Magyar Kajak-Kenu Szövetség

címke rss

Baráth: továbbra is erős a magyar sport

Archívum2008.08.25, 07:21

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke homlokát ráncolva ült a Sunji-lelátón. Nem véletlenül, hiszen szombaton kínai idő szerint 17 óra 20 percig négy magyar versenyzőből egy sem állt dobogóra. Pedig mindannyian olimpiai bajnokok, ám Vereckei Ákosnak, a Kammerer, Kucsera duónak, Vajda Attilának és - ami a legfájdalmasabb - Kovács Katalinnak sem sikerült érmet szereznie. Egy esély maradt, az utolsó döntő: Kovács Katalin utolsó erejével megrázta magát és Janics Natasával párban megvédte bajnoki címét. Nem meglepő, az utolsó futam után már egy sokkal kisimultabb arcú emberrel beszélgettünk.

Megmagyarázzák a tapaszokat Kolonics testén

Archívum2008.07.21, 13:56

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke szerint a nemrég elhunyt Kolonics György testén olyan tapaszok voltak, amelyekben lévő szer az izomzat elfáradását késleltette. Állítása szerint a tapaszt a Magyar Olimpiai Bizottság bevizsgáltatta, és beszerzésüket támogatta. Mentődolgozók firtatták egy vasárnapi nyílt levélben a sportoló testén lévő tapaszokat.

Elhunyt Kolonics György

Archívum2008.07.15, 15:45

36 éves korában elhunyt Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenus. Kolonics a délelőtti időméréses edzés végén kenujában lett rosszul, és azonnal magához hívta edzőjét, Ludasi Róbertet. Az időközben eszméletét vesztő sportolót a motorcsónakkal a partra vitték, ahol többször is megpróbálták újraéleszteni. Kolonics Györgyön végül a kiérkező mentők sem tudtak segíteni, az első diagnózis alapján hirtelen szívmegállás vezetett a tragédiához. Kolonics Györgyöt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.

Jubileumi világversenyekre emlékeztek a kajakosok

Archívum2007.11.12, 19:51

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség hagyományteremtő szándékkal, a hosszú évtizedek óta kiváló eredményeket elérő versenyzők előtt tisztelegve a hét végén a jubileumi világversenyek érmes sportolóit köszöntötte.

Kajakos fordulat: összeülhet a Kovács, Janics páros

Archívum2007.10.17, 21:05

Lezárult a vita, összeülhet az olimpiai világ- és Európa-bajnok Kovács Katalin, Janics Natasa páros - így összegezheto az a szerdai megbeszélés, melynek során dr. Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke külön-külön tárgyalt Fábiánné Rozsnyói Katalinnal, illetve Vécsy Viktorral és Janiccsal, Tatán.

Véglegesítették a kajakosok vb-csapatát

Archívum2007.07.17, 19:21

Keddi elnökségi ülésén véglegesítette az augusztus 9. és 12. között Duisburgban sorra kerülő, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon induló csapatot a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ).

Janics nem tér vissza Fábiánnéhoz

Archívum2007.05.23, 11:07

Bár a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége keddi ülésén egyetértett Fábiánné Rozsnyói Katalin javaslatával, miszerint ha Janics Natasa a szerdai napon Szolnokon jelentkezik csapata edzésén, versenyzőjeként kezeli, és folytathatják a közös munkát, a hírek szerint erre nem kerül sor. Janics ugyanis a korábbi feltételekkel nem akar visszatérni Fábiánné csapatába.

Janics ultimátumot kapott, Angyal marad

Archívum2007.05.22, 19:30

A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége keddi ülésén úgy döntött, hogy nem fogadja el Angyal Zoltán szövetségi kapitány lemondását. A testület egyúttal elhatározta, hogy az augusztusi, duisburgi olimpiai kvalifikációs vb után pontosan kidolgozza azt a szabályrendszert, amely mindenkor érvényes lesz a versenyzőkre, edzőkre és a szövetségi kapitányra. Az ülésen Fábiánné Rozsnyói Katalin kijelentette: amennyiben Janics Natasa szerdán 15 órakor megjelenik csapata edzésén, úgy folytathatja velük a munkát.

Békét akar a kajakosok elnöke

Archívum2007.05.17, 20:59

Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke úgy véli: az elmúlt napokban kialakult konfliktushelyzetet mindenképpen békésen kell megoldani, s ebben az ügy minden szereplőjének részt kell vennie. Ahogy fogalmazott: az MKKSZ vezetősége mindent el fog követni annak érdekében, hogy az ellenségeskedés véget érjen.

Felajánlotta lemondását a kajakosok kapitánya

Archívum2007.05.16, 18:54

Angyal Zoltán szövetségi kapitány - az elmúlt hetekben kialakult szakmai viták nyomán - felajánlotta lemondását, ám a hét végi Mol Világkupán még mindenképp ellátja feladatait. Kadler Gusztáv, a Magyar Kajak-kenu Szövetség általános alelnöke elmondta: a szövetség elnöksége a jövő hételején tárgyal a kialakult helyzetről.

Rövidebb körök a maratoni kajak-kenu-vb-n

Archívum2007.04.29, 14:58

A hét végén Győrben véglegesítette a szeptemberi maratoni kajak-kenu világbajnokság programját Jorn Cronberg, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség (ICF) maratoni bizottságának elnöke. Cronberg a pályabejárás után a helyszínen tárgyalt Kadler Gusztávval, a szervezőbizottság elnökével, valamint Schmidt Gáborral, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) főtitkárával.

Modern arculattal népszerűsítik a kajak VK-t

Archívum2007.04.16, 12:15

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség és az elmúlt évtizedek legsikeresebb magyar sportolói számára Szeged a kajak-kenu fővárosa. A tavalyi síkvízi világbajnokságot követően ismét a Maty-éri pályán kerül sor - május 18. és 20. között - az év legjelentősebb regattájára, a MOL Világkupára. A napokban Szegeden mutatták be Vk-hoz kapcsolódó új arculati kampányt.

Stadionnyi hosszban forr majd a víz

Archívum2007.04.15, 14:08

A Magyar Kajak-kenu Szövetség szakemberei a május 18. és 20. között sorra kerülő MOL Kajak-kenu Világkupán új látványos számokkal bővítették ki a versenyprogramot: váltóversenyek és maratoni küzdelmek egészítik ki a szokásos 27 síkvízi versenyszámot.

Idén 70 aranyat lapátoltak össze kajakosaink

Archívum2006.10.06, 19:33

Felejthetetlen és a hazai sportéletben, illetve a nemzetközi megítélésben is egyedülálló évet zárt a magyar kajak-kenu válogatott, igaz ez mind a felnőtt, mind az ifi és U23-as mezőnyre - hangzott el a Magyar Kajak-Kenu Szövetség pénteki elnökségi ülésén, ahol a tagok értékelték az idei versenyszezont, külön kiemelve az idei szegedi világbajnokságot.

Baráth Etele: Kovács Katiék a legjobbak

Archívum2006.08.15, 16:20

650 millió forintba került a szegedi kajak-kenu világbajnokság megszervezése, a csütörtökön rajtoló eseményen hat-nyolc arany, és ugyanennyi ezüst-, illetve bronzérem megszerzését jósolja Baráth Etele. A Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke a Vendégszobában elmondta, szerinte a Kovács Katalin, Janics Natasa kettős még három évig verhetetlen lesz, a jövőre nézve pedig gazdagítani kell a repertoárt, ugyanis az olimpiai számmá váló szlalomban nem vagyunk érdemben jelen.

Szeged készen áll a kajak-kenu-vb-re

Archívum2006.07.30, 19:12

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ), valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium képviselőinek jelenlétében hivatalosan is átadták Szeged mellett a Maty-éri olimpiai központot, amely otthont ad az augusztus 17. és 20. közötti világbajnokságnak.

Csak két szétlövés lesz a kajak-kenusoknál

Archívum2006.06.28, 17:55

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége egyhangúlag támogatta azt a javaslatot, amelyet Angyal Zoltán szövetségi kapitány terjesztett be a jövő csütörtökön kezdődő racicei Európa-bajnokságon és az augusztus 17-én rajtoló szegedi világbajnokságon induló csapat összetételével kapcsolatban.

Már itthon készülnek a vb-re a kajak-kenusok

Archívum2006.04.27, 08:42

Elsősorban az augusztusi, szegedi világbajnokságot érintő kérdésekről esett szó a Magyar Kajak-Kenu Szövetség szerdai sajtótájékoztatóján, ahol sportág vezetőin kívül néhány versenyző is tiszteletét tette. A felvezetőben Dr. Baráth Etele, a szövetség elnöke és Szalay Berzeviczy Attila a Budapest Olimpia Mozgalom elnöke állapodott meg abban, hogy kajak-kenusok is beállnak a nyári játékok budapesti rendezésének támogatói közé.

Eredményes évet zárt a kajak-kenu szövetség

Archívum2006.04.24, 14:23

"Nagyszerű év van mögöttünk, hiszen sportágunk megtartotta helyét a világ élvonalában, és ígérhetjük, hogy a 2006-os esztendő is hasonlóan eredményes lesz" - mondta bevezetőjében Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen az idei teljesítmények értékelése mellett már a jövő évi, szegedi világbajnokság előkészületei - és a honi válogatási elvek - is szóba kerültek.

Rendhagyó továbbképzésen vettek részt a kajakosok

Archívum2006.04.24, 14:34

A magyar sportéletben egyedülálló kezdeményezés alanyai voltak a magyar kajak-kenu válogatott tagjai. Az Angyal Zoltán szövetségi kapitány által kibővített olimpiai keret tagjai a hétfői esős szeles időben is vízre szálltak, ám ezúttal a budapesti Duna-szakasz egyik állóhajóján gyülekeztek. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség e helyen tartotta meg számukra a szezonnyitó versenyezői értekezletet, amelyen több rendhagyó téma került napirendre.

Rábólintottak Angyal javaslataira

Archívum2005.06.30, 15:39

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége apró módosításokkal elfogadta a szakmai bizottság előterjesztését - amely Angyal Zoltán szövetségi kapitány javaslatai alapján készült - a július 28-án kezdődő poznani Európa-bajnokságon és az augusztus 24-én rajtoló zágrábi világbajnokságon induló csapattal kapcsolatban.

Janics Natasa és Kovács Katalin a kivétel

Archívum2005.04.14, 19:56

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége csütörtöki ülésén elfogadta Angyal Zoltán szövetségi kapitánynak a válogatási elvek módosítására vonatkozó javaslatát. Ennek értelmében a versenyzők egy távon nem indulhatnak két számban, e szabály alól csak ketten kivételek: a tavaly egyesben olimpiai bajnok Janics Natasa s az Athénban szintén aranyérmes páros másik tagja, Kovács Katalin.

Janics és Kovács döntéshelyzetbe kerül

Archívum2005.04.01, 13:01

Bár a Magyar Kajak-kenu Szövetség egy hete megválasztott új elnöksége csak április közepén ülésezik először és Angyal Zoltán akkor ismerteti hivatalosan az új válogatási elveket, a szövetségi kapitány fejében már kevés a kérdőjel.

Baráth Etele maradt a kajak-kenu szövetség élén

Archívum2005.03.25, 16:34

A Magyar Kajak-kenu Szövetség pénteki tisztújító közgyűlésén újabb négy évre - a sportágat 1995 végétől irányító - Baráth Etelét választották elnöknek. Az eseményen részt vett Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke is.

Baráth Etele lemondott MOB-tagságáról

Archívum2005.03.19, 15:19

Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke lemondott MOB-tagságáról Schmitt Pál MOB-elnöknek a Fidesz alelnökeként elmondott március 15-ei beszéde miatt. Az európai uniós ügyekért felelős tárca nélküli miniszter mindezt szombaton, a Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlésének napján hozta nyilvánosságra.

Kovács Katalin az MTK-ban marad

Archívum2005.03.02, 08:55

Két fontos megegyezést tartogatott a pénteki nap a kajak-kenu sport számára: a Magyar Kajak-Kenu Szövetség az idei ifjúsági vb kapcsán Szeged városával kötött együttműködési megállapodást, Kovács Katalin pedig szerződést hosszabbított az MTK-val. Olimpiai bajnok, háromszoros ötkarikás ezüstérmes, tizenkétszeres világ- és nyolcszoros Európa-bajnok kajakosunk hosszú tárgyalássorozat végén döntött úgy, újabb négy esztendőre aláír a kék-fehérekhez.

Médiadíjat kapott az [origo] a kajak-kenu szövetségtől

Archívum2004.12.08, 12:04

Péntek este a Roosevelt térnél található Sofitel hotelben tartotta éves ünnepségét a Magyar Kajak-kenu Szövetség, amely a sportág kiemelkedő alakjainak díjazása mellett idén a média egyes képviselőit, köztük az [origo] sportrovatát is elismerésben részesítette.

Elfogadták Angyal kapitány válogatási elveit

Archívum2004.11.18, 20:20

Több meglepetést is tartalmazott, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége mégis elfogadta Angyal Zoltán szövetségi kapitány 2005-ös válogatási elveit. A legfontosabb, hogy az olimpiai bajnok egységek sem élveznek védettséget, a négyesek számára pedig nem írnak ki válogatót: a kvartetteket a kapitány állítja össze.

Janics két számban indulhat az olimpián

Archívum2004.06.29, 17:59

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöksége keddi ülésén - a szakmai bizottság és Angyal Zoltán szövetségi kapitány javaslatát elfogadva - hozzájárult Janics Natasa olimpiai duplázásához, így a Démász-Szeged versenyzője K-1 500 méteres szám mellett K-2 500 méteren is rajthoz állhat Athénban (párosban Kovács Katalinnal indul). Ezzel kialakult a magyar kajak-kenu válogatott véglegesnek tekinthető kerete az olimpiai játékokra.

Idén 30 aranyérmet nyertek kajak-kenusaink

Archívum2003.11.13, 19:12

A versenyszezon zárultával, az év vége közeledtével a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is elkészítette összesítését, és megválasztotta az egyes kategóriák legjobbjait. A sportág képviselői a 2003-as év világversenyein összesen 30 arany-, 9 ezüst- és 13 bronzérmet szereztek.

Világbajnokságra készül a kajak-kenu válogatott

Archívum2003.08.28, 09:16

Szeptember 11. és 14. között rendezik a Georgia állambeli Gainesville-ben, a Lanier tavon a 33. síkvízi kajak-kenu világbajnokságot. Az eddigi 32 vb közül harmincon voltak ott a mienk, s mindössze egyszer, az első, 1938-as waxholmi találkozón nem tudtak legalább egy aranyérmet szerezni. Az eddigi termés félelmetes: 123 arany, 115 ezüst és 94 bronz, összesen 332 medália. A válogatott szeptember másodikán, azaz jövő kedden utazik el Párizs érintésével Atlantába, s onnan a közeli vb-helyszínre, ahol még egy nyolc napos akklimatizálódó edzőtáborozáson vesz részt a 11-i rajt előtt. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség Dunavarsányban tartotta búúcsúzó ...

Hegedűs nem doppingolt, de mulasztott

Archívum2003.06.25, 18:28

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség fegyelmi bizottsága arra a megállapításra jutott, hogy Hegedűs Róbert - akinek a szervezetében egy április 1-jén levett minta elemzése során szteroid nyomaira bukkantak - nem doppingolt, ugyanakkor orvosi kezelésével összefüggésben elmulasztotta a bejelentési kötelezettségét. Ezért a testület 2003. július 12-ig eltiltotta a sporttevékenységtől.

Pozitív lett kajakbajnokunk doppingtesztje

Archívum2003.05.23, 08:47

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség április 1-jén az elmúlt tíz évben kialakult gyakorlat szerint a dunavarsányi edzőtáborban szúrópróbaszerű doppingvizsgálatot kért a kajak-kenu válogatottnál. Az Országos Sportegészségügyi Intézet a napokban értesítette a szövetséget, hogy Hegedűs Róbert doppingtesztjének A próbája pozitív lett.

Európa 150 nap múlva vízre száll Szegeden

Archívum2002.02.19, 19:05

Ha elkészül addig a Maty-éri pálya... Ennyire azért nem komoly a helyzet, de a Magyar Kajak-kenu Szövetség keddi beszámolója szerint rengeteg még a bizonytalanság az V. Síkvízi Kajak-kenu Európa-bajnokság rendezése körül. Nincs még megállapodás egyik televízióval sem a közvetítésről, hiányoznak a szponzorok, pedig célkitűzés, hogy az Eb legalább nullszaldós legyen.

A kajak-kenusok kapják a legtöbb támogatást

Archívum2002.01.29, 15:49

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöksége döntött az olimpiai sportágak 2002. évi támogatásáról. A 650 millió forintból a legtöbbet a Kajak-kenu Szövetség kapja, 100,097 millió forintot.

Ünnepségre készülnek a kajak-kenusok

Archívum2001.12.05, 12:58

Nagyszabású rendezvényre készül a fennállásának 60. évfordulóját ünneplő Magyar Kajak-Kenu Szövetség. A december 16-i összejövetel szervezőinek nem kisebb feladat jutott, mint hogy létrehozzanak egy olyan találkozót, ahol együtt ünnepelhet mindenki, aki akár a jelenben, akár a múltban sokat tett ezért a nagyszerű és példátlanul sikeres sportágért.

Előző
  • 1
  • 2
Következő