magyar foci

címke rss

A nagy menetelés - Kovács Ferenc emlékei a legnagyobb sikerről

Sport2018.05.30, 20:10

„Szarajevó? 2-0-ra vezetett a Zeljeznicar, ültem a kispadon, mondtam magamban, itt a vége a nagy menetelésnek. Kicsit szomorú voltam, hogy ha már kivertük a Paris St. Germaint, meg a Manchester Unitedet, akkor épp ezek a jugoszlávok ütnek ki bennünket. De aztán jött Csuhay Jóska, bevágta, én meg azt sem tudtam, hol vagyok. Később tudatosult csak bennem, hogy bejutottunk az UEFA Kupa döntőjébe."

Meghalt Kovács Ferenc, a Videoton legendás edzője

Sport2018.05.30, 22:26

Tragikus hirtelenséggel meghalt Kovács Ferenc, a Videoton FC labdarúgóklub tiszteletbeli elnöke, egykori legendás edzője - közölte szerdán a székesfehérvári klub honlapja. Kovács Ferenc 84 éves volt. Ő volt a Videoton edzője, amikor 1985-ben UEFA-kupa döntőt játszott a csapat a Real Madrid ellen (és Madridban győztek is). A kilencvenes évek közepén kivonult a magyar futballból, ahova Orbán Viktor hívására tért vissza.

Négymillió forintjába került az Újpestnek a Magyar Kupa-győzelem

Sport2018.05.29, 18:49

A Magyar Kupában győztes Újpestre négymillió forintos büntetést rótt ki a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága kedden. Az MLSZ honlapján közzétett határozat szerint az újpesti egyesület - mint visszaeső - szurkolóinak a Puskás Akadémia FC elleni múlt szerdai MK-döntőben tanúsított sportszerűtlen magatartása miatt fizet büntetést.

A pécsi focicsapat nem hagyja annyiban a balhés meccset

Sport2018.05.29, 17:58

Felülvizsgálati kérelemmel fordult a PMFC labdarúgócsapatát működtető Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (PSN) a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottságához a baranyai megyeszékhelyen vasárnap lejátszott PMFC-FC Dabas NB III-as bajnoki mérkőzésen történtek miatt.

Egy nullát a játékosok állnak Diósgyőrben az utolsó bajnokin

Sport2018.05.29, 11:40

Sorsdöntő mérkőzésen fogadja a Diósgyőri Stadionban a már bajnok Videoton csapatát a DVTK, a klubnál pedig mindent megtesznek azért, hogy telt ház fogadja a csapatokat.

Élő adásban kapott pezsgőfürdőt a bajnok Videoton edzője

Sport2018.05.27, 22:27

Megszerezte története harmadik bajnoki címét a Videoton azzal, hogy az OTP Bank Liga vasárnapi, 32. fordulójának záró mérkőzésén 2-0-ra legyőzte az előző idényben első Budapest Honvédot. A lefújás után a székesfehérvári csapat edzője, Marko Nikolic nyilatkozott az M4 Sportnak, amikor egyszer csak mögé lopózott a zöld-foki szigeteki Stopira, és élő adásban nyakon öntötte pezsgővel.

Itt a vége: története során harmadszor bajnok a Videoton

Sport2018.05.27, 21:57

Stefan Scepovic és Boban Nikolov góljával a Videoton hazai pályán 2-0-ra győzött a Budapest Honvéd ellen az NB I 32. fordulójában, így matematikailag is bebiztosította bajnoki címét. A vereséggel a Honvéd visszacsúszott az ötödik helyre.

A Fradi könnyedén hozta a kötelezőt, a Diósgyőr lecsúszott az utolsó helyre

Sport2018.05.27, 21:30

A labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában a második helyen álló Ferencváros 4-0-ra legyőzte a Diósgyőrt, az aranyérmet azonban elbukta, ugyanis a Videoton kétgólos sikert aratott a Honvéd fölött, így megszerezte fennállása harmadik bajnoki címét. A Horváth Ferenc vezette Balmazújváros a 91. percben szerezte meg a győzelmet Pakson, ezzel elmozdult a kieső helyről. A Vasas is életben tartotta a bennmaradási reményeit, miután egy 90. percben lőtt góllal egygólos győzelmet aratott a Haladás fölött. A 10-szeres Magyar Kupa-győztes Újpest az év potyagóljával győzött Mezőkövesden, míg a DVSC 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémiávall ...

Az NB I-es kapusra is hatással volt a BL-döntő, az év potyája Mezőköveseden

Sport2018.05.27, 21:45

A labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában a Magyar Kupa-győztes Újpest FC Mezőkövesden aratott egygólos győzelmet. A lila-fehérek már a 10. percben megszerezték a vezetést a borsodiak ellen, nem is akármilyen góllal. A jobbhátvéd Branko Pauljevic gyengécske beadása becsorgott Dombó Dávid kezei között.

NB II: Először kapott ki hazai pályán a bajnok MTK

Sport2018.05.25, 22:06

Először kapott ki hazai pályán a listavezető MTK a labdarúgó NB II-ben, miután a 37. forduló péntek esti nyitómérkőzésén a szintén feljutó Kisvárda 3-2-re diadalmaskodott az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.