Magyar Helsinki Bizottság

címke rss

Hibáztak a vetkőztető rendőrök március 15-én

Itthon2009.03.18, 19:00

Tévesen alkalmazták a rendőrök a jogszabályokat, amikor a fogdán meztelenre vetkőztették azt a két férfit, akiket kiabálás miatt állítottak elő március 15-én a Kossuth térről - állapította meg a BRFK belső vizsgálata, amely szerint viszont maga az előállítás jogszerű volt. A Magyar Helsinki Bizottság társelnöke szerint a rendőrök olyan jogszabályra hivatkoztak, amelyet az Alkotmánybíróság - június 30-i hatállyal - megsemmisített.

Torkukon akadt a cigánykérdés a pesti rendőröknek

Itthon2009.02.24, 16:25

Makacs hallgatás volt az [origo] által megkérdezett tucatnyi budapesti közrendőr válasza arra a kérdésünkre, hogy mit gondolnak a cigányokról, és hiába kértük a BRFK-t is, hogy adjon engedélyt a rendőrök kérdezgetésére. Bár Draskovics Tibor rendészeti miniszter szerint az állomány számára nem létezik cigány és nem cigány, egy az ORFK által is támogatott tanulmány épp ennek az ellenkezőjét mutatta ki.

Tízből nyolcszor feleslegesen igazoltatnak a rendőrök

Itthon2009.02.23, 17:30

Évente 1,4 millió embert igazoltatnak a rendőrök. A fiatalokat és a romákat gyakrabban ellenőrzik, de a találati arányuk - vagyis amikor valamilyen intézkedést is kezdeményeznek az igazoltatottakkal szemben - etnikai hovatartozástól függetlenül 20 százalékos, elfogás pedig száz esetből egyszer fordul elő - írja a Népszabadság a Magyar Helsinki Bizottság kutatása alapján.

A BRFK mégis engedné vonulni a melegeket

Itthon2008.06.12, 14:56

Nyílt levélben tiltakoznak civil szervezetek, amiért szerintük a budapesti rendőrfőkapitány megtiltotta a július elejére tervezett melegfelvonulást. Egy nyilvánosságra került dokumentumból az derül ki, hogy a rendőrség azt szerette volna, ha a melegek nem vonulnak, hanem egy helyben álldogálnak. A budapesti rendőrfőkapitány helyettese később közölte, lát esélyt arra, hogy a melegek megrendezzék a felvonulást. 

Vizsgálja az LB az éles hangú beadványt

Itthon2008.01.23, 20:38

Vizsgálatot indított a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke a testület egy éles hangú beadványa miatt, Lomnici Zoltán a Magyar Helsinki Bizottság megkeresésére reagálva ítélte el az írást és döntött a vizsgálatról. A Magyar Helsinki Bizottság azért fordult a Legfelsőbb Bíróság elnökéhez, mert szerintük a testület egy beadványával megsértette Pintér Mariann méltóságát a Kristóf-üggyel kapcsolatban.

A jogvédők szerint nem vallanak egymásra a rendőrök

Itthon2008.01.16, 15:01

A bírák fenyegetése helyett a rendőrség inkább a saját sorait tisztítsa meg a jogsértőktől - írta közleményében a Magyar Helsinki Bizottság. A jogvédő civil szervezet annak kapcsán szólalt meg, hogy felmerült: több rendőrt azért nem ítéltek el, mert kollégáik hamisan tanúskodtak. A rendőrség az állítást kikérte magának.

Nem bíznak a kirendelt ügyvédben a védencek

Itthon2008.01.02, 11:14

Válságban van és bizalomhiány veszi körül a kirendelt védői rendszert Magyarországon - ezt mutatta ki a Helsinki Bizottság vizsgálata. A szervezet a rendszer átalakítását javasolja. A kirendelt ügyvédekm, sokak szerint pénzt várnak a védencüktől, vagy éppen a rendőrség kezére dolgoznak hatékony védelem helyett - írja a Népszabadság.

Kirendelt ügyvédek tetézik a védtelenek baját

Itthon2007.12.11, 10:12

Nem sok jóra lehet számítani az olyan kirendelt ügyvédtől, aki a bíróság folyosóján találkozik először ügyfelével, vagy aki elbóbiskol a tárgyalás alatt, pedig vannak ilyen esetek. A pénztelenek számára kirendelt védők munkáját senki nem követi nyomon, panaszt maximum az ügyfél tehetne, aki viszont nem elég képzett ahhoz, hogy a hibákat észrevegye. A kirendelt ügyvédek függetlensége is kétséges sokszor, hiszen a rendőrség utalja ki őket egy-egy ügyhöz, ami azt jelenti: ajánlatos jóban lenniük a másik oldalon álló rendőrökkel.

Jogvédők bírálják az újságírók előállítását

Itthon2007.11.20, 11:48

A Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar Helsinki Bizottság is bírálja a rendőrséget, amiért egy szombati be nem jelentett tüntetésen két újságírót is őrizetbe vettek. A TASZ ügyvivője, Schiffer András sajátos rendőrállami intézkedésként jellemezte a történteket. A Helsinki Bizottság szerint az intézkedés sértette a sajtószabadságot és több jogszabályt is.

Iskolapadba ülnek a kubai menekültek

Itthon2007.10.10, 20:52

Kivételes elbánásban részesül az a 28 kubai menekült, akiknek a befogadásáról a magyar kormány és az amerikai elnök állapodott meg. Míg más menekülteknek hatvan napot kell várniuk kérelmük elbírására, a kubaiak esetében ez csak két hét, ráadásul minden bizonnyal hivatalosan is meg fogják kapni a státust. Lakást, otthont a Baptista Szeretetszolgálat keres majd nekik, a költségeket pedig az amerikaiak állják. Idén a most érkezetteken kívül három kubai próbált menekültstátust szerezni Magyarországon, senkinek sem sikerült.