magyar kézilabda

címke rss

Nem tudott győzni a Pick Szeged a kézi-BL-ben

Sport2006.10.15, 17:43

A sok hibával játszó Pick Szeged a lefújás előtt két másodperccel kapott góllal 27-27-es döntetlent játszott a vendég svájci Schaffhausen csapatával a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 3. fordulójában.

Női csapatért is szoríthatunk a kézi-BL-ben

Sport2006.10.13, 15:28

Péntektől vasárnapig összesen hat magyar érdekeltségű mérkőzést rendeznek az európai kézilabdakupákban. Az MKB Veszprém és a Pick Szeged folytatja menetelését a Bajnokok Ligájában, míg a női BL-ben a Budapest Bank-FTC a főtáblára, a 16 közé jutásért harcol a román Rulmentul Brasov együttesével. Az EHF Kupában a Kiskunhalas a fehérorosz Gorodnyicsanka Grodnóval, a KEK-ben pedig a Cornexi-Alcoa-HSB Holding az izlandi Hafnarfjördurral mérkőzik. Utóbbi pénteken és vasárnap idegenben már le is tudja a párharcot.

Sikerrel folytatta a kézi-BL két magyar csapata

Sport2006.10.09, 11:03

Az első körben elszenvedett vereség után mind az MKB Veszprém KC, mind a Pick Szeged férfikézilabda-csapata győzelemmel folytatta Bajnokok Ligája-szereplését. A bajnok a szlovák Vágbeszterce együttesét ütötte ki, a szegediek pedig Fehéroroszországban diadalmaskodtak. A folytatásra a hétvégén kerül sor, a Veszprém Szarajevóba utazik, míg a Tisza-partiak a svájci Schaffhausent fogadják.

Javított a Szeged és a Veszprém a kézilabda-BL-ben

Sport2006.10.09, 14:59

A címvédő spanyol Ciudad Realtól elszenvedett első fordulóbeli vereség után nyert a Pick Szeged, mégpedig a fehérorosz Breszt Meskovo otthonában a férfikézilabda-Bajnokok Ligája 2. körében. Az MKB Veszprém is megszerezte első győzelmét, miután hazai pályán 46-26-ra diadalmaskodott a szlovák Bystrica ellen.

A Szegednek lesz nehezebb dolga a kézi-BL-ben

Archívum2006.10.05, 10:25

Az MKB Veszprémnek és a Pick Szegednek is van javítanivalója a férfikézilabda Bajnokok Ligájában, míg a KEK-ben a Komlói BSK-Fűtőerőmű döntetlen állásról próbálja meg kiharcolni a továbbjutást Dániában.

Megvált kapusától az MKB Veszprém

Sport2006.10.04, 19:26

Nyáron Veszprémbe szerződött, ám a szerb Dejan Peric érkezésével harmadik kapussá vált a magyar bajnokcsapatban Richard Stochl, így a szlovák válogatott hálóőr visszatért a Dunaferr férfikézilabda-együtteséhez.

Bajusz Sándor visszatért Szegedre

Archívum2006.10.03, 10:53

A két hónapos pihenőre kényszerülő Danijel Andjelkovic helyére Bajusz Sándort, a klub egykori játékosát igazolta le az irányítóposztra a Pick Szeged férfikézilabda csapata.

Ujját törte a Pick Szeged szerb irányítója

Archívum2006.10.02, 09:36

Várhatóan kéthónapos kényszerpihenő vár a Pick Szeged férfikézilabda-csapatának szerb irányítójára, Daniel Andjelkovicsra, aki a szombati, Ciudad Real elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen szenvedett súlyos sérülést.

A Szeged és a Veszprém is kikapott a BL-ben

Sport2006.09.30, 20:37

Az MKB Veszprém és a Pick Szeged is kikapott a férfi kézisek Bajnokok Ligájában: előbbit az előző idényben döntős spanyol Portland San Antonio verte idegenben 34-27-re, utóbbi pedig a Tisza-parti városban szenvedett 25-20-as vereséget a Ciudad Real ellenében.

Nehéz hétvégével indul a férfikézi-BL

Archívum2006.09.29, 09:12

Kezdenek a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában érdekelt magyar csapatok: az első fordulóban a Pick Szeged fogadja a címvédő spanyol Ciudad Realt, míg az MKB Veszprém a BL-finalista, szintén spanyol Portland San Antonio pamplonai otthonában lép pályára szombaton.

Dusebajev Szegeden tér vissza a kézipályára

Sport2006.09.27, 08:42

Játékosként is számol Talant Dusebajevvel a Ciudad Real férfikézilabda-csapata, ami két ok miatt is nagy hír. Egyrészt a világ valaha élt egyik legnagyobb játékosa 38 évesen, csapata kispadjáról tér vissza a pályára, másrészt a debütálására éppen az újszegedi sportcsarnokban, a Pick Szeged elleni Bajnokok Ligája-összecsapáson kerülhet sor.

A Pick Szeged öt góllal verte a Debrecent

Archívum2006.09.20, 21:54

A bajnokesélyes Pick Szeged 26-21-re győzött a tisztességesen helytálló Debrecen ellen a férfikézilabda-bajnokság szerdai játéknapján.

Újabb támogatót kapott a Pick Szeged

Archívum2006.09.13, 10:40

A Pick Szeged férfikézilabda-csapata és a Budapest Bank sajtótájékoztató keretében szponzorációs megállapodást kötött, melynek értelmében a pénzintézet ebben az idényben aranyfokozatú támogatója a Magyar Kupa-győztes és bajnoki ezüstérmes együttesnek. A szerződést Lele Ambrus klubelnök és Boldis Zoltán, a Budapest Bank vállalati üzletágának termékfejlesztési vezetője írta alá.

Fehérorosz csapat került a szegedi BL-csoportba

Archívum2006.09.11, 13:41

A fehérorosz Breszt Meskovo ugyan kikapott otthon a holland KRAS Volendamtól, mégis továbbjutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája selejtezőjéből, és azonos csoportba került a Pick Szegeddel.

BL-döntős spanyol csapatok várnak kéziseinkre

Sport2006.09.11, 13:35

Az MKB Veszprém többek között a tavalyi döntős spanyol Portland San Antonióval, a Pick Szeged pedig a címvédő, szintén spanyol Ciudad Real együttesével került azonos csoportba a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában.

Kézidrukkerek csatája Veszprémben

Sport2006.08.24, 12:02

A Veszprém Kézilabda Fan Club 2006 augusztus 26-28. között ismét megrendezi a Veszprém Handball Fan Tour elnevezésű szurkolói találkozót. A résztvevők ezúttal is Szlovéniából és Magyarországról érkeznek. Itthonról a bakonyi drukkerek két csapata mellett idén a szegedi szurkolók egy csapata képviselteti magát a játékokon. Az MKB Veszprém KC legnagyobb hazai riválisának rajongói mellett rengeteg vendég érkezik Szlovéniából, 3 kézicsapat (Velenje, Celje és Lendva) támogatói is állítanak ki csapatot.

400 millióból gazdálkodhat az MKB-Veszprém

Archívum2006.08.22, 18:40

Minden eddiginél nagyobb költségvetéssel vágnak neki a klubcsapatok a német kézilabda Bundesliga 2006/07-es szezonjának: a 18 egyesület összesen 55 millió euróból gazdálkodhat. Ez 10 százalékkal több, mint az előző szezonban. Amíg a Kiel 6 millió euróval rendelkezik, addig a magyar bajnok Veszprém mindössze annak negyedével.

Székelyudvarhelyről erősít a Pick Szeged

Archívum2006.06.29, 17:48

Két meghatározó szerb játékos, Milorad Krivokapic és Vladan Matic szerződést hosszabbított a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatával - hangzott el a klub csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az átlövő Krivokapic három plusz két, a szélső Matic pedig újabb egy évre kötelezte el magát a bajnoki ezüstérmes, Magyar Kupa-győztes gárdához.

Francia kapussal erősít a Pick Szeged

Archívum2006.06.10, 18:33

Két új külföldi és egy saját nevelésű játékossal kötött szerződést a bajnoki ezüstérmes, Magyar Kupa-győztes Pick Szeged férfikézilabda-csapata.

Szlovén kézist szerződtethet a Pick Szeged

Sport2006.06.06, 17:27

Szlovéniai információink szerint napokon belül aláírja szegedi szerződését Ognjen Backovic, a német GWD Minden kézilabdázója. A védőspecialista balátlövő a hírek szerint a Barcelonába távozó Nenad Perunicicot pótolhatja.

13 év után MK-győztes a Pick Szeged

Archívum2006.05.28, 14:55

A Pick Szeged nyerte a Budapest Bank férfi kézilabda Magyar Kupát, miután a pécsi döntőben 32-30-ra nyert a címvédő MKB Veszprém ellen. A Tisza-parti csapat 13 év után szerzett ismét aranyérmet.

Zsinórban hatodszor kézibajnok a Veszprém

Sport2006.05.23, 12:30

Megvédte bajnoki címét az MKB Veszprém, miután a férfikézilabda NB I döntősorozatának utolsó mérkőzésén 27-19-re legyőzte a vendég Pick Szegedet.

A Szeged kiütéssel egyenlített a kézidöntőben

Sport2006.05.20, 17:58

A Pick Szeged hazai pályán 31-21-re legyőzte a címvédő MKB Veszprém csapatát a férfikézilabda-bajnoki döntő negyedik mérkőzésén, így az utolsó, vasárnapi mérkőzésen dől el az aranyérem sorsa.

Fradi-veréssel kézibajnok lett a Győr

Sport2006.05.17, 19:36

Megvédte bajnoki címét a Győri Graboplast ETO KC, miután a női kézilabda NB I rájátszásának utolsó fordulójában 26-25-re nyert a vendég Ferencváros ellen.

A Veszprém egy lépésre a kéziaranytól

Sport2006.05.16, 12:49

Az MKB Veszprém 36-32-re nyert a vendég Pick Szeged ellen a férfikézilabda-bajnoki döntő harmadik mérkőzésén, és így már csak egyetlen siker választja el a címvédéstől.

Egyenlített a Szeged a kézidöntőben

Sport2006.05.11, 11:53

A Pick Szeged nagy csatában nyert a címvédő MKB Veszprém ellen az MTD férfikézilabda bajnoki döntő második mérkőzésén, és így 1-1-re áll az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc.

A Veszprémnél az előny a férfikézi-döntőben

Archívum2006.05.06, 18:01

A címvédő MKB Veszprém simán nyerte a vendég Pick Szeged elleni MTD férfikézilabda bajnoki döntő első mérkőzését.

A Veszprém kézisei nyerték az alapszakaszt

Sport2006.04.06, 15:23

A címvédő MKB Veszprém nyerte a férfi kézilabda NB I alapszakaszát, miután az utolsó fordulóban legyőzte a trónkövetelő és eddig százszázalékos Pick Szegedet. Ugyanakkor a Dunaferr már elődöntőbe jutott.

Nem jutott BL-döntőbe a Veszprém

Archívum2006.04.01, 19:40

Nem sikerült a bravúr, nem jutott fináléba a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában az MKB Veszprém, mert az elődöntő visszavágóján óriási csatában 32-29-re kikapott a spanyol Portland San Antonio otthonában. A pamplonai gárda 59-58-as összesítéssel lépett tovább.

Zoran Kurtes lesz Kovács Péter utóda a Picknél

Sport2006.03.31, 18:49

A következő szezontól a szerb Zoran Kurtes irányítja a Pick Szeged élvonalbeli férfikézilabda-csapatát. A tréner - akinek megbízatása két idényre szól - a Dunaferr női együtteséhez távozó Kovács Pétert váltja a kispadon.

Nem adja meg magát Pamplonában a Veszprém

Archívum2006.03.31, 10:12

Nehéz, de nem reménytelen helyzetben van a férfikézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágójára készülő MKB Veszprém, amely az első, hazai mérkőzésen 29-27-re nyert a spanyol Portland San Antonio ellen. 

Kétgólos BL-előnyt szerzett a Veszprém

Sport2006.03.28, 17:47

Kétgólos előnyt szerzett az MKB Veszprém a spanyol Portland San Antonio ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.

A Portland ellen jutna BL-döntőbe a Veszprém

Archívum2006.03.24, 18:12

Az MKB Veszprém kézilabdacsapata bízik benne, hogy vasárnap sikerül olyan eredményt elérnie a spanyol Portland San Antonio elleni férfi Bajnokok Ligája-elődöntőben, amellyel komoly esélye lesz a fináléba jutátásra. A visszavágót jövő szombaton rendezik Pamplonában.

Hat góllal nyert Dunaújvárosban az MKB Veszprém

Archívum2006.03.18, 20:08

A férfikézilabda-bajnokság szombati rangadója nagy és élvezetes csatát hozott a házigazda Dunaferr és a bajnoki címvédő MKB Veszprém között: az összecsapást főleg második félidei jó játéka miatt végül hat góllal, 37-31-re nyerte a Zovko-csapat.

Vasárnap fogadja a Veszprém a Portlandot

Sport2006.03.14, 19:40

Eldőlt, hogy az MKB Veszprém mikor találkozik a spanyol Portland San Antonióval a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A magyar gárda március 26-án 15.15 órakor látja vendégül riválisát, míg a pamplonai visszavágóra április elsején, 17.15 órakor kerül sor. Mindkét összecsapást élőben közvetíti az m1.

A Portlanddal BL-elődöntőzik a Veszprém

Sport2006.03.07, 18:41

A spanyol Portland San Antonio lesz az MKB Veszprém ellenfele a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében. A keddi bécsi sorsoláson az is kiderült, hogy az első mérkőzést március 25-én vagy 26-án Veszprémben rendezik, míg az egy héttel későbbi visszavágónak a spanyol együttes ad otthont.

BL-elődöntőbe jutottak a veszprémi kézisek

Sport2006.03.04, 21:30

Bejutott a legjobb négy közé az MKB Veszprém a férfikézilabda Bajnokok Ligájában, miután a negyeddöntő visszavágóján 27-22-re nyert a vendég francia Montpellier ellen.

Gálával és gálára készül a Veszprém kézicsapata

Archívum2006.03.03, 11:47

Különleges, a '90-es évek hangulatát idéző gálával készül az MKB Veszprém szurkolótábora a szombati, Montpellier elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőre. A kézilabdacsapat egy hete, Franciaországban 23-21-es vereséget szenvedett, így hazai pályán esélyes a továbbjutás kiharcolására.

BL-elődöntőért játszik a Veszprém

Archívum2006.02.24, 12:28

A továbbjutást illetően ellenfelével, a francia Montpellier-jével azonos eséllyel vág neki a férfikézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének az MKB Veszprém.

Szegeden kapitulált az MKB Veszprém

Sport2005.12.17, 21:01

Fordulatos mérkőzésen tartotta otthon a két pontot a férfikézilabda-bajnokság rangadóján a Pick Szeged az MKB Veszprém ellen, hisz az első félidei egygólos hátrányt a második játékrészben szenzációs játékkal ledolgozták, majd megszerezték a vezetést, melyet a hátralévő időben már nem engedtek ki a kezükből.

A Montpellier vár a Veszprémre a BL-negyeddöntőben

Archívum2005.12.13, 12:25

A francia Montpellier-vel találkozik az MKB Veszprém a férfikézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

Kettős vereséggel búcsúzott a BL-től a Szeged

Archívum2005.12.11, 19:06

Kettős vereséggel búcsúzott a Pick Szeged a férfikézilabda Bajnokok Ligájától, miután a nyolcaddöntő visszavágóján kilenc góllal kapott ki a spanyol Ciudad Real otthonában.

Kettős győzelemmel BL-negyeddöntős a Veszprém

Sport2005.12.10, 23:11

 Az MKB Veszprém az első mérkőzésen elért kilencgólos győzelme után a szombati visszavágón is nyert a dán Aarhus ellen, így gond nélkül bejutott a férfikézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.

Formalitás kézicsapataink BL-mérkőzése

Archívum2005.12.09, 16:46

Az MKB Veszprém kilencgólos előnyének, míg a Pick Szeged hazai pályán elszenvedett egygólos vereségének köszönhetően nyugodtan léphet pályára a férfikézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének hétvégi visszavágóján.

Időntúli góllal kapott ki a Pick a férfikézi-BL-ben

Sport2005.12.07, 07:48

Időntúli szabaddobásból esett góllal 32-31-re kikapott a remekül küzdő Pick Szeged a vendég spanyol Ciudad Realtól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntő első mérkőzésén.

Elszántan várja a Pick a Ciudad Realt

Archívum2005.12.05, 18:59

Nem a Pick Szeged az esélyese a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének, amelyben a spanyol Ciudad Reallal csap össze, ám a magyar csapat bízik abban, hogy szurkolói segítséggel képes lesz kedden (18.30) megállítani a világ pillanatnyilag legjobb gárdáját.

Kilencgólos előnyt szerzett a Veszprém a kézi-BL-ben

Sport2005.12.03, 20:45

Nehezen lendült bele, de aztán 30-21-re nyert az MKB Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a vendég dán Aarhus ellen.

Dán ellenfelet fogad a Veszprém a férfikézi-BL-ben

Archívum2005.12.02, 11:23

Élhet a sorsolás adta szerencsével az MKB Veszprém, amely szombaton a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén fogadja a dán Aarhust. A magyar bajnok az előző években rendre nehéz ellenfelekkel csapott össze, most viszont a csoportjában élen zárók közül talán a leginkább legyőzhető riválist kapta Fortuna jóvoltából.

Simán nyert a Pick Szeged a DKSE ellen

Sport2005.11.29, 19:26

Könnyed győzelmet aratott a Pick-Szeged a férfikézilabda-bajnokságban. Kovács Péter csapata ezúttal hazai pályán, 18-10-es félidő után 41-23-as sikert aratott a DKSE ellen.

Szeged-Real meccs Mikulás napján

Sport2005.11.22, 15:25

December 6-án, kedden 18.30-kor fogadja a Pick Szeged a spanyol Ciudad Realt a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

Szerencsés Veszprém, peches Szeged

Sport2005.11.15, 13:33

Az MKB Veszprém a dán Aarhusszal, a Pick Szeged pedig az előző kiírásban finalista spanyol Ciudad Reallal találkozik a férfikézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a keddi bécsi sorsolás alapján.

Gyengébb ellent remél a Veszprém és Szeged BL-csapata

Sport2005.11.14, 20:17

Az egyaránt csoportmásodik MKB Veszprém és Pick Szeged bízik abban, hogy a dán Aarhust vagy a szlovén Celjét kapja ellenfélnek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi sorsolásán. A két magyar alakulatot a csoportelsőkhöz választják, és az biztos, hogy a visszavágókat vívja idegenben december 10-én vagy 11-én. Az első mérkőzéseket Veszprémben és Szegeden játsszák december 3-án vagy 4-én.

Sorsdöntő hétvége a férfikézi-kupákban

Sport2005.11.14, 14:26

Sorsdöntő hétvége előtt állnak az európai kézilabdakupákban érdekelt magyar férfi csapatok. A Bajnokok Ligájában az MKB Veszprém a nyolcaddöntőben kedvezőbb kiemelést biztosító első helyért játszik az előző kiírásban döntős spanyol Ciudad Real otthonában, míg a Pick Szegednek legalább döntetlent kell elérnie a vendég bosznia-hercegovinai Izvidac Ljubuskival szemben, és akkor a címvédő spanyol Barcelona mögött másodikként továbbjut a 16 közé.

BL: nagyon kikapott a Realtól a Veszprém

Sport2005.11.13, 20:56

Csoportmásodik lett az MKB Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája F jelű kvartettjében, miután vasárnap idegenben tizenegy góllal kikapott az előző kiírásban finalista spanyol Ciudad Realtól. Az EHF-kupa további küzdelmeitől a Dunaferr és a Tatabánya-Carbonex is elbúcsúzott.

Nyolcaddöntős a Szeged a férfikézi-BL-ben

Archívum2005.11.12, 17:40

A Pick Szeged fölényesen legyőzte a vendég bosznia-hercegovinai Izvidac Ljubuskit a férfikézilabda Bajnokok Ligája D csoportjának utolsó fordulójában, és így bejutott a nyolcaddöntőbe.

Életben maradt a Szeged kézis BL-reménye

Sport2005.11.06, 17:51

Fontos, 24-22-es győzelmet aratott a Pick Szeged az ukrán Zaporizzsja otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 5. fordulójában, ugyanis így életben maradt a nyolcaddöntőbe jutási reménye. A másik magyar együttes, az MKB Veszprém őrzi százszázalékos mérlegét, miután gond nélkül, 42-25-re legyőzte a vendég szlovák Tatran Presovot.

Ukrajnában dőlhet el a Pick Szeged sorsa

Archívum2005.11.04, 12:32

A hétvégén az 5. fordulójához érkezik a férfikézilabdázók Bajnokok Ligájának csoportsorozata. A magyar színeket képviselő MKB Veszprém együttese biztos továbbjutóként a szlovák Tatran Presovot látja vendégül, míg a Pick Szeged élethalálharc-csatáját Zaporizzsjában vívja. Amennyiben a Szeged kikap, elbúcsúzik a továbbjutástól.

Román beállós érkezik Veszprémbe

Archívum2005.11.02, 13:26

Román és magyar információk szerint a 2006-2007-es idényben újabb légióssal bővül az MKB Veszprém KC férfikézilabda-csapata. A magyar bajnok ugyanis szerződteti a Dinamo Baumit Bucuresti 23 esztendős beállósát, Marian Cozmát.

Sérülések tizedelik a Pick Szeged csapatát

Sport2005.10.24, 13:49

Múlt heti váratlan veresége miatt szinte győzelmi kényszerrel vállán lép pályára a Pick Szeged férfikézilabda-csapata a címvédő Barcelona ellen a Bajnokok Ligája szombati, 4. fordulójában, ugyanakkor az MKB Veszprém a papírforma alapján Bukarestben is megőrzi hibátlan mérlegét.

Barca-diadal a szegedi kézirangadón

Sport2005.10.23, 01:48

A Pick Szeged nem bírt a címvédő spanyol Barcelonával, és 28-26-ra kikapott a férfikézilabda Bajnokok Ligája 4. fordulójában. Az MKB Veszprém továbbra is százszázalékos, miután a román Dinamo Bucuresti otthonában győzött, és így biztosan bejutott a nyolcaddöntőbe.

Ötödszörre legyőzte a Ciudadot a Veszprém

Sport2005.10.15, 21:56

Megszakította a Ciudad Real elleni négy vereségből álló sorozatát az MKB Veszprém és legyőzte az előző kiírásban döntős vendég spanyol csapatot a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 3. fordulójában. A Pick Szeged viszont rossz napot fogott ki és fájó, egygólos vereséget szenvedett  a bosznia-hercegovinai Izvidac Ljubuski otthonában.

Mumusát fogadja a veszprémi kézicsapat

Sport2005.10.14, 15:58

Nehéz szombat előtt áll a férfikézilabda Bajnokok Ligájában érdekelt két magyar csapat: az MKB Veszprém az előző kiírásban döntős spanyol Ciudad Realt fogadja, míg a Pick Szeged a bosznia-hercegovinai Izvidac Ljubuski otthonában lép fel.

Kiemeltként várja a kézis BL-sorsolást a Győr

Sport2005.10.11, 13:27

A Bajnokok Ligájában szereplő MKB Veszprém és a Pick Szeged férfikézilabda-együttese mellett még nyolc magyar csapat várja az európai kupák keddi, bécsi sorsolását. A hölgyek legrangosabb versengésében a Győri Graboplast ETO a négy legjobb egyikeként várja ellenfeleit, de ott van a mezőnyben a Dunaferr is. Ugyancsak kiemelt pozícióban van a Cornexi-Alcoa, a Ferencváros és a Vác női, illetve a Dunaferr férfi gárdája.

Barcelonában kapott ki a Pick Szeged

Sport2005.10.10, 12:09

Nem sikerült a bravúr a Pick Szeged férfikézilabda-csapatának, amely a Bajnokok Ligája 2. fordulójában 27-20-as vereséget szenvedett a címvédő spanyol Barcelona otthonában. Az MKB Veszprém a papírformának megfelelően legyőzte a vendég román Dinamo Bucuresti csapatát.

Kézi-BL: Barcelonába látogat a Szeged

Archívum2005.10.07, 10:51

A pályára lépő hat magyar kézilabdacsapat közül csak a Pick Szegedre és a PLER-Airportra vár nehéz mérkőzés az európai kupák hétvégi fordulójában.

Sima veszprémi kézisiker a BL-ben

Archívum2005.10.02, 21:55

A Pick-Szegedhez hasonlóan az MKB Veszprém is magabiztos győzelemmel rajtolt a férfikézilabda Bajnokok Ligájában. A bakonyaljai együttes a szlovák Tatran Presov otthonában diadalmaskodott 12 góllal.

BL-győzelemmel rajtolt a Pick Szeged

Sport2005.10.02, 14:41

Nehéz, fordulatos mérkőzésen győzelemmel kezdett a remekül hajrázó Pick Szeged a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, miután a D csoport nyitó mérkőzésén nyolc góllal jobbnak bizonyult a vendég ukrán Zaporizzsja csapatánál.

BL-menetelésbe fog a Szeged és a Veszprém kézicsapata

Sport2005.10.01, 18:11

Hét magyar csapat is megkezdi szereplését a hétvégi nemzetközi kézilabdaporondon. Amíg a férfiak Bajnokok Ligájában a Pick Szeged és az MKB Veszprém már a csoportmeccseknél tart, addig a hölgyek legrangosabb kupájában a Dunaferr együttese a német bajnok Nürnberg ellen próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.

Dunaferrt vert a Győr a nőikézi-rangadón

Sport2005.09.26, 11:34

Remek hajrájának köszönhetően a címvédő Győri Graboplast ETO KC 28-22-re legyőzte az előző idény ezüstérmesét, a vendég Dunaferrt a nőikézilabda-NB I szombati rangadóján.

Nehezen nyert a Dunaferr nőikézi-csapata

Sport2005.09.18, 01:59

Remek mérkőzést hozott az egyaránt a nemzetközi kupacsatákra készülő Dunaferr és Debrecen összecsapása Dunaújvárosban, a nőikézilabda-bajnokság negyedik fordulójában. Kiss Szilárd BL-résztvevő együttese az első félidőben szinte végig hátrányban volt az EHF-kupában érdekelt DVSC ellen, és bár a második játékrész első 15 perce is meglepően szorosan alakult, Radulovicsék végül megnyerték a mérkőzést.

A Mocsai-lányok pontot loptak Tápaiéktól

Sport2005.09.15, 08:44

Alaposan belehúzott a Vasas nőikézilabda-csapata, a piros-kékek ugyanis a bajnokság első két fordulójában előbb a Dunaferr-rel, majd a Ferencvárossal találkoztak, és bár mindkét bajnokesélyest megszorongatták, pontot nem sikerült szerezniük. A következő ellenfél az EHF-kupa-győztes Cornexi volt, amely az első mérkőzését győzelemmel zárta, a második fordulóban azonban hazai pályán egy góllal kikapott a Ferencvárostól.

BL: a Nürnberg lesz Radulovicsék ellenfele

Archívum2005.09.12, 11:00

A német bajnok Nürnberg nőikézilabda-csapatával találkozik a Dunaferr együttese a Bajnokok Ligája-selejtezőjének második körében. A férfiaknál eldőlt, hogy a Pick Szeged csoportjába a bosnyák Izvidac Ljubuski került, míg az MKB Veszprém harmadik riválisa a Dinamo Bucuresti lesz.

Az utolsó pillanatban lőtt góllal nyert az FTC kézicsapata

Sport2005.09.09, 20:30

A Ferencváros Tóth Tímeának az utolsó másodpercben lőtt góljával nyert a Cornexi-Alcoa-HSB Holding otthonában a nőikézilabda NB I 2. fordulójában.

Újvárosba került a kézis Bányász-kupa

Sport2005.09.05, 12:35

Jobb gólkülönbségének köszönhetően a Dunaferr férfikézilabda-csapata nyerte a Bányász-kupa elnevezésű ötcsapatos viadalt, amelynek döntőnek is beillő utolsó találkozóján 29-29-es döntetlent ért el a házigazda Tatabánya ellen. A harmadik helyen a Győr végzett, megelőzve a Komlót és a német Ottobeuren csapatát.

BL-résztvevők csatája a kézis Volán-kupán

Archívum2005.09.02, 07:53

Komoly tornával készül az ünneplésre a szegedi kézilabdasport a hétvégén: a Tisza Volán SC-Pick Szeged egyesülete 35 éve alakult és a csapat 30 éve jutott fel az NB I-be. A klub így megrendezi a Volán-kupát, amelyre a házigazda szegediek mellett a bajnok MKB Veszprém, a horvát RK Zagreb, illetve a szlovák Tatran Presov kapott meghívást.

A Szeged gálázott, a Veszprém második lett

Archívum2005.08.18, 08:23

A magyar bajnoki ezüstérmes, Bajnokok Ligája-induló Pick Szeged kézilabdacsapata húsz góllal nyert a Székelyudvarhelyen rendezett bemutató mérkőzésen. Második lett az MKB Veszprém KC a németországi tornán.

Spanyol sztárgárdák ellen a kézi BL-ben

Sport2005.07.28, 13:10

Nem sok szerencséje volt a férfikézilabda-BL csoportsorolásakor az MKB Veszprém KC, illetve a Pick-Szeged együttesének. A két magyar gárda egyaránt olyan négyesbe kerül, ahol spanyol csapat is található, a veszprémiek a Ciudad Real, a Tisza-partiak a Barcelona társaságában vívnak a két továbbjutó helyért.

Erősített a Veszprém és a Szeged kézicsapata

Sport2005.07.08, 16:28

Sztárok mentek, sztárok jöttek - így lehetne tömören értékelni az MKB Veszprém KC, illetve a Pick-Szeged férfikézilabda-csapatának átigazolásait jellemezni. A 2005-2006-os bajnokság előtt mindenesetre az érkező nevek azt jelzik, a korábbinál is nagyobb csata várható a bajnoki aranyéremért.

Nevet váltott a veszprémi kézicsapat

Sport2005.07.06, 12:20

Az MKB Bank három évre szóló támogatási szerződést kötött a hazai férfi kézilabdázás legeredményesebb klubjával, a Veszprémmel. A megállapodás értelmében a pénzintézet lett a csapat névadó, elsőszámú szponzora.

Világklasszis érkezhet a Pick kézicsapatához

Sport2005.06.20, 14:34

Német fórumok napok óta tárgyalják a hírt: Nenad Perunicic, a világ egyik legjobb átlövője a következő szezont a Pick Szeged együttesénél kezdi majd meg. Tény, a szerb válogatott német állampolgársággal is bíró világklasszisa komoly erősítést jelenthetne a Tisza-parti együttesnek.

Papírforma-döntő lesz a férfikézi-MK-ban

Sport2005.05.28, 18:32

Sorozatban 18. alkalommal került a Fotex KC Veszprém a férfi kézilabda Magyar Kupa fináléjába, miután a balatonfüredi elődöntőben 33-30-ra legyőzte a Dunaferr csapatát. A bajnoki aranyérmet múlt szombaton begyűjtő veszprémiek a Pick Szegeddel találkoznak, ez a döntőpárharc 2002 óta ismétlődik.

Veszprémbe került a kézilabda MK-serleg

Archívum2005.05.28, 18:32

A címvédő Fotex KC Veszprém nyerte a férfi kézilabda T-Mobile - Budapest Bank Magyar Kupát, miután a balatonfüredi döntőben remek hajrával legyőzte a Pick Szegedet.

Zsinórban tizennyolcadik MK-döntőjére készül a Fotex

Sport2005.05.27, 19:47

Akárcsak az elmúlt három évben, most is nagy az esélye annak, hogy a Fotex KC Veszprém és a Pick Szeged vívja szombaton a T-Mobile - Budapest Bank férfikézilabda Magyar Kupa döntőjét Balatonfüreden.

Eltiltották a sérülést okozó Fotex-játékost

Archívum2005.05.26, 19:10

A Magyar Kézilabda Szövetség fegyelmi bizottsága három hivatalos mérkőzéstől eltiltotta Jevgenyij Lusnyikovot, a Fotex KC Veszprém játékosát, mivel szombaton súlyos sérülést okozott Daniel Andjelkovicnak, a Pick Szeged irányítójának.

Csoknyai bajnoki arannyal búcsúzott

Archívum2005.05.21, 22:08

Bajnoki aranyéremmel fejezte be aktív játékospályafutását Csoknyai István, a Fotex-Veszprém, valamint a magyar férfikézilabda-válogatott legendás alakja, miután csapata 25-20-ra verte a Pick-Szegedet a bajnokság mindent eldöntő, utolsó mérkőzésén.

Szerb átlövővel erősíthet a Fotex-Veszprém

Sport2005.04.15, 13:51

Ivan Lapcevic (Gummersbach) révén egy 150-szeres szerb-montenegrói válogatott játékos érkezhet nyáron a Fotex KC Veszprém férfikézilabda-csapatához - értesült a német dpa hírügynökség. Szegeden két évvel, 2007 nyaráig meghosszabbította szerződését Ilyés Ferenc, a csapat válogatott átlövője.

Laluska a Leon kézicsapatához szerződik

Archívum2005.02.19, 15:11

Napokkal azután, hogy az Ademar Leon spanyol férfikézilabda-csapatának világklasszis játékosa, Petar Metlicic bejelentette, jövőre a Ciudad Realbe szerződik, a klub megegyezett Laluska Balázzsal, a Pick Szeged válogatott jobbátlövőjével.

Peches Pick-búcsú a BL-címvédő ellen

Archívum2004.12.12, 21:18

Nem sikerült a bravúr a Pick Szegednek, amely a férfikézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján - az idegenbeli döntetlen után - egy góllal kikapott a vendég és címvédő szlovén Celje csapatától.

Könnyen győzött a Fotex a Szeged ellen

Archívum2004.11.28, 19:06

Elmaradt a várt nagy csata, a címvédő Fotex KC Veszprém biztosan győzte le a vendég Pick Szegedet a férfikézilabda NB I vasárnapi rangadóján, így továbbra is százszázalékos teljesítménnyel vezeti a tabellát.

A címvédőt kapta a Pick Szeged a BL-ben

Sport2004.11.16, 22:17

Nehéz és könnyű ellenfeleket egyaránt kaptak a férfikézilabda Bajnokok Ligája és EHF-kupa nyolcaddöntőjében érdekelt magyar csapatok a keddi bécsi sorsoláson.

Kedden sorsolnak a kézikupákban

Sport2004.11.15, 14:15

Véget értek a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a csoportküzdelmek. Mindkét magyar csapat, a Pick Szeged és a Fotex KC Veszprém is első lett kvartettjében, így kedvező helyzetben várhatja a nyolcaddöntő keddi, bécsi sorsolását. Az EHF-kupában a magyarok közül csupán a Dunaferr maradt versenyben.

A Fotex győzött, a Pick kikapott a kézi BL-ben

Archívum2004.11.13, 19:02

Remek játékkal lett százszázalékos mérleggel csoportgyőztes a Fotex KC Veszprém a férfikézilabda Bajnokok Ligájában: a magyar együttes a G jelű kvartett zárófordulójában a vendég német TBV Lemgo ellen diadalmaskodott. A szintén csoportgyőztes Pick Szeged kilencgólos vereséget szenvedett az FC Barcelona otthonában.

Csoportgyőztes a Pick, százszázalékos a Fotex

Sport2004.11.06, 21:48

A Pick Szeged idegenben két góllal jobbnak bizonyult a román Constantánál, ezzel az élen végzett az A csoportban a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Tovább menetel a Fotex is, amely a litván Granitas Kaunas legyőzésével továbbra is százszázalékos, de még nem első a G jelű kvartettben. A továbbjutást mindkét magyar együttes már az előző fordulóban kiharcolta. A Tatabánya-Carbonex súlyos, 13 gólos vereséget szenvedett Franciaországban a Dunkerque-től a EHF-kupában, a 16 közé jutásért zajló párharc első mérkőzésén.

Továbbjutott a Pick és a Fotex

Archívum2004.10.30, 21:26

Mindkét magyar csapat bejutott a férfikézilabda-BL nyolcaddöntőjébe, miután a csoportkör szombati játéknapján a Fotex Veszprém és a Pick Szeged egyaránt legyőzte aktuális ellenfelét.

A továbbjutás a tét a Fotex és Pick számára

Archívum2004.10.29, 14:10

Amennyiben a Pick Szeged és a Fotex KC Veszprém győz a férfikézilabda Bajnokok Ligájában, szombaton, biztosan bejut a legjobb 16 közé.

Magyar nap a férfikézi-BL-ben

Sport2004.10.23, 20:46

A Pick Szeged hihetetlenül izgalmas mérkőzésen 22-21-re verte a vendég FC Barcelonát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának rangadóján. A sorozat másik magyar résztvevője, a Fotex Veszprém is óriási bravúrt hajtott végre, miután idegenben legyőzte a német TBV Lemgót.

Második BL-meccsét is megnyerte a Fotex

Sport2004.10.22, 10:15

A Fotex KC Veszprém férfikézilabda-csapata második mérkőzését is megnyerte a Bajnokok Ligája G csoportjában, ezúttal a norvég Sandefjordot múlta felül 36-24-re. A Pick Szeged szintén BL-találkozón lépett pályára, és Szkopjéban 24-24-es döntetlent ért el. Az EHF-kupában Luxemburgban is győzött a Tatabánya, a KEK-ben viszont kiesett a Nyíregyháza. A nőknél a Vác és a Cornexi is továbblépett, a KEK-ben, illetve az EHF-kupában.

Csúcsmeccs előtt a Pick és a Fotex kézisei

Sport2004.10.22, 11:09

Rangadókra kerül sor szombaton a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, s egy esetleges győzelemmel óriási lépést tenne a csoportelsőség felé a Veszprém és a Szeged. Persze, egyik magyar csapat sincs könnyű helyzetben: előbbi a német Lemgóhoz látogat, utóbbi a spanyol Barcelonát fogadja.

Győzelemmel kezdett a Pick Szeged a BL-ben

Archívum2004.10.09, 21:23

Jó napot zártak a magyar kézilabdacsapatok a nemzetközi kupákban, hat mérkőzésen öt győzelem mellett mindössze egyetlen vereség született. A Győr női kézisei ugyan kikaptak Ukrajnában, de így is jó eséllyel várják a visszavágót, ahol a BL főtáblája a tét. A Pick Szeged ugyanakkor már csoportmeccset játszott, és három góllal nyert a román Constanta ellen, mint ahogy nem hibázott az EHF-kupában a Cornexi és a Tatabánya, illetve a KEK-ben a Vác és a Nyíregyháza.

Görbiczék a BL-főtábláért hajtanak

Archívum2004.10.08, 17:10

A hét végén megkezdődik a kézilabda-nagyüzem Európában is, szombaton és vasárnap összesen hét magyar együttes játszik a nemzetközi kupaporondon. A Bajnokok Ligájában a Győri Graboplast ETO női együttese Zaporozsjéban lép pályára, Róth Kálmán együttesének a főtáblára kerülés a tét. A férfiaknál a Pick Szeged otthon a román Constanta, a Fotex Veszprém idegenben, a Granitas Kaunas ellen nyitja a csoportküzdelmeket.