magyar film

címke rss

Nyáron érkezik a Bogyó és Babóca 3

Film2014.05.13, 15:36

Jó hír a kisgyerekes szülőknek, hogy augusztusban érkezik a mozikba a Bogyó és Babóca harmadik része, amely 13 új epizódban mutatja be a szolgálatkész csigafiú és a talpraesett katicalány további kalandjait. Karácsony környékén pedig levetítik majd a közszolgálati tévében.  

Elkapta a férfi a nőt, aztán behúzta a bokorba

Film2014.05.05, 12:44

Budapesten járt a Szerelempatak című dokumentumfilm két szereplője, Jula néni és Veronka néni. Érzik a sikert, örülnek neki, és büszkék rá. Most már szinte küldetésüknek tekintik, hogy felvilágosítsák az embereket arról, milyen volt a szexuális élete egy székely parasztasszonynak a huszadik század közepén.  

Alföldi nem nézett se istent, se embert

Archívum2014.05.01, 14:57

Salamon András dokumentumfilmje a Nemzeti Színház előző évadának végét mutatja be, azt a pár hónapot, amikor az Alföldi Róbert vezette társulat utolsó előadását próbálta. Megszólalnak benne színészek, benézhetünk az öltözőkbe, és láthatjuk, hogyan instruál Alföldi, de az igazgatóváltás körüli vitákról egy évvel az események után kevés újat tud mondani a Nemzeti Dokumentumfilm.  

Ezt halljuk igazából, amikor ütik a színésznőt

Film2014.04.18, 11:14

A vicces felvételre a Délibáb-ot gyártó cég Vimeo-csatornáján akadtunk, és azt látjuk benne, amint Hajdu Szabolcs éppen az egyik verekedős jelenet zörejezésén dolgozik. A képernyőn a film női főszereplőjét (és Hajdu feleségét), Török-Illyés Orsolyát agyalja éppen egy gazember, Hajdu pedig úgy állítja elő az ütések hangját, hogy a saját testét püföli. Hajdu mindeközben egy nagyon pöpec Mirage (a film angol címe) feliratú pólót visel, amin látszólag egy kutya van, de Taschler Andrea producertől megtudtuk, hogy az igazából egy sakál, aminek természetesen szerepe van a filmben is. Olvasnivaló:  Mit keres egy afrikai rabszolga a magyarr ...

Két magyar film tutira lesz Cannes-ban

Film2014.04.17, 09:10

Két magyar rövidfilmet is beválogattak a májusi cannes-i filmfesztivál hivatalos programjába: Szőcs Petra A kivégzés című alkotását és Kárpáti György Mór Provincia című munkáját.

Valaki lője már le őket!

Film2014.04.06, 12:37

A tetemes adósságot felhalmozó lemezlovas megszöktet négy ápoltat egy elmegyógyintézetből, hogy a segítségükkel kiraboljon egy páncélautót. A Titanic Filmfesztiválon vetített Fekete leves ugyan nincs híján a zsánertől elvárt szerethető lúzereknek, emlékezetes alvilági alakoknak és idézhető dumáknak, mégsem mondhatjuk, hogy megszületett az első igazán jó magyar akció-vígjáték. Ugyanis elfelejtették kivágni belőle a felesleget.  

Hány napig bírja a politikus az emberek közt?

Archívum2014.04.02, 16:27

Forrás: Szirmai Márton middle A film találó poénokkal mutatja be az embereknek mindenhol segíteni próbáló, de folyamatosan kisebb zűröket és óriási katasztrófákat okozó politikus csetlés-botlását, ami aztán szükségszerűen az expedíció bukásához vezet. Szuperül felépített szatíra, amelyen legfeljebb azért nem nevetünk teljesen felszabadultan, mert a valóság mifelénk még ennél is groteszkebb.

Szász János nem tud lehasadni a holokausztról

Archívum2014.04.02, 12:03

Forrás: A Company Hungary middle Szász előző filmje, A nagy füzet szép kört futott be: tavaly júliusban elnyerte a Karlovy Vary-i filmfesztivál fődíját, vetítették a neves torontói filmfesztiválon, versenyben volt többek közt Chicagóban, Sevillában és Les Arcsban, majd a magyar nevezettként bekerült a kilenc Oscar-esélyes idegen nyelvű film közé. A magyar mozikban körülbelül húszezren látták, de forgalmazták Németországban is, és két hete játsszák a francia mozik.

Hol van már az Argo 2?

Film2014.04.03, 11:10

Az Argo 2-ről viszont megtudtuk még, hogy körülbelül 105 perces színtiszta akció-vígjáték lesz, amit az az InterCom forgalmaz majd, amelyik a Megdönteni Hajnal Tímeát is sikerre vitte. Árpa Attila elmondta, szíve szerint 300 ezer nézőt szeretne, de 150 ezerrel is már elégedett lesz. Az első részt - amit olvasóink nemrég a negyedik legviccesebb magyar filmnek választottak - 160 ezren nézték meg a moziban, ami 2004-ben nem számított óriási sikernek.

Az Üvegtigris a legviccesebb magyar film

Archívum2014.04.01, 17:53

A legkevesebb szavazatot – mindössze tizenegyet – a Családi tűzfészek kapta, úgy tűnik, Tarr Béla művészete olvasóink többségét nem ingerli féktelen nevetésre. Ha ezen annyira nem is, azon viszont meglepődtünk, hogy a Ripacsok csak huszonöt szavazatot kapott, úgy tűnik, Sándor Pál szomorkásan vicces filmje mára nagyjából feledésbe merült. A húszas lista (aki kíváncsi az összes pontszámra, az eredeti cikk végén megtalálja): 1. Üvegtigris 2. Indul a bakterház 3. A tanú 4. Argo 5. Macskafogó 6. Csapd le, csacsi! 7. A tizedes meg a többiek 8. Hyppolit, a lakáj 9. uristen@menny.hu 10. A legényanya 11. Egészséges erotika 12. Csinibaba ...

Százezer néző felett a Megdönteni Hajnal Tímeát

Film2014.04.01, 09:41

Forrás: InterCom middle A Hajnal Tímea sikere így is példás, tekintve, hogy nem szerepel benne olyan színész, aki önmagában bevonzza az embereket (azaz nincs benne Csányi Sándor), és ne felejtsük el, hogy Osvárt Andrea legutóbbi filmje mekkorát bukott tavaly nyáron. A Megdönteni Hajnal Tímeát forgalmazója szerint a film népszerűsége azt bizonyítja, hogy "jó magyar filmre, szerethető hazai sztárokra, vad poénokra és érzelmekre van kereslet a honi piacon", bár szerintem főleg azt mutatja, hogy továbbra is kizárólag a szénné promózott, térdcsapkodós magyar vígjátékokra hajlandó beülni a közönség. Olvasnivaló: Végre nevettünk egy maggyar ...

Összejött a pénz a Balaton Methodra

Film2014.03.31, 22:15

A forgatás júliusban kezdődik a Balaton partján olyan zenekarok részvételével, mint a Quimby, a Supernem, a Subscribe, az Akkezdet Phiai, az Elefánt, az Óriás és a Turbo, és a tervek szerint a film még idén a mozikba is fog kerülni. Az alkotók nem hagyományos moziforgalmazásban gondolkodnak, hanem a négy évvel ezelőtti Napozz holddal című Kispál-film bemutatójának mintájára ők is eseménnyé akarják tenni a vetítéseket: koncertekkel és bulival egybekötött esteket fognak szervezni Budapesten és néhány egyetemi városban, megidézve az egykori Merlines Kodály Method-bulik hangulatát. A Balaton Method az első magyar egész estés nagyjátékfiilm, ...

Te egyébként meleg vagy?

Film2014.03.26, 20:18

Pár éve a Viszlát, első szerelemben csúnyán összetörte a szívünket, most a Viharsarok meleg szerelmi háromszögének egyik tagjaként igyekszik visszacsábítani barátját a német focicsapatba. A három nyelven játszó 28 éves német színész, Sebastian Urzendowsky Budapesten mesélte el nekünk, hogy mire volt szüksége ahhoz, hogy heteroszexuálisként ne érezze kényelmetlenül magát, amikor fiúkat kellett megcsókolnia, hogy miért nem jött be neki a Kontroll, és hogy melyik a kedvenc kamaszkori szerelemről szóló filmje.  

Most a kicsi magyarok mutatnak nagyot

Film2014.03.25, 19:00

Míg várjuk a mozikba ígért magyar nagyjátékfilmeket, nézzük meg, mit tudnak a kicsik. Mert bár a nézők zöme mit sem tud róla, hírverés nélkül zsinórban készülnek a jobbnál jobb hazai rövidfilmek. A Friss Hús fesztivál idei 66 filmje közül válogattuk ki cikkünkbe az izgalmasabbakat, hogy az is képben legyen, aki éppen nem jár Budapesten, a Toldi moziban a héten.  

Nem hergeljük a nézőket

Archívum2014.03.22, 08:36

Császi Ádám meleg kamaszfiúkról szóló szerelmes filmje volt idén az egyetlen magyar nagyjátékfilm a berlini filmfesztivál programjában. A Viharsarok most került a magyar mozikba, ennek alkalmából beszélgettünk a rendezővel megkoreografált szexjelenetekről, szemérmes magyar filmekről, és arról, miért unta meg a saját stílusát, mire eljutott első filmjéig.  

Csak nehogy megijedjenek a filmzenétől!

Kultúra2014.03.09, 13:55

A nagy sikerű Megdönteni Hajnal Tímeát merész soundtracket választott, ezen felbuzdulva megnéztük az elmúlt tíz év huszonöt magyar közönségfilmjét, hogyan használták a popzenét, és milyen betétdalokat választottak. Elég jól reprezentálják a magyar pop-rockot? Tényleg elhanyagolják a korábbi évtizedek magyar zenéit? Vagy pont olyanok, mint amilyenek a filmek maguk?

7 helyes magyar színészpasi - éljenek a csajok!

Life.hu2014.03.07, 21:46

Nőnap alkalmából 7 helyes magyar színésszel kedveskedik nektek a Life.hu - osszátok be őket szombattól jövő péntekig!

Tíz rossz film egyben

Archívum2014.03.05, 18:32

A Couch Surf állami támogatás nélkül, pusztán lelkesedésből készült, és fantasztikusan jó magyar színészeknek adott munkát, ráadásul a nagyon tehetséges Dyga Zsombor rendezte. Az egész vállalkozás nem is lehetne ennél szimpatikusabb - de ha már így van, akár jól is sikerülhetett volna.  

Ezek a legviccesebb magyar filmek

Film2014.02.26, 20:09

Az utóbbi évtizedben pár silány komédia elvette sokak kedvét a vicceskedéstől a vásznon, pedig mi, magyarok nagyon jók is tudtunk lenni ebben a műfajban. Hofi és Örkény országában vagyunk, specialitásunk a kesernyés humor, ami mögött rendszerint ott húzódik a nyomorúság és a tehetetlenség, de a tonnányi önirónia és vidámság is. Most talán mégis kezd magához térni a műfaj, ennek örömére összeszedtük, melyek a legviccesebb magyar filmek. A cikk végén szavazhatsz is a kedvencedre.  

Az üvegezés eggyel rizikósabb

Archívum2014.02.19, 17:56

A Társas játék szívdöglesztő Simon Kornélja gimiben még csatakos hosszú hajat és Jethro Tull-pólót viselt, a jelenleg nemzetközi színésznői karriert építgető Osvárt Andrea szürke kisegér volt garbóban, Szabó Simon meg állandóan "be volt szórakozva", ellenben most példás családapa. A múlt héten bemutatott Megdönteni Hajnal Tímeát című romantikus vígjáték három főszereplőjét kérdeztük végig, ők milyenek voltak gimisként, paráznak-e a saját osztálytalálkozójuk előtt, és mennyire bíznak a film sikerében. Jófiú, szexi csaj és a gorilla.  

Ebben az országban már a gyerekeknek sem jó

Film2014.02.12, 18:52

Fekete-fehér gyerekek vándorolnak a vásznon a könnyesen borongós messzeségbe, a szívünk is majd’ megszakad értük. A Berlinale zsűrije is kénytelen lesz könnyfátyolon át ítélkezni Ferge Roland El című rövidfilmje kapcsán arról, hogy lehet-e filmet készíteni anélkül, hogy az alkotó bármit is elmondana vele?

Végre nevettünk egy magyar vígjátékon

Film2014.02.10, 19:24

Hirtelen a szex az érettségi találkozón, bunkó a zsaroló, gyáva a hősszerelmes. A Megdönteni Hajnal Tímeát megküzd az elemekkel, és úgy lesz belőle szórakoztató magyar filmvígjáték, hogy vékonyka az alapötlet, és Osvárt Andrea is nehezen birkózik meg a címszereppel.  

Magyar pusztában dünnyögnek a meleg fiúk

Film2014.02.08, 19:02

A Viharsarok hosszú idő óta az első magyar film, amelyben sikerült életszerűen ábrázolni a szexualitást, ami itt történetesen homoszexuális vonzalmakat takar. A három fiú közt kialakuló szerelmi háromszög érzékletes, de azt a film berlini sajtótájékoztatóján sem magyarázta meg nekünk a rendező, hogy a szereplők miért csak fásultan nyökögnek minden egyes jelenetben.  

Megtalálni Istent és agyonlőni magad

Archívum2014.02.08, 15:43

Elég jó felütés Bucsi Réka Symphony no. 42 című, a Berlinalén versenyző animációs rövidfilmjének első jelenete, amelyben egy róka az Univerzum központjában megtalálja Istent, majd a felfedezés hatására főbe lövi magát. Nagyjából ilyen az egész kisfilm.  

Nézze meg Jancsó Miklós utolsó filmjét!

Archívum2014.02.06, 17:38

Forrás: TT Filmműhely middle Két évvel ezelőtt a rövidfilmes programban a Magyarország 2011 (kritikánk) című szkeccsfilmet vetítették, amelynek záró darabját Jancsó rendezte, és amely egyben a kétszeres Kossuth-díjas filmes utolsó mozgóképes munkája. Ezt a Navigare Necesse Est... és filmezni is című három és fél perces kisfilmet lehet most megnézni a Berlinale YouTube-csatornáján.

Hogyan élnek a londoni magyarok?

Film2014.02.06, 16:44

Becslések szerint jelenleg százezernél is több magyar vállal munkát, tanul, illetve tervezi hosszabb-rövidebb tartózkodását, esetleg végleges letelepedését Londonban. Az 52 perces filmet Imre Loránd Balázs rendezi, június 13-án nézhetjük meg a YouTube-on. Néznivaló: Menjek/Maradjak: New York

Ha így döntik meg Hajnal Tímeát, az béna lesz

Film2014.02.05, 12:17

Szabó Simon olyan fájdalmasan ripacskodik, mint egy exhibicionista mellékszereplő a Gálvölgyi show-ban, Osvárt Andrea pedig mintha civilként reagálna Szabó hülyeségeire. Az egész nagyon bizarr. Ha nem tudnám, hogy a jelenet a kész filmből van, azt hinném, hogy lefilmezték az első próbát, mielőtt bármilyen instrukciót kaptak volna a színészek. Aggódtunk, hogy az elsőfilmes Herczeg Attila képes lesz-e levezényelni egy romantikus komédiát, és a fenti részlet alapján a Megdönteni Hajnal Tímeát egyelőre inkább emlékeztet a Szuperbojz-ra, mint mondjuk a Csak szex és más semmi-re. A Megdönteni Hajnal Tímeát február 13-án érkezik a magyar mozikba.

Egy tündér volt

Film2014.02.01, 11:50

Jancsó Miklós azok közé a zsenik közé tartozott, akiket pályatársai nemcsak tiszteltek, hanem szerettek is. A 92 évesen elhunyt rendezőre emlékezik többek közt állandó operatőre, Grunwalsky Ferenc, volt felesége, Mészáros Márta filmrendező, valamint Tarr Béla, Makk Károly és Mundruczó Kornél is.  

Engem senkinek a szexualitása nem érdekel

Archívum2014.01.30, 19:40

A december elejei bemutatója óta több mint 130 ezren látták a Coming out című komédiát, és úgy tűnik, nem is kopik ki egyhamar a magyar mozikból. A filmben Csányi Sándor meleg szerelmét Karalyos Gábor alakítja, akit a tizenhárom évvel ezelőtti Moszkva tér főszerepe óta ritkán láttunk a vásznon. Megkérdeztük, miért költözött le egy Somogy megyei tanyára, szerette-e a Barátok köztös melóját, megbánta-e, hogy szerepet vállalt egy bankreklámban, és jó lett volna-e szerinte, ha csókolózik Csányi Sándorral.  

Úgy hívtak, a högyös csöcsű lány

Film2014.01.31, 12:36

Nyolcvanéves kor felett már ritkán kérdezik az embert a szexről, akkor sem, ha a múltról van szó, de pláne nem, ha a jelenről. Sós Ágnes Szerelempatak című dokumentumfilmje viszont mást sem tesz, csak erről kérdez - és a nénik és bácsik olyan nyíltsággal válaszolnak, hogy csak a kamera nem pirul bele. A filmet február 13-tól adja az HBO.  

Amiben a magyarok ördöngösen jók

Film2017.01.15, 12:16

Az animáció a magyarok titkos csodafegyvere, csak valahogy nem tudunk kezdeni vele semmit. Igaz, a fénykor letűnt, Vízipók és Vuk nyugdíjba ment, a nagy stúdiók megszűntek. De a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem évről évre ontja a tehetségeket, akik fantasztikus kisfilmeket csinálnak, és díjakat nyernek sorban. Vegyük észre őket: egy csomó szenzációs rajzfilm hever az ölünkben, egy csipetnyi Habfürdő, Persepolis és Gusztáv. Kiderül, hogy van humor a magyar filmben, nem is kevés, plusz melankólia, optimizmus és hihetetlen fantázia. Cikkünkben összeszedtük, hogy kik lehetnének a következő Dargay Attilák és Nepp Józsefek, ha divatos lenne ...

Magyar animáció versenyez Berlinben

Film2014.01.13, 16:40

"A Symphony no. 42 rendhagyó narratívát használva, 47 különböző jeleneten keresztül mutat be egy szubjektív világképet. Az asszociációk által összefűzött rövid jelenetek környezetünk irracionális összefüggéseit hangsúlyozzák. A szürreális helyzetek ember és természet alkotta dolgok összhatásán alapszanak.” - olvasható a film szinopszisában. A Symphony no. 42 a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen készült a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával, a film vágója Czakó Judit, producere Fülöp József. Bucsi Réka 2013-ban végzett a MOME animáció szakán, jelenleg az Animation Sans Frontiéres (ASF) nemzetközi animációs workshop résztvevője. Leguutóbb ...

Ha most nem, akkor soha

Film2014.01.10, 00:04

2014-ben kiderül, hogy elérkezik-e végre a magyar filmkészítés új aranykora. Pár éve, hogy a botrányai miatt megszüntetett MMKA helyébe az Andy Vajna vezette Nemzeti Filmalap lépett, de valójában most fog vizsgázni a nézők előtt az új rendszer. 2013 végére már beérkezett három hazai film, de az kismiska ahhoz képest, ami az idén vár ránk. Kapunk erdélyi pszichothrillert Gryllus Dorkával, lesz magyar sci-fi egy titokzatos búráról, Kulka János nindzsát játszik, Ónodi Eszter szvinget énekel, nézhetünk fekete komédiát és hortobágyi westernt, de még a gyereket is vihetjük magyar filmre, mert kutyás családi mozi is jön kettő. 18 magyar naagyjátékfilmet ...

Amerikai mozikba megy A nagy füzet

Film2014.01.03, 18:02

A legutóbbi magyar film, amely amerikai moziforgalmazásba került A torinói ló (kritikánk) volt. Tarr Béla alkotását 2012 februárjában kezdték vetíteni New Yorkban, fél év alatt közel harminc amerikai városban fordult meg, majd végül szeptemberben az alaszkai Anchorage-ban fejezte be körútját. A film összesen 56 391 dollárt, azaz több mint 12 millió forintot hozott Amerikában. Egyelőre nem lehet tudni, hogy A nagy füzet mikor kerül az amerikai mozikba.

Bénázgatunk, de vagyunk

Film2014.04.26, 11:53

Pont 2013 elejére fogytak el a magyar filmek a mozikból - nem is volt idén Filmszemle. Az új támogatási rendszer égisze alatt indult filmek közül eddig még csak pár érett be. Éledezik a szakma, de nem könnyű egy új szisztémában megtanulni újra járni. Az idei év így sem volt tanulságok nélküli. Ki gondolta volna, hogy megkörnyékezzük az Oscart, vagy hogy a nézők juszt is kíváncsiak a meleg Csányi Sándorra? Nem is rossz indítás.  

Így éljen meg a minimálbérből

Film2013.12.24, 11:12

A verseny célja minél kevesebb napi költéssel túlélni; spórolni lehet villanyszámlán, kutyakaján, vagy ha van a környéken pogácsás kiállítás-megnyitó, akár az ebéden is. Persze ha büntet az adóellenőr, vagy kirúgnak az állásodból, hátrányba kerülsz. Szirmai Márton Minimál című rövidfilmje nem csak formai bravúr.  

Bent vagyunk az Oscar-döntőben

Film2013.12.21, 01:42

Fotó: Dobos Tamás middle A nagy füzet az első film, amely az Andy Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával jött létre, egy ikerpárról szól, akik a háború miatt vidéki nagyanyjukhoz kerülnek, ahol a túlélés érdekében elzárkóznak a felnőttektől, és saját, sokszor könyörtelen szabályaik szerint alakítják életüket. A Szász János által rendezett film júliusban debütált a Karlovy Vary-i filmfesztiválon, ahol elnyerte a Kristály Glóbusz nevű fődíjat. Az Oscar-díj jelöltjeit 2014. január 16-án fogják bejelenteni, a díjkiosztó március 2-án lesz. Az idegen nyelvű filmek kategóriájában versenyben maradt alkotások: Belgium: Allabama ...

Kern András mindenkivel megutáltatja magát

Archívum2013.12.18, 15:46

Forrás: Szuez Film Kft. middle Kern András eddig két játékfilmet jegyez rendezőként: az 1996-os Sztracsatellá-t és az egy évvel későbbi A miniszter félrelép-et (Koltai Róberttel közösen). Színészként utoljára a Halálkeringő című thrillerben láthattuk a moziban, közel négy évvel ezelőtt. A Gondolj rám premierje 2015. februárban lesz.

Mindenki Osvárt Andreát vinné ágyba

Film2013.12.18, 15:22

Az alkotók korábban hangsúlyozták, hogy a 334 millió forintból forgatott komédia elsősorban a felnőtt közönséget célozza meg, a 12-es korhatárkarikával ellátott előzetesbe azonban egy pár homályos női mellnél nem került bele merészebb tartalom. A filmet az eddig reklámfilmesként tevékenykedő Herczeg Attila rendezte, a fent említett színészeken kívül szerepel még benne Lengyel Tamás, Jordán Adél, Kamarás Iván, Szandtner Anna, Hirtling István és Békés Itala. Az előzetes alatt az Ivan & The Parazol együttes egyik száma szól.

Ne bántsátok a Coming outot!

Film2013.12.13, 17:44

Már nem csak kritikák vitatkoznak egymással a Coming out című filmről, hanem erről zeng a Facebook és a Tumblr is, ettől híznak az üzenőfalak. Először arról volt szó, hogy homofób a film, most irányt váltott a közhangulat, és arról posztolgatnak az emberek, hogy hé, mit bántjátok, nincs ezzel baj. Érdekes lenne azon spekulálni, vajon volt-e szerepe a meglepően jó hétvégi nézőszámoknak abban, hogy változott a film megítélése. Azon is lehetne agyalni, mi vonzotta be a nézőket a moziba, ha a plakát és az előzetes nem. Madarász Isti rendezőt először eltántorították a kritikák, de aztán mégis befizetett rá. Elmeséli, mitől működik a Comiing ...

Az egót mostanában nehezen bírom

Archívum2013.12.10, 18:10

A Kontroll sikere után Antal Nimród elkezdte építgetni a hollywoodi karrierjét, és most négy bérmunka után végre összejöhet a saját ötletén alapuló film. A Magyar Nemzeti Filmalap meghívására Magyarországra látogató rendező elárulta, hogy megfordult nála a Drive forgatókönyve is, de nem látta benne a zsenialitást, illetve, hogy legközelebb akkor akar magyar filmet csinálni, ha eszébe jut valami, ami legalább akkorát fog ütni, mint a Kontroll. Hollywoodban az dühíti a legjobban, amikor a több millió dollárt kereső színész nem hajlandó kijönni a lakókocsijából, de mostanában már ritkán húzza fel magát. A negyvenéves filmes arról is beeszélt, ...

Nagyon sok meleg barátom van

Archívum2013.12.08, 17:13

Kevés magyar filmet fogadott olyan felháborodás már a bemutató előtt, mint Coming out című új vígjátékot. A sztori szerint egy meleg pasas varázsütésre a nőkhöz kezd vonzódni, de nemcsak ezt a meseszerű fordulatot, hanem a felvonultatott homoszexuális sztereotípiákat is felróják a filmnek kritikusai. Orosz Dénes, a Coming out rendezője és forgatókönyvírója szerint az a fontos, hogy szeretetre méltó embereknek mutatja be a melegeket, és reméli, hosszú távon még hasznos lesz a filmje. A romantikus komédia műfaja mindenesetre megújításra szorul.  

Megvan a homoszexualitás ellenszere

Film2013.11.29, 16:08

Nehéz elhinni, hogy az első melegtémájú magyar közönségfilmnek szánt Coming out arról szól, hogy ha meglátnak egy nagyon jó nőt, még ezek a szegény homik is kigyógyulhatnak a melegségből. Pedig erről szól.  

Csányi Sándor az új Lorán Lenke

Film2013.11.28, 12:37

A fenti montázsjelenet akkor jön a filmben, amikor Csányi és Tompos karaktere már elkezdenek összemelegedni, de nem sejtik, hogy kapcsolatukat kiszagolta a Tomboló szél nevű szélsőjobbos kiadvány újságírója (Für Anikó). A részlet legcukibb momentuma, ahogy Tompos teljesen rápörög a konzolos bokszra, és szintén figyelemre méltó, hogy amikor Csányi megijed a póktól, és a fürdőszoba előtt toporog mialatt Tompos kezeli a helyzetet (ez egyértelmű utalás az Annie Hall-ra), az egyik beállításban Csányi kísértetiesen emlékeztet az isteni Lorán Lenkére (a szájtartás, a mimika, a szemjáték, minden). A Coming out december 5-én kerül a magyar mmozikba. ...

A legszebb ajándék egy filmőrültnek

Film2013.11.26, 18:23

Forrás: L'Harmattan A film producere, Huszár Viktor még márciusban elárulta az Origónak, hogy a DVD megjelenésével még nincs vége a Final Cut-projektnek: Pálfi akar egy újabb filmet csinálni ugyanilyen technikával. Ez a film a magyar származású William Fox által alapított, századik születésnapját két év múlva ünneplő 20th Century Fox stúdió filmjeiből készülne az évfordulóra. Pálfiék már tárgyalnak a stúdióval, ha sikerül megállapodniuk az együttműködésről, a stúdió birtokában álló 1600 filmből válogathatnának az alkotók. És persze ez a film már rendes moziforgalmazásba is kerülhetne a stúdió égisze alatt. Olvasnivaló: Szerelmmes ...