magyar foci

címke rss

NB II: a Vasas kitömte Nyíregyházát, nyert a Gyirmót és a ZTE is

Archívum2019.03.03, 19:47

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II 26. fordulójában a feljutásra esélyes Kaposvári Rákóczi 2-2-es döntetlent játszott a Monor vendégeként, a Magyar Kupában a negyeddöntőbe bejutó Budaörs „hazai pályán" kapott ki 3-2-re a Váctól, míg az NB I-es rangadónak is beillő Vasas-Nyíregyháza meccsen gólfesztivált rendezett a fővárosi csapat. Vasárnap este a feljutásért versengő Gyirmót és a Zalaegerszeg győzelemmel zárta az NB II 26. fordulóját, melyet követően azonos pontszámmal állnak a tabella első és második helyén.

Csodagól kellett a Vidi fordításához, újra győzött a Haladás az NB I-ben

Archívum2019.03.02, 19:34

A labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában a bajnoki címvédő MOL Vidi FC hazai pályán 2-1-re legyőzte a kiesés elől menekülő Kisvárdát, míg a sereghajtó Szombathelyi Haladás a Budapest Honvéd vendégeként nyert 3-1-re, így november óta először győzött az NB I-ben. A Puskás Akadémia Felcsúton aratott kétgólos győzelmet a Debrecen fölött, a Mezőkövesd szintén kettővel nyert a Paks ellen, míg az Újpest-MTK fővárosi rangadó gólnélküli döntetlennel ért véget.

Liverpooltól Monacóig: sztárparádé a magyar focibajnokságban

Archívum2019.03.02, 16:27

Lacina Traoré, Enisz Ben-Hatira, David N'Gog, Isael, Ivan Petrjak, Gheorghe Grozav vagy éppen Armin Hodzic, csak néhány név azon légiósok közül, akik az utóbbi időben valamelyik magyar élvonalbeli csapathoz igazoltak, nem kis meglepetést okozva. Pályafutásuk, történetük és életkoruk különböző, egyvalamiben viszont hasonlóak: egy érdekes folyamat részei.

Kiesőjelölt ellen folytatja a Fradi és a MOL Vidi

Archívum2019.03.02, 09:42

Az éllovas Ferencváros és a második helyezett, címvédő MOL Vidi is kiesőjelölt ellen folytatja szereplését az OTP Bank Ligában, előbbi a Diósgyőrt, utóbbi a Kisvárdát látja vendégül a 23. fordulóban.

Súlyos sérülést okozott a láncfűrész a magyar focistának

Archívum2019.03.02, 09:28

Abszurd körülmények között veszítette el egyik legjobb góllövőjét a Jász-Nagykun-Szolnok megyei másodosztályban szereplő Tiszaföldvár VSE.

Huszti-dupla, a Vidi simán jutott tovább a Magyar Kupában

Archívum2019.02.27, 22:06

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a Mol Vidi magabiztos győzelmet aratott a Taksony ellen (3-0), így kettős győzelemmel került a legjobb nyolc közé, míg a Budapest Honvéd a Hidegkuti Stadionban 1-1-s döntetlent játszott a Tiszakécskével, de az első meccsen aratott 1–0-s győzelmének köszönhetően kiharcolta a továbbjutást.

Lipcsei Péter csapata bejutott a nyolc közé a Magyar Kupában

Archívum2019.02.27, 15:21

A hazai pályán aratott múlt heti sikere után idegenben is legyőzte a harmadosztályú Andráshida csapatát a második vonalbeli Soroksár, amely így bejutott a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjébe.

Félpályás gólt lőtt, továbbjutott a Fradi a Magyar Kupában - videó

Archívum2019.02.26, 21:53

A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének a visszavágóján a Ferencváros fantasztikus Fernando Gorriarán-góllal szerzett vezetést a Kisvárda otthonában, majd a hazai csapat Gheorghe Grozav panenkás büntetőjével egyenlített (1-1). 

NB II: Lipcsei Péter csapata kiütötte az éllovast

Archívum2019.02.24, 19:56

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II 25. fordulójában a Lipcsei Péter vezette Soroksár hazai pályán 4-2-re legyőzte az éllovas Gyirmót FC Győrt, míg a harmadik helyen álló Kaposvár egygólos győzelmet aratott a második Zalaegerszeg fölött. 

A fél arcát nem érzi a Fradi ellen agyrázkódást szenvedett focista

Archívum2019.02.24, 09:28

Kórházba kellett szállítani a Puskás Akadémia játékosát, Hegedűs Jánost, aki a Ferencváros ellen 4-0-ra elveszített bajnokin agyrázkódást szenvedett egy ütközés során, és további vizsgálatok várnak rá, mivel a fél arcát nem érzi jelenleg.

Három büntető a Gyirmóton rendezett fővárosi focirangadón

Archívum2019.02.24, 09:20

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 22. fordulójának szombat esti rangadóján a Budapest Honvéd 2-1-re nyert az MTK ellen a három büntetőt is hozó gyirmóti találkozón.

Elképesztő nagyot potyázott a magyar focicsapat kapusa - videó

Archívum2019.02.23, 20:44

A Paks 2-1-re legyőzte a vendég Debrecent szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában, ebben nagy szerepe volt a vendég csapat kapusának is. Nagy Sándor elképesztő potyájával egyenlített Csertő Aurél csapata.

A Fradi gálázott, a MOL Vidi megszenvedett a Haladás ellen

Archívum2019.02.23, 19:43

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 22. fordulójában a Ferencváros hazai pályán 4-0-ra győzte le a Puskás Akadémiát, szombaton. A MOL Vidi FC a 78. percben szerzett góllal 1-0-ra verte a sereghajtó Haladást, az Újpest kiütötte a Diósgyőrt (5-0), a Paks fordítani tudott hazai pályán a Debrecen ellen (2-1), míg a Mezőkövesd és a Kisvárda négygólos meccsen játszott döntetlent (2-2). 

Legutóbb a Monacóban játszó csatárt igazolta le az Újpest

Archívum2019.02.23, 19:01

Az Újpest FC szombaton bejelentette, hogy aláírt a lila-fehér csapathoz a 2015-ös Afrikai Nemzetek Kupája győztes, elefántcsontparti Lacina Traoré.

A Fradi kétgólos előnyt szerzett a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében

Archívum2019.02.20, 20:23

Szerdán este a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Ferencváros 2-0-ra legyőzte a Kisvárdát a Groupama Arénában.

Nehezen nyert a Vidi a Magyar Kupában

Archívum2019.02.20, 17:54

A labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Vidi alaposan megszenvedett harmadosztályú ellenfele, a Taksony otthonában. A találkozót végül egy második félidei gyors kontra után szerzett góllal Marko Nikolics csapata nyerte, ám a hősiesen küzdő NB III-as alakulat minden dicséretet megérdemel.

A magyar fociedző várta a mentősök érkezését a kispadhoz

Archívum2019.02.18, 18:00

A másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (NB II) szereplő Aqvital FC Csákvár vasárnap begyűjtötte a három pontot a siófoki bajnoki összecsapáson (1-2). A vendég együttes edzője, Szijjártó István nehezen bírta az izgalmakat, mint mondta, akár a kispad mellé is parkolhatott volna a mentő.

Kubatov Gábor megszólalt a Fradi gyengébb tavaszi rajtja miatt

Archívum2019.02.17, 19:42

A labdarúgó NB I legutóbbi játéknapján a Ferencváros 2-1-es vereséget szenvedett a Debrecen otthonában. A fővárosi csapat ezzel a három tavaszi fordulóban egy győzelmet, egy döntetlent és egy vereséget szerzett, a megszerezhető kilenc pontból pedig mindössze négyet gyűjtött be. A kialakult helyzetről a klub elnöke, Kubatov Gábor beszélt a Fradi.hu-nak.

Szoboszlai Dominik gólja kellett a Salzburg kupasikeréhez - videó

Archívum2019.02.17, 17:49

Vasárnap délután az Osztrák Kupa negyeddöntőjében a Szoboszlai Dominikkel felálló Red Bull Salzburg 2-1-re győzött a másodosztályú Wiener Neustadt vendégeként, a magyar középpályás góllal vette ki a részét a sikerből.

Lovrencsics duplázott Újpesten

Archívum2019.02.17, 20:09

A Zalaegerszeg néhány órára a tabella élére állt a labdarúgó NB II-ben, miután a 24. fordulóban, 2-1-re legyőzte a vendég Nyíregyházát. Azoban a vasárnap esti mérkőzésen a Gyirmót hazai pályán 3-1-re nyert a Dorog ellen, így több győzelmének köszönhetően újra a tabella élére állt. 

Király Gábor lerángatta az ellenfél gatyáját, majd fetrengeni kezdett - videó

Archívum2019.02.18, 07:48

A labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójában a Szombathelyi Haladás hazai pályán kapott ki a Mezőkövesdtől, ezzel pedig már 14 pontos hátrányban van a bennmaradást érő 10. helytől. A találkozó negatív hőse ezúttal is Király Gábor volt: a veterán legenda egygólos vezetésnél visszahozta a meccsbe a Kövesdet, majd egy teljesen ártalmatlan szituációban lerángatta Sztefan Drazsics nadrágját, végül pedig egy apró testkontaktus után úgy terül el a szerb csatár mellett, ahogy azt Neymar szokta csinálni a legrosszabb napjain.

Marco Rossi tudja, hogyan lehet legyőzni a szlovákokat

Archívum2019.02.17, 10:14

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya már tudja, milyen taktikával lép pályára a csapat március 21-én Szlovákia ellen.

Király Gáborral a kapuban lépett nagyot az NB II felé a Haladás

Archívum2019.02.16, 19:23

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 21. fordulójában a sereghajtó Haladás újra kikapott, ezúttal hazai pályán a Mezőkövesd ellen (1-2), a Diósgyőr hátrányból fordítva verte 2-1-re a Budapest Honvédot, az Újpest legyőzte a Puskás Akadémiát Felcsúton (0-1), míg a Kisvárda-Paks összecsapáson nem esett gól.

Puskás-díjas góllal győzte le a Debrecen a Ferencvárost

Archívum2019.02.16, 17:27

Az éllovas Ferencváros a Debrecen vendégeként 2-1-re kikapott a Nagyerdei Stadionban a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, 21. fordulójában szombaton. A DVSC sorozatban nyolc nyeretlen mérkőzés után tudta újra legyőzni a Fradit. 

Negyedszer is kitették a keretből a korábbi magyar válogatott focistát

Archívum2019.02.13, 17:55

A labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó Szombathelyi Haladás a hivatalos honlapján tudatta, hogy a 35-szörös magyar válogatott Halmosi Péter fegyelemi okokra hivatkozva kikerült a keretből.

Sztárcsapatok vinnék Szoboszlait, reagált a Salzburg

Archívum2019.02.13, 16:50

Szoboszlai Dominiket Európa legtehetségesebb focistái között jegyzik. A 18 éves játékost az utóbb hetekben összehozták a Juventusszal, a Bayern Münchennel és az Arsenallal is. Christoph Freund, az osztrák Red Bull Salzburg sportigazgatója LAOLA1 sportportálnak reagált a játékos eladásáról szóló pletykákra, elmondta, hogy komoly terveik vannak Szoboszlaival, akire nagy jövő várhat.

Doll: Ha bejutunk a csoportkörbe, még mindig én vagyok a Fradi edzője

Archívum2019.02.13, 10:13

A Ferencváros labdarúgócsapatától augusztusban távozó német edző, Thomas Doll először beszélt a fájdalmas szakításról, a keret állandó átalakulásáról, na meg arról, miért nem sikerült a csapattal valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe jutnia.

A Diósgyőr megszerezte a Puskás Akadémia támadóját

Archívum2019.02.12, 17:33

A labdarúgó OTP Bank Liga 11. kiesőhelyén álló DVTK a hivatalos honlapján tudatta, hogy kölcsönvette a Puskás Akadémia támadóját, Prosser Dánielt.

Dárdai Pál korábbi játékosa aláírt az NB I-es csapathoz

Archívum2019.02.12, 15:24

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata másfél éves szerződést kötött a tunéziai válogatott Enisz Ben Hatirával. 

Élő adásban káromkodott a Diósgyőr kapusa - videó

Archívum2019.02.12, 08:58

Múlt szombaton a kiesés ellen menekülő Diósgyőr nagy meglepetésre 2-1-re nyert a címvédő MOL Vidi FC otthonában az OTP Bank Liga 20. fordulójában. A mérkőzés egyik hőse a miskolci csapat kapusa, Bukrán Erik volt, aki bár saját elmondása szerint a kapott gólnál még kicsit bent maradt az öltözőben, mégis a Góóól!2 című műsorban bakizott nagyobbat.

Dárdai korábbi játékosa a Honvédnál folytatja

Archívum2019.02.11, 22:35

A Nemzeti Sport értesülései szerint Dárdai Pál és a Hertha Berlin korábbi játékosa, Enisz Ben-Hatira a Budapest Honvédnál folytatja a pályafutását.

Három fogát is kiverték a magyar focistának

Archívum2019.02.11, 08:09

A labdarúgó NB II 23. fordulójában parázs, feszült hangulatú meccset játszott a Tiszakécske a Mosonmagyaróvárral. A mérkőzés három kiállítást hozott, ráadásul a hazai csapat játékosa, Batizi-Pócsi Balázs súlyos sérülést szenvedett, Vágó Levente kiütötte három fogát.

Kis híján lerúgták a magyar focista fejét - videó

Archívum2019.02.10, 21:41

A Budaörs 2–0-ra győzött a Kaposvár otthonában a labdarúgó NB II 23. fordulójának záró mérkőzésén, a meccs azonban elsősorban nem az eredmény miatt marad emlékezetes. A 71. percben ugyanis focipályán ritkán látható jelenetsor játszódott le.

NB II: pontokat vesztett az éllovas Gyirmót, rangadót nyert a ZTE

Archívum2019.02.10, 20:52

A listavezető Gyirmót vasárnap 1-1-es döntetlent játszott a Vác vendégeként a labdarúgó NB II 23. fordulójában, míg a ZTE 2-1-re győzött Békéscsabán, ezzel pontszámban beérte az éllovas Gyirmótot.

Vignyevics: A szurkolók fantasztikusak voltak, a játékosok kevésbé

Archívum2019.02.10, 12:15

Az Újpest az utolsó utáni pillanatban egyenlített a Ferencváros ellen az NB I 20. fordulójának szombat esti zárómeccsén. Bár Varga Roland góljával a Fradi korán megszerezte a vezetést, nem tudta megszerezni a vélhetően mindent eldöntő második találatot, Simon Krisztián pedig a 93. percben egyenlített. A találkozó után többek között ő is értékelt az Origónak.

Az Újpest az utolsó utáni pillanatban egyenlített a Fradi ellen

Archívum2019.02.09, 22:31

A magyar labdarúgó-bajnokság 20. fordulójának szombat esti rangadóján az Újpest a Ferencvárost fogadta. A 225. derbin a Ferencváros korán megszerezte a vezetést, amit az Újpest szó szerint a legutolsó pillanatban egyenlített ki. A végeredmény tehát: 1-1.

114 éves rangadó: vidéki Újpest, Fradi-szív, Népstadion, 6-0

Archívum2019.02.09, 16:31

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP Bank Liga) 20. fordulójában szombaton (19.30) csap össze a két ősi rivális, az Újpest és a Ferencváros. A 114 éves múltra visszatekintő derbi pedig mindig az év legnagyobb érdeklődéssel várt találkozója, függetlenül attól, hogy a két klub éppen milyen helyezést foglal el a tabellán. A csapatok számtalan kiváló mérkőzést játszottak egymással a fennállásuk során, ezek közül a legemlékezetesebbeket elevenítjük fel a lila-fehér együttes pályaválasztásával.

Bödéről is beszélt az Újpest védője

Archívum2019.02.06, 13:39

Négy nappal a Ferencváros elleni derbi előtt sajtótájékoztatót tartott az Újpest FC szerdán délelőtt, amelyen a klub ügyvezető igazgatója, Berta Csaba, valamint a csapat kapitánya, Litauszki Róbert válaszolt az újságírók kérdéseire.

Elképesztő szabadrúgásgólt lőtt a válogatott focista öccse - videó

Archívum2019.02.06, 09:49

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II 22. fordulójában a Budaörs fordulatos mérkőzésen 3-2-re legyőzte a Nyíregyházát a tatabányai Grosics Gyula Stadionban. A találkozó legszebb gólját a 26-szoros magyar válogatott Stieber Zoltán öccse, a 27 éves András szerezte, aki a 44. percben szabadrúgásból, elképesztően nagy gólt lőtt 25 méterről a jobb felső sarokba.

Szerdán folytatják az ítéletidő miatt félbeszakadt NB II-es rangadót

Archívum2019.02.04, 17:18

Szerdán 17.30-tól folytatják a Zalaegerszeg-ETO FC Győr mérkőzést a labdarúgó NB II 22. fordulójában, mivel a találkozó vasárnap a pályára zúduló nagy mennyiségű csapadék miatt félbeszakadt.

NB II: először kapott ki a Vasas Szanyó Károllyal

Archívum2019.02.03, 16:24

A BFC Siófok 2-0-ra győzött a Vasas FC vendégeként a labdarúgó NB II vasárnapi, 22. fordulójában az újpesti Szusza-stadionban.

Rebrov a Fradi-sikerről: ez nem Böde, hanem a csapat győzelme volt

Archívum2019.02.03, 11:27

A Ferencváros hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Budapest Honvédot a labdarúgó NB I 19. fordulójának rangadóján. A mérkőzést követően a hazai csapat edzője, Szergej Rebrov több kérdést is kapott az őszi szezon végén a csapatból is kikerülő, most a meccset eldöntő Böde Dánielről. 

A csereként beálló Böde Dániel mentette meg a Fradit a rangadón

Archívum2019.02.03, 09:25

A két fővárosi csapat, a Ferencváros és a Budapest Honvéd 206. bajnoki összecsapásán 1-0-s hazai siker született szombaton, méghozzá Böde Dániel góljával, így Szergej Rebrov csapata kihasználta a Mol Vidi botlását, és újra nyolc ponttal vezeti a tabellát a 19. fordulót követően.

Parádés ollózással indult az NB I tavaszi szezonja - videó

Archívum2019.02.02, 16:13

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (OTP bank Liga) tavaszi nyitómeccsén a Paks idegenben verte az MTK-t 2-1-re. Ráadásul nem akármilyen góllal indult a szezon, Remili Mohamed a tizenhatoson kívülről ollózott a kapuba.

Ismét a Vidi veheti el a Fradi csillagos álmait

Archívum2019.02.01, 17:35

Másfél hónap szünet után szombaton folytatódik a magyar labdarúgó-bajnokság 2018/19-es szezonja. A csapatok rövid pihenő után januárban kezdték el a munkát, azóta számos felkészülési meccset játszottak, de az átigazolási piac sem pihent, így történt bőven érdekesség. A rajtot a Ferencváros várja az élről, Szergej Rebrov csapatának ötpontos előnye van a legfőbb rivális MOL Vidi előtt, de a hátsó régióban is nagy izgalmak várhatóak még tavasszal. Magyar válogatott hazatérők, Böde-ügy, Aranycipő-esélyes Kispesten, na és persze Schäfer András genovai kalandja, azaz jöjjenek a legfontosabb NB I-es téli történések.

Stratégiai együttműködést kötött a Szerencsejáték Zrt. és az MLSZ

Archívum2019.02.01, 17:50

Stratégiai marketing együttműködési megállapodást írt alá a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Labdarúgó Szövetség. A nemzeti lottótársaság a Szövetség által biztosított kiemelt felületeken jelentetheti meg kampányait a 2021/2022-es bajnoki szezon végéig. Az első megjelenésekkel a 2018/19-es szezon tavaszi idényének első fordulójában találkozhatnak a hazai futballszurkolók.

10 millió eurót fizettek az Újpest korábbi csatáráért

Archívum2019.01.31, 19:34

Az Újpest FC egykori támadója, a szenegáli Mbaye Diagne a török Kasimpasából 10 millió euróért a Galatasarayhoz igazolt.

Távozik az Ajaxtól az utánpótlás válogatott magyar focista

Archívum2019.01.31, 17:18

A holland Ajax Amsterdam a hivatalos honlapján tudatta, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott az utánpótlás válogatott magyar focistával, Schön Szabolccsal.

A nemzetközi szereplés a cél a Budapest Honvédnál

Archívum2019.01.31, 15:41

Ahogy minden idényben, úgy ezúttal is a nemzetközi kupaszereplés kivívása a Budapest Honvéd labdarúgócsapatának célja.

Virtuóz norvég támadót igazolt a Fradi focicsapata

Archívum2019.01.28, 17:09

A Ferencvárosi Torna Club labdarúgócsapata mindenben megállapodott a norvég Tokmac Chol Nguennel, a 25 éves játékos a hazája élvonalában szereplő Strömsgodsettől érkezett az NB I éllovasához.