Magyar Kajak-Kenu Szövetség

címke rss

Baráth: továbbra is erős a magyar sport

Sport2008.08.25, 07:21

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke homlokát ráncolva ült a Sunji-lelátón. Nem véletlenül, hiszen szombaton kínai idő szerint 17 óra 20 percig négy magyar versenyzőből egy sem állt dobogóra. Pedig mindannyian olimpiai bajnokok, ám Vereckei Ákosnak, a Kammerer, Kucsera duónak, Vajda Attilának és - ami a legfájdalmasabb - Kovács Katalinnak sem sikerült érmet szereznie. Egy esély maradt, az utolsó döntő: Kovács Katalin utolsó erejével megrázta magát és Janics Natasával párban megvédte bajnoki címét. Nem meglepő, az utolsó futam után már egy sokkal kisimultabb arcú emberrel beszélgettünk.

Megmagyarázzák a tapaszokat Kolonics testén

Itthon2008.07.21, 13:56

Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke szerint a nemrég elhunyt Kolonics György testén olyan tapaszok voltak, amelyekben lévő szer az izomzat elfáradását késleltette. Állítása szerint a tapaszt a Magyar Olimpiai Bizottság bevizsgáltatta, és beszerzésüket támogatta. Mentődolgozók firtatták egy vasárnapi nyílt levélben a sportoló testén lévő tapaszokat.

Elhunyt Kolonics György

Sport2008.07.15, 15:45

36 éves korában elhunyt Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenus. Kolonics a délelőtti időméréses edzés végén kenujában lett rosszul, és azonnal magához hívta edzőjét, Ludasi Róbertet. Az időközben eszméletét vesztő sportolót a motorcsónakkal a partra vitték, ahol többször is megpróbálták újraéleszteni. Kolonics Györgyön végül a kiérkező mentők sem tudtak segíteni, az első diagnózis alapján hirtelen szívmegállás vezetett a tragédiához. Kolonics Györgyöt a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.

Jubileumi világversenyekre emlékeztek a kajakosok

Archívum2007.11.12, 19:51

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség hagyományteremtő szándékkal, a hosszú évtizedek óta kiváló eredményeket elérő versenyzők előtt tisztelegve a hét végén a jubileumi világversenyek érmes sportolóit köszöntötte.

Kajakos fordulat: összeülhet a Kovács, Janics páros

Archívum2007.10.17, 21:05

Lezárult a vita, összeülhet az olimpiai világ- és Európa-bajnok Kovács Katalin, Janics Natasa páros - így összegezheto az a szerdai megbeszélés, melynek során dr. Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke külön-külön tárgyalt Fábiánné Rozsnyói Katalinnal, illetve Vécsy Viktorral és Janiccsal, Tatán.

Véglegesítették a kajakosok vb-csapatát

Archívum2007.07.17, 19:21

Keddi elnökségi ülésén véglegesítette az augusztus 9. és 12. között Duisburgban sorra kerülő, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon induló csapatot a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ).

Janics nem tér vissza Fábiánnéhoz

Sport2007.05.23, 11:07

Bár a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöksége keddi ülésén egyetértett Fábiánné Rozsnyói Katalin javaslatával, miszerint ha Janics Natasa a szerdai napon Szolnokon jelentkezik csapata edzésén, versenyzőjeként kezeli, és folytathatják a közös munkát, a hírek szerint erre nem kerül sor. Janics ugyanis a korábbi feltételekkel nem akar visszatérni Fábiánné csapatába.

Janics ultimátumot kapott, Angyal marad

Sport2007.05.22, 19:30

A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége keddi ülésén úgy döntött, hogy nem fogadja el Angyal Zoltán szövetségi kapitány lemondását. A testület egyúttal elhatározta, hogy az augusztusi, duisburgi olimpiai kvalifikációs vb után pontosan kidolgozza azt a szabályrendszert, amely mindenkor érvényes lesz a versenyzőkre, edzőkre és a szövetségi kapitányra. Az ülésen Fábiánné Rozsnyói Katalin kijelentette: amennyiben Janics Natasa szerdán 15 órakor megjelenik csapata edzésén, úgy folytathatja velük a munkát.

Békét akar a kajakosok elnöke

Sport2007.05.17, 20:59

Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke úgy véli: az elmúlt napokban kialakult konfliktushelyzetet mindenképpen békésen kell megoldani, s ebben az ügy minden szereplőjének részt kell vennie. Ahogy fogalmazott: az MKKSZ vezetősége mindent el fog követni annak érdekében, hogy az ellenségeskedés véget érjen.

Felajánlotta lemondását a kajakosok kapitánya

Sport2007.05.16, 18:54

Angyal Zoltán szövetségi kapitány - az elmúlt hetekben kialakult szakmai viták nyomán - felajánlotta lemondását, ám a hét végi Mol Világkupán még mindenképp ellátja feladatait. Kadler Gusztáv, a Magyar Kajak-kenu Szövetség általános alelnöke elmondta: a szövetség elnöksége a jövő hételején tárgyal a kialakult helyzetről.