Magyar Országos Közjegyzői Kamara

címke rss

Az egységes európai e-aláírásról is tárgyalt Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa

Jog2021.09.21, 13:03

Magyarország első alkalommal adott otthont az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa (CNUE) közgyűlésének, amelyet szeptember 16-17-én tartottak Budapesten 26 ország delegáltjainak részvételével. A több mint 40 ezer közjegyzőt képviselő szervezet elnöki tisztségét idén dr. Tóth Ádám tölti be, a magyar elnökség egyik kiemelt célja az egységes, minden tagállam által elfogadott, európai elektronikus aláírás megteremtése, valamint a tisztán elektronikus közjegyzői okiratok elterjesztése.

Az építőipari vitákra nem volt hatással a járvány

Jog2021.08.17, 16:37

Az építkezések és a felújítások számának felfutásával párhuzamosan egyre több a vita is, amikor beruházók és építők, illetve fő- és alvállalkozók nem tudnak megegyezni. Ezt mutatja az is, hogy tavaly, a világjárvány ellenére, csak kismértékben csökkent az olyan vitás helyzetek száma, amikor az egyik fél kérésére egy közjegyző igazságügyi szakértőt rendelt ki, az idei első félévben időarányosan pedig már elérte a 2019-es csúcsot – értesült az Origó a Magyar Országos Közjegyzői Kamarától.

Sokan nem tudják, mi lesz közös, és mi marad különvagyon házasságkötés után

Jog2021.07.30, 16:28

Sok a tévhit a magyarok körében arról, hogy mi számít a házastársak közös vagyonának, és mi különvagyonnak. Az emberek 60 százaléka nem tudja például, hogy a házastárs vállalkozásából származó bevételek akkor is közösek lesznek, ha azt a másik a házasságkötés előtt alapította – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara több mint 1500 választ összesítő online felméréséből. A válaszadók csaknem harmada tévesen azt gondolta, a házasság előtt szerzett vagyontárgyak minden esetben különvagyonnak számítanak, míg sokan hibásan abban a tudatban élnek, hogy 5 év együttélés után az élettársaknak élettársi vagyonjogi szerződés nélkül is kelletkezhet ...

A bérleti szerződések 80 százaléka házilag készül, rengeteg a buktató

Jog2021.07.17, 10:09

Még mindig házilag, a legtöbbször letölthető szerződésminták alapján készül az ingatlanbérleti szerződések 80 százaléka a közjegyzők tapasztalatai szerint, ami súlyos buktatókat rejt magában mindkét szerződő félnek. A jogszerűtlen kikötéseket és egymásnak ellentmondó szabályokat tartalmazó szerződésekkel az a fő probléma, hogy éppen akkor – jogvita esetén – nem nyújt valódi védelmet egyik félnek sem, amikor szükség lenne rá. Noha az elmúlt években – a pandémia hatására is – egyre több lakásbérleti ügyben fordulnak közjegyzőhöz a bérbeadók, hogy biztosítsák magukat a problémás – nemfizető, károkozó, ki nem költöző – bérlővel szemben,, ...

Ne dugjuk a fejünk a homokba, ha fizetési meghagyást kapunk

Jog2021.06.24, 18:42

Komolyan kell venni a fizetési meghagyást, mert – ha nem reagálunk rá valamilyen módon – néhány hét múlva akár a bankszámlánkon lévő pénz egy részét vagy a munkabérünk bizonyos százalékát is letilthatja a végrehajtó – figyelmeztettek a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértői.

Milliók múlhatnak rajta, mégis kevesen tudják, mi a különbség foglaló és előleg között

Jog2021.05.21, 16:11

Sok a tévhit az ingatlanvásárlás kapcsán fizetendő előleg, illetve foglaló fogalmával és szabályaival kapcsolatban, pedig milliók is múlhatnak rajta. Az emberek fele nem tudja például, hogy az előleg mindig visszajár, ha meghiúsul az adásvétel – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) több mint hétszáz választ összesítő online felméréséből.

Kevesebb fizetési meghagyásos eljárást indítottak tavaly a járvány miatt

Jog2021.04.19, 18:21

Több mint 430 ezer fizetési meghagyást bocsátottak ki tavaly lejárt tartozások – például ki nem fizetett rezsiszámlák, közös költség vagy szerzői jogdíjak – miatt Magyarországon, kevesebbet, mint 2019-ben. A csökkenés oka, hogy 2020 második negyedévében, a járvány első hulláma idején, csak nagyjából feleannyi eljárást indítottak, mint a korábbi években. A harmadik és a negyedik negyedévben viszont már újra elérte a fizetési meghagyások száma az átlagot.

A legtöbb közjegyzői ügyet továbbra is el lehet intézni

Jog2021.03.09, 12:24

A legtöbb közjegyzői ügyet továbbra is el lehet intézni, a közjegyzői irodák nyitva tartanak és a hagyatéki eljárások nagyobb részét tárgyalás nélkül is le lehet zárni. A szigorított védekezés időtartama alatt, március 8-ától április 5-éig nem lehet új hagyatéki tárgyalást kitűzni, a már kitűzöttek azonban videokonferencia keretében megtarthatók, ha annak feltételei fennállnak, és a hagyatéki eljárások többsége az érintettek közreműködésével tárgyalás nélkül is lezárható – értesült az Origó a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértőitől.

Rendőrséghez mennénk közjegyző, és az iparkamarához ügyvéd helyett

Jog2021.03.03, 14:07

Az emberek kétharmada megbízik a jogászokban, azonban sokan nem tudják, hogy az egyes jogi problémáikkal ügyvédhez, közjegyzőhöz, bírósághoz, vagy éppen a rendőrséghez forduljanak-e – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) több mint ötszáz választ összesítő online felméréséből.

MOKK: megelőzhetőek a magánkölcsönök és baráti adósságok buktatói

Jog2021.02.26, 08:36

Magyarországon a magánkölcsönök túlnyomó többségéről még mindig nem készül semmilyen írásos dokumentum, sokan vakon, bármiféle szerződés vagy bizonylat nélkül hajlandóak akár a szomszédjuknak is többmilliós pénzkölcsönt adni. Holott a barátság igazi próbáját a legtöbbször éppen a pénzügyek jelentik, mert az ilyen kölcsönök felét legfeljebb csak részben fizetik vissza. Ha az adós nem fizet, papír híján a kölcsönadók többsége nemcsak a barátságnak, hanem pénzének is búcsút mondhat, pedig nem kéne: aki előre gondolkodik, mindkettőt megmentheti – hívta fel az Origó figyelmét a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.

Magyar elnököt választott az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa

Jog2021.01.08, 16:33

Magyar elnököt választott a több mint negyvenezer közjegyző európai képviseletét ellátó Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa (CNUE). Dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökének személyében először lett egy évre a szervezet vezetője egy 2004 után csatlakozott uniós tagállamban működő közjegyző. A CNUE soros elnöki feladatait 2021-ben a magyar közjegyzőség látja el.

Mesterséges intelligencia segíti a közjegyzőket

Jog2020.12.16, 11:14

Adatkutató Alintézetet hozott létre a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK), ahol mesterséges intelligencia vizsgálja a közjegyzői adatbázisokat. A fejlesztéstől észszerűbb eljárásokat, a jövő trendjeinek korai felismerését, és nem utolsó sorban a közjegyzői hivatásrend fejlődését várják. Aki kézben akarja tartani a jövőjének alakulását, annak nagyon pontosan meg kell ismerne környezete múltját és jelenét ahhoz, hogy megalapozottan tudjon fejlesztésben gondolkodni – vallja Parti Tamás, a MOKK elnökhelyettese, az Adatkutató Alintézet vezetője.

Használtautó-vásárlásnál a járművet terhelő jogoknak is utána kell nézni

Jog2020.11.17, 14:52

Már több mint 650 ezer bejegyezést tettek a hitelbiztosítéki nyilvántartásban, amelyből kiderül, terhel-e egy vagyontárgyat – például gépjárművet – zálogjog, lízing vagy más biztosítéki célú jog. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) által működtetett nyilvántartást mindenképp érdemes megnézni használt autó vagy más értékes gép, eszköz megvétele előtt, mert ha valaki elmulasztja ezt, később akár kártérítés nélkül lefoglalhatják és elárverezhetik frissen szerzett tulajdonát.

A magyarok negyede készítene végrendeletet a járvány miatt

Jog2020.10.29, 06:36

A világjárvány nem növelte jelentősen a végrendelkezési kedvet, a magyarok 9 százaléka készített végintézkedést a pandémia miatt, és 18 százalékuk fontolgatja, hogy készít – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) több mint háromezer választ összesítő online felméréséből.

Házilag gyártott szerződések helyett forduljunk szakemberhez (2. rész)

Jog2020.10.26, 15:52

Házilag gyártott szerződések helyett lehetőleg forduljunk szakemberhez, közjegyzőhöz vagy ügyvédhez, hiszen számos olyan szempontot vethet fel nekünk egy szerződés kapcsán, amelyre mi nem is gondolnánk. A közjegyző által készített szerződés, a közokirat, ráadásul további garanciákat is biztosít mindkét szerződő fél számára. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértői kétrészes írásban adnak hasznos és praktikus tanácsokat az olvasók számára a későbbi kényelmetlenségek elkerülése érdekében. Most a második részt olvashatják, az első itt érhető el.

Rengeteg a jogvita a házilag gyártott szerződések miatt (1. rész)

Jog2020.10.19, 18:45

Tízből nyolc szerződés házilag készül Magyarországon, azaz úgy kötik meg, hogy azt sosem látta szakember. Rengeteg jogvita forrását jelentik az internetről tömegesen letöltött ilyen-olyan standard szerződésminták, amelyek gyakran idejétmúltak és sosem a konkrét jogviszonyhoz igazítva készülnek. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértői kétrészes írásban adnak hasznos és praktikus tanácsokat az olvasók számára a későbbi kényelmetlenségek elkerülése érdekében. Most az első részt olvashatják.

A fizetését is leemelhetik a számlájáról annak, aki nem veszi át a fizetési meghagyást

Jog2020.09.02, 10:20

Több mint félmillió fizetési meghagyásos eljárás indul évente Magyarországon – főként ki nem fizetett rezsiszámlák, parkolási bírságok és banki tartozások miatt –, miközben az adósok kevesebb mint öt százaléka vitatja a követelést és mond ellent. Sokan át sem veszik a fizetési meghagyást, amivel a tévhitekkel ellentétben nem ússzák meg az eljárást, és heteken belül akár végrehajtás is indulhat ellenük. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) azt javasolja, hogy akinek fizetési meghagyást kézbesítenek, mindenképpen reagáljon, ha valaki valóban tartozik, fizesse ki a tartozását, de ha nem tudja, próbáljon egyezkedni hitelezőjével, ...

Lakásbérlet: a kiköltözni nem akaró bérlőtől tartanak legjobban a tulajdonosok

Jog2020.07.21, 11:21

A nemfizetés és a károkozás a leggyakoribb probléma a bérlésnél. Egyre több lakástulajdonos fordul közjegyzőhöz és kér úgynevezett kiürítési nyilatkozatot, amely alapján a szerződésszegő bérlő végrehajtás útján kiköltöztethető az ingatlanból – értesült az Origó a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértőitől.

Csökkentek a közjegyzői okiratok díjai a lakáshiteleknél

Jog2020.07.01, 11:50

Vidéken átlagosan 30-40, Budapesten pedig 5-10 százalékkal csökkentek az államilag támogatott lakáscélú hitelekhez kapcsolódó közjegyzői díjak az egy évvel korábbi állapothoz képest a közjegyzők tapasztalatai szerint. A díjak csökkenésében a közjegyzői díjrendelet kedvező módosítása, valamint az annak nyomán részben átalakuló banki gyakorlat is szerepet játszott. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) szerint sok piaci és támogatott lakáshitel esetében még kedvezőbbek lehetnének a közjegyzői díjak, ha az összes bank rövidebb tervezetet készítene, illetve, ha elfogadnák az ügyfél számára kiadott közokirat elektronikus kiadmányát.

Újra ki lehet tűzni hagyatéki tárgyalást

Jog2020.06.26, 11:52

Visszatértek a megszokott rendbe a közjegyzői eljárások a veszélyhelyzet megszűnésével, újra kitűzhetnek hagyatéki tárgyalásokat a közjegyzők a veszélyhelyzet megszűnése után, így sok ezer olyan eljárás zárulhat le a következő hónapokban, amelyekre a különleges jogrendben nem kerülhetett sor. Az elmúlt időszakban a rendkívüli szabályok alapján több mint tizenegyezer hagyatéki eljárást fejeztek be a közjegyzők, ugyanakkor az ügyek egy jelentős részénél meg kellett várni, hogy ismét lehessen tárgyalást tartani. A veszélyhelyzet megszűnésével emellett újra lehet személyesen ügyet intézni valamennyi közjegyzői eljárásban – értesült az OOrigó ...

Munkavállaló és munkáltató is kezdeményezhet fizetési meghagyásos eljárást

Jog2020.06.17, 08:11

Aki nem kap bért, vagy végkielégítését nem fizeti ki egykori munkaadója a törvényi határidőre, és nem tud megegyezni vele, akkor bármely közjegyzőnél kezdeményezhet fizetési meghagyásos eljárást (FMH). Igaz ez a másik oldalra is, mert kevesen tudják, ám a munkáltatóknak is lehet követelésük alkalmazottjukkal szemben, például károkozás, leltárhiány vagy jogalap nélkül kifizetett munkabér visszatartása miatt. Ilyenkor a munkáltató is kezdeményezhet fizetési meghagyásos eljárást – tudta meg az Origó a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértőitől.

A közjegyzőhöz is lehet fordulni az internetes vásárlások utáni követelésekkel

Gazdaság2020.06.07, 12:33

A fizetési meghagyást kapó kereskedők az esetek nagy százalékában teljesítik a követelést - mondta Parti Tamás, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökhelyettese az M1 aktuális csatornán.

Tárgyalás nélkül is átadhatják a hagyatékot a közjegyzők

Jog2020.05.06, 11:54

Több ezer ügy zárható le személyes találkozás nélkül, mivel tárgyalás nélkül is átadhatják egy elhunyt hagyatékát az örökösöknek a közjegyzők a veszélyhelyzet idején – értesült az Origó a Magyar Országos Közjegyzői Kamarától. Akár a következő hónapok több tízezerre tehető hagyatéki ügyének jelentős része a következő időszakban személyes megjelenés nélkül is lezárható, így az örökösöknek nem kell megvárniuk a járvány elmúltát, hogy hozzájussanak a hagyatékhoz. Akik viszont ragaszkodnak a tárgyaláshoz, azoknak meg kell várniuk a veszélyhelyzet végét.

Az elektronikus ügyintézés került előtérbe számos közjegyzői eljárásnál

Jog2020.04.22, 12:10

A járvány miatt kihirdetett különleges jogrendben is fogadják az ügyfeleket a közjegyzők minden fontos és halaszthatatlan ügyben, de a veszélyhelyzet idejére a kihirdetett jogszabályok alapján új rendet alakítottak ki. Több ügytípusnál az elektronikus ügyintézésre tértek át. Amennyiben mégis személyesen kell felkeresni a közjegyzőt, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) azt tanácsolja, hogy az ügyfelek a torlódás elkerülése érdekében telefonon vagy e-mailben előzetesen egyeztessenek a közjegyzői irodával.

A rendkívüli ítélkezési szünetben is fogadnak ügyfeleket a közjegyzők

Jog2020.03.19, 15:46

Lehet halaszthatatlan banki ügyeket intézni, hagyatéki tárgyalást azonban nem tűznek ki. Megváltozott ügyfélfogadási rendben továbbra is folyamatosan igénybe vehetők a közjegyzői eljárások a mindenkor érvényben lévő jogszabályi és egészségügyi keretek között – erről a Magyar Országos Közjegyzői Kamara és a területi közjegyzői kamarák közösen gondoskodna – értesült az Origó.

MOKK: egyre többen regisztrálják élettársi kapcsolatukat

Jog2020.02.19, 14:05

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által működtetett Élettársi Nyilatkozatok Nyilvántartásába évről évre többen kérik kapcsolatuk rögzítését, évente mintegy 10 százalékos a növekedés. Ugyanígy egyre többen készíttetnek közokiratot élettársi kapcsolatuk fennállásáról – tudta meg az Origó a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértőitől.

Tavaly tíz százalékkal több fizetési meghagyásos eljárás indult

Gazdaság2020.02.11, 12:55

Tíz százalékkal több, összesen 527 ezer fizetési meghagyásos eljárás indult tavaly az egy évvel korábbihoz képest, az adósok 90 százaléka nem vitatta a tartozását – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) statisztikai adataiból. Az eljárások túlnyomó többségét cégek kezdeményezték, magánszemélyek csak elvétve próbálták visszaszerezni követelésüket fizetési meghagyás útján. Még mindig kevesen tudják, hogy a lejárt tartozás vagy károkozás esetén a fizetési meghagyásos eljárás a legegyszerűbb és leggyorsabb módja a pénzkövetelés pereskedés nélküli visszaszerzésének. Tavaly az eljárások mindössze 5,5 százaléka alakult perré,, ...

Félmillió magyar adós 90 százaléka nem vitatta tartozását tavaly

Jog2020.02.11, 11:31

Tíz százalékkal több, összesen 527 ezer fizetési meghagyásos eljárás indult tavaly az egy évvel korábbihoz képest, az adósok 90 százaléka nem vitatta a tartozását – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) statisztikai adataiból. Az eljárások túlnyomó többségét cégek kezdeményezték, magánszemélyek csak elvétve próbálták visszaszerezni követelésüket fizetési meghagyás útján. Még mindig kevesen tudják, hogy a lejárt tartozás vagy károkozás esetén a fizetési meghagyásos eljárás a legegyszerűbb és leggyorsabb módja a pénzkövetelés pereskedés nélküli visszaszerzésének. Tavaly az eljárások mindössze 5,5 százaléka alakult perré,, ...

MOKK: miért kell elmenni a közjegyzőhöz a jelzáloghitel felvétel során? (2. rész)

Jog2020.02.10, 12:01

A közjegyző, mint pártatlan jogszolgáltató fontos szerepet játszik az ügyfelek tájékoztatásában a hitelfelvétel során. Ismerteti a közjegyzői okiratot, tájékoztatja a feleket a jogügylet lényegéről és jogi következményeiről, és sok esetben elmagyarázza az olykor rendkívül bonyolult, banki szakszavakat tartalmazó okirat tartalmát. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértői kétrészes, átfogó írásban segítenek megérteni a jogi környezetet, mert a tapasztalatok szerint sokan nincsenek tisztában egy kölcsönszerződés minden fontos részletével és következményével, és a hitelfelvevők sokszor nem tudják, ki és mire vállal kötelezettséget.. ...

MOKK: körültekintően kell eljárni a hitel felvételénél (1. rész)

Jog2020.02.06, 06:24

Egy jelzálog alapú kölcsönnél komoly gondba kerülhet az, aki nem törleszt rendben, ezért csak akkora törlesztőrészletet szabad vállalnia az adósnak, amit nagy valószínűséggel hónapról hónapra fizetni tud, és fontos tisztában lenni a részletkérdésekkel. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) szakértői kétrészes, átfogó írásban segítenek megérteni a jogi környezetet, mert a tapasztalatok szerint sokan nincsenek tisztában egy kölcsönszerződés minden fontos részletével és következményével, és a hitelfelvevők sokszor nem tudják, ki és mire vállal kötelezettséget. A kétrészes írás első részét olvashatja.

A közjegyzői szerepvállalás a jelzáloghitelezésben értékes biztosítékot jelent

Jog2019.12.17, 09:55

A lakáshitelek költségei között olyannyira nem a közjegyzői díjak a meghatározók, hogy egy hitelfelvételhez kapcsolódó átlagos közjegyzői díj (50-60 ezer forint) kevesebb, mint például egy 10 millió forintos, 10 éves futamidejű lakáshitel egyhavi törlesztőrészlete – tudta meg az Origó a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértőitől.

A jövőben megszűnhetnek a lakáshitelek drága közjegyzői díjai

Gazdaság2019.12.17, 09:36

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség egyaránt úgy gondolja, hogy a lakáshiteleknél különféle jogi és digitális megoldásokkal teljesen kiváltható lehet a tízezrekbe kerülő közjegyzői díj - nyilatkozták a szakma szereplői a Portfólió.hu-nak. Bár erről szóló döntés még nincs, de a két szervezet szándékai illetve állásfoglalása, ebbe az irányba mutatnak. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara viszont másképp látja a helyzetet.

MOKK: így segít a fizetési meghagyás a nem fizető webáruházakkal szemben

Jog2019.11.29, 14:22

A fizetési meghagyási eljárás nem csupán Magyarországon, hanem szinte az egész Európai Unióban használható, ráadásul gyors és hatékony módszer a nem fizető internetes áruházakkal szemben – hívták fel az Origó figyelmét a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértői.

Így lehetne csökkenteni a cégek közötti túl sok tartozást

Gazdaság2019.11.14, 14:48

Hiába javult az elmúlt egy-két évben a vállalkozások fizetési morálja, még mindig komoly probléma a cégek közötti tartozás: a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adatai szerint évente több mint 60 ezer esetben indítanak cégek fizetési meghagyásos eljárást egy másik vállalkozással szemben késedelmes fizetés vagy nemteljesítés miatt. A késedelmes teljesítések jelentős része ugyanakkor megelőzhető lenne, ha a vállalkozások közjegyzői okiratban szerződnének egymással.

MOKK: nőhetne a fizetési hajlandóság, ha többen szerződnének közokiratban

Jog2019.11.13, 15:11

A közjegyzői kamara szerint továbbra is komoly probléma a késedelmes teljesítés vagy nemfizetés. Hiába javult az elmúlt egy-két évben a vállalkozások fizetési morálja, még mindig komoly probléma a cégek közötti tartozás: a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) adatai szerint évente több mint 60 ezer esetben indítanak cégek fizetési meghagyásos eljárást egy másik vállalkozással szemben késedelmes fizetés vagy nemteljesítés miatt. A késedelmes teljesítések jelentős része ugyanakkor megelőzhető lenne, ha a vállalkozások közjegyzői okiratban szerződnének egymás között.

Elbukhatjuk az ingatlanvásárláskor kifizetett foglalót egyetlen hiba miatt

Gazdaság2019.08.08, 11:33

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke az InfoRádióban arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre többen meggondolatlanul vásárolnak ingatlant, vagyis nem ellenőrzik le a tényleges tulajdonost és az ingatlant érintő terheket az ingatlan megszerzése előtt. Ezzel pedig akár el is bukhatják a kifizetett foglalót, és vele az ingatlant.

A tíz legfontosabb tudnivaló lakásbérlőknek és bérbeadóknak

Gazdaság2019.07.25, 15:03

A bérbeadók közül az elmúlt két évben egyre többen fordultak közjegyzőhöz, hogy előttük kössék meg a lakásbérleti szerződést a bérlőkkel. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) egy közleményt adott ki arról, hogy milyen tudnivalókat tart a legfontosabbnak a lakásbérlők számára a szerződések megkötése során.

MOKK: a lakásbérleti szerződések tíz legfontosabb tudnivalója

Jog2019.07.25, 18:42

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértői szerint a lakásbérleti szerződések tíz legfontosabb tudnivalója közé tartozik többek közt, hogy csak írásban szerződjünk, készítsünk kiköltözési nyilatkozatot, ne tévesszük el a felmondási határidőket, és a szerződés megkötését mindenképp bízzuk szakemberre. .

MOKK: egyre tudatosabban kötnek bérleti szerződést a magyarok

Jog2019.07.25, 17:41

Egyre tudatosabbak a magyarok a lakásbérleti szerződések megkötésénél, azonban továbbra is sok tévhit él a fejekben – derült ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara online felméréséből. A válaszadók kétharmada tisztában van azzal, hogy lakásbérleti szerződést érvényesen csak írásban lehet kötni, a problémás – nem fizető vagy kiköltözni nem akaró – bérlővel szemben pedig a legbiztosabb jogi megoldást a közjegyzői közreműködés jelenti.

MOKK: egyre többen kötnek házassági vagyonjogi szerződést

Jog2019.06.26, 15:03

Tavaly 8 százalékkal több házassági és élettársi vagyonjogi szerződést jegyeztek be a nyilvántartásba az egy évvel korábbihoz képest. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által működtetett Házassági és Élettársi Vagyonjogi Szerződések Országos Nyilvántartásába évről-évre több szerződés kerül be – értesült az Origó.

A lakásvásárlókat és a nagycsaládosokat is kedvezően érinti az új közjegyzői díjszabás

Jog2019.06.12, 18:37

A lakásvásárlókat, a nagycsaládosokat, a fiatalokat és az időseket is kedvezően érinti a közjegyzői díjrendelet május végi módosítása. Nekik júliustól egyes eljárásokért a korábbinál kevesebbet, például a szokásos közjegyzői munkadíj felét vagy csupán a 30 százalékát kell megfizetniük. A módosítás alapján lényegesen kedvezőbb lesz a lakáscélú hitelekhez kapcsolódó közjegyzői okirat díja abban az esetben, ha a hitelintézet az okiratot elektronikus formában is elfogadja. A rendelet szintén kedvezőbb díjat biztosít a hitelfelvevőknek, ha az okirat aláírására a közjegyző irodájában és nem azon kívüli helyszínen kerül sor.

Egyszerűbbé válhat a hivatalos iratok elfogadása az uniós tagországokban

Jog2019.04.04, 16:02

Egyszerűbbé válhat az Európai Unióban a hivatalos ügyek intézése azzal, hogy egy uniós rendelet szerint számos, bármely tagállamban kibocsátott közokiratot, például apai elismerő nyilatkozatot vagy anyakönyvi kivonatot, egy másik tagállamban el kell fogadni a hitelesítő pecsét (apostille tanúsítvány) nélkül mondták el az Origónak a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértői. Más országokba szánt dokumentumoknál azonban továbbra is szükséges a felülhitelesítés, illetve még az uniós országok esetén is érdemes előzetesen tájékozódni, milyen iratokat vár el az adott hivatal – hívja fel a figyelmet a rendelet kapcsán a Magyar Országos KKözjegyzői ...

Egyszerűbb lesz a közokiratok elfogadása az uniós országokban

Gazdaság2019.04.04, 15:38

Egyszerűbbé válhat az Európai Unióban a hivatalos ügyek intézése azzal, hogy egy uniós rendelet szerint számos, bármely tagállamban kibocsátott közokiratot, például az apai elismerő nyilatkozatot vagy az anyakönyvi kivonatot, egy másik tagállamban el kell fogadni felülhitelesítés nélkül is – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara csütörtökön.

MOKK: az autót terhelő jogoknak is utána kell nézni a használtautó-vásárlásnál

Jog2019.03.21, 18:54

Tavaly 103 ezer ingóságot rögzítettek a hitelbiztosítéki nyilvántartásban, amelyből kiderül, terhel-e egy vagyontárgyat zálogjog, lízing vagy más, biztosítéki célú jog. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara által vezetett nyilvántartásban így már majdnem félmillió, többségében gépjárművekhez köthető bejegyzés szerepel. Mindenképp érdemes megnézni az adatbázist használt autó vagy más értékes gép, eszköz megvétele előtt, mert ha elmulasztjuk ezt, később akár lefoglalhatják és elárverezhetik frissen szerzett tulajdonunkat.

Kutatás: tévhitek miatt húzódik el sok hagyatéki ügy

Jog2019.02.16, 07:20

Évente félmillió embert érint, de nem tudjuk, mit kell tenni a hagyatéki eljárásban. Az emberek alig negyede tudja, hogy a hagyatéki eljárás során a vagyonelemek és az örököstársak felkutatása nem a hatóságok, hanem az örökösök feladata – derült ki Magyar Országos Közjegyzői Kamara online felméréséből.

A tévhitek miatt húzódik el sok hagyatéki ügy

Gazdaság2019.02.15, 14:25

Az emberek alig negyede tudja, hogy a hagyatéki eljárás során a vagyonelemek és az örököstársak felkutatása nem a hatóságok, hanem az örökösök feladata – derült ki Magyar Országos Közjegyzői Kamara online felméréséből. Az 500 ember részvételével készített kutatás szerint sok a tévhit és a félreértés a hagyatéki eljárás körül, holott tudatosabb hozzáállással az ügyek jelentős része lerövidíthető, sok hagyatéki per pedig elkerülhető lenne. Mindössze a válaszadók harmada tudta, hogy az örökösök egymással és a hitelezőkkel is megegyezhetnek a hagyatéki tárgyaláson, és azzal is kevesen vannak tisztában, mit tehetnek és mit nem az eljáráss ...

MOKK: csökkent a fizetési meghagyásos eljárások száma az elmúlt évben

Jog2019.01.30, 20:41

Tizenöt százalékkal csökkent 2018-ban a fizetési meghagyásos eljárások száma – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) nyilvántartásából. A kevesebb eljárás arra utal, hogy javult a lakosság jövedelmi helyzete, kevesebben tartoztak tavaly, mint egy évvel korábban – tudta meg az Origó.

MOKK: közjegyzők nevével és adataival élnek vissza ingatlanos csalók

Jog2019.01.22, 15:35

Közjegyzők nyilvánosan elérhető adataival visszaélve közjegyzőnek adják ki magukat, és csalnak ki jóhiszemű lakásvásárlóktól pénzt egy bűnöző csoport tagjai. A sajtóban is megjelent ügyek kapcsán a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) azokra a legfontosabb tudnivalókra hívja fel a figyelmet, melyek segítségével az ingatlanvásárlók könnyebben felismerhetik, hogy valódi közjegyzővel van-e dolguk.

MOKK: egyre tudatosabban ajándékoznak a magyarok

Jog2018.12.22, 07:43

Egyes közjegyzők tapasztalatai szerint karácsonykor az ajándékozási szerződések száma akár háromszorosára is emelkedhet – értesült az Origó a Magyar Országos Közjegyzői Kamara szakértőitől. Egyre tudatosabban ajándékoznak a magyarok, azonban továbbra is kevesen vannak tisztában azzal, kinek, mikor és mekkora illetéket kell fizetni az ajándékozás után, illetve hogy ajándéknak minősül és illetékköteles lehet az is, ha valaki elengedi az adósságunkat.

Közjegyzői kollokvium: gyökeresen átalakíthatja a jogot a technológia

Jog2018.11.16, 17:04

Robotközjegyzőkkel és virtuális ügyvédekkel azonban egyelőre nem fogunk találkozni, ám a következő évtizedekben gyökeresen átalakíthatja a jog minden területét a technológia. Ugyanakkor a mesterséges intelligencia széles körű alkalmazása és a blokklánc-rendszerek terjedése ellenére a humán tényező továbbra is nélkülözhetetlen eleme marad a jogalkotásnak és a jogalkalmazásnak egyaránt – hangzott el a Jog jövője címmel megrendezett 30. Közép-európai Közjegyzői Kollokviumon, Szegeden.

Előző
Következő