Magyar Posta

címke rss

A takarékok vezetõi tapsviharral, morgással tiltakoztak

Gazdaság2013.08.27, 16:30

Mindent megszavaztak a Takarékbank részvényesei: a Posta 655 millió forintos tõkeemelését, az állami tulajdon 50 százalék fölé emelkedését, valamint az igazgatóság és a felügyelõbizottság új tagjait.

A takarékok elvonultak kisemmizni magukat

Gazdaság2013.08.27, 12:52

A Takarékbank közgyûlése a tervek szerint 10 órakor rendben elkezdõdött, a sajtó teljes kizárásával. 

Majdnem 1000 embert elküldtek a postától

Gazdaság2013.08.15, 12:04

Bár a postai liberalizáció nem hozott új riválist a Magyar Postának, a vállalat a hatékonyabb mûködés érdekében így is jelentõsen csökkentette a dolgozói létszámát - írja a Világgazdaság.

500 postás kerülhet az utcára

Gazdaság2013.06.29, 08:24

A Népszabadság szerint csendben "fogyókúrázik" a Magyar Posta, akár fél ezren is az utcára kerülhetnek. Az állami társaság kisebb csoportokban, egyedi alkukkal igyekszik csökkenteni a létszámát, hogy az akcióra a bejelentési kötelezettség ne vonatkozzon.

GPS-t szerelnek a postásokra

Itthon2013.06.14, 07:55

A Magyar Posta szerint fontos, hogy azonnal segítséget tudjanak küldeni a postásoknak, ha bajba kerülnek, ezért kell a nyomkövetõ.

Az FHB és a Posta megvenné a Díjbeszedõt

Gazdaság2013.05.14, 16:30

Nyáron a Spéder Zoltán vezette FHB Bank és a Magyar Posta megveheti a Díjbeszedõ Holdingot.

Amíg tudtuk, védtük a Magyar Posta egyeduralmát

Gazdaság2013.04.12, 13:40

Színre lép Budapesten az osztrák posta. A karácsonyi képeslapokat ugyan nem viszik el, a cégek számláit viszont igen. Hamarosan indul a verseny.

Fehérre cserélik a sárga csekket

Gazdaság2013.02.21, 15:02

A Magyar Posta megegyezett az Elmû-Émász áramszolgáltatóval, hogy a jövõben fehér csekket használnak. Így a cégeknek olcsóbb, az ügyfeleknek minden marad a régiben.

Szarka Zsolt az új Posta-vezérigazgató

Gazdaság2013.01.29, 12:10

A Magyar Posta Zrt. vezérigazgatói posztját Szarka Zsolt veszi át, az igazgatóság elnöke pedig Polacsek Csaba, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ Zrt. társasági portfoliókért felelõs fõigazgatója lesz - közölte az MNV igazgatóságának döntését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Távozik a posta vezérigazgatója

Gazdaság2013.01.15, 11:18

Kevesebb mint másfél év után megint új vezérigazgatót kap a Magyar Posta. A piacnyitásra való felkészülést levezénylõ Geszti László távozik, feladatait Varga Dezsõ vezérigazgató-helyettes veszi át.

Osztrák riválist kaphat a Magyar Posta

Gazdaság2013.01.03, 09:47

Kilenc másik uniós tagállam mellett Magyarországon is megnyílt a postai szolgáltatások piaca, egy osztrák versenytárs már be is jelentkezett. Az árleszorító versenyre még várni kell.

Drágább lesz levelet küldeni januártól

Gazdaság2012.12.30, 08:16

Emelkednek a postai szolgáltatások árai januártól. A sima levél feladásának ára 105 forintról 110 forintra, az elsõbbségié pedig 130 forintról 140 forintra emelkedik.

Karácsonykor is kiviszi a csomagot a Posta

Itthon2012.12.21, 17:36

A karácsonyi ünnepek miatt növelte csomagkézbesítõi kapacitásait a Magyar Posta, amely a hétvégén és december 24-én délelõtt is kivisz csomagokat - közölte a cég.

A Mol-kutakra is mehetünk a csomagért

Gazdaság2012.11.30, 13:37

Közös szolgáltatást vezetett be a Mol és a Magyar Posta. Több mint ötven töltõállomáson "PostaPontokat" alakítottak ki, ahol a csomagokat lehet átvenni. Az ügyfeleket SMS-ben vagy e-mailben értesítik, ha megjött a legfeljebb 20 kilós küldemény.

Mitõl fogjuk megszeretni a postás kisasszonyt? Interjú a Posta vezérigazgatójával

Gazdaság2012.11.30, 10:48

Sok panaszt õ maga kezel, és néha leszólítja a szembejövõ postást Geszti László, a Magyar Posta vezérigazgatója. A piac január elsejétõl megnyílik, de az állami cég vezére szerint nem lesz nagy tülekedés, nem fognak minden lakásnál új termékekkel házalni a postások. Cégét részben e-mail szolgáltatóvá tenné, több pénzügyi szolgáltatást nyújtana, de a fõ hangsúly marad a logisztikán.

Az elsõ képeslapon még megbotránkoztak

Karácsony2013.11.22, 10:14

Állítólag Valentin napokon már az 1750-es évektõl kezdve vallottak egymásnak érzelmeikrõl levelezõlapon a szerelmesek, de karácsony alkalmából az elsõ üdvözlõlapot csak közel száz évvel késõbb adták postára.

50 millióval támogatja a Magyar Posta az MLSZ-t

Archívum2012.11.29, 12:30

Együttmûködési megállapodást kötött egymással a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Magyar Posta Zrt. Az egy évre szóló szerzõdéssel a cég szabadon felhasználható ötvenmillió forinttal támogatja a magyar futballt.

Fehér csekket vezet be a Magyar Posta

Itthon2012.11.29, 07:31

Megtakarítást hozna a cégeknek a fehér csekk, a Magyar Posta pedig védeni tudná a piacát a sárga csekk konkurenciájával. A Népszabadság információi szerint az állami cég már az összes nagy szolgáltatót megkereste a fehér csekk ajánlatával.

Emelik a sárga csekkek díját

Gazdaság2012.11.27, 19:16

22 százalékkal emeli a Posta a sárga csekkek befizetése után járó díjat januártól - írja a Nol.hu. Az emelés bõven infláció feletti, ezért a lap szerint elképzelhetõ, hogy a csekkekkel kapcsolatos informatikai modernizációt akarják finanszírozni az emeléssel.

Jövõre kereskedõ hozza majd a levelet

Gazdaság2012.11.14, 13:12

Januártól az uniós szabályoknak megfelelõen megnyílik a postapiac, pontosabban a verseny az 50 gramm alatti levelek kézbesítõire is vonatkozni fog. Eddigi a Magyar Posta volt monopolhelyzetben, nem fél a kihívástól, fejlesztésekkel várja a piacnyitást, és új termékeket, szolgáltatásokat akar nyújtani, hogy pótolja a veszteségeit. Például mérõórákat is leolvas majd a posta, jönnek a félig papíros, félig elektronikus levelek és a csomagautomaták.

Csekkbefizetõ-automatákat telepít a posta

Gazdaság2012.10.09, 09:00

Automatákon keresztül is fizethetjük jövõre a számlákat - írja a keddi Magyar Nemzet. A csekkbefizetés a legfontosabb bevételi forrása a Magyar Postának.

Összefoghat a Posta és az OTP

Gazdaság2012.10.05, 09:02

Az OTP nem kommentálta a Népszava az értesülését. Az Erste azt közölte a lappal, hogy még folynak a tárgyalások.

Õszintébb lesz a posta

Gazdaság2012.09.21, 15:01

A Magyar Posta eddig csak szóban tájékoztatott arról, hogy készpénzfelvételnek minõsül a bankkártyás fizetés, de mostantól a versenyhivatal nyomására ki is írják.

Albert emléke elõtt tiszteleg a Magyar Posta

Archívum2012.09.14, 12:20

Születésének 71. évfordulója alkalmából a Magyar Posta emlékívet bocsátott ki Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás, a Ferencváros tavaly októberben elhunyt legendás labdarúgójának tiszteletére.

Leépítésre készül a Posta

Gazdaság2012.06.21, 08:57

A jövõ évi piacnyitásra való felkészülés érdekében leépítésre készül a Posta. Félezer - elsõsorban a vezetésben dolgozó - munkatársának mondhat fel a cég, ám a postásoknak egyelõre senki nem szólt a tervezett karcsúsításról - írja a Népszabadság.

Milliárdokat nyelnek el a sárga csekkek

Gazdaság2012.06.14, 11:14

Fejenként tízezer forintunk bánja évente azt, hogy ragaszkodunk a sárga csekkes befizetéshez, a Posta mégis szerencsejátékokkal buzdítja erre az embereket. A saját szempontjából ez nem meglepõ, több tízmilliárd forintos bevétele származik a világon máshol szinte ismeretlen fizetési megoldásból.

Lejár az szja-bevallások határideje

Gazdaság2012.05.21, 07:57

Hétfõ éjfélig lehet benyújtani a személyijövedelemadó-bevallásokat a tavalyi évrõl, és befizetni az adót. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), valamint a Magyar Posta meghosszabbított nyitva tartással várja az ügyfeleket.

Menedéket keres a Magyar Posta a közelgõ vihar elõl

Gazdaság2012.04.20, 11:10

Állami vállalatként egyedülálló lépésre, külföldi terjeszkedésre szánná el magát a Magyar Posta, amely jövõre elveszíti állami monopóliumát. A célpont Montenegró, ahol több magyar multinak van már tapasztalata. A postának viszont nincs terjeszkedési rutinja, és a célország olyan kicsi, mintha három kerülettel bõvülne a budapesti piac.

Megvenné a Magyar Posta a montenegrói postát

Gazdaság2012.04.12, 21:46

A Magyar Posta (MP) érdeklõik a montenegrói posta megvétele iránt, a privatizáció a tervek szerint az idén lesz - közölte a montenegrói információs és telekommunikációs minisztérium a MINA montenegrói hírügynökséggel csütörtökön.

Már három ÁPV-s gyanúsított van a postaszékházügyben

Itthon2012.03.22, 08:22

Az ÁPV Zrt. korábbi vezérigazgató-helyettesét is hûtlen kezeléssel gyanúsítja a rendõrség a postaszékház ügyében. A posta négy éve adta el a székházát, majd bérelt a gyanú szerint a piaci ár duplájáért új székházat.

Hosszabb nyitva tartással várják a posták a felvételizõket

Itthon2012.02.24, 08:26

A felsõoktatási felvételire és az érettségire jelentkezések határideje is lejár pénteken. Több posta hosszabb ideig tart nyitva, de a diákok az interneten is jelentkezhetnek.

Volt ÁPV-s vezetõk is gyanúsítottak a postaszékházügyben

Itthon2012.02.22, 08:08

Az ÁPV két volt vezetõ tisztségviselõjét különösen jelentõs hátrányt okozó hûtlen kezeléssel gyanúsították meg a postaszékház eladása és az új irodaház bérleti szerzõdése miatt indult büntetõeljárásban - írja a Magyar Nemzet. Ezzel már ötre nõtt a gyanúsítottak száma.

Nem akarnak közösködni a szolgáltatók a negyedik mobilcéggel

Techbázis2012.02.21, 07:50

Mindhárom már piacon lévõ mobilszolgáltató megfellebbezte a hírközlési hatóság azon döntését, amelynek értelmében állami cégek konzorciuma lehet a negyedik hazai mobilcég, amelynek indulását versenytársainak belföldi roamingszolgáltatás biztosításával kell segítenie.

Késik az állami mobilszolgáltató

Gazdaság2012.02.20, 08:44

Legkorábban áprilisban kezdheti meg a hálózatépítést az állami mobilszolgáltató, miután az egyik már piacon lévõ mobilszolgáltató fellebbezett a médiahatóság döntése ellen. Az állami szolgáltatónak így már csak szûk nyolc hónapja marad arra, hogy lefedje Budapestet.

Soha nem volt ilyen drága az olcsó

Vélemény2012.02.06, 11:07

Egyedüli pályázóként egy állami konzorcium lehet a mobiltelefon-piac negyedik versenyzõje. Miközben az új szereplõ soha nem látott alacsony áron léphet be a piacra, az eddigi szolgáltatók rekordáron jutottak frekvenciához.

A Magyar Posta lesz a negyedik mobilszolgáltató

Techbázis2012.01.31, 15:35

Negyedik mobilszolgáltatóként léphet piacra a Magyar Posta a Magyar Villamos Mûvekkel és az MFB Invest céggel közösen: az állami cégek konzorciuma a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pályázatán szerezte meg az ehhez szükséges rádiófrekvenciák felhasználási jogosultságát.

Pár százmillió jutott jutalmakra az állami cégeknél

Itthon2012.01.05, 11:46

Összesen 97 millió forint jutalom az Autópálya Kezelõ vezetõinek, egyenként átlagosan félmilliós karácsonyi jutalom 119 alkalmazottnak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõnél, plusz háromheti bér minden munkavállalónak a Szerencsejáték Zrt.-nél - nem ritka, hogy több százezer forint jutalmat kap egy állami cég munkavállalója vagy vezetõje. Az [origo] összegyûjtötte, milyen jutalmakat kaptak a nagyobb állami cégek dolgozói és vezetõi 2011-ben.

Korlátozott nyitvatartás a postákon és az üzletekben az ünnepi hétvégén

Itthon2011.12.23, 13:04

Vasárnap és hétfõn a benzinkutak, a virág- és édességboltok, a non-stop nyitvatartó kis üzletek, a vendéglátó- és szórakozóhelyek kivételével minden zárva tart. A BKV december 24-én délután négy óra után már csak éjszakai járatot indít.

Gyanúsítottként hallgatták ki a posta több volt vezetõjét

Itthon2011.12.19, 22:06

A postaszékház eladása miatt tavaly tett feljelentést a Fidesz. Az ügyben Szabó Pál, a Magyar Posta volt vezérigazgatója a fõ gyanúsított, rajta kívül egy korábbi vezérigazgató-helyettest és a volt beruházási igazgatót is gyanúsítottként hallgatták ki - tudta meg az MTI Hírcentrum.

Többet kell fizetni januártól a levélküldésért

Gazdaság2011.12.16, 11:46

Január 1-jétõl 15 forinttal többet kell fizetni a szabványlevél és húsz forinttal a hivatalos irat feladásáért a postán. A képeslapokra érvényes díjszabás nem változik.

Napi Gazdaság: Az MFB finanszírozhatja az állami mobilcéget

Gazdaság2011.12.07, 10:37

A Magyar Posta, a Magyar Villamos Mûvek és a Magyar Fejlesztési Bank együtt indul a negyedik mobiltelefon-szolgáltató számára kiírt frekvenciapályázaton - tudta meg a Napi Gazdaság.

Kevés volt a szufla az új alkotmány szignálásához

Itthon2011.11.17, 10:46

A felkért nyugdíjas tanárok sem bírták a körmölést, ezért nem kézzel, hanem géppel írt köszöntõ lesz az új alkotmány személyre szabott változatán. Az [origo] úgy tudja, a címzés nehézségei miatt sokan nem kapták meg még az új alkotmány szövegét. Több önkormányzathoz érkeztek panaszok a késlekedés miatt, de az alaptörvény népszerûsítésével foglalkozó miniszterelnöki biztos szerint karácsonyra mindenki megkapja az új alkotmányt, aki kérte.

Világgazdaság: Átmenetileg maradhat a papír étkezési utalvány

Gazdaság2011.10.14, 08:38

A Világgazdaság értesülése szerint egyre inkább hajlik a kormány arra, hogy ne csak a Széchenyi Pihenõkártyán lehessen 2012. január elsejétõl meleg étkezésre szánt cafeteria-juttatást adni. A lap szerint azt azonban még nem tudni, hogy a papír alapú meleg étkezési utalványok kibocsátására ki lesz jogosult.

Magyar Nemzet: Telefoncéggé is válhat a Magyar Posta

Gazdaság2011.09.09, 11:49

Nyolcvanmilliárd forintos beruházással négy fõ területen erõsítené pozícióját a Magyar Posta a 2013-as piacnyitásig. A Magyar Nemzet birtokába került cselekvési terv szerint ezek egyike, hogy a társaság visszatérne a távközlési piacra.

Blikk: Lecserélte autóparkját a Magyar Posta

Itthon2011.08.24, 08:25

Visszaadta a korábban lízingelt autókat a Magyar Posta, és újakat, fõleg Skodákat lízingelt helyettük. A vállalat négy év alatt 100 millió forintot spórolna az üzlettel.

Csontváz a Duna fölött: a SZOT-szálló és más kísértetházak Budapesten

Kultúra2011.08.21, 11:00

A szomszédok dühösek, mert bebetonozták a kilátásukat, a tulajdonosok viszont sikertelenül próbálkoznak vagy csak kivárnak az eladással mindaddig, amíg pang az ingatlanpiac. Van azonban olyan évek óta üres monstrum is, amelyik rövidesen újra kinyithat. A Postapalota, a MÁV kiürített székháza, a SZOT-szálló és egy bezárt uszoda: fõvárosi kísértetházakat bemutató összeállítása folytatásában az [origo] fotósokkal eredt újabb négy üresen tátongó budapesti épület nyomába. Kettõben még mûködik a páternoszter. 

Magyar Nemzet: A kifizetések költsége miatt milliárdokkal csökkenhetnek a reálhozamok

Gazdaság2011.08.03, 10:14

A magánnyugdíjpénztárak a tagok pénzébõl vonják le a reálhozamok kifizetése miatt felmerülõ átutalások költségét, amely a Magyar Nemzet szerint meghaladhatja a 3,5 milliárd forintot is.

Posta: Több mint másfél millióan kapják készpénzben a reálhozamot

Gazdaság2011.07.26, 16:23

Több mint másfél millió ember kapja postán a következõ hetekben a magánnyugdíj-pénztári megtakarításai után járó reálhozamot. A Magyar Posta korlátozza a magánnyugdíjpénztárakat, hogy hány megrendelést adhatnak fel naponta.

Szeptember közepéig lehet átvenni a postákon a magán-nyugdíjpénztári reálhozamokat

Gazdaság2011.07.19, 12:12

Van olyan magánnyugdíjpénztár, amely már megindította a kifizetést volt tagjainak, de akik másként nem rendelkeztek, azok szeptember 16-ig vehetik fel az összeget. Amennyiben a kézbesítéskor a volt pénztártag nincs otthon, a kiutalt összeget a postákon lehet átvenni.

Napi Gazdaság: Húsz nap alatt kézbesítheti a reálhozamokat a Posta

Gazdaság2011.07.15, 20:48

Módosítani kellett a Magyar Nemzeti Bank pénzforgalmi elszámolásokról szóló rendeletét, hogy megelõzzék a magán-nyugdíjpénztári reálhozamok kifizetésekor a postai tumultust - írja a Napi Gazdaság. A lap szerint így az eddigi kettõ helyett húsz napja lesz a Magyar Postának arra, hogy kézbesítse a százezer forintot meg nem haladó reálhozamokat.

Vezetõváltás lesz a Postánál

Itthon2011.07.04, 20:48

A Magyar Posta új üzletstratégiájának elfogadásával lejárt a társaság vezérigazgatójának megbízatása is - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ (MNV) Zrt. hétfõn. Schmidt Pálra a jövõben nem vezérigazgatóként számít az MNV, utódját július közepén nevezik meg.

"Olyan, mint egy terepjáró" - az ország utolsó lovas postása

Kultúra2011.05.13, 18:22

Egy Kati nevû tízéves lóval jár az ország utolsó lovas postása a Bács-Kiskun megyei Gátér külterületein. Kulik István lova a területre jellemzõ vízátfolyásokon is könnyedén áthúzza a Magyar Posta kordéját. A lóra a posta átalányt fizet, gazdája télen sokszor lóháton viszi ki a leveleket, mivel az ajánlott küldemények egy napot sem késhetnek. Az [origo] végigkísérte a postás és a ló egy napját.

Milliárdos szoftverbeszerzés a Magyar Postánál

Itthon2011.03.13, 10:14

1,8 milliárd forintért vásárol szoftver a Magyar Posta JET-SOL Kft-tõl. A posta a tenderre csak egy céget hívott meg, ezt azzal indokolták, hogy mûszaki-technikai sajátosságok miatt csak ez cég tudja teljesíteni a munkát.

Magyar Nemzet: Felmerült a hûtlen kezelés gyanúja a postaszékház eladásánál

Itthon2011.02.23, 07:25

A posta által megrendelt szakvélemény szerint fennáll a gyanú, hogy szándékosan gyengítették a Magyar Posta pozícióit a Krisztina körúti palota 2008-as eladása során - írja a Magyar Nemzet. A kár becslések szerint több milliárd forintra rúghat.

Kirabolták a jászfelsõszentgyörgyi postát

Itthon2011.01.17, 17:16

Fegyvernek látszó tárggyal rabolta ki egy férfi Jászfelsõszentgyörgy postahivatalát. A rablás során lövés nem dördült, a férfi elmenekült a pénzzel.

A fõvárost, a BKV-t és a Magyar Postát ellenõrzi idén az ÁSZ

Gazdaság2011.01.06, 14:28

Ebben az évben megkezdi a fõváros átfogó ellenõrzését az Állami Számvevõszék, ennek része lesz az önkormányzati cégek, így a BKV gazdálkodásának vizsgálata is - közölte az ÁSZ elnöke csütörtökön. Ellenõrzik a Magyar Posta gazdálkodását és a vasúti közlekedés állami támogatási rendszerét is. A Magyar Nemzeti Bank gazdálkodásának vizsgálatát azonban felfüggesztették, az MTI ellenõrzése pedig átkerült a médiahatósághoz.

A tiltás ellenére lecserélte autóparkja egy részét a Posta

Itthon2010.12.23, 07:59

Új autókat vásárolt a Magyar Posta annak ellenére, hogy a nemzeti fejlesztési miniszter felfüggesztette a beszerzéseket - értesült a Blikk. A Posta szerint szükség van az új kocsikra a napi ügymenet biztosításához.

Tíz forinttal drágul a postai levélküldés januártól

Itthon2010.12.17, 06:31

Drágulnak január elsejétõl a postai szolgáltatások, a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete szerint egy sima levél 80 helyett 90 forintba, az ajánlott hivatalos iratok 355 helyett 370 forintba fognak kerülni.

Megnyílt a legjobb gyár

Karácsony2010.12.09, 15:31

Kategóriájában Európa második legnagyobb karitatív rendezvénye. Tavaly kétezerötszáz munkáskéz százharmincháromezer rászorulónak nyújtott segítséget. A MikulásGyár idén is megnyitotta kapuit, s hetvenezerrel emeli a tétet.

Elmarad a Posta megaberuházása Gödöllõn

Gazdaság2010.12.23, 12:31

Nyáron még arról volt szó, hogy a Magyar Posta Gödöllõre tervezett központjában kaphat munkát a Sony decemberben bezáró üzemében dolgozók egy része. A Posta azonban a piaci tendenciák miatt letett a beruházásról, így nem lesz központ. A város vezetõje nem kapott hivatalos értesítést.

Lemondott a Magyar Posta pár hete kinevezett elnöke

Gazdaság2010.07.28, 13:17

Lemondott Kalmár István, a Magyar Posta igazgatóságának elnöke, aki június 24-én kapta ezt a posztját. Kalmár utódja lapértesülés szerint a Posta tulajdonosi jogait gyakorló állami vagyonkezelõ vezére, Horváth Gergely lett.

Villámgyorsan eltüntette a régi arcokat az Orbán-kormány

Itthon2010.07.28, 17:31

A második Orbán-kormány nemcsak a törvényalkotásban, hanem az állami intézmények és vállalatok élén végrehajtott személycseréket nézve is nagy lendülettel kezdte a munkát. Az [origo] gyûjtése szerint eddig nyolcvankét szervezet vezetõjét váltották le. Az újonnan kinevezett vezetõk közül többen is nyolc év elteltével kerülnek vissza egykori pozíciójukba.

Egy betû okozta a Schmitt körüli zavart a postafõnök ügyében

Itthon2010.06.25, 11:47

A Magyar Nemzet információja szerint egy Schmitt Pál Péter nevû férfi lesz a Magyar Posta új vezérigazgatója. Így hívják Schmitt Pál házelnök és államfõjelölt unokaöccsét, de õ az [origo]-nak azt mondta: nem róla, hanem egy számára is ismeretlen névrokonáról van szó, aki semmilyen rokoni kapcsolatban nem áll a házelnökkel. Az [origo] megtudta: a posta leendõ vezetõjének nevét a korábbi hírekben elírták: valójában Schmidtnek hívják.

Kirúgták a Magyar Posta és a Szerencsejáték Zrt. vezetõségét

Itthon2010.06.25, 19:39

Több nagy állami cég igazgatóját és igazgatóságát is menesztette elsõ ülésén a Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ új vezetése. Leváltották a Posta és a Szerencsejáték Zrt. elsõ emberét, és közgyûlést hívtak össze a hévízi gyógyfürdõ ügyében is, ahol egyedül nem dönthettek a vezetõváltásokról.

Új vezetõk a Szerencsejáték Zrt. és a posta élén

Gazdaság2010.06.25, 18:33

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelõ MNV Zrt. új igazgatósága elsõ ülésén új vezetõt és igazgatósági tagokat állított a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Posta élére.

OFE: Korábban érdemes befizetni a sárga csekkeket

Gazdaság2010.06.01, 16:49

Egy jogszabályi változtatás miatt érdemes az adott határidõ elõtt legalább két nappal befizetni a sárga csekkeket.

Pénzzel együtt tûnt el a posta egyik cégének alkalmazottja

Itthon2010.05.26, 21:49

Kedden nyoma veszett egy, a Magyar Posta egy leányvállalatának dolgozó sofõrnek. A vezetõvel együtt pénz is eltûnt az értékszállító kocsiból.

Bírósághoz fordult az OTP a GVH-bírság miatt

Gazdaság2010.04.12, 18:38

A GVH a fogyasztók megtévesztése miatt bírságot szabott ki a Magyar Posta Életbiztosítóra és az OTP Bankra. Az elõbbit a PostaHozamÕr Plusz termék hírdetése miatt büntették meg, az utóbbit pedig azért, mert egyes számlacsomagjainál a bankkártyás fizetés a hirdetésekbõl adódóval ellentétben nem volt díjmentes.

Keleten terjeszkedne a posta

Archívum2010.03.11, 08:15

Még a 2013-as teljes hazai postai liberalizációig meghatározó regionális szereplõvé szeretne válni a Magyar Posta Zrt. Jelenleg is folyik a munka a cégnél, hogy minél elõbb megjelenhessen egyes szolgáltatásokkal a kelet-közép-európai piacokon, például Romániában, Ukrajnában - értesült a Világgazdaság.

Posta: Milliárdok a hivatalok felújítására

Archívum2010.03.10, 19:00

Az idén több forgalmas helyen lévõ hivatal újul meg a Magyar Posta tízmilliárdos fejlesztési terve szerint.

Elrendelték a nyomozást a postaszékház eladása miatt

Itthon2010.03.05, 13:54

A Fidesz februári feljelentése alapján pénteken elrendelte a nyomozást a Fõvárosi Fõügyészség a postaszékház eladásának ügyében. A feljelentés szerint különösen jelentõs vagyoni hátrányt okozó hûtlen kezelés történt.

A Fidesz feljelentést tett a postaszékház eladása miatt

Itthon2010.02.18, 15:21

Balsai István Fidesz-politikus szerint a Magyar Posta kiugróan magas bérleti díjat fizet egy budapesti irodaházért, és emiatt feljelentést tesz. A vállalat évi 13,6 milliárd forintot fizet az épület bérléséért, amely összeg fele Balsai szerint - aki egy ÁSZ-jelentésre hivatkozik - megtakarítható lenne.

Postásokat rúgtak ki a sztrájk miatt

Itthon2010.01.07, 12:36

A karácsony elõtti, jogellenesnek ítélt postássztrájk miatt 29 dolgozóját bocsátotta el a Magyar Posta. Az elbocsátott emberek szervezõk voltak. A munkabeszüntetésben részt vevõ 120 dolgozó írásbeli figyelmeztetést kapott. Az elküldött postások bírósághoz fordulnak.

Januártól többet kér tõlünk a Posta

Gazdaság2009.12.30, 13:46

Januártól átlagosan 4,9 százalékkal emelkednek a postai szolgáltatások tarifái - közölte a Magyar Posta Zrt.

Jogellenesnek minõsítették a postások sztrájkját

Itthon2009.12.28, 18:09

A munkaügyi bíróság döntése szerint jogellenes volt a postai dolgozók múlt heti munkabeszüntetése. A sztrájkoló dolgozók azt szerették volna elérni, hogy minden dolgozó kapjon egyszeri, százezer forintot a postai ingatlanok eladásából befolyt összegbõl.

Csak kevesen sztrájkolnak a Magyar Postánál

Itthon2009.12.22, 09:57

A 11 ezerbõl csak alig száz kézbesítõ nem vette fel a munkát kedden a Magyar Postánál - állítja a cég szóvivõje. A szakszervezet szerint többen sztrájkolnak, de nem tudták megmondani hányan és meddig nem dolgoznak. Az érdekképviselet 100 ezer forintot követel minden postásnak az ingatlanok eladásából.

Sztrájkot hirdettek keddre a postai kézbesítõk

Itthon2009.12.21, 18:56

Sztrájkot hirdetett keddre a Magyar Postánál mûködõ Kézbesítõk Szakszervezete. A posta arra számít, hogy munkabeszüntetés nem okoz fennakadást a postai szolgáltatásokban, mert kevesen fognak részt venni az akcióban.

Sztrájkkal fenyegetnek a postai kézbesítõk

Itthon2009.12.13, 22:30

Tíz százalékos béremelést és az eladott postai ingatlanok bevételébõl részesedést követelnek a postai kézbesítõk. Ha a szakszervezetnek nem sikerül megegyeznie a Magyar Posta Zrt.-vel, sztrájkot hirdetnek.

Biciklis postást támadtak meg Fejér megyében

Itthon2009.11.25, 19:54

Megtámadtak egy biciklis postást szerda délután a Fejér megyei Dégen - közölte a rendõrség. A postás ellenállt, így a támadók nem tudták elvenni a táskáját; az egyik rablót már el is fogták a rendõrök.

Fapados mobilszolgáltatást árul a posta

Archívum2009.11.20, 16:10

Olcsó, egyszerû tudású készülékkel, feltöltõkártyás tarifával, külön aktiválható roaminggal és nemzetközi hívásokkal kezdett újfajta mobilszolgáltatásba a Magyar Posta és a Vodafone.

Mobilszolgáltató lesz a Magyar Posta is

Techbázis2009.11.18, 13:16

Új szolgáltatási üzleti modellt vezet be a Vodafone Magyarország és a Magyar Posta, lapértesülések szerint a virtuális szolgáltatásnak is nevezett megoldás lényege, hogy a kistelepüléseken élõk ott is hozzájuthatnak a mobilkészülékekhez és az alapszolgáltatásokhoz, ahol ma egyetlen mobilcégnek sincs semmilyen értékesítési pontja.

A Wing hajlandó visszaadni a Postapalotát

Ingatlan2009.10.21, 15:22

A Wing Zrt. akár  az eredeti  vételáron visszaadni is hajlandó  az eladónak a  Magyar Posta (MP) budapesti székházát, tekintettel az Állami Számvevõszék (ÁSZ) kifogásaira.

Romlanak az állami cégek eredményei

Archívum2009.10.14, 17:20

Az év elsõ felében még jobb eredményt mutattak fel az állami vállalatok, mint 2008 elsõ hat hónapjában, az összesített 2009-es adat azonban jelentõsen el fog maradni a tavalyitól. Az MVM és a Posta még így is túlteljesíti a tervet, a Volán-cégek viszont veszteségesek lesznek.

Leépít a Posta Komárom-Esztergomban

Archívum2009.10.06, 10:43

A Magyar Posta Zrt. 78 ember leépítését jelentette be Komárom-Esztergom megyében, a postásoknak a kistelepülések postáit vállalkozásba adó Postapartner-program keretében belül mondtak fel - erõsítette meg a vállalat szóvivõje.

Évi tízmilliókkal dobhatja meg az állami vezetõk fizetését a prémium

Itthon2009.09.16, 15:05

Az állami vezetõk körében gyakorinak számít, hogy alapfizetésük nyolcvan százalékos prémiummal egészül ki, de van olyan cég is, ahol 150 százalékos pluszt kap a fõnök, ha jól dolgozik. Kiegészítésekkel együtt nem lehetetlen elérni a 100 milliót sem: a metróépítés projektfõnöke majdnem eléri ezt a szintet, ha mindenbõl a maximumot kapja, Simor András, a jegybank elnöke pedig át is lépi.

Évi 2,4 milliárd indok nélkül

Itthon2009.09.02, 13:58

Eladásra hirdette meg régi székházát 2007-ben a MÁV és a Posta is, hogy bérelt irodába költözzenek. A MÁV úgy alkudott a bérleti díjra, hogy az végül magasabb lett, mint az eredeti ajánlat, a Posta pedig offshore cégnek passzolta el székházát és elfelejtett szólni a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Zrt-nek. Súlyos megállapításokat tesz az Állami Számvevõszék Magyar Nemzeti Vagyonkezelõrõl szóló jelentése. Az ÁSZ szerint a két állami vállalat úgy költ évi összesen 2,4 milliárdot irodaház bérlésére, hogy azt semmilyen racionális indok nem támasztja alá.

Ronda, de praktikus - Piaggio Liberty postásrobogó

Auto2009.07.08, 18:14

A csomagszállításra átalakított Piaggio Liberty a motoros világ igavonó szamara, ennek megfelelõen el kell neki nézni, hogy valószínûtlenül ronda. Ha viszont munkáról van szó, nem ismeri a tréfát.

Emeljük poharunkat a biciklis postásokra!

Archívum2009.06.20, 11:24

Hol állhat egymás mellett három postásbicikli? Természetesen a posta elõtt, gondolhatnánk, és bizonyára ilyen is van, de arról nem születne blogposzt.

Venni vagy bérelni: nincs recept

Ingatlan2009.06.18, 14:35

Az elmúlt hónapokban többször nagy feltûnést keltett egy-egy állami pénzbõl mûködõ cég vagy intézmény székházeladása, egyszersmind bérelt irodába költözése. Az elsõ ránézésre pazarlónak tûnõ döntések apropóján ingatlanszakértõket kérdeztünk arról, vajon gazdaságilag igazolható lehet-e ez a gyakorlat. Vagyonfelélés, vagy racionalizálás? Összeállításunkból ugyanakkor az is kiderül, hogy van ellenpélda is.

Sokan akarnak Postapartnerek lenni

Archívum2009.05.11, 17:05

Változatlanul élénk az érdeklõdés a Postapartner Program keretében meghirdetett posták üzemeltetésére, a negyedik ütem részvételi szakaszában 69 pályázó 362 postára 807 jelölést adott be a május 7-ei határidõig - közölte a Magyar Posta Zrt. hétfõn.

Fellépés az étkezési jegyek adóztatása ellen

Archívum2009.04.28, 22:00

Nem jött el a Pénzügyminisztérium (PM) képviselõje arra a keddi kerekasztalbeszélgetésre, amelyen az étkezési jegyek megadóztatásáról vitatkoztak az érdekeltek. Pontosabban vita nem is volt a kerekasztalnál, hiszen a PM által korábban felvetett adóztatással senki sem értett egyet azok közül, akik részt vettek a Roosevelt téri irodaház menzáján rendezett beszélgetésen. 

Felfüggesztett börtönt kapott a nyugdíjakat elsikkasztó postásnõ

Itthon2009.04.17, 13:32

A veszprémi bíróság tíz hónap - négy évre felfüggesztett - börtönre ítélt egy alsóörsi postásnõt. A kézbesítõ 2007-ben többször is megdézsmálta a rábízott nyugdíjakat, a pénzbõl beutazta Veszprémet, Gyõrt, Bécset és Sopront. Majdnem egymilliós kárt okozott a Magyar Postának.

Hétszáz új munkahelyet teremt a posta

Gazdaság2009.04.01, 16:40

Jóváhagyta a Magyar Posta Zrt. munkahelyteremtõ beruházását a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT), ennek alapján a posta plusz 700 dolgozónak tud munkát biztosítani - közölte az NVT kommunikációs ügynöksége szerdán.

Lebukott a rablómesével sikkasztó postás

Itthon2009.02.11, 16:20

Csak rablómese volt az a támadás, amit egy szekszárdi postás talált ki, hogy így tehessen zsebre harmincezer forintot. A kézbesítõ azt vallotta a rendõrségnek, hogy egy késes támadó vette el tõle a pénzt, nagyszabású rendõri mozgósítás után azonban kiderült, hogy nem volt semmiféle támadás. A postás sikkasztásért és hatóság félrevezetéséért akár két-két év börtönt is kaphat.

Át kell gondolni a Posta privatizációját

Archívum2009.01.29, 14:33

A gazdasági világválság hatására világszerte csökkent a postai szolgáltatások iránti kereslet, s ennek fényében alaposan át kell gondolni a postai szolgáltatások liberalizációját kitûzõ európai terveket - hangsúlyozta Neil Anderson, az UNI Post and Logistics, nemzetközi szakszervezeti tömörülés vezetõje csütörtökön, a budapesti UNI Postakonferencián.

Új kerékpártendert írt ki a Magyar Posta

Gazdaság2009.01.22, 16:09

Újabb kerékpár-beszerzési pályázatot írt ki a Magyar Posta, a csütörtökön megjelent felhívás szerint a 4800 kerékpár becsült értéke 500 millió forint. Az elõzõ tenderrel szemben a felhívás nem vonatkozik a kerékpárok szervizelésére, csak gyártására és szállítására.

Csekkautomatákat telepít a Magyar Posta

Itthon2009.01.18, 17:15

Postahivatalokba és bevásárlóközpontokba telepít a Magyar Posta a sárga csekkek feladására kifejlesztett automatákat. Emellett egyszemélyes elektromos kisautókat kezdtek tesztelni, amelyekkel állításuk szerint még a motoros futároknál is olcsóbban tudnak majd kézbesíteni. A korábban botrányt okozó biciklitender után a posta új tendert írt ki a biciklipark lecserélésére.