Magyar Gárda

címke rss

Minden eddiginél többen a Budapest Pride-on

Itthon2013.07.06, 20:09

Elvonult a vihar a város fölül, a Hősök terétől a Kodály köröndig tartó menet pedig jókedvűen végigbulizta a várost. Sokak szerint sosem voltak még ennyien a felvouláson. A mellékutcákban körülbelül száz ellentüntető gyalázkodott, de hangjuk nem hallatszódott át a mulatozó tömegig. A pártok közül a DK, az MSZP és a PM is képviseltette magát, az Erzsébet téren pedig több volt a Pride-dal szimpatizáló bámészkodó, mint az ellentüntető. 

A betiltott gárda őrizte a gyermeknapi rendet

Itthon2013.06.05, 15:49

Az Új Magyar Gárda biztosított egy gyereknapi rendezvényt Gyöngyösön. A szervező szerint a gárda ajánlotta fel a segítségét, ők csak elfogadták azt. Egy férfi kihívta ugyan a rendőröket, de ők is rendben találták az ügyet. A rendezvény a főtéren volt, a területet és a színpadot az önkormányzat adta, így a város is felkerült a hivatalos támogatók listájára. Azt viszont nem tudták, hogy a gárda is ott lesz.

Próbára bocsátották a Magyar Gárda főkapitányát

Itthon2012.10.09, 15:50

A három évig húzódó perben Kiss Róbertet egyesülési joggal visszaéléssel vádolták a 2009-es Erzsébet téri események miatt.

Hülyeségnek tartják a pécsi cigányok a roma gárdát

Itthon2012.09.07, 11:58

Csak felkorbácsolja a Bándy-gyilkosság óta lassan már csillapodó romaellenes indulatokat a pécsi romák szerint a városban alapított roma gárda. A magát Daflics ezredesnek nevező, szamurájkardokkal pózoló alapító támogatói szerint is csak addig lenne szükség egy ilyen szervezetre, amíg a Magyar Gárda masírozik, de a rendőrség elfogta, és pénteken őrizetbe vették a gárdaalapítót.

A Magyar Gárda után itt a Roma Gárda

Itthon2012.09.05, 18:44

Roma Gárda alakult Pécsen, az önvédelmi egyesület magát Daflics ezredesnek nevező vezetője azt mondta, hogy a fenyegetett kisebbségek érdekében kívánnak fellépni.

Pintér: Egyhamar nem nő ki V. László utódja

Itthon2012.08.30, 11:28

A "Jobbik határán mozgó gárdák" jogilag és rendőrszakmailag "kezelve vannak", és egyhamar nem nő ki P. Tamás és V. László utódja - mondta a Heti Válasznak adott interjúban Pintér Sándor. A belügyminiszter szerint az alvilág kulcsfiguráinak elfogásával azokat juttatták rács mögé, akik az elmúlt húsz évben a legtöbb erkölcsi és anyagi kárt okozták Magyarországnak.

Rendőrsorfal védte meg az antifasiszta tüntetőket

Itthon2012.08.29, 23:10

Rendőrök választották szét az antifasisztákat és a nemzeti radikálisokat a budapesti belvárosban szerda este tartott tüntetésen. A Magyar Gárda és az Újszínház ellen tartott antifasiszta megmozdulás végül kisebb pofozkodásba torkollt.

Sorra hullottak a gárdisták a hőségben

Itthon2012.08.26, 01:17

A Magyar Gárda megalakulására emlékeztek szombat délután a Hősök terén. A rendezvény megtartását a rendőrség megtiltotta, de a bíróság engedélyezte. 130 gárdista és rengeteg rendőr volt a téren, több feketébe öltözött gárdista rosszul lett a melegtől. Vona Gábor, a Jobbik elnöke a különféle gárdista szervezetek egymás mellett élését, együttdolgozását szorgalmazta, és zéró toleranciát hirdetett a cigánybűnözéssel és az élősködéssel szemben.

Mérgelődik a kormány a szombati gárdistaünnep miatt

Itthon2012.08.24, 13:16

Nem ért egyet a Magyar Gárda által képviselt eszmeiséggel a kormány, de tiszteletben tartja a törvényszék döntését, és nem gátolja meg a szervezet öt évvel ezelőtti megalakulására megemlékező szombati rendezvényt. A kormány figyelmezteti a megemlékezőket, hogy ha szükséges, a leghatározottabban fel fognak lépni a rendbontókkal szemben.

Elítélték az Új Magyar Gárda békési kapitányát

Itthon2012.06.14, 15:14

A bíróság szerint az Új Magyar Gárda a feloszlatott Magyar Gárda utódszervezete, amit feloszlattak. A kapitány tudott erről, ezért visszaélt az egyesülési joggal. Egy év próbára bocsátották.