Magyar György

címke rss

Magyar Gábor személyesen küldte szét a brüsszeli jogállamisági jelentést

A Bizottság által egy nyilvánvalóan elfogultnak vélelmezhető személy irányába tanúsított hozzáállás tökéletesen illeszkedik a nyomásgyakorlási eszközként determinálható jogállamisági jelentés minden objektivitást és tényszerűséget nélkülöző politikai eszköztárába, amellyel Brüsszel a kereszténység és a nemzeti szuverenitás talaján állókormányokat kívánja megregulázni.

Márki-Zay megint összevissza beszél: már azt sem tudja, mit akar a saját mozgalmával

Itthon2022.06.21, 11:34

Egyhangúlag választották meg Márki-Zay Pétert hétvégén saját mozgalma élére, ami azért volt furcsa, mert egészen a szavazás eredményének kihirdetéséig mindenki úgy tudta, három jelölt van. A hivatalos magyarázat szerint Magyar György visszalépett, de így is maradt volna még egy ellenfél, akiről eddig semmit nem lehetett tudni - most Márki-Zay azt állította, el sem ment a közgyűlésre. Az eredmény pontosan mutatja azt a káoszt és nevetségességet, amibe Márki-Zay mozgalma fulladt. A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje valószínűleg azért menekült meg az utolsó pillanatban az újabb kudarctól, mert végtelenül kínos lett volna, ha az eelbukott ...

Márki-Zay Péter körül saját mozgalmában is botrányok vannak

Itthon2022.06.18, 21:42

A pártalapítás komoly konfliktust okoz a Mindenki Magyarországa Mozgalomban. Az már biztos, hogy Márki-Zay Péter megőrzi elnöki pozícióját, de ebben az esetben is nehéz helyzetbe fog kerülni, hiszen kilépések jöhetnek.

Folytatódik a baloldal menekülése a felelősség elől: Magyar György ügyvéd szerint senki sem felelős a bukásért

Itthon2022.04.05, 21:13

Senki nem hibás, nincs felelőse a baloldal katasztrofális vereségének, a "rendszer" a hibás - erről győzködte a riportert és a nézőket az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Magyar György, a magát civilnek nevező bukott baloldali politikus-ügyvéd. 

Magyar György ügyvédi irodája ad helyet Márki-Zayék mozgalmának?

Itthon2022.01.31, 11:17

A Tűzfalcsoport arról ír, hogy 2021. május 20-án megalakult az Országos Előválasztási Bizottság, amely az ún. ellenzéki előválasztás folyamatát felügyelte. A CVB-ről csupán annyit lehet tudni, hogy a baloldali körökhöz köthető ügyvéd, Magyar György alapította. A Márki-Zay Péter mögött álló Mozgalom, amely egyesületként működik - és Magyar Györgyöt is az elnökségi tagok között tudja - alapszabálya szerint az egyesület tagjai vagyoni hozzájárulásként tagdíjat fizetnek, melynek éves összegéről a közgyűlés dönt. A portál felteszi a kérdést, hogy mennyi adófizetői forint került abba az előválasztásba, amelynek a lebonyolításáért felelős ...

Eltűnt Márki-Zay Péter, részletek a Darázsfészek álhíradójában

Kultúra2022.01.18, 21:05

Újabb komoly probléma adódhatott a baloldali összefogás körül: úgy néz ki, a fogadkozások ellenére még sem sikerült minden vitás kérdést elsimítania az ellenzéknek. Legalábbis erről tanúskodik, hogy ma délelőtt eltűnt Márki-Zay Péter.

A baloldalnak is köze van a múlt heti Facebook-leálláshoz - részletek a Darázsfészek álhíradójában

Kultúra2021.10.12, 14:24

Mint ismert, múlt héten hétfőn órákra leállt, illetve problémákkal működött a Facebook, az Instagram és a Messenger is. A Facebook infrastruktúráért felelős alelnöke szerint a leállás a routerek konfigurációs beállításának változása miatt következett be, és nem adathalászok támadásról volt szó. A bejelentés óta azonban kiderült, hogy a világméretű leállásnak magyar vonatkozása is van.

Teljes baloldali összeomlás: ma sem sikerült rendesen elindítani az előválasztási bohóckodást

Itthon2021.09.20, 12:28

Ma reggel sem működött rendesen a baloldali előválasztási oldal - írja a Magyar Nemzet. Most időpontot nem lehetett foglalni a szavazásra órákon keresztül. A hétvégi nevetséges magyarázkodás után kíváncsiak vagyunk, most mivel állnak elő a szervezők.

A Fidesz európai parlamenti képviselői levéllel fordultak az Európai Bizottsághoz

Itthon2021.05.05, 14:58

A Fidesz európai parlamenti képviselői levéllel fordultak az Európai Bizottsághoz, mivel a bizottság Magyar Gábor személyében (Magyar György baloldali ügyvéd-politikus fia-szerk.) egy virtigli baloldali politikai aktivistát nevezett ki a Magyarországgal foglalkozó idei jogállamisági jelentést előkészítő delegáció kapcsolattartójának - közölte Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője szerdán.

Soroshoz köthető közéleti szereplők az utolsó utáni pillanatban megtámadták a koronavírus-törvényt

Itthon2020.03.23, 12:01

Az ellenzéki pártok vezetői után Soros Györgyhöz köthető, baloldali közszereplők petícióban jelezték: nem támogatják a koronavírus-törvényt. Az aláírók között van a börtönbizniszen több mint félmilliárdot kereső Magyar György, és az Eötvös Károly Intézetet vezető Majtényi László is.

A Fidesz visszahívná Magyar Györgyöt egyik alapítványi tisztségéből

Itthon2020.03.03, 16:07

Magyar Györgynek nincs helye a II. Kerületi Közbiztonsági Alapítványban - közölte a Fidesz keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Luxusautó, luxuslakás - így él a börtönbizniszen félmilliárdot kereső Magyar György

Itthon2020.02.25, 08:27

Nekem Lexusom volt, van és lesz - így hivalkodott egy autós szakportálnak a magyar államot a börtönbizniszben több mint félmilliárddal megkárosító Magyar György. A 20 milliós kocsival kapcsolatban hozzátette, hogy ez neki "elég" - vagyis még szerénynek is tartja magát. Az ügyvéd nem csak a gépjárművek terén áll jól: a cégadatbázis szerint Budapest egyik legelitebb és legdrágább árfekvésű helyén, a belvárosban van a bejelentett lakcíme. A kormány új szabályozással vet véget a mára többmilliárdos iparággá vált börtönbiznisznek. 

Kormányszóvivő: A migrációs nyomás fokozódik

Itthon2020.01.30, 20:34

A migrációs nyomás fokozódik, százezer migráns van a balkáni útvonalon - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.

Nem cáfolja Magyar György, hogy irodája több mint félmilliárd forinthoz jutott a rabok kártérítési perei miatt

Itthon2020.01.30, 13:58

Magyar György az atv.hu-nak ironikusan nyilatkozott arról, hogy megírtuk: több mint félmilliárdot keresett a börtönbiznisszel. Azt mondta: ő hozta meg a bírói határozatokat és azt a fideszes kétharmaddal jóváhagyott törvényt is, amely a kártalanítási perek alapját képezi. Tehát Magyar nem cáfolt semmit abból, amit írtunk.

Magyar György irodájának félmilliárdot fizettek ki

Itthon2020.01.30, 08:44

Magyar György egy múlt heti tévés beszélgetésben azt állította, hogy már évek óta nem foglalkoznak börtönkártérítési ügyekkel, és börtönbizniszről pedig nem is tud. Azt nem árulta el semmilyen médiumnak, hogy mennyit keresett eddig ő és az irodája ilyen kártérítési ügyeken. Most viszont sikerült megszereznünk a pontos számokat, ezek alapján pedig nagyon jövedelmező üzlet elítélt bűnözőknek kártérítési pert intézni: Magyar György és irodája eddig összesen több mint félmilliárdot perelt vissza az államtól, 544 millió forintot. És összesen 419 ilyen ügyet intézett. 

Fidesz-KDNP: Mennyit keresett a börtönbizniszen a baloldal ügyvédje, Magyar György?

Itthon2020.01.18, 17:04

A Fidesz-KDNP választ vár arra, hogy Karácsony és a baloldal ügyvédje, Magyar György hány tízmillió forintot keresett a börtönbizniszen - mondta a kormánypártok nevében Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Titkolja Magyar György, mennyit keresett a börtönbizniszen

Itthon2020.01.16, 14:12

A szocialista kötődésű, magát függetlennek valló, de a 2018-as országgyűlési választáson az ellenzék színeiben induló ügyvéd, Magyar György is érintettje lehet a börtönbiznisznek, ám az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem árulta el, hogy mekkora haszonra tett szert ebből ügyvédi irodája –írta a Magyar Nemzet. 

Márki-Zay lett az új Gulyás Márton

Itthon2018.11.11, 17:55

Mindenki Magyarországa Mozgalom néven jegyezték be a Márki-Zay Péter és Magyar György ellenzéki politikusok által gründolt egyesületet, amelynek célja – nem fogják kitalálni – az ellenzéki összefogás kieszközölése, egy jelölt kiállítása választókerületenként, akarom mondani önkormányzatonként a fideszes jelölttel szemben.

Ki mit gondol Demeter Mártáról, és Demeter Márta mit gondol saját magáról? - videó

Itthon2018.10.25, 13:05

Az utóbbi idők egyik legsúlyosabb botránya robbant ki a magyar nyilvánosságban: Demeter Márta dupla fake news ügye azon túlmenően, hogy kristálytisztán rámutatott az ellenzéki média működési mechanizmusára, a politikus személyével kapcsolatban komoly erkölcsi, büntetőjogi és emberi kérdéseket vetett fel. Az Origo stábja Hadházy Ákost, korábbi LMP-s társelnököt, és Magyar György baloldali ügyvédet kérdezte meg, mit gondolnak a történetről, de sikerült lencsevégre kapnunk magát az érintettet, Demeter Mártát is.

Halott polgármesterrel akart találkozni Simicska ügyvédje, Magyar György

Itthon2018.03.22, 10:53

Magyar György, Simicska Lajos ügyvédje, siófoki képviselő-jelölt egy halott polgármestertől kért találkozót. Utólag azzal próbálta magyarázni a kínos hibát, hogy csak ki akarta ugratni a nyulat a bozótból. Nyilvánvaló: megállapodást akart vele kötni, csak ügyetlenül csinálta. Úgy tudjuk, bár Magyar Györgyöt nem kell félteni, elég sok pénzt összeszedett életében a bűnözőktől, gyilkosoktól, akiket védett, erre a pénzt Simicska biztosította volna.

Demszky: Az OLAF-jelentés egy baromság

Itthon2018.03.07, 14:42

Meglepő videó került ki az internetre, amin Demszky Gábor határozottan elmondja a véleményét az OLAF-ról. Az egykori szabaddemokrata főpolgármester szerint az OLAF jelentés nem más, mint egy baromság! Demszkyhez hasonlóan vélekedett az OLAF-ról Magyar György is, aki most az MSZP jelöltje Siófokon. 

2018-as országjelentés: itt az újabb brüsszeli kampányjelentés

Itthon2018.03.06, 20:07

Az Európai Bizottság várhatóan szerdán kiadja legújabb brüsszeli kampányjelentését, azaz a 2018-as országjelentést. Brüsszel újabb alkalmat talált arra, hogy hivatalos dokumentumok közé bújva nyomást gyakoroljon a bevándorlásellenes magyar kormányra. A jelentést a Soros-szervezeteken kívül olyan ellenzéki magyarok írták, mint például Magyar György fia, Magyar Gábor.

Sztárügyvéddel jutna ki a börtönből a kislányát halálra éheztető apa

Itthon2017.11.26, 12:17

Felmentésében reménykedik a gyöngyösi férfi, aki feleségével együtt halálra éheztette kislányát. Felesége 18 évet, ő maga 15 évet kapott szeptemberben elsőfokon a gyerek halála miatt. Magyar György szerint másodfokon akár fel is menthetik az apát.

Marton László Magyar György ügyvédi irodájától kért segítséget

Archívum2017.11.09, 15:30

Marton László világa kifordult a sarkából miután először Sárosdi Lilla, majd többen is megvádolta őt szexuális zaklatással. A Vígszínház egykori főrendezőjét menesztették, ő pedig szakember segítségét kérte, mert már nem tudta kezelni a kialakult helyzetet

Megvan a Heti hetes új szereplője - Ő jön Ábel Anita helyére

Life.hu2016.04.02, 12:28

Április 3-án, vasárnap 22 órakor a Heti hetes történetének 106. szereplőjével találkozhatnak az RTL II nézői - írja az Origó. 

Oszlopháború: Simicskáék visszavágnak

Itthon2016.01.27, 14:47

Most már megengedné a főváros, hogy a megbízásából leszerelt oszlopokat elszállítsa az ideiglenes telephelyről a tulajdonosuk, a Simicska-érdekeltségű Mahir Cityposter. A hirdetőcég viszont azt akarja, hogy a főváros a saját költségén vigye vissza és állítsa helyre a leszerelt hirdetőfelületeket.

Meglepetést ígérnek az oszlopcsatában Simicskáék

Itthon2016.01.08, 16:50

Egyelőre folytatódhat Budapesten a plakátháború, mert a bíróság elutasította a Simicska-érdekeltségű Mahir-cégnek a bontás tiltását célzó ideiglenes intézkedési kérelmét.

Meggyanúsították Simicska két emberét

Itthon2016.01.07, 09:20

Rövid időn belül kétszer is hatósági ellenőrzést tartott a rendőrség annál az őrző-védő cégnél, amely Simicska Lajos hirdetőoszlopait védi. A főváros által megbízott bontócég embereinek körében az a hír terjed, hogy péntekre már az őrző-védők engedélyét is bevonhatják. A cég két emberét kihallgatták a rendőrök.

600 milliós kártérítést akarnak Simicskáék

Itthon2016.01.05, 18:13

Nem az utcai háború a célja a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó hirdetőcégnek. A társaság jogi képviselője szerint azonban az sem járja, hogy egy még folyamatban lévő jogvitát a főváros önbíráskodással és rongálással próbáljon rendezni. 

Simicskáék visszateszik az elbontott oszlopokat

Itthon2016.01.03, 18:02

A Simicska Lajos tulajdonában álló Mahir Cityposter Kft. vasárnap visszahelyezte a főváros által lebontott hirdetőoszlopokat. Magyar György az Origónak azt mondta, több pert is indítanak a főváros ellen a szerintük jogtalan intézkedés miatt.  

Eltüntetik Simicska oszlopait

Gazdaság2016.01.02, 17:08

Nem indul jól 2016 Simicska Lajos reklámcégének, ugyanis megkezdték a Mahir Cityposter hirdetőoszlopainak elbontását. Magyar György ügyvéd szerint jogellenes az intézkedés. Az oszlopokat meg fogják védeni, ha kell.

Bíróság vizsgálja Váradi András rejtélyes halálának körülményeit

Itthon2015.10.13, 14:10

Bírósági eljárás deríthet fényt az egy éve, máig tisztázatlan körülmények között elhunyt alcsúti juhász, az Együtt színeiben polgármesterjelöltként indult Váradi András halálos balesetének körülményeire. A családot képviselő Magyar György ügyvéd szerint miután a rendőrség a számos ellentmondás ellenére lezárta a nyomozást, a pótmagánvádas eljárás az egyetlen módja a részletek tisztázásának.

Erődemonstráció az ügyvéd szerint az ORFK ajánlása

Itthon2015.08.18, 14:32

Embercsempészésnek számít, ha valaki illegális bevándorlót szállít, és ehhez még az sem kell, hogy átlépjék a határt – figyelmeztet a rendőrség, és azt javasolja, "igazoltassák" a sofőrök az utast, bár ezt valójában nem tehetik meg. Az Origónak nyilatkozó ügyvéd szerint ez jogi abszurd, erődemonstráció.

A sztárügyvéd tovább vizsgálná a rejtélyes alcsúti gázolást

Itthon2015.04.14, 18:51

Nem nyugszik bele Magyar György ügyvéd, hogy a rendőrség megszüntette a nyomozást Mészáros Lőrinc ellenfelének halálos balesete ügyében. Azt mondja, panaszt nyújt be, mert Váradi András halálának körülményei továbbra is tisztázatlanok. Az ügyvéd szerint a helyszíni rendőrségi jelentés pontatlan, egy sor ellentmondást nem tisztázott a nyomozás, és szükségesnek lát DNS-vizsgálatot is.

A brókerpanama okait keresi Magyar György

Itthon2015.03.30, 14:50

A magyar hatóságoktól nem vár érdemi segítséget a brókerbotrány hátterének feltárásában Magyar György, a mintegy kétezer brókerkárosultat védő ügyvéd, ezért független vizsgálóbizottságot toboroz.

Új gyanúsítottja van a Balla Irma-gyilkosságnak

Itthon2015.03.04, 11:59

Gyanúsítottként hallgattak ki egy debreceni férfit a Balla Irma-gyilkosság ügyében. A fideszes képviselőt még 2007-ben ölték meg. A bűncselekmény elkövetésével korábban a fiát gyanúsították, de Schönstein Sándort a megismételt eljárásban felmentették a vád alól. Ügyvédje, Magyar György most azt mondja, nagyon örülnek a védencével annak, hogy a rendőrség nyolc év után esetleg egy jó nyomot talált.

Vörösiszap: segít az állam, de nem mindenkin

Itthon2015.02.19, 18:55

Fordulat következhet be a vörösiszap-katasztrófa miatt indított perekben. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint az állam átvállalja a felszámolás alatt álló Mal Zrt. ellen megítélt kártérítések kifizetését, ehhez azonban sok feltételnek kell megfelelni. Az áldozatokat képviselő dr. Magyar György szerint pozitív a gesztus, de nem biztos, hogy elég a károk kifizetésére.

Kállay-Saunders András fellélegezhet - Nincs bizonyíték ellene

Archívum2015.01.13, 11:30

Nincs vége még Kállay-Saunders ügyének, de jó eséllyel megússza a verekedést. 

Ellentmondás: Váradit balról ütötték el, de a jobb oldalán sérült

Itthon2014.12.02, 08:18

Több kérdést vet fel az egy nappal a választás előtt balesetben elhunyt Váradi András alcsútdobozi polgármesterjelölt halálát tisztázni hivatott két szakértői vélemény, mint ahányat megválaszol. A legfontosabb: ha a szemből érkező autó balról ütötte el, miért csak a jobb oldalán sérült meg? A család ügyvédje helyszíni bizonyítási kísérletet kér, vagyis a baleset modellezését.

Goodfriend kiutasítása is napirendre kerülhet

Itthon2014.10.28, 17:15

Egy törvényesen bejelentett tüntetésen bármilyen diplomata részt vehet, ez nem jogi kérdés – vélekedtek az Origónak nyilatkozó nemzetközi szakértők. André Goodfriend amerikai ügyvivőt éles támadások érték az után, hogy részt vett vasárnap az internetadó bevezetése elleni tüntetésen. Egy állam a belpolitikába való beavatkozás alapján akár ki is utasíthat egy nagykövetet, de az amerikai–magyar viszonylatban ez véglegesen elmérgesítené a helyzetet.

Visszalépések: elmaradt a dominóeffektus

Itthon2014.09.29, 19:10

Egyszerre ketten is visszaléptek ugyan Bokros Lajos javára, ám Falus Ferenc és Magyar György lépése nem indított el lavinát: sem a Liberálisok, sem az LMP nem lépett vissza, a Jobbik jelöltjétől pedig ezt nem is várták. Tarlós István és a Fidesz továbbra is magabiztos, a baloldal pedig kapott hideget-meleget. Az MSZP, amelyet a többi baloldali párt kész helyzet elé állított, úgy ítélte meg, nem állhat be Bokros mögé.

Vitára hívta Tarlós Istvánt a visszalépésekkel erősödött Bokros Lajos

Itthon2014.09.29, 15:46

Felismerték, hogy a kevesebb több, ezért Bokros Lajos javára visszalépett Falus Ferenc és Magyar György. A MoMa jelöltje ki is hívta tévévitára Tarlós Istvánt. Az MSZP-t kész helyzet elé állították, mert ők még nem hagyták jóvá Falus Ferenc visszalépését.

Napok óta győzködték Falust a visszalépésről

Itthon2014.09.29, 12:38

Már a múlt héten gyakorlatilag eldőlt az MSZP, a DK és az Együtt–PM soraiban, hogy visszaléptetik közös főpolgármester-jelöltjüket, Falus Ferencet, akit a hétvégén győztek meg arról, hogy jelentse be: visszalép a MoMa jelöltje, Bokros Lajos javára, ahogy Magyar György független jelölt is teszi.

Bejelentette: Magyar György visszalép Bokros javára

Itthon2014.09.29, 08:32

Magyar György visszalép a főpolgármester-jelöltségtől Bokros Lajos javára. A jogász, aki civil szervezetek jelöltjeként pályázott a posztra, ezt több reggeli hírműsorban is elmondta hétfőn.

Elsöprő győzelmet aratott Bokros Lajos

Itthon2014.09.22, 18:51

Bokros Lajost látná szívesen a főpolgármesteri székben az Origo szavazó olvasóinak többsége. Portálunk nem reprezentatív szavazásán ezenkívül több meglepetés is született, például az LMP jelöltje végzett a második helyen, míg Tarlós István az utolsón. Bokros kijelentette, hogy senkinek a javára nem lép vissza, míg Falus Ferenc szerint az egykori pénzügyminiszternek, későbbi európai parlamenti képviselőnek kellene kiszállnia a versenyből.

Beperelheti Magyar György az Együtt-PM társelnökét

Itthon2014.09.15, 15:08

Pereknek nézhet elébe az Együtt-PM társelnöke, amiért azt állította, hogy hamis ajánlásokkal válhatott főpolgármester-jelöltté Magyar György. Szigetvári Viktor fellebbezett is az ügyvéd nyilvántartásba vétele ellen, ám panaszát elutasították, mondván: azt nem tudta bizonyítani.

Megrekedt az összefogás a baloldalon

Itthon2014.08.01, 21:43

Nem állnak jól a tárgyalások a baloldalon. Az őszi választásra összefogni készülő MSZP, DK és Együtt-PM legutóbbi, szerdai egyeztetése utáni hivatalos, optimista forgatókönyv alighanem tarthatatlan.

Magyar György csak közös, független jelöltként indulna

Itthon2014.07.21, 19:40

Szívesen harcba száll Budapestért az őszi önkormányzati választáson Magyar György, de két feltétellel: független jelöltként indulna, és csak úgy, ha egyik demokratikus ellenzéki párt sem indít ellene saját főpolgármester-jelöltet.

Magyar György főpolgármester-jelölt lehet

Itthon2014.07.15, 14:05

Magyar György ügyvéd sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta egyelőre a hírt, amely szerint indul Budapest főpolgármesteri címéért.

Visszavonták a vallomásukat – fordulat a mohácsi pedofil ügyében

Life.hu2013.11.25, 09:39

Több kislány visszavonta a terhelő vallomást a mohácsi pedofilügyben – értesült a Bors.

Iszapkatasztrófa: vádemelési javaslatról tud a sértettek ügyvédje

Itthon2011.11.15, 18:15

Halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmények miatt javasol vádemelést Magyar György ügyvéd értesülései szerint a vörösiszap-katasztrófa ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda. A rendőrségen ugyanakkor az [origo]-nak azt mondták, a nyomozás még nem zárult le.

Hadbírósággal fenyegették az elhunyt motoros rendőrt a család ügyvédje szerint

Itthon2010.10.29, 09:08

A kopott gumik miatt meg akarta tagadni, hogy motorra üljön, mire hadbírósággal fenyegették azt a motoros rendőrt, aki augusztus 16-án vesztette életét. A rendőr családjának a rendőrségtől több tízmilliós kártérítést követelő ügyvéd szerint erre tanúk is vannak - írja a Népszabadság.

Magyar Hírlap: A kártérítés 13 százalékáért képviseli az iszapkárosultakat Magyar György

Itthon2010.10.26, 09:20

A megítélt kártérítés 13 százalékáért vállalta el az iszapkárosultak áldozatainak képviseletét Magyar György ügyvédi irodája - írja a Magyar Hírlap.

Öt-tíz milliárd forint azonnali kártalanítást kérnek az iszapkárosultaknak

Itthon2010.10.20, 18:05

Kevesli a Mal Zrt. által a károk rendezésére felajánlott másfél milliárd forintot az iszapömlés károsultjainak képviselője. A károsultak és a katasztrófában érintett cég képviselői szerdán ültek először tárgyalóasztalhoz, hogy egyeztessenek a kártalanításról.

Súlyosbodott a gyanú a megölt képviselő ügyében

Itthon2008.08.04, 18:31

Már nem emberöléssel, hanem különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítja a rendőrség a megölt debreceni képviselő, Balla Irma fiát. Az asszonyt 2007 húsvétján saját lakásában verték agyon. A gyanúsított ügyvédje szerint az új orvosszakértői vélemény a fiú ártatlansága mellett szól. Panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Póthaj hozhat fordulatot a Zsanett-ügyben

Itthon2007.07.03, 18:05

Fordulat állhat be a Múzeum körúti erőszak ügyében az állítólag rendőrök által megerőszakolt lány ügyvédje szerint, ugyanis új bizonyítékok kerültek elő: E. Zsanett állítólag póthajat viselt az erőszak éjszakáján, amit most talált meg. Így újra meg kell vizsgálni a rendőrautóban talált hajszálakat, nem egyeznek-e meg a póthaj szálaival. A vizsgálatot indítványozta is az ügyvéd az ügyészségnél. Közben az ombudsman ajánlást adott ki, mert szerinte tarthatatlan, ami a "Zsanett-ügyben folyik".

Senki nem érti az éhező család kúráját

Itthon2007.05.26, 10:03

Megdöbbentek a szakértők annak az állítólagos tisztítókúrának a hallatán, amelynek következtében egy apa és lánya vészesen lesoványodott, az anya pedig meghalt. Az [origo] által megkérdezett természetgyógyász szerint egy tisztítókúra nem lehet olyan szigorú, hogy még zöldség- vagy gyümölcslevet se igyanak a böjtölők. A család otthonában viszont egyáltalán nem volt élelmiszer.

Jóindulatú ügyész kell a házi őrizethez

Itthon2004.10.01, 15:07

A védőügyvédek számára precedens értékű lehet, hogy egy ilyen súlyú, az egész országot megrázó, szövevényes ügyben elrendelték Kulcsár Attila házi őrizetét - mondta az [origo]-nak Magyar György ügyvéd. Úgy vélte, a büntetőeljárási gyakorlatban még nem alakult ki a szokás, hogy mikor rendelik el a házi őrizetet. Az elmúlt másfél évben több nagyszabású ügyben is ezt választották az előzetes letartóztatás helyett.

Kulcsár több ügyfelét figyelmeztette

Itthon2003.08.10, 22:46

Kulcsár Attila, a K&H Bank több milliárdos sikkasztással vádolt ügyvezetője a pénzintézetnél indult vizsgálatok idején figyelmeztette néhány korábbi ügyfelét: vigyék át pénzüket másik bankhoz. Legtöbbjük számára ekkor derült ki, hogy pénzüket nem a megállapodásoknak megfelelően fektették be, sokan pedig szembesültek azzal, hogy kevesebb pénz van számlájukon, mint amennyiről tudtak. A figyelmeztetett ügyfelek közül ezután többen ügyvédhez fordultak, mert attól tartottak, hogy tettestárs lesz belőlük.

Felülvizsgálatot kér a Whiskys védője

Itthon2003.01.07, 09:25

Felülvizsgálati indítvánnyal fordul a Legfelsőbb Bírósághoz a whiskys rabló ügyében az elítélt ügyvédje, Magyar György. Az ügyvéd szerint a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítélete - amelyben 17 év fegyházra súlyosbították Ambrus büntetését - több ponton is törvénysértő, illetve megalapozatlan. Magyar azt is fontolgatja, hogy az ügy elhúzódása miatt eljárást indítanak a magyar állam ellen a strasbourgi bíróságon.

Újabb perek az Erste ellen Mór miatt

Itthon2002.06.27, 16:10

A móri fegyveres bankrablás áldozatainak hozzátartozói közül már három család szándékozik pert indítani az Erste Bank ellen - nyilatkozta Magyar György ügyvéd. A fegyveres rablásban meghalt biztosítási szakember hozzátartozóitól már megkapta a megbízást a jogi eljárás lefolytatására. A bank móri fiókját májusban rabolták ki, amelynek során a támadók nyolc ember halálát okozták.

Mór: nincs egyezség, perlik az Erste Bankot

Itthon2002.06.26, 11:37

Az Erste Bank elutasította a móri vérengzésben elhunytak hozzátartozóinak jogi képviselőjének kérését, hogy peren kívül állapodjanak meg az áldozatok kárpótlásáról, ezért Magyar György ügyvéd pert indít a bank ellen. Az Erste jogásza szerint elháríthatatlan terror-jellegű támadás történt Móron, ezért a bankot nem terheli felelősség.

Csak az ál-Whiskys ismeri el, hogy megütötte Simont

Itthon2002.05.17, 13:54

Az elmúlt napokban rengeteg tanút hallgatott ki az Ügyészségi Nyomozóhivatal Simon Tibor halálával kapcsolatban. Az előzetesben lévő négy gyanúsított egyike, a Whiskys-hasonmás beismerte, hogy többször is megütötte Simont, a többiek tagadják, hogy részt vettek volna Simon megverésében - mondta az [origo]-nak az egyik gyanúsított ügyvédje, Magyar György.

Elmeszakértői vizsgálatot kér Nógrádi Ádám ügyvédje

Itthon2001.10.10, 07:29

Az édesapja meggyilkolásával gyanúsított Nógrádi Ádám elmeszakorvosi vizsgálatát kezdeményezte ügyvédje, amellyel egyetértettek a nyomozás vezetői. Magyar György ügyvéd úgy véli, olyan pszichés tünetek mutatkoznak a 25 éves fiatalemberen, amelyek kihathatnak a felelősség megállapítására. Információink szerint a Kecskeméten folyó eljárásba bekapcsolódott a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság gyilkossági specialistája, Kovács Lajos ezredes is.

Előző
  • 1
Következő