Magyar Rádió

címke rss

Gulyás László: Az más kérdés, hogy Vitray emberileg hogy bánt velünk...

Sport2017.09.18, 06:11

Novotny Zoltán és Hajdu B. István után harmadikként a 67 éves rádiós sportújságíró, Gulyás László kapta meg a Szepesi György-díjat, amely a hazai sportújságírás legmagasabb kitüntetése. A jelenleg a Magyar Rádióban dolgozó volt televíziós szakember ebben az emelkedett pillanatban vállalta azt, hogy egy olyan interjút ad, amelyben a pályafutásával kapcsolatos valamennyi kényes kérdésre válaszol. Heysel-stadion, Vitray Tamás, Knézy Jenő és a rádió, amely saját szavai szerint az életét mentette meg. Nagyinterjú.

Vass István Zoltán: Az élet nem a pálya szélén való üvöltésről szól

Sport2017.07.25, 09:25

A hetvenötödik születésnapját ünneplő rádiós újságíró, Vass István Zoltán mindig vigyázott arra, hogy ne csak sportriporterként ismerje meg őt a közvélemény. Ugyanakkor legendás közvetítései miatt még mindig a sporttal kapcsolják össze a nevét, pedig már huszonegy éve búcsút mondott a sportnak és az olimpiáknak. A rádiónak azonban nem, hiszen a mai napig aktív, két műsora is van a Karc FM-en. Születésnapi nagyinterjú.

Meghalt Sóskuti Márta, a Magyar Rádió műsorvezetője

Life.hu2017.04.18, 16:08

Keddre virradóra hunyt el a Magyar Rádió egyik legnagyobb alakja, Sóskuti Márta. A legendás műsorvezető nevéhez több műsor is kötődik, mint a Reggeli csúcs és az Ötödik sebesség. 85. életévében távozott az élők sorából.

Megkezdődött a költészet napi Versmaraton

Archívum2017.04.11, 11:11

Megkezdődött a hetedik Versmaraton kedd délelőtt a Magyar Rádió Márványtermében, ahol a költészet napja alkalmából 12 órán keresztül kortárs költők szavalják verseiket.

Meghalt Erdei Klári rádióbemondó

Archívum2017.04.11, 06:38

Kilencvenkét éves korában meghalt Erdei Klári, a Magyar Rádió egykori bemondója - hangzott el a Kossuth Rádióban hétfő este.

Szepesi György: Én csak a rádiózáshoz értettem

Sport2017.02.05, 07:12

„Mi valamennyien Szepesi György köpönyegéből bújtunk elő" – sokszor mondta ezt a magyar sportrádiózás másik legendája, Novotny Zoltán. „Gyerekként apámmal sétáltam az utcán, az egyik földszinti lakás ablakába ki volt téve a rádió, abban beszélt egy ember. Amikor meghallottam őt, eldöntöttem, én is olyan akarok lenni, mint Szepesi György" – mesélte a fiatal riportereknek Török László. A magyar sportújságírás és rádiózás doyenje, Szepesi György ma 95 éves. Szinte mindent megírtak már róla. De azt a hat történetet, amelyet most felidézünk, talán még sehol sem.

A rádió előtt lőttek meg

Itthon2016.10.23, 21:29

„Szerettem a hazámat, szerettem az életet, és vágytam a szabadságra. Ezért mentem el 1956. október 23-án a felvonulásra” – ezt mondta Bácskai Endre, aki akkor húszéves volt. A fiatal forradalmár a rádió elé is elment tüntetni. Ott a tűzharcban meglőtték – egy tankból kilőtt robbanólövedék találta el a lábát. Utána két évig menekült, bujkált. Egy orvos segített neki. Bácskai Endre az Origónak mesélte el elképesztő, megrázó történetét – bejártuk vele a helyszíneket is. Nézze meg Vági Barbara és Talán Csaba megrendítő, 12 perces filmjét. 

Amikor elszabadult a pokol – a rádió ostroma

Tudomány2016.10.23, 11:27

Rajk László és társai 1956. október 6-i újratemetése fordulópontot jelentett a kommunista elnyomással szemben kibontakozó, zsarátnokként izzó társadalmi elégedetlenségben, az esemény nyílt, rendszerellenes tüntetésbe torkollott. Az újratemetés utáni napokban aktivizálta magát az egyetemi ifjúság, a párton belüli reformkommunista csoport, valamint az ellenzéki értelmiséget tömörítő Petőfi Kör és a Magyar Írók Szövetsége. A szabadság szelleme október 23-án végleg kiszabadult a diktatúra fojtogató palackjából. 

Meghalt Keönch Boldizsár énekművész

Life.hu2016.02.23, 12:27

Életének 78. életévében elhunyt Keönch Boldizsár, a Zeneakadémia nyugalmazott docense, a Magyar Rádió Énekkarának hangképző tanára, illetve a Vienna Konservatorium énektanára.

Elhunyt az Erkel Ferenc-díjas szerkesztő, Meixner Mihály

Archívum2016.01.06, 13:53

87 éves korában meghalt Meixner Mihály zenei szerkesztő, a Magyar Rádió korábbi főmunkatársa.