Magyar Nemzeti Bank
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MNB
- jegybank
- Matolcsy György
- gazdaság
- alapkamat
- Legfrissebb
- Legrégebbi
MNB: Áprilisban meglódult a költségvetés finanszírozása
Áprilisban 860 milliárd forinttal nőtt a költségvetés által kibocsátott értékpapírok állománya a márciusi mindössze 82 milliárd forintos emelkedés után. Az áprilisi növekedés az első négyhavi, 892 milliárd forintos emelkedés 96 százaléka - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) most megjelent, legfrissebb értékpapír-statisztikai adataiból.
Több millió ember életét tette könnyebbé a hiteltörlesztési moratórium
Több millió ember élethelyzetét tette könnyebbé a hiteltörlesztési moratórium, amely kiszámítható, nem ró váratlan terhet az érintettekre - hanmondta Freisleben Vilmos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hitelintézeti és fogyasztóvédelmi felügyeleti igazgatóság vezetője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Matolcsy György: Az önálló pénzpolitika nélkülözhetetlen a válságkezelésben
Európa, ezen belül az európai integráció elmúlt 50 évének három legmélyebb válságából vonja le a tanulságokat a növekedés.hu portálon megjelent írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, és arra a következtetésre jut, hogy az önálló pénzpolitikában rejlik a siker kulcsa.
Megtévesztette ügyfeleit egy biztosításközvetítő
Az MNB 24 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az OVB biztosításközvetítő többes ügynökre a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt. Az OVB a megbízott közvetítői által küldött ügyféltájékoztató levelekben valótlan, megtévesztő állításokkal próbálta ügyfeleit nyugdíjbiztosítás kötésére ösztönözni, majd teljes mértékben elzárkózott a megbízottjaiért való felelősségtől, azt az ő magánakciójuknak minősítette.
MNB: Sokan vették igénybe a hiteltörlesztési moratóriumot
A lakossági ügyfelek kétharmada és a vállalati adósok négyötöde, összesen több mint 2,7 millió ügyfél választotta a törlesztési moratóriumot június elejéig. Mindkét ügyfélcsoportnál az alacsonyabb összegű hiteleknél – tehát vélhetően részben a rosszabb anyagi helyzetben lévő lakossági adósok és a kisebb méretű cégek – választották az átlaghoz képest többen a fizetés átmeneti felfüggesztését - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményében.
Súlyos bírságot szabott ki az MNB egy hazai pénzintézetre
Az MNB 19 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra, többek között a vállalatirányítással, az ügyfélcsoportképzéssel, egy átvett portfólió árfolyam-különbözetének elszámolásával, illetve az értékvesztés meghatározásával kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt. A jegybank határidők kitűzésével intézkedések megtételére kötelezte a hitelintézetet a – pénzügyi rendszerre kockázatot nem jelentő – hiányosságok megszüntetésére - olvasható a nemzeti bank közleményében.
Lemondott az MNB alelnöke, Nagy Márton
A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős alelnöke Nagy Márton – más fontos vezetői megbízatása miatt – lemondott alelnöki tisztségéről – tette közzé a jegybank honlapján.
Rekordszámú pályamű érkezett a Magyar Nemzeti Bank érmetervezői pályázatára
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) két különböző címletű érme-emlékváltozat kibocsátásával kívánja elismerését, tiszteletét kifejezni a veszélyhelyzetben is helytálló honfitársainknak. Ezért nyilvános pályázatot hirdetett a „Tisztelet a veszélyhelyzet hőseinek" tematikájú 10 és 20 forintos forgalmi érme-emlékváltozatok megtervezésére. A nyilvános pályázatra rekordszámú, 345 pályamű érkezett. A győztes tervet a hódmezővásárhelyi Kovács Krisztina készítette, melynek fókuszában a névtelen hősök szív alakba foglalt, sematikus ábrázolása jelenik meg - olvasható az MNB honlapján. Díjat kapott még az ajkai Pável Andrea és Paulus Noémi, valamint aa ...
A fizetési mérleg többlettel zárta az első negyedévet
A februári jelentős többletnek köszönhetően a januári és a márciusi deficit ellenére aktívummal zárta az első negyedévet a folyó fizetési mérleg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken megjelent előzetes havi adatai szerint.
Innovatív lehetőségek jönnek a jövőben a zöld gazdaságélénkítésben
Az MNB március végén konzultációs felhívást kezdeményezett környezetvédelmi szakértőkkel, civil szervezetekkel, intézetekkel a gazdaság környezetileg is fenntartható újraindításáról a koronavírus miatti járványhelyzetet követően. Sok javaslat érkezett be a felhívásra, melyek azt jelzik, hogy széleskörű lehetőségek vannak a gazdaság „zöld" gazdaság élénkítésére.
A pénzintézetek 261 milliárd forint állampapírt vásároltak márciusban
Márciusban 261 milliárd forint értékben vásároltak állampapírt a pénzintézetek a februári alig 3 milliárd forintnyit követően. A portfoliójukban lévő állomány ezzel az első negyedév végén 12 265 milliárd forintra rúgott, 367 milliárd forinttal nőtt az első negyedévben - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn kiadott legfrissebb értékpapír-statisztikai adataiból.
- címkék:
- MNB
- Magyar Nemzeti Bank
- Címkefelhő »
Jól áll a magyar reálkamat a régióban
A koronavírus-járvány jelentős kihívások elé állította a világ gazdaságpolitikai döntéshozóit, akik erre hamar széleskörű válaszlépéseket tettek. Ezen belül a jegybankok a kamatkondíciók változtatása mellett ismét a már bizonyított nemkonvencionális eszközeikhez fordultak, valamint új eszközöket is bevezettek a negatív hatások ellensúlyozására. Eközben az infláció oldaláról is érdemi változások történtek: az olajárak történelmi mélypontjuk közelébe süllyedtek, számos ország gazdasága leállásközeli állapotba került, sok jegybank pedig az inflációs cél alullövésének kockázatával szembesült. Ebben a gazdasági környezetben vizsgálta megg ...
Matolcsy György: Készüljünk az évtized pénzügyi innovációira!
Matolcsy György szerint évtizedünk az eddigi pénzügyi innovációk forradalmi felgyorsítását hozhatja. A jegybank elnöke a növekedés.hu portálon megjelent legfrissebb írásában arra keresi a választ, milyen fordulatokra érdemes készülnünk.
Mi történik a hitelekkel a moratórium után?
A fizetési moratórium igénybevétele automatikusan meghosszabbítja a futamidőt. A haladék lejárta után a futamidő megnyújtását és a törlesztőrészlet összegét a hitelező banknak, pénzügyi vállalkozásnak úgy kell meghatároznia, hogy az új törlesztőrészlet és a moratórium alatt meg nem fizetett tartozás együttes havi összege nem haladhatja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészletét.
Három hónap haladékot kapott a jegybanktól a CIG EMABIT biztosító
Az MNB döntése szerint május helyett legkésőbb augusztus elejéig kell teljesítenie a CIG EMABIT biztosítónak a szavatolótőke-helyzetének rendezésére hivatott tervet. A határidő meghosszabbítását az indokolja, hogy a biztosító által már beadott helyreállítási terv egyes adatait még ki kell egészíteni.
Éveken át engedély nélkül gyűjtöttek pénzt, 800 milliós MNB-bírságot kaptak
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) véglegesen megtiltotta két magánszemélynek (a budapesti K. Csabának és az indonéziai P. N. S.-nek), illetve két cégnek, melyek székhelye a Saint Vincent és a Grenadine-szigeteken található (British Assets and Investment Management Ltd. és Direct Market Access Ltd.), hogy engedély nélküli befektetési tevékenységet végezzenek. A jegybank emellett a jogosulatlan tevékenységek miatt a négy érintettre összesen 830 millió forintos piacfelügyeleti bírságot is kiszabott.
- címkék:
- bírság
- MNB
- Magyar Nemzeti Bank
- Címkefelhő »
Ügyféltájékoztatási hiányosságok miatt 28 milliós büntetés egy brókercégnek
Az MNB 28 millió forint bírságot szabott ki az eBrókerház Befektetési Szolgáltató Zrt.-re az ügyfelek és leendő ügyfelek tájékoztatására és a kockázatkezelésre vonatkozó hiányosságok miatt. A társaság javadalmazási politikája az intenzív ügyfélszerzést és a magas összegű befektetői befizetéseket ösztönözte, miközben utóbbiak sokszor megtévesztő és pontatlan információkat kaptak a kínált befektetési szolgáltatásokról.
MNB-alelnök: az egyetlen megoldás a hitelezés a jelenlegi helyzetben
Az egyetlen racionális megoldás a bankok részéről a jelenlegi járványhelyzetben a hitelezés - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke egy online konferencián.
A hiteltörlesztési moratóriumon túl is védik az adósokat
A moratórium után védeni kell az adósokat, ha gondot jelent számukra a hiteltörlesztés - mondta az Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatorna műsorában.
Sok banknál elindult az új növekedési hitelprogram
Elkezdték a bankok az új növekedési hitelprogram, az NHP hajrá közvetítését a kis- és középvállalatoknak hétfőn - közölték a pénzintézetek az MTI érdeklődésére hétfőn.
Matolcsy György: Magyarország számára megnyílik a lehetőség a szingapúri modell megépítésére
Magyarország számára megnyílik a lehetőség a szingapúri modell megépítésére Európában. Sőt, ahogy Szingapúrnak voltak kistigris társai, az egész V4-csoport számára megnyílik az európai kistigrissé válás történelmi szakasza - írja a Növekedés.hu-n hétfőn megjelent legfrissebb írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
A Budapest Banknál is elindult az új NHP Hajrá konstrukció
A Magyar Nemzeti Bank április elején jelentette be gazdaságvédelmi intézkedéseinek egyik legfontosabb elemét, az új Növekedési Hitel Program Hajrá konstrukciót. A vállalatok számára 1500 milliárd forintnyi forrás nyílik meg, amely legfőbb célja a munkahelyek és a hazai gazdaság versenyképességének megtartása, illetve erősítése. Az NHP konstrukciók eddig is nagyon népszerűek voltak, a program elindulásától kezdve, csak a Budapest Bank több mint 312 milliárd forinttal segítette a cégeket céljaik elérésében. A bank a kkv szektor szakértőjeként továbbra is élen jár a vállalkozások finanszírozásában, és mától gőzerővel kezdi meg az új teermék ...
Már elérhető a kkv-k számára a növekedési hitelprogram hajrá
A mikro-, kis- és középvállalkozások számára elérhető hétfőtől a növekedési hitelprogram hajrá konstrukció - közölte a Magyar Nemzeti Bank.
A vírushelyzet miatt újragondolta a gazdaság finanszírozását az MNB
A Monetáris Tanács április 7-ei döntései alapján a Magyar Nemzeti Bank több intézkedéssel támogatja a gazdasági szereplőket. Az aktuális gazdasági helyzetnek megfelelően átalakította a kis- és középvállalkozások megsegítésére létrehozott Növekedési Hitelprogramját 1000 milliárd forintos addicionális keretösszeget határozva meg a programra, illetve finomhangolta a Növekedési Kötvényprogramot is, mely a magyarországi nagyvállalatoknak biztosít majd ezentúl hatékonyabban a bankhitel alternatívájaként forrásbevonási lehetőségeket. Mindezek mellett az értékpapírosítás támogatásával új kockázatkezelési technikák vethetőek be.
3000 milliárd forintot ad az MNB a pénzügyi rendszer védelmére
Új csomagot és eszközvásárlási programot hirdetett kedden Matolcsy György, az MNB elnöke. Így többek között újraindítják a Növekedési Hitelprogramot NHP Hajrá néven, ezermilliárd forint forrással, ehhez jön a meglévő 500 milliárdos NHP fix. Nullára csökken a bankrendszer tartalékszintje: 250 milliárd forint szabadul fel ezáltal a bankok számára. Összességében 3000 milliárddal segítik a magyar gazdaságot a jegybank lépései.
A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban
Online sajtótájékoztatót tart kedd délután a Magyar Nemzeti Bank (MNB), melyen az alelnökök mellett Matolcsy György elnök is részt vesz. Az eseményen bejelenthetik a Monetáris Tanács keddi lépéseit, melyekre Orbán Viktor a hétvégén már utalt.
MNB: A hitelkártyákra is vonatkozik a fizetési moratórium
Minden 2020. március 18-ig folyósított hitelre, így a munkáltatói kölcsönökre is vonatkozik a fizetési moratórium, a hitelkártyáknál és a folyószámlahiteleknél az eddig a dátumig igénybe vett hitelrészre érvényes" - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi felügyelete.
Az MNB 250 milliárd forint osztalékot befizet a költségvetésbe
Kiemelkedő, 254,7 milliárd forint nyereséget ért el 2019-ben a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az MNB igazgatóságának megítélése szerint a jegybank elégséges eredménytartalékkal rendelkezik, így a meghozott döntés értelmében az eredmény többségét, 250 milliárd forintot osztalékként befizeti a költségvetésbe, aminek átutalása már pénteken megvalósul – jelentette be honlapján a Magyar Nemzeti Bank.
A koronavírus-járvány és gazdasági következményei
Az egész világot sanyargató járvány nemcsak az egészséget, hanem az emberek egzisztenciáját is veszélyeztetheti. A jó hír azonban az, hogy rengeteg pénz van a világgazdaságban, lesz miből beindítani a gazdaságot. Hazánk és Európa gazdasági kilátásairól Szajlai Csaba gazdasági elemzővel, a Figyelő főszerkesztő-helyettesével beszélgettünk.
MNB: februárban nőtt a lakossági forinthitelek állománya
A házartások hitelállománya februárban szezonálisan igazítva 100,1 milliárd forinttal, míg korrekció nélkül 81,8 milliárd forinttal nőtt, a szezonálisan nem igazított adatok szerint a forinthitelek állománya 82,3 milliárd forinttal bővült, a devizahiteleké lényegében nem változott, 0,4 milliárd forinttal csökkent – közölte a Magyar Nemzeti Bank honlapján.
Mely fogyasztói hitelekre vonatkozik a törlesztési moratórium?
A törlesztési moratórium a 2020. március 18-ig folyósított hitel-, kölcsön- és lízingszerződésekre vonatkozik, ideértve a munkáltatói kölcsönöket is. A törlesztési halasztás kiterjed továbbá a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevők esetén a bérleti díj fizetésére és a vételár részletfizetésre is, azaz ezek teljesítésére is haladékot kapnak a fogyasztók. A már felmondott vagy végrehajtás alatt lévő, korábbi hitelek esetében viszont nem lépett életbe fizetési moratórium.
MNB: Csökkent az államadósság tavaly
Az államháztartás névértéken számított bruttó konszolidált adóssága 30 287 milliárd forintot tett ki, a GDP 64,7 százalékát 2019 végén. Az Eximbank adósságát is figyelembe véve az adósság 31 040 milliárd forint, a GDP 66,3 százaléka volt. A GDP-arányos adósság 3 százalékponttal csökkent az egy évvel korábbi 67,7 százalékról, az Eximbankkal számolva pedig 3,2 százalékpont a csökkenés a 2018 végi 69,5 százalékról - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által most közzétett adatokból.
MNB: Egyelőre nem látszanak válságra utaló jelek a hazai hitelezésben
A koronavírus-járvány miatt várható hatásokra tekintettel hosszabb távon 0 százalékon tarthatja az anticiklikus tőkepufferrátát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - tette közzé a jegybank a honlapján.
Az MNB a bankfiókok folyamatos nyitvatartását sürgeti
Az MNB – összhangban a kormány kijárási rendeletével – elvárja, hogy a pénzügyi intézmények a vírusveszély idején is tartsák nyitva fiókjaikat, és szolgálják ki ügyfeleiket azokban. Ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy – ha az ügyfelek személyes kiszolgálási igénye ténylegesen lecsökkent – egyes fiókoknál rövidített nyitvatartást vagy a nap egy szakában csak az időseknek történő ügyfélkiszolgálást alkalmazzanak. Jelentős számú ügyfélkifogás esetén vissza kell térni a megszokott nyitvatartáshoz.
Az MNB az ügyfelek megbízható kiszolgálását várja a bankoktól
A Magyar Nemzeti Bank a koronavírus-járvány idején is elvárja a bankoktól, hogy - biztonsági intézkedésekkel - mindig kellő számú bankfiók szolgálja ki az ügyfeleket - nyilatkozta Kandrács Csaba jegybanki alelnök az MTI-nek.
Új intézkedésekkel támogatja a bankokat a Magyar Nemzeti Bank
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa átfogó intézkedéscsomagot fogadott el a koronavírus-járvány kapcsán kialakult veszélyhelyzet pénzügyi közvetítő szektorra gyakorolt hatásainak mérséklésére.
A Magyar Nemzeti Bank üdvözli a kormány döntését
A koronavírus negatívan érinti a gazdasági szereplőket, kedvezőtlenül befolyásolja a lakossági és vállalati ügyfelek hiteltörlesztési képességét. Ugyanakkor a bankok számára is fontos, hogy a reálgazdaságban megjelenő likviditási problémák áthidalása révén az ügyfelek megőrizhessék fizetési képességüket - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtöki közleményében, amellyel üdvözölte a kormány előző nap meghozott döntését.
Az MNB több ok miatt is megbírságolta a Delta Technologiest
Százötmillió forint bírságot szabott ki az MNB a Delta Technologies Nyrt.-re, korábbi nevén EST MEDIA Vagyonkezelő Nyrt.-re, tiltott piaci manipuláció és a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírások megsértése miatt. Egy másik határozatában a jegybank – egyebek mellett – a bennfentesek jegyzékének összeállítására és a bennfentes információ közzétételére vonatkozó szabályok megsértése miatt közel 20 millió forint felügyeleti bírságot rótt ki a kibocsátóra.
Szünetelnek a személyes meghallgatások a Pénzügyi Békéltető Testületnél
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) keretein belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) március 17-től határozatlan időre szünetelteti a személyes meghallgatásokat a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében. Az elkövetkező napokra személyes meghallgatásokra behívott ügyfeleket és pénzügyi szolgáltatókat erről a PBT telefonon, illetve e-mailben is folyamatosan értesíti.
Ügyfélbarátabb üzemmódra vált az MNB honlapja az engedélyezéseknél
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mintegy ezerháromszáz-kétezer jogérvényesítési, prudenciális és engedélyezési eljárást folytat le évente, ezekből a legtöbb döntés az engedélyeztetéssel kapcsolatos. Az MNB egy kérdőíves konzultációt követően, melyet a piaci szereplőkkel és az érdekképviseletekkel folytatott le, teljesen megújította és bővítette a weblapjának engedélyezési aloldalát. Az érdeklődők az eljárástípusok és szektorok szerint is tallózhatnak, az eljárások kapcsolatos tudnivalókat pedig kérdés és válasz formájában is megtalálhatók.
Folytatódott tavaly a hazai bankok aranykora
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által felügyelt 13 bankcsoportból, 11 egyedi hitelintézetből és 2 pénzügyi vállalkozásból, valamint 8 fióktelepből álló hitelintézeti szektor konszolidált eszközállománya 2019 IV. negyedévében 3,2 százalékkal, 49.780 milliárd forintra nőtt, ami az egy évvel korábbi értéknél 18,2 százalékkal magasabb. A tavalyi utolsó negyedévben tovább folytatódott a bankszektor koncentrációja, az öt legnagyobb bank eszközállományon belüli részesedése a 2018. végi 61,6 százalékról 66,1 százalékra nőtt.
Keményen fellépett az MNB két pénzügyi vállalkozással szemben
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) súlyos adatszolgáltatási jogsértések miatt visszavonta a Credit Unió Pénzügyi Zrt. és a Pannon Star Capital Pénzügyi Szolgáltató Zrt. engedélyét, és elrendelte mindkét társaság végelszámolását.
Koronavírus: így vigyáznak a magyar bankjegyekre
Már nemcsak Kínában és Dél-Koreában fertőtlenítik speciális módszerrel a készpénzt, hanem Magyarországon is. A Magyar Nemzeti Bank komolyan veszi a vírusfenyegetést, ezért naponta többmilliárdnyi forintot helyez karanténba, majd tisztít meg - tudta meg a Ripost.
Koronavírus: naponta több milliárd forintnyi magyar bankjegy kerül karanténba
A Ripost információi szerint nemcsak Kínában és Dél-Koreában fertőtlenítik a készpénzt, de a Magyar Nemzeti Bank is komolyan veszi a vírusfenyegetést, ezért naponta több milliárdnyi forintot helyez karanténba és tisztít meg.
Mennyire felelősek ténylegesen a bankjaink?
Világszerte több mint száz bank köteleződött el már írásban arra, hogy konkrét vállalást tegyen a környezeti vagy társadalmi fenntarthatóság finanszírozása érdekében. A hazai hitelintézetek egyelőre hiányoznak e sorból, de – és ezt több pozitív hazai banki kezdeményezés is jelzi – remélhetőleg ez rövidesen megváltozik. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint nem vonzó marketingakciókra, hanem tényleges zöld felelősségvállalásra van szükség a pénzügyi szektorban (is).
MNB: Sikeresen indult az azonnali átutalás rendszere
Sikeresen indult hétfőn az azonnali átutalási rendszer, amely dinamizálja a magyar gazdaságot - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtótájékoztatóján Budapesten Patai Mihály, a jegybank alelnöke.
Minden, amit tudni kell a hétfőn induló azonnali átutalásról
Egyszer már elhalasztották tavaly nyáron, de most tényleg elindul: hétfő reggeltől minden átutalás legfeljebb 5 másodpercen belül teljesül majd Magyarországon az Azonnali Fizetési Rendszernek (AFR) köszönhetően. Az Origo összeszedte a leggyakoribb várható kérdéseket és a rá adott válaszokat.
Országszerte mozgósítja az iskolákat és a diákokat ez a pénzügyi program
Országszerte nagy érdeklődés mellett zajlik az általános iskolákban a diákok pénzügyi oktatását célzó Pénziránytű-BankVelem Program. A 2019/2020-as tanév során is rengeteg újdonsággal, hasznos versennyel, játékkal állt elő, ezzel elősegítve a diákok játékos pénzügyi oktatását. Az országos pénzügyi oktató programban játékos környezetben tanítják a diákokat, hogy az elvégzett munkával jövedelem gyűjthető pontokban, amivel gazdálkodni, takarékoskodni is lehet, a diákok pedig a különböző aktivitások során a tanulás mellett értékes ajándékokhoz is juthatnak.
Külföldről nyújtott kártyaszolgáltatások kockázataira figyelmeztet az MNB
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) támogatja az egyszerűbb, olcsóbb pénzügyi szolgáltatásokat lehetővé tévő fintech innovációkat, de kizárólag akkor, ha azok szavatolják a pénzügyi stabilitást és az ügyfelek biztonságát. Bár a határon átnyúló fintech cégekkel szembeni fogyasztóvédelmi felügyelési eszközei korlátozottak, a jegybank mégis határozottan fel fog lépni, amennyiben továbbra is a magyarországi fogyasztókat érintő – akár kisebb súlyú – rendszeres jogsértéseket, tájékoztatási vagy egyéb hiányosságokat tapasztal - tette közzé honlapján a jegybank.
A világ második legnagyobb bankja nyit fiókot nálunk
Fióktelepet nyit Magyarországon a China Construction Bank Corporation, amely eszközállománya alapján a világ második legnagyobb hitelintézete - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).