Magyar Gallup Intézet

címke rss

Gallup: Kissé nőtt az MSZP támogatottsága

A Fidesz támogatottsága a teljes népességen belül nem változott május vége és július eleje között, továbbra is 39 százalékon áll, az MSZP-é azonban 13-ról 15 százalékra nőtt - derül ki a Magyar Gallup Intézet felméréséből.

Gallup: A többség előre hozott választásokat akar

Itthon2008.05.09, 19:46

A mielőbbi új választások kiírása lenne az ország érdeke a jelenlegi belpolitikai helyzetben - véli a Magyar Gallup Intézet legfrissebb felmérésében megkérdezetteknek több mint a fele; minden harmadik válaszadó szerint viszont az MSZP-nek végig kell vinnie a kormányzást ebben a ciklusban.

Gallup: Következmények nélküli népszavazásra számít az ország

Itthon2008.02.29, 22:47

Az igenek győzelme esetén a Fidesz által kezdeményezett három népszavazási kérdésben a megkérdezettek többsége szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek le kellene mondania, ám ő nem távozik posztjáról - olvasható a Magyar Gallup Intézet legújabb felmérésében.

Gallup: Vizitdíjellenes az MSZP-szavazók fele

Itthon2007.12.13, 23:29

A Fidesznek közel háromszor akkora a támogatottsága, mint az MSZP-nek - derül ki a Gallup decemberi közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a lakosság 60 százaléka venne részt a Fidesz által kezdeményezett népszavazáson. A vizitdíj eltörlésére szavazna az MSZP támogatóinak a fele.

Újabb mélyponton Gyurcsány megítélése

Itthon2007.09.21, 18:47

Újabb mélypontot ért el Gyurcsány Ferenc miniszterelnök teljesítményének megítélése a Magyar Gallup Intézet legutóbbi, havonta megtartott közvélemény kutatása szerint.

Elégedetlenek városukkal a budapestiek

Itthon2007.07.30, 12:58

A lakók elégedettségi mutatói alapján a 61. helyre sorolta a magyar fővárost a Gallup 75 európai várost érintő felmérése - írja a Magyar Nemzet. Budapestet megelőzi Prága, Kolozsvár, de még Miskolc is.

Gallup: Példátlanul rossz a kormány megítélése

Itthon2007.07.09, 17:39

A rendszerváltás óta eltelt időszak kormányai közül a Gyurcsány-kormány teljesítményét értékelték a legrosszabbnak a választók - derül ki a Gallup júniusi közvélemény-kutatásából. A megkérdezettek szerint eddig az Orbán-kormány nyújtotta a legjobb teljesítményt.

Gallup: A magyarok többsége menesztené Gyurcsányt

Itthon2007.06.28, 17:18

Gyurcsány Ferenc kormányfő távozásával a magyarok kétharmada ért egyet - derül ki a Gallup júniusi felmérésből. A megkérdezetteknek csak a negyede tartaná meg a jelenlegi kornmányt.

Gallup: A Fidesz-tábor duplája a szocialistákénak

Itthon2007.04.26, 17:37

Továbbra is mélyponton van az MSZP a Gallup legújabb közvélemény-kutatása szerint, de a Fidesz sem tudta megtartani előző havi támogatottságát. Ha most vasárnap lennének a vélasztások, az MDF bejutna a parlamentbe, az SZDSZ azonban nem. A lakosság továbbra is pesszimista, de hosszú távon már többen reménykednek javulásban, mint amennyien romlásra számítanak.

A Gallup szerint nőtt a Fidesz előnye

Itthon2006.12.04, 11:47

Tovább növelte előnyét a Fidesz az MSZP-vel szemben a Magyar Gallup Intézet felmérése szerint. Az MDF bejutna a parlamentbe, az SZDSZ azonban kiesne egy most vasárnapi választáson. A gazdasági helyzet megítélése nagyon pesszimista.

Gallup: Mélyponton van az MSZP Budapesten

Itthon2006.10.20, 16:26

Az MSZP-re jelenleg a lakosság 23, a Fideszre a választók 32 százaléka voksolna - a Gallup októberi felmérése szerint. A szocialisták támogatottsága mélyponton van a fővárosban. Megállapította azt is a kutatóintézet, hogy minden korábbinál többen - a megkérdezettek 62 százaléka - ítéli meg úgy, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rosszul látja el a feladatát.

Olvasóink fele lemondatná Gyurcsányt

Itthon2006.09.21, 12:19

Az [origo] olvasói teljesen megosztottak abban a kérdésben, hogy le kellene-e mondania a miniszterelnöknek azután, hogy nyilvánosságra került az a hangfelvétel, amin beismerte, hogy az elmúlt másfél-két évben hazudtak. A Gallup által készített közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 43 százaléka elengedhetetlennek tartja, hogy Gyurcsány távozzon a kormányból.

Gallup: A többség Gyurcsány távozását szeretné

Itthon2006.09.21, 11:01

A miniszterelnök nyilvánosságra került beszéde miatt a tévészékház elleni erőszakos támadás nem hozott jelentős változást a közhangulatban, a Gallup telefonos közvélemény-kutatása eredménye szerint a relatív többség még mindig Gyurcsány Ferenc kormányfő távozását tartja elengedhetetlennek.

Gallup: A lakosság csaknem fele lemondatná Gyurcsányt

Itthon2006.09.19, 16:47

A lakosság több mint fele szerint következményekkel kell járnia annak, hogy a kormányfő a vasárnap nyilvánosságra került felvételen beismerte, hogy hazudott - derül ki a Gallup felméréséből. A megkérdezettek 43 százaléka szerint Gyurcsány Ferencnek le kéne mondania, 41 százalék szerint pedig új választásokat kéne kiírni.

Gallup: Mélyponton Gyurcsány népszerűsége

Itthon2006.09.01, 08:19

Történelmi mélypontra zuhant Gyurcsány Ferenc megítélése a Magyar Gallup Intézet reprezentatív felmérése alapján. A miniszterelnök népszerűségének ilyen nagyarányú csökkenése a konvergenciaprogrammal járó népszerűtlen intézkedések következménye.

Meglepte az embereket a Gyurcsány-csomag

Itthon2006.08.02, 19:15

A Gallup által közzétett felmérés szerint a Gyurcsány-csomag az emberek nagy többségét váratlanul érte, a megkérdezettek kétharmada nem számított ilyen mértékű megszorításokra. A lakosság többsége azonban egyet értett a nagyvállalatok, bankok közterheinek növelésével.

Gallup: Egyre többen látják sötéten a jövőt

Itthon2006.07.26, 16:19

Jóval pesszimistábban vélekedik a magyar lakosság az elkövetkező egy évről, mint pár hónappal ezelőtt - derül ki a Magyar Gallup Intézet felméréséből. Tíz magyar felnőttből hat számít az elkövetkező egy évben egzisztenciális helyzetének romlására, és négyéves távlatban is csak minden ötödik magyar bízik a javulásban. Az MSZP támogatottsága pedig 21 százalékra esett vissza a teljes lakosság körében.

A Gallup szerint is visszaesett az MSZP

Itthon2006.07.12, 13:38

A Gallup felmérése szerint 8 százalékkal csökkent az MSZP szavazóbázisa, miközben nőtt a bizonytalanok és nem-szavazók aránya. A június második felében - tehát a megszorítások bejelentése után -  készített közvélemény-kutatásból kiderül, hogy az MSZP veszteségéből, ha nem is jelentősen, de a Fidesz is profitált. A kis pártok szavazótábora nem változott.

A párthívek szerint jól is jöhetne egy bomba

Itthon2006.04.04, 17:22

A választók szerint több szavazatra számíthat az a párt, amelyik hétvégi nagygyűlésén esetleg valóban terrorakciót hajtanak végre - derül ki a Gallup Intézet által készített felmérésből. A pártok egyelőre titkolják a gyűlések programját, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök blogjáról annyi derül ki: az MSZP gyűlésén rajta kívül Szili Katalin házelnök és Hiller István pártelnök is beszédet mond. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint a szombati napos idő vasárnapra várhatóan esősbe fordul.

Gallup: Egymás mellett a Fidesz és az MSZP

Itthon2006.03.24, 09:20

Rendkívül kiegyenlített a nagy pártok támogatottsága a Gallup legfrissebb felmérése szerint. A Fidesz a teljes népesség körében vezet hajszállal, míg az MSZP a biztos szavazók körében. Rajtuk kívül az SZDSZ is bejuthat a parlamentbe.

Gyurcsány a nőknél, Orbán a férfiaknál vezet

Itthon2006.03.23, 09:21

Gyurcsány elment a nőknél - közölte a Gallup igazgatója, arra utalva, hogy a miniszterelnök a nők körében népszerűbb, igaz, hozzátette: Orbánt viszont inkább a férfiak támogatják. A budapestiek és az idősek a kormányfőt, míg a falusiak és a fiatalok viszont az ellenzék vezetőjét tartják szimpatikusabbnak. Egyebek mellett, ezek is elhangzottak azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a XXI. Század Intézet szervezett a jelentősebb közvélemény-kutató cégek vezetőinek.

Gallup: A többség szerint rosszul mennek a dolgok

Itthon2006.03.09, 12:17

Bár az utóbbi három hónapban nőtt a bizakodók aránya, a megkérdezetteknek még mindig csak kevesebb mint egyharmada gondolja úgy , hogy a "dolgok jó irányba haladnak az országban" - derül ki a Gallup felméréséből.

Gallup: Szoros versenyben a két nagy párt

Itthon2006.02.28, 09:24

Hibahatáron belüli különbséget állapított meg a Gallup legfrissebb felmérése is a két nagy párt között. A Fidesz előnye 3 százalék a teljes népesség körében, a miniszterelnök megítélése ugyanakkor már négy hónapja folyamatosan javul. Ha most lennének a választások, az emberek közel kétharmada menne el szavazni.

Gallup: Csökkenő különbség a nagy pártok között

Itthon2006.02.02, 10:28

A pártok jelentős részben már mozgósították táborukat, és a választók közül ennyien még sosem nyilvánították ki a politikai szimpátiájukat - derült ki a Gallup januári felméréséből. A közvélemény-kutatónál kicsivel vezet a Fidesz, ám az MSZP eddig több bizonytalant nyert meg magának, mint a vezető ellenzéki párt. Az adatfelvétel a kormányfő és a Fidesz-elnök évértékelője előtt készült.

A Szonda szerint sincs előnyben a Fidesz

Itthon2005.12.23, 09:39

A Szonda Ipsos közvélemény-kutató cég decemberi felmérése szerint az MSZP és a Fidesz fej-fej mellett áll: a teljes lakosság körében 29 százalék szavaznaa szocialistákra, 28 a Fideszre. A biztos szavazók között mindkét nagy párt 45 százalékot kapna - derült ki a Népszabadságban ismertetett felmérésből. Az utóbbi napokban megjelent Tárki-Századvég és a Medián kutatások szerint is kiegyenlítettek lettek az erőviszonyok, egyedül a Gallup mérte azt, hogy a Fidesz növelte előnyét.

Gallup: Népszerűek Gyurcsány és Orbán ötletei is

Itthon2005.11.15, 15:08

Az MSZP és a Fidesz új javaslatai egyaránt tetszenek az embereknek - derül ki a Gallup telefonos felméréséből. Orbán Viktor garanciatörvényre vonatkozó ötlete és Gyurcsány Ferenc választójogireform-javaslata mindkét párt szavazói körében népszerű.

Gallup: Fej fej mellett az MSZP és a Fidesz

Itthon2005.10.18, 16:33

Az MSZP kampányával az elmúlt hetekben nem növelte elkötelezett támogatóinak arányát, csak annyit ért el, hogy a szimpatizánsaik közült többen mennének el szavazni - derül ki a Gallup Intézet októberi adataiból. A Fidesz idei legalacsonyabb eredményét produkálta, de hibahatáron belül így is fej fej mellett áll a két nagy parlamenti párt: a szocialisták 25, a Fidesz pedig 27 százalékot érne el.

Gallup: Javult Gyurcsány megítélése

Itthon2005.05.25, 17:51

Gyurcsány Ferenc megítélése most először javult hivatalba lépése óta. Még így is többen gondolják azt a kormányfőről, hogy inkább rosszul, mint jól végzi a dolgát. A biztos szavazó pártválasztók körében a Fidesz tábora 51 százalékos, az MSZP 38, az SZDSZ 6 százalékos százalékos támogatottsággal rendelkezik - derül ki a Magyar Gallup Intézet májusi felméréséből.

Gallup: Stabil a Fidesz előnye

Itthon2005.02.22, 11:39

A Fidesz 8 százalékponttal vezet az MSZP előtt a teljes népességen belül - derül ki a Gallup februári felméréséből. Fontos változás, hogy egyre többen kialakítják politikai preferenciájukat: februárra újra 36 százalékra csökkent a pártok között választani nem tudók aránya, ez a mutató tavaly augusztus óta nem volt ilyen alacsonyan. A Gallup felmérése a két országértékelés előtt készült.

Nem érdekli az embereket a parlamenti munka

Itthon2005.02.03, 12:56

Csupán az emberek kis hányada érdeklődik a parlamenti munka iránt - derült ki a Gallup felméréséből. A többség ugyanakkor tisztában van azzal, mi az Országgyűlés feladata, és magát a Parlamentet mint épületet tartják az ország legfontosabb szimbólumának. Tíz megkérdezettből nyolc vélte úgy, hogy kisebb parlament is elegendő lenne.

Gallup: jön fel az MSZP

Itthon2004.11.18, 11:14

Az MSZP szimpatizánsainak száma hét százalékkal nőtt novemberben, míg a Fideszé 2 százalékkal csökkent, így a nagyobbik ellenzéki párt támogatottsága 28 százalék, a szocialistáké pedig 25 százalék a felnőtt lakosság körében - derül ki a Gallup adataiból. A felmérés szerint azok között, akik számára a politika túl bonyolult, 10 százalékkal több a Fidesz-szimpatizáns. A véleményformálók körében viszont a Fidesz-szavazók vezetnek a szocialista-szimpatizánsokkal szemben.

Gallup: 12 százalékkal vezet a Fidesz

Itthon2004.10.13, 17:44

A magyar lakosság 30 százaléka szavazna a Fideszre, 18 százaléka pedig az MSZP-re - derül ki a Gallup október eleji felméréséből. A közvélemény-kutató cég szerint nőtt a bizonytalanok aránya, jelentősen csökkent viszont a valamilyen pártot választók aránya.

Gallup: Gyurcsány megosztja a baloldalt

Itthon2004.09.23, 17:53

A Magyar Gallup Intézet felmérése szerint a magyar választóknak csak 24 százaléka örült annak, hogy Gyurcsány Ferenc sportminiszter váltja Medgyessy Pétert a miniszterelnöki pozíción. Az MSZP szimpatizánsok 60 százaléka, míg a Fidesz-szavazóknak csak 48 százaléka állította azt, hogy nem örül a cserének.

A többség szimpatizál Annusékkal

Sport2004.09.14, 18:09

A magyar közvélemény relatív többsége - 54 százaléka - osztja azt a véleményt, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem járt el helyesen, amikor megfosztotta a kalapácsvető Annus Adriánt és a diszkoszvető Fazekas Róbertet az athéni olimpián szerzett aranyérmétől - derül ki a Magyar Gallup Intézet friss közvélemény-kutatásának eredményéből, amely a www.gallup.hu internetes oldalon olvasható.

Gallup: mélyponton az MSZP népszerűsége

Itthon2004.08.17, 08:06

Júliushoz képest hét százalékponttal nőtt azok aránya, akik szerint rossz irányba mennek a dolgok Magyarországon, és azok aránya is, akik szerint a kormány rosszul végzi a munkáját. Egyre többen elégedetlenek a kormányfő munkájával is, az MSZP népszerűsége pedig a mélyponton van - derül ki a Gallup Intézet legutóbbi közvélemény-kutatásából.

Gallup: másfélszer nagyobb a Fidesz szavazótábora az MSZP-énél

Itthon2004.07.27, 10:34

A Gallup legújabb felmérése szerint az európai parlamenti választás után egy hónappal a lakosság jóval nagyobb része foglal állást pártkötődéséről, mint korábban. Jelenleg az MSZP támogatóihoz képest másfélszer akkora a fideszes szavazótábor. Az MDF továbbra is épp a bejutási küszöb alatt marad, míg az SZDSZ parlamenti kispártként látszik stabilizálódni. A pártot választó biztos szavazók körében 21 százalékpont a különbség a Fidesz javára: 53 százalék szavazna a Fideszre és 32 százalék a szocialistákra egy következő vasárnapi országgyűlési választáson.

Döntetlent jósolnak a közvélemény-kutatók az EP-választáson

Itthon2004.06.03, 14:30

Három nagyobb közvélemény-kutató cég, a Tárki, a Medián és a Gallup is döntetlen körüli eredményt jósol az EP-választásokra. Mindhárom előrejelzés szerint az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ kerül be biztosan az Európai Parlamentbe. A Tárki csütörtökön nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása szerint alapvetően befolyásolhatja az EP-választás kimenetelét, hogy hányan mennek el szavazni. Az alacsonyabb részvételi arány az MSZP-nek és az SZDSZ-nek kedvez, a magasabb pedig a Fidesznek.

Gallup: csökken, de kitart a Fidesz-előnye

Itthon2004.05.25, 07:04

Továbbra is csökkent a két legnagyobb párt megítélésének különbsége a Magyar Gallup Intézet legfrissebb felmérése alapján. A folyamat két hónapja tart, de a Fidesz előnye továbbra is megmaradt - írja a Népszabadság.

Megbukott az iraki katonák hazahozásáról szóló javaslat

Itthon2004.05.11, 18:27

A Fidesz tartózkodott, az MSZP pedig nemmel szavazott arra az MDF-es javaslatra, hogy vonják ki a magyar katonákat Irakból, ha az ENSZ nem veszi át az irányítást június végén. Az SZDSZ szerint maradniuk kell a katonáknak, mert a kivonulás engedmény lenne a terrorizmusnak, a következmény pedig a teljes káosz lenne. A Fidesz már a héten négypárti egyeztetést akar az iraki magyar szerepvállalás ügyében. A Gallup felmérése szerint a magyarok 77 százaléka inkább helyeselné, és csak 15 százalék ellenezné az Irakban szolgáló magyar katonák hazahozását.

A magyarok többsége hazahozná Irakból a katonákat

Itthon2004.05.11, 13:01

A Külügyminisztérium szóvivője szerint pozitív változás, hogy míg korábban a világ megszokta Szaddám Huszein volt iraki diktátor kegyetlenkedéseit, ma már az "ilyen kisebb jelentőségű esemény" is, mint az iraki foglyok kínzása, ekkora nemzetközi felháborodást kelt. A Gallup felmérése szerint Magyarországon jelenleg négyszer annyian ellenzik az amerikaiak iraki szerepvállalását, mint ahányan támogatják. A magyar katonák hazahozatalát a magyarok 77 százaléka inkább helyeselné, és csak 15 százalék ellenezné.

A magyarok szerint jó az EU, de rosszat hoz

Itthon2004.05.07, 16:31

A magyarok közel fele azt gondolja, hogy egy év múlva rosszabb lesz a gazdasági helyzet, mint az uniós csatlakozás előtt - derül ki az Európai Bizottság megbízásából, a Magyar Gallup Intézet által készített felmérésből. Ennek ellenére a megkérdezettek 45 százaléka szerint jó dolog az EU-tagság és a nagy többség (63 százalék) az euró bevezetését is támogatja. A felmérésben részt vevő országok közül a legpesszimistábbnak a lengyelek bizonyultak.

Gallup: A legtöbben a Fidesz EP-listájára szavaznának

Itthon2004.04.04, 11:22

A választókorú népesség egyharmada, 35 százaléka a Fidesz listájára szavazna az európai parlamenti választáson. 20 százalék a szocialisták listájára adná a voksát a Gallup felmérése szerint. Az MDF vezette közös listára a választókorú népesség valamivel több, mint 4 százaléka, az SZDSZ listájára közel 4 százaléka szavazna. A felnőtt lakosság valamivel több, mint egy tizede még nem hallott arról, hogy júniusban EP-választás lesz Magyarországon.

Gallup: A Fidesz tovább növelte előnyét

Itthon2004.03.26, 16:54

Február óta tovább csökkent az MSZP szimpatizánsainak és biztos szavazóinak száma, míg a Fidesz támogatottsága emelkedett - derül ki a Gallup március elején végzett felméréséből. A pártot választó biztos szavazók 54 százaléka voksolna a Fideszre, míg az MSZP-re csak 31 százalék. A közvélemény-kutatás szerint a miniszterelnök tevékenységével csak a lakosság negyede elégedett.

Majdnem mindenki ad pénzt a kórházi orvosoknak

Itthon2004.01.13, 07:01

A lakosság közel 80 százaléka szerint gyakorlat a kórházi orvosoknak adott hálapénz annak érdekében, hogy a beteg megfelelő ellátást kapjon. A többi egészségügyi dolgozó esetében a megkérdezettek kétharmada véli úgy, hogy a hálapénz bevett szokás - derül ki a Gallup Intézet felméréséből, amit a Népszabadság közöl.

Gallup: A Fidesz tartja előnyét az MSZP előtt

Itthon2003.12.22, 10:59

Továbbra is jelentős az előnye a Fidesznek az MSZP előtt - derül ki a Gallup decemberi közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint egy mostani választáson más párt rajtuk kívül be sem jutna a parlamentbe. A miniszterelnök tevékenységét valamivel többen ítélik jónak, mint egy hónappal ezelőtt, de a lakosság fele továbbra is elégedetlen vele.

Gallup: Továbbra is nagy a Fidesz előnye

Itthon2003.10.15, 17:08

Az elmúlt egy hónapban nem változott lényegesen a két nagy párt támogatottsága, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a Fidesz továbbra is jelentősen vezet az MSZP előtt - derül ki a Gallup októberi közvélemény-kutatásából. A biztos választók 52 százaléka szavazna a Fideszre, míg az MSZP-re csak 36 százalék. A felmérés szerint a kisebb pártok közül egyedül az SZDSZ-nek lenne esélye arra, hogy egy mostani választáson bejusson a parlamentbe.

Felére csökkent az antiszemiták aránya

Itthon2003.09.22, 11:02

A Gallup felmérései szerint az elmúlt tíz évben a zsidókkal kapcsolatos előítéleteiket nyíltan vállalók aránya kevesebb, mint a felére esett vissza Magyarországon. A nyíltan is vállalt romallenesség viszont alig néhány százalékkal csökkent az utóbbi évek során.

Szonda: az MSZP ´94-ben többet vesztett népszerűségéből

Itthon2003.09.19, 09:59

A Szonda Ipsos felmérére szerint is - amelyet a Népszabadságban tettek közzé - tovább csökkent az MSZP népszerűsége. Az elmúlt hónapban hat százalékponttal nőtt a Fidesz szavazótábora, jelenleg a választók 34 százaléka szavazna rájuk. Az MSZP ugyanakkor 2 százalékot vesztett, ezzel most 26 százalékon áll. A Gallup is hasonló csökkenést mért, de a Szonda most először állapította meg, hogy az MSZP-től elpártolók a bizonytalanok után most a Fidesz táborát erősítik.

Gallup: Mélyponton az MSZP

Itthon2003.09.17, 15:14

Az MSZP nyár elején elkezdődött mélyrepülése tovább tart - állapította meg a Gallup közvélemény-kutató cég legfrissebb felmérésében. Augusztus és szeptember között újabb 3 százalékponttal esett vissza a szocialisták lakossági támogatottsága. Az MSZP népszerűsége a 10 hónappal ezelőtti szintnek alig több, mint a felére olvadt.

A Gallup szerint is átvette a vezetést a Fidesz

Itthon2003.08.27, 11:35

A szavazásra jogosultak körében a Gallup augusztusi közvélemény-kutatása során a megkérdezettek 32%-a szavazott volna egy most vasárnap tartandó választáson a Fidesz-re és 25% az MSZP-re. A Medián felmérése szintén az MSZP népszerűségének csökkenését mutatta ki, míg a Szonda Ipsos szerint fej fej mellett halad a két párt.

Előző
  • 1
  • 2
Következő