Magyar Olimpiai Bizottság

címke rss

Schmitt tiszta vizet öntene a pohárba

Archívum2006.08.22, 15:22

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a MOB tagjaihoz fordult levélben, amelyben október 14-re soron kívüli közgyűlés összehívását kéri. A MOB honlapján olvasható felhívásban Schmitt így fogalmaz: Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Tizenkét úszó Schmitt Pál mellett

Archívum2006.08.21, 18:16

Tizenkét egykori és jelenlegi kiváló úszó juttatta el közleményét az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnökségéhez, melyben  kiállnak Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke mellett - olvasható a MOB hivatalos honlapján.

MOB-ülés: Vass Károly nem akar hazudozni

Archívum2006.08.08, 21:00

Vass Károly, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének tagja kedden részleteket ismertetett a MOB hétfői, zárt ajtók mögött tartott rendkívüli elnökségi üléséről.

Több mint 200 sportolóval számol Pekingre a MOB

Archívum2006.08.04, 12:48

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 20-22 sportágban 200-220 versenyző részvételével számol a két év múlva kezdődő pekingi ötkarikás játékokon.

Rendkívüli elnökségi ülés előtt a MOB

Archívum2006.07.20, 16:00

Augusztus 7-én 10 órakor kerül sor a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) rendkívüli elnökségi ülésére. A MOB 18 fős vezetéséből tíz tag - köztük három alelnök - távolmaradt a múlt pénteki üléstől, egyúttal pedig jelezte, hogy Schmitt Pál elnöktől az ok és a cél megjelölésével rendkívüli tanácskozás összehívását kéri.

Rendkívüli elnökségi ülés összehívását kéri 10 MOB-tag

Archívum2006.07.13, 16:58

Rendkívüli elnökségi ülés összehívását kéri Schmitt Pál elnöktől a Magyar Olimpiai Bizottság vezetésének 10 tagja - köztük három alelnök -, akik nem vesznek részt a pénteki elnökségi ülésen.

A MOB tagjai leváltanák Schmitt Pált

Archívum2006.07.12, 21:47

A tagság és az elnökségi tagok csaknem kétharmada támogatja a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének, Schmitt Pálnak a leváltására indított kezdeményezést.

Meghalt Sárosi Imre

Archívum2006.06.21, 13:05

Meghalt Sárosi Imre. A tanítványaival világra szóló eredményeket elért úszóedző 98 éves korában, kedden hunyt el Budapesten.  A széles körben Mestiként ismert és tisztelt szakembert a Magyar Úszó Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek.

Pekingben a lét a tét a súlyemelőknek

Archívum2006.06.06, 16:11

Az athéni megrázkódatást követően lassan magához tér a honi súlyemelősport, igaz, az olimpiai incidenseket még mindig nyögi a sportág - derült ki a Magyar Olimpiai Bizottság sportági konzultációján.

Elitklub tizenhárom pekingi éremesélyesnek

Archívum2006.05.30, 15:32

Az öttusázó Balogh Gábor, a kézilabdázó Görbicz Anita, a kajakozó Kovács Katalin és Vereckei Ákos, a vízilabdázó Szécsi Zoltán, valamint az atléta Zsivoczky Attila lett a Magyar Olimpiai Bizottság gyémánt fokozatú támogatójának számító E.ON Hungária Zrt. reklámarca. Az energiaszolgáltató cég további hét sportoló felkészülését segíti a 2008-as pekingi ötkarikás játékokra.

Igaly csak saját pénzből szerezhet olimpiai kvótát

Archívum2006.05.09, 20:32

A sportlövők és a labdarúgók képviselőinek beszámolóival, pekingi terveinek ismertetésével folytatódott a sportági konzultációk sorozata a Magyar Olimpiai Bizottságnál. Elhangzott, hogy az Athénben aranyérmes Igaly Diána csak akkor tud elindulni Kairóban, a 2008-as pekingi játékokra kvótaszerzést kínáló Világkupa-viadalon, ha saját pénzéből megvásárolja a repülőjegyét és átutalja a szállásköltséget. Pongrátzné Vasvári Erzsébetnek, a koronglövő számok szövetségi kapitányának erre vonatkozó bejelentését megdöbbenés fogadta.

Nem szabad kiégetni úszóklasszisainkat

Archívum2006.04.18, 17:57

Az úszók és a szinkronúszók jövőbeni feladatairól esett szó a Magyar Olimpiai Bizottságnál tett keddi, sportvezetői látogatás alkalmával. A két és fél órás konzultáción elhangzott, hogy az úszókat nem nyomasztja túl sok gond: a budapesti Európa-bajnokság kapcsán stabil az anyagi háttér, igaz, a különféle állami csatornákon áramló pénzekből még nem lehetne a sportolók minőségi felkészülését és az Eb előzetes szervezési költségeit finanszírozni, ám a szövetség támogatói csapatának hála nincsenek financiális problémák.

A tekvondósokkal is egyeztetett a MOB

Archívum2006.04.12, 16:50

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) folytatta a pekingi olimpiai felkészüléssel kapcsolatban március 22-én elkezdett egyeztetéseket a sportági vezetőkkel: ezúttal a vízilabdázók és a tekvondósok elöljáróit fogadták a MOB-ban.

Komoly problémákkal küzd a magyar atlétika

Archívum2006.03.22, 12:03

A Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzeti Sporthivatal (NSH) megkezdte a pekingi olimpiai felkészüléssel kapcsolatos egyeztetéseket a sportági vezetőkkel: elsőként az atlétikai szövetség (MASZ) elöljáróit fogadták a MOB-ban. A megbeszélés során a felek egyetértettek abban, hogy a sportág jelenlegi helyzete kétarcú, hiszen az utánpótlás tavalyi eredményei bizakodásra adnak okot, ugyanakkor a felnőtteknél komoly problémákat lehet tapasztalni.

13 magyar doppingellenőrzés történt Torinóban

Archívum2006.03.15, 18:57

Amíg négy éve Salt Lake Cityben a magyarokat 34 alkalommal rendelték doppingvizsgálatra, addig Torinóban csak tizenhárom ellenőrzés történt és mind negatív eredménnyel végződött - többek között ez hangzott el a Magyar Olimpiai Bizottság orvosi bizottságának legutóbbi ülésén.

MOB: plusz 75 millió az eredményes sportágaknak

Archívum2006.03.03, 16:50

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) saját szponzori bevételeiből 150 millió forint plusztámogatást nyújt az olimpiai felkészülésre. Erről pénteki ülésén döntött a MOB elnöksége, megszavazva Schmitt Pál elnök előterjesztését. A 150-ből 75 milliót a 15 legeredményesebb sportág között osztanak szét, míg a további összegek az olimpikonok és edzők továbbképzésére, (nyelv)tanulására, külföldi edzőtáborokra, konferenciák szervezésére, illetve sportdiplomáciai tevékenységre fordíthatók. A pénzekre bármelyik sportszervezet, klub, sportoló pályázhat.

A MOB is köszöntötte a 80 éves Grosics Gyulát

Archívum2006.02.04, 19:16

Grosics Gyulát, az Aranycsapat kiváló kapusát 80. születésnapja alkalmából Schmitt Pál és Kamuti Jenő, Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és főtitkára köszöntötte a MOB-irodában.

Gottschall Zsófia is indulhat az olimpián

Archívum2006.01.31, 13:48

A Magyar Olimpiai Bizottság irodájába kedden reggel érkezett a hivatalos értesítés a Nemzetközi Biatlon Szövetségtől, miszerint Gottschall Zsófia is indulhat a torinói téli olimpián.

Huszonegy magyar versenyző a téli olimpián

Archívum2006.01.30, 11:44

Huszonegy versenyzőt nevezett a Magyar Olimpiai Bizottság a február 10-én kezdődő torinói téli olimpiára. A csapatnévsort szombati közgyűlésén hagyta jóvá a MOB.

MOB: 160 millió plusz saját forrásból

Archívum2006.01.20, 16:53

Noha az athéni doppingesetek nyomán felmerült, hogy a támogatók esetleg elfordulnak a Magyar Olimpiai Bizottságtól (MOB), Molnár Zoltán ügyvezető igazgató a testület elnökségének pénteki ülésén jelezte: a szponzori bevételeket illetően jócskán túlteljesítették a várakozásokat, így idén a MOB különböző formában 160 millió forinttal tudja támogatni a magyar sportot a saját forrásaiból.

Egerszegi átvette a NOB-elnöki különdíjat

Archívum2006.01.17, 16:33

Egerszegi Krisztina kedden átvette Jacques Rogge-tól, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökétől az elnöki különdíjat (President's Trophy).  A lausanne-i NOB-székházban tartott ünnepségen az egykori klasszis, ötszörös olimpiai bajnok úszó mellett férje, Vigassy Ádám, valamint Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára - aki ebben a minőségében először járt a NOB elnökénél - és Kiss László, Egerszegi mestere vett részt.

Csák Ibolya 91 éves

Archívum2006.01.05, 15:50

Csák Ibolyát, az 1936-os berlini olimpia magasugró bajnoknőjét 91. születésnapjának előestéjén Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára és Dömötör Zoltán, az Olimpiai Bajnokok Klubjának elnöke köszöntötte Böszörményi úti otthonában. Kamuti Jenő ez alkalommal nyújtotta át a bajnoknőnek a Nemzetközi Fair Play-díjat életútja elismeréseként.

Gyárfás Tamás segíti a foci-Eb-pályázatot

Archívum2006.01.03, 15:39

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége Gyárfás Tamást, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökét, a Magyar Úszó Szövetség elnökét kérte fel a 2012-es, magyar-horvát rendezésben tervezett futball-Európa-bajnokság pályázati szervezőbizottsága honi elnökének. Gyárfás elvállalta a felkérést.

Eddig tíz magyar kvóta biztos a téli olimpiára

Archívum2006.01.30, 12:04

Eddig tíz magyar versenyző szerzett kvótát a február 10. és 26. közötti torinói téli olimpiára, optimális esetben a létszám elérheti a huszonhármat - hangzott el a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) pénteki budapesti csapatgyűlésén.

Kamuti Jenő az új MOB-főtitkár

Archívum2005.12.18, 18:48

A Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésén Kamuti Jenőt, kétszeres olimpiai ezüstérmes tőrözőt választotta meg főtitkárnak a lemondott Aján Tamás helyére. Kamuti a szavazás második körében 61-55-re győzött Sinka Lászlóval szemben.

A MOB egyeztetett a lovasokkal

Archívum2005.12.16, 15:24

Folytatódott a sportági konzultációk sorozata a Magyar Olimpiai Bizottságban, ezúttal a torna és a lovassport képviselői számoltak be az aktuális helyzetről, illetve a pekingi tervekről.

Négyen versengenek a MOB-főtitkárságért

Archívum2005.11.28, 14:09

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségének pénteki állásfoglalása után Császári Attila, Kamuti Jenő, Sinka László és Szabó Bence révén négyen maradtak versenyben a megüresedett főtitkári posztért. A vezető testület legutóbbi tanácskozásán arról döntött, hogy az új MOB-főtitkár társadalmi munkában végezze feladatát, amellett más hazai sportági szakszövetségben elnöki vagy főtitkári feladatot nem láthat el.

Társadalmi munkában dolgozna a MOB-főtitkár

Archívum2005.11.26, 12:32

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökségének az az álláspontja, hogy a megválasztásra kerülő MOB-főtitkár társadalmi munkában végezze feladatát, amellett más hazai sportági szakszövetségben elnöki vagy főtitkári feladatot nem láthat el.

Sinka László is MOB-főtitkár lenne

Archívum2005.11.21, 19:00

Sinka László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) főtitkára hétfőn benyújtotta pályázatát a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkári posztjára.

Még ezer nap a pekingi olimpiáig

Archívum2005.11.13, 00:39

Ezer nappal a pekingi olimpia előtt mintegy ezerfős magyar versenyzői keret készül a XXIX. nyári ötkarikás játékokra, s a Magyar Olimpiai Bizottság reményei szerint 200-250-en át is hámozzák magunkat a kvalifikációs versenyeken.

Faragó Judit MOB-főtitkár lenne

Archívum2005.11.08, 09:14

Faragó Judit, a Magyar Asztalitenisz Szövetség főtitkára vállalja a megmérettetést a MOB főtitkári posztjáért. A sportvezető, aki egyben a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének is tagja, úgy véli, továbbra is főállásban kell ellátni ezt a feladatot.

Aján lemondott a MOB főtitkári posztjáról

Archívum2005.11.04, 16:06

Lemondott a Magyar Olimpiai Bizottságban betöltött főtitkári tisztéről Aján Tamás, akitől az elnökség október 21-én megvonta a bizalmat. A bejelentésre a MOB vezető testületének pénteki ülésén került sor.

MOB-támogatással a súlyemelő-vb-re

Archívum2005.11.03, 17:47

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke vállalta, hogy a MOB négymillió forintot bocsát a súlyemelő szövetség rendelkezésére, lehetővé téve ezzel, hogy a magyar versenyzők részt vehessenek a jövő héten kezdődő világbajnokságon. A MOB ezzel megelőlegezi az állami támogatást. A dohai vb-n így hét súlyemelő képviseli majd a magyar színeket.

A szörfösekkel is egyeztet a MOB

Archívum2005.11.03, 19:29

Folytatódott a sportági konzultációk sorozata a Magyar Olimpiai Bizottságban, csütörtökön a tenisz és a szörf képviselői számoltak be az aktuális helyzetről, illetve a pekingi tervekről, ez utóbbiak esetükben elsősorban a részvétel kiharcolására összpontosulnak.

Aján úgy érzi, politikai kampány áldozata lett

Archívum2005.10.27, 19:54

Aján Tamás MOB-főtitkár megítélése szerint egy májusban indult politikai kampány szerves részét képezte a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének az ő elmozdítását célzó határozata. Ezt az a sajtóközlemény rögzíti, amelyet Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke, a NOB-tagja adott ki csütörtökön.

Kamuti MOB-főtitkár lenne

Archívum2005.10.24, 17:00

Kamuti Jenő újra versenybe szállna a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkári posztjáért, amennyiben a szervezet közgyűlése az elnökség határozatát követve megvonná a bizalmat Aján Tamástól és új választást írna ki.

Ajántól megvonták a bizalmat, új főtitkára lesz a MOB-nak

Archívum2005.10.21, 17:43

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöksége egyhangúlag, 15-0 arányban megvonta a bizalmat Aján Tamás főtitkártól, akit pénteken az athéni olimpián történt, magyar súlyemelőket érintő doppingesetek kapcsán hallgattak meg.

Egerszeginek későn szóltak, hogy kitüntetik

Archívum2005.10.05, 18:30

Egerszegi Krisztina egy nappal az ünnepség után kapta csak kézhez azt az írásos értesítést, amelyben a Magyar Olimpiai Bizottság irodája ismertette vele a NOB elnöki díj adományozásának idejét és helyét.

Rogge: látványos és nézőcsalogató sportágak kellenek

Archívum2005.10.03, 07:36

Jacques Rogge a hétvégén minden bizonnyal világcsúcsot döntött helyszínváltoztatásban. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, aki a Magyar Olimpiai Bizottság 110 éves évfordulója alkalmából érkezett Budapestre, sajtótájékoztatóról sajtótájékoztatóra rohant, de a zsúfolt programja ellenére sem hagyta ki a délutáni mérkőzéseket a birkózó-világbajnokságon a Papp Laszló Arénában. Sőt, a 66 kilogrammos súlycsoport győztesének, a bolgár Nyikolaj Gregovnak abban a megtiszteltetésben volt része, hogy a NOB első emberétől vehette át az aranyat.

Hámori Jenő életben van

Archívum2005.09.05, 21:12

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint Hámori Jenő, a New Orleansban élő olimpiai bajnok kardvívó több nap után életjelet adott magáról.

Műkorcsolyázóink nyugodtan készülhetnek

Archívum2006.01.30, 13:34

A Magyar Olimpiai Bizottságnál (MOB) elkezdődtek a sportági konzultációk, először a jövő évi torinói téli olimpiára készülő szakágak képviselői tartottak beszámolót.

Három év múlva kezdődik a pekingi olimpia

Archívum2005.08.08, 14:50

Napra pontosan három év múlva, 2008. augusztus 8-án kezdődnek a pekingi nyári ötkarikás játékok, s a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Schmitt Pál ebből az alkalomból levélben köszöntötte azt a közel ezer sportolót, aki bekerült az eseményre készülő keretbe.

Magyar Örökség-díjat kapott a MOB

Archívum2005.06.25, 16:02

A Magyar Olimpiai Bizottság szombaton az Olimpia Napja alkalmából rendezett hagyományos koszorúzást, majd a Magyar Tudományos Akadémián Magyar Örökség-díj elismerésben részesült.

Kilenc aranyat remél Pekingben a MOB

Archívum2005.06.10, 18:46

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a sportági szövetségek kiegészítéseit követően véglegesítette május hetedikén nyilvánosságra hozott irányelveit és programját a 2008-as olimpiával kapcsolatban, s e szerint a magyar sportvezetők kilenc bajnoki cím s összesen 30-34 érem megszerzését tartják elképzelhetőnek Pekingben.

Álláskeresés visszavonult olimpikonoknak

Archívum2005.06.10, 07:54

Az olimpiai bajnok vízilabdázó Kósz Zoltán, valamint az Athénban ezüstérmet szerzett kardvívó Nemcsik Zsolt próbálhatja ki először, mennyire hatékony a Magyar Olimpiai Bizottság és az Adecco közös, sportolók álláskeresését segítő programja.

Novák Ilonka 80 éves

Archívum2005.05.16, 19:35

Hétfőn ünnepli 80. születésnapját Novák Ilonka olimpiai bajnok úszónő, akit a jeles nap alkalmából dísztáviratban köszöntött Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Schmitt Pál marad a MOB elnöke

Archívum2005.05.07, 14:48

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése szombaton újabb négy évre Schmitt Pált választotta elnökké. A testületet 1989 óta irányító sportdiplomata egyedüli jelölt volt a posztra, a tagság 99:39-es aránnyal szavazott neki bizalmat.

Átadták az idei Fair Play-díjakat

Archívum2005.05.06, 17:50

Sebestyén Júlia műkorcsolyázó, Szalai Gergő triatlonista, valamint Pákai Norbert és Jancsó Miklós teniszezők vehették át a Magyar Olimpiai Bizottságtól az idei "Fair Play Cselekedet" díjakat. Az FTC labdarúgó-szakosztálya különdíjat kapott a rasszizmus- és erőszakellenes kampányáért.

Schmitt Pál az egyetlen MOB-elnökjelölt

Archívum2005.04.29, 19:00

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) péntek délutáni elnökségi ülésén ismertté vált a testület különböző tisztségeire pályázók névsora, eszerint az elnöki posztra Schmitt Pál az egyetlen jelölt.

Schmitt Pál javaslatai az EP doppingvitájában

Archívum2005.04.14, 17:35

Schmitt Pál (Fidesz - MPSZ), a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke csütörtökön az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén azt javasolta: az Európai Unió emberi jogi biztosa teremtse meg a lehetőségét, hogy az európai polgárok bejelentést tehessenek, amennyiben tudomásukra jut doppingszerek gyártása, forgalmazása vagy fogyasztása.

Tisztújító közgyűlés előtt áll a MOB

Archívum2005.04.08, 11:33

A Magyar Olimpiai Bizottság május 7-én, szombaton a Hélia Szállóban tartja tisztújító közgyűlését. A március 19-én jóváhagyott alapszabály értelmében a testület létszáma a jelenlegi 152-ről 165 főre emelkedik.

Gyárfás Tamás MOB-alelnök lenne

Archívum2005.04.06, 15:33

A Magyar Úszó Szövetség (MUSZ) elnöksége elfogadta a sportágra ezentúl érvényes, megújított doppingszabályzatot, egyszersmind a testület szerdai ülésén egyhangúlag támogatta, hogy Gyárfás Tamás MUSZ-elnök megpályázza a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) alelnöki tisztségét.

Baráth Etele lemondott MOB-tagságáról

Archívum2005.03.19, 15:19

Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke lemondott MOB-tagságáról Schmitt Pál MOB-elnöknek a Fidesz alelnökeként elmondott március 15-ei beszéde miatt. Az európai uniós ügyekért felelős tárca nélküli miniszter mindezt szombaton, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének napján hozta nyilvánosságra.

Drasztikus áremelés az olimpiai sportközpontokban

Archívum2005.03.08, 18:42

A Magyar Olimpiai Bizottság meglepetéssel értesült arról, hogy az olimpiai sportközpontokban az edzőtábori napok térítési díja a szövetségek részére az elmúlt évhez képest 35-38 százalékkal emelkedett.

Folytatódik az Annus-Fazekas-ügy

Archívum2005.02.08, 19:01

Kedden kerül sor Lausanne-ban a nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) az olimpiai aranyérmétől doppingvétség miatt megfosztott kalapácsvető, Annus Adrián meghallgatására, csütörtökön pedig az athéni játékokról szintén kizárt diszkoszvető, Fazekas Róbert következik. Annus tárgyalásán tanúként jelen lesz Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Molnár Zoltán MOB-igazgató.

Csak fél pénzt kap a magyar versenysport

Archívum2005.01.12, 20:01

"A versenysport 2005-ben ötven százalékkal kevesebb állami támogatásban részesül, mint 2001-ben, ugyancsak egy évvel a nyári olimpia után. Ezt hivatalosan is ki kellene jelenteni, s ennek megfelelően az eredményességi elvárást is redukálni kell, hiszen ilyen támogatással egyszerűen nem tudunk lépést tartani a világgal" - jelentette ki Kovács Tamás, a vívószövetség technikai igazgatója azon a rendkívüli értekezleten, amelyen a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzeti Sportszövetség az idei, állami támogatások elosztására készített javaslatokat ismertette. A MOB 762, az NSSZ 380 millió elosztásáról döntött.

90 éves magasugró olimpiai bajnokunk

Archívum2005.01.07, 14:34

Szerdán a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Atlétikai Szövetség, az Olimpiai Bajnokok Klubja és a Mező Ferenc Közalapítvány képviselői közösen köszöntötték a 90. születésnapját csütörtökön ünneplő Csák Ibolyát, az 1936-os berlini olimpia magasugróbajnokát.

Schmitt újra jelölteti magát MOB-elnöknek

Archívum2005.01.01, 22:28

Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke folytatni szeretné munkáját, és bízik abban, hogy eddigi tevékenysége, tapasztalatai és elhivatottsága alapján az ötödik ciklusra is bizalmat kap a szervezet várhatóan júniusban tartandó tisztújító közgyűlésén.

Bírálja a MOB az atlétikai és a súlyemelő-szövetséget

Archívum2004.12.03, 20:34

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége pénteken délután a Hélia Szállóban ülésezett, melynek napirendi pontjai között az athéni ötkarikás játékok értékelése, a doppingellenes stratégia, a szervezet pénzügyi helyzete és a következő olimpiai ciklusra érvényes alapszabály módosításának ütemterve szerepelt.

Annus odaadta aranyérmét Schmittnek

Archívum2004.10.24, 19:42

Annus Adrián, az athéni győzelmétől a doppingszabályzat megsértése miatt megfosztott kalapácsvető - hosszas huzavona után - vasárnap egy budapesti szállodában átadta aranyérmét Schmitt Pálnak, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének.

Schmitt vasárnap találkozik Annussal

Archívum2004.10.22, 18:01

Sajtóinformációk szerint Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke vasárnap találkozik Annus Adriánnal, aki csütörtökön jelezte, neki hajlandó visszaadni athéni aranyérmét. Az értesülést a MOB nem erősítette meg. Pál T. Gábor, a versenyző sajtótitkára a távirati irodának azt mondta, vasárnap Budapestre utaznak, hogy Annus visszaadja a medált.

A NOB türelmetlenül várja Annus aranyát

Archívum2004.10.21, 12:18

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága Annus Adrián doppingvétségével kapcsolatban augusztus 29-én hozott fegyelmi határozatára emlékezteti újabb levelében a Magyar Olimpiai Bizottságot. A határozat utasította a MOB-ot, hogy a vétséget elkövető kalapácsvető aranyérmét mielőbb juttassa vissza Lausanne-ba. A medál - amint ezt Urs Lacotte, a NOB vezérigazgatója a MOB-nak írt, október 19-én kelt levelében megállapítja - a mai napig nem érkezett vissza Lausanne-ba.

Schmitt Pált vádolja Annusék ügyvéde

Archívum2004.10.18, 18:10

Eva Maria Barki, Annus Adrián és Fazekas Róbert ügyvédje szerint "megdöbbentő és felháborító, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság ismét beleavatkozik függőben lévő eljárásokba és befolyásolni akarja a független grémiumok döntéseit" a két, doppingbotrányba keveredett atléta ügyében. Az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában az ügyvédnő megkérdőjelezi, hogy Schmitt Pál MOB-elnök "alkalmas-e a magyar nép képviseletére az Európai Parlamentben".

Schmitt bocsánatot kért a doppingügyekért

Archívum2004.10.15, 17:44

Schmitt Pál a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként bocsánatot kért Európa sportminisztereinek budapesti konferenciáján, amiért a magyar sport doppingeseteivel beárnyékolta az athéni olimpiai játékokat.

Annusék ügyvédje szerint provokáció történt

Archívum2004.09.28, 17:24

Eva Maria Barki a magyar sportolók elleni provokációnak tartja, hogy a diszkoszvető Fazekas Róbertet és a kalapácsvető Annus Adriánt doppingvétség miatt megfosztották athéni olimpiai aranyérmétől. A két atléta ügyvédje a Magyar Olimpiai Bizottság vezetőinek felelősségét is felvetette, szerinte Schmitt Pál MOB-elnöknek nem volt felhatalmazása, hogy Annust képviselje az athéni fegyelmi tárgyaláson.

Október 1-jén temetik Széchy Tamást

Archívum2004.09.14, 12:46

Október elsején, pénteken vesznek végső búcsút Széchy Tamástól. Minden idők legeredményesebb magyar úszóedzőjét a Farkasréti temető halottasházától 14.15-kor kísérik utolsó útjára. Széchy Tamás 73 éves korában, hétfő hajnalban hunyt el budapesti lakásán. A Magyar Úszó Szövetség mellett saját halottjának tekinti a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium és a Magyar Olimpiai Bizottság is.

Elégedetlen a MOB a szövetségek jelentésével

Archívum2004.09.03, 18:10

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége pénteki rendkívüli ülésén megállapította, hogy az atlétikai és a súlyemelő szövetségtől az athéni játékok doppingeseteinek tisztázására kért tényfeltáró jelentések a felelősséget elhárítják, a történtek tisztázását nem segítik elő.

Nem mond le a súlyemelők elnöke

Archívum2004.09.01, 16:39

Addig, amíg az olimpián doppingvétségen ért három magyar versenyző meglehetősen sok kérdőjelet felvető ügye nem tisztázódik, Dolovai Tamás, a Magyar Súlyemelő Szövetség elnöke semmiképpen sem kíván lemondani posztjáról. Bejelentette viszont lemondását a sportéletben betöltött valamennyi tisztéről László Imre alelnök, akí egyben az Európai Súlyemelő Szövetség alelnöki, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség orvosi bizottsági és a Magyar Olimpiai Bizottság orvosi bizottsági tagsági posztjáról is leköszön.

Kovács Zoltán is Fazekas sorsára jutott

Archívum2004.08.26, 11:56

A súlyemelő Kovács Zoltán a diszkoszvető Fazekas Róbert sorsára jutott: a távirati iroda Magyar Olimpiai Bizottságtól származó csütörtök délelőtti értesülése szerint őt is kizárták az athéni olimpiáról doppingvétség miatt.

Annustól elvehetik az aranyérmét

Archívum2004.08.26, 18:37

Nem nyugszik a nemzetközi sportvilág, szerdán ugyanis a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) felszólította a magyar csapat vezetését, adja meg Annus Adrián kalapácsvető olimpiai bajnokunk elérhetőségét, ugyanis újból szeretnék ellenőrizni. Információink szerint a délben lejáró határidőt követően a Magyar Olimpiai Bizottság délután négyig kért haladékot. Ha Annus nem kerül elő addig, elvehetik az aranyát. Egyelőre még nem is került, s még nincs is információ arról, hogy mi lesz Annus és aranyérmének a sorsa.

Schmitt elégedett az eddig teljesítménnyel

Archívum2004.08.21, 16:19

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke elégedetten nyilatkozott a küldöttség "félidei" teljesítményéről a nyári ötkarikás játékokon, Athénban.

Ismét vagyonos ember lett a sportminiszter

Archívum2004.08.18, 16:55

Baráth Etele új sportminiszter nem olyan gazdag ugyan, mint elődje, Gyurcsány Ferenc, de azért ő is a legvagyonosabb politikusok közé tartozik. Baráth a rendkívül sikeres kajak-kenu szövetség elnöke és a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, így a sportügyek nem állnak távol tőle. Mostanáig Gyurcsány Ferenc eddigi sportminiszter feleségének a főnöke volt a Miniszterelnöki Hivatalban.

Nemcsik tovább írta a magyar kardlegendát

Archívum2004.08.15, 09:55

Ha valaki azt hinné, Nemcsik Zsolt olimpiai ezüstérme eget rengető meglepetés, annak álljon itt két információ: Bodnár József, a magyar vívóválogatott varázskezű masszőrje szombaton reggel megmondta, hogy Nemcsik Zsolt este olimpiai döntőt fog vívni, Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a NOB protokollfőnöke viszont már három hónappal ezelőtt megjövendölte a Vasas 27 éves kardvívójának sikerét. A halk szavú, visszafogott modorú Nemcsik kegyelmi állapotba került ezen a szombaton, és Szabó Bence szövetségi kapitány, valamint Kovács Tamás technikai igazgató egybehangzó véleménye szerint tulajdonképpen olimpiai bajnok is lett.

A magyar sport népszerűsítése

Archívum2004.08.12, 12:37

A K&H Bank a Magyar Olimpiai Bizottság arany fokozatú főtámogatója, a Magyar Olimpiai Csapat bankja az ötkarikás játékok évében számos sportprogrammal készült az athéni játékokra. A K&H olimpiai futónapok öt vidéki megyeszékhelyen mozgatott meg közel tízezer embert. A Sportszigeten az egyik leglátogatottabb sporthelyszínt, a strandröplabda- és homokfocipályát; a Gyerekszigeten pedig a családi sportprogramokat támogatta a bank, az olimpiai felkészülés jegyében. A rendezvények mellett januárban speciális, olimpikonok fotóival ellátott bankkártyát bocsátott ki a K&H, valamint sportolóink közvetlen felkészülését segítette a K&H Lízingcssoport ...

Schmitt Pál húsz éremre számít Athénban

Archívum2004.08.10, 13:56

Schmitt Pál tizenhatodik éve a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, ez idő alatt 68 érmet (26 arany, 22 ezüst és 20 bronz) szereztek sportolóink az elmúlt három olimpián. Schmitt realista, és húsz érmet, köztük 7-8 aranyat remél Athénban.

Nyolc magyar aranyat vár a Sports Illustrated

Archívum2004.08.07, 09:28

A Sports Illustrated - a földkerekség legnagyobb presztízsű sportmagazinja - rendre elkészíti prognózisát az éppen aktuális nyári vagy téli olimpia előtt. A jóslás ódiumát Brian Cazeneuve vállalja magára, és bár ennél nincs nehezebb feladat, általában realisztikus kép rajzolódik ki az esélyeket illetően. Mint például a magyarok esetében is: az SI 22 magyar érmet jósol Athénra, 8 arany, 7-7 ezüst és bronz megoszlásban. Ehhez csak annyit, hogy Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is valami hasonló termésben reménykedik, az ő félhivatalos jóslata 20 érem és ebből 8 arany.

Még egy műugrónk indulhat Athénban

Archívum2004.07.30, 14:31

Kormos Villő is részt vehet az athéni olimpián, miután - a nemzetközi szövetség, a FINA által felajánlott lehetőséggel élve - a Magyar Olimpiai Bizottság támogatását is maga mögött tudó honi szövetség rábólintott a 16. születésnapját hétfőn ünneplő műugró ötkarikás szereplésére.

Kilencezer fát ültettek az olimpiai faluba

Archívum2004.07.25, 16:51

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) ügyvezető igazgatója, Molnár Zoltán rendkívül kedvező benyomásokat szerzett a hét végén Athénban. Ötkarikás csapatunk vezetője létszámegyeztető megbeszélésekre érkezett a görög fővárosba.

Augusztus 30-án jön az aranygép Athénból

Archívum2004.07.22, 07:24

A magyar olimpiai résztvevők közül elsőként Hajdu Balázs, 12-szeres Finndingi-bajnok vitorlázó indul Athénba augusztus 2-án, utoljára pedig augusztus 25-én atléták, birkózók és Vinczeffy Zsolt hegyikerékpáros kel útra. Az utolsó csoport az augusztus 29-i záró ünnepély másnapján, 30-án, hétfőn délelőtt az úgynevezett aranygéppel érkezik haza hazafelé - derül ki a Magyar Olimpiai Bizottság utaztatási tervéből.

Jóváhagyták az olimpiára utazó magyar csapatot

Archívum2004.07.17, 14:31

A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése szombaton jóváhagyta a 28. nyári olimpiai játékokra utazó magyar küldöttség és csapat személyi összetételét. Így Athénban 22 sportágban 212 versenyző képviseli a piros-fehér-zöld színeket - jelen állás szerint, mivel egy-két sportágban még van lehetőség kvótaszerzésre.

Kiállítás nyílt az Aranycsapatról

Archívum2004.05.28, 15:33

Pénteken a Magyar Sportmúzeumban Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter és Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke nyitotta meg a "Volt egyszer egy Aranycsapat..." című kiállítást, amely augusztus 1-jéig várja az érdeklődőket.

Másfél milliárdos támogatás az olimpiára

Archívum2004.05.22, 14:04

Másfél milliárd forint szétosztásáról döntött a Magyar Olimpiai Bizottság a január 31-i, pénteki ülésén, amelyen a szervezet harminchét olimpiai sportág (és szövetség) számára rendszerezte a rendelkezésre álló összeget. Az eredményesség alapján 461 millió, szakmai alaptámogatásként 179 millió, központi edzőtáborok és létesítmények igénybevételére 200 millió, olimpiai műhelytámogatásként 150 millió, a kvalifikációs versenyeken történő szereplésre 250 millió forintot kaptak a szakszövetségek.

Magyarok görög színekben az olimpián

Archívum2004.05.19, 07:19

"A két csinos lány a lehető legjobb kapcsolat a két ország között" - jegyezték meg mosolyogva kedden a görögök azon a keddi összejövetlen, amelyen Dimitrisz Kontumasz, a Görög Köztársaság magyarországi nagykövete találkozott a Magyar Olimpiai Bizottság és a sajtó képviselőivel, s amelyen jelen volt a kettős állampolgárságú, de az athéni játékokon görög színekben induló Szidiropulosz Niké és Partics Katalin is.

Óriás magyar küldöttség utazik Athénba

Archívum2004.05.05, 15:25

Már csak száz nap van hátra az athéni nyári olimpiai játékok rajtjáig, s a visszaszámlálás e kerek számhoz érkezett pontján a Magyar Olimpiai Bizottság sajtótájékoztatóján a magyar csapat új formaruháját is megcsodálhattuk.

Bodrogi László indulhat az olimpián

Archívum2004.05.05, 17:16

A Magyar Olimpiai Bizottság tájékoztatása szerint Bodrogi László indulhat az athéni nyári játékokon. A kiváló országúti kerékpáros az egyéni időfutamban és a mezőnyversenyben is rajthoz állhat.

Címeres melegítőben kampányol Schmitt

Archívum2004.05.04, 12:52

A válogatott sportolók által használt címeres melegítőben jelenik meg a Fidesz új plakátján a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki és a Fidesz alelnöki posztját egyaránt betöltő Schmitt Pál. Gyurcsány Ferenc sportminiszter "több mint károsnak" nevezte ezt, a Fidesz szerint ugyanakkor semmi kivetnivaló nincs abban, hogy egy olimpiai bajnok válogatott melegítőt vesz fel. Schmitt a Fideszbe való belépésekor még azt mondta, hogy külön fogja választani a sportot és a pártpolitikát.

Újabb egymilliárd forint az olimpiai felkészülésre

Archívum2004.04.03, 17:52

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, mint a magyar olimpiai felkészülés és részvétel állami támogatója újabb 1,098 milliárd forintot utal át a Magyar Olimpiai Bizottság részére.   

Több mint ötszáz fős magyar küldöttség megy az olimpiára

Archívum2004.03.12, 16:51

Összesen több mint ötszáz fős küldöttség képviseli a magyar színeket az athéni olimpián - mondta Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság sajtónapi ünnepségén.

Több pénzt kap a magyar ökölvívó-szövetség

Archívum2004.01.22, 18:17

Idén az elmúlt évihez képest 24 millió forinttal több, azaz 67,4 millió forintos támogatásra számíthat a Magyar Ökölvívó Szakszövetség - jelentette ki Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság ügyvezető igazgatója az ökölvívók olimpiai egyeztető megbeszélésén.

Öt házat kapnak a magyarok az olimpiai faluban

Archívum2004.01.07, 17:30

A nyári olimpiák történetében első alkalommal, hét hónappal az ünnepélyes megnyitó előtt a Magyar Olimpiai Bizottság megkapta az olimpiai falu teljes, részletes tervdokumentációját. Ezek szerint a magyar csapat számára öt házat jelöltek ki.

Döntött a MOB a pénz elosztásáról

Archívum2003.12.08, 14:03

A Magyar Olimpiai Bizottság hétfői sajtótájékoztatóján ismertették az egyes sportágak 2004-re tervezett támogatását. A MOB jövőre 2,340 milliárd forintos költségvetéséből 1,578 milliárdot oszt ki, és ismét a kajak-kenusok kapják a legtöbb pénzt, 203,118 millió forintot.