Magyar Orvosi Kamara

címke rss

Hiába könyörgött az államtitkár Cser Ágnesnek

Itthon2003.10.08, 16:49

Vojnik Mária egészségügyi államtitkár hiába kérlelte Cser Ágnest, az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnökét és Éger Istvánt, a Magyar Orvosi Kamara elnökét, hogy üljenek vele tárgyalóasztalhoz. A két szervezet vezetője azért sértődött meg, mert a Cser Ágnes vezette szakszervezetet nem akarta meghívni a tárca egy törvényjavaslat megvitatására. Vojnik ezt azzal indokolta, hogy a jogszabály kifejezetten az orvosokra és nem általában az egészségügyi dolgozókra vonatkozik.

Elfogadták az egészségügyi törvényeket

Itthon2003.10.20, 17:53

Az Országgyűlés hétfői ülésén tartotta az orvosok és más egészségügyi dolgozók jogállásának egyes kérdéseiről, valamint a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamaráról szóló törvényjavaslat zárószavazását. A törvényjavaslat ellen korábban tüntetést szervezett a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és az egészségügyi dolgozók szakszervezete.

A szakszervezet már készülődik az orvossztrájkra

Itthon2003.10.21, 15:56

A Magyar Orvosi Kamara főtitkára szerint az utóbbi napokban sorra alakulnak a helyi sztrájkbizottságok. Így november elejétől, amennyiben a tárgyalóasztal mellett nem tudnak megegyezni a kormánnyal, az egészségügy dolgozók bármikor beszüntethetik a munkát. Tavaly januárban is fenyegetőzött már sztrájkkal a kamara, de akkor az utolsó pillanatban lefújták az akciót.

Szórólapokkal készül a sztrájkra az orvosi kamara

Itthon2003.11.04, 17:26

Szórólapokon tájékoztatja a betegeket a kórházakban a Magyar Orvosi Kamara: elfogadhatatlannak tartják az egészségügyi dolgozók jelenlegi helyzetét. A szórólapokon már előre jelzik, hogy amennyiben nem változik a helyzet, az orvosok sztrájkolni fognak.

Kökény: Teljesíthetetlenek a MOK követelései

Itthon2003.11.13, 20:08

Teljesíthetetlenek a Magyar Orvosi Kamarának (MOK) az egészségügyi dolgozók béremelésével kapcsolatos követelései, mert az ezekhez szükséges pénznek nincs meg a fedezete - jelentette ki Kökény Mihály csütörtökön Pécsett megtartott sajtótájékoztatóján.

A hálapénz megengedett, a fix tarifa nem

Itthon2004.01.07, 11:45

A hálapénzt illetően megegyezik a Magyar Orvosi Kamara és az Egészségügyi Minisztérium álláspontja: elfogadhatónak tartják, ha a betegek - meghálálva az ellátást - pénzt adnak az orvosnak, illetve a nővéreknek. Ugyanakkor a társadalombiztosítási rendszerben működő kórházak, rendelők orvosai nem követelhetnek fix tarifát egy-egy beavatkozásért, ez bűncselekménynek számít. A szülészorvosok tarifáit tartalmazó weboldal működését az ombudsman jogellenesnek tartja, ezért a honlap nem elérhető.

Abortuszmentes napokat hirdetnek az orvosok

Itthon2004.01.08, 16:28

Kilenc magyar kórházzal megegyeztek decemberben a magzatvédők, hogy három, az élettel kapcsolatos ünnepnapon nem végeznek abortuszokat. A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a kezdeményezést támogatni kell, mert az abortusz nem megfelelő születésszabályozási megoldás. A kezdeményezésben részt vevő bajai nőgyógyászati osztályon az [origo]-nak elmondták: azért csatlakoztak a felhíváshoz, mert meggyőződésük, hogy a nem kívánt terhességek jelentős része a felelőtlen gondolkodás miatt következik be.

Újra működik az új hálapénzes oldal

Itthon2004.01.12, 15:50

Halapenz.com címen néhány órás technikai szünet után ismét elérhető az új hálapénz-honlap. A weboldalt egy domainnév-kereső szerint Kovács István működteti, aki a Magyar Orvosi Kamara címén érhető el. Az [origo] megkeresésére a halapenz.com készítője elismerte, hogy nem valós adatokat jelentett be a domainnév regisztrációjakor, valójában nem a kamaráé a halapenz.com. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint jogellenes, ha valaki külföldi szerverről, ismételten teszi közzé a hálapénzekkel kapcsolatos adatokat.

Hálapénz: mára ígért állásfoglalást a kamara

Itthon2004.01.14, 07:04

A Magyar Orvosi Kamara mára ígért állásfoglalást arról, hogy induljon-e etikai eljárás hálapénz elfogadása miatt. A hálapénzzel foglalkozó honlapokra beíró kismamák után újabb édesanya nyilatkozott arról a Blikknek - vállalva nevét és arcát -, hogy azért kellett új orvost keresnie, mert nem fizetett előre a szülésért.

Az orvosi kamara nem ismeri a halapenz.hu-t

Itthon2004.01.14, 16:35

Hivatalosan nem értesült a halapenz.hu oldalon közzétett hálapénzekről a Magyar Orvosi Kamara, ezért egyelőre nem is indít etikai vizsgálatot az ügyben. Bár a kamara vezetői hivatalosan nem olvasták a nagy vitát kiváltó, de időközben leállított halapenz.hu oldalt, jelenleg is tájékozódhatnának a témáról, mert elérhető több, hasonló tartalmú honlap, többek között a halapenz.info és a halapenz.cjb.net, ahol az eredeti oldal archivált adatbázisa is megtalálható.