magyar kutatók

címke rss

Sokat tisztultak, de egyelőre csak erős közepest kaptak hazai vizeink

Tudomány2010.02.22, 10:06

Tisztábbak a tavaink és folyóink, mint tíz évvel ezelőtt, ami nagyrészt növényvédőszerek betiltásának köszönhető. A legtöbb folyó és tó azonban egy ötfokozatú skálán még mindig csak hármast kapna, és sok a hiányos adat is. A Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv kapcsán a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a közelmúltban összesítette a vizeink állapotát.

Igaza volt Nopcsa bárónak

Tudomány2010.02.28, 10:07

Egy nemzetközi kutatócsoport most igazolta a természettudós-kalandor Nopcsa báró százéves elméletét: az erdélyi Hátszegi-medencéből ismert késő-kréta dinoszauruszok valóban törpenövésűek voltak, melyek így alkalmazkodtak a szigetté zsugorodó élőhelyükhöz. A 65-70 millió éve még létezett, burjánzó növényzettel borított Hátszeg-sziget közel Magyarország méretű volt, ahol több dinoszaurusz faj is élt.

Stratégiai Tanácsadó Testületet hozott létre az MTA

Tudomány2010.03.09, 17:35

A szakmájukban kiemelkedő elismertségű, jelentős nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező szakértői testület tagjai a Magyar Tudományos Akadémia tevékenységét alapjaiban meghatározó, hosszú távú döntések meghozatalában segítenek.

Új krátereket találtak a Földön

Tudomány2010.03.13, 18:11

Az elmúlt napokban két új kráter felfedezése is napvilágot látott. Az egyik egy sokéves kutatással megalapozott azonosítás, amelynek eredménye magyar közreműködéssel született. Ez az első becsapódásnyom, amit Japánban találtak. A másik pedig egy érdekes, de még bizonytalan felismerés: Afrikában az erdőirtás eredményeként rajzolódott ki egy nagy kráter körvonala.  

Magyar őssejtsiker az asztmás roham kezelésében

Tudomány2010.03.17, 10:57

Az Egyesült Államokban dolgozó magyar kutató, dr. Németh Krisztián tervezte azt a kísérletet, amelynek eddigi eredményei alapján az őssejtek egyik típusa az asztmás roham kezelésében is hatékonynak bizonyulhat. A szakemberek szerint ez az első adat arra, hogy a csontvelői őssejteket a súlyos allergiás gyulladások mérséklésére is alkalmazni lehetne. A munkacsoport legújabb tanulmányát az Amerikai Tudományos Akadémia lapja, a PNAS legfrissebb száma közölte.

A jövőben talán már az idegrostokat is látni fogjuk

Tudomány2010.03.19, 20:56

Az agyi képalkotó eljárások rendkívül sokat fejlődtek az elmúlt években, így ma már olyan agyi folyamatokba is bepillantást nyerhetünk, amelyekbe korábban elképzelhetetlen lett volna. Az orvosi gyakorlat közeli jövőjét várhatóan az jelenti, hogy a vizsgálatokban egyidejűleg két fejlett képalkotó módszert is alkalmaznak. A legújabb kutatásokból az is világossá vált, hogy az összetett agytevékenységeket sosem csak egyetlen központ végzi. 

Megtaláltuk a magyar dinoszauruszfestőt

Tudomány2010.03.19, 09:36

"Azt hiszem, ez az első alkalom, hogy Magyarországra eljutnak a képeim" - mondta az [origo] Tudomány rovatának Julius T. Csotonyi, a magyar származású dinoszauruszfestő, akinek képeit világszerte felhasználták már könyvekben és múzeumi kiállításokon. Mi is véletlenül találtunk rá, amikor felfigyeltünk egy amerikai tudományos blog egyik illusztrációjára. A pécsi származású kutató-művész ötéves volt, amikor családja Kanadába költözött, és reméli, hogy hamarosan együtt dolgozhat magyarországi múzemumokkal is.

Új emberfaj egy ujjból

Tudomány2010.03.24, 20:19

Egyre inkább úgy tűnik, hogy negyvenezer éve még több emberfaj élt egymás mellett a Földön. A nem túl rég önálló fajnak nyilvánított Neander-völgyi és a mai ember mellé 2003-ban csatlakozott az indonéziai Flores szigetén élő hobbit. Egy nemzetközi, magyar szakembert is felsorakoztató kutatócsoportnak most Szibéria déli részén sikerült megállapítani egy leletről, hogy egy eddig ismeretlen emberfajhoz tartozhat.

Készül a genetikai Avatar

Tudomány2010.03.29, 12:12

Jelenleg egydimenziós állóképünk van az emberi genetikai állományról, a valóság pedig egy 3D-s, időben és térben folyamatosan változó rendszer. Olyan ez, mintha az Avatar forgatókönyvét vetnénk össze a film látványvilágával - mondta lapunknak egy fiatal magyar biológus, aki nemzetközi kutatást vezet Németországban. Németh Attila az ELTE-n végzett, a Regensburgi Egyetemen dolgozik, a kisfia német-spanyol-magyar anyanyelvű, és szabad idejében egy Európa-szerte hallgatott funk-brigádban basszusgitározik.

"Mintha egy földönkívülivel próbálnánk egymást megismerni"

Tudomány2010.04.02, 19:54

Egy fiatal magyar kutató a világon egyedüliként az 5-6 méter úszófesztávolságú óriás ördögráják viselkedését tanulmányozza. A hatalmas állatok világszerte előfordulnak a trópusi tengerekben, több helyen halásszák is őket. Szinte semmit nem tudni azonban a szociális és kognitív képességeikről, amelyek az agyuk alapján nagyon fejlettek lehetnek.