Magyar Nemzeti Bank

címke rss

Így befolyásolta a vásárlásokat a koronavírus-járvány

Gazdaság2020.10.14, 17:47

Felerősítette az elektronikus fizetés iránti igényt a járványügyi helyzet, de csak hosszabb távon derül majd ki, hogy a növekedés mekkora része lesz tartós - összegezte a Magyar Nemzeti Bank (MBN) közzétett tanulmányában, amely a koronavírus-járvány elektronikus pénzforgalomra gyakorolt első félévi hatását elemzi.

Nem jelentette be a gyanús ügyleteket egy hazai bank

Gazdaság2020.10.12, 11:14

Az MNB összesen több mint 20 millió forint bírságot szabott ki a KDB Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságai miatt. A bank számos gyanús ügyletet nem, vagy nem haladéktalanul jelentett be, illetve nem tett ismételt bejelentést az illetékes hatóságnak, továbbá nem megfelelően működtette belső ellenőrzési és információs rendszerét, belső védelmi vonalait.

Eredményesen gazdálkodott az MNB Alapítvány

Gazdaság2020.10.09, 16:47

Biztonságos és felelősségteljes gazdálkodásának köszönhetően eredményesen zárta 2020 harmadik negyedévét az MNB Alapítvány - közölték az MTI-vel.

Ötéves csúcson a devizatartalékok

Gazdaság2020.10.07, 14:17

Szeptemberben 2,153 milliárd euróval, csaknem öt éve, 2015 novembere óta a legnagyobb összegre, 32,212 milliárd euróra nőtt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizatartaléka - derül ki a jegybank honlapján megjelent legfrissebb előzetes adatokból.

50 pontos javaslatcsomagot készített az MNB

Gazdaság2020.09.29, 14:26

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján megjelent a jegybank 50 pontos javaslatcsomagja, amellyel a kormány válságkezelő és gazdaságélénkítő munkáját kívánja támogatni a járvány második hulláma által okozott rendkívüli helyzetben.  

Százezreknek segít a célzott hitelmoratórium

Gazdaság2020.09.24, 08:17

Újabb százezreknek, közvetve pedig egymillió magyarnak jelenthet könnyebbséget a hitelmoratórium célzott meghosszabbítása. Az ügyfeleknél összesen 400–450 milliárd forint maradhat - írja a Magyar Hírlap.

Elindult a Digitális Diákszéf mobilapplikáció az általános iskolásoknak

Gazdaság2020.09.23, 15:48

A Magyar Nemzeti Bank a Pénziránytű Alapítvánnyal közös kezdeményezésében egy nemzetközi szinten is újdonságnak számító ingyenes mobilapplikációt indított útjára az általános iskolás korosztály számára. A Digitális Diákszéf elnevezésű alkalmazásban a diákok játékos formában pénzügyi, digitalizációs és fenntarthatósági témájú kvízkérdésekre válaszolva digitális érmeket gyűjthetnek és cserélhetnek, melyeket meghatározott időszakokban tárgyi ajándékokra is beválthatnak.

Felhívást tett közzé az MNB a kgfb-díjakkal kapcsolatban

Gazdaság2020.09.11, 11:55

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a biztosítók által háromnegyed éve lekérdezhető központi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) adatbázis alapján statisztikailag megalapozott díjkalkulációt vár el a kárstatisztikával nem rendelkező piaci szereplőktől is - hívta fel a figyelmet a jegybank közleménye.

Januártól olcsó személyi kölcsönök váltják a mostani konstrukciókat

Gazdaság2020.09.01, 11:39

2021. január 1-től megemelkedhet a teljes hiteldíj mutató (THM) értéke a 2020. március 19-én és azt követően felvett fedezetlen fogyasztói hitelek esetében, mivel ettől kezdve már nem vonatkozik rájuk a kedvezményes THM-et előíró jogszabályi rendelkezés. Ettől az időponttól elérhetővé válnak azonban az MNB által minősített személyi kölcsönök, amelyek kedvező kamatozású, fogyasztóbarát alternatívát nyújtanak.

Nem érheti hátrány azt, aki a törlesztési moratórium mellett venne fel hitelt

Gazdaság2020.08.18, 14:38

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetői körlevélben szólította fel a hazai hitelező és pénzforgalmi intézményeket, hogy hitelezési aktivitásukat továbbra is tartsák fenn. Az MNB elvárja, hogy az adósok hitelképességének megítélése önmagában a moratórium miatt ne romoljon, emiatt ne kerüljenek kizárásra a hitelezésből - írja a jegybank közleményében.

Továbbra is jelentős kereslet várható a szuperállampapír iránt

Gazdaság2020.08.06, 15:55

A járvány lecsengésével megnőtt a lakosság állampapír vásárlási kedve, a befektetők újra visszatértek a korábbi mennyiség vásárlásához, így hetente 30 és 50 milliárd forint közötti összegben fogy a Magyar Állampapír Plusz. Mivel az értékpapírnak nincs hasonlóan vonzó alternatívája, ezért továbbra is jelentős kereslet mutatkozik majd iránta - írja elemzésében a Növekedés.hu.

A magyar zöld kötvénypiac beindítását tervezi a Magyar Nemzeti Bank

Gazdaság2020.08.04, 12:03

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Zöld Programjával kívánja elősegíteni a klímaváltozáshoz és más környezeti problémákhoz kapcsolódó kockázatok csökkentését, a magyarországi zöld gazdaság finanszírozásának bővítését, így a bankszektorban megtett intézkedések után a tőkepiacokon is megkezdi a zöld pénzügyek meghonosításának támogatását, együttműködve a társhatóságokkal és a piaci szereplőkkel.

Lejár a határidő ezeknek a régi pénzeknek a beváltására

Gazdaság2020.07.31, 12:23

A bankok és a posták pénteken, július 31-én még díjmentesen beváltják a 2017-ben bevont 2000 és 5000 forintos címletű bankjegyeket, de augusztustól ezt már a Magyar Nemzeti Banknál tehetjük meg ingyen, az országban egyetlen helyen. A bank- és postafiókban ugyanis innentől díjat számíthatnak fel a beváltásra.

A megtakarításokat is elősegíti a törlesztési moratórium

Gazdaság2020.07.24, 09:08

A lakossági oldalon azt a társadalmi réteget is segíti a törlesztési moratórium, amelyik egy váratlan, hirtelen jelentkező kiadást esetleg csak újabb hitelfelvétellel tudna fedezni, és lehetőséget biztosít arra is, hogy az ügyfél korábbi elmaradásait rendezze – írja a Magyar Nemzet.

Gyalogosátjárót épít az MNB a Várfok utca alatt

Gazdaság2020.07.23, 17:59

Rövidesen megkezdődik annak az új gyalogos átjárónak a kivitelezése, amely a Széll Kálmán tér közlekedését könnyíti meg. Az építési területet 2020 augusztusáig adják át a kivitelezőnek, és a Széll Kálmán téren közlekedők várhatóan 2021 nyarán vehetik birtokukba az elkészült átjárót, amely a Várfok utcára felvezető gyalogos lépcsők és mozgólépcsők közötti részen nyílik.

Júniusban jelentősen javult a jegybank nemzetközi pozíciója

Gazdaság2020.07.20, 11:03

A koronavírus-járvány miatti pénzpiaci feszültségek enyhítése érdekében bevezetett új, hosszú lejáratú hitelek átlagállománya 319 milliárd forinttal, 1131,9 milliárd forintra nőtt júniusban - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) most közzétett előzetes statisztikai mérlegéből

Az MNB megújított fogyasztóvédelmi ajánlást tett közzé

Gazdaság2020.07.17, 16:18

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megújított fogyasztóvédelmi ajánlást tett közzé a pénzügyi szervezeteknek, a dokumentum többek közt a - járvány idején különösen aktuális – elektronikus kommunikációval és szerződéskötéssel, továbbá a határon átnyúló szolgáltatókkal kapcsolatos elvárásokkal egészült ki, és irányt mutat az örökösök és a pénzügyi szervezetek együttműködésére – közölte a jegybank.

MNB: májusra nagyot javult a fizetési mérleg

Gazdaság2020.07.17, 13:31

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes havi adatai szerint az áprilisi 1,075 milliárd euró deficitet követően májusra 663 millió euróval 412 millió euróra csökkent a folyó fizetési mérleg hiánya alapvetően az áruforgalomhoz köthető pénzmozgásoknak köszönhetően.

25 millió forintra büntettek egy pénzváltót

Gazdaság2020.07.13, 11:33

Az MNB 25 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a budapesti HANIFA Szolgáltató Kft.-re, és azonnali hatállyal megtiltotta, hogy engedély nélkül üzletszerű pénzváltási tevékenységet végezzen. Az ügy kapcsán az MNB már tavaly figyelmeztette a fogyasztókat, és büntetőfeljelentést is tett.

Tovább növekedett az MNB Alapítvány vagyona

Gazdaság2020.07.09, 13:43

Biztonságos és felelősségteljes gazdálkodásának köszönhetően eredményesen zárta 2020. második negyedévét az MNB Alapítvány. Az Optima Befektetési Zrt., mint az alapítványi vagyon kezelője, 1006 millió forinttal gyarapította az alapítványi összvagyont, így az a második negyedév végén összesen 276,8 milliárd forintot tett ki. A vagyonnövekedés mellett az alapítvány 10,1 milliárd forint értékben 1530 oktatási, tudományos pályázatot támogatott.

Magyar egyetemekre hozzák a világot

Itthon2020.07.09, 10:10

A jelenkor legaktuálisabb közgazdaságtani irányzatait igyekszik gyakorlatorientáltan és szemléletesen bevinni a magyar felsőoktatásba a Magyar Nemzeti Bank oktatási programja, amelynek célja a hazai egyetemek nemzetköziesítése is. Az MNB elnöki főtanácsadója szerint a programok mára globális szemléletű, világszínvonalú képzéseket valósítanak meg, versenyre késztetik az egyetemeket, az oktatókat és a hallgatókat is. Dubéczi Zoltánnal beszélgettünk.

Az MNB jóváhagyta a CIG EMABIT helyreállítási tervét

Gazdaság2020.07.01, 10:55

Az MNB elfogadta a CIG EMABIT biztosító szavatolótőke-helyzetének rendezésére benyújtott helyreállítási tervét. A biztosítónak a jelenlegihez képest további ötszázmillió forintnyi többlettőkét kell biztosítania működéséhez. A tőkemegfelelés helyreállításához – más intézkedések mellett – szükséges kiegészítő szavatolótőke-elem bevonását ugyanakkor a CIG EMABIT kérelmére egy másik határozatában már jóvá is hagyta a jegybank.

Nagyot ugorhat előre a magyar gazdaság

Gazdaság2020.06.26, 12:36

Júniustól a gazdaság gyors helyreállására számítunk, ennek fontos feltétele az állami beruházások felpörgetése és a vállalati hitelezés - jegybanki programoknak köszönhető - folyamatos bővülése - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank új alelnöke.

Az MNB szerény GDP-bővülést vár idén

Gazdaság2020.06.25, 15:19

A bruttó hazai termék (GDP) 2020-ban szerény ütemben, 0,3-2,0 százalék között növekedhet, a GDP-bővülés jövőre 3,8-5,1 százalék, míg 2022-ben 3,5-3,7 százalék lehet. A korábbi válságidőszakokkal ellentétben Magyarországnak az eurózónához viszonyított növekedési többlete előretekintve is fennmarad - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a jegybank Inflációs jelentését bemutató online sajtótájékoztatón.

MNB: Idén is nőni fog a gazdaság

Gazdaság2020.06.23, 17:35

Továbbra is gazdasági növekedést vár idén a Magyar Nemzeti Bank, legfrissebb Inflációs jelentésének kedden publikált fő számai szerint 0,3-2 százalék között nőhet az idén a magyar GDP, 3,2-3,3 százalékos infláció mellett.

Négy év után változik az alapkamat

Gazdaság2020.06.23, 16:24

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal, 0,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén; a kamatfolyosó nem változott. Az árstabilitás fenntartása és a gazdasági növekedés helyreállításának támogatása érdekében szükségessé vált a monetáris kondíciók finomhangolása - az alapkamat csökkentése -, és az egyhetes betéti eszköz kamatában is hasonló elmozdulás indokolt - írta a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésről kiadott indoklásában.

Új alelnöke van a Magyar Nemzeti Banknak

Gazdaság2020.06.22, 11:59

Áder János köztársasági elnök - a miniszterelnök javaslatára - 2020. június 22-ei hatállyal hat évre nevezi ki Virág Barnabást a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökének - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.

Matolcsy György: Magyarországnak jól kell alkalmazkodnia a környezet változásához

Gazdaság2020.06.18, 16:06

Stabil geopolitikai egyensúly esetén Magyarország is felemelkedő pályán haladhat előre, ehhez jól kell alkalmazkodnia a környezet változásához - jelentette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Sok pénzmosásgyanús esetet nem jelentettek be a bankok a hatóságnak

Gazdaság2020.06.17, 12:57

Az MNB összesen 124,2 millió forint bírságot szabott ki hat hitelintézetre a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás megelőzése kapcsán feltárt hiányosságok miatt. A bankok több gyanús ügyletet nem jelentettek be az illetékes hatóságnak, többen nem megfelelően működtették belső ellenőrzési és információs rendszerüket, pontatlanul szűrték a gyanús készpénzes ügyleteket s hiányoztak a jelentős összegű tranzakciókhoz szükséges vezetői jóváhagyások is.

Sokkal többet fizettek bankkártyával az emberek az első negyedévben

Gazdaság2020.06.15, 16:38

A bankkártyákkal az első negyedévben belföldön lebonyolított vásárlási forgalom a múlt év azonos időszakához képest darabszámban 13 százalékos, értékben pedig 23 százalékos emelkedést mutatott, és 1754 milliárd forintot ért el. Az online kártyás vásárlások darabszáma 38 százalékkal, értéke pedig 50 százalékkal nőtt - állapította meg most közzétett jelentésében a Magyar Nemzeti Bank.

MNB: Áprilisban meglódult a költségvetés finanszírozása

Gazdaság2020.06.10, 12:25

Áprilisban 860 milliárd forinttal nőtt a költségvetés által kibocsátott értékpapírok állománya a márciusi mindössze 82 milliárd forintos emelkedés után. Az áprilisi növekedés az első négyhavi, 892 milliárd forintos emelkedés 96 százaléka - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) most megjelent, legfrissebb értékpapír-statisztikai adataiból.

Több millió ember életét tette könnyebbé a hiteltörlesztési moratórium

Gazdaság2020.06.10, 11:20

Több millió ember élethelyzetét tette könnyebbé a hiteltörlesztési moratórium, amely kiszámítható, nem ró váratlan terhet az érintettekre - hanmondta Freisleben Vilmos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hitelintézeti és fogyasztóvédelmi felügyeleti igazgatóság vezetője szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Matolcsy György: Az önálló pénzpolitika nélkülözhetetlen a válságkezelésben

Gazdaság2020.06.08, 15:08

Európa, ezen belül az európai integráció elmúlt 50 évének három legmélyebb válságából vonja le a tanulságokat a növekedés.hu portálon megjelent írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, és arra a következtetésre jut, hogy az önálló pénzpolitikában rejlik a siker kulcsa.

Megtévesztette ügyfeleit egy biztosításközvetítő

Gazdaság2020.06.08, 10:22

Az MNB 24 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az OVB biztosításközvetítő többes ügynökre a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése miatt. Az OVB a megbízott közvetítői által küldött ügyféltájékoztató levelekben valótlan, megtévesztő állításokkal próbálta ügyfeleit nyugdíjbiztosítás kötésére ösztönözni, majd teljes mértékben elzárkózott a megbízottjaiért való felelősségtől, azt az ő magánakciójuknak minősítette.

MNB: Sokan vették igénybe a hiteltörlesztési moratóriumot

Gazdaság2020.06.05, 18:12

A lakossági ügyfelek kétharmada és a vállalati adósok négyötöde, összesen több mint 2,7 millió ügyfél választotta a törlesztési moratóriumot június elejéig. Mindkét ügyfélcsoportnál az alacsonyabb összegű hiteleknél – tehát vélhetően részben a rosszabb anyagi helyzetben lévő lakossági adósok és a kisebb méretű cégek – választották az átlaghoz képest többen a fizetés átmeneti felfüggesztését - olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményében.

Súlyos bírságot szabott ki az MNB egy hazai pénzintézetre

Gazdaság2020.06.04, 13:50

Az MNB 19 millió forint bírságot szabott ki a MagNet Bankra, többek között a vállalatirányítással, az ügyfélcsoportképzéssel, egy átvett portfólió árfolyam-különbözetének elszámolásával, illetve az értékvesztés meghatározásával kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt. A jegybank határidők kitűzésével intézkedések megtételére kötelezte a hitelintézetet a – pénzügyi rendszerre kockázatot nem jelentő – hiányosságok megszüntetésére - olvasható a nemzeti bank közleményében.

Lemondott az MNB alelnöke, Nagy Márton

Gazdaság2020.05.28, 11:09

A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős alelnöke Nagy Márton – más fontos vezetői megbízatása miatt – lemondott alelnöki tisztségéről – tette közzé a jegybank honlapján.

Rekordszámú pályamű érkezett a Magyar Nemzeti Bank érmetervezői pályázatára

Itthon2020.05.15, 16:27

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) két különböző címletű érme-emlékváltozat kibocsátásával kívánja elismerését, tiszteletét kifejezni a veszélyhelyzetben is helytálló honfitársainknak. Ezért nyilvános pályázatot hirdetett a „Tisztelet a veszélyhelyzet hőseinek" tematikájú 10 és 20 forintos forgalmi érme-emlékváltozatok megtervezésére. A nyilvános pályázatra rekordszámú, 345 pályamű érkezett. A győztes tervet a hódmezővásárhelyi Kovács Krisztina készítette, melynek fókuszában a névtelen hősök szív alakba foglalt, sematikus ábrázolása jelenik meg - olvasható az MNB honlapján. Díjat kapott még az ajkai Pável Andrea és Paulus Noémi, valamint aa ...

A fizetési mérleg többlettel zárta az első negyedévet

Gazdaság2020.05.15, 14:52

A februári jelentős többletnek köszönhetően a januári és a márciusi deficit ellenére aktívummal zárta az első negyedévet a folyó fizetési mérleg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken megjelent előzetes havi adatai szerint.

Innovatív lehetőségek jönnek a jövőben a zöld gazdaságélénkítésben

Gazdaság2020.05.11, 16:14

Az MNB március végén konzultációs felhívást kezdeményezett környezetvédelmi szakértőkkel, civil szervezetekkel, intézetekkel a gazdaság környezetileg is fenntartható újraindításáról a koronavírus miatti járványhelyzetet követően. Sok javaslat érkezett be a felhívásra, melyek azt jelzik, hogy széleskörű lehetőségek vannak a gazdaság „zöld" gazdaság élénkítésére.

A pénzintézetek 261 milliárd forint állampapírt vásároltak márciusban

Gazdaság2020.05.11, 13:57

Márciusban 261 milliárd forint értékben vásároltak állampapírt a pénzintézetek a februári alig 3 milliárd forintnyit követően. A portfoliójukban lévő állomány ezzel az első negyedév végén 12 265 milliárd forintra rúgott, 367 milliárd forinttal nőtt az első negyedévben - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn kiadott legfrissebb értékpapír-statisztikai adataiból.

Jól áll a magyar reálkamat a régióban

Gazdaság2020.05.05, 08:58

A koronavírus-járvány jelentős kihívások elé állította a világ gazdaságpolitikai döntéshozóit, akik erre hamar széleskörű válaszlépéseket tettek. Ezen belül a jegybankok a kamatkondíciók változtatása mellett ismét a már bizonyított nemkonvencionális eszközeikhez fordultak, valamint új eszközöket is bevezettek a negatív hatások ellensúlyozására. Eközben az infláció oldaláról is érdemi változások történtek: az olajárak történelmi mélypontjuk közelébe süllyedtek, számos ország gazdasága leállásközeli állapotba került, sok jegybank pedig az inflációs cél alullövésének kockázatával szembesült. Ebben a gazdasági környezetben vizsgálta megg ...

Matolcsy György: Készüljünk az évtized pénzügyi innovációira!

Gazdaság2020.05.04, 14:01

Matolcsy György szerint évtizedünk az eddigi pénzügyi innovációk forradalmi felgyorsítását hozhatja. A jegybank elnöke a növekedés.hu portálon megjelent legfrissebb írásában arra keresi a választ, milyen fordulatokra érdemes készülnünk.

Mi történik a hitelekkel a moratórium után?

Gazdaság2020.05.03, 11:06

A fizetési moratórium igénybevétele automatikusan meghosszabbítja a futamidőt. A haladék lejárta után a futamidő megnyújtását és a törlesztőrészlet összegét a hitelező banknak, pénzügyi vállalkozásnak úgy kell meghatároznia, hogy az új törlesztőrészlet és a moratórium alatt meg nem fizetett tartozás együttes havi összege nem haladhatja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészletét.

Három hónap haladékot kapott a jegybanktól a CIG EMABIT biztosító

Gazdaság2020.04.29, 13:28

Az MNB döntése szerint május helyett legkésőbb augusztus elejéig kell teljesítenie a CIG EMABIT biztosítónak a szavatolótőke-helyzetének rendezésére hivatott tervet. A határidő meghosszabbítását az indokolja, hogy a biztosító által már beadott helyreállítási terv egyes adatait még ki kell egészíteni.

Éveken át engedély nélkül gyűjtöttek pénzt, 800 milliós MNB-bírságot kaptak

Gazdaság2020.04.28, 11:08

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) véglegesen megtiltotta két magánszemélynek (a budapesti K. Csabának és az indonéziai P. N. S.-nek), illetve két cégnek, melyek székhelye a Saint Vincent és a Grenadine-szigeteken található (British Assets and Investment Management Ltd. és Direct Market Access Ltd.), hogy engedély nélküli befektetési tevékenységet végezzenek. A jegybank emellett a jogosulatlan tevékenységek miatt a négy érintettre összesen 830 millió forintos piacfelügyeleti bírságot is kiszabott.

Ügyféltájékoztatási hiányosságok miatt 28 milliós büntetés egy brókercégnek

Gazdaság2020.04.23, 12:00

Az MNB 28 millió forint bírságot szabott ki az eBrókerház Befektetési Szolgáltató Zrt.-re az ügyfelek és leendő ügyfelek tájékoztatására és a kockázatkezelésre vonatkozó hiányosságok miatt. A társaság javadalmazási politikája az intenzív ügyfélszerzést és a magas összegű befektetői befizetéseket ösztönözte, miközben utóbbiak sokszor megtévesztő és pontatlan információkat kaptak a kínált befektetési szolgáltatásokról.

MNB-alelnök: az egyetlen megoldás a hitelezés a jelenlegi helyzetben

Gazdaság2020.04.21, 13:16

Az egyetlen racionális megoldás a bankok részéről a jelenlegi járványhelyzetben a hitelezés - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke egy online konferencián.

A hiteltörlesztési moratóriumon túl is védik az adósokat

Gazdaság2020.04.20, 22:24

A moratórium után védeni kell az adósokat, ha gondot jelent számukra a hiteltörlesztés - mondta az Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatorna műsorában.

Sok banknál elindult az új növekedési hitelprogram

Gazdaság2020.04.20, 18:09

Elkezdték a bankok az új növekedési hitelprogram, az NHP hajrá közvetítését a kis- és középvállalatoknak hétfőn - közölték a pénzintézetek az MTI érdeklődésére hétfőn.

Matolcsy György: Magyarország számára megnyílik a lehetőség a szingapúri modell megépítésére

Gazdaság2020.04.20, 16:09

Magyarország számára megnyílik a lehetőség a szingapúri modell megépítésére Európában. Sőt, ahogy Szingapúrnak voltak kistigris társai, az egész V4-csoport számára megnyílik az európai kistigrissé válás történelmi szakasza - írja a Növekedés.hu-n hétfőn megjelent legfrissebb írásában Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

A Budapest Banknál is elindult az új NHP Hajrá konstrukció

Gazdaság2020.04.20, 12:49

A Magyar Nemzeti Bank április elején jelentette be gazdaságvédelmi intézkedéseinek egyik legfontosabb elemét, az új Növekedési Hitel Program Hajrá konstrukciót. A vállalatok számára 1500 milliárd forintnyi forrás nyílik meg, amely legfőbb célja a munkahelyek és a hazai gazdaság versenyképességének megtartása, illetve erősítése. Az NHP konstrukciók eddig is nagyon népszerűek voltak, a program elindulásától kezdve, csak a Budapest Bank több mint 312 milliárd forinttal segítette a cégeket céljaik elérésében. A bank a kkv szektor szakértőjeként továbbra is élen jár a vállalkozások finanszírozásában, és mától gőzerővel kezdi meg az új teermék ...

Már elérhető a kkv-k számára a növekedési hitelprogram hajrá

Gazdaság2020.04.20, 11:27

A mikro-, kis- és középvállalkozások számára elérhető hétfőtől a növekedési hitelprogram hajrá konstrukció - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

A vírushelyzet miatt újragondolta a gazdaság finanszírozását az MNB

Gazdaság2020.04.12, 17:53

A Monetáris Tanács április 7-ei döntései alapján a Magyar Nemzeti Bank több intézkedéssel támogatja a gazdasági szereplőket. Az aktuális gazdasági helyzetnek megfelelően átalakította a kis- és középvállalkozások megsegítésére létrehozott Növekedési Hitelprogramját 1000 milliárd forintos addicionális keretösszeget határozva meg a programra, illetve finomhangolta a Növekedési Kötvényprogramot is, mely a magyarországi nagyvállalatoknak biztosít majd ezentúl hatékonyabban a bankhitel alternatívájaként forrásbevonási lehetőségeket. Mindezek mellett az értékpapírosítás támogatásával új kockázatkezelési technikák vethetőek be.

3000 milliárd forintot ad az MNB a pénzügyi rendszer védelmére

Itthon2020.04.07, 15:33

Új csomagot és eszközvásárlási programot hirdetett kedden Matolcsy György, az MNB elnöke. Így többek között újraindítják a Növekedési Hitelprogramot NHP Hajrá néven, ezermilliárd forint forrással, ehhez jön a meglévő 500 milliárdos NHP fix. Nullára csökken a bankrendszer tartalékszintje: 250 milliárd forint szabadul fel ezáltal a bankok számára. Összességében 3000 milliárddal segítik a magyar gazdaságot a jegybank lépései.

A Magyar Nemzeti Bank tájékoztatója a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban

Gazdaság2020.04.07, 14:01

Online sajtótájékoztatót tart kedd délután a Magyar Nemzeti Bank (MNB), melyen az alelnökök mellett Matolcsy György elnök is részt vesz. Az eseményen bejelenthetik a Monetáris Tanács keddi lépéseit, melyekre Orbán Viktor a hétvégén már utalt.

MNB: A hitelkártyákra is vonatkozik a fizetési moratórium

Gazdaság2020.04.03, 15:52

Minden 2020. március 18-ig folyósított hitelre, így a munkáltatói kölcsönökre is vonatkozik a fizetési moratórium, a hitelkártyáknál és a folyószámlahiteleknél az eddig a dátumig igénybe vett hitelrészre érvényes" - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) fogyasztóvédelmi felügyelete. 

Az MNB 250 milliárd forint osztalékot befizet a költségvetésbe

Gazdaság2020.04.02, 15:26

Kiemelkedő, 254,7 milliárd forint nyereséget ért el 2019-ben a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az MNB igazgatóságának megítélése szerint a jegybank elégséges eredménytartalékkal rendelkezik, így a meghozott döntés értelmében az eredmény többségét, 250 milliárd forintot osztalékként befizeti a költségvetésbe, aminek átutalása már pénteken megvalósul – jelentette be honlapján a Magyar Nemzeti Bank.

A koronavírus-járvány és gazdasági következményei

Gazdaság2020.04.02, 11:09

Az egész világot sanyargató járvány nemcsak az egészséget, hanem az emberek egzisztenciáját is veszélyeztetheti. A jó hír azonban az, hogy rengeteg pénz van a világgazdaságban, lesz miből beindítani a gazdaságot. Hazánk és Európa gazdasági kilátásairól Szajlai Csaba gazdasági elemzővel, a Figyelő főszerkesztő-helyettesével beszélgettünk. 

MNB: februárban nőtt a lakossági forinthitelek állománya

Gazdaság2020.04.01, 15:21

A házartások hitelállománya februárban szezonálisan igazítva 100,1 milliárd forinttal, míg korrekció nélkül 81,8 milliárd forinttal nőtt, a szezonálisan nem igazított adatok szerint a forinthitelek állománya 82,3 milliárd forinttal bővült, a devizahiteleké lényegében nem változott, 0,4 milliárd forinttal csökkent – közölte a Magyar Nemzeti Bank honlapján.

Mely fogyasztói hitelekre vonatkozik a törlesztési moratórium?

Gazdaság2020.04.01, 16:27

A törlesztési moratórium a 2020. március 18-ig folyósított hitel-, kölcsön- és lízingszerződésekre vonatkozik, ideértve a munkáltatói kölcsönöket is. A törlesztési halasztás kiterjed továbbá a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevők esetén a bérleti díj fizetésére és a vételár részletfizetésre is, azaz ezek teljesítésére is haladékot kapnak a fogyasztók. A már felmondott vagy végrehajtás alatt lévő, korábbi hitelek esetében viszont nem lépett életbe fizetési moratórium.

MNB: Csökkent az államadósság tavaly

Gazdaság2020.03.31, 16:47

Az államháztartás névértéken számított bruttó konszolidált adóssága 30 287 milliárd forintot tett ki, a GDP 64,7 százalékát 2019 végén. Az Eximbank adósságát is figyelembe véve az adósság 31 040 milliárd forint, a GDP 66,3 százaléka volt. A GDP-arányos adósság 3 százalékponttal csökkent az egy évvel korábbi 67,7 százalékról, az Eximbankkal számolva pedig 3,2 százalékpont a csökkenés a 2018 végi 69,5 százalékról - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által most közzétett adatokból.

MNB: Egyelőre nem látszanak válságra utaló jelek a hazai hitelezésben

Gazdaság2020.03.30, 17:08

A koronavírus-járvány miatt várható hatásokra tekintettel hosszabb távon 0 százalékon tarthatja az anticiklikus tőkepufferrátát a Magyar Nemzeti Bank (MNB) - tette közzé a jegybank a honlapján.

Az MNB a bankfiókok folyamatos nyitvatartását sürgeti

Gazdaság2020.03.27, 18:07

Az MNB – összhangban a kormány kijárási rendeletével – elvárja, hogy a pénzügyi intézmények a vírusveszély idején is tartsák nyitva fiókjaikat, és szolgálják ki ügyfeleiket azokban. Ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy – ha az ügyfelek személyes kiszolgálási igénye ténylegesen lecsökkent – egyes fiókoknál rövidített nyitvatartást vagy a nap egy szakában csak az időseknek történő ügyfélkiszolgálást alkalmazzanak. Jelentős számú ügyfélkifogás esetén vissza kell térni a megszokott nyitvatartáshoz.

Az MNB az ügyfelek megbízható kiszolgálását várja a bankoktól

Gazdaság2020.03.20, 06:36

A Magyar Nemzeti Bank a koronavírus-járvány idején is elvárja a bankoktól, hogy - biztonsági intézkedésekkel - mindig kellő számú bankfiók szolgálja ki az ügyfeleket - nyilatkozta Kandrács Csaba jegybanki alelnök az MTI-nek.

Új intézkedésekkel támogatja a bankokat a Magyar Nemzeti Bank

Gazdaság2020.03.19, 16:38

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa átfogó intézkedéscsomagot fogadott el a koronavírus-járvány kapcsán kialakult veszélyhelyzet pénzügyi közvetítő szektorra gyakorolt hatásainak mérséklésére.

A Magyar Nemzeti Bank üdvözli a kormány döntését

Gazdaság2020.03.19, 13:21

A koronavírus negatívan érinti a gazdasági szereplőket, kedvezőtlenül befolyásolja a lakossági és vállalati ügyfelek hiteltörlesztési képességét. Ugyanakkor a bankok számára is fontos, hogy a reálgazdaságban megjelenő likviditási problémák áthidalása révén az ügyfelek megőrizhessék fizetési képességüket - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtöki közleményében, amellyel üdvözölte a kormány előző nap meghozott döntését.

Az MNB több ok miatt is megbírságolta a Delta Technologiest

Gazdaság2020.03.18, 16:26

Százötmillió forint bírságot szabott ki az MNB a Delta Technologies Nyrt.-re, korábbi nevén EST MEDIA Vagyonkezelő Nyrt.-re, tiltott piaci manipuláció és a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírások megsértése miatt. Egy másik határozatában a jegybank – egyebek mellett – a bennfentesek jegyzékének összeállítására és a bennfentes információ közzétételére vonatkozó szabályok megsértése miatt közel 20 millió forint felügyeleti bírságot rótt ki a kibocsátóra.

Szünetelnek a személyes meghallgatások a Pénzügyi Békéltető Testületnél

Gazdaság2020.03.17, 22:45

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) keretein belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) március 17-től határozatlan időre szünetelteti a személyes meghallgatásokat a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében. Az elkövetkező napokra személyes meghallgatásokra behívott ügyfeleket és pénzügyi szolgáltatókat erről a PBT telefonon, illetve e-mailben is folyamatosan értesíti.

Ügyfélbarátabb üzemmódra vált az MNB honlapja az engedélyezéseknél

Gazdaság2020.03.13, 20:44

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) mintegy ezerháromszáz-kétezer jogérvényesítési, prudenciális és engedélyezési eljárást folytat le évente, ezekből a legtöbb döntés az engedélyeztetéssel kapcsolatos. Az MNB egy kérdőíves konzultációt követően, melyet a piaci szereplőkkel és az érdekképviseletekkel folytatott le, teljesen megújította és bővítette a weblapjának engedélyezési aloldalát. Az érdeklődők az eljárástípusok és szektorok szerint is tallózhatnak, az eljárások kapcsolatos tudnivalókat pedig kérdés és válasz formájában is megtalálhatók.

Folytatódott tavaly a hazai bankok aranykora

Gazdaság2020.03.11, 15:00

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) által felügyelt 13 bankcsoportból, 11 egyedi hitelintézetből és 2 pénzügyi vállalkozásból, valamint 8 fióktelepből álló hitelintézeti szektor konszolidált eszközállománya 2019 IV. negyedévében 3,2 százalékkal, 49.780 milliárd forintra nőtt, ami az egy évvel korábbi értéknél 18,2 százalékkal magasabb. A tavalyi utolsó negyedévben tovább folytatódott a bankszektor koncentrációja, az öt legnagyobb bank eszközállományon belüli részesedése a 2018. végi 61,6 százalékról 66,1 százalékra nőtt.

Keményen fellépett az MNB két pénzügyi vállalkozással szemben

Gazdaság2020.03.11, 13:11

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) súlyos adatszolgáltatási jogsértések miatt visszavonta a Credit Unió Pénzügyi Zrt. és a Pannon Star Capital Pénzügyi Szolgáltató Zrt. engedélyét, és elrendelte mindkét társaság végelszámolását.

Koronavírus: így vigyáznak a magyar bankjegyekre

Gazdaság2020.03.10, 14:22

Már nemcsak Kínában és Dél-Koreában fertőtlenítik speciális módszerrel a készpénzt, hanem Magyarországon is. A Magyar Nemzeti Bank komolyan veszi a vírusfenyegetést, ezért naponta többmilliárdnyi forintot helyez karanténba, majd tisztít meg - tudta meg a Ripost.

Koronavírus: naponta több milliárd forintnyi magyar bankjegy kerül karanténba

Life.hu2020.03.10, 07:53

A Ripost információi szerint nemcsak Kínában és Dél-Koreában fertőtlenítik a készpénzt, de a Magyar Nemzeti Bank is komolyan veszi a vírusfenyegetést, ezért naponta több milliárdnyi forintot helyez karanténba és tisztít meg.

Mennyire felelősek ténylegesen a bankjaink?

Gazdaság2020.03.07, 17:24

Világszerte több mint száz bank köteleződött el már írásban arra, hogy konkrét vállalást tegyen a környezeti vagy társadalmi fenntarthatóság finanszírozása érdekében. A hazai hitelintézetek egyelőre hiányoznak e sorból, de – és ezt több pozitív hazai banki kezdeményezés is jelzi – remélhetőleg ez rövidesen megváltozik. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint nem vonzó marketingakciókra, hanem tényleges zöld felelősségvállalásra van szükség a pénzügyi szektorban (is).

MNB: Sikeresen indult az azonnali átutalás rendszere

Gazdaság2020.03.02, 16:22

Sikeresen indult hétfőn az azonnali átutalási rendszer, amely dinamizálja a magyar gazdaságot - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtótájékoztatóján Budapesten Patai Mihály, a jegybank alelnöke.

Minden, amit tudni kell a hétfőn induló azonnali átutalásról

Gazdaság2021.02.22, 23:44

Egyszer már elhalasztották tavaly nyáron, de most tényleg elindul: hétfő reggeltől minden átutalás legfeljebb 5 másodpercen belül teljesül majd Magyarországon az Azonnali Fizetési Rendszernek (AFR) köszönhetően. Az Origo összeszedte a leggyakoribb várható kérdéseket és a rá adott válaszokat.

Országszerte mozgósítja az iskolákat és a diákokat ez a pénzügyi program

Gazdaság2020.02.25, 16:36

Országszerte nagy érdeklődés mellett zajlik az általános iskolákban a diákok pénzügyi oktatását célzó Pénziránytű-BankVelem Program. A 2019/2020-as tanév során is rengeteg újdonsággal, hasznos versennyel, játékkal állt elő, ezzel elősegítve a diákok játékos pénzügyi oktatását. Az országos pénzügyi oktató programban játékos környezetben tanítják a diákokat, hogy az elvégzett munkával jövedelem gyűjthető pontokban, amivel gazdálkodni, takarékoskodni is lehet, a diákok pedig a különböző aktivitások során a tanulás mellett értékes ajándékokhoz is juthatnak.

Külföldről nyújtott kártyaszolgáltatások kockázataira figyelmeztet az MNB

Gazdaság2020.02.24, 11:56

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) támogatja az egyszerűbb, olcsóbb pénzügyi szolgáltatásokat lehetővé tévő fintech innovációkat, de kizárólag akkor, ha azok szavatolják a pénzügyi stabilitást és az ügyfelek biztonságát. Bár a határon átnyúló fintech cégekkel szembeni fogyasztóvédelmi felügyelési eszközei korlátozottak, a jegybank mégis határozottan fel fog lépni, amennyiben továbbra is a magyarországi fogyasztókat érintő – akár kisebb súlyú – rendszeres jogsértéseket, tájékoztatási vagy egyéb hiányosságokat tapasztal - tette közzé honlapján a jegybank.

A világ második legnagyobb bankja nyit fiókot nálunk

Gazdaság2020.02.21, 14:17

Fióktelepet nyit Magyarországon a China Construction Bank Corporation, amely eszközállománya alapján a világ második legnagyobb hitelintézete - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Jönnek a zöld pénzügyek Magyarországon is

Gazdaság2020.02.11, 13:50

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) támogatóként aláírja az ENSZ felelős banki működést előmozdító irányelveit, annak érdekében, hogy ösztönözze: minél több hazai hitelintézet konkrét, nyilvános és számonkérhető vállalásokat tegyen a fenntartható, zöld gazdaság finanszírozása terén.

Csaló kriptovaluta-kereskedők miatt riasztott az MNB

Gazdaság2020.02.05, 10:45

A világháló egyes gyanús külföldi portáljain megkezdődött az egyik nagy közösségi médiaszolgáltató által kibocsátandó (valójában még el sem érhető) kriptovaluta hamis „előértékesítése", ami a piramisjáték, személyes adatokkal visszaélés és más bűncselekmények melegágya, figyelmeztet közleményében a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Bár a nyilvánosan elérhető adatok szerint ilyen „előértékesítés" itthon még nincs, nem zárható ki, hogy a korábban is hamis kriptovalutákkal piramishálózatot építő hazai csoportok hasonló ajánlatokkal léphetnek elő.

A napokban fontos levél érkezik a bankunktól

Gazdaság2020.01.21, 16:34

Januárban kapja meg mindenki azt a részletes levelet, amelyből kiderül, milyen költségeket számolt fel a bank. A bankolásra fordított összegek így könnyebben összehasonlíthatóak lesznek, ami erősíti majd a pénzintézetek közötti versenyt. A money.hu szerint a bankszámlához kapcsolódó kiadások között éves szinten akár 20-30 ezer forintos különbségek is lehetnek.

Rekord mennyiségű készpénz van forgalomban Magyarországon

Gazdaság2020.01.20, 16:32

Tavaly decemberben 6600 milliárd forint felé emelkedett hazánkban a forgalomban lévő készpénzállomány, aminek a visszaszorítása rendkívül nehéz feladatnak bizonyul. A folyamat felgyorsítása érdekében átfogó és hatásos intézkedéscsomagra van szükség - olvasható a Növekedés.hu-n.

Jelentős uniós tőkebeáramlás történt tavaly novemberben

Gazdaság2020.01.14, 15:10

Tavaly novemberben 877 millió euró folyt be az Európai Unió tőke átutalásaiból, és a folyó fizetési mérleg 271 millió euró többletével együtt az ország nemzetközi pénzügyi pozícióját jellemző – a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlegéből számolt – finanszírozási képesség a külfölddel szemben 1,143 milliárd euróra rúgott egyetlen hónapban – derül ki a Magyar Nemzeti Bank honlapján megjelent legfrissebb adatokból.

Bekeményítenek a magyar bankok

Gazdaság2020.01.14, 12:26

Csak akkor lehet ingyenes a banki átutalás, ha eltörlik a tranzakciós illetéket - ez derül ki a bankoknak az mfor.hu hírportállal közölt álláspontjából. Márpedig a lakossági elektronikus pénzforgalom utáni tranzakciós illeték kivezetése nem tűnik a költségvetés számára nagy érvágásnak, hiszen abból évente 10 milliárd forintos nagyságrendű bevétele származik a büdzsének.

Jönnek a minősített fogyasztóbarát lakásbiztosítások

Gazdaság2020.01.10, 15:41

2020. január 10-én pénteken elindult a pályázati lehetőség a biztosítók számára a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás megszerzéséért. Az ilyen minősítéssel ellátott lakásbiztosítások átláthatóbbak lesznek és gyorsabb kárrendezést biztosítanak majd, mint a jelenlegi termékek. A most elindult pályázati lehetőség hatására legkorábban az idei év első negyedévében jelenhetnek meg az első MFO minősítésű biztosítási konstrukciók.

Az MNB elvárja, hogy a bankok tegyék ingyenessé az azonnali átutalásokat

Gazdaság2020.01.09, 16:21

Az MNB kifejezetten elvárja a bankoktól olyan lakossági számlacsomagok biztosítását, amelyek korlátlan számú átutalást tesznek lehetővé külön tranzakciós díj megfizetése nélkül az azonnali fizetési rendszer márciusi indulását követően – áll a Magyar Nemzeti Bank honlapján vezető jegybanki szakemberek által jegyzett írásban.

Egyre biztonságosabb a hazai bankkártyás fizetés

Gazdaság2020.01.06, 14:07

2019 harmadik negyedévében tovább nőtt a bankkártyák, valamint ezen belül az érintéses fizetést lehetővé tevő kártyák száma. Az elektronikus fizetési forgalom bővülése továbbra is elsősorban a bankkártyás vásárlások számának és értékének dinamikus növekedéséből származik. A fizikai kereskedőknél lebonyolított tranzakciók mellett egyre inkább teret hódítanak az online kártyás vásárlások is. A bankkártyás visszaélések terén jelentős csökkenés tapasztalható mind kibocsátói, mind elfogadói oldalon a visszaélésekkel okozott kár tekintetében.

Az MNB visszavonja egy fintech cég tevékenységi engedélyét

Gazdaság2019.12.30, 11:54

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az ügyfelekkel való elszámolás igazolt lezárásakor, de legkésőbb 2020. február 28-án visszavonja a VirPay Pénzforgalmi Szolgáltató Kft. tevékenységi engedélyét. A jegybank kötelezte a társaságot, hogy arányosan fizesse ki a rendelkezésre álló ügyfélpénzeket a jogosult ügyfeleknek. A VirPay nem rendezte tőkehelyzetét, nem biztosított az ügyfélpénzek korlátozás nélküli rendelkezésre állása - tájékoztat arról az MNB közleményében.

Matolcsy György: A cél Európa 5 legfejlettebb, legjobb életminőséggel rendelkező országa közé kerülni

Itthon2019.12.16, 21:58

Matolcsy György szerint 2030-ig, a következő bő évtizedben céljaink világosak: a legjobb 5 ország közé kerülni Európában fejlettségben és életminőségben egyaránt, megközelíteni Ausztriát és elérni uniós átlagokat.

Így támogatja az MNB a lakáshitelezést

Gazdaság2019.12.16, 10:39

A jegybank tőkekövetelmény-kedvezményt hirdet a magyarországi székhelyű hitelintézeteknek a 2020-2023 között kihelyezett zöld lakáscélú hitelei után a klímabarát pénzügyi termékek terjesztése és az ingatlanok energiahatékonysága javítása érdekében. Konzultáció indul a zöld jelzáloglevelek kibocsátásának elősegítéséről is – nyilatkozta Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

A jövőben megszűnhetnek a lakáshitelek drága közjegyzői díjai

Gazdaság2019.12.17, 09:36

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség egyaránt úgy gondolja, hogy a lakáshiteleknél különféle jogi és digitális megoldásokkal teljesen kiváltható lehet a tízezrekbe kerülő közjegyzői díj - nyilatkozták a szakma szereplői a Portfólió.hu-nak. Bár erről szóló döntés még nincs, de a két szervezet szándékai illetve állásfoglalása, ebbe az irányba mutatnak. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara viszont másképp látja a helyzetet.

2025-ig szóló felügyeleti stratégiát hirdetett meg az MNB

Gazdaság2019.12.13, 12:58

Új, az elkövetkező hat évre szóló felügyeleti stratégiát tett közzé az MNB. A dokumentum – amelynek kiemelt értékei a stabilitás és a bizalom – egyrészt a fejlődő, versenyző, egészséges pénzügyi szektor, másrészt a támogató, formáló, hatékonyan felügyelő MNB további fejlődése érdekében tűz ki stratégiai feladatokat.

Nagyon megugrott az áruhitelek és a személyi kölcsönök felvétele

Gazdaság2019.12.11, 14:09

Az utóbbi két hónapban megugrott a fedezetlen, elsősorban kisebb összegű személyi kölcsönök és áruhitelek felvételének száma - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője.

Kiemelkedő a magyarországi bankrendszer jövedelmezősége

Gazdaság2019.12.05, 11:19

A magyarországi bankrendszer jövedelmezősége kiemelkedő, de csökkenteni kell a működési költségeket, javítani kell a hatékonyságot – mondta Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója azon a sajtótájékoztatón, amelyen a jegybank Pénzügyi stabilitási jelentését mutatták be.

Továbbra is erős a hazai bankrendszer sokkellenálló-képessége

Gazdaság2019.12.04, 16:17

"A magyar bankrendszer sokkellenálló-képessége továbbra is robusztus, szolvencia stressztesztünk alapján a hazai bankrendszer intézményei egy jelentős negatív makrogazdasági sokkot követően is megfelelnének a tőkehelyzetre vonatkozó szabályozói elvárásoknak" - áll a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019. decemberi Pénzügyi Stabilitási Jelentésében, melyet a Pénzügyi Stabilitási Tanács tett közzé. A közlemény szerint ugyanakkor a bankrendszer működését belföldi és nemzetközi folyamatok növekvő nyomás alatt tartják, megújulásra késztetve a szektor szereplőit.

Jelentős volt a babaváró hitelek sikere a harmadik negyedévben

Gazdaság2019.12.04, 17:01

Jelentős hitelkiáramlást eredményeztek a babaváró hitelek idén a harmadik negyedévben - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Több mint 100 ezer banki ügyfél kerülhetett bajba

Gazdaság2019.11.19, 13:07

Mintegy 100-150 ezer ügyfél, vagyis az aktív bankszámlák tulajdonosainak körülbelül 1 százaléka nem azonosította magát az október 31-i határidőre - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője.

Másképpen mérné az inflációt az MNB

Gazdaság2019.11.11, 13:09

A fejlett országok jegybankjai közel egy évtizede jelentős erőfeszítéseik ellenére sem képesek elérni inflációs céljaikat. Az inflációs célt követő országok kétharmadában a fogyasztói árak növekedése jelenleg sem éri el a kívánt célértéket. Ezek az országok adják a világ GDP-jének több mint 60 százalékát.