Magyar Nemzeti Galéria

címke rss

Virágot is vitt magával a szomszédba látogató Áder

Itthon2012.05.24, 13:49

A Sándor-palota szomszédjában álló intézményekben tett látogatást szerdán Áder János köztársasági elnök. A Széchényi Könyvtárba virágcsokorral érkezett, a Magyar Nemzeti Galériában pedig elvállalta egy kiállítás fővédnökségét.

A lift a földszintig közlekedik

Kultúra2012.05.08, 11:40

A múzeumok fejlesztését a magyarnál gazdagabb államok sem engedhetik meg maguknak. Marosi Ernő művészettörténész szerint a múzeumnak állami kézben a helye, de semmiképpen sem műemléképületben; a blockbuster kiállítások a hazai kincseket parlagon hagyják, ugyanakkor a 20. század művészettörénetének alig van olyan első osztályú alkotója, akit Magyarországon tanulmányozni lehetne. Baán László kormánybiztos Nemzeti Galériára tett kijelentéseit tévedésnek tartja, a Galériát viszont szívesebben látná egy high-tech épületben.

Kifogást nyújt be a Nemzeti Galéria a végrehajtás ellen

Kultúra2012.04.19, 13:34

Rendezni fogja tartozását a műtárgyszállító cég felé, és úgynevezett végrehajtási kifogást ad be a Magyar Nemzeti Galéria az ellene irányuló végrehajtás ellen. A Galéria a 2011-ben megrendezett Markó Károly kiállítás miatt tartozik a szállító cégnek.

Nem vihetik el a Nemzeti Galéria képeit a végrehajtók

Kultúra2012.04.18, 16:17

Nem akaszthatnak le a végrehajtók csak úgy egy Munkácsyt vagy Szinyei Merse-képet a Magyar Nemzeti Galéria faláról, még akkor sem, ha a múzeum évek óta nem rendezte a tartozásait. A műkincsek a nemzeti vagyon részét képezi, törvény védi őket. 

Végrehajtó járt a Nemzeti Galériában

Itthon2012.04.18, 12:54

A Nemzeti Galériának harminc napja van arra, hogy kiegyenlítse a tartozását, különben Munkácsy, Csontváry, Szinyei festményeit is elviheti a végrehajtó. A szakminisztérium egyelőre nem közölte, hogyan oldja meg az ügyet.

Neten kereshetők a Szépművészeti és az MNG műkincsei

Kultúra2012.04.03, 16:47

A Google globális virtuális múzeumában keddtől a budapesti Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria több mint kétszáz műtárgya is elérhető a világ harmincezer műtárgya között.

Évekig tart a nagy múzeum-összevonás

Kultúra2012.03.23, 09:53

Ha minden az optimista tervek szerint alakul, 2019-ben kerülhet egy tető alá a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum. Októberben döntötték el, hogy a két intézmény az idén tavasszal egybeolvad, a fúziót a Galériában felhalmozódott adóssághiány miatt február végén azonban nyárra halasztották, a Galéria elbocsátott dolgozói még várják a végkielégítésüket.

Elhalasztják a Szépművészeti és a Nemzeti Galéria összevonását

Archívum2012.03.01, 16:58

A kormány határozata értelmében a tervezetthez képest négy hónappal később, július 1-jén valósul meg a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria összevonása. A döntés oka az MNG-nél feltárt több mint 100 millió forintos adósságállomány.  

Összehengergetve - így költözködött a gigantikus Munkácsy-kép

Kultúra2012.01.11, 14:05

Január eleje óta a Magyar Nemzeti Galériában látható Munkácsy Mihály Honfoglalás című képe, amely a Parlamentből költözött át a Várba. Mivel közel hatvan éven át állt egy helyen a gigantikus - majdnem 14 méter hosszú és 4 és fél méter széles kép -, először el kellett dönteni, hogy egyáltalán leszedhető-e. Aztán összehengerítették.  

Hősök társbérletben: az új alaptörvényt ünneplő kiállítások a Nemzeti Galériában

Kultúra2012.01.04, 08:40

Három kiállítás nyílt egyszerre év elején a Nemzeti Galériában: az egyik az új alaptörvény díszkiadásához készült festményeket mutatja be; a másik gyerekrajzokat Magyarország jövőjéről; a harmadik pedig a Hősök, királyok, szentek - a magyar történelem képei és emlékképei című tárlat, többek között Munkácsy Parlamentből átköltöztetett Honfoglalás-ával. Az utóbbi kiállítás kurátora szerint a 19. század történelmi képei régimódiak ugyan, de közérthetők, ugyanakkor nem szívesen közösködik a Kerényi-féle festményekkel. Fény derül a kaméleon titkára, Rákosi aláírása és királyi korona békésen férnek meg egymás mellett, illetve két idős höllgy ...