Magyar Igazság és Élet Pártja

címke rss

Fénymásolt ajánlószelvényt adtak le MIÉP-es jelöltek

Itthon2006.03.13, 16:48

Fénymásolt ajánlószelvények alapján kérte választási nyilvántartásba vételét a MIÉP-Jobbik mindkét szombathelyi országgyűlési képviselőjelöltje. Hegedűs Tamás esetében a választókerületi választási bizottság úgy határozott, hogy rendőrségi feljelentést tesz, Schmidt András esetében a bizottság hétfő délután dönt. A pártszövetség nyugat-dunántúli régiójának vezetője szerint az egyik ellenérdekű párt akciójáról lehet szó.

Titkos táviratokra hivatkozik Gyurcsány

Itthon2005.10.18, 15:23

A Fidesz ismét szóvá tette, hogy szerintük Gyurcsány árulkodott Orbán Viktorra, amikor találkozott George Bushsal. Az ellenzék szerint ugyanis a miniszterelnök hozta szóba, hogy a szeptember 11-ei terrortámadások után az Orbán-kormány nem határolódott el a MIÉP állításától, amely szerint Amerika rászolgált sorsára. Gyurcsány erre azt mondta, nem érdemes őt ezzel az üggyel vádolni, mert nem neki van takargatnivalója. Hozzátette: Orbán hozzájárulásával nyilvánosságra hozná azokat a titkos táviratokat, melyeket a magyar diplomaták írtak haza 2001. szeptember 11-e után arról: miként vélekedik az amerikai kormányzat a magyar kormányról. ...

Fidesz: Gyurcsány árulkodott Bushnak

Itthon2005.10.12, 17:49

A Fidesz szerint Gyurcsány árulkodott Orbán Viktorra, amikor a múlt héten találkozott George Bushsal. Az ellenzék szerint ugyanis a miniszterelnök hozta szóba, hogy a szeptember 11-ei terrortámadások után az Orbán-kormány nem határolódott el a MIÉP állításától, amely szerint Amerika rászolgált sorsára. A miniszterelnök viszont azt mondta: a kritikát az Egyesült Államok fogalmazta meg. A Fidesz szerint azóta Somogyi Ferenc külügyminiszter és a kormányszóvivő is meghazudtolta Gyurcsányt.

Szabálytalanul lett MIÉP-elnök Csurka

Itthon2005.09.20, 15:33

Szabálytalanul választották újra két és fél évvel ezelőtt Csurka Istvánt a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) elnöki posztjára. A jogerős ítélet szerint a a párt országos gyűlésének előkészítése és összehívása szabálytalan volt.

Áprilisi tréfa volt Csurka lemondása

Itthon2005.04.01, 13:08

Több szerkesztőségbe, többek között az [origo]-ba is érkezett egy e-mail, melyben Csurka István, a MIÉP elnöke lemondásáról és politikai pályafutása befejezéséről tájékoztatott. A levélben Csurka bocsánatot kér, hogy III/III-as beszervezését csak 1993-ban vallotta be, és kijelenti, hogy a MIÉP az össztársadalmi folyamatokra egyáltalán nem volt hatással az elmúlt években. Győri Béla, a párt szóvivője elmondta, hogy a levélből egy szó sem igaz. A MIÉP feljelentést tervez a levél írója, írói ellen, akikről sejtik, hogy kik lehettek, de nem árulják el.

Megismétlik a szegedi választást

Itthon2005.03.08, 16:57

Megsemmisítették a szegedi 21-es önkormányzati választókörzetben március 6-án rendezett időközi választás eredményét, és új szavazást írnak ki. Erre azért került sor, mert a MIÉP jelöltjének keresztnevét tévesen tüntették fel a szavazószelvényen.

A MIÉP támadja a szegedi választás eredményét

Itthon2005.03.07, 12:27

Megtámadja a MIÉP a vasárnap rendezett szegedi időközi önkormányzati választás végeredményét, mivel jelöltjük neve hibásan szerepelt a szavazólapon. A városi jegyző állítja: az elírás nem veszélyeztette a szavazás törvényességet, a hibát gyorsan orvosolták. A voksolást a nem hivatalos eredmény szerint a baloldal jelöltje nyerte meg.

Az MSZP zsákbamacskát, a Fidesz KDNP-st árul

Itthon2004.11.12, 16:52

A soproni időközi parlamenti választáson heten küzdenek Szájer József megüresedett mandátumáért. A Fidesz itt adja vissza az MKDSZ-nek a szécsényi helyet, az MSZP jelöltje pedig úgy indul, hogy már képviselő. A két legesélyesebb jelölt egyetért abban, hogy fel kell újítani a Deák teret. A MIÉP jelöltje rockoperát ír, a független pedig feltalálta a Freddy szekrénysort.

Eljárás indul a MIÉP soproni vezetője ellen

Itthon2004.06.09, 12:50

Rendzavarás és igazoltatás megtagadása szabálysértés miatt eljárás indult a MIÉP soproni szervezetének vezetője ellen. A férfi volt a hangadója annak a mintegy 50 fős csoportnak, amely kedden Sopronban megzavarta az MSZP európai parlamenti választási nagygyűlését. A rendzavarók kifüyülték a miniszterelnököt.