Magyar Posta Zrt.

címke rss
Csomaglogisztikai üzemcsarnokot és benne új, automatizált szállítópályát adott át a Magyar Posta

Csomaglogisztikai üzemcsarnokot és benne új, automatizált szállítópályát adott át a Magyar Posta

Több mint hetven új munkahelyet teremtett a Magyar Posta csomaglogisztikai üzeme Zalaegerszegen. A Magyar Posta egyik kiemelt célja, hogy az ország legnagyobb postai szolgáltatási és csomaglogisztikai vállalataként, az általa biztosított szolgáltatások színvonalával megfeleljen az ügyfelek minőség iránti elvárásainak. A beruházás eredményeként a 21. század szempontjainak megfelelő, versenyképes, digitalizált, a modern gazdaság elvárásait is figyelembe vevő üzemcsarnok épült. Az új csarnokba egy modern, automatizált csomagszortírozó gép is került, ami jelentősen gyorsítja a csomagok feldolgozását - áll a társaság közleményében.

A Magyar Posta tíz éven belül kétszer annyi csomagot kézbesít majd

Gazdaság2019.09.12, 11:38

A postai iparág jelentős változáson megy keresztül, és ezt a Magyar Postának is követnie kell - mondta Schamschula György, a Magyar Posta vezérigazgatója csütörtökön az európai egyetemes szolgáltatókat tömörítő Európai Postai Szolgáltatók Egyesülete (PostEurop) igazgatósági ülését megelőző sajtótájékoztatón.

Az Erzsébet-utalványok kilencven százalékát már megkapták a nyugdíjasok

Itthon2018.03.31, 10:51

Húsvétig kézbesítették az Erzsébet-utalványok több mint kilencven százalékát a jogosultaknak – közölte a Magyar Posta Zrt. szombaton az MTI-vel.

Ilyen különlegességekkel ünnepel a 150 éves Magyar Posta

Gazdaság2017.05.04, 15:57

Postatörténeti bélyegeket bocsát ki a fennállásának 150. évét ünneplő Magyar Posta. Az alkalmilag kibocsátott, úgynevezett bélyegkisív hat bélyegből áll, de a posta forgalmi bélyegeinek megújítása is postatörténeti sorozat kibocsátásával kezdődött a mai napon.

Kedden dönt az AB a jegybanktörvényről

Itthon2016.03.28, 17:40

Keddi ülésén tárgyalja az Alkotmánybíróság azt a két jogszabályt, amit nemrég Áder János köztársasági elnök nem írt alá, hanem normakontrollt kért róluk a bíróságtól. Az egyik a jegybanki alapítványok gazdálkodásának, a másik a Posta szerződéseinek nyilvánosságát érinti.

Elhajtotta a konkurenst, fizethet az állam

Gazdaság2013.05.24, 10:24

A költségvetésnek kell állnia a Posta veszteséges szolgáltatásainak költségeit. Fedezhetnék az összeget a versenytársak befizetéseiből is, de az egyetlen jelentkezőnek a hatóság nem adott enfgedélyt a piacra lépésre.

Át kell gondolni a Posta privatizációját

Archívum2009.01.29, 14:33

A gazdasági világválság hatására világszerte csökkent a postai szolgáltatások iránti kereslet, s ennek fényében alaposan át kell gondolni a postai szolgáltatások liberalizációját kitűző európai terveket - hangsúlyozta Neil Anderson, az UNI Post and Logistics, nemzetközi szakszervezeti tömörülés vezetője csütörtökön, a budapesti UNI Postakonferencián.

Bérmegállapodás a Magyar Postánál

Gazdaság2008.12.31, 17:56

A Magyar Posta Zrt. vezetői és az érdekképviseletek a 2009. évre 4,2 százalékos átlagkereset növekedésben állapodtak meg - tájékoztatta Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója az MTI-t hétfőn a bérmegállapodás aláírását követően.

Januártól dárgul a posta

Gazdaság2008.12.31, 17:08

A Magyar Posta Zrt. által továbbított küldemények hatósági díjai a legtöbb alapszolgáltatás esetében 5 forinttal emelkednek 2009. január 1-jével - közölte Tomecskó Tamás, a társaság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Megcsappant az egészségpénztárak pénze

Gazdaság2008.11.13, 02:30

Elkezdődőtt az egészségpénztárakban megtakarított összeg csökkenése, mert a tagok többet használnak fel belőle az odakerülő pénznél - mondta Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója a stabilitás pénztárszövetség siófoki konferenciáján. Hamecz István, az OTP Alapkezelő vezérigazgatója szerint mindegy volt, hogy mikor vezették be Magyarországon a választható portfóliós nyugdíjpénztári rendszert.

Hármasba kapcsol a Postapartner Program

Archívum2008.10.08, 14:16

Október közepén indul a Postapartner Program harmadik üteme, kilenc megyében 414 helyen hirdetik meg postai szolgáltatás vállalkozásba adását - jelentette be Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója szerdán, sajtótájékoztatón Budapesten.

Felfüggesztettek egy informatikai tendert a postánál

Gazdaság2008.10.07, 20:10

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) felfüggesztette a Magyar Posta Zrt. informatikai beszerzésekor a szerződéskötést - mondta Deli Betty, a döntőbizottság elnöke. A Magyar Posta ellen jelenleg egy jogorvoslati eljárás folyik informatikai ügyben - közölte az elnök.

Nem vette át a Magyar Posta a bicikliket

Gazdaság2008.09.25, 12:53

A Magyar Posta nem vette át a Cronopont Kft. által leszállított 150 darab kerékpárt budaörsi telephelyén csütörtökön délelőtt, ezért a cég még a nap folyamán megpróbálja a budapesti székháznál átadni a szállítmányt - mondta Tóth László, a Cronopont Kft. ügyvezetője az MTI-nek.

Az Audi dolgozóira jut a legtöbb profit

Archívum2008.07.24, 17:58

Az Audi Hungaria Motor Kft. áll az élen a 2007. évi, egy főre jutó árbevétel és nyereség alapján összeállított 50-es listán, amelyet a Creditreform Kft. készített, és a HVG közölt a legfrissebb számában.

Felújítják a tatabányai főpostát

Archívum2008.07.16, 15:35

Az ország egyik legkorszerűbb főpostáját adták át szerdán Tatabányán, az eredetileg 1973-ban épült intézményt 560 millió forintért teljesen felújították és ügyfélbarát fogadóteret alakítottak ki - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője a létesítmény átadásán.

Bukhat a postapartnerség

Gazdaság2008.07.01, 18:14

A korábban megpályázott 252-ből már csak 72 kis posta üzemletetését vennék át vállalkozók a Magyar Posta Zrt.-től, ám ez a szám is csökkenhet a szerződéskötési szakaszban akár 30-ra - olvasható a Magyar Nemzet hétfői számában.

Újabb posták üzemeltetésére lehet pályázni

Archívum2008.03.20, 07:18

A második körrel folytatódik a Magyar Posta Zrt. postapartner programja. A közbeszerzési felhívás szerint most néhány budapesti, valamint Baranya, Csongrád, Fejér, Veszprém megyei, összesen 218 postahivatal szolgáltatásainak ellátására várnak vállalkozókat - értesült a Napi Gazdaság.

Milliárdokat költ informatikára a posta

Gazdaság2008.03.18, 11:50

A következő években több milliárd forintot szán kommunikációs infrastruktúrája megújítására a Magyar Posta Zrt. - tudta meg a Világgazdaság Szabó Páltól, a társaság vezérigazgatójától.

Posta: hatszázmillió médiatervezésre

Archívum2008.03.14, 08:02

A Magyar Posta Zrt. nettó 300 millió forint fix összeget fordít médiatervezésre, -foglalásra és -vásárlásra; emellett a szolgáltatást nyújtó céggel kötött szerződés további 300 millió forint opciót is tartalmaz.

További postákat adnak partnerségbe

Gazdaság2008.03.06, 16:39

A második ütemmel folytatódik a Magyar Posta (MP) Zrt. postapartner programja, és március 11-én megjelenik a Közbeszerzési Értesítőben újabb 218 postahivatal vállalkozásba adásának tendere - mondta el Szivi László, a társaság üzleti vezérigazgató-helyettese az MTI érdeklődésére, csütörtökön. A második ütemben Baranya megyében 66 postára, Budapesten 9-re, Csongrádban 21-re, Fejérben 44-re, míg Veszprém megyében 78 postahivatalra pályázhatnak a vállalkozók.

Nyújtott pénteki nyitva tartás a postákon

Gazdaság2008.02.13, 17:42

Meghosszabbított nyitva tartással várják a kijelölt posták az adózókat és az oktatási intézményekbe jelentkezőket február 15-én a várható forgalomnövekedés miatt - közölte a Magyar Posta Zrt. szerdán.

Csaknem félmilliárdos bírság a postának

Gazdaság2007.11.21, 13:14

Lapterjesztő kartellt leplezett le a versenyhivatal. A Magyar Posta és a Magyar Lapterjesztő éveken át felosztotta maga között a lapterjesztés piacát, ezért egyforma nagyságú bírságot kapott.

Közértben is lehet posta

Archívum2007.10.19, 07:34

Kisközértben vagy egy jól működő üzlethelyiségbe is befészkelheti magát a jövőben egy kisebb posta. A Magyar Posta első körben a Komárom, Heves, Somogy és Szabolcs megyei kisposták üzemeltetésére írt ki pályázatot.

A Fidesz nagyobb védőernyőt adna a magyar cégeknek

Archívum2007.10.12, 08:07

Kiterjesztené a stratégiai vállalatok védelméről szóló törvényt más állami vállalatokra is a Fidesz. A Magyar Nemzet cikke szerint a párt egyebek mellett a Magyar Postát is védetté nyilvánítaná.

Száznál több posta szűnik meg idén

Gazdaság2007.02.19, 08:45

Harmincnyolc postahelyet zár be a Magyar Posta Zrt. hétfőtől, március 1-jétől pedig további 65-öt. Olyan helyeken szűnik meg a szolgáltatás, ahol a társaság a törvényben meghatározottnál több postahivatalt üzemeltet - írja a Napi Gazdaság.

Emelkednek jövőre a postai díjak

Gazdaság2006.12.27, 15:09

A jövő év elejétől emelkednek a Magyar Posta által továbbított küldemények díjai - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) hétfőn. A 30 grammos szabványlevelek ára 62 forintra, az 50 grammos küldemények ára 90 forintra drágul.

Nem tart végkiárusítást a kormány

Gazdaság2006.09.06, 10:03

Érthetetlen a Fidesz aggodalma a Magyar Posta, a Volán társaságok és a Magyar Villamos Művek jövőjével kapcsolatban - közölte a kormányszóvivői iroda kedden az MTI-vel, hangsúlyozva, hogy az ÁPV Zrt. éves privatizációs tervében nem szerepel az ellenzéki párt által jelzett cégek privatizációja.

Privatizálná a Volánt, a postát az SZDSZ

Gazdaság2006.09.02, 18:02

Folytatná a privatizációt a liberális párt. A Liberális Gazdasági Tanács azt szeretné, ha nem csak a konvergenciaprogramban szereplő állami vállalatok kerülnének magánkézbe. Az SZDSZ listáján olyan cégek szerepelnek, mint a Szerencsejáték Zrt, a Volán, a Magyar Posta vagy az MVM. A Fidesz és az MDF azonnal élesen bírálta a Kóka János által bejelentett elképzeléseket.

Előző
  • 1
Következő