magyar kormány

címke rss

A román kormány az RMDSZ nélkül tárgyal a státustörvényről

A román kormány nem tartja természetesnek és szükségesnek, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség részt vegyen azokon a konzultációkon, melyeket a magyar kormánnyal folytat a státustörvény kérdéséről.

Csütörtökön kezdődik a Mol gázárpere

Archívum2001.09.19, 16:28

A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön fog tárgyalni először a perben, amit a Mol Rt. Indított a magyar kormány ellen a gázáremelés alacsony szintje miatt. A keresetet tavaly novemberben a Fővárosi Bíróság első fokon elutasította.

Magyarország ellenzi vízi erőmű építését a Dráván

Itthon2001.09.26, 21:56

Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter szerint a magyar kormány továbbra sem ért egyet azzal, hogy Horvátország vízi erőművet építsen a Dráván.

Visszaállították a Nemzetbiztonsági Hivatal honlapját

Itthon2001.10.02, 11:55

Kedd reggelre helyreállították a Nemzetbiztonsági Hivatal honlapját. A site-ot ugyanis hétfő délután ismeretlenek feltörték, és az Amerikát támogató magyar kormány politikáját bíráló szöveget helyeztek el rajta.

A szlovákok a magyar kormányt vádolják

Nagyvilág2001.11.02, 22:47

A szlovák külügyminiszter több európai szervezet vezetőjének írt levelet, melyben kifogásolja, hogy a magyar kormány tudatosan elferdíti a Velencei Bizottság véleményét a státustörvénnyel kapcsolatban.

Szlovákia nem tart igényt a kedvezménytörvényre

Itthon2002.01.09, 09:06

Szlovákia javasolni fogja a magyar kormánynak, hogy Ausztriához hasonlóan Szlovákiát is vonják ki a magyar kedvezménytörvény hatálya alól - jelentette be Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök a koalíciós pártok kedd esti ülése után.

Dzurinda szerint a kedvezménytörvény még nem legitim

Nagyvilág2002.02.06, 12:49

A pozsonyi parlament folytatja vitáját a magyar kedvezménytörvény ellen szóló szlovákiai határozatról. Dzurinda miniszterelnök kijelentette, hogy ha a jelenlegi magyar kormánnyal nem sikerül megegyezni, Pozsony a következő kormánnyal is kész tárgyalni. Szlovákia kormánya csak akkor intézkedik, ha kimerülnek a politikai párbeszéd lehetőségei.

Bizalmat erősített a MÁÉRT ötödik értekezlete

Itthon2002.07.19, 19:18

Csalatkozniuk kellett azoknak, akik úgy gondolták, hogy az új magyar kormánynak nem lesz kellő érzékenysége a határon túli magyarok problémái iránt, és azoknak is csalódniuk kellett, akik azt hitték, hogy teljesen tartalmatlan lesz a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) - nyilatkozta Józsa László, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke.

Áprilistól ingázik a kormány Brüsszelbe

Nagyvilág2003.01.24, 16:17

Ha lehetne, repülőbérletet kellene váltaniuk a magyar kormány tagjainak Brüsszelbe, olyan gyakran kell majd elutazniuk az Európai Unió fővárosába. A csatlakozási szerződés aláírása után már Magyarország képviselői is részt vehetnek az Unió testületi ülésein, ahol fel is szólalhatnak. Ez szinte egyet jelent a teljes jogú tagsággal - mondta az [origo] kérdésére Gottfried Péter, a külügyminisztérium helyettes államtitkára.

Nyilatkozatai diszkvalifikálták a koppenhágai nagykövetet

Itthon2003.02.06, 20:16

Deseő László volt koppenhágai nagykövet két alkalommal is a magyar kormány álláspontjával ellentétes nyilatkozatot tett - nyilatkozta Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára.

Előző
Következő