Magyar Filmszemle
címke rss- kapcsolódó címkék:
- film
- Taxidermia
- filmművészet
- interjú
- Pálfi György
- legfrissebb
- legrégebbi
DiCaprio egyeduralma
A Filmszemlével csak egyetlen forgalmazó mert konkurálni, így akit nem érdekel a legfrissebb magyar filmtermés, annak Leonardo DiCaprio afrikai kalandjaival kell beérnie a héten.
Elmaszatolt csodák
A Lassú tükör című film inkább kísérleti-, mintsem játékfilm. Eléggé szétesett alkotás, nehezen befogadható és az egész értelme is inkább talányos, mintsem megrázó. Néhány jelenete viszont nagyon erős, annyira, hogy ha a többit kivágják, akkor zseniális kisfilm is lehetett volna belőle.
Rezzenéstelen tekintettel
Amikor beültünk a Boldog új élet című film vetítésére a szemlén, egy nevelőotthonban felnőtt roma fiú megrázó drámájára számítottunk. A rendező azonban sajnálta tőlünk a filmjét, másfél órán át nem árulta el, hogy kit nézünk és miért - így hiába rázkódott a kamera, mi nem remegtünk bele.
Szeszélyes Évszakok Szőke Andrással
A Hasutasok című film nagyon hasonlít a Szeszélyes Évszakok című tévéműsor kocsmai jeleneteire. A színészek úgy csinálnak, mintha nagyon be lennének rúgva, és grimaszolva viccelnek. Másfél órán keresztül ez megy.
Kóbor gyerekek és ámokfutó nyugdíjasok nyertek a szemlén
A 38. Filmszemle szerzői filmes nagydíját a nehéz sorsú romániai gyerekekről szóló Iszka utazása nyerte, a legjobb közönségfilm a bankrablónak álló nyugdíjasokról szóló Konyec lett.
Gatyaletolás vallásos révületben
Szögezzük le gyorsan: a Feketeország nem film, nyilván ezért került az információs blokkba a Filmszemlén. Hogy akkor mi, az már nehezebb kérdés, gondolom, talán színházi közvetítés. De annak meg túlságosan steril.
"Ez egy nagyon erotikus este!"
Filmes izgalmak a dobozba zárt asszisztenssel, a százhúsz éves íróval, kínszenvedő zsűrielnökkel, terhes Rékákkal, riadt gyereksztárral. Tudósítás a 38. Magyar Filmszemle díjkiosztó gálájáról - különben is: "Van élet a szemle után." Sempre avanti!
Herendi Gábor: Nem vagyok majrés
Herendi Gábor, a Valami Amerika, a Magyar vándor és a Lora rendezője járt a Vendégszobában. Lelkendezett a Lorát alakító Lucia Brawleyról, elismerte, hogy a film kampányát elrontották, és elmondta a véleményét az idei Filmszemléről és az Oscar-díjakról is.
Kovács Kata: Szőke és naiv
Szinte senki sem ismerte, amikor átvette az idei Filmszemle legjobb női alakításának járó díjat. Filmje, a Kythéra sem kapott nagy visszhangot. Csak most, hogy a mozikba került, derült ki, hogy mennyire fontos, mai témáról beszél, és hogy Kovács Kata tényleg mennyire erős, őszinte karakter benne. Szét is szedi azóta a sajtó, de ő még mindig ártatlanul mesél magáról.
Figyu, te borotválod?
Az Egyetleneim című film emlékeztet a Viva TV Megálló című műsorára, csak mozgalmasabb és látványosabb annál. Továbbá a bulizó fiatalok hülyéskedései mellett van egy komolyabb szerelmi szál is.