magyar jeti

címke rss

Folytatódik a teljes szétesés a Soros-blognál

A 444.hu nevű Soros-blog és a Lakmusz baloldali portálokat kiadó Magyar Jeti Zrt. egyik középvezetője, Erdélyi Péter eddigi lapigazgató ezután már csak külsős tanácsadóként kapcsolódik a céghez – írta meg a Média1. A baloldali média-kisblog emlékezetett, Erdélyi személye körül a közelmúltban olyan törésvonalak alakultak ki, amelyek miatt többen is úgy döntöttek hogy távoznak a 444-től. Érdekesség, hogy az újságíró neve a portál impresszumából is kikerült.

Így dolgoznak Sorosék Magyarországon: kulcsszerepben a Magyar Jeti

Itthon2022.03.05, 14:59

A Magyar Nemzet az elmúlt hetekben több olyan bennfentes szereplő véleményét közölte, akik valamilyen formában kötődnek vagy kötődtek Soros György alapítványához. A lapunk által nyilvánosságra hozott Skype-interjúkból egyértelműen kiderült, hogy az Open Society Foundations (OSF) által finanszírozott szervezetek a külföldi újságírókat befolyásolva torz képet festenek Magyarországról és a magyar kormányról. Mostani cikkükből világossá válik, hogy Soros György bizalmasai rajta tartják a kezüket a hazai balliberális sajtó egy részén is. Az OSF több magyar médiumot pénzel, és aktivistái ügyelnek a „megfelelő" tartalmak megjelenésére is.

Előző
  • 1
Következő