Magyar Igazság és Élet Pártja

címke rss

A magyar EP-jelöltek

Itthon2004.06.07, 14:50

Az alábbiakban megtudhatja, kiket küldene Brüsszelbe EP-jelöltként a nyolc induló párt. A jelöltek neve mellett azt is feltüntettük, mi az illető szakterülete, hiszen az Európai Parlamentben a magyar parlamenti gyakorlathoz képest sokkal nagyobb szerepe van a szakértelemnek, mint a politikai beállítottságnak. A két legnagyobb parlamenti párt esetében az első 24, a két kisebb parlamenti pártnál az első 10, a parlamenten kívüli pártok esetében pedig az első három jelöltet mutatjuk be pár szóban. Azért őket, mert a közvélemény-kutatások szerint a többieknek semmi esélyük a bekerülésre.

Két képviselőt küldene az EP-be a MIÉP

Itthon2004.05.20, 21:02

A MIÉP elnöke szerint pártjának reális esélye van arra, hogy akár két képviselőt is küldjön az Európai Parlamentbe, akik ott a valós magyar helyzetet tárnák a külföldi képviselők elé.

Elvenné Sztálintól a díszpolgári címet a Fidesz

Itthon2004.03.01, 08:30

Sztálin budapesti díszpolgári címének törlését kezdeményezi a Fidesz-MKDSZ fővárosi frakciója. A volt szovjet vezető még 1947-ben, a "magyar nép jóakaratú barátjaként" kapott díszpolgári címet. A MIÉP három éve kezdeményezte már a cím visszavonását, akkor azonban a képviselők elutasították a kezdeményezést, arra hivatkozva, hogy korábbi tanácsi döntéseket nem lehet felülvizsgálni. Pedig volt már példa arra, hogy visszavontak díszpolgári címeket: Jellasicsot és Haynaut 1948-ban törölték a város díszpolgárai közül. Bőhm András, a fővárosi SZDSZ-frakció vezetője "történelmi babrálásnak" minősítette a kezdeményezést.

Az EP-választás a kis pártoknak kedvez

Itthon2004.01.14, 15:20

A politológusok szerint az, hogy az európai parlamenti választás során nem a kormányzásról kell dönteni, kedvez a kis pártoknak. Elsősorban az SZDSZ-t tartják esélyesnek a kicsik közül, mivel szavazóbázisát a fővárosi-nagyvárosi szavazók adják, akik közül a többség elmegy szavazni. A várhatóan alacsony részvétel viszont a MIÉP-nek kedvezhet, mert neki vannak a legelszántabb szavazói - állítják az elemzők.

Csurka: a Mazsihisz szít a bíróságok ellen

Itthon2003.11.12, 16:06

A MIÉP aláírásgyűjtést kezdeményez a bírói függetlenség védelmében - mondta Csurka István pártelnök, aki hozzátette: az aláírási akciót az ifjabb Hegedűs Lóránt felmentését követő, a bírósági ítéletet kifogásoló nyilatkozatok miatt indítják. Az aláírási íven a zsidóságot vádolják a bíróság elleni lázadással, a kormányt pedig "söjtöri zabálóknak" titulálják. Csurkáék kezdeményezését a Legfelsőbb Bíróság felhívása előzte meg, amelyet a "jogállamiság védelmében" tettek közzé.

A Köztársasági Őrezred készült a söjtöri rendbontásra

Itthon2003.10.20, 09:01

A Köztársasági Őrezred tudott arról, hogy a MIÉP a söjtöri kormányrendezvény megzavarására készül. Az őrezred ezért a szokásonál nagyobb létszámmal jelent meg a helyszínen. Boross Péter volt miniszterelnök elítélte a söjtöri történéseket, mert szerinte azok ártanak a jobboldalnak. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azt nyilatkozta: szólásszabadság van, ezért az a helyes, ha a miniszterelnök elmondhatja, amit akar.

Bírósági vizsgálat indult Csurka beidézéséről

Itthon2003.10.18, 12:11

A Csurka István elővezetésére vonatkozó bírósági parancs kapcsán azonnali vizsgálatot rendelt el a Pesti Központi Kerületi Bíróság elnöke. A MIÉP elnökét egy folyamatban lévő büntetőügy vádlottjaként idézte be a bíróság, Csurka azonban nem jelent meg, ezért csütörtök reggel rendőrök próbálták bekísérni a bíróságra, de a lakásába sem jutottak be.

Inkább a gyülekezetet választották a politizáló lelkészek

Itthon2003.10.06, 17:37

A hivatásuk mellett párttagsággal is rendelkező református lelkészek többsége inkább a lelkészi hivatást választotta. Ez a református zsinat által a lelkészeknek előírt ilyen tárgyú nyilatkozatok összesítéséből derült ki a napokban - írja a Népszabadság.

Nem lehet népszavazást tartani a termőföldről

Itthon2003.09.23, 16:55

Az Alkotmánybíróság két, kedden elfogadott határozata értelmében nem lehet népszavazást tartani a termőfölddel kapcsolatban a Hajrá, Magyarország! mozgalom és a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) által ügydöntő országos népszavazásra bocsátani kívánt kérdések ügyében.

Párt lesz a Jobbikból

Itthon2003.09.18, 06:57

Októberben jelentik be a Jobbik Magyarország Mozgalom párttá alakulását. Az új politikai szerveződéshez több ismert volt MIÉP- és Fidesz-tag is csatlakozik.