magyar film

címke rss

Szex helyett ruhát rámol az angyal

Film2013.11.06, 14:47

A Moszkva tér és a Szezon rendezője abszurd mesét forgatott egy angyalról, egy taxisofőr csajról és egy elveszett kosaras srácról - és még Stohl Buci is feltűnik a történetben talpig selyemben. A Senki szigete jövő tavasszal kerülhet mozikba, és három fiatal történetét meséli el, akik együtt keresik a helyüket a világban.  

Olyan, mint egy kiszsiráf

Archívum2013.10.28, 22:00

Delejes kisugárzása van, és ráadásnak a legkékebb szeme a szakmában. Stork Natasának eddig nem volt szerencséje a szerepekkel, a Nemzeti Színházban két évig ült kispadon, és vásznon is csak most találta meg őt az első nagyobb filmszerep: ő játssza a múlt héten bemutatott Isteni műszakban az egyik halálosztó mentősfiú horvát menyasszonyát. Elhivatottságához nem fér kétség: a szerep kedvéért rászokott a dohányzásra, begyakorolt egy őrült nehéz gyufatrükköt, és diktafonról tanult nyelvet.  

Vérszegény vérfürdő

Film2013.10.24, 13:43

Várunk. Vágyunk egy nézhető, szerethető, rajongható magyar filmre. Az Isteni műszakban annyi a lendület, annyi az akarás, a jó színész, hogy akár sikerülhet is neki az áttörés, és bevonzhatja a magyarokat a moziba. Ettől persze még egy erőltetett gegparádé marad, és sokaknak a fröccsenő vér miatt lesz túl sok. Valójában túl kevés.  

Az ádámcsutkánál kell bedugni a tollat

Film2013.10.23, 16:22

A szerep kedvéért bosnyákul tanult, és a gégemetszést gyakorolta. Ötvös András, a Katona József Színház fiatal színésze a főszereplője a héten mozikba kerülő Isteni műszak című magyar fekete komédiának. Eutanáziáról beszélgettünk vele, és arról, hova jár gyülekezetbe, miért kezelik hülyén a magyarok a sztárságot, szeretne-e szexszimbólum lenni, és van-e olyan jó az Isteni műszak, mint A nyomozó vagy a Kontroll.  

Van benne romantika és durva szex is

Film2013.10.04, 18:08

Forrás: Focusfox A film két főhőse Simon Kornél és Osvárt Andrea, akik miután a tizenöt éves osztálytalálkozójukon egymásba gabalyodtak a ruhatárban, további idejüket azzal töltik, hogy megpróbálják visszaszerezni a légyottjukról született felvételt. A videót régi osztálytársuk készítette a mobiljával, aki ezzel zsarolja a szupermodell Hajnal Tímeát és alkalmi partnerét. A sajtótájékoztatón is ismertetett sztori alapján a film üdítő színfoltjának tűnik a zsaroló Bödöcs figurája, akit megformálója, Szabó Simon csak így jellemzett: "Ő volt az, aki már a gimiben is elvette az összes gyerek uzsonnáját, nagyon hangos és büdös. Az az emmber, ...

Pszichothrillert támogat a Filmalap

Film2013.09.11, 16:17

Forrás: Kenczler Márton A forgatás októberben kezdődik, Erdélyben és magyarországi helyszíneken zajlik majd. A film tervezett bemutatója 2014 ősze.  A 450 millió forintos összköltségvetésű Víkend producere Csortos Szabó Sándor és Pusztai Ferenc. A film operatőre Győri Márk, vágója Gothár Márton lesz. A Filmalap emellett gyártáselőkészítési támogatást ítélt meg Kenyeres Bálint Tegnap (Hier) című filmjének 3,5 millió forint értékben, Herendi Gábor Kincsem című filmjének 6,8 millió forint értékben, és Sopsits Árpád Tanárverők című filmjének 6,88 millió forint értékben. Forgatókönyv-fejlesztési támogatást kap Árpa Attila Holtomiiglan ...

Ilyen ütős magyar filmelőzetest még nem láttunk

Film2013.08.27, 16:18

A balkáni háború idején játszódó fekete komédiában Ötvös András megszökik a horvát hadseregből, és Budapesten mentősnek áll. A dörzsölt, cinikus Rába Rolanddal és a kissé bogarasnak tűnő Keresztes Tamással kerül egy autóba, és kollégáitól hamarosan megtudja, hogy jelentős extra keresetre tehet szert, ha a menthetetlen eseteket hagyja meghalni, és lepasszolja Zsótér Sándornak, a temetkezési vállalkozónak. Mivel pénzre van szüksége ahhoz, hogy Horvátországban maradt szerelmét (Stork Natasa) Magyarországra szöktethesse, Ötvös némi dilemmázás után belemegy a dologba. Az előzetes sötét, bizarr, kicsit morbid, mégis meglehetősen vicces haangvételét ...

Filmszerepet kapott Palácsik Tímea

Archívum2013.08.23, 11:12

Megkapta első filmes munkáját Palácsik Tímea. Andy Vajna újdonsült felesége plázacicát alakít egy most készülő filmben.

Andy Vajna felesége filmszerepet kapott

Archívum2013.08.22, 06:08

Fotó: Szabó Balázs/Life.hu A Megdönteni Hajnal Tímeát középpontjában egy zsarolási ügy áll. A nősülni készülő, fess fiatalember (Simon Kornél) a tizenötéves érettségi találkozóján elcsábul, és lefekszik régi gimis szerelmével (Osvárt Andrea). A légyottot azonban levideózza egy Bödöcs nevű gazember (Szabó Simon a szerep kedvéért növesztett hajat), és a felvétellel zsarolja a vétkes párocskát. Állítólag innentől mindenféle kalamajka veszi kezdetét. A Megdönteni Hajnal Tímeát az eddig reklámfilmesként tevékenykedő Herczeg Attila nagyjátékfilmes bemutatkozása lesz, a fentebb említett színészeken kívül játszik még a filmben Lengyel Tammás, ...

Magyar siker a szarajevói filmfesztiválon

Film2013.08.20, 13:53

A Sarajevo City of Film a filmfesztivál tehetséggondozó programja. Az év folyamán pályázatot hirdetnek a szervezők, majd a nyertesek leforgathatják a kisfilmjüket Szarajevóban. A nemzetközi verseny minden filmterve ugyanannyi támogatást és időt kap a gyártásra. A premierek a szarajevói filmfesztiválon tartják, ahol szakmai zsűri díjazza a legjobbat. 2012-ben Nagypál Orsolya Körforgalom című filmje nyert ugyanitt, ami a díjon kívül még Angelina Jolie tetszését is elnyerte. Hagyományosan a nyertes kisfilmjét levetítik a fesztivál legnagyobb, 3000 ember befogadására alkalmas szabadtéri mozijában.

Megtalálták a szökött menyasszonyt

Film2013.08.14, 16:53

Forrás: [origo] A másik két főszerepben az előző évad végéig a Nemzeti Színház társulatához tartozó, jelenleg szabadúszó Bánfalvi Esztert (A zöld sárkány gyermekei), illetve az ősztől a Thália Színházban játszó Mohai Tamást (Paktum, Mélylevegő) láthatjuk majd. Előbbi egy elvágyódó taxislányt, utóbbi egy kallódó, kosaras srácot alakít. Nagy örömünkre a Katona József Színház színésze, Keresztes Tamás (őt a most készülő Isteni műszak-ban is lehet majd látni) is szerepet kapott a filmben: ő lesz Jakab Juli figurájának faképnél hagyott vőlegénye. A forgatás pillanatokon belül kezdődik.

Nem a mi pénzünkből álmodnak

Film2013.07.26, 11:37

Las Vegasba átültetett Dosztojevszkij-sztori, egy pénzszállító autó kirablása, zombiinvázió a Balatonon, meghasonlott pap az anarchisták közt, sorozatgyilkossá váló családapa, féltékeny férj küldetése a második világháborúban, és egy teljes parába torkolló állásinterjú is szerepel azokban a magyar filmekben, amelyek most készülnek, javarészt magánpénzből és lelkesedésből. Van, aki Andy Vajna támogatása nélkül is boldogul.

Vasdarab szúrta hasba a színészt a forgatáson

Archívum2013.07.20, 19:38

Megsérült a Mancs című film forgatásán a főszerepet alakító Trill Zsolt. A 41 éves színész hasát egy kiálló vasdarab sértette fel. Azonnal kórházba szállították.

Sas Tamás beleunt a vicceskedésbe

Film2013.07.17, 18:45

Új címmel, 3D nélkül, újravágott verzióban mutatják be Amerikában az itthon csúfosan leszerepelt S.O.S. Love! című filmet. Sas Tamás rendező nem bánja, hogy felrakták a filmjét a YouTube-ra, legközelebb drámát akar csinálni, de Vajnáéktól nem kér támogatást, mert nem szeretne "a diktatúra árnyékában jó pofát vágni egy állami intézményhez".

Indul a Vajna-korszak a mozikban

Film2013.07.12, 14:41

Forrás: MTI/CTK/Vit Simanek A bemutató időzítése amiatt is érdekes, mert az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövő évi Oscar-díjkiosztóra azokat a filmeket lehet nevezni a legjobb idegennyelvű film kategóriájában, amelyeknek a hazai mozibemutatója 2012. október 1. és 2013. szeptember 30. közé esik. Ebben az időintervallumban A nagy füzet-en kívül hat másik magyar filmet mutattak be itthon (Tüskevár, Aglaja, Magic Boys, Nejem, nőm, csajom, Cycle, Nekem Budapest, Elment az öszöd), amelyek közül az Oscar-nevezésnél maximum az Aglaja jöhetne még szóba.

Szex és fájdalom nélkül nem sokra megyünk

Film2013.07.08, 16:38

Szász János A nagy füzete az első film, amely a Filmalap támogatásával készült el. A Karlovy Vary-i filmfesztivál versenyprogramjában bemutatott alkotást valószínűleg kimérten szikárnak szánták, de simán élettelen lett.

Lesz benne marcangolás

Archívum2013.07.01, 21:07

Mundruczó Kornél egy tizenkét éves kislánnyal és kétszáz kutyával forgatja Fehér Isten című új filmjét. A forgatáson megtudtuk, hogy a kutyák a kisebbségeket szimbolizálják, és az is kiderült, hogy para úgy bringázni, ha több száz eb vágtat az ember nyomában.

Csányi Sándor lubickol a homoszexualitásban

Film2013.06.20, 17:45

Mi van akkor, ha egy meleg férfi egyszer csak elkezd a nőkhöz vonzódni? A Coming out című, Csányi Sándor főszereplésével készülő vígjáték forgatásán a rendező és a szereplők beszéltek nekünk arról, hogy szerintük a magyar közönség hogyan fogadja majd a melegekről szóló filmet, hogy speciális színészi feladat-e homoszexuális férfit megformálni, és hogy miért fontos szívatni a kisebbséghez tartozókat.

900 milliót kapott Pálfi György a Toldi-filmjére

Film2013.06.14, 16:55

Fotó: Hektor A film Toldi Miklóst magyar "szuperhősként" szeretné bemutatni. "[Pálfi] Gyuri gyakorlatilag egy Batmant képzelt el" - mesélte Pohárnok, hozzátéve, mivel egy amerikai szuperhősös filmhez képest kevesebb pénzből fognak forgatni, ezért sok mindenről le kell majd mondaniuk. Pálfi Györgyöt 2009-ben megválasztottuk az elmúlt évtized legtehetségesebb magyar filmrendezőjének, a Taxidermia és a Hukkle című filmje az első és a harmadik helyen végzett a kétezres évek legjobb magyar filmjeit rangsoroló összeállításunkban. A Hukkle 2002-ben elnyerte a legjobb első filmnek járó díjat a Magyar Filmszemlén, négy évvel később a Taxiddermia ...

Vajnáék 7,5 millióval támogatják Joe Eszterhast

Film2013.06.12, 15:36

Fotó: Valuska Gábor (filmhu) A Filmalap két gyártási támogatásról is döntött: Török Ferencnek (Moszkva tér, Szezon) 236 millió forintot ítéltek meg a Senki szigete című filmjére, az elsőfilmes Herczeg Attila Megdönteni Hajnal Tímeát című vígjátékát pedig 227 480 000 forinttal támogatták. Török filmje egy szerelmi történet lesz, amelynek kiindulópontja egy titokzatos szökött menyasszony, egy taxisofőr lány és egy kallódó kosárlabdás srác véletlen találkozása. A Senki szigete forgatókönyvét Szekér András (A nagy füzet, Ópium) írta, a forgatás augusztusban kezdődik Budapesten és környékén. Az eddig reklámfilmesként ismert Herczeg AAttila ...

Magamat nem tartom okos fiúnak

Film2013.06.07, 16:42

Csányi Sándor a Radnóti Színház vezető színésze volt tíz évig, most művészeti vezetőnek szerződött a Tháliába, ahol piaci rést keresve a színházi kínálatban múlt század eleji kosztümös darabokról álmodik. Közben végre forgat is, meleg amorózót játszik Karalyos Gábor mellett Orosz Dénes új filmjében, bár csókolózni nem fog. Mi köze van a homofóbiának a spenóthoz? Miért fontos a táska a párkapcsolatban? Hogyan dönt a könyvelő a tévés táncműsorokról? Csányi Sándor melegekről, kultúrpolitikai balhékról és az ő színházeszményéről mesél.

Kicsinál a Mesecsónak

Archívum2013.05.14, 15:00

A Budapesti Vidámparkban, külföldi színészekkel, angol nyelven forgatott Gingerclown című magyar horrorkomédia a nyolcvanas évek trash-horrorjait idézi meg. Az ártatlan filmen se nevetni, se rémüldözni nem lehet, viszont kiválóan alkalmas az ásítozva nosztalgiázásra.

Őrült magyar komolyan gondolja

Film2013.05.12, 22:39

Itt egy fiatal magyar filmrendező, aki mindenben különbözik az átlag magyar filmrendezőtől: nem végzett Színműt, sci-fit és horrort csinál művészfilm helyett, nem közpénzt költ, levadássza Luke Skywalkert szereplőnek, és angolul forgat, nemzetközi piacra. Első nagyjátékfilmjét, a retro amcsi sztárokkal tuningolt és a városligeti Vidámparkban forgatott Gingerclown című 3D-s horrort már egy ismert amerikai forgalmazó meg is vásárolta. Csütörtök óta a magyar mozik is vetítik. A 29 éves Hatvani Balázzsal beszélgettünk.

Gyurcsánynál is idegesítőbb

Film2013.05.02, 12:50

Nem azért rossz az Elment az öszöd című film, mert kevés pénzből készült, hanem mert nincs egy épkézláb állítása sem a közelmúlt egyik legfontosabb közéleti eseményéről. Vizuális analfabetizmus keveredik belterjes utalásokkal, némafilmbe illő színészi alakításokkal.

Magyar filmet díjaztak Stockholmban

Archívum2013.04.22, 10:09

A legjobb ifjúsági film díját nyerte el a stockholmi filmfesztiválon a Sherlock Holmes nevében című magyar film. A gyermek és ifjúsági filmeket felvonultató, szombaton zárult fesztiválon 25 ország 38 alkotása szerepelt, a Sherlock Holmes nevében az egyetlen magyar produkció volt, amit műsorra tűztek. Sherlock Holmes nevében A film egy vidéki kisvárosban játszódik, két Sherlock Holmes-rajongó kiskamasz a főhőse, akik a nyári szünetben a környéken történő furcsa események után nyomoznak. A film producere Váczy Károly, operatőre Szentkúti Tamás volt. A főbb szerepeket Szénási Kristóf, Ungvár Ádám és Kugler Nikolett játszotta. A Sherlocck ...

Talán megy az anyázás

Film2013.04.16, 21:13

Zomborácz Virágról gyakran lelkendeztünk már, mivel rövidfilmjei alapján az egyik legígéretesebb fiatal rendező a hazai mezőnyben. Most lehetőséget kapott, hogy elkészítse első nagyjátékfilmjét, amelynek forgatását pár hete fejezte be egy Pécs melletti faluban. A történet egy kamaszfiúról szól, akit látogat apja kísértete, sőt eközben még szerelmes is lesz. A film címe egyelőre Utóélet, jövőre kerülhet a mozikba, Petrik Andrea motorozik benne, és Gálffi László kísért. Virágot arról faggattuk, nehéz volt-e élete első nagyjátékfilmjét rendezni, hány nézőre számít, más rendezők irigykedtek-e rá, mi történt a galambbal, és hány nemiszerrv ...

Ősszel jönnek a morbid mentősök

Film2013.04.12, 19:10

Októberben kerül a magyar mozikba a Bodzsár Márk által írt és rendezett Isteni műszak című fekete komédia, amely abszurd humorral meséli el egy mentőápoló alászállását az éjszakába, ahol beavatást nyer a halottasbizniszbe. A film forgalmazója sok kópiás bemutatót tervez, egyszere Budapesten és vidéken, multiplex és artmozikban egyaránt. Jelen állás szerint az Isteni műszak lesz az első film, amely mozikba kerül az Andy Vajna-féle Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült alkotások közül. Ötvös András, Keresztes Tamás és Rába Roland az Isteni műszak című filmben Forgalmazóra talált A csendesek című dráma is, amelyy ...

Ezek a fiatalok most csinálják először

Film2013.04.17, 23:45

Eláruljuk, hogy tele van az ország felháborítóan tehetséges fiatal filmesekkel. Cikkünkben bemutatunk közülük tizenegyet, akik izgalmas korai munkáikkal vetették észre magukat, és most még nagyobb dolgok előtt állnak. Mi egy fiktív szuperstábot állítottunk össze belőlük, de azt sem bánjuk, ha külön-külön kápráztatnak majd el minket a zsenialitásukkal.

Vajnáék nagyvárosi westernt támogatnak

Archívum2013.04.08, 13:30

A Magyar Nemzeti Filmalap legfrissebb, idei 9. döntésében 180 millió forintos gyártási támogatást ítélt meg Miklauzic Bence Parkoló című filmjének. Mint a rendező elmondta nekünk, a Parkoló egy "nagyvárosi western" lesz, ami két férfi, egy üres telken parkolóőrnek felcsapó ex-légiós és egy üzletember harcáról szól. A konfliktusuk banálisan indul, de végül megváltoztatja mindkettőjük életét. A Légiós becenevű főhőst Lengyel Ferenc, a Katona József Színház színésze játssza majd, a másik főszereplő személye még nem fix. Lengyel Ferenc | Fotó: Trokán Nóra Bogdán Árpád Halottlátó című roma thrillere és Till Attila kerekesszékes gengszterrekről ...

Becsüljük meg a kicsit!

Film2013.03.28, 15:29

Kedvesen lúzer bankrablópár, disznószarszagú magyar vidék, abortuszos tipródás, kacérkodás a GPS-nővel, aranyos zsiráfetetés, a huncut óvó néni szerelme, SMS-ekből kibomló figura, aluljárós pokoljárás, egymás torkának eső falusi asszonyok. A Friss Hús minifesztiválon csütörtökön és pénteken huszonhat magyar rövidfilmet lehet megnézni. Mi már láttuk őket, és azt is eláruljuk, milyenek.

Mundruczó Kornél kétszáz kutyát rendez

Film2013.03.26, 16:49

Elkezdődött Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjének forgatása, adta hírül a Filmalap. A magyar-német-svéd koprodukcióban készülő film "egy kislány és a kutyája kalandjait meséli el egy utópisztikus világban. Lili és kutyája, Hagen, elválaszthatatlanok, legalábbis addig a napig, míg a lány apja úgy nem dönt, nincs szükségük többé az állatra. A serdülő lány fellázad apja ellen, hogy megtalálja elveszett barátját. Ahhoz azonban, hogy visszakapja, nemcsak ki kell ismernie a felnőttek világát, de magának is felnőtté kell válnia. Hagen időközben beveti magát a városi dzsungelbe, és megtapasztalja a kiszolgáltatottak életét. A kutyák vvégül ...

Friss hús csütörtöktől a Toldiban

Archívum2013.03.25, 16:16

Március 28-án csütörtökön és 29-én pénteken huszonhat új magyar kisjátékfilmet mutat be a Daazo.com a Toldi moziban rendezett minifesztiválon. A filmeket öt blokkra osztva vetítik, egy blokkra 600 Ft-ért lehet jegyet venni a Toldi moziban, illetve a mozi honlapján. A filmekről a Daazo blogján olvashatsz rövid összefoglalókat, a blokkok beosztása és időpontjai pedig itt láthatók:

Támogatják Kern András filmjét

Archívum2013.03.14, 14:44

A Magyar Nemzeti Filmalap a következő filmtervek támogatásáról döntött: Nemes László Saul fia című filmje és Fekete Ibolya Anyám és más futóbolondok a családból-ja egyaránt 7,5 millió forintot kap gyártás előkészítésre. Káel Csaba Toldi-ja, amelynek február elején visszavonták a támogatását, most mégis kap 3 millió forintot a forgatókönyv fejlesztésére. Szintén forgatókönyv-fejlesztési pénzt ítéltek meg Groó Diana Az ügyvéd-jének, ami 4,5 millió forintot kap, illetve Kern András Gondolj rám című, Vámos Miklóssal közösen írt filmtervének, ami 3 millió forintban részesül. Korábbi döntésük szerint Kenyeres Bálint Tegnap című filmterve ...

Ennyi jutott eszükbe Budapestről

Film2013.03.08, 17:03

A héten kerül a mozikba az idei év első élő szereplős magyar filmje. Örömre azonban nincs ok. A frissen végzett rendezők rövidfilmjeiből álló Nekem Budapest olyan hervasztóan gyenge, hogy azon még Kerekes Vica sem segít.

Filmszemle helyett Friss hús

Film2013.03.06, 10:27

Filmszemle idén ugyan nem volt, de rövidfilmszemle mégis lesz: március 28-án és 29-én a Toldi moziban az elmúlt év során készült magyar rövidfilmeket lehet majd megnézni. A Daazo.com által szervezett Friss hús nevű rendezvényen huszonöt új magyar kisfilmet vetítenek, ötfilmes blokkokra osztva. A filmeket az alkotók jelenlétében lehet majd megnézni. Gryllus Dorka az Én is téged, nagyon című filmben Az izgalmasnak hangzó filmek közt lesz Papp Gábor Zsigmond (Budapest retro) Én is téged, nagyon című 25 perces alkotása, amiben fiktív smseken keresztül bontakoznak ki egy filmrendező társas kapcsolatai. A sokszereplős filmmben ...

Menő is lehet a magyar film

Film2013.03.01, 22:13

Amikor végignézzük ennek az öt fiatal rendezőnek a rövidfilmjeit, kicsit felvidulunk: mégsem teljesen reménytelen a magyar film helyzete, ha a következő generáció ilyenekkel áll elő. A neten először nálunk nézheted meg a Cannes-t megjárt Itt vagyok-ot és négy másik kisfilmet, amelyben egy juppi döbbenetes felismerése, egy szerelmes nyelvészeti lecke, egy Mikulás-ruhában elkövetett rablás, illetve egy drámai számháború játszik központi szerepet. A filmek március 22-éig lesznek elérhetők, csak az [origo]-n.

Együtt kínlódunk a magyar űrhajóssal

Archívum2013.02.28, 16:44

A méltán népszerű Mikrobi művek egyeduralmát megtörve, végre új magyar animációs sci-fi készült, amelynek azonban már a fele sem tréfa. A Cycle-ben egy kacifántos, masszívan tudományos-fantasztikus elméletekkel összezavart űrhajós keresi a megoldást a túlélésre, ami nekünk legalább annyira kellemetlen, mint neki. A 77 perces film executive producere P. Koltai Gábor, akit az adóhivatal közel négymilliárd forintnyi adócsalással vádol.

Vajnáék mégsem kérnek Puzsér filmtervéből

Film2013.02.20, 12:34

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=zCRCgcZDfOIbSA1D   Szabó István Bethlen-filmtervéről egyelőre nem döntöttek és új szinopszist kérnek. Puzsér Róbert és Rohonyi Gábor korábban támogatott Az eskü című forgatókönyvét nem fogadják el, "mivel a kért fejlesztés a Pályázó részéről nem történt meg", és ezért a megítélt 1,5 milliós támogatási összeget sem fizetik ki teljes egészében. A Ne lőj a fecskére című forgatókönyv fejlesztését nem támogatják.

Szabó Erika teljesen kész van

Film2013.02.04, 12:31

Ez melyik filmből van? című sorozatunk utoljára egy speciális kiadással jelentkezik, amelyben néma filmjeleneteket kell felismernetek gesztusok, mimika vagy testmozgás alapján. A dolog nem annyira nehéz, mint elsőre hangzik, mert a kísérőzene jó fogódzó lehet. Hat részlet, amelyben Szabó Erika csendben összeomlik, Petrik Andrea elolvad, Józan László csatakosan és szexin táncol, de kapunk horrort, folyik a vér, sőt ezúttal végre-valahára egy igazi magyar klasszikust is sikerült becsempésznünk a játékba.

Meghalt Koroknay Géza

Film2013.01.03, 07:44

Életének 65. évében, hosszan tartó, súlyos betegségben szerdán elhunyt Koroknay Géza, akit a nagyközönség leginkább szinkronszínészként ismert. Temetéséről később intézkednek - közölte családja az MTI-vel.

Kösz, még megvagyunk

Archívum2012.12.30, 18:32

Két szék között a pad alá esett, és csodával határos módon még mindig talpon van. A magyar film mögött továbbra sincs jól működő, biztonságos támogatási rendszer, és közben a közönsége is elfogyott. Nem maradt más, csak a filmesek elszánt kitartása, ami idén is 11 játékfilm bemutatót és egy-egy hangos külföldi sikert hozott.

Inkább vagyok sapkás, mint hülye hajú

Film2012.12.24, 15:13

<div><object width="645" height="150"><param name="movie" value="//www.mixcloud.com/media/swf/player/mixcloudLoader.swf?feed=http%3A%2F%2Fwww.mixcloud.com%2Fvferi%2Ffilmklub-podcast-10-fluor-tomi%2F&embed_uuid=b614f367-1fe7-4840-a573-3f0ed93d1dd8&stylecolor=&embed_type=widget_standard"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="wmode" value="opaque"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="//www.mixcloud.com/media/swf/player/mixcloudLoader.swf?feed=http%3A%2F%2Fwww.mixcloud.com%2Fvferi%2Ffilmklub-podcast-10-fluor-tomi%2F&embed_uuid=b614f367-1fe7-4840-a573-3f0ed93d1dd8&sttylecolor=&embed_type=widget_standard" ...

Tomika egy szimpatikus hülyegyerek

Film2012.12.22, 23:04

A magyar popzene legaljának tartod a Mizut, és akarsz egy kiadósat utálkozni? Vagy azok közé tartozol, akik ordították már bele az éjszakába, hogy jön a gecigránát? Esetleg kíváncsi vagy rá, hogyan lesz valakiből selfmade popsztár? Vagy csak szimplán csak néznél egy jó filmet? Akkor a Fluor Tamást bemutató dokumentumfilm neked való. A Fluor Film sokkal jobb annál, mint amilyennek elsőre elképzeled.

Szex a lelke mindennek

Film2012.12.20, 09:36

A jó hír, hogy végre nekünk magyaroknak is van saját, Igazából szerelem-típusú, több szálon futó romantikus komédiánk osztott mezős moziplakáttal és tehetséges színészekkel. A rossz hír, hogy mégse jó a film. Az Intim fejlövés rendezője, Szajki Péter előző filmjének receptjét próbálta átvinni nagyobb terepre, de elcsúszott a könnyű szórakoztatás banánhéján. Hiába jó színészek játszanak benne, és életszerűek, sőt gyakran viccesek a párbeszédek, a Nejem, nőm, csajom felejthető lett.

Andy Vajna körmére néz a kalózoknak

Archívum2012.12.14, 18:00

Szabó István filmrendező Bethlen Istvánról tervez filmet, Török Ferenc pedig az olimpiai bajnok úszóról, Hajós Alfrédról forgatna, és készülne film a Kincsem nevű lóról is - hangzott el a Magyar Nemzeti Filmalap által szervezett sajtóháttér-beszélgetésen csütörtökön. Andy Vajna szerint a jövő legfontosabb feladata a kalózkodás elleni fellépés, a kormánybiztos januárban elhozza Alan Parkert, hogy fejtágítót tartson a magyar forgatókönyvíróknak.

Jön a magyar horror

Film2012.12.12, 11:43

Úgy hiányzik az országba egy tökös, ambiciózus közönségfilmes, mint egy falat kenyér. Aki ha kell, romantikus vígjátékot rendez, ha kell, thrillert, horrort vagy háborús filmet a Don-kanyarról. A reklámfilmes Bergendy Péter az Állítsátok meg Terézanyut! és a tavaly bemutatott, az ügynökökről szóló A vizsga című filmekkel tette le a névjegyét, most pedig horrorfilmre készül, amelynek fejlesztésére megszavazta a pénzt a filmalap. A rendező beszél arról, hogyan kell szerelmesfilmet csinálni férfiaknak, mivel bukott el a főiskola rostáján, miért terápiás horrort nézni, és miért nem szereti a forgatásokat.