2018-ban volt olyan magyar ismert ember, aki új életet kezdett belőle, más az adósságát rendezte. Nézd meg a legmeglepőbb lakáseladásokat.

Magyar sztárok, akiknek a vártnál korábban érkezett a gyermekük

Life.hu2018.06.01, 14:57

A koraszülés ma már szinte „népbetegségnek" számít hazánkban. Minden tizedik baba érkezik a várandósság 37. betöltött hete előtt. Egy koraszülött csecsemőnél nem csupán a kis súly, hanem a szervi fejletlenség, az esetleges oxigénhiány is problémát okozhat. A koraszülés nem kerüli el a magyar sztárokat sem, mutatjuk, kiknek született idő előtt a gyermeke.

Keressük a magyar sztárok hazai hasonmásait! Te köztük vagy?

Life.hu2018.05.17, 16:25

Szerte a világban valahol mindenkinek van egy hasonmása, akihez semmilyen rokoni szál nem fűzi. Számtalanszor adtunk már hírt arról, hogy olyan idegenek találkoztak, akik akár ikrek is lehetnének, pedig semmi közük egymáshoz, ez alól pedig a sztárok sem kivételek. Íme, néhány magyar híresség, akinek megvan külföldön a „párja", de mi biztosak vagyunk benne, hogy itthon is vannak olyan civilek, akik hasonlítanak hazánk hírességeire, őket keressük! Te hasonlítasz valamelyik sztárra? Küld be a fotód az info@life.hu-ra!

Így ünneplik az anyák napját a magyar sztárok

Archívum2018.05.06, 12:02

Május első vasárnapján ünnepeljük Magyarországon az anyák napját, amiről persze a sztárok sem feledkeztek meg. Nézzük, ők hogyan köszöntötték édesanyjukat!

Előző
  • 1
Következő