Magyar Gárda
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Vona Gábor
- Jobbik Magyarországért Mozgalom
- Jobbik
- tüntetés
- rendőrség
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Útját állták a rendőröknek a gárdistatoborzón
Három embert állítottak elő egy csepeli szórakozóhelyről a rendőrök pénteken. A helyen a rendőrség szerint a betiltott Magyar Gárda tagtoborzóját tartották. A kiérkező rendőröket csak többszöri felszólítás után engedték be az épületben az ajtóban állók.
- címkék:
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Vaktölténnyel lő a gárdistákra a kormány
Mit tesz majd a rendőr, ha gárdista egyenruhások szalonnát sütnek? Többek között ezt a kérdést is felveti az a szerdán bejelentett jogszabály-módosítás, amely szerint 50 ezer forintra lehet büntetni a bíróság által feloszlatott szervezet egyenruhásait. Az [origo] által megkérdezett jogászok szerint a szabály könnyen kijátszható és visszafelé is elsülhet. A gárda már be is jelentette, hogy jogi lépéseket tesz a rendelet miatt, és engedetlenségi mozgalmat indít.
60 ezer forintos büntetés gárdista felvonulás miatt
Az egri bíróság 60 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a betiltott Magyar Gárda Heves megyei kapitányát egy november eleji felvonulás miatt. Az ítélet nem jogerős.
- címkék:
- kékfény
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Jövő héttől büntethetik a gárdista egyenruhát viselőket
Úgy módosul a szabálysértésekről szóló kormányrendelet, hogy a jövőben büntethető lesz az, aki betiltott szervezet egyenruháját viseli. A jövő héten életbe lépő módosítás alapján eljárás indulhat a Magyar Gárda egyenruháját viselők ellen is.
- címkék:
- szabálysértés
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Felvonuló gárdisták miatt nyomoz az egri rendőrség
Gárdisták vettek részt egy november 4-i rendezvényen Egerben, a rendőrség egyesülési joggal való visszaélés miatt eljárást indított ellenük. A gárda alakzatába felsorakozva emlékeztek ugyanis az 1956-os emlékműnél, bár az esemény bejelentésekor még azt ígérték, nem sorakoznak fel, és vezényszavaik sem hangzanak el.
- címkék:
- egyesülési jog
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Keszthelyen is vizsgálódnak a Gárda-ruhák miatt
Egyelőre vizsgálja a Zala megyei rendőrség, kell-e eljárást indítania amiatt, hogy többen a Magyar Gárda formaruhájába öltözve jelentek meg a helyi önkormányzat 56-os megemelékezésén.
- címkék:
- Keszthely
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Szabálysértési eljárás indul a debreceni gárdatüntetés miatt
Feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel, illetve egyesülési joggal visszaélés miatt indított eljárást a debreceni rendőrség a csütörtöki gárdatüntetés miatt A rendezvényen kisebb dulakodás is volt.
- címkék:
- Debrecen
- kékfény
- tüntetés
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Gárdaegyenruhák miatt nyomoz a BRFK is
A Jobbik pénteki rendezvényén többen a Magyar Gárda egyenruhájában jelentek meg. A rendőrök egyesülési joggal visszaélés miatt indítottak eljárást.
Kalodába zárná Draskovicsot Vona
Ötezren gyűltek össze a Jobbik október 23-i rendezvényén a fővárosi Deák téren, köztük több száz egyenruhás gárdista, akik felsorakoztak a színpadnál. A beszédek előtt nemzeti érzelmű rap szórakoztatta a résztvevőket, a gárdista lányok csokit és vizet osztottak a fáradó gárdistáknak. Morvai Krisztina, a párt európai parlamenti képviselője a haza visszaszerzését tűzte ki célként. Vona Gábor, a Jobbik elnöke pokolfajzatnak nevezte az igazságügyi és rendészeti minisztert, és a benne munkáló dühről beszélt a színpadon.
Dulakodás lett a debreceni gárdista tüntetésből
Igazoltatták a rendőrök a debreceni főtéren a Jobbik és a Magyar Gárda demonstrációján az egyenruhás gárdistákat, legalább egy embert kiemeltek a tömegből. A tüntetők folyamatosan szidalmazták a rendőröket, dulakodás is kialakult. A városi rendőrkapitány szerint történt előállítás, de részleteket nem árult el.
Jobbikos tüntetés résztvevői ellen nyomoz a rendőrség
A Jobbik által szervezett pénteki olaszliszkai rendezvény után feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel miatt hat ember ellen eljárást indított a rendőrség. Nyomoznak egyesületi joggal való visszaélés gyanúja miatt is.
- címkék:
- pártpolitika
- Jobbik
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Vádat emelnének a Gárda kapitánya ellen
A BRFK vádemelést javasol a Magyar Gárda főkapitánya ellen izgatás miatt. A korábban a bíróság által feloszlatott csoport júliusban kétszer is tüntetésre hívta híveit, az egyik demonstráción bejelentették a Gárda újjáalakulását.
- címkék:
- kékfény
- BRFK
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Rászólt az önkormányzatokra az IRM a gárdisták miatt
Megemlékezésre készülő gárdistákra figyelmeztette a települési önkormányzatokat az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium. A minisztérium közölte, hogy nem akarja látni a feloszlatott Magyar Gárda tagjait a nyilvános rendezvényeken.
Gárdistaruhások dulakodtak a helyiekkel Kálozon
Dulakodás kezdődött a Fejér megyei Kálozon, miután egy, a Magyar Gárda tagjainak ruháját viselő csoport jelent meg a faluban. Szabálysértési eljárás indult, a rendőrség pedig garázdaság miatt is nyomoz.
- címkék:
- Káloz
- kékfény
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
A magyar szélsőjobb térnyeréséről ír a Los Angeles Times
Riportot közölt a Jobbikról a Los Angeles Times. Az amerikai lap szerint a párt és a "náciszerű ikonográfiát" idéző Magyar Gárda népszerűsége a romákkal szembeni gyűlöletből táplálkozik.
- címkék:
- szélsőjobb
- Jobbik
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Gárdistaruhások ellen indul eljárás Szabolcsban
Szabálysértési eljárást indított a rendőrség öt ember ellen, akik a bíróság által a cigányok megfélemlítése miatt feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját viselve vettek részt egy keddi nagydobosi rendezvényen. A rendőrök előre figyelmeztették a résztvevőket, hogy az egyenruha viselésével jogsértést követnek el.
- címkék:
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Kiskunlacházán vonulhatott a Magyar Gárda
A rendőrség szerint nem követett el jogsértést az a mintegy 300, a feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájába öltözött ember, akik vasárnap vettek részt egy kiskunlacházai jobbikos tüntetésen. Korábban a rendőrség több gárdistarendezvényt is betiltott vagy feloszlatott, több ember ellen eljárást indított. Most azonban úgy látták, nem valósult meg minden feltétel.
A Legfelsőbb Bíróságra kerül a Magyar Gárda ügye
A jogerős feloszlató ítélet után is folytatódik az eljárás a Magyar Gárdáról, miután Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Legfelsőbb Bíróságra. Az ügyvéd szerint az ítélőtábla rosszul mérlegelte a bizonyítékokat, illetve több jogszabályt is megsértett, amikor feloszlatta az egyesületet és a mozgalmat.
Jogszerűtlen volt az ombudsman szerint a gárdatüntetés feloszlatása
Több mindenben is hibázott a rendőrség, amikor fellépett a Magyar Gárda feloszlatása ellen tüntetőkkel szemben július elején - ezt állapította meg Szabó Máté ombudsman. Az országgyűlési biztos szerint nem volt minden esetben alapja az előállításnak, túl sokáig rajtahagyták az előállítottakon a műanyag bilincseket, és önmagában a gárdista-egyenruha viselése nem jelenthet garázdaságot.
Rendőrök szakították félbe a gárdistaavatást
Több száz rohamrendőr hatolt be szombaton Szentendrén arra a magánterületre, ahol a Magyar Gárda egyenruháját viselő félezer ember tett esküt. A bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda eredetileg a Hősök terére tervezett demonstrációt, ezt azonban a rendőrség megtiltotta. A rendezvény végül rendbontás nélkül ért véget szombaton délután fél ötkor.
- címkék:
- Szentendre
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Székesfehérváron sem gyűlhet össze a Magyar Gárda
Budapesten és Székesfehérváron is rendezvényt akart tartani augusztus 22-én a Magyar Gárda, a rendőrség azonban egyiket sem engedélyezte. Az újjáalakult gárda rendezvényei a rendőrség szerint továbbra is ellentétesek a gyülekezési joggal.
Gárdatagokat vittek el a rendőrök egy egri rendezvényről
A feloszlatott Magyar Gárda egyenruhájába öltözött embereket vittek el a rendőrök egy egri Szent István-napi rendezvényről. Az egyenruhások azzal védekeztek, hogy egy új szervezet tagjai. Köztük volt Sneider Tamás, a Jobbik Heves megyei elnöke is.
- címkék:
- Eger
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
A bíróság szerint sem lehet Gárda-rendezvény
A rendőrség szerint a bíróság is megerősítette korábbi tiltó határozatukat, amely kimondta, hogy a feloszlatott Magyar Gárda tagja nem tarthatnak eskütételt szombaton a Hősök terén. A rendőrség részben közlekedési okokra, részben az alapjogok védelmére hivatkozva tiltotta meg a rendezvényt.
- címkék:
- kékfény
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Gyanúsítottként hallgatták ki a Magyar Gárda vezetőjét
Gyanúsítottként hallgatták ki a Magyar Gárda úgynevezett főkapitányát, Kiss Róbertet. A Fővárosi Bíróság előtt tüntetők gyűltek össze a kihallgatás idején.
- címkék:
- kékfény
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Gyanúsított lesz a Magyar Gárda vezetője
- címkék:
- büntetőeljárás
- BRFK
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
100 ezres büntetést kaphatnak az egyenruhás gárdisták
Akár 100 ezer forintra is megbüntethetik majd azokat, akik a Magyar Gárda egyenruhájában mutatkoznak, mivel az mostantól szabálysértésnek minősülhet. Az erről szóló kormányrendelet kedden jelent meg és pénteken lép életbe - tudta meg a Magyar Televízió.
- címkék:
- Magyar Gárda-per
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Nyomoz a rendőrség a Magyar Gárda újjalakulása miatt
Nyomozást indított a BRFK a Jobbik szombati tüntetése miatt, amelyen bejelentették a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda újjáalakulását. A rendőrség már akkor figyelmeztetett, hogy bűncselekményt követ el, aki részt vesz egy feloszlatott szervezet vezetésében.
A rendőrség vizsgálja a Magyar Gárda újjáalakulását
A rendőrség vizsgálja, hogy kik követhettek el jogsértést a bíróság által feloszlatott Magyar Gárda szombati újjáalakulásakor - közölte Bencze József országos rendőrfőkapitány. Az ügyészség szerint nekik egyelőre nincs tennivalójuk a szervezettel kapcsolatban.
A rendőrség fellépést ígér az újjáalakult Gárdával szemben
Bűncselekményt követ el, aki a bíróság által feloszlatott Magyar Gárda vezetésében részt vesz - közölte a rendőrség azt követően, hogy a Jobbik szombati tüntetésén bejelentették a Gárda újjáalakulását. A szervezetet július 2-án oszlotta fel jogerősen a bíróság.
- címkék:
- pártpolitika
- Jobbik
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Újjáalakult a Magyar Gárda mozgalom
Szabó Gábor, a Jobbik pártigazgatója bejelentette a betiltott Magyar Gárda mozgalom újjáalakulását. A Magyar Gárda betiltása és a múlt heti tüntetés feloszlatása miatt összehívott demonstráción több ezren vettek részt. A Jobbik EP-képviselői bejelentették, függetlenként dolgoznak majd az Európai Parlamentben.
- címkék:
- Magyar Gárda
- szélsőjobb
- Jobbik
- Címkefelhő »
Bajnai megdicsérte a gárdatüntetést feloszlató rendőröket
Elismerő oklevéllel jutalmazott több, a Magyar Gárda szombati tüntetésének feloszlatásában részt vevő rendőrt Bajnai Gordon miniszterelnök. A kormányfő szerint a rendőrségnek fel kell lépnie "bizonyos csoportok megfélemlítő magatartása" ellen. A betiltott gárdatüntetésen 216 embert állítottak elő, 17-en megsebesültek.
- címkék:
- Budapest
- tüntetés
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Medián: A magyarok fele helyesli a Magyar Gárda feloszlatását
A Medián közvélemény-kutatása szerint az emberek fele egyetért a Magyar Gárda Egyesületet feloszlató bírósági ítélettel - írja a Népszabadság. A szombati tüntetésen a rendőrök fellépését viszont a válaszadók harmada túl keménynek találta.
Az ORFK szerint jogszerűen oszlattak szombaton
Csak akkor kezdtek oszlatni, amikor a rendezvény elvesztette békés jellegét - közölte az ORFK a szombati Deák téri tömegoszlatásról. A rendőrség szerint a BRFK betartotta a fokozatosság és a kíméletesség követelményét. A rendőrség szerint jogszerűen járt el a szombati, feloszlatott tüntetésen és azt megelőzően, a demonstrációk bejelentésének elbírálásánál is a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Szombaton a Magyar Gárda és Budaházy György melletti szimpátiatüntetést akartak bejelenteni több helyszínre, de a rendőrség ezt mindenhol megtiltotta. A Deák téren összegyűlő tömeget feloszlatták. (Erről bővebben itt olvashat.) Az Országos Rendőőr-főkapitányság ...
Felfüggesztettet kapott a rendőrt megrúgó tüntető
Jogerősen fél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték azt a férfit, aki a szombati, Magyar Gárda melletti szimpátiatüntetésen megrúgott egy rendőrtisztet. A férfi tagadta bűnösségét, de végül tudomásul vette az ítéletet. A tüntetésen 216 embert állítottak elő, de többségüket még aznap éjjel elengedték.
- címkék:
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Egy rendőröket rugdosó tüntető maradt a fogdán
Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítanak egy tüntetőt, akit a szombat esti gárdistademonstráción vettek őrizetbe. Az ügyészség szerint a férfi nem engedelmeskedett a rendőri felszólításnak, majd két rendőrbe is belerúgott.
- címkék:
- tüntetés
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Gárdás tüntetés: az előállítottak többségét elengedték
Összesen 216 embert állítottak elő a rendőrök, 17-en könnyebben megsérültek a szombati gárdás tüntetéseken a fővárosban. Az előállítottak többségét, köztük a Jobbik elnökét is, még az éjjel elengedte a rendőrség. A felvonulók a Magyar Gárda Egyesület betiltása ellen tüntettek, de a rendőrség feloszlatta az engedély nélküli demonstrációkat. Vasárnap Nyíregházán is volt tüntetés.
Fellépnek a rendőrök az egyenruhás gárdisták ellen
"Amennyiben a bíróság által jogerősen feloszlatott Magyar Gárda tagjai egyenruhában jelennek meg közterületen, a rendőrség intézkedni fog ellenük" - mondta az MTI-nek szombaton Makula György, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője, hozzátéve, erre a nap folyamán az ország több településén már sor került.
- címkék:
- Magyar Gárda
- Magyar Gárda-per
- Címkefelhő »
Nem engedélyezték a gárda melletti tüntetést
Tüntetni akartak szombaton a feloszlatott Magyar Gárda és az előzetesben lévő Budaházy György szimpatizánsai, a rendőrség azonban nem engedélyezte a demonstrációkat. A rendőrség fokozott ellenőrzésekkel készül, és azt ígéri, hogy határozottan fellép, ha engedély nélkül mégis megtartanák a tüntetést.
Zavartalanul toboroz tovább a betiltott Magyar Gárda
Bár a Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint a Magyar Gárda Mozgalom egyértelműen a betiltott egyesület része, hétvégén országszerte számos helyen újabb tagokat toboroz a Magyar Gárda. A feloszlatott szervezet honlapján a betiltás elleni szombati tüntetést is hirdetik - ezt azonban nem engedélyezte a rendőrség. Az [origo]-nak nyilatkozó jogász szerint ezekben az esetekben felmerül az egyesülési joggal való visszaélés, ezt azonban a rendőrségnek kell vizsgálnia.
Az első 56 gárdista avatásától a bírósági tárgyalásokig - a Magyar Gárda története képekben
Az elsőfokú ítéletet helybenhagyva, jogerősen feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla. Nézzen meg egy válogatást a gárda eddigi megmozdulásairól készült képgalériáinkból!
Jogerős ítélet mondja ki a Magyar Gárda Egyesület feloszlatását
Az elsőfokú ítéletet helybenhagyva, jogerősen feloszlatta a cigányságot sértő megnyilvánulásairól ismertté vált Magyar Gárda Egyesületet a Fővárosi Ítélőtábla. A Gárda-gyűlések valószínűleg folytatódnak, az egyesületet vezető Vona Gábor Jobbik-elnök szerint ugyanis az egyének gyülekezési jogát nem lehet korlátozni. Egységes szervezetként azonban nem léphet fel a Gárda, nem tarthat tagtoborzásokat és tisztavatásokat sem.
A szavazatszámlálók ruhájáról vitázott az OVB
A szavazás napján a szavazatszámláló bizottságok tagjai nem viselhetnek pártokhoz köthető egyenruhát - döntött pénteki ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). A testület a Magyar Gárda egyenruhája kapcsán foglalkozott a kérdéssel. A döntésnek nincs kötelező ereje.
Egyre könnyebben emésztjük meg az ököljogot
Szabad-e megvédeni egy családot a kilakoltatástól fizikai erővel, adósságokat behajtani fenyegetéssel, állatkínzókat megverni? Az országos rendőrfőkapitány szerint elharapódzóban van az önbíráskodás Magyarországon, és az [origo]-nak nyilatkozó jogászok szerint is megfigyelhető, hogy bizonyos esetekben szinte természetesnek vesszük az ököljogot. A probléma egyik lehetséges magyarázata, hogy megrendült az állam hatékonyságába vetett bizalmunk.
Nem tetszik a Tisza-utódoknak a Gárda névadása
Tisza István egykori miniszterelnök nevét vette fel a Magya Gárda Békés megyei százada. A döntésük ellen közleményben tiltakoztak a Tisza-utódok, akik szerint nem illik össze a Gárda szellemisége dédapjukéval. A gárdisták helyi vezetője nyilvánosan akarja meggyőzni a Tisza-családot az ellenkezőjéről.
Nyomoznak a zsidózó rajkai képviselő ügyében
Elrendelte a nyomozást a rendőrség egy rajkai képviselő antiszemita kijelentésével kapcsolatban. Kiss Attila - aki a Magyar Gárda tagja - az önkormányzati testület közgyűlésén arra buzdította a testület tagjait, hogy vegyenek kaszákat és kapákat, és támadják meg a Kossuth utcai zsinagógát.
- címkék:
- Kiss Attila
- Rajka
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
ATV: antiszemita mondatokkal toborzott a gárda kapitánya
Az ATV szerint antiszemita, uszító mondatokkal toborzott a Magyar Gárda Bács-Kiskun megyei kapitánya tagokat Solton. A kapitány tagadta, hogy léteztek gázkamrák - közölte a televízió hétfő esti híradója.
- címkék:
- Solt
- rasszizmus
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Gárdisták és bőrfejűek emlékeztek a Hősök terén
Több mint ezer fekete ruhás demonstráló emlékezett meg szombaton a magyar és német csapatok 1945-ös kitörésére a Vörös Hadsereg által bekerített budai Várból. A becsület napja alkalmából összegyűlt tömeg ellen antifasiszta fiatalok tüntettek.
- címkék:
- fasizmus
- Magyar Gárda
- Címkefelhő »
Több bűncselekménynek az előkészületét is büntetik ezentúl
Komoly szigorításokat vezetnek be vasárnaptól a büntető törvénykönyvben és több más jogszabályban, aminek köszönhetően sok korábbi tüntetésről ismerős atrocitást hosszú börtönévekkel lehet majd büntetni. Cellába kerülhetnek például a tojástobálók és a fehér port küldő fenyegetők. Ráadásul mostantól nem is kell feltétlenül garázdálkodni a büntetéshez: bizonyos esetekben már a bűncselekményekre való előkészület is elég lesz a börtönhöz.